Ráktalicska

Az emberek mindig is vágytak a pénzre, a vele járó kiváltságokra, és persze hatalomra. “Mennyi mindent érdemes a pénz miatt” – énekli Lovasi is a Kiscsillag színeiben, és mennyire igaza van: sok mindenre hajlandóak vagyunk ezekért a papír- és fémdarabokért, amelyeknek értéket adtunk, hogy mozgásban tartsák a világunkat. Egyesek nem átallanak még dolgozni is érte, de az effajta viselkedést már komolyan csak nyomdafestéket (pixelt) nem tűrő jelzőkkel tudnám illetni, amitől viszont tartózkodnék. Vannak olyan renitensek, akik akár az éjszakáikat, és a bioritmusukat (hogy az egészségükről ne is beszéljünk) is képesek feláldozni a munka oltárán, és mindezt miért? Azért a nyüves pénzért! Hihetetlen emberek vannak…

Undorító látvány: egy dolgozó férfi… hogy nem szégyelli magát?

Persze az eszesebbje már belátta, hogy a pénzre ugyan szükség van, de ez nem jelenti azt, hogy olyan szintre kell aljasodni érte, hogy dolgozni kezdjünk, mivel vannak sokkal emberhez méltóbb formái is a piszkos anyagiak előteremtésének. Ezek közül had soroljam fel a legelegánsabb, leginkább javallott módozatokat:

1. Pénzkeresés a nemzet demográfiai helyzetének javításával kombinálva: ez egy nagyon hasznos, és mindamellett rendkívül jövedelmező módszer. Mint tudjuk, fogy a magyar, évről-évre kevesebb csecsemő lát napvilágot a határainkon belül. Megoldás: minél nagyobb gyerekáldás! A nemzetért leginkább aggódó, leginkább segíteni akaró házaspárok bölcs belátással nemzik az egyik pur gyereket a másik után, így vívva ki az állam elismerését, és téve szert az általuk nyújtott segítséghez képest csak jelképes összegként jellemezhető kicsinyke támogatásra. Természetesen a szociálisan igazán érzékeny családok parallel termelésre állnak be néhány év után: mihelyst az első leánygyermek a családban ivarérett lesz, ő is hatni, alkotni és (főleg) gyarapítani kezd a nemzet üdvére, és a haza dicsőségére. Mindamellett, hogy nagyon hasznos tagjaivá válnak ezek az emberek így a társadalomnak szerencsére az is elmondható róluk, hogy a büszke, szabad vérük nem engedi meg nekik, hogy a munka mocskos fertőjébe süllyedjenek.

2. A gazdasági élet fellendítése önszorgalomból: amennyiben valaki ért a pénzhez, akkor nagyon jól tudja, hogy hogyan juthat hozzá anélkül, hogy kitegye magát valamilyen munkahelyi ártalomnak, értve ez alatt a korán kelést, az esetleges beosztottsággal járó stresszt, és az elvégzett feladatok felett érzett gusztustalan és erkölcstelen örömérzetet. Ezeknek a kiváló fiatalembereknek közös ismérve az, hogy ügyes kézzel forgatják a pénzt, amelyet főleg olyan módszerekkel szereznek meg, amelyek kizárólag a honi gazdasági helyzet fellendülését célozzák meg. Közgazdászok kimutatták, hogy ha – valamilyen katasztrófa folytán – eltűnne ez az életrevaló réteg a társadalomból, akkor csődbe mennének a böhöm nagy fekete dzsipeket, és Mercedeseket árusító szalonok, a sportszergyártók (a szinte nullára visszaeső baseball-ütő kereslet miatt), továbbá a Braun, és a Siemens is gyárbezárásokra kényszerülne a hirtelen hatalmasat zuhanó nullásgép-eladások folytán, sőt, a környező országok (Ukrajna, Szerbia főként) gazdasága is megrendülne az elapadó kézi- és sorozatlövő fegyver feketeexport hatására. Ezek a fiatal srácok nagyban élénkítik az ország pénzmozgását azzal, hogy – ha kell, önfeláldozó módon akár saját maguk is – elintézik azt, hogy a fizetni nem akaró egyének mégiscsak juttassanak némi tőkét az állandó körforgásba, ami az egészséges gazdaság legfőbb ismérve. Tudni kell róluk, hogy még munkahelyeket is teremtenek azoknak a szűk látókörű szerencsétleneknek, akik még nem jöttek rá, hogy pénzt nem csak munkával lehet csinálni: szegény sorsból származó vidéki lányok ügyét karolják fel, és segítenek nekik pesti, és Pest környéki utak mentén található jól jövedelmező pozíciókat elfoglalni.

3. Nemzetmentés, és lángoszlopként út mutatása: talán mind közül ez a legkevesebb (pfuj) munkával járó foglalatosság mind közül, amelyet ráadásul jól meg is fizetnek a hálás alattvalók. Természetesen szerencsére dolgozni itt se kell, szép is lenne, ha nemzetünk Nagyjai közül bármelyik is ilyen szégyenbe keveredett volna valaha is. Szerencsére már jópár évtizede nem érhette szó a ház elejét, bár állítólag még az 1800-as évek végén volt egy államférfi, aki elment a sógorának segíteni házat építeni, de ezt a tettét már a jótékony múlt sötét köde borítja. Amiért rendkívüli, és tiszteletreméltó ezt a pályát választani, mivel állandó jelleggel el kell viselni a munka romlott ópiumának bódulatának hatására magából kikelt néptömegek folyamatos gyűlölködését, és azt, hogy ez a erkölcstelen csőcselék – igazságtalan módon – folyamatosan az ember szemére hányja, hogy milyen sokat keres, és közben nem dolgozik meg érte. Nem értik meg, hogy a szellemi tisztaság, és nagyság nem tűri meg a munka bármilyen formáját sem a kiválasztott vezér életében. A pénzt természetesen bármilyen áron harácsolják maguknak, de ez a minimum amiért cserébe annyira ügyesen elkerülik a munka látszatát is. Igazi példaképek ők!

Mondhatnám azt, hogy a lista hosszan folytatható, de sajnos nem tehetem. Nincsenek már sokan azok, akik az ország felemelkedését tűzték ki a zászlajukra. Tiszteletükre szóljon a nekik írt himnusz, amely a nép háláját tolmácsolja feléjük:

Alvin és a Mókusok – Ingyenélők dala

Óvjuk, védjük őket, ők lehetnek a jövőnk kulcsai!

Tételezzük fel, hogy be vagy regelve mondjuk két tucat olyan oldalra, amelyek mindegyike alkalmas arra, hogy atombombát indíthass róla Moszkva/Washington/Peking/Alsó-Bivalybasznád/stb. ellen, és nem szeretnéd, ha ezek a jelszavak (amelyek nem feltétlenül olyan facsipesz-egyszerűek, mint az átlagnetező asdasd-je, hogy az abc123 nevű klasszikust, és társait ne is említsük) esetleg elfelejtődjenek, vagy illetéktelen kezekbe kerüljenek a gondosan a Windows Asztalán elhelyezett titkosítatlan .doc file eltulajdonításával. Ilyenkor két lehetőség adódik:

1. fogod a password-öket, felírod egy papírra láthatatlan tintával, bezárod egy széfbe, a széfet egy nagyobba, ezt ismételed 5-6X, majd az így kapott széf-matrjoskát még leplombálod, bebetonozod, majd elrejted az alagsorban kialakított ujjlenyomat olvasóval nyíló titkos platinumerősítésű ajtóval ellátott helyiségben

2. letöltöd a most boncolgatásra kerülő KeePass nevű freeware csodát, és pofonegyszerűen, és ráadásul magyarul tárolod őket a gépeden szépen letitkosítva.

Azért tudom javasolni őkelmét, mivel ma – hosszas szemezés után – elvittem a kicsikét egy próbakörre, és nyugodt szívvel mondhatom, hogy nem csalódtam benne: a hirtelen nyakamba szakadt tucatnyi jelszót/felhasználónevet/egyebeket elegánsan, biztonságosan és egyszerűen tudtam vele elmentetni. Amennyiben nehezen megjegyezhető, esetleg érzékeny adatokat védő jelszavakat kell használnod, akkor ez a te választásod!

