A nyár legnagyobb bulija lesz! | Ráktalicska
jan 14

Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutassam a fesztivált, amiért érdemes lesz nemhogy az Alföldről, de akár országunk, sőt bolygónk határain túlról is Agárdra utazni, ugyanis nem semmi lineup-ot hoztak össze a tisztelt szervezők:

Az az aprócska bökkenő, hogy némelyik fellépő már távozott az élők sorából soha nem okozott gondot modern világunkban, elég ha csak a tavalyi nagy sikerű Michael Jackson koncertre gondolunk a Syma-csarnokban. Elvis leszerződtetésével még ennyi gubanc sem volt, elvégre mindenki tudta, hogy él, és a Mecsekben bujkált eddig Freddie Mercury-val.

Aggodalomra adhat okot az a tény, hogy a fesztivált a kettes sorszámmal ellátni finoman szólva is pontatlanság (ugyanis tavaly elmaradt), másrészt pedig az, hogy a hivatalos weboldalként megjelölt http://www.ketszernembasznakat.hu cikkünk írásakor még nem volt elérhető, feltehetőleg még dolgoznak rajta a szervezők.

Mindenesetre én nagyon drukkolok nekik, hogy végre legyen hazánkban is egy nívós zenei rendezvény, amelyen Chopin és Liszt munkássága mellett megfér a Nirvana és a Pendulum is, ráadásul ha elővételben veszed a jegyet kapsz hozzá Sziget-jegyet is – bár félő, hogy ezzel a bulival ellentétben az tényleg el fog maradni Mr. Tarlós ármánykodásainak köszönhetően. A fesztivál Facebook-oldalához itt lehet csatlakozni.

Ez jó, megosztom!
    

    3 hozzászólás to “A nyár legnagyobb bulija lesz!”

    1. Nfol szerint:

      Pedig a Tupákót megnéztem volna, mostanában külföldön is alig vállal fellépést. 🙁

    2. bachterman szerint:

      zombik ezek. de egy koncert erejéig összeállnak. 😀

    3. Keve szerint:

      Ez csak poénkodás. a tavalyi után szerintem egyértelmű hogy csak piszkálják vele akik tavaly jegyet vettek 😀 magukra vessenek.
      már tavaly is nonszensz volt. 😀

    Kommentáld!

    
    preload preload preload