Hogyaszongya kontrol jórszelf:
“Nem tudsz ruhákat venni, ha senkit nem hagytál életben, hogy kezelje a pénztárgépet. Türtőztesd magad!”
Azért megvan a sajátos bája, amikor pont egy GTA4-szintű elmebetegképző szól be az embernek, hogy vegyen vissza 
Bezzeg amikor halomra gázolom a nyugdíjasokat azzal semmi gond he?!
(A többi kép itt, a post címét ihlető csodálatos muzsika itt található.)
Ezt egy rendkívül lelkes barátnő csinálta a barátja születésnapjára:
Ki ne vágyna arra, hogy egy rafinált üzleti manőverrel megszerezze a Nuka Cola-gyárat, Rivet City-t esetleg Megatont (még persze azelőtt, hogy a betegebb lelkületű játékosok fel nem robbantják a település közepén díszelgő atombombát eheh)? A táblához akár még a stílusba illő szerencsekártyákat is nyomtathatunk innen (és innen, bár sajnos egy kis ügyeskedés kell hozzájuk Photoshopban, hogy nyomtathatóak legyenek), de az igazán elvetemültek csinálhatnak Nuka Cola kupakokat pénz gyanánt (leírás itt hogy hogyan) és Fallout-os bobblehead-eket is beszerezhetnek a tökéletes élmény elérésének érdekében! A posztnukleáris élvezetek csúcsa pedig már csak az lehet, ha a játékhoz háttérzenének berakjuk a csodálatos szerzeményt is, amelynek a dalszövege a tábla szélein körbefuttatva olvasható
(forrás: deviantart, pinkaxolotl galériája)
Pár napja gondolkodok azon, hogy kéne egy postot írni a neten terjedő troll- és egyéb face-ekkel operáló képecskék pozitív hatásairól. Aztán úgy voltam vele, hogy ez a téma nem elég bő ahhoz, hogy a post 2/3-a ne csak a terjengős körmondataimból álljon, amelyekkel háromszor fogalmazok meg minden gondolatot, így elvetettem az ötletet, és úgy döntöttem, hogy jó pár másik engem mostanában érdeklő témával egyetemben megint csak ömlesztve tálalom nektek – á’la JonC. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez lesz a post fő témája, hanem… Jézus, megint belebonyolódtam egy kurva hosszadalmas, értelmetlen, és fárasztó fejtegetésbe! Inkább jöjjön a lényeg:
tegnap tűz volt a szomszéd panelban az albérletem mellett. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, amikor elhúztam a függönyt, és az a látvány fogadott, hogy dől ki a füst egy első emeleti ablakból, és éppen a helyszínre érkezik az első szirénázó tűzoltóautó. Aztán a második. Majd egy emelőkosaras verzió. Közben a reggeli napsütésben egyre komolyabb füstpamacsok terjengtek a levegőben. Nem láttam még ilyet élőben, így érdekes volt az a pár perc, amíg nézhettem őket (mert mennem kellett munkába): egyrészt ahhoz képest hogy kb. száz méterre voltak légvonalban még így is hallottam a CB-rádiójuk forgalmazását. Aztán pár perccel később azt is hallottam, amikor betörték az égő helyiség ablakát, és az üveg csörömpölve adta meg magát a nyers erőszaknak. Néhány perccel később pedig azon döbbentem le, amikor egy vérnyugdíjas mama a kis cekkerével a kezében úgy döntött, hogy ő most átvág a tűzoltók műveleti területén, mit számít neki, hogy az egyikőjük majdnem fellökte, a csirkefarhát nem fogja megvásárolni magát! Komolyan mondom az ilyen esetek érlelik bennem a meggyőződést, hogy az emberiség – egy része – megérett a pusztulásra, egész egyszerűen életképtelen, ostoba, és káros (ezt az érzést általában amúgy csak a Jersey Shore tudja kihozni belőlem). Később aztán – amikor már lent voltam az utcán – láttam, hogy egész korrekt kis tömeg verődött a tűzoltók köré, és mindenki tátott szájjal bámulta a fejleményeket. Most komolyan: ha netán egy összeégett embert (netán halottat) kellett volna kihozni a házból, akkor mit csináltak volna a tűzoltók ezzel a rengeteg bamba idióta birkával? Rendőrt kellett volna hívniuk, hogy elzavarják őket, és folytathassák a munkájukat? Bennem legalább volt annyi tapintat, hogy nemhogy nem mentem oda nézelődni, meg fényképezni, de inkább kerültem egy tömböt, nehogy bármilyen formában zavarjam őket a munkában (ugyanis a teljes utcát le kellett zárniuk az oltáshoz, amin szoktam menni dolgozni). Délutánra persze kiderült, hogy mi történt: egy (valószínűleg zárlatos) hűtőgép okozta a tüzet, és a konyha égett csak ki (állítólag, bár én láttam koromnyomokat a mellette levő szoba ablakánál is).
(forrás: langlovagok.hu)
Éles váltás: az elmúlt pár hét sok változást hozott a kockulási lehetőségeimben: megkaptam a reálhozamomat (ami bőven kevés ahhoz, hogy bankba tegyem, de bőven sok ahhoz képest, mint amit jó pár AXA-s kapott, értsd: lovat részletre), amelyet egyből be is fektettem egy nVidia Gigabyte GTX560ti OC típusú videokártyába, és egy 500 wattos Chieftec tápba. Csak a miheztartás végett íme egy kép erről a csodáról, erről az informatikai műtárgyról, erről a gyönyörűségről:
A két ventis megoldás szerintem kajak menő, de ennél már csak a teljesítménye rajabb: jelen pillanatban minden játék fut fullra húzva 1280X1024-ben, ami azért baráti, legyen szó a GTA4-ről, a Crysis2-ről, a S.T.A.L.K.E.R. – Clear Sky-ról vagy a COD: Modern Warfare 2-ről. Cserébe viszont alig fért bele a házamba (amit ha jól emlékszem 4000 forintért vettem használtan, és szerintem megilletődhetett amikor belepakoltam ezt a szörnyeteget ), pláne hogy a vinyók még nem kilencven fokban elforgatva szerelhetőek bele, így az adatvinyóm egy vonalba került ennek a seggével, ami azért volt problémás, mivel a vinyónak az adat/tápkábeleit, és ennek a tápvezetékeit nagyon kicsi helyre kellett összezsúfolnom, amit csak tetézett a múlt századot idéző széles IDE-kábel, amit valahogy el kellett vezetnem, mert a DVD-meghajtóm még ilyen oldskool technikát használ. Azért nagy nehezen sikerült összepasszítanom az egészet, nyomtam egy kövér power-gombot, driverfrissítés pipa, majd nyomtam egy duplakattot a már jó előre feltelepített GTA4 ikonján. Gyorsan be az options-be, mindent fel maxra… és végre elindult a JÁTÉK. Kis kitérő: kölyökkoromban csomó mindennel voltam úgy, hogy nekem sose lesz: azt hittem sose lesz csajom. Na az már van. Aztán – “kis” késéssel – végre van egy olyan gépem, amin minden elfut, ami frissen megjelenik, nem kell dühöngenem, hogy már megint kimaradok évekre valamiből… és bizony mondom néktek ez kurva jó dolog – még annak a fényében is, hogy tudom hogy a videokártya olyan, mint az autó: abban a pillanatban, hogy megvetted máris kevesebbért tudnád csak eladni, ráadásul sokkal. Sebaj, 2-3 évig nyüstölöm majd ezt, aztán eladom 6-7000 forintért – még így is megéri az a rengeteg élmény, amit nyújtani fog az idők során. Visszatérve a GTA4-re: bármennyire hihetetlen, de a négy giga DDR3-as RAM-om, meg a négy magos Athlon (Phenom? mindig összekeverem, amelyikben nincs L3-as cache) procim ellenére bazmeg képes kicsit beakadozni főleg amikor mondjuk az agyonzsúfolt autópályán száguldok szembe 50-60 autóval. Ezt a mocskosmód összegányolt portolás számlájára lehet írni (ugyebár XBOX360-ról lett átírva annak idején), ugyanis más húzónevek (lásd a listát pár sorral feljebb) röccenés nélkül képesek megbirkózni a poligonokkal. Persze a játék az esetek 90 százalékában bőven hozza a 25 FPS-t, szóval nem teszi zavaróvá, esetleg élvezhetetlenné az ártatlan járókelők lekéselését, illetve fejbelövöldözését a probléma, de mégiscsak kihozza az embert a sodrából amikor egy 2-3 éves játék ilyeneket produkál – komplexitása, szépsége ide vagy oda.
Apropó komplexitás (és még mindig a GTA4-ről beszélek): pont amiatt mert a játék hihetetlenül összetett előfordulnak benne orbitális nagy hülyeségek, és vicces jelenetek (elég csak rákeresni Youtube-on a “GTA4 funny compilation” kifejezésre). Az első vicces dolog amivel találkoztam az az volt, amikor Nico (főhősünk) egy elegáns mozdulattal bedugja a kabátjába a Molotov-koktélt. Égő állapotban. Aztán pár órával később azon fordultam le majdnem a székről a röhögéstől amikor éppen motoron vittem a lúzer-balfasz-beszari öcsémet (akit Roman-nak hívnak csak a teljesség kedvéért), éppen nagy eszmecserében vannak a műcsöcsök, és Amerika egyéb jellegzetességeit taglalva, amikor egy elhibázott kanyarnál akkorát taknyolt a két figura, mint egy ház, majd Roman a laza hat méteres esés után feltápászkodott, és – mintha mi sem történt volna – folytatta a mondandóját ott, ahol a baleset miatt kénytelen volt félbeszakítani. Hasonlóan mókás volt az is, amikor a barátnőmmel (hja, mert lehet az is, mint a San Andreas-ban a “forever alone” playereknek) autókáztunk éppen dartsozni, amikor egy khm… véletlen baleset folytán sikerült néhány járókelőt röppályára állítani a motorháztető segítségével, mire ő sztoikus nyugalommal ült tovább mellettem. Biztos besokkolt, vagy nem tudom Ezek elég röhejes dolgok, viszont egy csomószor bebizonyosodott a játék alatt, hogy a készítők (majdnem) mindenre gondoltak: remek ötlet például az, amikor elcseszünk egy küldetést, akkor az autókázás alatt például nem ugyanazt a párbeszédet kell újra és újra (és újra és újra, ha valaki tényleg nagyon szerencsétlen) végighallgatnunk, hanem a készítők bizony vették a fáradtságot, és többet is rögzítettek belőlük! Az efféle dolgokat én nagyon nagyra tudom értékelni: amikor nem csak a fő csapásirányt dolgozzák ki, hanem felkészülnek minden eshetőségre, apró, ámde kidolgozott nüanszokkal van tele a játék, amelyekkel esetlegesen soha nem is fognak találkozni egyes játékosok, pedig végigtolták a fő küldetésszálat! (Jó példa erre a Fallout 3-ban az Oázis: Csabi barátom végigvitte úgy, hogy ott nem is járt, pedig nem kicsit elképesztő a büdös nagy pusztaság, meg a romok közepette egy talpalatnyi zöldterület – engem annyira sokkolt, hogy annak idején demotiválót is csináltam belőle.) Ennyit a GTA-ról, ajánlom figyelmébe mindenkinek, aki még nem kerített sort rá: mocskos nagy játék remek hangulattal, és ráadásul még videovágója is van neki, amivel ilyeneket lehet rittyenteni.
Úgy látom ez az ömlesztés több részletben fog megtörténni, ráadásul pont a trollface-es mémekről nem esett szó. Sebaj, majd legközelebb!
Elsőre talán fel sem tűnik, mintha semmi se változott volna. Ugyanaz a zöldes alaptéma (már akinek ugye), ugyanazok a szar poénok, ugyanaz a kockáknak erős izgalmi állapotot okozó felhozatal… ámde ez csak a látszat. Ma, majd’ két évvel a blog jelenlegi formájában indulása után (kicsit szomorúan kell megjegyeznem, hogy ennyi idő alatt sem sikerült megtanulnom normálisan fogalmazni) újabb gyökeres, és mindent felforgató módosításra szántam el magam, amely jóval túlmutat egy mondjuk ennél szebb alaptéma beüzemelésénél (különben sincs ennél gyönyörűbb!).
Hölgyeim, és uraim, engedjék meg hogy bemutassam Önöknek a kommentelési szolgáltatást, amely mostantól üzemben van a blogon! Mától működik, és minden tekintetben túlmutat az eddig használt csúnyácska megoldáson a motor, melynek neve DISQUS, és most hogy végre úgy-ahogy bekonfigoltam úgy érzem, hogy már régen meg kellett volna lépnem ezt. Csak pár vonása, ami miatt szerintem maradni is fog:
Az alábbi vonásai pedig az én életemet könnyítik meg:
)Egyelőre úgy érzem minőségi csere volt, nem véletlenül használja a külső kommentrendszert használó weboldalak több mint 75%-a ezt (legalábbis ez a felmérés erre az eredményre jutott).
Amúgy – ha már így belemelegedtem a hegesztésbe – rendbe raktam még egy régóta húzódó problémát az oldalon: a választható Twentyeleven téma oldalsávjáról hiányzott a témaváltó menü, ergo ha átváltottál rá nem tudtál visszaváltani (maximum a vonatkozó cookie törlésével). Jelentem ez is működik mától – egészen a következő WordPress frissítésig, ami majd jól felülírja amit módosítottam a kódban
(Visszatérve a DISQUS-ra: köszönet a hongkiat.com-nak, hogy újra eszembe juttatta ezt a remek tool-t! )
A hozzá mellékelt videoszerkesztő meg egyenesen frenetikus (leszámítva azokat az árnyékproblémákat a háttérben, amik játék közben nem látszottak):
UPDATE: no még egy, ha már így belejöttem, ezúttal a Cobra 11 stílusában való vezetést mutatom be:
A véleményemet már megírtam a megmozdulásokról tegnap, csak annyit fűznék hozzá, hogy ezt azért már tényleg nem kéne:
(Belsős infó: a post címét egy megnyitott böngészőfülről néztem le éppen, és nem teljesen tükrözi a véleményemet a világ jelenlegi állásáról.)
Reggelente le kell szoknom az Index-olvasgatásról: ma is kitántorogtam a budira, lehuppantam, és kicsiny, ámde annál hatalmasabb tudással rendelkező telefonom segítségével megkukkantottam, hogy mimerre a világban. Nos, a 270 feletti frankárfolyam – hiába volt várható – azért kicsit mellbe ütött nna (azóta állítólag lejjebb kúszott, most már csak kétszázhatvanvalamennyi. Hurrá). Hétvégén számoltam: 285 darab frankot kell havonta kifizetnem életem végéig még tizenhét évig a bankomnak, ami ugye magával hozza a tényt, hogy minél többe kerül egy darab frank, annál többet fizetek, és ezzel bizony csak az ablakon kiszórt pénz mennyisége növekszik, nem törlesztek egy fillérrel se többet. Most komolyan: el tudná mondani nekem, hogy mégis mi váltotta ki ezt a folyamatot? Mi volt a gyökere? Görögország? Esetleg Amerika? Netán csak simán meg akart valami idegen civilizáció szopatni bennünket? Egyáltalán: mi a valós alapja, és mekkora hatással van az árfolyamra (és persze a tőzsdékre) a befektetők pánikhangulata? Ha szépen összehívnánk őket egy kurva nagy terembe, kapnának kávét, sütit, meg egy meztelen kurvát az ölükbe (az ígérettel, hogy az ülés után még pár órán át az övék lesz) és valaki (lehetőleg valami befolyásos ember, akire hallgatnak) a pódiumról elmagyarázná nekik, hogy “bazmeg, azzal hogy próbáltok megszabadulni a veszteséges részvényektől azzal ti is csak egy újabb lapát földet dobtok a Nagy Közös Világgazdaság koporsójára, úgyhogy kurva gyorsan fejezzétek be” az segítene, vagy továbbra is csak a saját érdekeiket nézve cselekednének? No sebaj, én itt a lánc legalján azzal a nyugalommal várom az augusztus 26.-án esedékes újabb törlesztéselbírálást (félévente esedékes), amelyet csak azok érezhetnek, akik úgysem tudnak változtatni semmin, még ha háborognak, meg idegeskednek is. Attól nem lesz semmi jobb, már a munkatársaimat is leállítottam az arcukon kaján mosollyal “na JonC, ezt hogyan fogod kifizetni?” kérdezgetésétől (amely mosolyt szívem szerint féltéglával törölnék le). A kormány árfolyamrögzítős “megoldásáról” meg csak annyit, hogy – ismerve a magyar “söpörjünk mindent a szőnyeg alá” mentalitást, és a tényt, hogy széles rétegeknek elérhető, mivel könnyen teljesíthető feltételekhez kötötték az igénybevételét – tutira sláger lesz a következő hónapokban azok körében is, akik nincsenek igazán rászorulva. Aztán amikor majd három év múlva visszaugrik a részlet a mostani, vagy akár annál kicsivel magasabb szintre is (megspékelve az évek során felhalmozódott forint alapú hitel kifizetésének terhével, amelyet a 180 forintos árfolyamon fizetéssel hoztak létre – ja, és persze ez sem lesz kamatmentes), akkor lesz ám itt jajveszékelés, de durván. Az árfolyamrögzítést azoknak találták ki, akik még nincsenek kurva nagy szarban (nincs három hónapnál hosszabb idejű tartozásuk), de egy további frank erősödést már nem bírnának kigazdálkodni. Nos, tuti hogy nem csak ezek az adósok fogják igényelni a rögzítést, hanem azok is, akik csak azt látják a lehetőségben, hogy “néddmá’ Bözsi, há’ nem köll fizetni, mennyünk má’ a bankba, oszt’ írjuk alá!”. Nekik sok sikert kívánok a 2014-es évhez.
