Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Retro gaming sorozat #1: a Commodore 64

Írta JonC Ekkor: 2010. május 17.

Ezerszer átrágott, ezerszer ezerféle szempontból szételemzett, és ezerszer már-már túlmisztifikált tárgykörbe csapok bele, amikor a Commodore64-esről próbálok ésszerű terjedelmi keretek között értekezni. Nehéz informálisnak lenni, amikor az ember erről ír: újra és újra azon kapom magam, hogy elragadnak az emlékek, és legszívesebben szubjektív nosztalgiázásra vetemednék, de most nem az a célom, hogy halálra untassak mindenkit egy némileg szentimentális kocka emlékirataival, hanem hogy segítséget nyújtsak azoknak, akik szeretnék újra kipróbálni gyerekkoruk klasszikusait, vagy esetleg fiatal korukból adódóan lemaradtak az egészről, és kíváncsiak arra, hogy milyen ősök leszármazottja a GTA4, meg a Krájzisz.
Nézzük át dióhéjban a gép specifikációit, és érdekes vonásait (amelyek nagy része elképzelhetetlennek tűnik a PC-hez/modern konzolokhoz szokott generációnak):

  • 0.985 MHz-es proci hajtotta, és 64 kilobyte RAM-mal volt megáldva (kiszámolni is nehéz, hogy ezek hanyadrészei egy mai modern gépnek)
  • 8, azaz nyolc sprite-ot tud hardverből kezelni egyszerre, ez megint csak magyarázatra szorul: sprite alatt nem a cukros löttyöt értjük ebben az esetben, hanem minden olyan 2D-s objektumot, ami mozog a képernyőn: sprite például Super Mario, vagy Zelda, de ide sorolható az amúgy totál 3D-s Quake 1 robbanás-effektje is (bizony, az is két dimenziós volt, csak a nagy hype-olás közepette ezt nem nagyon reklámozta az idSoftware)
  • 16 színt volt képes megjeleníteni, bár sajnos nem egyszerre – ezt később egyes ügyeskezű programozózsenik sikeresen áthidalták
  • háttértárolóként három eszköz állt rendelkezésre: volt a Datasette nevű magnó (amely audio-kazettákon tárolta a jelet), aztán létezett hozzá kétfajta külső nagyfloppy-kkal üzemelő lemezmeghajtó, és végül lehetőség volt ún. Cartridge-eket beletűzni a gép hátuljába, amelyből villámgyorsan olvasta ki az adatokat a masina – kár, hogy ezt előre beégetett EPROM(?)-okból tette, szóval ez csak olvasható memória volt, írni nem lehetett
  • külső trafóról kapta az 5V DC/9V AC-t, amelynek súlya akkora volt, hogy kutyát lehetett volna vele dobni, rohadtul tudott melegedni, és egybeöntött műgyanta képezte a burkolatát

Mint látható, vinyója nem volt szerencsétlennek (pontosabban készült hozzá kemény 20 megás kapacitással, a gond csak az volt vele, hogy aranyárban mérték), így – mivel minden kikapcsoláskor törlődött a memóriából minden, ez amúgy a modern gépeken is így működik – az egyszeri user kénytelen volt minden munkamenet (értsd joystick-gyilkolás) elején az előbb említett kazetta/floppy/cartridge háttértárolók valamelyikéről beolvastatni a géppel a használni kívánt programot. Értelemszerűen ez a folyamat kazetta esetében volt a leglassabb: a mai napig szoktam mesélni, hogy anno egész estés elfoglaltság volt az F-19 Project: Stealth Fighter című vektorgrafikás harci-repülőgép szimulátorral való játék, és nem azért mert annyira hosszú lett volna egy-egy misszió, hanem mert egy-egy betöltés hossza akkora volt, hogy az ember közben nyugodtan elmehetett vacsorázni, fürödni, stb. Én konkrétan teljes könyveket olvastam ki a gép töltögetésére várva – hiába, más idők voltak ezek. Később persze hozzájutottam egy floppymeghajtóhoz, ami minőségi ugrást jelentett az életemben: a töltési idők leredukálódtak, a magnó olvasófejét nem kellett többet kiscsavarhúzóval finomhangolnom, és a rojtosra forgatott füzetem (amelyben rendszereztem a kazettáimon figyelő játékokat) is a polcon kötött ki végül. Cartridge-on egy játék volt meg, amit eredetiben vásároltam az 576KByte-ból: a címe Battle Command volt, és a Commodore 3D-s képességeit feszegette fillezett vektorgrafikájával, és gúla alakú hegyeivel (a videó az Amigás verzióról készült, C64-est nem találtam sehol):

