Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Szabin vagyok

Írta JonC Ekkor: 2009. október 26.

Szabadságon vagyok a héten. Nos, ez alapján azt gondolná az ember, hogy egy hét pihenés, hawaii dizsi, napszemüveg vár rá, ám a mai nap alapján úgy fest, hogy számomra a szabadság azt jelenti, hogy többet rohangászok, mintha dolgoznék. Konkrétan kész csoda, hogy ma ez a post megszülethet, és ezt is úgy sikerült megszülnöm, hogy néhány fontos teendőmet holnapra halasztottam (Pató Pál mode on). Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy legkorábban szerdáig minden percem (szinte) be van táblázva, pedig múlt héten még abba a hitbe ringattam magam, hogy majd a hét a non-stop netezés, Doom3-azás, és persze blogra firkálgatás jegyében fog eltelni, ehhez képest ma például most ülök netközelben először. Kicsit fáradt is vagyok, miután jóanyámmal a nyakamba vettem a lakótelepet, és segítettem neki egy kicsit dolgozni (ő ugyanis postás), utána még egy kicsit korrepetáltam is függvényábrázolásból (értitek, én segítettem neki, akit jópárszor elkaszáltak annak idején matekból). Holnap küldhetek csomagot, mehetek le a város másik felébe gyalog, stb stb, úgyhogy tényleg igaza volt Geszti Péternek, amikor azt nyomatta a Rapülőkben, hogy

Fáradt vagy, látszik a szemeden

De kipihened magad a munkahelyeden

Hja, jövő héten majd végre lesz némi nyugtom is… 🙂

Ez jó, megosztom!

    1 komment

    1. tsyga:

      Ezt a cikket olvasd el. Nem kell véleményezni. Hiszen azt is látja a Visi. 🙂

      http://www.origo.hu/techbazis/internet/20091026-a-webkettes-kozossegi-oldalakat-is-figyeli-a-cia.html

      A komment időpontja: 2009 október 26th, 18:06

    Írj kommentet!

    

    Top 5 post

    

    Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2661 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 3 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

    Tagek