Ráktalicska

A cigizés nem először téma a blogon: egyszer régen elregéltem, hogy milyen okok (és események) vezettek odáig, hogy cirka 7-8 év után letegyem a bagót, amit azóta sem bántam meg – bár kíváncsi lennék arra, hogy ki mondaná azt, hogy “basszus, amióta letettem a cigit sokkal rosszabb a közérzetem, hiányzik a reggeli harákolás, meg a konstans légszomj”. Azért érdekes, és jellemformáló erejű tapasztalat most elolvasni amit annak idején írtam (az Indexen megjelent cikkre reagálva), ugyanis ezzel most már nem feltétlenül értek egyet:

Alapvetően mondjuk részemről okafogyott a hiszti, mivel – mint már írtam – fél éve nem dohányzom, de az, hogy ilyen szinten megszabják, hogy az ember mit tehet, és mit nem engem bosszant.

Ugyan ezt 2009 márciusában kültéri dohányzási tilalmakkal kapcsolatban írtam, amelyet azért még most is kicsit túlzásnak érzek, viszont a dohányzás betiltásának azon formájával, amelyet – szerintem – most keresztül fog vinni a kormány teljes mértékben egyet tudok érteni. Általában nem tudom ennyire tisztán, mindenféle ambivalens érzések nélkül helyeselni, amit a Fidesz fura urai szeretnének érvényre juttatni (mert ugyan tiszteletre méltó ambiciózusról tett tanúbizonyságot a kormány az utóbbi hetekben, elképesztő mennyiségű változtatást igyekeznek eszközölni a mára már kicsit begyepesedett államszervezetben, és totális meghasonulásként élem meg, hogy némelyik rendelkezésük – a dohányzás betiltásán kívül is – egész egyszerűen ésszerűnek, és támogathatónak tűnik. Mégiscsak gyanakodva, mindent többször átrágva fogadom az egyre csak érkező híreket, hogy most éppen mit akarnak megreformálni… néha amúgy Hírcsárdát meghazudtoló abszurditások is előfordulnak ezekben a kezdeményezésekben, elég ha csak az alkotmánytervezetünk néhány pontját említem), de ez a kivétel: igenis joga van mindenkinek ahhoz, hogy ne károsodjon a szervezete mások hülyesége miatt, és fordítva: mindenkinek kötelessége elkerülni azt, hogy a környezetében élők egészsége veszélybe kerüljön, és ha ezt csak törvényekkel lehet elérni, akkor történjen így! Fogalmazhattam volna keményebben is: ha valaki van annyira tapló, hogy nem veszi észre, hogy az étteremben a másik asztalnál (vagy a sajátjánál) még étkeznek, és rágyújt, akkor az ilyennek ezentúl legyen tilos! És igenis csesszék meg milliókra azokat a vendéglátósokat, kocsmárosokat, akik nem szereznek érvényt a törvénynek! Legyen kiszabva az első néhány tetemes büntetés, teremtsenek velük precedenst, majd elmegy a renitensek kedve a dohányzás elnézésétől a saját egységükben!

Várhatóan adódnak persze eleinte feszültségek majd az új rendszer bevezetéséből: azok a dohányosok, akik egész életükben pöfékelhettek a kocsmában nem fognak egykönnyen rászokni arra, hogy ki kell járni a bejárathoz cigizni. Konkrétan kíváncsi leszek például arra, hogy Pápán a Klastromban (lebuj kocsma, hétvégente a hátsó dühöngőben a keksz fentmarad a levegőben, ha feldobod, úgy áll a tömény szmog) hogyan lesz megmondva a részeg százkilós legényeknek, hogy “figyi, nyomd már el a cigidet, mert ha beesik egy ellenőrzés, megérzik a füstszagot, aztán máris kapom a több százezres büntetést, amit gondolom nem te fogsz kifizetni”. Lehet, hogy lesznek olyan kocsmák, diszkók, ahol esetleg kidobókat kell pluszban felbérelni, akik csak a dohányzási tilalom betartatásával lesznek megbízva, ami újabb kiadásokat fog jelenteni a tulajoknak. De: egyrészt néhány hét, esetleg hónap után már talán elérjük azt, hogy a T. Közönség megszokja, hogy nem szabad rágyújtani a pultnál (és szembefújni szerencsétlen csapos lányokat, akik néhány év után tüdőkapacitásban elérhetik a szénbányászok szintjét), így ezekre a plusz emberekre már nem lesz szükség; másrészt pedig előbb-utóbb talán a most még hőbörgő dohányosok is belátják, hogy mennyivel kellemesebb úgy eltölteni néhány órát egy sörözőben a haverokkal, hogy közben nem kell levegő után kapkodni.

Az első reakcióm, amikor tudomást szereztem a törvényről az volt, hogy persze, tiltsák be az éttermekben a cigizést (ami felülről súrolja a fasztahóság fogalmát, persze a dohányzó étterem fogalma számomra egyenértékű a lőtéri óvodáéval, vagy a bordélyház 90 éven felülieknek-ével – nonszensz), de nem értettem, hogy miért kell a magyar kocsmakultúrából kiirtani a füstölést. Mondhatnám azt, hogy kocsmában rágyújtani bocsánatos bűn, ennek ellenére semmivel sem kevésbé káros a többi emberre, mint az étteremben szálló szmogot letüdőzni, úgyhogy igenis szükséges volt kiterjeszteni a törvényt ezekre a helyekre is, a tüdőrák ugyanis nem válogat, nem veszi figyelembe, hogy milyen közegben szívtad magadba a többiek által kibocsátott mérgező felhőket. Én úgy gondolom, hogy ezt a törvényt nem lehet az egyéni szabadságjogok korlátozásaként értelmezni (mint ahogy azt néhány kommentelő próbálja beállítani), ugyanis a tiltás célja az, hogy te ne okozz felesleges egészségkárosodást senkinek, ha már magadtól nincs benned annyi tapintat, vagy nevezzük ahogy akarjuk. Éppen emiatt demagóg, és teljesen elrontott logika alapján hozott megállapítás az, hogy “ennyi erővel be lehetne tiltani az alkoholt is”, ugyanis az, hogy be vagy rúgva nem feltétlenül jelenti azt, hogy emiatt mások is kárt szenvednek (bár amikor Józsi hazaesik a falu kocsmájából, és végigveri a családot esti átmozgató edzés gyanánt már más tészta), viszont ha zárt térben rágyújtasz, akkor elkerülhetetlen, hogy mások egészsége is károsodjon, elvégre levegőt mindenki szeret venni – mondhatni létszükséglet

Nem szándékozom elöljáróban (meg egyáltalán: sehogy ) agyon isteníteni a kormányt, de ha lesz elég tökös, hogy a dohányipari- és vendéglátós lobbival szembemenve bevezeti ezt a tilalmat, akkor bizony én bevések nekik egy szép nagy piros pontot. Nagyon régóta nem került be egyik kormány neve mellé sem ilyen, ők lesznek azok, akiknél megtörik a jég, és csak reménykedek, hogy el ne csesszék azzal, hogy gyors egymásutánban begyűjtenek újabb néhány feketét mellé.

Néddmár mit találtam a blog vázlatai között, pár hete ott porosodott az adatbázisban:

Miután tegnap tragikus körülmények között egyszer csak vége lett a varázslatnak, és hirtelen felindulásból elkövetett végigjátszás esete történt velem így úgy döntöttem, hogy épp’ ideje van megírni a tesztet is erről a játékról, amely számomra az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése volt. Persze akadnak hibái is, de mégis képes volt arra, amire manapság egyre kevesebb fejlesztés: újra és újra volt kedvem elindítani, mert érdekelt, hogy mit tartogatnak a későbbi pályákon a kedves fejlesztők. Számomra ritka, hogy egy játék – legyen az akármilyen csilli-villi – ne fulladjon érdektelenségbe az első pár óra után, úgyhogy egész gyorsan a szívem csücskévé tudott válni őkelme.

Persze mindehhez nagyban hozzájárult az univerzum, amiben játszódik: Batman Gotham City-je klasszikus film noir hangulatot áraszt, amelyet az alkotók jó érzékkel vegyítettek egy jó adag cyberpunk-kal. A keresztezés eredménye a Város Ahol Mindig Esik, Mindig Éjszaka Van, ráadásul az Utcákat Bűnözők Uralják, ja és persze Mindenki Korrupt, Kivéve Néhány Hőst. Közülük is kiemelkedik Batman, aki már rég elérte, hogy ne tartsuk röhejesnek az imidzsét (pedig még mindig az), mivel idestova 50(!) éve tartó karrierje alatt már megszokhattuk, hogy ő bizony testrefeszülő ruciban ugrabugrál a háztetőkön, miközben a város csak arra vár, hogy végre valaki megmentse a fertőtől és pusztulástól. A kellemesen borongós, sötét hangulat (amelyet talán a legutolsó film tudott csak méltó módon prezentálni, a kilencvenes évek glam-es próbálkozásai inkább megmosolyogtatóak voltak, mint depresszívek), a karakter háttértörténete (amelyben ugye legyilkolt szülők is szerepelnek), és a város hangulata mind előrevetítették, hogy ebből bizony akár még jó játékot is lehetne csinálni. Emlékszek, voltak Batman témájú stuffok már Megadrive-ra/SNES-re/stb.-re jó tíz évvel ezelőtt, de ezek még persze a korszakra jellemző hack&slash stílust erőltették, szóval mentünk Bruce-szal jobbra, és ütöttük a rosszfiúkat. Később jöttek ki újabb címek, de jellemzően konzolokra (főleg Playstation 1-2-re), PC-n az utóbbi jópár év egyetlen említhető bőregeres játéka a Lego Batman volt, ami – érthető módon – nem igazán adta vissza a bevezetőben vázolt darkos gothos punkos hangulatot.

Ez változott meg vége-valahára 2009-ben, amikor az Eidos/Rocksteady duó kiadta tesztem alanyát, a Batman – Arkham Asylum-ot PS3-ra, XBox360-ra és – hálistennek – PC-re. A játék történetét a veterán Batman-es sztoriíró, Paul Dini készítette, így eleve várható volt, hogy nem valami huszadik rókabőr lenyúzásában fog asszisztálni a fejlesztőgárda, hanem tényleg minőségi végeredményt fognak letenni az asztalra. Hogy ez mennyire így történt az talán az erős tömjénszagot árasztó bevezező is sejteti, de nézzük részleteiben az anyagot:

a történet során Batman-t irányítjuk (néhány percet leszámítva, jaj spoilerezek:)), és célunk Joker megfékezése, aki – ahelyett, hogy mint minden rendes ápolt csak nyáladzana a cellája sarkában – az elmegyógyintézetbe szállítása után tisztázatlan körülmények között átveszi az uralmat az őröktől, kiszabadítja pár cimboráját, majd nekiáll egy felturbózott szörnyekből álló hadsereg létrehozásának, amelyek segítségével Gotham City-t akarja elpusztítani. Teeermészetesen ezt mi nem hagyhatjuk (pedig Bruce helyében már rég eljutottam volna arra a pontra, hogy “jóvanbazze, csináljad, tudod ki fog itt gürcölni ezért a lepratelepért”), így nekiállunk hajkurászni fehérre maszkírozott barátunkat, miközben a sziget minden szegletét bejárjuk. Természetesen összefutunk (majdnem) minden a Batman-univerzummal kapcsolatba hozható rosszfiúval, és lánnyal, úgyhogy a töltelékként funkcionáló tucatkatonákon kívül le kell nyomnunk Harlequin-t, Poison Eve-t, Scarecrow-ot, Killer Croc-ot

Egy kérdésem volna csupán:

 Loading ...

Különösebb felvezetés nélkül következzék egy screenshot (igen, megint Minecraft, üssetek):

Megfordult a világ…

Az talán első blikkre is feltűnhet, hogy valami nem stimmel… mintha kicsit problémák lennének a perspektívával nem? Persze ha netán éppen úgy tévedtél az oldalra, hogy különféle gombák hatása alatt állsz, akkor nem biztos, hogy feltűnik a stikli (elvégre neked a böngészőablak, a monitor, a billentyűzet, meg úgy általában minden ugyanilyen effekteket produkál), de ha józan fejjel próbáljuk értelmezni a képet, akkor máris érezhető, hogy mintha kicsit magába fordulna a táj valahogy úgy, mint amikor az Inception-ben a kiscsaj összehajtja a várost, mint egy palacsintát. Ezzel a módosítással bárki elérheti, hogy úgy barangolhasson fel-alá a kockavilágban, mintha épp’ elrágott volna néhány szál szárított gombát, de persze értelmesebb dolgokra is jó, ha a grafikára ráhúzunk valami custom shader-t. Nézzük csak, hogyan fest mozgásban:

Gondolom már mindenki ég a vágytól, hogy kellemes hányásközeli állapotba hozhassa magát, úgyhogy íme a telepítés menete:

1. fogjuk a mod hivatalos fórumán a letöltőlinket, rákattintunk, (jelenleg innen szedhető Windows-ra, de ez változhat, ezért érdemes a fórumon megkeresni)
2. kitömörítjük a .minecraft könyvtárba (C:\Documents and Settings\<felhasználónév>\Application Data\.minecraft Windows XP-n, Win7-en is valahogy így található meg),
3. csinálunk backupot a minecraft.jar-ról (a \bin-ben van)
4. letöltjük a megfelelő konfigfile-t (a fenti tértorzítós mókához erre lesz szükség)
5. átnevezzük base.vsh-ra
6. bemásoljuk (felülírva az előzőt, előtte nem árt lebackupolni) a .minecraft/mods/shaders/contents/files/shaders könyvtárba
7. elindítjuk a második lépésben kitömörített nitrous.jar-t, majd nyomunk egy ‘Install Mod’-ot
8. indítható a játék, lehet flashelgetni szépen (azért vödröt hozzatok a gép mellé )

No persze ennek a shader-nek a hasznossága megkérdőjelezhető, viszont ez csak egy a sok közül: az alapcsomag /mods/shaders/alternative shaders könyvtárában még van néhány, amelyekkel az hatos pontban leírt módon felül kell csapatni az alapfile-okat, majd érvényesíteni őket a nitrous.jar újbóli lefuttatásával. Van olyan például (jellemzően azok, amelyeknek nevében szerepel a “dof”, azaz Depth of Field szócska), amelyekkel újabb grafikai effekttel bővíthetjük a játékot: onnantól, hogy alkalmaztuk ezeket a játék “fókuszál”, azaz a közeli tárgyak homályosabbak lesznek, ha távolba nézünk, és fordítva. Ezt a módszert a modern 3D-s játékok már elég régóta ismerik, nagyban megnöveli a grafika életszerűségét! Érdemes végigpróbálgatni mindegyiket a pack-ben, illetve körülnézni itt, érdekes új küllemet, hangulatot tudnak adni a játéknak! A pláne az, hogy a nálam eddig tökéletesen repesztő játék némelyiktől szabályosan megakadt, 15 FPS-nél többre nem volt képes, ami azért elképesztő. Persze a különféle shader konfigfile-okat lehet finomhangolni is (sima szöveges doksik ugyanis), így egy kis próbálkozással teljesen átszabhatóak az effektek! Sok türelmet, és jó szórakozást hozzájuk!

Az Internet értelme ugye egyrészt a különféle emberi aberrációk széles tárházának mindenki által elérhető adatbázisával szolgálni, másrészt pedig az, hogy én itt Fehérváron ülve a kilencedik emeleti panellakás eldugott kisszobájában megtudhatok ilyen információkat, mint ez itt:

Frisco-nál egy lerobbant jármű akadályozza a forgalmat

A Google Maps új funkciójának segítségével már akár a pesti dugóhelyzetről is naprakész információkhoz juthatunk (ha megnézitek Európában ez eddig csak Francia- és Olaszországban, valamint Angliában működik kicsiny hazánkon kívül), de ez – hogy tudomást szerezhetünk egy több ezer kilométerrel odébb lerobbant autóról – azért sokkal elképesztőbb. Joe-nak eltömődik az üzemanyagszűrő a kocsijában, lefullad, heves fuckolások közepette kipattan a volán mögül, mögötte kezd feltorlódni a sor, és pár percen belül fent van a neten a hír. Ez lenyűgöző.

Ha már egyszer Nőnap van, és úgyis róluk szól ez a 24 óra (nagyon helyesen!), akkor lebbentsük le a fátylat egy olyan titokról, amely – többek között – olyan kiismerhetetlenné teszi őket: miért nem finganak szellentenek a lányok?

Hölgyeim, ezt már megtudtuk, ideje előállni valami újjal, amit nem tudnak majd a férfiak hova tenni!

Ja és természetesen Nagyon Boldog Nőnapot kívánok nektek!

UPDATE:

sokat gondolkodtam, hogy megérdemlitek-e a most következő képet, de aztán arra jutottam, hogy mostanában nincs veletek bajom (a női nemmel úgy anblokk ), úgyhogy következzék még egy kis meglepi:

Tovább is van… »

… de végülis a Battlefield 3-nak (ami március 16.-án fog megjelenni) épp’ hogy megüti a grafikája azt a szintet, amire még azt mondom, hogy nem gagyi:

Azért remélem, hogy a DICE-nál összekapják magukat a srácok, és legközelebb nem szúrják ki a szemünket egy ilyen kétes minőségű produktummal!

