Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Új Gorillaz klip – Bruce Willis megint nagyot alakít!

Írta JonC Ekkor: 2010. március 4.

Kedvenc virtuális zenekarom, a Gorillaz új klippel rukkolt ki, amely a mostanában megjelent Plastic Beach című nagylemezüket hivatott promotálni. A Blur frontemberének, Damon Albarn-nak, és a Tank Girl című képregény rajzolójának, Jamie Hewlettnek közös együttese évek óta a kedvenceim közé tartozik, mivel látok bennük kreativitást, és ez igaz a zenéjükre, és a klipjeikre is. A zenében rejlő ötletességre az egyik legjobb példa talán az El Manana című számuk lehetne, amely nálam a “világ legszomorúbb klipje” díj nyertese (holtversenyben a Radiohead Paranoid Android-jával), de a vidámabb számaikon is átsüt valamiféle melankólia. Ez a project (utálom ezt a szót) érdekes egyvelege az underground, és a mainstream zenének, mivel nem illik bele a Viva TV-s image-be, mégis nyomják a klipjeiket, és a legtöbb fiatal ismer tőlük legalább egy számot.

Öt éve nem jött ki nagylemezük, kezdtem már azt hinni, hogy feloszlottak (ami rajzfilm-figurákról lévén szó meglehetősen furcsán történhetett volna meg :) ), erre ma – Zé barátom linkje által – rábukkantam az új lemez egyik húzószámának klipjére, amely a Stylo címet viseli. A zene alapvetően tetszett, a történések dinamikája is, továbbá érdekes volt látni a zenekar tagjait is úgy, hogy végre kiléptek az élénk színekkel operáló rajzfilm-szerű világból, de az igazi döbbenet a klip közepe táján jött: de hisz ez Bruce ‘Badass’ Willis! Nagyon jól alakítja az ember (vagyis CGI-figura) vadászt, igazi flegma macsó:

Ha meg szeretnétek hallgatni a teljes albumot, akkor ide kattintva megtehetitek!

Ez jó, megosztom!

Ezek is érdekelhetnek:

  1. Könnyed melankólia
  2. ‘Nesztek egy kis muzsika’ rovatunkban ma
  3. A Hold sötét oldala 8 bitbe öntve
  4. Kipu: lightos tavaszrakendroll
  5. És akkor tánc!
  • http://coruscus.hu bachterman

    hoppá. nem is tudtam, hogy a kismajmok már 3d-ben vannak. én még a klintísztvúdos klippet láttam, abban még elég kétdimenziósak voltak. és volt egy dagadt is velük, meg egy csingcsung is.

  • JonC

    ja igen, ők azóta kiváltak a bandából összeférhetetlenségekre, és pénzügyi nézeteltérésekre hivatkozva. a dagadt azóta gennyesre kereste magát azzal, hogy kiadta a zenekarral kapcsolatos emlékeit könyv formában (a címe “Life on the drawing table” volt), míg az ázsiai egy ideje drogelvonón tartózkodik, mivel “kicsit” elkapta a Rock&Roll rugója a szétválás után.

  • http://coruscus.hu bachterman

    asztakurva. de ezt így kitalálják, nem? mert ezek ilyen virtuális népek és virtuális zenekar, mint a shygys meg a többi kasztingolt fijúzenekar. :D

  • JonC

    amit mondasz tökéletesen igaz, csak a ragozás nem stimmel: nem kitalálták, hanem kitaláltam :D

  • http://coruscus.hu bachterman

    ebből is látszik, mennyire tájékozott vagyok a popzenében.



Top 5 post



Érdekesség még, hogy 680 darab post, és 2332 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 3 vendég, 1 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

Tagek

View in: Mobile | Standard