Tíz zenekar ami megváltoztatta az életemet | Ráktalicska
okt 01

Olvastam már olyan véleményt a neten, hogy mekkora hülyeség tizes listákkal operálni egyes blogíróknak ahelyett, hogy szép esszékkel bombáznák a nagynépet, merthogy ez nem „újságírás”. Nos, a szóban forgó véleményt nem tudom már linkelni (mivel furcsa módon elfelejtettem felvenni az író feedjét, nahát), de ami biztos, hogy szerintem hülyeség lázadozni a listás postok ellen. Én kifejezetten szeretem a „10 legdurvább pornójelenet”, meg a „10 legröhejesebb halál”-szerű írásokat, mivel ezekben az írók tényleg a bestet igyekeznek összegyűjteni, és ez gyakran vezet érdekes, és lebilincselő eredményre. Nekem is volt már egy hasonló postom egyszer réges-rég, amely – legalábbis a Google-találatokat tekintve – egész nagy népszerűségre tett szert (és elég informális is volt a listás elrendezésből adódóan), így én híve vagyok az efféle megoldásoknak.

Női lábak és gitár... hmm...

Ennek szellemében következzék egy tizes lista azokról a zenekarokról, amelyek valamilyen formában hatottak a kicsiny életemre, értve ez alatt azt, hogy bizonyos életszakaszaimban/helyzeteimben nagy hatással voltak rám, akár negatív, akár pozitív értelemben. Úgy gondolom, hogy a zene lényege az, hogy érzéseket keltsen benned, és általa tudj jobban átélni hangulatokat, és világ életemben vonzódtam az olyan bandákhoz, amik erre törekedtek. Pont ez az oka annak is, hogy nem szeretem a lélektelen csak ütemre épülő zenéket, bár szerencsére jópár éve kinőttem a dackorszakomból (tudjátok, amikor az ember elvből nem hallgat olyan zenét, amiben nincs gitár), és bizony vannak elektronikus stílusban is nagy kedvenceim azóta (csak hogy a Faithless-t, vagy a Massive Attack-et említsem), így elmondhatom magamról, hogy egész nyitott vagyok a világ sokféle zenei stílusára. Amit viszont tutira nem fogok hallgatni, az a grindcore, a black metál, a goa, a reggae illetve a klezmer (a lista még folytatható persze) 🙂 Ezek a zenék nem nagyon pendítenek meg bennem húrokat, márpedig – ahogy már írtam is – az nekem nagyon fontos.
Következzék tehát a lista, amely tíztől megy lefelé ezzel valamelyest rangsorolva is az előadókat a rám tett benyomásuk szintje alapján:

10. Sexepil:

ez a ma már régóta nem létező zenekar meghatározó tényezője volt a megboldogult tinédzserkoromnak. A holland származású énekessel, és angol nyelvű szövegekkel operáló magyar rockzenekar két albuma került hozzám anno (a Love Jealousy Hate, és az Against Nature), és nagyon hasznosnak bizonyultak az útkeresős befordulós időszakaimban. Elég elvont progresszív-alter rockzene ez, slágeres énektémákkal (úgy értem slágeresek lehettek volna más zenei alappal). Ajánlott klasszikusok:

Bomb

Eroding Europe

This scream comes out of time.

9. Zagar:

újabb keletű a rajongásom Zságer Balázs bandája (projectje?) iránt, mindenesetre villámsebességgel vette birtokba a ‘legtöbbet hallgatott előadók’ listám harmadik helyét a last.fm profilom alapján. Hihetetlen műgonddal megalkotott chillout-os trip-hopos nyugizene ez, amelyben profin keveredik az elektronika az élőhangszerekkel. Vannak igazán táncolható dalaik, olyanok, amelyek visszarepítenek a 80-as évek szintipopos zsánmiselzsáros éveibe, és vannak olyanok amelyeket a „szívós zene” kitétellel lehetne leginkább illetni. Ajánlott klasszikusok: Wings of Love, Bossa Astoria (ez a T-Online-os reklámzene amúgy), Mistery of Cinema.

8. Korn:

újabb banda, amely szintén megboldogult (hüpp) tizenes éveimben volt gyakori vendég a CD-lejátszómban. Sok szövegüket le is fordítottam anno magyarra (amelynek értelme nem nagyon volt, max annyi, hogy palléroztam az angoltudásomat), és igazi művészléleknek tartottam Jonathan-t, úgymond lelki társat véltem felfedezni benne (annyi eltérés azért volt köztünk, hogy engem nem molesztált apukám, míg őt – állítólag – igen, lásd Daddy c. szerzeményük). A zúzás keverve megragadó dallamú kiállásokkal a mai napig bejövős nálam, hát még az ötletes klipek, amikkel annak idején le tudtak nyűgözni engem. Amit manapság csinálnak már nem tud lekötni. Ajánlott irodalom: Freak on a Leash, Falling away from me, Blind.

7. Tankcsapda:

Magyarország legsikeresebb, egyben legellentmondásosabb bandája is örök kedvenc maradt (tavaly például mindenkit hátrahagyva mentem el a bulijukra egyedül az EFOTT-on, és nem bántam meg). Az utóbbi időkben művelt dolgaikkal már nem vagyok kibékülve (értsd: az utóbbi 8-10 év), de az örök klasszikussá avanzsált oldszkúl Tankcsapda számokat még mindig imádom, mivel süt belőlük a rockerromantika, viszont hiányzik belőlük az Ossian-os nyál (hála istennek). Amúgy a legutolsó számuk, ami igazán tetszett, az a Mindenki volt, mivel akkora energia volt benne, és olyan zúzás, hogy az ember haját levitte. A Mennyország Touristos, Örökké tart-os tiniopuszoktól viszont most felkavarodik a gyomrom rendesen. Kötelezők: Egyszerű dal, A legjobb méreg, Kicsikét, Lopott könyvek, Törölközők teniszütőkkel(!!).

6. Porcupine Tree:

szintén pár hetes ismeretség köt össze ezekkel a britekkel, akikről nem is olyan régen írtam is, annyira bejött amit művelnek. Pszichedelika, zúzás, lágy szólók, némi melankólia, és profi hangszeres tudás ötvözete a zenéjük, amelyet Stewen Wilson énekes kicsit borongós hangja koronáz meg. Nem nevezném bulizenének (bár van olyan számuk amiről az jut az eszembe, hogy egy agyontunningolt erőgéppel repesztek 250-nel valami kanyargós erdei úton, pl. a nem rég linkelt Fear of a blank Planet), de kifejezetten hallgatható, és szerethető muzsika, ami nem arra gyúr, hogy az ereidet vagdosd miközben hallgatod, egész egyszerűen szép akar lenni. Kötelező (azok közül amit ismerek):

Fear of a blank Planet

Remember me lover

The Incident (a vége zseniális!!)

Time Flies

Anesthetize.

5. Alvin és a Mókusok:

már megint a nosztalgia édes-keserű hangulata késztetett arra, hogy ez a zenekar is bekerüljön a szent tízbe, mivel hasonló érzéseim vannak velük kapcsolatban, mint a Tankcsapdával kapcsolatban, bár ők nem csak zeneileg, hanem úgymond emberileg (imidzsügyileg?) is negatívvá váltak számomra (ahogy ezt már kifejtettem régebben is). Azért a punkos-lázadós-szesszelismerkedős-koncertrejárós korszakomban annak idején meghatározó szerepet játszottak a lelki fejlődésemben, mivel Alvin gyakran írt olyan dalszövegeket, amelyekkel könnyen tudtam azonosulni, és még a zenei alapjaik is a koncerten könnyen pogózható kategóriába tartoztak. Mindezek mellett ráadásul írtak néhány olyan dalt, amelyek egy generáció himnuszaivá váltak (legalábbis én úgy gondolom, hogy a mai napig azok), mint például a Kurva élet. Az új számaikkal sincs semmi gond, kivéve hogy – néhány kivétellel – kiveszett belőlük az egyéniség, bár az is lehet, hogy csak én nőttem fel azóta… Klasszikusaik:

a már említett Kurva élet

Rémálom

Lacika

Jézusnak volt-e szakálla

Jóember.

4. Junkies:

ahogy közeledünk a lista eleje felé sorra kerülnek elő azok a zenekarok, amelyek nem csak kölyökkoromban, hanem a mai napig is szívesen hallgatott kedvenceim, mivel olyan zenéket írnak, amelyek számomra kortalanok, és fogyaszthatóak akár 10-12 év elteltével is. Ilyen a szóban forgó Junkies is, amely a Nihil című albumuk óta örök kedvencem, bár a kinézetükkel sokáig nem voltam kibékülve. Élénk emlék még most is az a sümegi koncertjük, amelyen én is ott voltam (sőt még egy kis esszét rittyentettem róla, ha érdekel valakit közzé is teszem) olyan 8-9 évvel ezelőtt, és már akkor is hatalmas rajongójuk voltam. Szekeres Andris, az énekes egy kibaszott nagy zseni (már ami a szövegírási képességeit illeti), mivel olyan dolgokról énekel, amelyeket mindenki a magáénak érezhet, és ráismerhet, hogy „jé, én is voltam már így!”. A számok az egyszerű rockandroll kategóriába tartoznak, egyszerű dalszövegekkel, amelyek mégis ütnek, mert nem akarnak többnek látszani mint amik. Örök kedvencek maradnak még akkor is, ha sokak szerint csak műrocker tizenéveseknek szólnak a számaik. Nagyon kötelezők:

Szabad a pálya

Élni tudni kell

Miattad iszom te állat

Alkohol

Minden álmom.

3. Pink Floyd:

ez a zenekar nem az az ötsoros fajta, úgyhogy nehéz lesz rövidnek lenni. Maradjunk annyiban, hogy legendás művészek ők, akik nélkül biztos hogy máshogy festene napjaink zenei világa. Ami számomra érdekes bennük, hogy őket sikerült nagyon megkedvelnem, míg a többi 70-es években tevékeny bandát (Deep Purple, Black Sabbath, Led Zeppelin, stb.) valahogy nem. Ők mások, mint apáink kedvenc rockzenéi, és nem biztos, hogy meg tudom mondani a dolog miértjét. A korai (nagyon korai) albumaikat leszámítva minden egyes számuk kincs, és ezek közül is kitűnik a Wall című album összes szerzeménye (amelyekből készült egy iszonyatosan ütős, mély mondanivalójú, mindazonáltal elég lehangoló film, amely szintén a Wall névre hallgat). Ideális zene lazuláshoz, az elszállósabb dalaikat konkrétan láttam már LSD-hez ajánlott zenék jegyzékében (mert bizony van ilyen is:)), a szövegeik pedig a mai napig aktuálisak, mivel az elidegenedés, a depresszió, és a boldogság keresésének vidám témaköreit járják körbe (néhány kivételtől eltekintve). Néhány hete láttam először a koncertet, amit a berlini fal romjainál adtak, és még így, felvételről nézve is hatalmas élmény volt nekem. Tudnak valamit nna. Kötelezők: Another brick in the Wall part 2., Comfortably numb, Keep talking, Yet another movie.

2. System of a Down:

éles stílus- és korszakváltás az előzőhöz képest, tudom. Emlékszek arra a csodálatos napra, amikor Ajkán a csingeri (helyi városrész) kóter 215-ös szobájában egy kölcsönbe kapott válogatáskazin először hallottam őket, konkrétan a Suite-Pee című számukat. Egyből kérdeztem is a kazi tulajdonosát, és ő mondta ki először a zenekar nevét, amely utána hosszú évekre kedvencemmé vált. Annyit írtak már róluk, hogy nehéz bármit is hozzátenni, úgyhogy csak ismételni tudom őket: meghatározó zenekar, amelyet örmény származású fiatalok alakítottak még a kilencvenes évek végén, és néhány év alatt szédületes karriert befutva reformálták meg a modern rockzenét. A zenéjük a szélsőségek között ingadozik: a lágy lírai dallamok hirtelen csapnak át eszetlen zúzásba, majd újra vissza, közben pedig mindvégig egységes egészet alkotnak a számaik. Ez a skizofrénia az, ami egyedivé teszi őket, és ennek köszönhetően voltam én is belehülyülve a zenekarba évekig, sőt nekik is fordítottam jópár dalszövegüket magyarra anno. Ők olyanok lesznek 20-30 év múlva, mint most a Rolling Stones az tuti, bár sajnos néhány éve feloszlottak. Meghallgatandók:

Toxicity

Sugar

ATWA

BYOB

Lonely day.

És most kicsit szemét leszek: az eddigiek alapján tessék megtippelni, hogy vajon melyik banda állhat a listám elején! Az alternatívákat kommentben várom! 🙂

(Két infó:

1. a választ hétfőn fogom megadni a kérdésre

2. tervbe van véve, hogy mellékelek néhány letöltőlinket a számokhoz, az is legkésőbb hétfőre meglesz!)

Ez jó, megosztom!
    

    4 hozzászólás to “Tíz zenekar ami megváltoztatta az életemet”

    1. Bobo szerint:

      Hmm hát ez nehéz kérdés 🙂
      Ha lehetne tippelni valami magyar alternatív vagy punk banda lenne az de akármennyire erőltetem is az agyam semmi olyan nem jut eszembe, amire kimondhatnám az ítéletet.
      Váá megvan hehe lebuktál a Helyes válasz a Borz Band 😀
      TE úgy is tudod kire gondolok 😉

      Mit kap a helye megfejtő?

    2. Yettencs szerint:

      A Kispál nekem is hiányzott, amúgy meg a Systemet vártam az első helyre. Ja és az az ominózus kazi a Szügyié volt! :D:D:D

    3. /dev/null szerint:

      daft punk, ha jot akarsz.

    4. Sexepil szerint:

      A Sexepil léte vagy nemléte nem olyan egyértelmű. Legutóljára 3 éve koncerteztek és előtte egy új dalt is kiraktak a MySpace-re.

    Kommentáld!

    
    preload preload preload