Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Vértől csöpögő acélfolyosók

Írta JonC Ekkor: 2009. október 20.

A plafonon lógó félig leszakadt lámpatestben villódzó neon fénye kísérteties árnyjátékot varázsol a csupasz falakra. A sötét sarok mögül vészjósló morgás hallatszik, és mintha valami árny villanna át a folyosó végén pislákoló vörös fényű kijelzők előtt. Idegesen markolászod az elemlámpádat, és a csóváját össze-vissza kapkodva próbálod azonosítani az ijesztő hangok forrását. Mindhiába, a hörgés valahonnan a sarok mögül hallatszik. Lassan megindulsz felé, bakancsod az egyik szerencsétlenül járt karbantartó vérében tapos. Óvatosan elteszed az elemlámpát, és célra tartva a shotgunt befordulsz a sarkon. A látvány ami eléd tárul letaglóz: sokk járja végig az agyad, és ez a pillanatnyi késlekedés pont elég ahhoz, hogy a plafonon prédára váró agyaras rém a nyakadba vesse magát. Még érzed, ahogy hatalmas szemfogai a nyakadba tépnek, majd elveszted az egyensúlyod. Sikolyod sokáig visszhangzik a fémfalakon pattogva, de már nincs senki, aki hallhatná…

Jóképű hősünk közelről

Remélem, hogy ezzel a kis szösszenettel sikerült nagyjából vázolni a Doom3 nevű játék hangulatát (amúgy ha tetszett, ezen a linken még olvashattok tőlem két hosszabb hangvételű Doom által inspirált novellát). Ugyebár – ahogy már említettem – felraktam a gépemre néhány év után újra, mivel érdekelt a hozzá elkészült szinkron, melyben (legalább) két karakternek is én adtam a hangom. Már “találkoztam” mindkettővel ma, tehát a játéknak meglehetősen az elején ténykednek. Kapásból az űrhajóból kiszállás után a padon ücsörgő kopasz szemüveges fószer hangja is az enyém, meg a későbbiekben az egyik kezelőpanellal babráló tudós is én vagyok (a Service Bridge-s résznél, ha ez mond valakinek valamit).

Sztoriját tekintve amúgy a játék elég egyszerű: adva vagyon egy multicég, amelynek a Marson létesített kolóniáján elszabadul a pokol egy dimenziókapu megnyílását követően. A pokol elszabadulását tessék szó szerint érteni: miután megtaláljuk a tudóst, akinek a megkeresésére minket, a kopaszt jelöltek ki egy elhagyatott bázisépületben egyből ijesztő jelenetnek leszünk szemtanúi: szerencsétlen barátunk hablatyolni kezd valami gonoszról, majd – némi hátborzongató effekt után – zombivá válva nekünk is esik. Ezután indul be a játék igazán: kétségbeesett bejelentkezéseket kapunk a többi katonától a rádiónkon, a vörös riadószirénák fénye össze-vissza festi a folyosókat, és hirtelen mindent elözönlenek a szörnyek…

A játék feelingje egész jól átjön ebből a videóból!

Ez a játék iszonyatosan félelmetes. A szűk folyosók (amelyek könnyen klausztrofóbiát okozhatnak még a monitor előtt ülve is), a folyamatosan villódzó fények (vagy éppen a vaksötétség, amelyben csak az elemlámpánkra számíthatunk), a váratlan, és nagyszerűen megkomponált fordulatok (tudod, hogy ki fog ugrani a lépcső alól, mert már játszottál a játékkal, mégis majdnem beszarsz, úgy megijedsz tőle), a magány érzése (néha találkozunk csak túlélőkkel, de ők is elég passzívak), és a néha (inkább gyakran) a hátunk mögül támadó lények megalapozzák a folyamatos rettegést.

Mindehhez hozzájárul persze, hogy ahogy haladsz a játékkal úgy lesz egyre elborultabb: a végén már a falakon belekhez hasonló csápok lüktetnek (szó szerint!), és ahogy közeledsz a főgonoszhoz úgy lesz egyre groteszkebb a környezet. A kezdeti snassz kis zombikat felváltják az ijesztőbb lények, mint például a személyes kedvenceim, a méteres pókok. Ezekhez kötődik életem legnagyobb megijedése számítógépes játéktól, amely következtében majdnem hanyatt estem a székkel anno 🙂 Az történt ugyanis, hogy épp egy nagy TFT-kijelzőt tanulmányoztam a játékban elmélyülten, amikor egyszer csak a képbe felülről belógtak egy ilyen kis aranyos lábai. Nos, ott közel voltam az infarktushoz 🙂 Ha még azt is megmutatom, hogy ezek így néznek ki, akkor érthető, hogy miért reagáltam így, amikor egy ilyen majdnem a nyakamba esett (persze-persze, ez csak egy játék, de ezt magyarázzátok meg az embernek, amikor már órák óta játszik, és totál beleélte magát):

A DOOM3 pókjai

Szóval megvannak a játék szépségei az tuti. Maga a grafika is nagyon ütős, sőt szerintem a mai napig se kell nagyon alábecsülni a motor képességeit, mivel fullra húzva igen szép látványt tud produkálni a monitorra. Az idSoftware amúgy is híres volt arról, hogy nagyon profi motorokat dob össze, és ezzel a játékkal újra bebizonyították, hogy ők az FPS-hegesztés mesterei. Amúgy kicsit off, de itt kell megjegyeznem, hogy legújabb eresztésük, a Rage is meglehetősen állejtősre sikeredett, elég ha megnézitek ezt a videót róla!

Szóval aki szeretne egy kicsit rettegni, annak szívből ajánlom hababa magyar szinkronjával megbolondítva ezt a régi klasszikust. Egyetlen hibája van csak: az, hogy monoton kicsit a játékmenete. Ez valóban így van, de engem valahogy le tudott kötni a folyamatos halálfélelem, így nem vettem észre ezt a problémát 🙂

Ez jó, megosztom!

    1 komment

    1. Doom3 galéria | Ráktalicska:

      […] említettem néhány hete, hogy újra fel fogom rakni a gépemre a szóban forgó FPS-csodát, így […]

      A komment időpontja: 2009 november 1st, 17:56

    Írj kommentet!

    

    Top 5 post

    

    Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2661 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 3 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

    Tagek