Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Amikor más is hibázik…

Írta JonC Ekkor: 2010. szeptember 24.

… egyből megnyugszik az ember, hogy nincs egyedül 🙂 Ehhez képest az én múltkori malőröm kiskutya nemiszerve:

Magyar idő szerint csütörtökön este több órára elérhetetlenné vált az internet egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító oldala, a Facebook. A magyar felhasználók az időpont miatt kevésbé érezték meg a kiesést, de az amerikai nyugati parton, ahol a Facebook főhadiszállása is van, az üzemzavar éppen a csúcsidőre esett, fél 12-től délután 3-ig tartott.

(…)

Mint kiderült, tegnap frissítették az oldal működésének hátterében álló egyik fontos rendszert, azt a szoftvert, ami figyeli a Facebook szervereinek memóriáját, és ahol hibát észlel, ott a hibás bejegyzést kijavítja. A frissítéskor a javító rendszer adatbázisába került egy rossz érték, és mivel minden szerver ez alapján ellenőrzi a saját gyorsítómemóriájában a tartalmakat, hirtelen több ezer szerver érezte úgy, hogy tele van hibás adattal, és annak javításához a központi hibajavítóhoz kell fordulnia.

(forrás)

Amikor (állítólag) én csesztem el egy-két file-t akkor nem állt le 4 órára a világ egyik leglátogatottabb oldala. Megnyugtató érzés, lájkolom! 😀

Ez jó, megosztom!

    4 hozzászólás

    1. bachterman:

      érdekes, nekem fel sem tűnt, hogy beszart a faszbúk.
      kakasnyalóka!

      A komment időpontja: 2010 szeptember 24th, 14:32

    2. JonC:

      én zokogva nyomkodtam az F5-öt 5 másodpercenként. azóta se nyugodtam meg teljesen.

      (btw: te fent vagy egyáltalán? :D)

      A komment időpontja: 2010 szeptember 24th, 14:34

    3. bachterman:

      nem is leszek. 😛

      elbaszcsiztad az órás poszt! hol van?

      A komment időpontja: 2010 szeptember 24th, 15:02

    4. JonC:

      ejjnye de real time-ban tetszik trackelni a blogot, volt kint vagy 10 percet max 😀 időzítve lett későbbre (műhelytitok: 18:00-ra), mert… öö csak 🙂

      A komment időpontja: 2010 szeptember 24th, 15:06

    Írj kommentet!

    

    Top 5 post

    

    Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2661 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 2 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

    Tagek