Nézzük csak hogyan is működik:

letöltés után (amúgy van belőle portable, és létezik hozzá magyarítás is, amit az exéje mellé kell bemásolni) elindítva szükséges készíttetni vele egy új adatbázist, amelynek hozzáférhetőségét három különböző paraméter együttes meglétéhez is köthetjük: Mesterjelszó, Kulcsfájl, és a Windows Felhasználói fiók közül bármilyen kombinációt megadhatunk neki, amely szükséges lesz a későbbiekben ahhoz, hogy a jelszavakhoz hozzáférjünk (pl. Mesterjelszó + Kulcsfájl esetén ha csak a jelszót tudjuk, de nincs meg a file, akkor se enged az adatokhoz hozzáférni a program, és fordítva):

Ráadásul a kulcsfájl létrehozásánál még az egér rángatásával is növelhetjük a titkosítás erejét, mivel az így generált véletlenszerű értékek is további biztonságot nyújtanak a jelszavaknak (érdekesség: erre azért van szükség, mert a számítógép nem tud valódi véletlenszámot létrehozni, egész egyszerűen azért, mert egy gép, viszont a kedves júzer az egeret valóban randomban rángatja).

Miután ezzel megvagyunk elénk tárul a program felülete:

Szerencsére nincs az ilyen managelős programoknál megszokott ikonrengeteg a felső sávon, sőt maga a főablak is pofon egyszerű: balra vannak a jelszavaink kategóriái (természetesen mi is hozhatunk létre az alapértelmezetteken kívül is újakat), míg középen sorakoznak a jelszavak, felhasználónevek, ilyesmik. Ide a jobb klikk -> Bejegyzés hozzáadása (Add Entry) menüponttal, vagy az Insert billentyűvel adhatunk újabb jelszavakat, a meglévőket pedig az Enterrel tudjuk szerkeszteni. Amikor jelszót írunk be a zseniális algoritmus elemzi azt, és folyamatosan írja, hogy mennyire erős, sőt a beépített passgenerátorral mi is csináltathatunk véletlenszerű karakterhalmazokat:

Webes jelszavak esetében még a böngésző jelszókezelőjét is kiválthatja: amennyiben a bejegyzésnél megadtunk URL-t, akkor a neten az adott oldalt betöltve, majd az előre beállított billentyűkombinációt leütve helyettünk írja be a passwordot (kábé mint az Operánál a Ctrl + Enter).

A fő funckiókat ezzel ki is merítettük, de a program tud még pár hasznos apróságot: adhatunk a passoknak lejárati időt, exportálhatjuk a jelszólistát (ha mondjuk mégiscsak kinyomtatnánk, és széfbe raknánk), file-okat csatolhatunk a bejegyzésekhez (amelyek szintén durván titkosítva tárolódnak utána), jópár adatbázisformátumból tud importot végrehajtani, egy kattintással kirakható a kívánt jelszó vágólapra (sőt, beállítható az is, hogy mennyi idő elteltével törlődjön róla), stb. stb.

Végszóként: ha nem csak a myVip-edhez, meg a hasonló khm… nem túl nagy biztonsági kockázatot jelentő oldalakra kell jelszóval bejelentkezned, akkor csak ajánlani tudom ezt a programot!

Most már egyre biztosabb vagyok benne. Az ember észleli a jeleket, nem lehet elmenni mellettük: kezdődött azzal, hogy meghalt Magdi anyus, utána Jacksonból lett Jacksoff, feloszlott a No Thanx, két fogyatékos került az EU élére… és most újabb csapással kell szembenéznie a világ kormányainak, amely talán igazi közösséggé kovácsolja a régóta egymással civakodó népeket: zsidó, és arab egymás vállára borulva fog zokogni, a Gárdisták pedig vigasztalásképpen megnyitják a tagfelvételt a cigány származásúak előtt is: döglődik a Napiszar!

Sokkolta a fejlett országok lakosságát a tegnapi drámai hangú bejelentés, amelyet Bozólaci megbízott főszerkesztő tett az oldal – talán – utolsó postjában:

Gondolom Nektek is fura, hogy lassan dél van de sehol egy bejegyzés. Ennek oka az, amitől én is, és sokan mások is féltek, de legtöbben mégis örültek.

A Napiszar.com határozatlan időre megszűnik!

Okai a következőek:
-Akármennyire is próbáltam névtelen maradni, és a BozóLaci álnevet használni kiderült ki is vagyok, és ez nem kevés fejfájást okozott nekem és családomnak az elmúlt napokban.

