Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Sose fogom megbocsátani

Írta JonC Ekkor: 2009. november 27.

…a világnak, hogy ma reggel fel kellett kelnem! Csodálatosan aludtam, elerenyedten, békésen, talán még álmodtam is valami szépet (gondolom lepkét kergethettem egy harmatos, a kelő nyári nap fényében tündöklő réten, vagy ilyesmi), de ennek vége szakadt, amikor – nem erőszakosan, de  könyörtelenül – beküzdötte a World of Goo egyik zenéje magát az agyamba a hallójáratomon keresztül, ezzel késztetve a tudatomat, hogy kiszakadjon a gyönyörű világból, amiben eddig leledzett semmitől se zavartatva. Ádám érezhette magát úgy, mint én ma reggel: ki lettem űzve a Paradicsomból. Úgy éreztem, hogy ha most kialudhattam volna magam, akkor soha többet nem kellett volna ilyesmire pazarolnom az időmet, annyi energiát halmozhattam volna fel magamban. És még ezt is elveszi tőlem a világ. Sebaj, téged is utállak, nem csak szerencsétlen malacokat.

Amúgy mára is akadt egy bölcsesség, amelyet a bőrkötéses “JonC összes bölcselete” könyvben fog majd az utókor kiadni (ha ez megtörténik, akkor természetesen a Biblia nevű bestseller karrierjének befellegzett). Tessék készíteni az emlékkönyveket, noteszeket, üzenőfalakat, kinyilatkoztatás következik:

Minél több mindent tart az ember megszokottnak, és magától értetődőnek, annál sivárabbnak érzi az életét.

Na erre varrjatok gombot! :)

Ez jó, megosztom!

    Ezek is érdekelhetnek:

    1. Back in the business…
    2. Nem értem
    3. Tipikus magyar vagyok
    4. Tavaszt szimatolva
    5. Nyüff
    

    Top 5 post

    

    Érdekesség még, hogy 698 darab post, és 2393 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 5 vendég, 1 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

    Tagek