Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Fel vagyok háborodva

Írta JonC Ekkor: 2010. július 15.

Már megint. Komolyan mondom, lassan én leszek a Fejér megyei körzeti hivatalos anyázóember, aki főállásban hőbörög, és habzó szájjal ordít az égre ha kell, ha nem. Most éppen az alkoholizálás, mint sport szolgáltatott okot arra, hogy kiakadjak, de durván. Van ugye a Soproninak most az a nyereményjátéka, amely arról szól, hogy ha veszel egy seritalt, akkor a kupakban/bontófül alján – ha szerencséd van persze – a jól megszokott “Nem nyert” felirat helyett olvashatsz olyat, hogy “1 korsó sör”, vagy esetleg “1 autó”. Persze a másodiknak némileg kisebb az esélye, mivel mindössze négyet passzolnak emigyen el promóciós célokkal, de akkor is lehetséges, hogy megtörténik.

Már ha nem nyúlja le a figyelmetlenebb sörfogyasztó elől a nyereményt a szemfüles csapos. Ezen durrant el az agyam hétvégén, amikor a tóparti bódéban megvásárolván az üveges Sopronit tapasztaltam, hogy a kiszolgáló néni (jó ötvenes húsos-zsíros flegma fajta, a kedvencem), a kupakot megnézte, majd egy lemondó fintorral bevágta a szemetesbe. Namármost: mi garantálja azt, hogy nem pont az a kupak volt a nyerő, amely segítségével elvihető a négy Ford Fiesta egyike? Persze, ne gondoljunk egyből arra, hogy több millió forinttal vághatja meg a vendéglátós a fogyasztót, maradjunk az ingyen sörnél. Az is tök jó dolog, de amikor nem figyelsz, és hagyod, hogy eldobják a kupakot úgy, hogy meg se mutatják, akkor esélyed sincs, hogy megkapd!

Megint paranoidkodok egy sort: mi van, ha a szinte bűvészeket megszégyenítően mellékesnek tűnő egész napos dobálás után a standolás során a bevétel csekkolása mellett végignézik a felgyülemlett kupakmennyiséget is? A fesztiválokon, klubokban sörözgető emberkék megfigyelőkészségét ismerve szerintem hajnali kettő tájékán már nem fognak rászólni a csaposra, hogy ugyanmár adja oda a sör mellé a kupakot is egy szemrevételezés erejéig. Mondhatnánk azt is, hogy így jártak, miért kell éjnek évadján bemákolva Sopronit inni szórakozóhelyeken, de attól, hogy valaki részeg még ugyanúgy bukhat egy kocsit az inkorrekt vendéglátós miatt.

Lassan rá kell szoknom arra, hogy ezentúl nem csak a sört kérem, de a kupakot is hozzá, mert bizony sok helyen ittam mostanában, de egyedül a pápai Klastrom volt az egyetlen, ahol a csapos az üveg mellé a pultra rakta azt is  – hozzáteszem, hogy ott is csak az egyik a két ott dolgozó közül, a másik a megszokott hanyag mozdulattal vágja bele a szemétbe.

Persze van megoldás: legyetek résen, szóljatok a csaposnak, ha sumákolna, vagy előzzétek meg a bajt, és igyatok mondjuk Borsodit! 😀

Ez jó, megosztom!

    2 hozzászólás

    1. Tilla:

      Jogos…

      A komment időpontja: 2010 július 15th, 17:45

    2. bachterman:

      ha nem boltban veszed, nem garantált a kupak. ez így van elég régóta már.
      sőt: a sörös címkékkel is figuráznak már a nagykerek! is. vagyis csak figuráztak, mert túl sok leáztatott, újracímkézett italnagykeres közeli rokona lett a nyertes.
      persze szavatossággal és hasonlókkal is trükköznek, de azokkal már a kisebb halacskák. ha ismered a trükköket, akkor nem untatlak vele.

      A komment időpontja: 2010 július 15th, 18:30

    Írj kommentet!

    

    Top 5 post

    

    Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2657 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 1 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

    Tagek