Laci – akiről kiderült közben, hogy Dávidnak hívják, még szerencse, hogy nem mondjuk Aranka – végül elbukta a csatát a rajokkal, emósokkal, farokmutogatósokkal, bebaszcsizott lánykákkal, szellemi fogyatékosokkal és egyéb önmagukat kereső – helyenként iszonyat szánalmas – entitásokkal szemben vívott háborúját, végül – a sok fenyegető levél írója közül valamelyik – megtalálta hősünket, aki nemhogy fele királyságot nem kapott a legkisebb királykisasszonnyal egyetemben a sok próbáért cserébe, amit kiállt de esélyes, hogy hamarosan néhány bepipázott cig nig színesbőrű fiatalember fogja meglátogatni hegesztőpisztolyokkal, és feszítővasakkal, már ha egyáltalán ez a kevésbé örömteli esemény nem történt máris meg (amire azért van némi esély).

Szóval vége van, újra magára kell találnia az emberiségnek. Talán a Föld is forogni fog tovább, talán nem, mindenesetre drukkolok Dávidnak, hogy valahogy sikerüljön élve megúsznia a rajok rajait, és a feldühödött emós kisfiúk életveszélyes hajsütővassal elkövetett gyilkossági kísérleteit. Úgy vélem, hogy nem csinált annyira rosszat ez az arc, sőt ő is olyan tiszteletreméltó módon tűrte az oldal, és személye elleni támadásokat, mint Tomcat, és ő is ugyanúgy végezte, mint kopasz sorstársa. Szomorú, de bizony ha az ember botrányoldalt szerkeszt, akkor szembe kell néznie a népszerűség árnyoldalaival, és azzal, hogy bizony – bármennyire óvatosan is hagy nyomokat a világhálón, és hiába használ 30 mailcímet 25 különböző gépről – előbb-utóbb úgyis lesz valaki, aki elkapja a tökét, és addig szorítja, amíg nem mutálódik a hangja 4 oktávval magasabbra véglegesen. Hasznos volt a site azért, mert legalább görbe tükröt tartott az ilyen magukból szánalomra és röhejre méltó formát mutató egyéneknek, és talán némelyiket ráébresztette arra, hogy rossz az út amin jár. De: nem volt tolerálható az, hogy soha nem gyakoroltak könyörületet senkin, és nem vették figyelembe azt se, hogy tizenévesen bizony sokan hajlamosak idiótán viselkedni/öltözködni, de ezt a nagy részük kinövi néhány éven belül! Az olyan emberkék pellengérre állítása nem volt túl korrekt dolog, akik egy épp dívó divathullámhoz csatlakozva csináltak magukból bohócot, bár tény, hogy nem biztos, hogy megérdemli a kíméletet, aki trendiségből kever pl. egy másik csávóval.

Kettős az érzés mindenesetre, és ez érezhető a szóbanforgó búcsúlevélre érkezett (most már) több mint ezer kommenten is: pontos arányt nem fogok mondani (mert olvasson ennyi tizenévesek által írt hülyeséget, akinek két anyja van), de talán 50-50%-ban örülnek, és szomorúak a megszűnés okán a napiszar generáció tagjai.

Álljon eme szépen ívelő karrier vége tanulságként a jövő netes népnevelői előtt: aki korpa közé keveredik azt bizony néha megeszik a disznók!

(Csak zárójelben: mi van ha az egész csak egy jól kivitelezett reklámkampány, amellyel hírverést akarnak kelteni az oldalnak arra késztetve mindenkit – beleértve engem is -, hogy velük foglalkozzon? Ez is egy eshetőség, pár napon belül kiderül, hogy igaz-e.)

Ha valaki esetleg zacskóban tengetné napjait annak idézem a tegnapi hírt, ami hallatán engem is elkapott az “itt van Amerika“-feeling:

Egy elsőéves gyógyszerészhallgató maroklőfegyverrel lövöldözött a pécsi egyetemen, a gyógyszerészhallgatók fizika gyakorlati óráján. Egy 19 éves fiatalember – az elkövető csoporttársa – a helyszínen meghalt, a mentők egy életveszélyes és két súlyos sérültet szállítottak a pécsi traumatológiára. A lövöldözőt, aki egy pécsi lőegylet tagja volt, elfogták.

