Ráktalicska

Ritka manapság, hogy nagyon várjam egy játék kiadását, bár ez köszönhető a már sokszor szidott vasamnak is, mivel egész egyszerűen nem fut el rajta semmi, ami 5-6 évesnél frissebb hardvert igényel (bár meglepő módon a tegnapi nap felfedezése az volt, hogy az igencsak üde anyagnak számító The Void szinte már-már élvezhetően döcög rajta, ráadásul olyan beteg az egész játék, hogy az már kuriózumszámba megy), így sajnos nincs rá alapom, hogy bármit is várjak. Egy kivétel van csak, amit már kb. fél éve havonta egyszer lecsekkolok a fejlesztők weboldalán. Nehéz kivárni, hogy megjelenjen, de sajnos mindig csalódnom kell, mivel egy kövér “when it’s done”, azaz “majd ha készen lesz” ami fogad a project oldalán már jó ideje.. Volt olyan ígéretük, hogy 2009 végén kiadják, de ez most már nagyon úgy fest, hogy ez ígéret marad, úgyhogy most már nem is írnak semmi konkrétat…

Epekedésem tárgya egy ingyenes mod, amely Black Mesa Source néven fut és egy független csapatocska fejleszti. Célkitűzésük az volt, hogy életre keltsék a Half Life 1-et a második rész grafikai és fizikai motorját felhasználva, így hozva létre egy korrekt – kis túlzással mai igényeknek is megfelelő – agyoneffektezett, csilli-villi látványvilággal rendelkező nosztalgiatúrát. Az első rész a maga korában (12 éve!) csodaszámba ment a durván felturbózott Quake2 által nyújtott újításoknak hála (elég, ha csak a korrekt szájszinkront említem), de a sztorija, és főleg a nagybetűs HANGULATA volt az, ami örök élménnyé tette sokunk számára. Sok-sok pálya, és ötlet van, amit a mai napig fel tudok idézni, és ezt nem sok hasonlóan élelmedett korú programról lehet elmondani. A sztori se volt gyenge: egy Black Mesa nevű titkos földalatti kutatólaboratórium-komplexumban játszódott, ahol – egy félresikerült kísérlet folyamán (amelyet persze a játékosnak saját magának kellett elkövetnie ) – megnyílik egy kapu egy idegen világra, amelyen keresztül szörnyek lepnek el mindent, és elszabadul a pokol. Később már a hadsereg is beszáll a partiba (vicces módon nem azért, hogy kiirtsák a lényeket, hanem hogy megöljék a túlélőket), sőt feltűnik G-Man is, az öltönyös-nyakkendős figura, akit soha nem tudunk lelőni, viszont néha megjelenik, megigazgatja a nyakkendőjét, és egy elegáns mozdulattal bezárja az orrunk előtt a továbbjutást jelentő ajtót.

Nem is ragozom tovább: a játék egy mestermű, és még ma is élmény tolni, bár a grafika egyszerűsége zavaró lehet.  Ha végre-valahára kiadják, akkor tuti, hogy újra végigjátszom az immáron teljes nagygenerálon átesett motorra hangszerelve, és újra megpróbálom magam a felszínre verekedni Gordon Freeman bőrébe bújva (apropó felszín: emlékszem, hogy amikor először lőttem le helikoptert rakétavetővel, akkor konkrétan tátva maradt a szám a csodálkozástól, annyira eszméletlenül profin volt megcsinálva a zuhanása) keresztülverekedve magam az idegen dimenzió szörnyein, és az elliminálásomra küldött kommandósokon.

Csak összehasonlításképpen íme egy trailer az eredeti Half Life 1-ről:

És itt egy pár perces trailer az új változatról, amit már legalább hússzor megnéztem néhány hónap alatt:

Ahogy mondani szokás: a különbséget zongorázni lehetne, ez még az avatatlan (értsd: nem kockafejű) nézőnek is nyilvánvaló lehet. Szeretném már végre a kezembe fogni a jó öreg pajszeromat, és rendet vágni a rakoncátlan zombik, és egyéb barátságos lények között… hogy erre meddig kell várnom? Na igen, when it’s done…

Youtube-videók letöltésének leggyorsabb módja:

a videó linkjében a www.youtube.com/blabla y-ját írjátok át 3-ra, enter, és tadamm

Hasonló hatást érhettek el a kick beszúrásával a következő módon: http://www.kickyoutube.com/blabla:

Kedves egészségetekre!

Szomorú hírt kell megosztanom veletek. Két hét után hosszas szenvedést követően elhunyt Béla, a pendrive-ok gyöngye. Hozzátartozói (azaz én) megdöbbenve állnak az érthetetlen, és pótolhatatlan veszteség előtt.

Béla már egészen kicsi korában kitűnt a többi pendrive közül ritka gusztustalan kinézetével, és robosztus enyhén retrós kinézetével. Tehetsége már ekkor jelentkezett: viszonylag gyorsan jegyezte fel az adatokat hatalmas memóriájába, amelyeket – ahogy mondani szokás – még álmából felkelve is prezentálni tudott. Gyakran mondogatták az ismerősei, hogy ő is olyan, mint az elefánt: soha nem felejt. Huncutul csillogó LED-je nők tucatjait vette le a lábáról, világ életében nagy portcsábász hírében állt, aki nem volt rest minden útjába kerülő USB-aljzatba bedugni a csatlakozóját.

Az utóbbi időkben azonban megromlott az egészségi állapota: gyakorta felejtette el, amit meg kellett volna jegyeznie (ilyenkor gyakran sóhajtozott élelmedett korát, és késletetett írási hibákat emlegetve), sőt néha már nem is akart új dolgokat megtanulni, mondván látott ő már eleget életében (amikor megmakacsolta magát, akkor írásvédettnek nyilvánította az agyát, és fülére tapasztva kezét énekelt valami huszas évek-beli sanzont, csak hogy ne kelljen odafigyelnie senkire).

Végül aztán – a testi-lelki leépülés kínjait végleg feledve – ma este 19:20 tájékán átadta nyomtatott áramköreit a teremtőjének.

Utolsó emlékünk vele kapcsolatban ez volt:

Nyugodj békében Béla!

… gondolhatnánk az alábbi videó alapján:

Nos az, hogy ez egy gagyi kínai vacak lenne, és azért folyik át rajta a víz nem jó megközelítése a terméknek, ugyanis ez direkt ilyen. Mi okból tervezték ilyenre? Mindjárt kiderül…

Tovább is van… »

Kereken tíz napja jött ki ennek a csodálatos zenelejátszó szoftvernek az első már nem 0.x-es verziójú változata (letölhető innen), és ennek kapcsán következzen az alábbiakban egy kis bemutató a drágáról. Miért is használják rengetegen a Winamp helyett? Régebben masszívan tartotta magát a tévhit, hogy sokkal tisztábban adja le a hangokat, mint a többi, de ezt a készítők is cáfolják a weboldalán. Ami viszont tagadhatatlan előnye a többiekkel szemben, hogy:

• kicsi erőforrásigénnyel tolja a metált (vagy akármit)
• testreszabható(bb) a felülete, mint a Winampnak (pl.), rakosgathatjuk, méretezhetjük az ablakait, vagy akár adhatunk hozzá újabb funkciókat is
• alapból tud jópár olyan dolgot, amit a többi nem, vagy csak pluginok által képes ellátni (CD-rippelés, tagelés, konvertálás, vagy akár a Replay Gain, ami révén egy hangerőre tudja hozni a playlist összes számát, stb. stb.)
• tud menni portable módban is, azaz nem igényel telepítést (amit mókás módon mindössze egy ‘portable_mode_enabled’ nevű file megléte jelez neki)
• billentyű gyorsparancsokkal is vezérelhető
• ‘gapless’ lejátszás, azaz nem tart szünetet a számok között, ami pl. koncertfelvételeknél tud hasznos lenni

Ezeken kívül tud még jópár funkciót, de ha esetleg pont olyasmire van szükségünk, amit mégse, akkor ezen az oldalon találhatunk jópár plugint hozzá. Ezek telepítése ugyancsak egyszerű: kicsomagolás után csak be kell őket dobni a program ‘components’ mappájába, restart, és már működnek is. Ez a spártai egyszerűség azért is hasznos, mert így portable módban se kell nélkülöznünk az így hozzáadott funkciókat, pl. én itt a cégnél is fel tudom tolni a last.fm-re az épp hallgatott számok címét ezzel a pluginnal, és nem kellett hozzá telepítenem semmit a gépre (ami ráadásul tilos is itt). Van hozzá még tálcáról vezérlést lehetővé tevő kiegészítés is (itt található), amely a főbb kezelőgombokat (lejátszás, pause, stb.) adja hozzá az óra melletti ikonterülethez, mondanom se kell, hogy ez is nagyon jó cucc, mivel nem kell minden szirszarért előhozni a főablakot (ez nagyon nagy kedvenc funkcióm az AIMP-ben is, bár az tudja alapból).

Tetszetős megoldása még az is, amit eddig se Winampnál, se AIMP-nál, se sehol nem láttam, mégpedig az, hogy beállíthatunk neki Media Folder-eket, amelyeket folyamatosan monitoroz, és ha új zene kerül ezekbe, akkor azok automatikusan hozzáadódnak a Media Library-jához is! Ötletesnek, és hasznosnak tartom ezt is.

Említettem már, hogy a felülete agyonmódosítható, nekem most speciel így fest:

Persze nem nevezném egy vizuális orgazmusnak, de cserébe nem terheli a procit, meg egy lejátszóprogit amúgy se bámul az ember túl sokat.

Szóval ha egy pehelysúlyú, ámde sokoldalú lejátszóra van szükséged, akkor a Winamp (sőt rosszabb esetben a Windows Media Player) helyett próbáld ki ezt!

… mondd, meddig bírod – énekli Szekeres Andris a Stereomilk Csillagtelep című slágerében, és most valahogy pont eszembe jutott ez a dalocska, mivel nagyjából így fest épp a lelkem tükre:

Nem mondanám, hogy túl kellemes érzés, amikor így begyullad, mindenesetre vigasztal a tudat, hogy reggelre kb. annyira csipás lesz, hogy ki se fogom tudni nyitni. Sebaj, a mai nap amúgy is a szemészet jegyében telt, de ha végigolvassátok a postot erre ti is rá fogtok jönni.

Az egész tulajdonképpen a hétvégén kezdődött: már szombaton éreztem, hogy valami nincs rendben, mivel nagyon fájt a szemhéjam. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentősen, mivel nem voltam rákényszerülve, hogy kontaktlencsézzek, ezért az idestova 5-6 éves atombiztos (az ellen is véd) szemüvegemben borostásan igénytelenkedhettem végig ezt a pár napot. Persze szombaton eltöltöttem néhány órát a kedvenc kocsmám mélyén, ahol a keksz (sőt akár egy bicikli is) megállt volna a levegőben, olyan tömény volt a füst, és gondolom ez se tehetett túl jót szegényemnek. Ma hajnalban volt kritikus a szitu, amikor megpróbáltam belegyömöszölni a lencsét, amit némi fájdalom, és kín árán sikeresen meg is oldottam. A végeredményt, amit hosszas kitartó monitorbámulással (némi neonfénnyel megtámogatva) sikerült elérnem a fenti képen láthatjátok.

Pedig aztán pont ma akadtam rá egy (illetve kettő) csodálatos kis programra, amely F.Lux néven fut (köszi a kockablognak a tippért), és kicsinyke mérete (kábé fél mega) ellenére igencsak hasznos az ilyen monitorba gyógyult hülyéknek, mint amilyen én vagyok, ugyanis állítólag sokat segít a szem épségének megóvása érdekében. Alkotói észrevették, hogy este sötét van (nahát), de a monitor amit bámulunk órákig nem alkalmazkodik ehhez a változáshoz. Ezen lehet segíteni ezzel a kis tool-lal: nappal – amikor amúgy is van fény a helyiségben – a megszokott hideg színeket láthatjuk képernyőnkön, ámde este – amikor lámpafény mellett toljuk a netet – átvált melegebb, barackszínű tartományra. Mindezt elegáns módon úgy tették bárhol a Föld kerekén használhatóvá, hogy a programnak megadjuk a koordinátáinkat (Székesfehérvár pl. 47.19N, 18.41E), és ettől kezdve ő szépen kiszámolja, hogy ahol élünk mikor kel-nyugszik a napocska (erre van nekijje egy jó kis toolja is, amit itt érhettek el). Szóval most, ahogy ezeket a sorokat rovom az egész felület szép rózsaszínes-barackos jelleget öltve pompázik, bár az is lehet, hogy csak kezdek megvakulni.

Itt látható a görbe, hogy melyik napszakban milyen színt állít be a képernyőnkre

Társprogramként megemlíthetném a  Workrave-t, ami a monitorbreak-ként  is emlegetett (nem, nem a betörésére utal a kifejezés) óránkénti tíz perces szünetre figyelmeztethet, sőt akár még testgyakorlatokat is javasolhat, amelyek segítségével kicsit felpezsdíthetjük a vérkeringésünket ezzel előzve meg pl. a mélyvénás trombózist (ami nem vicc, tényleg az ülőmunka eredménye lehet).

Mindenesetre – bár nagyon jó, hogy nem kékesen hideg fehér színt kell néznem – azt kell, hogy mondjam, hogy kicsit elkéstem ezzel, mivel a szemem sajnos már így is be van gyulladva. Eszembe is jutott pár sztori a múltamból ezzel kapcsolatban, amelyekkel hazafele jövet jól elszórakoztattam az autó úton tartásán fáradozó László nevű lakótársamat. Ezek gyakran eszembe jutnak a mai napig, úgyhogy nektek is leírom. Kezdjük időrendben:

még anno 4-5 éve Győrben dolgoztam egy nagyon korrekt, és abszolút nem szégyenteljes munkakörben. Öltönyös-nyakkendős meló volt, sőt még papírmunkám is volt rendesen miatta, de nem mondanám annak a kifejezetten karrierlehetőséggel, és hosszú évtizedekig tartó munkaviszonnyal kecsegtető álomállásnak, mivel konkrétan házaló ügynök direktmarketinges értékesítési szakember voltam egy olyan főnök vezénylete alatt, aki minden reggel totál hülyét csinált a háromnegyed kilences szeánsz keretében, ami abból állt, hogy körbeállt a 30-40 kollega, ez meg a kör közepén baromkodott nekünk, hogy jól induljon a nap, és termeljük neki a bevételt. Aki nem dolgozott ilyen kókler helyen az el se tudja képzelni milyen milliője van neki: (vezetékes telefon percdíjairól szóló) szerződések kötéséről szólt a történet, és ha valakinek jó napja volt, és tudott ötöt kötni, az beérve az irodába megrázhatta a kiscsengőt (komoly, ki voltak készítve a polcra). Ha jobban dolgozott, és írt hetet, akkor máris jogosultságot nyert a nagycsengő használatára, de ha igazán nagy király volt, és összehozott kilencet, akkor bizony kolompolhatott egyszerre mindkettővel! Képzeljétek el azt a bizarr látványt, amikor egy meglett negyvenes kétgyermekes anyuka kéjes mosollyal az arcán rázza mindkét csengőt, melyre reagálva Pali a főnöki irodából ordít ki, hogy “Dzsúzííííí!!” (ami valamiféle örömöt kifejező szó volt nála). Kicsit elkanyarodtam a témától, de talán sikerült érzékeltetnem, hogy milyen figura volt ez a köpcös ötvenes, aki mindig vigyorgott, és olyanokat mesélt hétfő reggel az irodában, hogy a kurvák beleültek az ölébe a Balaton-parton. Egyszer ez az állat (nem tudok rá jobb szót) behivatott az irodájába, mert már napok óta nem tudtam kötni. Leültem a nagy íróasztalával szemben, és a következő párbeszéd játszódott le közöttünk:

- Jani, mostanában nem nagyon teljesítesz. Mi a bajod?

- Semmi Pali, kicsit el vagyok kenődve mostanában, magánéleti gondjaim is vannak, nem tudok a munkára koncentrálni – mondtam neki a szemébe nézve.

- Ugyan már, tudom hogy kikkel laksz együtt, biztos más van a háttérben (ezt azért mondta, mivel elég hm… szívós emberkék is laktak az albérletemben, és ezzel ő is tisztában volt, mivel az egyikük szintén a munkatársam volt a cégnél)!

- Nem, Pali, tényleg csak rossz napjaim vannak, de majd összeszedem magam.

- Figyelj már… te nem drogozol?

Nézek rá döbbenten, erre folytatja:

- Mert látom, most is véreres a szemed.

- Nem drogozok, az a kontaktlencsétől vérzett be.

- Jaj ugyanmár, ilyen emberekkel laksz, biztos szívsz te is! – jelentette ki, és hiába próbáltam meggyőzni, hogy tényleg az a rohadt lencse a ludas egész egyszerűen képtelen voltam, és elkönyvelt engem is mint ifjú titán kábítószer-függőt.

Persze később is volt bajom abból, hogy érzékeny a szemem: amikor tavaly márciusban jelentkeztem ehhez a céghez ahol most is gyarapítom a világnagy-kakát muszáj volt a városban aludnom egy estét, hogy másnap mehessek felvételizni. Persze akkor még nem volt albérletem (miért is lett volna, még nem lehettem biztos abban, hogy lesz munkám), így egy éjszakára Dezső barátomnál (aki még most se Dezső, de túl sok brutál dolgot írtam vele kapcsolatban már itt, hogy indokolt legyen megőrizni az anonimitását) töltöttem. Ez nem is lett volna gond, ha nem tartana egy macskát, kinek neve Mária, és szőre is van (petefészke már annyira nem), amelyre viszont én meglehetősen allergiás vagyok. Ennek folyományaként reggelre konkrétan nem maradt fehér része a szememnek, annyira véreres lett, továbbá a lélegzés is elég nehezen ment, mivel asztmát is okoz nálam ez a fajta allergén. Mehettem be úgy felvételizni, mint egy jamaicai raszta egy húzósabb másfél hetes reggae-fesztivál után, és ilyen fejjel kellett jó benyomást keltenem az interjúztatókra. Szerencsére azért jól teljesítettem, így – drogos külső ide, drogos külső oda – mégiscsak felvettek. Mondjuk most, hogy már majdnem egy éve tolom ennél a cégnél már nem is tartom olyan meglepőnek ezt, mivel volt olyan kollegám, akit tragikus hirtelenséggel kirúgtak (mivel a durvább szétcsapott esték után néha nem jött be dolgozni, meg hasonlók), szóval nem én lettem volna az első vidám ember a csapatban

Kivételesen ma is ki kell raknom valamit (pedig aztán vasárnap van, amikor a (hit)vallásom tiltja a blogolást, sebaj, Isten talán megbocsájt), de ezúttal hosszas túlbonyolított barokkos körmondatokból csak egy fog szerepelni a postban, viszont lesz benne egy megdöbbentő videó, amely a Keleti Pályaudvar egy napját mutatja be ötvenszeres gyorsításban. Azért kell némi szervezés ahhoz, hogy a naponta ki-be járó több, mint 400(!) vonatot rendben levezényeljék:

Érdekességképpen ezen a videón pedig azt láthatjuk, hogy kik, és milyen eszközök segítségével oldják meg, hogy ezek az óriáskígyók a fenti videón látható gördülékenységgel tudjanak közlekedni:

Van ugye ez a BKV-sztrájk, amelynek minősítése nem jelen postom tárgya, mindenesetre maradjunk annyiban, hogy a bérlet kifizetése meglehetősen rossz üzleti húzás volt sokezer embertől, és tényleg mókás lenne, ha polgári engedetlenségi mozgalom keretében jövő hónaptól notóriusan bliccelnie mindenki, hogy a korrupció új csúcsait épp meghódítani készülő cég elessen néhány(száz) milliótól. Engem személyesen nem érint, de ettől függetlenül figyelemmel követem az eseményeket. Az egész mizériának sok káros hatása mellett (elég, ha csak a szmogot, és a munkájukból késő embereket említjük), de szerencsére ennek az érmének is két oldala van (a jin meg a jang ugye), és ennek a szivatásnak hála indult el egy remek mozgalom, amely BKV-pótló néven fut. Nem járnak a buszok, villamosok? Rohadjon meg a BKV, megoldjuk egyedül! Mostantól kezdve a kezdeményezéshez csatlakozó  autósok egy szélvédő mögé tett A4-es lap segítségével jelzik, hogy mi az úticéljuk, és – ha pont arra vinne az utunk – leinthetjük őket, akár egy taxit. Vannak alapszabályai az egésznek, ezt had idézzem a Facebook-oldalukról:

A BKV-pótló Mozgalom 3 szabálya az autósoknak:
1. Írd fel egy A4-es lapra melyik városrészbe mész.
2. Tedd jobboldalt előre a szélvédő alá.
3. Ne kérj pénzt a fuvarért.

A BKV-pótló Mozgalom 3 szabálya a gyalogosoknak:
1. Csak azt az autót intsd le, ami a te irányodba megy.
2. Csak akkor beszélgess, ha a sofőr is beszélgetni akar.
3. Kedves dolog, ha van nálad 100 Ft megköszönni a fuvart.

Nem kicsit zseniális, ugye? Amellett, hogy valamelyest függetleníti a városlakókat a BKV-sok sztrájkjától még talán kicsit összébb is hozza a gyakran a külvilágot minél jobban kizárni igyekvő, fásult, antiszociális embereket (bár ez a típus szerintem nem fog se autósként, se gyalogosként részt venni ebben, de lehet, hogy mégis lesz néhány, aki kibújik a burokból).

Csak néhány szívmelengető szemelvény a csoport üzenőfaláról a fenti jelenség illusztrálására:

• Reggel 5-en zsúfolódtunk be a kis Nissanba:D (Ebből 3 random utas…) János Kórház-Moszkva tér. Alkotás utcában is stoppolt egy leányzó de sajnos nagyon nem egyfelé vitt az utunk:( Stoppoljatok bátran!!:) Ma 11 BME-Óbuda még max 3 helyem van!
• Ezúton is mégegyszer szeretném megköszönni annak a kedves hölgynek a segítségét aki reggel elhozott Budafok Leányka utcától egészen a Ferenciek teréig! ( :
• Tegnap este egy “Örs” feliratú táblával a kezemben tébláboltam a Pesti úton, buszt vagy egy arra tévedő autóst várva. Láttam, hogy többen hülyének néznek… az egyik gyalogos odébb is húzódott tőlem. Ám egyszer csak megállt egy kedves autós, és elvitt nemhogy az Örsig, hanem a célállomásomig!! Ezúton is köszönöm neki!
• Ma reggel két utast szállítottam Délután 5-kor A Lánchíd budai hídfőjétől indulok és a Czuczor utca felé tartok akinek van kedve csatlakozhat. Bátran kérdezzetek rá a buszmegállóban akar-e valaki utazni veletek.

Jó érzés ilyeneket olvasni nna

Kéne csinálni egy felmérést, hogy egy ilyen megoldással minimálisra lehetne-e redukálni a tömegközlekedés szerepét egy akkora városban, mint Budapest. Tételezzük fel a lehetetlent: ha minden autós örömmel taxizná a gyalogosokat, akkor vajon szükség lenne-e buszokra, trolikra, villamosokra? Ha a metróval közlekedő embertömeg is rákényszerülne erre a stoppolósdira akkor tutira eluralkodna a káosz a városban, de ha meghagynánk? El tudná látni a feladatot az autós társadalom a vízfejű, és közvagyont elherdáló állami cég helyett? Tudomásom szerint sehol nem működik ilyen rendszer, de elméletben – talán – tudna. Azt viszont be kell látnunk, hogy néhány nap (talán hét) után már elfogyna az oxigén a város levegőjéből, mivel egy autóba maximum 4-5 ember fér, és arányaiban több károsanyagot bocsát ki, mint egy autóbusz, amire felférnek akár 50-60-an is.

Mégis kéne valami megoldást találni erre a helyzetre… vannak akik szerint privatizálni kéne a vállalatot (most éppen 150-en vannak a Facebook-csoportjukban), de talán a már régóta sokak által emlegetett vezetőség-leváltás is segíthetne kicsit (akik nem kicsit sárosak egy-két apró-cseprő ügyben, vegyük példának Sz.-né Sz. Eleonórát, a cég volt humánpolitikai igazgatóját, akit kb. 54 milliós sikkasztással kapcsolatban tartanak épp hűvösön a rendőrök).

Addig is bíztatok minden bérlettel rendelkező pesti olvasómat, hogy tessék szépen a buszsávban, és a villamossíneken gyalogolni (csatlakozni itt lehet a mozgalomhoz), ha már egyszer kifizették az árát, vagy ha ez túl merész ötlet, akkor nyomtatni a papírokat (generátor itt) a szélvédő mögé, és bőszen szedegetni a fagyoskodó utasokat! Használjuk ki, hogy végre felcsillant valami kis remény, és mutassuk meg, hogy mégse vagyunk annyira széthúzóak és ellenségesek egymással, mint ahogy azt sokan gondolják!

Az a bosszantó, hogy ha felteszem a talányos “na ez a videó vajon valódi, vagy számítógéppel csinálták?” kérdést, akkor mindenki levágja, hogy természetesen valódi géppel kreált a látványvilága. Na de most csináljunk úgy, mintha nem árultam volna el ezt az apróságot: észrevennétek, hogy renderelve van, nem felvéve kamerával? Döbbenet.

(Fullscreen, HD bekapcs lehetőség szerint!)

Innen tölthető torrentben is, röpke 900 mega mp4 formátumban, de akad rá seeder elegendő.