Ráktalicska

Én a büdös életben nem jöttem volna rá…

Tovább is van… »

Van egy lengyel filmes, akit Tomasz (Tomek?) Bagiński-nek hívnak, és így néz ki:

Ez a fószer nem kicsit beteg, de legalább ezt szórakoztatóan teszi: kisfilmjei erőteljesen szürreálisak, olyan témákat járnak körbe, amelyek épeszű… hm talán jobb megfogalmazás az, ha azt mondom: materialista, földhözragadt embernek eszébe nem jutnának, maximum egy komolyabb dózis LSD elnyalása után. Filmjei látványvilágukban engem az Animatrix, a Pink Floyd – The Wall, és némi Chris Cunningham (a hírhedt Aphex Twin videoklipek rendezője) keverékére emlékeztettek, szóval egész elborult alkotások nyomdokain halad az úr is. Kockábbak ismerhetik még a Witcher című elég komoly sikereket elérő lengyel gyártású RPG kapcsán is, mivel ő alkotta annak átvezető betéteit is, szóval mondhatjuk, hogy nem kispályás versenyzővel van dolgunk.

Persze tehetsége elismerése-képpen kapja a díjakat is szép számmal, a most következő The Chatedral című animációjáért Oscar-ra is jelölték:

A napfény bizony káros is lehet…

Másik híres alkotása a Fallen Art (szabad fordításban kb. “szárnyaszegett művészet”-nek lehetne fordítani), amely egy meglehetősen bizarr szórakozási formát űző torz lény mindennapjaiba avatja be  a nézőt (és mellesleg szintén díjazták majdnem másfél tucat elismeréssel):

Az eddigiek viszont mind kispályások elborultság tekintetében a következő művéhez képest, amely a System (Rendszer) címet kapta, és a “legszebb” Pink Floyd-i hagyományokhoz képest is groteszk:

Emberünk tipikusan az a fajta, aki ha nem alkothatna már rég valami kényszergyógykezelő-intézet falai között tengetné életét, de így, hogy van lehetősége önkifejezésre (amit a szélesebb rétegek is értékelnek, tehát van visszacsatolás) szerencsére nem veszik kárba a művészi érzéke. Elvont, ijesztő, sokkoló, és zseniális. Tud valamit a figura.

Tökéletes szórakozás agyhalottaknak, és Mac-usereknek (meg persze nekem, bár én csak az egyik kategóriába tartozok bele):

gyékábalegér!

Azok után, hogy a bungee jumping, a rafting, és a hozzájuk hasonló  szórakozások már a vásárok, nyugdíjas-találkozók és fesztiválok állandó kellékét képezik (persze ezeken a rendezvényeken akadnak még egyéb extremitások is, pl. a “not  having a bath for a week”, a “puking inside the tent” vagy a “having a pee behind the Toi-toi”) az új generáció fiataljai valami újra, izgalmasra, és az eddig extrém sportnak nevezett (mára már lesajnált) tevékenységek helyett valami veszélyesebbre vágynak. Ennek a törekvésnek az eredménye az új őrület, ami az amerikai fiatalok után a magyarokat is megfertőzte: a halmászás, avagy fishclimbing.

“Egészen újszerű élmény, sokkal durvább flash, mint eddig bármi amit kipróbáltam” – nyilatkozta a sport egyik hazai éllovasa, Horváth Márk – ” régebben megmásztam már mindent, ami az utamba került, de eddig ez a legjobb. A pikkelyek nagyon csúsznak, de ha eléred a kopoltyút onnan már sima ügy feljutni a csúcsig.” A cél tehát az, hogy egy élére állított hal szájáig kell felmászniuk a versenyzőknek minél rövidebb idő alatt úgy, hogy mindössze csákányokat, és persze biztosítóköteleket vesznek hozzá igénybe. Persze ha még csak most próbálkozunk vele, akkor eleinte érdemesebb olyan halat választani, amelynek a farokuszonya áll az ég felé, mivel így könnyebben találhatunk fogást a pikkelyeken.

Habár a mozgalom még csak most érte el hazánkat, mégse higyjük azt, hogy ez csak az új évezred sportja: Arany János már 1856-ban(!) a következőket írta Walesi bárdok című költeményében a fishclimbing-gel kapcsolatban:

Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere

A vers sorai a halmászásra, és annak különféle vállfajaira utal. Ezzel kapcsolatban Márk a következőket mondta el riporterünknek: “Én rengetegszer másztam meg jó falat karrierem folyamán, most ismerkedek a halmászással, de vadat még sajnos nem sikerült meghódítanom. Legutóbb egy szarvast próbáltam megmászni, de elkezdett futni, én pedig leestem róla. Természetesen továbbra is próbálkozni fogok, nem adom fel!”

Az igazi profik képesek akár egy rendkívül sikamlósnak számító angolnát is megmászni (amit szaknyelven fekete-pályának hívnak), de első próbálkozásra természetesen egy snassz ponty is megteszi, mivel nem tart sokáig felérni a tetejére (zömök testfelépítéséből adódóan), és egész könnyen megfogható pikkelyek borítják testét.

A sportág nem veszélytelen, de aki igazán izgalmas, adrenalinpumpáló hobbit szeretne űzni, és nem fél egy kis testmozgástól az próbálja ki, nem semmi élmény!

A nyelvtörvény után a szlovákiai magyarság számára újabb csapást jelenthet a hazafiasság megerősítését célul kitűző javaslat, amely szerdán a szlovák parlament elé került. A törvény ötletgazdája Ján Slota, az SNS elnöke, aki azt szeretné, hogy az ország iskoláiban reggelente mindenki elénekelje a szlovák himnuszt, és ha minden tanteremben kifüggesztenék az ország címerét, zászlaját, a himnusz szövegét és az alkotmány bevezetőjét. E mellett minden állampolgárnak hűséget kellene esküdnie a Szlovák Köztársaságnak. A szövegben az is szerepelne, hogy külön tiszteletet érdemelnek az ország alkotmányos szervei, az államfő, a parlament és a kormány.

(forrás)

Az őszi Fico – Bajnai örökrangadó után (írtam is róla) újra kinyitotta a száját Szlovákia legnagyobb államférfija, az exautótolvaj alkoholista Ján Slota. Ha igazán bunkóparaszt szemellenzős turbómagyar lennék akkor azt is mondhatnám, hogy persze hogy ennyire erőltetnék a hazafiaskodást, elvégre egy olyan állam vezetői, amelynél még én is idősebb vagyok joggal érezhetnek némi kisebbségi komplexust, de ilyenre nem ragadtatom magam… Maradjunk annyiban, hogy felháborító, és nonszensz, hogy a csodálatos Unió megtűri, ha egy állam olyan negatív diszkriminációban “részesítsen” kisebbséget (nem etnikumot), mint ahogy azt a szlovákok (pontosabban az általuk megválasztott politikusok, törvényhozók) teszik. Az ilyen struccpolitika eredménye a fenti ötlet is, ezt az embert (és pártját, az SNS-t) már az őszi (és “karrierje” alatti folyamatos) magyarellenes  megnyilvánulásai után el kellett volna marasztalni, és lehetetleníteni… Mit vár az Unió? Megkapja ez a féreg a csillogó golyót a fejébe, az megoldaná a problémát? Nem lehetne kulturáltabban kiiktatni ezt a feszültségforrást, amelyet ő jelent, és folyamatosan mérgezi a két ország viszonyát?

Európa Slota pártja szerint: Magyarország nem is létezik…

Érdemes elolvasni, amit a Wikipedia ír róla, különös tekintettel a ‘Magyarellenes megnyilvánulásai‘ bekezdésre. Nálunk mikor mert akárki is ilyen kijelentéseket tenni bármelyik kisebbség ellen vezető politikusi posztban? Az állítólagos “civilizált” Európa tényleg megtűri az ilyen szennyeket? Elkeserítő…

Megtaláltam a tökéletes ajándékot a születésnapomra (köszi a tippért cicám), amely történetesen éppen holnap lesz: 216 neodímium golyócskát szeretnék kérni, amelyek nikkellel vannak bevonva, ja és lehetőleg legyenek jó mágnesesek! Mi ebben a pláne? Elmegy az ember a csapágyboltba, aztán soppingol magának ilyet, nem? Bizonyságául annak, hogy ez mennyire nem így van itt egy mókás videó:

Nem semmi ugye? Hát még ebben a videóban miket művel vele az arc:

Utánanéztem ennek az okosságnak (amit mellesleg NeoCube-nak hívnak) a hivatalos oldalán is, ahonnan megtudhattam, hogy a segg a jövő ez a jövő Rubik-kockája, továbbá nagyon hasznos társ a hétköznapokban, mivel remekül oldja a stresszt, és fejleszti a kreativitást. Ráadásul – ellentétben a magas logikai készséget igénylő megannyi agyfacsaró játékkal – ennél nincs kifejezett cél, amit furmányos módon el kell érni, hanem csak tekergetni össze-vissza, úgyhogy még nekem sem fog nehézséget okozni a használata

Ami azért kicsit meglepett vele kapcsolatban, hogy a ‘Warnings’ fülre kattintva elolvashatjuk azt a figyelmeztetést, miszerint abban az esetben ha a golyókat burkoló fémköpeny megsérül (lepattan) azonnal hagyjuk abba a használatát, mivel a belül elhelyezkedő kriptonitról NdFeB-ről nem lehet tudni, hogy milyen hatással van az emberi szervezetre, szóval az se kizárt, hogy nő még egy fejed, esetleg tetőtől-talpig bepikkelyesedsz, kopoltyúd nő, és életed hátralevő részét az egyik közeli bányatóban leszel kénytelen leélni.

Ja, és tartozok egy vallomással: nem holnap lesz a szülinapom, hanem holnapután.

A kép készítésével kapcsolatos kulisszatitkok a továbbra kattintva!

Tovább is van… »

Munkahelyi terror áldozata lettem már megint. Éppen vicces Avatar-remake képeket nézegettem ezen az oldalon (a fülesem nyomatta közben a Zagar-t a nyakamba), amikor egyszer csak egy jó harmincas öltönyös úriember termett mögöttem, és a következő dörgedelmes himnuszt idézte hozzám: “Ez bizniszníd kollega? Már megint szólnom kell?” (Bizniszníd: a munkához szükséges weboldalak/programok/szexuális segédeszközök összesége) Erre én természetesen egy kobramarás-sebességű pirosikszre kattintást követtem el egy rövid “Nem” kinyögésével kísérve, miközben egy röpke, de velős imát mormoltam el magamban, hogy ne vegye észre a tálcán sorakozó néhány egyéb program ikonját, amelyek szintén nem feltétlenül létfontosságúak a munka szempontjából (nem részletezném ezeket, de maradjunk annyiban hogy nagy portable rajongó vagyok ). Bizony indokolt is volt az egész eset: valóban olyan tevékenységgel terheltem a céges hálózatot, amely nem a munkámat támogatta… ettől függetlenül a hatalommal való visszaélés klasszikus esetének tartom az effajta megnyilvánulást! Ez a fajta manager (a cégemnél ők a világ urai, akiknek az irodáiban már sok ember sorsa pecsételődött meg, legutóbb egy srácé, aki velem kezdett, de a főnöke úgy döntött hogy nem elég aktív, ezért azonnali hatállyal kirúgta mindenféle fegyelmi nélkül… korrekt?!) elvárná tőlem, hogy – miután végeztem minden munkámmal – fél percenként kattintsak a ticketeket (megoldandó problémákat) kilistázó weboldal ‘Refresh’ gombjára, közben pedig malmozzak az ujjaimmal? Nanemár. Persze nem mindenki ilyen, de találkoztam olyan kisfőnökkel, aki a következőket mondta a jelenséggel kapcsolatban: “ha az én csapatomban valaki flashjátékokkal szórakoztatja magát, az nem zavar, amíg a feladatát megfelelően ellátja”. Szerintem ez lenne a korrekt eljárás, de persze sajnos nem mindenki ilyen. Annyira kíváncsi lennék arra, hogy egy ilyen magabiztos diktátor, mint amilyen ez a mai segg volt (aki mellesleg nem is felettesem) hogyan viselkedhet, amikor esetleg ő kerül a férfinemiszerv rosszabbik végére? Akkor is ilyen laza, és arrogáns lehet a stílusa, amikor épp a rendőr bírságolja? Amikor meghal valamelyik közeli rokona? Akkor is ilyen kibaszott beképzelt paraszt lehet, amikor kiderül, hogy a felesége halálos beteg…?!
Kicsit túlpörögtem… Kurvára fel tud cseszni, amikor azért aláznak meg, mert megtehetik. Ez volt most is a fő ok, nem az, hogy vicces képeket nézegettem egy kurva oldalon. Valahogy persze mindig kifogom az ilyeneket: amikor – a már említett Sokoróban – voltam karbantartó, akkor is összehozott a sors Zsoltival, a kopaszodó negyvenes fószerral, aki még mindig az anyjával élt, de közben persze bent a gyárban ő volt a főnök. Volt olyan, hogy kiadott egy munkát – lényegtelen a természete, asszem takarítani kellett valamit -, és közölte, hogy úgy csináljam meg, hogy ellenőrizve lesz. Mindezt fél év közös meló után (értsd: ő kiadta a feladatokat, de részt soha nem vett bennük, bár ha jobban belegondolok ez jobb is volt így), amely során rengetegszer tapasztalhatta, hogy megbízhatóan, és precízen próbálom végezni a dolgomat. Máig nem értem, hogy ezek után miért érezte szükségét annak, hogy figyelmeztessen arra, hogy rendesen csináljam meg, mert különben jön a dádá… Aztán persze voltak olyan összezörrenéseink is, mint amilyen a mai esetem volt ezzel az öltönyös versenyzővel: egész egyszerűen érthetetlennek tartom azt, hogy miért várják el vezető beosztásban levő emberek, hogy az ember imitáljon valami munkát, ha már mindent megcsinált – nem összecsapva, hanem ahogy azt kell – amit kioszottak neki! Anno a gyárban is volt hogy az udvaron kellett bújkálnunk a főnökök szeme elől, mert – bár már semmi dolgunk nem volt – nem volt szabad beülni a műhelybe… Röhej.
Nyugaton már rájöttek arra, hogy a rekreációra figyelmet kell fordítani akár a munkahelyen is. Ha valamelyik dolgozó éppen nem tud mit csinálni, akkor nyugodtan elfoglalhatja magát a cég által biztosított lehetőségek keretei között (nem ritka már a csocsóasztal sem!). Nos, az én cégem – hiába van amerikai tulajdonban – mégiscsak velejéig magyar: az anglicizmus, tegeződés, lazaság, és míííítingelés burka alatt az évtizedek óta bejáratott céges kultúra dolgozik: a parasztoknak jogai nem, csak kötelezettségei vannak (és itt újfent említenem kell a szegény kollega esetét, akit még a szakszervezetisek se tudtak megmenteni, pedig nem követetett el semmit). Ami viszont az igazán durva az egészben az az, hogy még így is hálát adhatok az égnek, hogy a gyár után sikerült bejutnom ide, hogy egész nap a seggemen ücsöröghessek. Olyan ez az egész, mint amikor  az ember annak örül, hogy a szar már nem a szájáig, csak a nyakáig ér. Imádom ezt az országot.

… azért nincs ma több bejegyzés:

Van egy játék, ami a Half Life2 grafikai rutinjaira épül, és multiban lehet segítségével egymást mészárolni. Persze ilyenből már nemhogy Dunát, de Mississipit lehetne rekeszteni, viszont ez valahogy kiemelkedik a tömegből mivel remek munkát végeztek rajta a grafikusok, és főleg a designerek: az egész rajzfilmszerű (bár máshogy mint a tegnap bemutatott XIII), élénk színekkel, és vicces hangokkal operál, így egész egyedi hangulata van neki. A játékmenete is ötletes: kilenc egymástól gyökeresen eltérő kaszt közül választhatunk (robbantási szakember, felcser, böhöm nagy rakétavetővel mindent széjjeldisztrojoló katona, kém, mérnök, stb.), akik kinézetükben is hozzák a ‘tartalomhoz a forma’ elvet: a mesterlövész egy cingár, és profi benyomását keltő figura, míg a már említett katona elég ostoba, viszont akkora alkarja van, mint a combom kétszer. Ja, mielőtt elfelejteném, a játék címe TeamFortress 2, és a Valve nevű fejlesztőcég alkotása, akiknek a Half Life-okat is köszönhetjük többek között.

A díszes kompánia sokrétűsége szinte kiált a játékon kívül szerepeltetésért, így készült el a “Meet the…” sorozat, amelynek minden darabja egy kasztot mutat be a játékból. Talán a legviccesebb ezek közül ez, ami a kémről szól, és azt prezentálja, hogy hogyan kell végrehajtani egy tökéletes bázisra besettenkedést:

A többi is hasonlóan hangulatos, érdemes megnézni őket

Szerencsére a készítők nem csak ezzel a kisfilm sorozattal kedveskedtek a játék rajongóinak (amilyen én is vagyok, pedig egy percet se játszottam még vele), mivel ma rábukkantam néhány szellemes plakátra, amelyek a régi háborús propaganda-anyagokat idézik fel, csak immáron Teamfortress-esítve:

Persze ez csak egy kis ízelítő volt a rengeteg alkotásból (amelyek egy készítők által kiírt versenyre készültek), a többit elérhetitek itt, itt és itt.