Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Makacs vérben forgó szem…

Írta JonC Ekkor: 2010. január 18.

… mondd, meddig bírod – énekli Szekeres Andris a Stereomilk Csillagtelep című slágerében, és most valahogy pont eszembe jutott ez a dalocska, mivel nagyjából így fest épp a lelkem tükre:

Nem mondanám, hogy túl kellemes érzés, amikor így begyullad, mindenesetre vigasztal a tudat, hogy reggelre kb. annyira csipás lesz, hogy ki se fogom tudni nyitni. Sebaj, a mai nap amúgy is a szemészet jegyében telt, de ha végigolvassátok a postot erre ti is rá fogtok jönni.

Az egész tulajdonképpen a hétvégén kezdődött: már szombaton éreztem, hogy valami nincs rendben, mivel nagyon fájt a szemhéjam. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentősen, mivel nem voltam rákényszerülve, hogy kontaktlencsézzek, ezért az idestova 5-6 éves atombiztos (az ellen is véd) szemüvegemben borostásan igénytelenkedhettem végig ezt a pár napot. Persze szombaton eltöltöttem néhány órát a kedvenc kocsmám mélyén, ahol a keksz (sőt akár egy bicikli is) megállt volna a levegőben, olyan tömény volt a füst, és gondolom ez se tehetett túl jót szegényemnek. Ma hajnalban volt kritikus a szitu, amikor megpróbáltam belegyömöszölni a lencsét, amit némi fájdalom, és kín árán sikeresen meg is oldottam. A végeredményt, amit hosszas kitartó monitorbámulással (némi neonfénnyel megtámogatva) sikerült elérnem a fenti képen láthatjátok.

Pedig aztán pont ma akadtam rá egy (illetve kettő) csodálatos kis programra, amely F.Lux néven fut (köszi a kockablognak a tippért), és kicsinyke mérete (kábé fél mega) ellenére igencsak hasznos az ilyen monitorba gyógyult hülyéknek, mint amilyen én vagyok, ugyanis állítólag sokat segít a szem épségének megóvása érdekében. Alkotói észrevették, hogy este sötét van (nahát), de a monitor amit bámulunk órákig nem alkalmazkodik ehhez a változáshoz. Ezen lehet segíteni ezzel a kis tool-lal: nappal – amikor amúgy is van fény a helyiségben – a megszokott hideg színeket láthatjuk képernyőnkön, ámde este – amikor lámpafény mellett toljuk a netet – átvált melegebb, barackszínű tartományra. Mindezt elegáns módon úgy tették bárhol a Föld kerekén használhatóvá, hogy a programnak megadjuk a koordinátáinkat (Székesfehérvár pl. 47.19N, 18.41E), és ettől kezdve ő szépen kiszámolja, hogy ahol élünk mikor kel-nyugszik a napocska (erre van nekijje egy jó kis toolja is, amit itt érhettek el). Szóval most, ahogy ezeket a sorokat rovom az egész felület szép rózsaszínes-barackos jelleget öltve pompázik, bár az is lehet, hogy csak kezdek megvakulni.

Itt látható a görbe, hogy melyik napszakban milyen színt állít be a képernyőnkre

Társprogramként megemlíthetném a  Workrave-t, ami a monitorbreak-ként  is emlegetett (nem, nem a betörésére utal a kifejezés) óránkénti tíz perces szünetre figyelmeztethet, sőt akár még testgyakorlatokat is javasolhat, amelyek segítségével kicsit felpezsdíthetjük a vérkeringésünket ezzel előzve meg pl. a mélyvénás trombózist (ami nem vicc, tényleg az ülőmunka eredménye lehet).

Mindenesetre – bár nagyon jó, hogy nem kékesen hideg fehér színt kell néznem – azt kell, hogy mondjam, hogy kicsit elkéstem ezzel, mivel a szemem sajnos már így is be van gyulladva. Eszembe is jutott pár sztori a múltamból ezzel kapcsolatban, amelyekkel hazafele jövet jól elszórakoztattam az autó úton tartásán fáradozó László nevű lakótársamat. Ezek gyakran eszembe jutnak a mai napig, úgyhogy nektek is leírom. Kezdjük időrendben:

még anno 4-5 éve Győrben dolgoztam egy nagyon korrekt, és abszolút nem szégyenteljes munkakörben. Öltönyös-nyakkendős meló volt, sőt még papírmunkám is volt rendesen miatta, de nem mondanám annak a kifejezetten karrierlehetőséggel, és hosszú évtizedekig tartó munkaviszonnyal kecsegtető álomállásnak, mivel konkrétan házaló ügynök direktmarketinges értékesítési szakember voltam egy olyan főnök vezénylete alatt, aki minden reggel totál hülyét csinált a háromnegyed kilences szeánsz keretében, ami abból állt, hogy körbeállt a 30-40 kollega, ez meg a kör közepén baromkodott nekünk, hogy jól induljon a nap, és termeljük neki a bevételt. Aki nem dolgozott ilyen kókler helyen az el se tudja képzelni milyen milliője van neki: (vezetékes telefon percdíjairól szóló) szerződések kötéséről szólt a történet, és ha valakinek jó napja volt, és tudott ötöt kötni, az beérve az irodába megrázhatta a kiscsengőt (komoly, ki voltak készítve a polcra). Ha jobban dolgozott, és írt hetet, akkor máris jogosultságot nyert a nagycsengő használatára, de ha igazán nagy király volt, és összehozott kilencet, akkor bizony kolompolhatott egyszerre mindkettővel! Képzeljétek el azt a bizarr látványt, amikor egy meglett negyvenes kétgyermekes anyuka kéjes mosollyal az arcán rázza mindkét csengőt, melyre reagálva Pali a főnöki irodából ordít ki, hogy “Dzsúzííííí!!” (ami valamiféle örömöt kifejező szó volt nála). Kicsit elkanyarodtam a témától, de talán sikerült érzékeltetnem, hogy milyen figura volt ez a köpcös ötvenes, aki mindig vigyorgott, és olyanokat mesélt hétfő reggel az irodában, hogy a kurvák beleültek az ölébe a Balaton-parton. Egyszer ez az állat (nem tudok rá jobb szót) behivatott az irodájába, mert már napok óta nem tudtam kötni. Leültem a nagy íróasztalával szemben, és a következő párbeszéd játszódott le közöttünk:

– Jani, mostanában nem nagyon teljesítesz. Mi a bajod?

– Semmi Pali, kicsit el vagyok kenődve mostanában, magánéleti gondjaim is vannak, nem tudok a munkára koncentrálni – mondtam neki a szemébe nézve.

– Ugyan már, tudom hogy kikkel laksz együtt, biztos más van a háttérben (ezt azért mondta, mivel elég hm… szívós emberkék is laktak az albérletemben, és ezzel ő is tisztában volt, mivel az egyikük szintén a munkatársam volt a cégnél)!

– Nem, Pali, tényleg csak rossz napjaim vannak, de majd összeszedem magam.

– Figyelj már… te nem drogozol?

Nézek rá döbbenten, erre folytatja:

– Mert látom, most is véreres a szemed.

– Nem drogozok, az a kontaktlencsétől vérzett be.

– Jaj ugyanmár, ilyen emberekkel laksz, biztos szívsz te is! – jelentette ki, és hiába próbáltam meggyőzni, hogy tényleg az a rohadt lencse a ludas egész egyszerűen képtelen voltam, és elkönyvelt engem is mint ifjú titán kábítószer-függőt.

Persze később is volt bajom abból, hogy érzékeny a szemem: amikor tavaly márciusban jelentkeztem ehhez a céghez ahol most is gyarapítom a világnagy-kakát muszáj volt a városban aludnom egy estét, hogy másnap mehessek felvételizni. Persze akkor még nem volt albérletem (miért is lett volna, még nem lehettem biztos abban, hogy lesz munkám), így egy éjszakára Dezső barátomnál (aki még most se Dezső, de túl sok brutál dolgot írtam vele kapcsolatban már itt, hogy indokolt legyen megőrizni az anonimitását) töltöttem. Ez nem is lett volna gond, ha nem tartana egy macskát, kinek neve Mária, és szőre is van (petefészke már annyira nem), amelyre viszont én meglehetősen allergiás vagyok. Ennek folyományaként reggelre konkrétan nem maradt fehér része a szememnek, annyira véreres lett, továbbá a lélegzés is elég nehezen ment, mivel asztmát is okoz nálam ez a fajta allergén. Mehettem be úgy felvételizni, mint egy jamaicai raszta egy húzósabb másfél hetes reggae-fesztivál után, és ilyen fejjel kellett jó benyomást keltenem az interjúztatókra. Szerencsére azért jól teljesítettem, így – drogos külső ide, drogos külső oda – mégiscsak felvettek. Mondjuk most, hogy már majdnem egy éve tolom ennél a cégnél már nem is tartom olyan meglepőnek ezt, mivel volt olyan kollegám, akit tragikus hirtelenséggel kirúgtak (mivel a durvább szétcsapott esték után néha nem jött be dolgozni, meg hasonlók), szóval nem én lettem volna az első vidám ember a csapatban 🙂

Ez jó, megosztom!

    6 hozzászólás

    1. bachterman:

      látszik, hogy nem olvasol… http://3.ly/uh2

      A komment időpontja: 2010 január 19th, 16:55

    2. JonC:

      március… addig nem olvastalak el visszamenőleg 😛

      A komment időpontja: 2010 január 19th, 17:14

    3. bachterman:

      pedig régebben még szarabb volt a dumám ám 😀

      A komment időpontja: 2010 január 19th, 20:13

    4. jazzpop76:

      Úristen,a hideg kiráz a gondolatra,hogy ilyen “motivált”és “teljesítményorientált” melóhelyem legyen!Sosem bírtam!Nevetséges!

      A komment időpontja: 2010 január 20th, 23:21

    5. JonC:

      nekem is csak egy vakvágány volt az egész, bár nem bántam meg, mivel elég sok élménnyel lettem gazdagabb a munkának, és a munkatársaimnak köszönhetően 🙂

      A komment időpontja: 2010 január 21st, 12:39

    6. Persze hétfő van megint… | Ráktalicska:

      […] időjósok, meg az általuk ígért -10 fokok, ugyan. Hosszabbodnak a napok (a céges gépemen a F.lux is már fél öt helyett csak háromnegyed környékén kezdi el “bemelegíteni” a […]

      A komment időpontja: 2010 február 1st, 20:59

    Írj kommentet!

    

    Top 5 post

    

    Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2661 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 4 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

    Tagek