(forrás)

Eddig a hír, és akkor nézzük, kiből mit váltott ki egy elborult agyú hülyegyerek ámokfutása!
Volt, aki tévedhetetlen vaslogikával egyből felismerte a háttérben húzódó szálakat:

Nekem is tudathasadásom lenne, ha meg akarnám úszni a tényleges életfogytot.
A parabellum nem sportfegyver, komoly sportegyesületben viszont csak sportfegyverrel lőnek. Következésképp ez nem sportklub volt, hanem valamelyik újnáci szervezet hazafias kommandós kiképző központja. Mit tud erről a titkosszolgálat, illetve fel fogja-e tárni a nyomozás a “sportegyesület” valós tevékenységét?? Drazsé elvtársnak melegen ajánlom, hogy újabb idióta rendeletgyártás helyett inkább azokat a szervezeteket helyezzék gondos megfigyelés alá, ahol a következő időszak bomlott agyú tömeggyilkosai éppen mostanság kelnek ki a kígyótojásból…
Felhasználom az alkalmat és bejelentem Drazsé elvtársnak, hogy pszichotikus idióták százával masíroznak a pesti utcákon árpádsávos zászlók alatt, a rendőrség még vigyáz is rájuk, nehogy valami bajuk essék.

(forrás, a fentieket Hammada Fleet kommentálta 2009. november 27.-én 08:30:16-kor a cikkhez)

A másik reakció, ami sokaknál kiverte a biztosítékot a következő volt:

(forrás)

(kicsit nehezen olvasható, legépelem:

a gólyabál persze elmarad a **** anyját annak a ****fejnek akinek pont ilyenkor kell lövöldözni, a számlát a fodrásztól kinek nyújtsam be?? ha pár embernek elbaszták a dolgait, akkor minek kell még sok száznak?)

UPDATE:

második versenyzőnk (de lehet, hogy ez nem is ő, de az a szomorúbb verzió, akkor többen is vannak) a Twitter-t is telifossa a degeneráltságával: katt ide screen itt

Megígértem a címben, hogy nem lesz kommentár, de nem bírom megállni, hogy ne tegyem fel a kérdést:

BAZMEG, TI NORMÁLISAK VAGYTOK?

…a világnak, hogy ma reggel fel kellett kelnem! Csodálatosan aludtam, elerenyedten, békésen, talán még álmodtam is valami szépet (gondolom lepkét kergethettem egy harmatos, a kelő nyári nap fényében tündöklő réten, vagy ilyesmi), de ennek vége szakadt, amikor – nem erőszakosan, de  könyörtelenül – beküzdötte a World of Goo egyik zenéje magát az agyamba a hallójáratomon keresztül, ezzel késztetve a tudatomat, hogy kiszakadjon a gyönyörű világból, amiben eddig leledzett semmitől se zavartatva. Ádám érezhette magát úgy, mint én ma reggel: ki lettem űzve a Paradicsomból. Úgy éreztem, hogy ha most kialudhattam volna magam, akkor soha többet nem kellett volna ilyesmire pazarolnom az időmet, annyi energiát halmozhattam volna fel magamban. És még ezt is elveszi tőlem a világ. Sebaj, téged is utállak, nem csak szerencsétlen malacokat.

Amúgy mára is akadt egy bölcsesség, amelyet a bőrkötéses “JonC összes bölcselete” könyvben fog majd az utókor kiadni (ha ez megtörténik, akkor természetesen a Biblia nevű bestseller karrierjének befellegzett). Tessék készíteni az emlékkönyveket, noteszeket, üzenőfalakat, kinyilatkoztatás következik:

Minél több mindent tart az ember megszokottnak, és magától értetődőnek, annál sivárabbnak érzi az életét.

Na erre varrjatok gombot!

Történelmi pillanathoz érkezett a blog: a mai napon megtekinthetitek az első – de reményeim szerint nem utolsó – női emlőket az oldalon. Teszem mindezt persze nem minden hátsó szándék nélkül, ugyanis segítséget szeretnék tőletek kérni: szerintetek mi a kénköves halál történik a képen??! :

Tovább is van… »

