Ráktalicska

Az Androidban – többek között persze – azt szeretem, hogy ad a szemnek is, nem csak az agynak: még az én alacsony felbontású kicsi képernyőm is alkalmas arra, hogy annyira szétmoddoljam, hogy idővel jó érzés legyen ránézni. Ehhez szerencsére rengeteg app áll a rendelkezésünkre, de a bátrabbak akár rendszerszinten mókoló témákat is ráhúzhatnak a rendszerre (amelyeket úgy kell flashelni, mintha ROM-ot telepítenél recovery menüből), de most ezekbe nem szeretnék belemenni, egyrészt mert típusonként máshogy kell őket felrakni, másrészt pedig mert nem ezek szerepelnek a post címében, és gondoltam igyekszek azért konzekvens maradni amennyire lehet

Óra, ikonok, csúszkák

A most bemutatásra kerülő WidgetLocker nevű app fizetős. Ez persze egyből eltántorítja a magyar lakosság Androidos felhasználóinak a felét (és még optimista voltam) a használatától, pedig össz-vissz kerül kettő darab dollárba (mai árfolyamon kb. 400 forint), ráadásul meg lehet venni Paypal-en is, nem kell MarketEnabler-rel meg hasonlókkal vesződni. Ha viszont túltettük magunkat a sokakra jellemző “már pedig ami nem ingyen van, akkor nem is érdekel” mentalitáson, és kicsengettük a 3/4 doboz cigi (vagy másfél sör) árának megfelelő összeget, akkor egyrészt büszkék lehetünk magunkra, mert kezdjük felfogni a szoftverpiac értelmét (azaz hogy ha fizetsz, akkor a jövőben megkapod az update-eket, továbbá a fejlesztők alkalomadtán kezüket-lábukat törve igyekeznek majd segítséget nyújtani neked, ha problémád adódik a termékükkel, stb.), másrészt a birtokunkban tudhatunk egy olyan programot, ami zseniális. Zseniális, ugyanis egy olyan területét engedi szanaszét módosítani a telefonnak, ami eddig tiltott volt: a csúszkás képernyőt, amin kioldhattuk a billentyűzárat, vagy lenémíthattuk a telefont, aztán kifújt. Örömmel jelentem be, hogy ezennel lehetőségünk nyílt ezt a képernyőt is megszállni: új csúszkákat rakhatunk rá, megszabhatjuk azok kinézetét, sőt widgeteket, és programok parancsikonjait is kirakhatjuk ide mostantól! Egy nagyon egyszerű megoldás következik, ez az én képernyőm jelenleg:

Ami a post írásának az apropóját adta, hogy tegnap este megérkezett e-mail-ben a legújabb, 2.0-s verziónak az apk file-ja, amelyet nemrég pakoltam fel a telefonra. Gyanús volt, hogy a levélben említette a fejlesztő, hogy ha moddoltam a programot, akkor az általam végzett módosításokat törölnöm kell, különben nem fog működni az új verzió. Milyen módosítások? – gondoltam – lehet ezt a cuccot még tovább alakítgatni?! Néhány perces nyomozás után sikeresen bele is akadtam ebbe az oldalba, és tátott szájjal bámultam, hogy aztak… mennyi miez Ügyes kezű amatőr grafikusok összedobtak jó pár úgy csúszkastílust, hogy még az eddigieknél is jobban át tudjuk alakítani a kioldóképernyőt.

A 400 forintot bőven megéri, jópofa, hasznos, és okos – érdemes kipróbálni, ugyanis nem csak parasztvakításra való, de arra is tökéletes

Beszerezhető innen, vagy QR-kód alapján:

Asszony édesanyjának kell egy hordozható zenelejátszó alkalmatosság. Persze napjaink modern fiatalja már nem használ külön eszközt a zenehallgatásra, helyette van egy nála sokkal okosabb telefonja, amely helyette fejben tart mindent, zenél, sípol, kattog, leviszi a szemetet, és persze megfőzi a vacsorát is. Neki nem kellett egy ilyen hightech ketyere, viszont a zsebben alig elférő CD-lejátszó meg nem túl praktikus (pláne az olyan, mint ami nekem volt: “kifelejtették” belőle a rázkódásvédelmet, ezért pont arra volt alkalmatlan amire kitalálták), így adta magát az ötlet, hogy egy mp3-lejátszót szerezzünk be neki, abból is valami óccsóbbat, egyrészt mert a funkcióját az is tökéletesen ellátja, másrészt pedig nem divatos kiegészítőnek szánjuk (mint sok fiatal trendibendi idióta az ájfónt, ami nagyjából ahhoz is bankszámla-elérést kér, hogy megnézhesd rajta az időt), hanem arra, ami: zenelejátszónak.

Okos nethuszárhoz méltóan fel is libbentem asszony linkjét követve a Vaterára, ahol már évek óta rendelkezek fiókkal (persze egy szem alaplap eladáson kívül csak veszek rajta), és szemrevételeztem a terméket. Ronda is volt, használt is volt, de a kecsegtető ezervalahányszáz forintos ára azért csábítóan hatott ránk, így megtettem rá az első licitemet tegnap. Ma délután kettő-fél három fele volt a licit vége, és már dörzsölgettem a markomat, hogy milyen jó vásárt csinálok, ha ennyiért el tudom vinni. Ámde körülbelül 15 perccel a  vége előtt egyszer csak rám licitáltak…

Ezt még könnyedén lekezeltem, és nem is gyanítottam semmit, elvégre lehet véletlen is, hogy pont most jött rá valakire a licitálhatnék. Ámde amikor kerek 1 perccel(!) a vége előtt megint vesztésre álltam (és megint kénytelen voltam emelni az árat), akkor már kezdett kicsit gyanússá válni számomra az egész.

Tételezzük fel, hogy totál véletlen volt: pont abban a tíz percben akadt rá valaki más is a lejátszóra, és minden áron el akarta vinni. Persze lehet, hogy így történt, de én vagyok annyira paranoid (asszony is), hogy feltételezzem azt, hogy az eladó a másik fiókjából egy kamunéven tette a liciteket szép sorban, hogy több legyen a haszna a bizniszen! Most komolyan: milyen mechanizmus akadályozná meg őt ebben? Megteheti? Megteheti. Ami pedig nem tilos (vagy lehetetlen), az szabad! Ha esetleg úgy járt volna, hogy én feladom a licitpárbajt, akkor sincs gond: a rendszer kiküldte volna a saját adatait e-mailben, ő  adott volna mindkét fiókjának egy-egy pozitív visszajelzést, aztán rakhatta volna fel újra a terméket! Egyedül az ügyleti díjat számolná fel a rendszer, de annak kifizetésével esetlegesen még így is jobban járna az ilyen szemét, mintha áron alul kéne eladnia a portékáját.

Most komolyan: nem lehet ezt valahogy kivédeni? Nem várom el persze, hogy Vaterás ügyletbiztosok felügyeljék, hogy a termékek valóban átadásra kerültek-e, vagy csak egy kamuüzlet jött létre (pedig mókás lenne “közjegyző jelenlétében” átadni a három évfolyamnyi Popó magazint egy sötét sikátorban ), de ennek valamilyen módon gátat kéne szabni, mert a netcigánykodás egy egészen új formáját tapasztaltam meg ma általa.

… a sötétbe, ahonnan valami gusztustalan szorcsogás zaja szűrődik ki?

Nekem muszáj volt… a Dead Space című űrhorror hamarosan kielemzésre kerül a blogon!

Mindig nagy öröm, amikor az egyesek szerint a világ legjobb játékának tartott Minecraft-ot frissíti Notch, és egyre népesebb gárdája (ami nem meglepő, mármint a létszámnövekedés, ennyi pénzből már fel lehet bérelni néhány ügyes kezű programozót, meg grafikust – kár, hogy a szerverupgrade még mindig nem hozta meg a kívánt eredeményt, és gyakran nem elérhető): van, hogy új, színes kockákat kapunk (amelyekkel már szinte nincs olyan kép, amit egyes autisták ne tudnának kirakni mondjuk 3000X4000-es méretben ), van, hogy egyszer csak elkezd működni multiban is a folyadéköntés (az olyan veteránok, mint én (na jó, arcoskodok, nem is vagyok veterán ) még emlékezhetnek erre a bosszantó bugra), és van hogy csak a naplementék/felkelték kapnak szép színes égalját a romantikus lelkületűek nagy örömére.

A játék párszáz kilobyte-os futtató exéje viszont eleddig nem ment át ilyen szignifikáns változásokon – értsd: a kutya hozzá nem nyúlt évekig. Ezennel megtört a jég, ugyanis tegnap óta elérhető a játék letöltőoldalán az új exe, amelyet elindítva ez a kép tárul elénk:

No persze az, hogy követve az idők szavát átszabták a bejelentkezőfelületet MMORPG-mintára még nem nagy cucc, ámde a bal oldali szöveghalmazban elrejtett lehetőség már annál inkább: mostantól ugyanis lehetőség van parancssorból(!) indítani a játékot úgy, hogy egyből a kedvenc szerverünkre másszon fel, ráadásul a jelszót se kérje be! Bár le is van írva, de íme a trükk:

Minecraft <felhasználónév> <jelszó> <szervernév:szerverport>

Tehát Windows alatt így nézzen ki a parancs:

“<elérési út>/minecraft.exe” <felhasználónév> <jelszó> <szervernév:szerverport>

Ha ezt a parancsot adjuk meg a játék parancsikonjában, akkor egy duplakattal bent tudunk lenni a hőn szeretett hálózati játszóterünkön. Bár nem annyira elegáns ez a megoldás, mintha végre implementáltak volna a srácok egy “Kedvenc szerverek” opciót a főmenübe, de legalább valamiféle előrelépés – bár elővigyázatosságot igényel, ugyanis a parancsikonból ezentúl bárki, aki a gépünket használja kilesheti a jelszavunkat.

Újdonsága még, hogy mostantól titkosított (https) kapcsolaton keresztül küldi el a jelszó/név kombót (hát… ideje volt), illetve rákérdez frissítésnél, hogy szeretnéd-e telepíteni (ami egyes multifüggő embereknek rendkívül hasznos lehet, ugyanis gyakori probléma volt, hogy régi verzión futó szerverre nem engedett fel a játék).

Örülök az új launchernek, de én vigyázó szemeimet a legkésőbb holnapra ígért update-re vetem, amelyben elvileg fejlesztett világítási metódust (ambient occlusion-t ha jól emlékszem), és egyéb nyalánkságokat kapunk majd kézhez. Addig is marad a Dead Space-ezés

UPDATE: hozott még pár változást a frissítés (ja igen, most jött ki pár perce, az 1.3-as bétáról beszélek épp’ ), kár hogy kipróbálni “természetesen” nem tudom őket, ugyanis megint áll a minecraft.net szar a launcher:

• új grafikai opciók (a világításfejlesztésen felül)
• most már lehet craftolni ágyakat, amikbe belefeküdve egyből reggel lesz (mondanom sem kell, hogy ez mennyire hasznos )
• három új félblokk magasságú kocka (ha jól tudom, fa, cobblestone, és még valami)
• késleltető és ismétlő redstone-blokkok a logikai kapcsolásokba belebuzult kedves felhasználóknak
• whitelist a szervertulajoknak
• új világmentési formátum, immáron nem többszáz könyvtárba pakol több ezer file-t (legalábbis nagyon remélem). A régi világokat a játék automatikusan átkonvertálja
• végre lehet menteni(!!) öt darab slotba
• gördítősáv a pálya- és a modválasztó képernyőn
• új logó…

Jó lenne már kipróbálni…

UPDATE2: egyrészt: az épp’ agyba-főbe dicsért launcherrel sok embernek nem megy a játék (sebaj, böngészőben igen), másrészt pedig gondoltam generálok egy új világot, amikor megakadt a szemem ezen a mezőn:

Valami rohadt nagy királyságot sejtek a háttérben, csak még nem tudom mi az…

UPDATE3:

ez az újfajta fénykezelés egész egyszerűen odabasz! Tessék megfigyelni a különbséget:

előtte:

most pedig így fest:

Még mindig kockákat pakolunk, de ez a derék svéd és gárdája kezdi kihozni belőle a maximumot! Lopom a szöveget, de most muszáj: uraim, csodálatos korban élünk

Tudom, elcsépelt szófordulat, viszont most nagyon ide kívánkozik, hogy a nagy sikerre való tekintettel nem hagyom hamvába halni a folytatásos történetes ötletemet (előzményekkel kapcsolatban tessék ezt a postot csekkolni). Nézzük csak mire jutottunk eddig: tizenkilencen(!) voksoltatok amellett, hogy legyen ilyen sorozat a blogon, és kellemes csalódásként ért az is, hogy senki nem szavazott arra, hogy ez hülyeség. Nos, motivációnak ennyi épp’ elég is nekem, egy híján húsz támogató olvasó kedvéért szívesen írok kisregényt – sőt, megtenném kevesebbért is, a lényeg, hogy valaki olvassa

Mivel a blogon totális demokrácia van (jól van, azért nem szakadt le a plafon), ezért most újabb szavazás keretében lesz lehetőségetek eldönteni a történet idősíkját, és főszereplőjét. Már ezen a ponton is sok fejtörést okozott számomra, hogy olyan alaphelyzeteket találjak ki, amelyeknek kibontása engem is szórakoztatna, úgyhogy kérem, hogy hosszas mérlegelés után döntsetek, nehogy aztán hetekig kelljen írnom a bölömbikák nemi életéről egy ógörög városállam szélén található kies tisztáson, ami a kutyát sem érdekli (na jó, ez nem volt tökéletes példa, mert ekkora hülyeséget nem fogok a szavazásba rakni, mert ahogy ismerlek titeket mindenki ezt választaná, hogy meg legyek szívatva jól (persze nem lenne annyira nagy gond a számomra, hogy a pár sorral ezelőtt tett kijelentésemet, miszerint a Ráktalicskán népuralom van egy elegáns <span style=”text-decoration: line-through;”>-gal áthúzzam, de amíg csak lehet igyekszek fenntartani a látszatot, ahogy az jó diktátorhoz illik.))

Na tényleg sok lesz már a duma, jöjjön a lényeg:

 Loading ...

Vannak khm… vitatható pontjai a múltamnak nem tagadom. Persze nem vagyok háborús bűnös, vagy expolitikus, csak bizony néhány éve eltöltöttem egy nyarat egy biztosítótársaság zászlaja alatt, mint biztosítási ügynök pénzügyi tanácsadó. Mentségemre legyen mondva, hogy nem igazán éreztem ambíciót arra nézve, hogy embereket baszkodjak át az embereknek számukra hosszú távon előnytelen ajánlatokat tegyek, így tulajdonképpen nem is okoztam kárt senkinek – maximum a cégemnek, amelynek terhére több napos fehérvári képzéseken vettem részt, amelyek során szállodai ellátást is finanszíroztak a számomra

Ez már a múlté, azóta már rájöttem, hogy ha mindenki milliókat keresne ezzel, akkor a világ csak ilyen ingyenélőkből, és effektív hasznot nem hajtó szarháziakból állna, mint a legtöbb ilyen “szakember” – és persze tisztelet a kivételnek, én is ismertem néhányat, csak az a gond, hogy arányaiban ők voltak az elenyésző kisebbség a sok minden hájjal megkent csak a saját érdekeit néző szeméttel szemben. A három hónapnyi tengés-lengésnek azért van hatása a jelenemre is, ugyanis megismerkedtem néhány emberkével, akiknek néha-néha a mai napig eszükbe jutok. No persze nem életem végéig tartó barátságokra tessék most gondolni, inkább érdekkapcsolatokról. Szerepeljen itt egy üzenet, ami néhány perce esett be a Facebook-os postaládámba, és tökéletesen tükrözi a volt kollégáimhoz fűződő viszonyomat:

Szia!

Mi újság veled,mit csinálsz mostanában? Képzeld én is eljöttem az x biztosítótól szeptemberben,azóta az y biztosítónál dolgozom.Ez ez egy egész más rendszer, összehasonlithatatlan!!! A kötetlensége miatt és mivel nincsenek elvárások konkrétan,másodállásban is simán végezhető egy kis plusz pénzért, arra gondoltam téged is érdekelhet,ha gondolod találkozhatnánk valamikor és beszélhetnénk róla.

Üdv: Ildi

(Voltam olyan jó fej, hogy megváltoztattam ezt-azt, azok a szavak dőlt betűvel szerepelnek.)

Nomármost: egy ilyen levélre mit lehet válaszolni, hogy az ember jól jöjjön ki belőle? Nézzük csak, milyen lehetőségeim vannak:

1. “Köszi, de most éppen nincs szükségem mellékkeresetre, ugyanis elvagyok a jelenlegi pénzemből.” Ez talán a lehető legrosszabb válasz, ugyanis mélyen gyökeredző ügynökösztönöket indít be: számítani lehet a “vérszagra gyűl az éji vad”-effektusra, ugyanis ezzel nyilvánvalóvá teszed, hogy megélsz a pénzedből, amit keresel. No persze ez lehet, hogy csak éppen hogy igaz, és hónap végére már erőteljes fejtörést okoz a kaja megvásárlása is, de ezzel a mondattal máris előfizettél egy hosszas vallatásra, amely során minden kétséget kizárólag bizonyítanod kell, hogy bazmeg nincs felesleges 5000 forintom se havonta, nem, nem hazudok, nem azért mondom, mert nem bízok meg benned (nem a faszt nem), tudom, hogy régóta ismerjük egymást, és nem akarsz nekem rosszat, DE NINCS FELESLEGES PÉNZEM, NEM ÉRTED? A legkézenfekvőbbnek ez a választ tűnik, de ezzel okozhatod magadnak a legtöbb kellemetlenséget.

2. “Köszi, de sajnos nincs időm mellékállásra.” Hasonló hatást vált ki ez is, csak kevésbé intenzívet: ezzel nem a közvetlen pénzszerzés lehetőségét (azaz a szerződéskötést) villantod meg neki. Ebben az esetben más fogja motiválni őt: minden áron be akar majd szervezni munkatársnak, elvégre ő jutalékot kap minden újoncért. Az efféle próbálkozásait azért könnyebb elhárítani, ettől függetlenül egy darabig kellemetlenkedni fog az tuti.

3. “Köszi, de nem érdekel a dolog.” Kezdő ügynökök kifogáskezelési kiskátéjában talán ez az első típus, ami szerepel, ugyanis ez a leggyakoribb ellenvetés a potenciális ügyfelek részéről. Ugyan én szerencsére már elfelejtettem, hogy miként kell reagálni rá úgy, hogy ne is tűnj agresszívnak, de azért érződjön, hogy nem lesz könnyű megszabadulni tőled (az tuti, hogy “egy személyes találkozó keretében mindent el tudok mondani, megfelel a kedd délután öt óra önnek?”-kel kell lezárni), de Ildi tutira emlékszik még rá, elvégre évek óta nyomja az ipart, ezek szerint nem is eredmények nélkül. Tuti, hogy be is vetné velem kapcsolatban az adu ászát, amelyet évek óta fejlesztget, és amelyre elutasítóan válaszolni egészen biztosan bunkóság. Nincs nekem szükségem erre sem.

