Kaptam némi kockapénzt a Nagy Testvértől
Képzeljétek, micsoda örömhírre kellett hazamennem pénteken: a polcomon figyelt egy munkaügyi központos levél (mert bizony az elmúlt évben is voltam állástalan tróger kemény két hétig), és a következő rendkívül ízléses borítékocska egyenesen a Mindenlátó Magasságostól:

Bizony-bizony, mostantól valóban úgy érezhetem magam, hogy beszálltam az internetbe, mint Vágási Feri (vonatkozó videó itt, örök klasszikus) mivel a Google is levelezésre – sőt: jutalmazásra! – méltónak találja szerény személyemet. A borítékban ugyanis egy kupon foglalt helyet (ami a képen is kifigyel az ablakocskán), amely segítségével a Google Adwords szolgáltatást vehetem igénybe 12000 forint erejéig a Cég kontójára (amit Tamás haverom frappánsan kockapénznek nevezett el, mivel ebből nem lehet kommersz pálinkát (se) venni). Amúgy az Adwords egy okos dolog: az oldalsávban figyelő ‘Némi PH-érték’ is onnan szedi az – elvileg – releváns, azaz az oldal tartalmának megfelelő hirdetéseket, szóval ha mondjuk a kisállattenyésztés szépségeiről írnék, akkor – még egyszer: elvileg – ott hörcsög-kozmetikumokat forgalmazó cégek hirdetései jelennek meg. Nna, most kaptam egy kis lehetőséget arra, hogy a Ráktalicska jelenjen meg más oldalakon ilyen hirdetés formájában! Elvileg akár 200 látogatót is vonzhat a cucc így (ha 60ft-ot akarok fizetni kattintásonként), szóval mindenképpen érdemes lesz beizzítanom ezt a dolgot.
A segítségeteket szeretném ehhez: az alábbi boxba légyszi írjatok egy néhányszavas jellemzést a blogról, ami megjelenhetne a hirdetés szövegében! Ihletforrásnak tudom ajánlani a post alján – megintcsak elvileg, ez egy ilyen nap – figyelő két hirdetést (esetleg az iwiw oldalsávját), kábé olyan terjedelemben tessék gondolkodni! A legötletesebb, legviccesebb szöveget fogom majd megadni a reklámom szövegeként, legyetek kreatívak!
Ezek is érdekelhetnek:
