Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Nem tudok betelni

Írta JonC Ekkor: 2009. november 2.

Ezen a napon vagyok mindig a legálmosabb, legboldogtalanabb általában, bár ma kettős érzésekkel viseltetek az egész dolgozósdi iránt: mindazonáltal, hogy nagyon szívesen fetrengtem volna még otthon, mégis jól esik csinálni is végre valamit.
Egész egyszerűen nem bírom megszokni a hétfők egyedi hangulatát. Ma persze koncentráltan csapódott le az élmény, mivel egy bő hete nem dolgoztam, és sokkal élesebb volt a kontraszt a fehérvári, és az otthoni élet között. A hajnali buszozás, a dideregve albérletbe vánszorgás, a reggeli kávéfőzés, a szoba látványa, a biciklizés vörösre fagyott ujjakkal, a cég hangulata, a rég látott kollegák, a hétfői pizzarendelés (merthogy akciós ilyenkor), és a többi markánsan fehérvári impulzus ilyenkor, hét elején éri az embert a leginkább. Ezen a napon vagyok mindig a legálmosabb, legboldogtalanabb általában, bár ma ambivalens kettős érzésekkel viseltetek az egész dolgozósdi iránt: mindazonáltal, hogy nagyon szívesen fetrengtem volna még otthon, mégis jól esik csinálni is végre valamit. Az ideális az lenne, ha otthon laknék, és helyben dolgozhatnék, de április óta erre esélyt se nagyon látok (arról nem is beszélve, hogy itt kicsit talán több a lehetőség a jövőre nézve, mint odahaza). Sebaj, reggel kisebbfajta sokk volt a sok délután kettős kelés után reggel 4:30-kor magamhoz térni, majd az utcán a fagypont közeli hidegben elmászni a buszpályaudvarig (csak az új Kispál tartotta bennem a lelket). Persze annyira azért kipihent voltam, hogy ne tudjak aludni az úton, helyette valami katatón állapotban szenvedtem végig a bő egy órát Veszprémig, ahol – sikeresen lekésvén a csatlakozást a pápai sofőr miatt – egy későbbi busszal indulhattam tovább Fehérvárra. (Hozzátartozik a sztorihoz, hogy kábé az orrom előtt csukta be a kedves buszvezető bácsi az ajtót, majd amikor látta, hogy többedmagammal szerettem volna felszállni, akkor csak a kezeit tárta szét, ahelyett, hogy megállt volna kitolatás közben. Lelki szemeim előtt megjelent a jelenet, ahogy én is széttárom a kezeimet, és sűrű bazmegelés közben pofátlanul arcontegezve ordítom neki, hogy “ne tárogass, hanem nyisd ki az ajtót!”, majd az induló busz oldalába rúgva hangsúlyozom a mondanivalómat. Ezután – az emiatt leszálló – sofőrt leüvöltöm, majd ügyesen elhajolva az ütése elől gyomorba rúgom. Persze ezután a járat nem ment volna sehova, én is csak max a fogdába, de – természetesen – csak fantáziáltam, így tovább nem gondoltam a sztorit. Legszívesebben mindenesetre ezt tettem volna a bunkójával. Hm, lehet, hogy mégis kicsit pszichopata vagyok? 🙂 )

A buszon meghallgattam a Danubiusosok sírás-rívását (állítólag a Slágeren még durvábban tolják, azt már meg se mertem hallgatni, hátha versenyt zokognék velük), hogy most mi lesz, meg hogy mennyire köszönik a sok támogatást, amit mostanában kapnak. Persze, bunkóság lenne részemről ezen élcelődni, mert ha valaki, akkor ők tényleg nem tehetnek a kialakult helyzetről, és tényleg sajnálom is a rádiókban dolgozókat (teszem hozzá, összesen körülbelül 130-150 emberről lehet ám csak szó, bezzeg amikor a régi cégemnél építették le a családos embereket százával abból nem volt ekkora országos hiszti), de nem kell szerintem attól félni, hogy ezentúl gyártósori összeszerelőként fognak tengődni 60000 forint nettóért, lesz rájuk igény az új adókon is. Reggel nyolckor még össznépi dudáltatás is volt (tehát mindenkit aki szimpatizált a két rádióval megkértek, hogy néhány percig nyomja a dudát), ebből persze semmit nem vettem észre, pedig épp dugóban volt a busz, úgyhogy hallhattam volna. Sebaj, gondolom épp mindenki Kossuth/MR2 fan volt a velünk veszteglő kocsikban. Ehhez a témához tartozik, hogy tegnap a Heti Hetesben is jó hosszan megemlékeztek a témáról (nagyjából érdekes módon hasonlóan, mint amit én is írtam), bár Farkasházy párszor kiakasztott a hülye érveivel. Először benyögte, hogy “Ki gondolta volna, hogy nem a kabaré lesz a legnépszerűbb műfaj a rádióban, erre tessék” (persze hogy fáj neki, mivel ő volt a Rádiókabaré igazgatója, de ez ide pont nem volt jó érv), majd felvetette, hogy szerinte nem garantált, hogy a zene lesz örökre a legkelendőbb műsorfajta a rádiózásban (persze, majd beszélgetős műsorok lesznek végig, amelyekben kriptahangú őskommunisták fogják felválta isteníteni a régi időket, és szidni a kapitalistákat helyette). Szegény ember – a kora ellenére – nagyon szűk látókörű bizonyos kérdésekben, és ez a rádiós mizéria pont ez a kategória szerintem. Mindenesetre – ahogy már írtam – a véleményünk sok ponton megegyezett (mármint nekem, és a műsorban résztvevőkkel), és ez megnyugtatott: vagy én nem vagyok hülye, vagy az egész világ az velem együtt 🙂 Ennyit a rádiókról.

Végül aztán sikerült beérni a céghez, és nekiállni a napi rutinnak: mailnézegetés (jéé, a céges fiókomba alig jött spam a kollegáktól, nahát), szokásos udvariassági körök lefutása (amelyek persze hasznosak is lehetnek), illetve az első kávé jó ideje a didiben (a helyi büfé, amely annak idején telt keblű pultoslánykáiról kapta a nevét, ma már inkább Tejeszacskó néven futhatna ha a melleket nézzük 🙂 ).

Délután pedig várhat az igazi boldogság: végre a saját gépemet bűvölhetem (amely nagyságrendekkel lassabb, mint a pápai, de annyi baj legyen), és végre nyugodt körülmények között irogathatok a blogra annyit, és amit akarok. Ez is kárpótol a fehérvári élettel járó egyéb kellemetlenségekért, mint például kaja/pénz/társaság/nőhiány. Ezek megkeserítik az életemet (főleg az utolsó kettő), de bízok abban, hogy mindent meg lehet szokni. Nekem is alakul a dolog, bár még fél éve nem volt elég hozzá… Talán majd jövő tavaszra már tényleg otthon fogom magam érezni itt.

Ez jó, megosztom!

    2 hozzászólás

    1. Bob:

      Azok a romantikus hétfők 😀

      A komment időpontja: 2009 november 3rd, 00:40

    2. i.mrc:

      Az igaziak vasárnap és hétfőn mulatnak!!!! Az az igazi lázadás 🙂
      A rádiós témáról meg annyit, hogy amikor engem kikúrtak az audiból (600-800-ad magammal együtt) azért senki nem küldött egy kurva sms-t sem!!!! EZ lassan egy éve lesz és azóta semmi!!! Azért a bocskorék biztos nem lesznek 1 évig meló nélkül!!! Aztán ezek sírnak?! (Hogy rohadnának +!!!!!!)

      A komment időpontja: 2009 november 3rd, 19:37

    Írj kommentet!

    

    Top 5 post

    

    Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2657 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 2 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

    Tagek