A lista még folytatható, és a nyakamat tenném rá, hogy bármit válaszolnék lenne rá egy olyan ellenérve, ami nála a hosszú évek kitartó képzésének köszönhetően zsigerből, gondolkodás nélkül születne meg a fejében. Mi a megoldás ebben az esetben? Marha egyszerű: nem kell válaszolni. Fel kell tudni ismerni, hogy nem arról van szó, hogy őt tényleg érdekli, hogy mi van veled (furcsa is lenne), hanem mindössze egy spamelés áldozata lettél, ami nem sokban különbözik a GMailes fiókomba naponta tucatjával beeső “Blow up your penis now” tárgyú reklámoktól. Meg lehetne sértődni persze, hogy az ismeretségünket kihasználva próbál belőlem választ kicsikarni (aminek ahogy már említettem tutira az lenne a vége, hogy védekeznem kéne, hogy mit miért nem akarok), de végülis érthető a dolog: ha netán megutálom ezért a húzásáért az ő élete akkor sem fog semmilyen módon negatív irányt venni, elvégre soha nem találkozunk. Most megtehetem, hogy nem válaszolok (ha erősködik meg letiltom), de hosszú évek rutinja sem tanított még meg arra, hogy mi a teendő a hasonló bepróbálkozásokkal, amelyek telefonon, neadjisten személyesen esnek meg. Van még hova fejlődnöm, pedig álltam a barikád másik oldalán is – ennek ellenére rendre elsütöm az összes sablonkifogást, amire egy rutinos ügynök máris vágja a sablonválaszt. Jó lenne ismerni az ultimate weapon-t, amellyel nem tudnak mit kezdeni még akár személyesen sem, de egyelőre még kutatom, és csendben fogcsikorgatva tűröm, amíg a telefon túloldalán a harmincas hölgy előadja nekem a legújabb mikroszálas törlőkendő/személyi kölcsön/edénykészlet előnyeit. Bunkó nem akarok lenni, de előbb-utóbb elérem azt a szintet, hogy csak levágom a telefont, ha meghallom hogy miről van szó… vagy van más megoldás is?

Asszony biztos örülni fog neki (lányok esetében a barátjuk már nem biztos, hogy annyira…):

Mindenkinek kellemes Valentin-napot, aki ünnepli!

Ti minek neveznétek azt a félig-meddig még hivatásos katonát, aki éppen arra készül, hogy az orvosi vizsgálaton leszázalékoltassa magát 38 évesen (akár némi pénzmag bevetésének árán is), miután kitették a szűrét a Honvédségtől, mert elkapták a rendőrök, amikor éppen ittasan furikázott fel-alá (ami már előfordult párszor, csak eddig megúszta)? Egy szemét ingyenélő alkesz, vagy éppen a rendszer áldozata, elvégre a két kisgyerekére való tekintettel igazán lelketlen húzás volt a munkahelyétől, hogy egy ilyen botlásért utcára tették?

 Loading ...

(Természetesen a felvázolt figura csak a képzeletem szüleménye )

Eleged van abból, hogy rád ír Facebook chaten a 12 éve nem látott évfolyamtársad, akinek az a fixa ideája, hogy ti nagyon nagy spanok voltatok, és a regisztrálása óta eltelt másfél hétben minden nap órákon át idegesít? Az ilyen és ehhez hasonló helyzetekre tökéletes megoldás persze a chatelési lehetőség teljes letiltása, de mi van akkor, ha néhány jó barátodnak / munkatársadnak / családtagodnak /stb. azért szeretnél online-nak látszani? A most következő trükköt egészen biztosan leírták már magyarul is máshol, de hátha nem ismeritek: a Facebook-ban van lehetőség az ismerőseidből listákat létrehozni, amelyeket – többek között – lehet arra is használni, hogy szabályozhasd kinek szeretnél elérhető lenni a chat-en, és kinek ne!

Az egész pofon egyszerű, és csak egyszer kell megcsinálni:

1. Profilom -> Ismerősök kezelése:

2. Lista létrehozása:

majd itt válogasd össze azokat, akik a legkevésbé idegesítenének fel azzal, hogy rád írnak és megkérdezik a szokásos “mizujs”-t:

Ezek után adsz a listának egy nevet, elmented, és…

3. A chatablakban ki-be kapcsolgatható mostantól, hogy mindenkinek, vagy csak a listán szereplőknek legyél online:

Ha a fenti képen sárga pacával megjelölt kapcsoló offon van (azaz szürke), akkor csak az “akikkel beszélgetnék is” listán található embereknek fogsz elérhető lenni (persze ezt a nevet én találtam ki, te megadhatsz akármit helyette).

Alternatív opcióként (főleg ha már kész egy listád, és csak egy-két ember akarsz hozzáadni) az ismerősök kezelésénél az elmés “Lista-jelenlét szerkesztése” című lenyílómenüvel is hozzáadhatsz embereket:

Ennyi az egész! Használjátok egészséggel!

UPDATE: felmerült a kérdés, hogy mi van akkor, ha valakinek kevesebb az olyan ismerőse, akivel nem szívesen beszélgetne, mint akivel igen (mondjuk van egy darab illető, aki halálra idegeli a hülye kérdéseivel, mint barátnőmet ). Ilyenkor a teendő szinte ugyanez, a különbség csak annyi, hogy ennek a néhány ismerősnek kell gyártani egy listát mondjuk “tiltottak”, “seggfejek”, esetleg “retardok” néven, majd csak ezt az egyet kikapcsolni (a fenti kapcsolóval a sárga pacában)!

Az egyiptomi tüntetésekről olvastam ma valamelyik hírportálon, és megdöbbentő volt a számomra, hogy az egy hónapja kezdődött megmozdulások változatlan erővel zajlanak. Alapvetően az ember – legyen az egyénről, vagy egy tömegről szó – törekszik a harmóniára, a nyugalomra (ezt az Inception-ből loptam ), éppen ezért is furcsa, hogy azok után, hogy az évtizedes elnyomás (no meg persze a szomszéd országban történtek) az utcára zavarták az embereket azok mégsem kezdenek lassan hazaszállingózni a kezdeti lelkesedés lanyhulása után sem. Nálunk amikor 2006 őszén a tüntetők egy – nem is annyira maroknyi – csoportja az utcára vonult, hogy kinyilvánítsa az azóta már megvalósult “Gyurcsány takarodj!” kívánságát, az is lecsengett pár nap alatt, csak a keménymag döntött úgy, hogy kicsit elidőzik a Kossuth-téren. Erről Egyiptomban szó sincs: több százezer ember döntött úgy, hogy addig egy tapodtat sem mozdul a Kairó utcáiról, amíg Mubarak elnök (akinek nevét most már egy életre megjegyezte a világ) le nem mond a kormányával együtt.

Kérdéses, hogy ez sikerülhet-e békés úton, avagy a népharag fogja elsodorni az urat a népet sanyargató rezsimjével együtt. Amennyiben a második eshetőség fog bekövetkezni: kell-e, helyes-e részvétet, empátiát érezni egy olyan emberrel szemben, mint ő, amikor majd esetleg fellógatják a Tahrír-tér egyik jól látható, központi helyen álló lámpavasára? Szabadott-e sajnálni Szaddám Husszein-t, amikor véget vetettek az életének úgy, ahogy ő tette ezrekével (köztük saját országának lakosaival is esetenként)? Nem szeretnék párhuzamot vonni, de szabadott-e sajnálni Berlusconi-t, amikor fejbedobták a milánói dómról készült fémszoborral, és ezek után ez a drága ember vértől csöpögő orral, arcán páni félelemmel bámult ki a luxusautója ablakán, ahova a testőrei tuszkolták? Nem követünk-e el éppen azzal bűnt, hogy empátiát érzünk az efféle népsanyargató, korrupt, emberek százezreinek, millióinak életét tönkretevő szemetek iránt?

Ahogy a legújabb hírek alapján nyilvánvaló, ma estére lehet, hogy új erőre kapnak majd a zavargások, miután a nagy tévébeszéd, melyet az elnök mondott nem arról szólt, hogy le fog mondani, pedig mindenki ezt várta. Ha netán elunja a várakozást a milliónyi ember, és erőszakkal veszik át a hatalmat, amely során az elnököt is bántani fogják… sajnálnunk kéne őt?

UPDATE: úgy látszik Mubarak is olvassa a blogot (fordíttatja valakivel magyarról), ugyanis megrettent az általam vázolt jövőképtől, és önként lemondott a hatalomról. Nagyon szívesen világ!