Gigaherzek és teraflopsok | Ráktalicska
márc 22

Nos, ezek fognak dübörögni abban a masinériában, amelyet ma összevadásztam magamnak különféle hardveres oldalakon teszteket, és benchmarkokat elemezgetve. Nem lennék meglepődve, ha az összerakása után amikor megnyomom a power-gombot egy halk, ámde egyre erősödő turbinasivítás hallatszana a gépházból 🙂

Rám is fér végre valami, amit keresztül is tudok vinni, nem csak elhatározom, mint például azt, hogy el fogok járni gyúrni, vagy mondjuk hogy magamra tetováltatom Rick Dangerous-t, gyerekkorom egyik kedvenc Commodore-os játékhősét. Ezek közül egyik sem jött össze még váratnak magukra, de a fenti atomerőmű összehegesztését már így is évek óta húzom (nem volt hozzá kedvem – hüvelyk- és mutatóujj összedörzsöl). Most azonban – hála ennek a kis németországi kiruccanásnak – talán lesz elegendő pénzem megvalósítani ezt az álmomat. Amúgy érdekes a számítástechnikához fűződő viszonyom: néha évekig nem érdekelnek a játékok, csak maga az internet, de ha rámtör a játszhatnék, akkor az elemi erővel szokott történni. Legutóbb akkor volt egy ilyen hullám, amikor épphogy kijött a GTA4, és a Youtube-ot elárasztották az ingame videók… megnéztem egy tucatot, és úgy éreztem, hogy legszívesebben ordítanék. Persze, tudom: milyen jó nekem, hogy csak olyan gondjaim vannak az életben, hogy nem tudok járókelőket lezúzni egy játékban valami bevándorolt orosz csókával… ez azért nem teljesen igaz (aki régóta olvas tudhatja, hogy néha elég keményen megszorongatják a bankok a tökeimet, van min stresszelnem, ha épp úgy adódik) 🙂

Mindenesetre kapásból fel tudok sorolni másfél tucat játékot, amiket muszáj kipróbálnom (a legjobb az lenne, ha lenne egy PS3-am, és egy X-Box360-om is, mivel jópár stuff dedikáltan csak azokra jelenik meg, és ott is akad gyöngyszem elég): Mirror’s Edge, GTA4, CoD-sorozat a négytől felfelé, Mass Effect, Bioshock 1-2 (végre normális grafikával nem szaggatva), Prototype, Crysis, Far Cry 2, stb… a sor hosszasan folytatható már csak azért is, mivel a gépem (2GHz Celeron, folytassam még?) réges-rég annyira elavult, hogy a Youtube-videók akadnak rajta, hogy a Flash-játékokat ne is említsem.

Nézzük a száraz tényeket arról, hogy milyen vasat néztem ki magamnak (néhány képpel megspékelve):

Alaplap: Asus M4A785TD-V Evo. Azért esett erre a választásom, mert kapásból bele lehet tuszkolni 2 videokártyát (távlati terv), fel tudja oldani a proci negyedik magjának letiltását (részletezem lejjebb), jók a tunninglehetőségei, gyors, és legfőképpen olcsó (link).

Processzor: AMD Athlon II X3 435. Hárommagos ez a tündérke alapból, ámde a fenti alaplap segítségével egy egyszerű BIOS-beállítással bekapcsolható a negyedik, gyárilag letiltott mag. Amúgy az alapból 2.9GHz-en ketyegő kicsikéből kipréselhető akár 3.7GHz is mindenféle mellékhatás nélkül (persze gondolom nem árt megkínálni egy nagyobb hűtővel) (link).

RAM: Kingston DDR3 (KVR1333D3N9/1G). Kingston, DDR3, 1333MHz, és olcsó… négy gigát szeretnék belőle. Nem kell agyonragozni (link).

Videokártya: ATI HD 5770 1GB PCIe. Egy giga GDDR5-ös RAM, 850MHz-es GPU órajel, 4800MHz videomemória-órajel… igazi cukorfalat (link) 😀

Ezekre kell befektetnem mindenképpen némi casht (kábé százezerben meg is áll a mutatvány), de lehetséges, hogy új házat, és tápot is vennem kell (nem is emlékszem, hogy milyen teljesítménye van a mostaninak, de lehet, hogy nem elég). Anno azért voltam olyan okos, hogy SATA-s vinyókat vettem, szóval arra most talán nem kell majd költenem, viszont a többi rész – ahogy látható – cserélve lesz. Legkésőbb jövő hónap 10.-e környékén akcióba lépek, és körbenézem a netet, hogy honnan érdemes megrendelni ezeket… aztán kiveszek pár hét szabit, hogy legyen időm bepótolni az elmaradt játékélményeket 😀

Ez jó, megosztom!
    

    12 hozzászólás to “Gigaherzek és teraflopsok”

    1. bachterman szerint:

      jó lesz ez, bár én intel párti vagyok.
      az pedig, hogy a 2 ghz-es gépeden akadnak a tecső videók nem kimondottan a géped hibája…
      ez a cucc mennyit fog fogyasztani így? pakson energiaválság lesz? 😀

    2. sztiv szerint:

      fain kis cuccok, sok sikert a beszerzéshez. 🙂 néha ráfér a vasra egy kis norbi ápdét, de azért ne ess a játékfüggők hibájába, hogy általában feleslegesen előre vásárolnak: a gépük mindig az aktuális high-endet közelíti meg, de a játékok még nem kérnek ekkora konfigot. eredmény: sokszázezer hárdverbe ölt forint feleslegesen, mivel ha csak akkor upgradelnének, amikor szükséges, már ugyanaz az eszköz jóval olcsóbb. mint haveromnak a gépe… kérdezem tőle, hány giga ram van benne, válasz: 14. tud valaki olyan játékot, amihez 14 giga ram kell? 😀

    3. JonC szerint:

      most hogy mondod: lehet, hogy a lakótársaim kitagadnak az örökségükből ha megkapjuk az első villanyszámlát 😀

    4. JonC szerint:

      na igen, 14 giga tényleg hülyeség még… de pont a múlt héten olvastam a Battlefield – Bad Company 2-ről ami már igényli a négy magot egy 32 fős multinál. nekem ez volt az első játék, amiről ezt hallottam.

    5. Nfol szerint:

      Szörnyű volt belátnom néhány héttel ezelőtt, hogy a játékok iránti érdeklődésem konkrétan három produktumra szűkült (legalábbis PC-n, ha a PS2-es anyagokat hozzáveszem, akkor mondjuk hatra) és ebből egy az OpenTTD. 🙂

      A felsoroltak közül egyedül a GTA4 pendít meg bennem húrokat, de azt a közeli jövőben nem lesz min kipróbálnom.

      Ja, jó egészséget meg erős villamos hálózatot kívánok az új konfighoz!

    6. JonC szerint:

      OpenTTD rulez örökké! nagyon sok kínkeserves éjszakát vészeltem át általa anno a gyárban, ahol karbantartóként dolgoztam 😀
      a többi amúgy nekem is csak az eyecandy-státuszuk miatt érdekes (kivéve a Mirror’s Edge, aminek a hangulata tetszik), de végre szeretnék állat ejteni a gép előtt annyi év után 🙂

      a jókívánságokat pedig köszönöm (ez tényleg ennyit zabál?)!

    7. Balázs szerint:

      szép,és jó,de a mostani tápod tuti nem lesz elég 😀
      amugy az AMD-t én sem pártolom,inkább egy izmos Intel,az a tuti! higgy nekünk 😀
      egyébként az én gépem is eladó 🙂

    8. JonC szerint:

      izmos, és kurva drága… amúgy az AMD a grafikus feladatokra állítólag jóval alkalmasabb (volt valami lebegőpontos számítási sebesség is az érvelésben, de ehhez már rég nem értek), meg hát ugye óccóbb is 🙂

      note to self: ha ennyien féltik a kismegszakítóm épségét, akkor lehet, h el kéne néznem az áramszolgáltatóhoz, hogy felszereltessek egy bikábbat 😀

    9. bachterman szerint:

      az amd tényleg olcsóbb.
      öcsém szerint egy komolyabb nvidia vga fogyasztása teljes teljesítmény mellett eléri a 230 wattot óránként. amihez egy 500 wattos minőségi táp már csipszar. mert hol fut akkor a cpu, a hdd-k, a mobo. szóval sok a fogyasztás, de nagyon.

      a gta4-re meg nem tudom, miért ácsingóztok. csak a marketingje nagy, amúgy egy foskazal.

    10. JonC szerint:

      elvileg ez a VGA max 108, a proci pedig tipikusan 95 wattot vesz fel, bízzunk benne, hogy azé’ egy 500 wattos táp elég lesz neki (bár ígyis-úgyis vennem kell).
      a GTA4 pedig igenis jó mindazok ellenére, hogy – bizonyos szempontokból, mint optimalizáltság, meg ilyenek – valóban egy foskazal.

    11. sztiv szerint:

      nekem a gta iv tökéletesen fut egy e5200-es intel dual core-on, ami ugye a kétmagos intelek közt a gyengébb változat (már a core2duo-hoz viszonyítva) 128 megás nvidia geforce 8500GT-vel, meg két giga 667-es ddr2 rammal. amúgy nem lenne az rossz játék, de a san andreashoz viszonyítva visszalépés a kipróbálható járművek száma (nyilván azért, hogy a következő részben ezeket újra fejlődésként könyvelhessék el) idegesítő a kamerakezelés (bár meg lehet szokni és néha hasznos is tud lenni.), no meg ha warezelsz, akkor komplikált a krekkelése. a mirror’s edge-t viszont nagyon ajánlom, én végigvittem, igen élvezetes és szép játék. egyébként meg ezek az új játékok már nem tudnak semmit, a retró az igazi, de szerintem ezt neked nem kell magyaráznom, azért neked is megvannak a klasszikus kedvencek 🙂

    12. Balázs szerint:

      ha már gta4 jonC 🙂

    Kommentáld!

    
    preload preload preload