Emlékszem a Just Cause első részére: rövidke PS2-es pályafutásom során vele is összehozott a balszerencse, aminek vége az lett, hogy néhány órányi önfeledt küszködés után végleg feladtam a vele való szórakozást. Emlékezetes pillanat volt például az is, amikor az első pálya autós üldözését (figyelem: ekkor már legalább 5 perce játszottam!) újra kellett kezdenem egy idióta bug miatt. Az első benyomás nem csak a lányoknál fontos (na nem úúúúgy, piggy), hanem az egyszeri játékosnál is: ha az első küldetést már újra kell kezdenie azért, mert a programozók hanyag munkát végeztek az rá tudja nyomni az ember hangulatára a bélyegét. Persze azért később voltak dolgok amik tetszettek benne: az egész tűrhető grafika (no persze TV-n toltam, úgyhogy tűéles házfalakat, kontúrokat sajnos nem nagyon láttam), az elképesztően nagy buja trópusi szigetcsoport, a rengeteg használható jármű mind tetszett, egyedül a játék maga volt elviselhetetlenül monoton: sorban szabadítottuk fel a falvakat, lőttük a végeláthatatlan sorokban respawnoló kormánypárti katonákat, miközben semmiféle empátia nem alakult ki a főhőssel szemben, történet meg mint olyan nem is volt. Ehhez hozzájött az egész játék magánya: az emberek valóban csak mint statiszták vettek részt a jelenetekben, nem lehetett velük a fejbelövésnél komplexebb interakcióba keveredni. Ne értsetek félre, nem akartam én hosszas eszmecserékbe bonyolódni a játékbeli falvak népével Freud drogfüggőségéről, csak valahogy hiányzott még a minimálisan elvárható lélek is az utcákat benépesítő emberekből (szép ellenpélda a Mafia 2, ahol egész életszerűen viselkedtek az NPC-k).

Ennyi hiba épp’ elég volt, hogy számomra az első rész eltemesse magát. Gondoltam, hogy adok egy esélyt a folytatásának, amiben mit gondoltok, kijavították ezeket a problémákat? Lószart mama, maradt minden ugyanolyan!

Pontosítok: maradt minden ugyanolyan, csak éppen modern külcsínnel felszerelve! Ami az első résznél nem működött itt már eladja a játékot: már a grafika, a fizika, a hatalmas robbanások, és a tűzharcok miatt is alig tudja az ember abbahagyni a nyüstölését, ugyanis ezen tényezők annyira jól sikerültek, hogy alig vesszük észre, hogy nahát, már megint nem voltak képesek egy épkézláb sztorit a játék alá kalapálni az Avalanche-nál, mindössze az vezet végig a történéseken, hogy meg kell döntenünk a gonosz diktátor hatalmát úgy, hogy egyszemélyes hadseregünk segítségével forradalmat szítunk. Erre mi más lenne a legjobb módszer, mint a személyi kultuszt jelképező hatalmas szobrok ledöntése, és a szerteszét heverő piros hordók robbantgatása? Nem tudok ti hogy vagytok vele, de ha én egy mediterrán szigeten élő heti 1 dollárból tengődő szerencsétlen néger lennék, akkor nem feltétlenül hatna rám lelkesítőleg, ha egy macsó jenki fasz tönkrevágná a kunyhómat a mellette tárolt hordók levegőbe röpítésével Ebben a játékban viszont – többek között – ezzel is lehet emelni a “Káosz-o-méter” szintjét, amely ha elér egy megfelelő szintet, akkor az adott falut megnyertük a kormány elleni harcunkban támogatónak. A káoszt lehet fokozni egyes tereptárgyak lerombolásával (ezekre célozva a célkereszt pirosra vált), illetve a nyakunkra spawnolt katonák halomra gyilkolásával, és járműveik felrobbantásával. A fizika – ahogy már említettem – egész jó: néha a Halo első részét idéző röppályán repkednek szét a katonák egy-egy jobban sikerült gránátdobás után, szakadnak az alkatrészek az autókról, emelkednek a kasztnik ahogy azt illik.

Korrekt kis trailer

Az öldöklésben nagy segítségünkre lesz majd hű társunk, a Mortal Kombat-os Scorpion kedvenc fegyverére hajazó kötél a végén egy bármibe beleálló kampóval, amelynek segítségével a katonákat kikaphatjuk a géppuskaállások mögül, feljuthatunk épületek tetejére, menet közben átröppenhetünk az ellenfelek autóira egy kis rendcsinálás okán, sőt összeköthető vele két szabadon választott tereptárgy is, ami mondjuk egy dzsip és egy ellenséges katonákkal teli helikopter esetén egész vicces eredményekkel járhat – kár, hogy elég nehéz megvalósítani az irányítás esetlensége miatt.