Hihetetlen, és csodálatos mutatványokra képes manapság a Flash-technika. Teljes weblapok alkothatóak segítségével (amelyeken persze minden izeg-mozog, animál, és zenél), videókat nézhetünk, képeket szerkeszthetünk online, bugyuta ugrálós játékok kerülnek egy kattintásnyira segítségével, és még hosszasan sorolhatnám az alkalmazási területeit. Ma újabb meglepetésként ért a hír, hogy Flash-ben el lett követve a Quake1 konverziója is végre-valahára! Anno talán írtam is már erről a játékról, csak most nem találom azt a postot, úgyhogy nagyon dióhéjban csak annyit írnék erről a játékról, hogy 1996-os megjelenése megreformálta a belső nézetes lövöldéket: ez volt ugyanis az első igazán 3D-s FPS (First Person Shooter), amelyben végre nem papírból készült (azaz nem körbejárható) ellenfeleket kellett rakétákkal megcirógatni, hanem térbeli, lemodellezett szörnyek vártak minket benne. Ehhez társult a stuff egyedi hangulata, a sötét környezet, a zúzós metálzene (Nine Inch Nails), és a remek multiplayer. Annak idején (jézusom, már 13 éve!) ez a kicsike megizzasztotta a gépeket rendesen, mivel a végletekig kihasználta a 486-osokban/Pentium 1-esekben, és a 1-2-4 megás videokártyákban rejlő hatalmas energiákat. Most meg böngészőben fut, és meg se terheli nagyon a masinát… hihetetlen. Tényleg fejlődik a technika, ez ilyenkor – ha ekkora időbeli távolságot veszünk – igazán szembetűnő lehet. Aki szeretne kóstolót kapni abból a grafikából, ami annak idején a csúcsok csúcsa volt, és nem bírtunk betelni vele (személy szerint 3-4X végigvittem), az kattintson a továbbra!
Tovább is van… »

…és ő lesz a hibás:

Gyűlöllek, disznó!

Emlékszem, amikor pár hónapja felhoztam a kávéfőzőt az albérletbe mennyire örültem, hogy végre ihatok néha egy jó erős feketét. Néhány napig nagyon jó érzés volt, amikor délután – megmikrózva a reggeli adag maradékát – magamba szólítottam egy fél bögrével belőle, és segítségével volt erőm késő este is írni, játszani, netezni, és nem kellett küzdenem a folyamatosan rámtörő álmossággal. Szép időszak volt, mindenhol mint Isten ajándékát emlegettem a kávét, és a fogyasztásával járó hatásokat. Ennek már vége. Napok óta nem vagyok hajlandó csinálni egy újabb adagot belőle, egészen egyszerűen azért, mert megváltozott a szervezetem reakciója a koffeinnel szemben: az első időszakban tapasztalt eufóriát felváltotta az ingerültség, a szívdobogás, az izzadás, és a remegés. Ezek közül a legzavaróbb az első tünet, mivel egész egyszerűen képes vagyok apróságokon felkapni a vizet, és túlreagálni a dolgokat. Ez akkor üt be igazán, ha nagyon fáradtan próbálom magam stimulálni egy emberes adag segítségével, de ahelyett, hogy visszatérne az (élet)erőm csak azon tulajdonságom kerül előtérbe, amivel bolhából könnyedén elefántot csinálok alkalomadtán (amely magában ugyan egy biológiai/genetikai csoda, de mégse előnyös, ha az ember szociális kapcsolataira gyakorolt hatását tekintjük). A többi már fiziológiai tünet, de épp elég dühítőek: a szívdobogás, a belső remegés érzése nagyon rossz, és kihatással van az ember hangulatára is.

(Nem tudom nem észrevenni a hasonlóságot a fenti negatív hatások, és mondjuk egy speedről pár hete lejött narkós elvonási tünetei között! Méghogy nem drogozik, aki nem használ illegális szert? Ugyan-ugyan, mese habbal.)

A fentiek okán úgy döntöttem, hogy a mai naptól a jelszó: soha többet koffeint! Elegem van abból, amit most – egy Adrenalin, és két-három kávé elfogyasztása után – érzek: a szívem ver, mint egy metálbanda fosra szívott dobosa, kellemetlen izgatottság, és türelmetlenség vett erőt rajtam, és egész egyszerűen ideges vagyok. Nem tudok írni, csaponganak a gondolataim, nincs türelmem az emberekhez, és hasonlók… Nincs szükségem erre! Ezen túl tömény dózisban nem vagyok hajlandó magam koffeinnel mérgezni (csak nagyon indokolt esetekben, a mai például nem volt az), a régi szép időkben benyomott 2-3 energiaital helyett mostantól maximum naponta 2-3 bögre teát fogok inni.Az is kábítószer, de szerencsére talán az enyhébbek közé tartozik.

