Béla halott
Szomorú hírt kell megosztanom veletek. Két hét után hosszas szenvedést követően elhunyt Béla, a pendrive-ok gyöngye. Hozzátartozói (azaz én) megdöbbenve állnak az érthetetlen, és pótolhatatlan veszteség előtt.
Béla már egészen kicsi korában kitűnt a többi pendrive közül ritka gusztustalan kinézetével, és robosztus enyhén retrós kinézetével. Tehetsége már ekkor jelentkezett: viszonylag gyorsan jegyezte fel az adatokat hatalmas memóriájába, amelyeket – ahogy mondani szokás – még álmából felkelve is prezentálni tudott. Gyakran mondogatták az ismerősei, hogy ő is olyan, mint az elefánt: soha nem felejt. Huncutul csillogó LED-je nők tucatjait vette le a lábáról, világ életében nagy portcsábász hírében állt, aki nem volt rest minden útjába kerülő USB-aljzatba bedugni a csatlakozóját.
Az utóbbi időkben azonban megromlott az egészségi állapota: gyakorta felejtette el, amit meg kellett volna jegyeznie (ilyenkor gyakran sóhajtozott élelmedett korát, és késletetett írási hibákat emlegetve), sőt néha már nem is akart új dolgokat megtanulni, mondván látott ő már eleget életében (amikor megmakacsolta magát, akkor írásvédettnek nyilvánította az agyát, és fülére tapasztva kezét énekelt valami huszas évek-beli sanzont, csak hogy ne kelljen odafigyelnie senkire).
Végül aztán – a testi-lelki leépülés kínjait végleg feledve – ma este 19:20 tájékán átadta nyomtatott áramköreit a teremtőjének.
Utolsó emlékünk vele kapcsolatban ez volt:
Nyugodj békében Béla!
Ezek is érdekelhetnek:
Pingback: A barátom, Ubul | Ráktalicska