Ennyi bevezető után jöjjön talán a lényeg: hogyan, és mit érdemes PC-n kipróbálni a gépre készült tetemes mennyiségű játékból? Érdemes szelektálni a felhozatalból, mivel kur.. rengeteg programat gyártottak le rá. Ennek fő oka a gép egyszerű felépítése volt, és a tény, hogy alacsony költségvetésből is ki lehetett hozni nagyon jó programokat – jópár ütős címről tudvalevő, hogy egyetlen ember munkája.
Nézzük a hogyant: először is emulátorra lesz szükségünk, amely “lemásolja” az eredeti masina utasításkészletét, memóriacímzési metódusát, stb stb., így az eredeti gép – szintén PC által fogyaszthatóvá tett – file-jait minél élethűbben tudja prezentálni a TFT-nken. A C64-es programok szabványosan .t64 (kazettáról átkonvertált), .d64 (floppyról átkonvertált), .crt (cartridge) és .prg (ez is kazettás) kiterjesztésekkel érhetőek el a neten, és ezek mindegyikét tudják kezelni a PC-re fejlesztett emulátor-programok. Én a CCS64 nevű csodára esküszök, amely nem rendelkezik Windows-os lenyíló menükkel, meg hasonlókkal, viszont – némi beleszokás után – pofon egyszerű a használata. Sokan ajánlják a Vice-t, amely Windows-os kezelőfelülete miatt barátságosabb lehet első blikkre – ízlés kérdése, mindkettő remek megoldás. CCS64 esetén a mágikus billentyű az F8: ennek segítségével varázsolhatjuk elő a főmenüt, amelyben a ‘1541 Device 8’-ot kiválasztva kiválaszthatjuk a használni kívánt játékot. Fontos tudni, hogy ebben az emulátorban a menükbe belépni a kurzor jobbrával, kimászni a kurzor balrával lehet. Többlemezes játékoknál az “Insert Disk 1 Side B” üzenetek megjelenésekor se kell pánikba esni: F8 megnyomása után a kijelölést rá kell vinni az adott lemezfile-ra, és az F4-gyel lehet “berakni” a meghajtóba, majd visszaváltva a játékba már mehet is a tűzgomb/space ízlés szerint. Még két tipp a végére: ha netán nem vágytok autentikus élményre, és nem szeretnétek végigvárni az eredeti gép sebességével a betöltéseket (pedig aztán az az egésznek a sava-borsa :D), akkor az Alt+F3 segítségével turbózhatjátok a masinát ötszörös sebességre, és vissza. A másik hasznos billentyűpáros az F12, és az F11: az elsővel elmenteni, a másodikkal pedig visszatölteni lehet az aktuális játékot – mondanom se kell, hogy ez mennyire hasznos tud lenni.

Bővebb leírást itt találhattok róla, és bár ez a 2.0-s verzióra vonatkozik ez nem probléma: a hármas menürendszere néhány apró változtatással ugyanez.

Már meg van a technikai hátterünk a játékhoz, fut a klasszikus világoskék-sötétkék képernyő a többmillió színt megjeleníteni képes monitorunkon, most már csak néhány játék kell a boldogsághoz 🙂 Honnan szerezzünk be ilyen őskövületeket? A válasz – mint mindig – az Internet sötét óceánjában keresendő: portálok tucatjai foglalkoznak ezzel a témával, amelyekről – élelmedett koruk folytán – ingyen és legálisan letölthetjük bármelyik klasszikust.