Érdekes amúgy, hogy mennyire (és milyen sok szempontból) képmutató társadalomban élünk: elítéljük azokat (a törvény vasszigorával), akik marihuánával élnek, míg a masszív alkoholisták szabadon dönthetik romba saját, és családjuk életét. Előrebocsátom, hogy én nem vagyok füves (nem is voltam, és nem is leszek az soha), de mégis nonszensznek érzem azt, amikor tűzzel-vassal üldöznek egy olyan szokást, amit néhány száz kilométerrel odébb már legálisan is elfogadtak, és nini – mégse omlott össze a nemzet, és az állam ott se! Nem lepték el az utcákat a drogért harcoló bandák, nem hullottak szét családok a fű miatt, és nem teltek meg a börtönök a zölddel kapcsolatos bűncselekményeket elkövető félállati sorba süllyedt beesett arcú emberi roncsokkal! Tegyük fel a kérdést: melyik a károsabb a nemzetre, a családokra, a fű vagy a pia? Marha egyszerű példát mondok: láttatok/hallottatok már olyat, hogy valaki annyira beszívott (csak fűtől, nem használt mellé se alkoholt, se semmit), hogy belekötött a fába is? Volt már olyan, hogy valaki agresszív lett tőle, verte a családját/balhézott szórakozóhelyen/rendőröknek támadt/stb.? Ugyanez alkoholra vetítve? Na, itt van szerintem az egyik fő ellentmondás a tiltásban: a marihuána igenis nem rombolja annyira (és a hangsúly ezen van) a szociális kapcsolatokat, mint a sokak által szent tehénként kezelt alkohol! Nem, nem azt mondom, hogy tiltsuk be a szeszt (mert akkor én is jó nagy bajban lennék ), de ne állítsuk azt, hogy a fű károsabb/veszélyesebb lenne nála, sőt! És ne vegyük – demagóg módon – egy kalap alá a többi, sokkal durvább szervezetroncsoló hatású droggal, mint a szintetikus anyagok (LSD, speed, Extasy, stb.), vagy az oldószerek, meg az intravénás drogok! Ha egy lapon említjük ezekkel, akkor azzal hatalmasat csúsztatunk, félrevezetünk másokat!

Lehet, hogy a fentiek alapján habzószájú liberálisnak tűnhetek, pedig nem akarok senkit arra bíztatni, hogy buzi legyen drogokat használjon. Láttam anno ifjúkoromban néhány ellenpéldát arra, hogy milyenné válhat valaki, ha évek óta szív, és bizony nem feltétlenül hozza ki az emberből a jó oldalát a tartós füvezés: volt olyan ismerősöm, aki – miután megtudta, hogy nem tudtam neki pénzt levenni a számlámról kölcsönbe, hogy este tudjon venni egy grammot – dühében majdnem szétverte a lakást, ahol voltunk, majd kiviharzott a lépcsőházba, de előtte még bevágta a bejárati ajtót, de olyan lendülettel, hogy a konyhában leesett egy tányér az asztalról. De: ha hasonló intenzitással piált volna, akkor sokkal durvábban szétcseszte volna magát ennyi év leforgása alatt. A kannásborok, meg a kommersz szeszek először – szerintem, de nem tudom tényekkel alátámasztani – az agyat teszik tönkre, az idegeket roncsolják szét. Ez a jó öreg “elitta az agyát” állapot, amit kitartó, kemény munkával akár 5-10 év alatt is el lehet érni, de ahhoz már tényleg oda kell tennie magát az illetőnek. Ezzel a deciliter/elpusztított agysejt mérőszámmal a fű nem tud versenyezni, teszem hozzá: szerencsére.

Zárszóként idézném Palit, a volt főnökömet (aki iszonyat egy figura volt, írnom kéne róla), aki azt mondta: “mindent lehet, csak mértékkel!”. Erre én visszakérdeztem: “és Pali, ha mondjuk a heroint választom, mint szórakozási formát?” A válasza belém ivódott, mint örök igazság: “persze, néhanapján behernyózol, jól érzed magad, de ne váljon rendszeressé!” Na igen, ez ilyen egyszerű…

… a baráti társaságban a sok rosszul sikerült poén után a kudarcokat megunó visszahúzódó srác hirtelen benyögi az évszázad poénját, a többiek percekig szakadnak a röhögéstől, ő pedig félelemmel vegyes zavarral nézi őket, és nem érti, hogyan sikerült ilyen hatást kiváltania belőlük, de bármit megadna, ha tudná a titkát… Na, pont így érzem most én is magam… Több mint 300 látogató a mai napon, hihetetlen!