Metamorfózis
Úgy fest, hogy a mai nap arról fog szólni, hogy önmagam átváltozását vízionálom. Délelőtt volt ugye a Linux-geekké alakulás, mint opció a jövőmre nézve (ez talán nem fog beválni, mivel most töröltem szegényt – nem örökre, jövő héten újrarakom -, mivel sikeresen megöltem a hangkártya-driverét némi konzolban matatással), most viszont belémnyillalt a félelem: mi van, ha tényleg kezdek olyanná válni, mint a cégnél dolgozó hiperkockák? Ne tessék nevetni: érzem magamon a kezdeti jeleket. Olyasféle páni rémület fogott el ma délután mosogatás közben, mint a Légy című – amúgy szerintem egész jó – film tudósát, amikor észreveszi az első hatalmas sörtéket, amik a bőréből nőttek ki. Összehasonlítottam önmagamat a néhány évvel ezelőttivel, és valahogy… élőbbnek éreztem magam, mint manapság. Kezd egyre kevésbé zavarni, hogy ugyanolyanok a napjaim, és ez megriaszt durván. Túl kiegyensúlyozott vagyok: nincsenek már rossz hangulatú napjaim, nem kesergek az élet nagy igazságtalanságain, amikkel engem sújt, nincs semmi bajom. Soha nem gondoltam volna, hogy hiányozni fog a depresszió, de attól legalább éreztem, hogy élek, és érzek, de ez a túl tökéletes lelki béke ami manapság uralkodik rajtam egész egyszerűen túl unalmas. Nincsenek meg azok a remek napok, amikor legalább volt min pörögnie az agyamnak, volt ami foglalkoztasson, esetleg örüljek az életnek miatta… hiányzik a rácsodálkozás a szép dolgokra (bár ebben vastagon benne van a tél is, mint negatív tényező), a fél- és teljesen részegen postírás, a kipattanó szentimentális gondolatok… Lassan tényleg eljutok a blogon is odáig, hogy szinte másról se szól mint informatikai témákról, pedig engem annyi minden érdekelt régen: a zenék, a könyvek, a művészet általában, az engem ért benyomások sokszínűsége… Tudom, rébuszokban beszélek, ezért mutatok egy példát: tessék megnézni ezt a postot. Nem régi, még tavaly nyáron írtam hazakeveredvén egy félrészeg csatangolásból, és egész egyszerűen képtelennek érzem mostanában magam arra, hogy ilyesmit tudjak írni. Lehet, hogy többet kéne innom, ki kéne csalogatnom a lelket magamból némi alkohol segítségével. Lovasi is írt ilyesmiről:
Némi alkoholt fogok inni, hogy úgy legyen mint régen
Szerintem ő is ilyesmire gondolhatott.
Megfigyeltem amúgy, hogy tényleg emiatt sokasodnak – az amúgy reményeim szerint hasznos – kockulós postok az oldalon. Egyszerűen meghalt bennem a lélek, de legalábbis alszik. Remélem, hogy a tavasz felébreszti majd őkelmét, ha nem… nos akkor marad a pia, hátha az használ.
Ezek is érdekelhetnek:
