Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Disznóvágás PRO 2009 játékkritika

Írta JonC Ekkor: 2009. november 24.

Mielőtt belevágnék ebbe az ismertetőbe be kell valljak valamit: sose rajongtam igazán a véres, és embertelen erőszakra alapozó játékokért. Annak idején is csak véletlenül vittem végig a Postal2-t (annyi mentségem van azért, hogy közben gyakran becsuktam a szemem a durvább jeleneteknél), de alapvetően ódzkodok a brutális dolgoktól.

Erre ma freddyD blogján olvasom, hogy piacra dobták a régóta nagy hírveréssel beharangozott botrányjátékot, amely a sokatmondó Disznóvágás Pro 2009 nevet kapta. Egyből elborzadtam, mivel tudtam, hogy hiába a tiltás, a fenyegetés, akkor is lesznek szép számmal olyan tizenéves gyerekek, akik majd kipróbálják ezt a gyomorforgató jelenetektől hemzsegő programot. Németország, Ausztrália, és további 78 állam előre bejelentette, hogy köszönik szépen, de nem kérnek a zsenge ifjúságukra romlást és erkölcsi, morális fertőt hozó förmedvényből, és – példátlan módon még a program megjelenése előtt! – betiltották azt. A fejlesztők próbáltak alkudozni a szankciókat elrendelő hatóságokkal több országban is, volt ahol azzal próbáltak hatni, hogy kicserélik a disznók vérét zöldre (esetleg robotmalacokat raknak be helyettük), de ahogy Hans Mittelführer, a Németországi Aberrált Játékbetiltási Agytröszt (a NAJA) szóvivője is fogalmazott “nem kérünk abból, hogy gyermekeink a videojátékban tapasztalt módon bánjanak a disznókkal, inkább megelőzzük a bajt”. Ezt a nézetet osztotta a többi tiltást elrendelő ország is, egyedül Szomália esetében sikerült visszavonni a dolgot, mondván a fiatalság 99,98%-a számítógép helyett Kalasnyikovval rendelkezik, így rájuk nézve elhanyagolható a játék által jelentett veszély.

Ennyit az előzményekről, nézzünk szembe a Gonosszal! Már maga a játék borítója is félelemmel tölti el az egyszeri teszter szívét:

Iszonyat!

A véres, és kegyetlen jelenetek a hátsó borítón már magukban sokkolóan hatnak, de az igazi dráma a játék feltelepítése után fogadja az embert: a főmenüben vérivó-anyagyilkos blackmetál szól a háttérben (és ugye erről a zenei stílusról tudvalevő, hogy csak azért létezik, hogy a gyerekeket tömegmészárlásra buzdítsa a hallgatása), míg a dekorációként szolgáló belek, és a beléjük töltött húscafatok már az első pillanatban heves öklendezésre ingereltek. Az új játékra való kattintás újabb traumát hozott: tipikus tömegmészárosok közül lehet kiválasztani azt, akivel bele akarjuk vetni magunkat az öncélú erőszakba:

Sorozatgyilkos1

Sugárzik a szeméből a gonoszság…

Tényleg el kell tűrnünk, hogy ilyen példaképet állítson egy fejlesztőcsapat az ifjúság elé? Ilyen rosszarcú, és minden bizonnyal a fajtalankodást sem megvető főhős bőrébe bújni – akár egy videojáték erejéig is – milyen hatással lehet egy tini lelkivilágára? Milyen beteg, és agresszív lesz a jövő nemzedéke miattunk, mert hagyjuk őket ilyen programokkal “játszani”? Rémületes…

Visszatérve erre a borzadályra: a választható három játékmód bőven kimeríti a sátánimádás fogalmát! Találomra rákattintottam az egyikre, de az, ami utána következett a monitoromon az elmondhatatlan: véres testrészek röpködtek, fröcsögött az agyvelő, és a halálra marcangolt disznók visítása töltötte meg a szobámat. Az ultraélethű grafika láttán elhittem, hogy én is ott vagyok, és a szerencsétlen védtelen malackák vérét ontom! Nem kívánom senkinek azt a lelki válságot, ami a játékból kilépés után fogott el…

Nem szabad hagynunk, hogy az ilyen játékok (én nem nevezném annak őket mondjuk) hatást gyakorolhassanak fiataljainkra! Ki kell állnunk gyermekeinkért, és egy emberként kell kiáltanunk: “ELÉG VOLT!” Elég volt abból, hogy ilyen ördögi alkotások csak úgy letölthetőek lehessenek az internetről! Elég volt abból, hogy egy videojátékban ártatlan embereket/szörnyeket/növényeket/disznókat lehessen ölni! Elég volt!!

Ha – mint szülő – szeretné megtekinteni a szóban forgó szörnyűséget, akkor – szigorúan éhgyomorra – az alábbi linkről letöltve kipróbálható:

Disznóvágás Pro 2009 – az emberiség elleni bűntett

Oszd meg másokkal is:
  • Iwiw
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • del.icio.us
  • Tumblr
  • Digg
  • Reddit
  • Mixx
  • Print

Ezek is érdekelhetnek:

  1. Toribash? Ugyanmár…
  2. Kalózkodás 2065-ben
  3. Az Apple fiaskója az iPad-dal
  4. Ajándékötlet hiperkockáknak
  5. Ügyeskedéseim az ESET-tel


13 hozzászólás

  • sztiv hozzászólása (2009.11.25 08:12):

    ez most komoly? :-D létezik olyan állat, aki erre pazarolta programozói tehetségét és szabadidejét? :-D

    • valko2 hozzászólása (2009.11.25 09:58):

      eeez kurvanagy bejegyzééééééés. asszem rendszeres ovlasód leszek :D sztiv:szerintem JonC ezt a postot nem gondolta komolyan :D :D

      • Tsyga hozzászólása (2009.11.25 10:41):

        Lényeg a hitelesség. :P

        “háhh, issszonyat szép munka, gratulálok hozzá! írok én is róla majd egy kis promópostot a blogomon, erről mindenkinek tudnia kell! :)

        • JonC hozzászólása (2009.11.25 10:58):

          oké, lebuktam, igazából a gaz fejlesztőteam felkérésére írtam meg ezt a pénzelt reklámpostot :)

        • Vicces1212 hozzászólása (2009.11.25 12:07):

          Basszus! Nem gondoltam hogy ekkora sikere lesz a játékomnak! :D

          • Vicces1212 hozzászólása (2009.11.25 12:15):

            Fejlesztőteam? Egyedül csináltam :D XD

            • JonC hozzászólása (2009.11.25 12:49):

              tudom ám, csak a gaz fejlesztők rémképe viccesebb, mintha csak egy embert említettem volna :) ezúton szeretném mindenesetre megköszönni neked, hogy megalkottad ezt a csodát az emberiség okulására, és hasznára! :)

            • Vicces1212 hozzászólása (2009.11.25 13:19):

              Kösz! xD

              • sztiv hozzászólása (2009.11.25 15:00):

                na megnyugodtam :-D a képet ismertem, de nem gondoltam volna, hogy tényleg megcsinálják. :-D de talán mindenkinek jobb is, hogy nem csinálták meg. :-D egyébként nekem is volt egy ilyen alkotásom, a san andreas mintájára készítettem egy gta magyarországot természetesen minden sztereotípiával, ami kell :-)

                • JonC hozzászólása (2009.11.25 15:52):

                  te sztiv! ezt megcsinálták, ott a link a post végén vastagon kiemelve! próbáld ki, mert nagyon jó lett!

                • Tsyga hozzászólása (2009.11.25 20:31):

                  nem megcsinálták. egyedül csinálta meg. :D

                  De a legjobb reklám az ilyen lehúzós, már-már bulvár szerű. :D

                  • JonC hozzászólása (2009.11.25 20:45):

                    a megcsinálták szót abban az értelmében értettem, hogy meg lett csinálódva nna… tudom, hogy egyszemélyes csapat fejlesztette ;)

                  • Vicces1212 hozzászólása (2009.11.25 21:02):

                    Gyeerekek! :D :D :D

                    (Kötelező)
                    (Kötelező, de titokban tartom majd)
                    

                    Top 5 post

                    

                    Érdekesség még, hogy 445 darab post, és 1489 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta.

                    Tagek