Gondban vagyok, mivel a kihagyhatatlan játékok listája nagyon-nagyon hosszú, és hatalmas számuk miatt némelyiket bizony még én sem ismerem, de következzék egy nem rangsorolt tizenhármas lista az én személyes kedvenceimmel (a címeikre kattintva letölthetőek):

  1. Giana Sisters: úgy is jellemezhetnénk, hogy szegény ember Mario-ja – ez volt a C64-es platformjátékok királya, amelyben egy elég punkos hajú csajéval kellett végigugrálni a szinteket az életünkre törő méhecskék, ráják(?), és hasonlók között. Főellenségek, felvehető powerup-ok, és korrekt hangeffektek jellemezték.
  2. Rick Dangerous 1-2: eme kétrészes eposz főhőse tulajdonképpen Duke Nukem őseként is jellemezhető: laza, vigyorgós arc, aki halomra öl mindenkit. Imádtam, olyannyira, hogy pár hónapja még magamra is akartam varratni őkelmét – persze ez azóta se történt meg.
  3. Battle Command: említettem feljebb, de most írok róla kicsit bővebben: 3D-s harckocsi-szimulátor, amelynek készítői a kevés legyártott pályát eszetlenül brutálisra húzott nehézséggel próbálták kompenzálni – sikerrel. Némelyik küldetés kifejezetten idegtépőre sikeredett, mégis nehéz volt abbahagyni köszönhetően annak a ténynek, hogy valódi három dét láthattunk a masinán (ne firtassuk, hogy milyen minőségűt…:))
  4. Paradroid: újabb gyöngyszem, ami nem grafikájával, hanem játékmenetével tett függővé: kis köralakú robotunkkal kellett egyre feljebb kapaszkodni a ranglétrán egy ellenséges droidoktól hemzsegő űrhajón. Ha egy másik példánnyal összeakadtunk, akkor vonónyalábunkkal kihívhattuk egy logikai párbajra, amelyet ha sikerült megnyerni, akkor átvehettük a legyőzött verziószámát. A végső ellenség a 999-es verzióval rendelkező királynő lett volna, már ha lett volna idegzetem addig eljutni.
  5. Bruce Lee: a nagy harcmesternek emléket állító játék meglehetősen viccesre sikeredett: kis pálcikaemberre emlékeztető sárga figuránkkal folyamatosan leverve a nagy zöld(?) szumóharcost, és a cingár ninját kellett végigjutni a néha elég szivatós szinteken, miközben lámpásokat gyűjtöttünk be. Imádtam.
  6. Impossible Mission: erről írtam a beharangozó postban: félelmetes hangulatú magyar fejlesztésű(!) játék, amelyben csodálatosan animált főhösünkkel kellett érintésvédelmileg hibás robotok között kádakat, asztalokat, meg hasonlókat átkutatni egy nagy puzzle darabjai után. A hangulata miatt volt kedvencem (digitalizált hangok, minijátékok, stb.), végigvinni (ezt is) képtelen voltam.
  7. Stunt Car Racer: újabb 3D-s remek, amelyben belülről élhettük át az extrém körülmények között autóversenyzést. Ezalatt értsd: adva van egy girbe-gurba szerpentines pálya, amelyen végig kéne vergődni – na ez az, ami nem nagyon sikerült 🙂 Persze ebből is készült egy sokkal gyorsabb 3D-t produkáló Amigás verzió.
  8. CREATURES 1-2: Clyde Radcliffe kalandjai, amelyek során tündibündi kismackók esnek áldozatul Stihl-fűrészes pszichopatáknak, meg úgy általában fröcsög a vér – a gép képességeihez képest gyönyörű grafikájával kombinálva kora egyik legütősebb játéka volt.
  9. International Karate +: ha már szóba jött a gyönyörű grafika, akkor kihagyhatatlan ez is. Ugyan a játék csak két karatés pofozkodásáról szólt, de olyan díszletek között, amelyektől a mai napig leteszem a hajam – a zenéjéről nem is beszélve.
  10. Mayhem in Monsterland: sokan jellemezték úgy, hogy ez a stuff a C64 Sonic-ja. A játékmenet mondjuk nem olyan pörgős, nincsenek loop-ok (hurkok, amiken át lehet futni), de a tiritarka, vidám, színes grafika hasonló, és a főhősünk is hasonlóan cuki.
  11. Super Pipeline 2: Super Mario után ez is egy újabb játék, amelyben egy vízvezeték-szerelő viszontagságaiba nyerhettünk bepillantást, ámde az előbb említett opusszal ellentétben ebben hercegnők helyett csak a saját seggünket próbáltuk megmenteni. Fogyóeszközként szolgáló segédeinket gonosz módon kihasználva kell egy csőrendszer általános épségét fenntartani a mindenfelől özönlő légkalapácsokkal, és egyebekkel hadakozva. A játékmenet nagyon vicces, a pályák közötti átvezető jelenetek még inkább.
  12. Powerdrift (ez nem letöltőlink, ha kell szóljatok): klasszikus hátulról követős autóverseny, amelynek legfőbb jellemzői a hatalmas ugratók, az eltalált grafika, és a dinamikus zene voltak. A C64-en nevelődő generáció ebből tanulta meg a defenzív vezetés alapelvét: ha leelőzöl valakit, mutass neki fuckoff-ot!
  13. Nebulus: kivételesen ez a játék nem haladta meg a gép képességeit annak ellenére, hogy újabb 3D-s megvalósítást prezentált a masinán. Kis békánkkal kellett feljutni különféle tornyok tetejére, amelyeken különféle ellenfelek (nagy pattogó szemek, stb.) próbáltak megakadályozni ebben. Ha nekimentünk valamelyiknek, akkor nem feltétlenül haltunk meg, mindössze zuhantunk néhány szintet – kivétel, hogy ha alattunk már csak a háborgó tenger volt.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezeken kívül is születtek szép és jó játékok (a sokak által istenített Last Ninja ilyen például), ez csak egy kis ízelítő volt a felhozatalból. Rendelkezésemre áll bő egy gigányi anyag a vinyómon, ami egész szép mennyiség (már ha figyelembe vesszük, hogy egy játék körülbelül 150-200 kilobyte) úgyhogy ha netán nem találtok egy régi kedvencet, akkor szóljatok, és update-elem a letöltőlinkkel ezt a postot! Jó nosztalgiázást kívánok!

