Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Apa kezdődik

Írta JonC Ekkor: 2010. július 2.

… legalábbis most kezd kibújni a szög a zsákból. A mindenkori kormány (és az állami cégek) alapvetően szeretik ellenőrzésük alatt tudni az élet minden területét a gazdaságtól kezdve az egészségügyön át a népek gondolkodásmódját leginkább befolyásoló tényezőig: a médiáig.

Nem vagyok komm MSZP-szimpatizáns (eleve a hideg futott végig a hátamon, amikor a rövidítésük helyett először le akartam írni a “szocialista” szót… nem idejemúlt ez az ideológia így 2010-ben?), de valahogy ők nem akartak ennyire mindent a kontrolljuk alá vonni, mint az újdonsült kormányunk. Ha valaki lemaradt volna: néhány hete a Fidesz beterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amelynek értelmében mindenkit, akinek van egy önálló gondolata van saját blogja, weblapja, ahol a világba ordítja a véleményét szépen nyilvántartásba fognak venni, kapunk blogger-igazolványt, sorozatszámot, talán még ujjlenyomatot is vesznek tőlünk, mint potenciális bűnelkövetőktől. (UPDATE: az adott oldal tematikájától független lenne ez a kötelező regisztráció? Egy “Lenke néni kedvenc receptjei” néven futó blog tulajának is meg kell majd adnia az adatait, mint wannabe rendszerellenes renegát? :)) Túloztam kicsit? Lehet, de az ügy komolyságát jelzi, hogy a TASZ álláspontja is elég borúlátó a témával kapcsolatban:

A javaslat szerint a törvény hatálya alá tartozó valamennyi tartalomszolgáltató köteles regisztrálni a média felügyeletét ellátó hatóságnál, beleértve a 250 ezer magyar nyelvű blogot és több millió magyar nyelvű szerkesztett honlapot is. A TASZ álláspontja szerint a szabad véleménynyilvánítás joga is csorbul a hatósági regisztrációval, indokolatlan az ilyen jellegű adminisztrációs teher bevezetése valamennyi szolgáltatóra vonatkozóan.

Ennek fényében valahogy érzékenyebben reagál az ember minden sajtóval, médiával kapcsolatos kormányzati beavatkozásra… a mai nap kedélyborzoló történése például az volt, hogy a Hírcsárda nevű változóan humoros (néha azért visítok rajta) kamuhírekkel operáló weboldalról töröltetett egy álhírt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sajtóreferense, mivel abban idézőjelezett szöveget adtak Hoffman Rózsa szájába (sic), sőt egy – állítólag – jogvédett kép is szerepelt benne illusztráció gyanánt (ami a Parlamentben készült, így eleve fura, hogy le van védve…).

Most persze jogos a felvetés, hogy hogyan tudok komolyan venni egy hírt, ami egy viccoldalon jelenik meg, de ha csak egy kicsi esélyt is adunk annak, hogy ez a kérelem valós, és tényleg az állam szólt bele egy szatirikus portál életébe, akkor megint elkaphatja az embert a “hát ezt nem hiszem el bazmeg” érzés, amely engem legutoljára akkor lepett meg, amikor a Kétfarkú Kutya Pártot perelte be a MÁV, vagy amikor a pécsi városatyáknak szúrt szemet az általuk létrehozott paródia weboldal, amellyel a Pécs2010-et figurázták ki – furcsa módon még mindig elérhető. Nincs humorérzékük? Ezt még elnézzük tőlük (és most a politikai elitről beszélek, nem a MKKP-ról :)), de a bloggerek billogozása, lajstromba vétele, nevük, címük felírása a figyelendők listájára már bőven kimeríti a szólásszabadság, és szabad véleménynyilvánítás sárbatiprásának esetét.

Az egésznek az az üzenete – legalábbis én így értelmezem – hogy ne legyél olyan bátor, hogy markáns véleményednek neten adsz hangot, ne postolj kormányt bíráló témában, ne érdekeljen az igazság, ne tartsd nyitva a szemed, ne legyenek fenntartásaid, ülj a TV előtt, vedeld a sört, edd a rántott húst vasárnap, és verd az asszonyt részegen, mint minden rendes ember. Csak azt felejtik el, hogy vannak még (nem, nem magamra gondolok, vannak nálam sokkal szélesebb látókörű bloggerek, újságírók) olyan emberek, akik tisztában vannak azzal, hogy aki alszik a demokráciában az diktatúrában fog felébredni.

UPDATE:

a sok rohadt rendszerellenes gondolat után, amit itt egy felelőtlen pillanatomban összehordtam jöjjön valami, amivel talán kompenzálom a bűneimet:

innen tessék leszedni a – várjá, puskázok, nem tudom fejből… még – Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot, és – SZIGORÚAN színesben kinyomtatva – rakjátok ki a falra! A lakás dísze lesz, mindemellett pedig folyamatosan emlékeztetni fog arra, hogy (idézek): “A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyûjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez.” Találkozunk majd a 101-es szobában…

Ez jó, megosztom!

    3 hozzászólás

    1. nghost:

      azért ez egy kicsit túlzás – mármint a kormánytól.. szólásszabadság korlátozás – azért lehet, hogy az EU-nak ez nem fog tetszeni.. jelenlegi állás szerint ők el vannak foglalva a küszöbön álló hitelválsággal, úgyhogy pont leszarnának egy ilyen kis “apróságot”.
      ha elég a 2/3-os többség a s(z)avazáson, akkor meg úgyis mindegy.. nonszensz.

      A komment időpontja: 2010 július 2nd, 16:55

    2. bachterman:

      kiviszem külföldi hoszthoz és külföldi doménre a blogot, akkor meg bekaphatják orsós elvtársék orwell 1982-jét.
      a pécs2100-on nagyon hangosan röhögtem ám, nekem még új volt.

      A komment időpontja: 2010 július 4th, 19:08

    3. S@ti:

      “Orwellék 1982-jét” – höhö 🙂

      Amúgy meg101-es szoba? Ezek szerint JonC, neked az a legnagyobb félelmed, hogy találkozol az olvasóiddal? 😀

      A komment időpontja: 2010 július 6th, 11:25

    Írj kommentet!

    

    Top 5 post

    

    Érdekesség még, hogy 795 darab post, és 2675 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 1 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

    Tagek