Apropó irányítás: a tűzharcokkal túl sok gondunk nem lesz, ugyanis hősünkkel elég ha csak nagyjából célzunk a kormánypárti katonákra, és máris akasztja a fejeseket (az első rész hozadéka). Az ebből adódó könnyedebb harcrendszert a készítők az ellenség létszámának néha pofátlan szintre emelésével igyekeztek kompenzálni – nem is kevés sikerrel, velem elég sűrűn előfordult, hogy hősöm úgy döntött, hogy lődözzön akinek két anyja van, ő inkább elheveredik egy kicsit a fűre. Ellentétben a harcrendszerrel a járművek – főleg az autók – irányítása szerintem borzalmasra sikerült: egész egyszerűen irányíthatatlanok billentyűzetről, az ember nyom egy pillanatnyi balrát, és máris 45 fokkal eltért az eredeti útiránytól. A többi gépsárkányt már könnyebb kordában tartani, a repülőt például kifejezetten élveztem össze-vissza kanyarítgatni az égbolton.

Ha már szóba jöttek a légijárművek: ha hozzájutunk egyhez (nem nehéz már a játék elején sem hál’ Istennek), akkor döbbenhetünk rá, hogy a pályatervezők milyen jó munkát végeztek: Panau (így hívják a fiktív Délkelet-Ázsiai országot, ahol a játék játszódik) szigetein előfordul minden mi szem-szájnak ingere: a havas hegycsúcsoktól a buja őserdőn át a végeláthatatlan sivatagokig mindenféle terület megtalálható, melyeket nyílt beltengerek határolnak el egymástól. A vízen csillog a ragyogó Nap fénye, a szél gomolyfelhőket kerget az égen, a nyirkos völgyek mélyén megreked a köd, míg a szikrázó homokkal borított tengerpartokon az örök nyár uralkodik – mondanom sem kell, hogy amilyen takony egy idő van mostanában csodás hazánkban ez a cucc még terápiának sem utolsó, ha az embert kezdi végleg hatalmába keríteni a téli depresszió (annak idején ezért volt jó a Far Cry is ). Ha végre sikerül egy repülőgépet szerezni onnantól kezdve percekig csak élvezkedik az ember azzal, hogy kerülgeti a hegyek csúcsait, mélyrepülésben húz el a falvak felett, miközben eszébe jut, hogy annak idején az A.C.E. című C64-es játék is valami hasonló volt, csak az azóta eltelt húsz év alatt “kicsit” megugrott a technikai szint

Mint a madarak – azért meglehetősen impresszívek ezek a külső nézeti képek nem?

Hosszasan lehetne még sorolni a játék olyan vonásait, amelyek miatt marha nehéz abbahagyni: a “jobbtól lopni nem szégyen” jegyében ügyesen lenyúlták a GTA idegesítő versenyeit, nagyobb ugratásoknál belassuló, és távoli nézetre váltó kameráit, meg az összeszedegetésre váró loot-jait (amelyek segítségével fegyvereinket, páncélzatunkat, és járműveinket tunningolhatjuk), viszont a bebarangolható gyönyörű tájakat, a remekbeszabott napfelkeltéket/lementéket, amelyek vörösbe borítják a tájat már saját kútfőből villantja meg a szájtáti játékosnak. Ezek az eyecandy-k végre teljes értékű játékká teszik, sztori hiánya ide vagy oda. Ez kérem egy herélt mediterrán GTA, amely azért köt le, mert egész egyszerűen jó nézni. Sekélyessége, és helyenként monotonitásba fulladó játékmenete sajnos az első rész óta sem lett kijavítva, de ha egy fárasztó nap után csak arra vágyunk, hogy a kampós kötelünkkel levadásszunk pár helikoptert az égről, miközben mögöttünk lángtengerbe borul a világ a felrobbanó dzsipek miatt – nos, a Just Cause 2 a mi játékunk.

UPDATE:

jó ez a trailer is, hasonlóan a blogon már szerepelt pizzériareklámhoz itt is a kezünkben van a döntés hogyan akarjuk kiszabadítani a bögyös főhősnőt: