Breaking News: véget ért a nadrág-krízis!
Végre valahára véget ért a szenvedés számomra! Megszűnt a rettegés, a félelem, és a folyamatos rossz közérzet, most már újra boldog ember lehetek! Végre nem kell attól tartanom, hogy esetleg idegenek gonosz vicceinek céltáblájává válhatok, vagy még rosszabb esetben kiközösítsen a társadalom, mint deviáns féleszűt!
Kaptam ugyanis egy pótnadrágot ma délután. Aki még emlékszik egy régebbi posztomra (úgy emlékszek rá, mintha tegnap lett volna…), írtam, hogy egy kevésbé jól sikerült biciklire szállás következtében kiszakadt a farmerom úgy… hm combbelső tájékon, amelynek következtében a szellőzés problémaköre ugyan megoldottá vált, viszont folyamatosan tyúklépésben kellett közlekednem, ha nem akartam mélyebb bepillantást engedni a kollegáimnak, meg úgy mindenkinek. Ezt ma reggel sikerült megfejelni azzal, hogy a Hétfejű Portásbácsinál le akartam szállni a bicikliről (mert ugye jó gyerek módjára tolni szerettem volna, legalábbis azon a 20 méteren, amíg lát
), ámde a nyereg csücske beakadt a tátongó szakadásba, így sikerült majdnem előadnom a legröhejesebb indokú borulást, amit 25 évem alatt sikerült összehoznom (bár majdnem ilyen vicces volt az is, amikor megfejeltem a sorompót biciklin ülve). Elesni nem sikerült, viszont még tovább tépte a rést, így most már tényleg tarthatatlanná vált a helyzet, pláne hogy belegondoltam, hogy a buszra felszállásnál, milyen röhögés törne ki a mögöttem állókból.
Ekkor ragadtam meg az alkalmat, és a telefont, és Dave barátom segítségével szert tettem egy pótnadrágra (köszi Dave!). A WC-n lezajlott nadrágcsere izgalmairól a következő képes beszámolóval szeretnék kedveskedni nektek:
Ekkora szakadás volt rajta!
Szóval ekkora!
Tájkép csata közben (Pink Floydos tatyó azé’ befigyel)
Íme a szép új cserenadrágom!
A képeket természetesen csak a korrekt tájékoztatás jegyében lőttem autentikus környezetükben ahelyett, hogy mondjuk valami kevésbé gusztustalan helyet (mondjuk a szobámat, bár aztán fene tudja, jobb lett volna-e) választok. Szóval azoknak üzenném, akik aggódtak értem, hogy nem kell tovább stresszelni, a krízis megoldódott!
Ezek is érdekelhetnek:




