A karma hatalma
A bennem rejlő elismerésre vágyó kisfiúnak nagyon jól tud esni, amikor megpaskolják a buci fejét, és azt mondják neki, hogy “ezt jól csináltad, ügyes vagy”. Eddigi munkahelyeimen is rendszeresen előtört belőlem a kisebbségi komplexus (amely alatt nem azt értem, hogy hirtelen ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy ombudsmanért kiabáljak), amikor azt tapasztaltam, hogy a jól elvégzett feladatok után semmiféle pozitív visszacsatolás nem érkezik a főnökeimtől, bár én úgy éreztem, hogy megérdemelném. Erre a legjobb példa a már emlegetett kábelgyári karbantartóként eltöltött évem, amely során rengetegszer lettünk lebaszva ok nélkül: történt olyan, hogy egész éjjel le se szálltunk a kollegáimmal a létráról, bontottuk az acélállványzatot, reggelre már állni is alig bírtam a fáradtságtól, majd amikor frissen üdén belibbent a főnök, a terepszemlét követően a foga hegyéről odavetette, hogy “csak ennyivel végeztetek, mit csináltatok ti eddig?”.
Az ilyen barmokkal persze teli van az ország, és – pont emiatt – nem kéne ennyire a szívemre vennem az efféle igazságtalanságokat, mégis megmaradnak bennem az ilyen esetek. Ma azonban újabb esemény erősített meg abban a hitemben, hogy ha az ember törekszik, akkor talán el is érhet valamit, és van, amikor győz a jó. Persze nem lehet örökérvényű, a teljes emberiségre levetíthető következtetéseket levonni abból, ami velem történik, de kezdek újra bízni abban, hogy van valamiféle egyensúly, és nem is akkora hülyeség ez a karma-téma: ha jó ember vagy (és én szeretném azt hinni, hogy az vagyok, amikor viszont rosszat teszek az is csak a világ igazságtalansága miatt néha előtörő frusztrációmból adódik), akkor jó dolgok fognak történni veled, és fordítva.
Ha valamiben, akkor ebben, és a józan ész hatalmában lehet hinni még ebben az ideáktól, és követhető eszméktől mentes világban is. Mert kapaszkodni kell valamibe, bármennyire is hihetetlen.
Ezek is érdekelhetnek:
