Lesz új Bioshock!
Már megint azzal az elcsépelt frázissal kell kezdenem a postot, hogy “aki régóta olvassa a blogot”, de megint vissza kell utalnom egy régebbi írásomra, amiben áradoztam egy sort a Bioshock univerzumról. Rapture világa, a vízalatti metropolisz lenyűgözően klausztrofóbiás helyszínei, az üvegtáblák mögött kéklő óceán, az Adam-től (helyi varázsszer) megbolondult egykori lakók, akik persze egy szebb élet reményében költöztek le a víz mélyére mind zseniálisan klappoltak. Most épp a második részt gyűröm, ami folytatja az első rész hagyományait, már ami a feelinget, a helyszínt meg minden mást és még sok más tényezőjét illeti. Fanyalogtak is rendesen a népek, hogy ugyanazt akarják leerőltetni a torkukon a játékfejlesztő bácsik, de én úgy vagyok ezzel, hogy tök jó, hogy kaptunk még egy jó nagy adagot az első részből, új helyszínekkel, fegyverekkel (karóvető rulez, mint mindig
), sztorival, Little és Big Sisterekkel – mindazonáltal nem vettem volna meg teljes árú játékként tizenikszezerért az is tuti.
Impozáns panoráma
Ez a múlt, lássuk mit tartogat a jövő! Készül a folytatás Bioshock – Infinite néven, amelynek legfeltűnőbb aspektusa az, hogy a játék helyszíne eltolódott néhány száz (ezer?) méterrel az y tengely mentén. Ezúttal az óceán sötét mélye helyett egy felhők közé épült égi városban fogunk bolyongani, ahol – ahogy már megszokhattuk a második részben – ismét egy kislányt kell megmentenünk a Gonosztól. A beharangozó trailer kapcsán a “pofás” jelző nem is elég kifejező, a “pofám leszakad bzmeg” már jobban tükrözi a valóságot:
Már csak néhány százat kell aludni, hogy a felhők közé vethessük magunkat egy olyan játékban, amilyet én még nem láttam. Egyedi helyszín, a trailer alapján mesterien felépített hangulat – kár, hogy majd csak 2012-ben csöppenhetünk bele.
Ezek is érdekelhetnek:

