A második nap | Ráktalicska
márc 17

Egy fázós éjszaka után (mert ugye okosan lekapcsoltam éjszakára a klímát, merthogy igen zúg) reggel egész frissen keltem ki hatalmas ágyamból (amúgy tényleg nagy, és főleg magas, tériszony garantálva). Fél óra múlva már nagyjából embert varázsolva magamból állhattam neki annak a napkezdő szeánsznak, amit legegyszerűbben talán svédasztalos reggelizésnek nevezhetnénk, ámbár ez a definíció nem érzékelteti igazán a vele járó ízorgiát, és kellemes reggeli csevegést a szépen berendezett étkezőben. Zseni volt, aki kitalálta: hihetetlen mennyiségű kaja áll az ember rendelkezésére, amelyek jó érzékkel történő kombinálása (mindenből egy kicsit) igazi élmény lehet. Én is így tettem: főtt tojás, és sült bacon kombóval indítottam, majd egy kis virslivel (wurst-tal, ha úgy tetszik) és mustárral tettem fel a koronát az egészre, majd végezetül letoltam – a kávém mellé – egy jó pohár narancslevet. Persze nem – csak – az játszott közre abban, hogy korán reggel degeszre tömtem magam, hogy naponta mindössze 4 euro-nkba kerül az egész (a szálloda étlapján figyelő 20-30 eurós étkek fényében ez egész baráti ár), hanem spórolni is szeretnék azzal, hogy nem ebédelek. A pénznek persze amit nem költök el már megvan a helye: azt megelőzendő, hogy minden játékokkal kapcsolatos postomat azzal kezdjek, hogy azon nyavalygok, hogy mennyire eljárt az idő a vasam felett úgy döntöttem, hogy az el nem költött pénzemet gépfejlesztésre fogom fordítani. Körülbelül – ha minden jól megy, és hétvégén nem iszom el – marad 50000 forint, ami már kezdőlöketnek elegendő lesz: megveszem belőle az alaplapot meg a procit, a többit (videokártya, RAM) meg majd idővel.

Délelőtt volt szerencsénk majdnem megríkatni egy német manager-t, amikor megtudta, hogy mégse vagyunk akkora nagy profik, mint ahogy neki beállították
Visszatérve a fejleményekre: némi aláírogatás, és hasonlók után átjutottunk a portaszolgálaton, majd nekivágtunk a helyi IBM épületének (amelyből állítólag több is van Düsseldorfban, a mienk szerencsére 2 percre van gyalog a szállodától). Aki játszott a F.E.A.R.-rel, annak ismerős lehet a berendezése: üvegfalú irodák, tárgyalók, és eldugott kis fotelek dohányzóasztalkákkal mindenütt, az uralkodó szín a falakon pedig a kék, és a narancssárga. Az egész hodály olyan, mint egy labirintus: szűk, és ugyanolyan folyosók, amelyek semmiben sem különböznek egymástól, így sikerült is párszor eltévednünk. Az egész épület (usque 10 emelet) kongott az ürességtől, ami a túlzsúfolt fehérvári lokáció után meglehetősen furcsa volt. Elvétve láttunk embereket egy-egy nagyobb teremben magányosan ücsörögni, de rengeteg folyosón már-már vártam, hogy mikor fúj át a szél egy ördögszekeret a kereszteződésen. Durva. Gondolom az lehet az oka, hogy – míg nálunk olcsó a munkaerő, még a tapasztalt szakember is, legalábbis hozzájuk képest – a cég egész egyszerűen nem tud tömegeket eltartani, legalábbis német fizetéssel semmiképpen. Az egyszerűbb, bárki által elvégezhető munkákat Fehérvár végzi (persze akad expert is bőven), míg itt csak a rutinos rókákat alkalmazzák, akikből tudvalevőleg elég kevés van.

Amúgy unalmas napunk volt, bár azért volt pár momentum: délelőtt volt szerencsénk majdnem megríkatni egy német manager-t, amikor megtudta, hogy én, meg Laci kollegám mégse vagyunk akkora nagy profik, mint ahogy neki beállították 🙂 Az ember percek alatt éveket öregedett, én pedig szinte megsajnáltam, annyira elkeseredettnek látszott 😀 Sebaj, egy kis stresszt el kell viselni azért a több ezer eurós fizetésért, kibírod!

Délben meg jött egy takony kölyök német egyetemista, és – 20 perccel a megbeszéltek előtt – elráncigált minket egy meeting-re, amit ő tartott. Először akkor nyihogtam majdnem fel, amikor kiderült, hogy a projektorral kivetített prezentációjának az első oldala róla szólt (képpel illusztrálva, ahogy épp egy fotelben ült), majdhogynem születési adatokkal, és hobbikkal kiegészítve 😀 Viccen kívül körülbelül 3 percig ecsetelte a karrierjét a cégnél, meg hogy ő csak diákmunkás, és április 30. után visszamegy tanulni (hol nem szarom le???!). Utána még fél órán keresztül rabolta az időnket, amelyben Laci is tevékenyen asszisztált, mivel minden hülye menüpontra rákérdezett a kivetített ábrán, amelyek amúgy se fognak ránk tartozni („Laci, azt a piros ikszet a jobb felsőben is kérdezd már meg tőle!” – súgtam a fülébe), de nem haragszom rá, mert én nagyon jól szórakoztam azon, hogy Feri arcát láttam egyre jobban torzulni a szemem sarkából.

Délután öt óra körül aztán úgy döntöttünk, hogy elég volt a mókából, és elkezdtünk összecihelődni. Odaléptünk a hiperexpert, nagyon rutinos német SAP-gurukhoz, és illedelmesen megkérdeztük tőlük, hogy ugyanmár árulják már el, hogy merre van itt valami boltféle, mert tegnap több kilométert legyalogoltunk, és egy darabot se láttunk. Ha azt kérdeztük volna, hogy hogyan kell oprendszert, adatbázist, pellust, és dimenziót cserélni egy rendszer alatt azt pikk-pakk vágták volna, de ezzel sikerült megfogni őket: 10 perc megfeszített Google-ezés után nagy nehezen prezentáltak nekünk egy útvonaltervet, amely segítségével elindulhattunk megkeresni az egyik helyi Kaufland-ot. Ilyen nincs Magyarországon, de dettó olyan az egész, mint egy jól fejlett Spar persze mindenből jóval nagyobb választékkal (csak kenyérből volt vagy tizenöt féle). Még nem mentünk be egyből a bevásárlótérbe, mivel kiszúrtunk magunkat néhány kajáldát: az egyik távolkeleti ízekkel operált, a másiknál pedig üveges pult mögött sorakoztak a tengeri herkentyűk mindenféle mediterrán szószokkal, meg hasonlókkal kombinálva. Ez már felkeltette az érdeklődésemet, oda is léptem, és megkérdeztem a csajt, hogy szpíkel-e angolul. Mutatta, hogy just a little bit, mondtam neki, hogy „that should be enough” ahhoz, amit szeretnék. Ezek után végigkóstoltam vagy 3 fajta rákot, meg két fajta szószt (pedig nem is kértem). Nagy derültségemre Ferit is megkínálta egy kis ráksalátával, pedig ő kifejezetten undorodik minden ilyesfélétől (persze ez nincs a homlokára írva :D). Végül némi rákkal, aprógombával, és valami meghatározhatatlan nevű szósszal a tatyómban jöttem el onnan. Ezután bementünk vásárolni, és néhány üveg sörrel, némi dunsztos üveges virslivel, meg egyéb apróságokkal gazdagabban (és majdnem tíz euróval szegényebben) távoztam. Visszafele persze – ha még nem említettem – újabb majd’ két kilométeres séta a szállodáig, de legalább közben kellemesen besötétedett, így megcsodálhattuk ezt az üvegpalotát kivilágítva is:

Ferinek kicsit remeg a keze, de azért talán kivehető (az általam telefonnal lőtt fotót inkább meg se mutatom, azon még ennyi se látszik :)). UPDATE: a többi kép ezen a linken elérhető, ráadásul ez a galéria folyamatosan bővül, ahogy készülnek az újabb fotók!

Ennyi volt nagy vonalakban a mai nap… nem tartom valószínűnek, hogy amíg kint vagyok lesz más téma is a blogon az élményeimen kívül, de ez talán érthető is: nem mindennapos dolog azért Düsseldorfban bolyongani egy ilyen csóró magyarnak, mint amilyen én is vagyok 🙂 Persze ha majd hazaértem jönnek újra a kockulós postok, de egyelőre – érthetően – az élmény köti le minden figyelmemet, hogy kint vagyok egy vadidegen városban.

UPDATE2:

azért meglátszik, hogy magyar vagyok:  tolom a virslit kenyérrel és mustárral egy majdnem 40000 forintba kerülő hotelszobában :D:

Ez jó, megosztom!
    

    5 hozzászólás to “A második nap”

    1. bachterman szerint:

      egy apróság: inkább tartogasd még a lecsót, és ne végy csak alaplapot és procit, mert nagyon gyorsan fejlődnek és avulnak el a cuccok. inkább egyszerre vedd meg az egészet, hogy a proci is jó teljesítményű legyen a vga-hoz és vice versa.

      feri képeit meg belinkelhetnéd, ha publikusak. 🙂

    2. JonC szerint:

      bár az előző postban már linkeltem a galériát azt nem tettem nyilvánvalóvá, hogy azon az oldalon folyamatosan frissülni fog a kínálat 🙂 íme a link még egyszer: http://de-d-c.b-ferenc-p.fotoalbum.hu/
      amúgy vidkártyát is 1-2 hónapon belül akarok venni, szóval talán nem lesz akkora különbség a procihoz képest tudásban. ha netán mégse tudom majd ilyen gyorsan beszerezni, akkor megfogadom a tanácsodat, bár azzal meg az a baj, hogy túl csábító lesz a cash a számlán ahhoz, hogy ne költsem el 🙂

    3. Tsyga szerint:

      …és persze ezért is a bankoka hibásak… 😛 😀

    4. JonC szerint:

      egyértelmű, főleg a Raiffeisen 🙂

    5. dickheadz szerint:

      A pár napos/hetes külföldi „kiküldetések”, tréningek sztem mindenhol arról szólnak, h mi módon tud az ember minél több ‘lét’ félretenni, közben ott spórol (főleg a kajával), ahol tud.

    Kommentáld!

    
    preload preload preload