Linkek:

Emulátorok:

CCS64 letöltés * leírás (magyar)

VICE letöltés * leírás (magyar)

Játékok:

Magyar C64 HQ

Best C64 games ever

C64.com

lemon64 (csak leírások, képek, nem lehet letölteni)

C64 tapes

További képek a gépről:

Tom’s Hardware

Ez jó, megosztom!

    4 hozzászólás

    1. bachterman:

      battle command c64: http://3.ly/mUus
      c64-es oldalnak belinkelhetted volna a c64hq-t. magyar oldal, és az ismertebb cuccokhoz van némi leírás is. plusz még doksik, térképek, különböző crackelt verziók, egyebek. c64.hardwired.hu
      ezt azért nem linkeltem, hogy ne egyen meg az akismet, mint spammer. 😉

      noha plus4-em volt, vannak c64-es kedvencek is:
      antiriad, pit stop 1-2, a.c.e. 2, cybernoid 2, uridium, usagi yojimbo, revs, mercenary, donald’s fun house, midnight resistance, turrican 2, zak mckraken, yie ar kung fu, a végigjátszhatatlan asterix, budokan, barbarian, quest for tires, tusker, bandits, pod, centipede, sentinel, spy vs spy, kickstart, katakis, d.o.t.c., green beret, wizard of wor, commando, outrun, krakout.
      nagy többségük a zenéjük vagy a hangulatuk miatt.

      A komment időpontja: 2010 május 17th, 19:42

    2. JonC:

      az akismet így is megevett 😀 a hardwiredet én is ismertem, de egy apró technikai malőr miatt (nem akart betölteni) azt hittem, hogy már nem üzemel. természetesen bővítem vele a leírást.
      a felsorolásodból nekem is jópár kellemes emlékként maradt meg bennem, kivéve a wizard of wor-t, amit sose értettem miért kell agyonhypeolni, amikor egy szar 😀 már megint köcsög vagyok, nem akartam leszólni az ízlésedet, az összes többivel egyetértek 🙂

      A komment időpontja: 2010 május 17th, 23:41

    3. Bob:

      Egy ide vágó videócska 😀

      Csak neked JonC 😉

      A komment időpontja: 2010 május 18th, 00:34

    4. bachterman:

      a wizard of wor tényleg szar, de az a jó benne. a “zene”, meg hogy sikerül gyorsangyorsan levadászni a worluk-ot. 😀

      A komment időpontja: 2010 május 18th, 18:14

    Írj kommentet!

    

    Top 5 post

    

    Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2657 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 2 vendég - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

    Tagek