Részemről megnyugtat, hogy ha már annyira drága lesz a frank, hogy én sem tudom fizetni a törlesztésemet (és ezzel nem arra akarok utalni, hogy de kurva sokat keresek, hanem arra, hogy nem több tízmillió forint értékű a hitelem, szerencsére csak addig nyújtózkodtam amíg a takaró ért), akkor már nem csak én, meg a többi frankhiteles, hanem az egész gazdaság fog bedőlni, a tőzsdéket felgyújtják, kitör a káosz, megszűnik az Európai Unió, belénk szalad a Hold, és ráadásul kitör a harmadik világháború. Ez vigasztal, meg a tudat, hogy amíg van mit zabálnom, van hol laknom, van barátnőm, barátaim, és számítógépem (nem, nem korrigáltam, elsőre is ez volt a sorrend ), addig nagy gond nem lehet. Ha viszont feltüzelt tizenévesek akarnák kirabolni a lakásomat, amíg az igazak álmát alszom… nos az már megint más tészta (és akkor ezzel a zseniális átkötéssel következzék pár gondolat a londoni eseményekről):
ami Londonban történik az kísértetiesen hasonlít arra, ami nálunk történt 2006-ban: libasorban felsorakozott rohamrendőrök, égő autók, arcukat maszkkal eltakaró fiatalok. Hülyeség lenne viszont a külsőségek alapján következtetéseket levonni: amíg Budapesten a politika provokálta ki a megmozdulásokat (mert ugye Ferkó kimondott olyasmit, amit mindenki tud, csak fáj ha az ember szemébe mondják… persze ez csak a jéghegy csúcsa volt, volt ott épp’ elég más frusztráció is, ami így csapódott le), itt egy néger csókát lőttek le a rendőrök (egyelőre még úgy fest, hogy valóban ok nélkül, de ez még változhat), ami elég volt casus bellinek. Azóta persze tényleg semmi köze az egésznek ehhez a halálesethez, konkrétan annyi történik, hogy elszabadult a csürhe, és a tömeg erejét kihasználva aljas módon próbálnak minél többet lootolni (mint valami RPG-ben, de ott legalább megküzdesz a zsákmányért). Kísértetiesen kezd az egész emlékeztetni valami cyberpunk sztorira: az utcákon randalírozik a söpredék, a lakosság retteg, a rendőrség tehetetlen, ámde a színen feltűnik Robotzsaru, és távozásra szólít fel mindenkit Hatékony módja lenne a tömegoszlatásnak, ha a londoni rendőrség bevetné őket (ha már vízágyúzni nem akarnak):
A viccet félretéve: vannak akik a multikulturalizmus újabb csúfos bukásának vélik azt, ami Angliában történik (amúgy szerintem valamelyest összefügg az eset a norvég ámokfutó muszlimokkal kapcsolatos gondolataival, a szélsőjobb arrafele se szereti a rengeteg betelepült más kultúrával bíró arabot, és egyéb népeket). Nekem szerencsére(?) nincs tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogy milyen lehet egy olyan városban élni, ami (angelday szavaival élve) olyan, mint a Star Wars-ból Mos Eisley, bár Pápán rengeteg a cigány (persze ha már észreveszi az ember ezt egyből rasszista, meg náci lesz, elvégre ők is magyarok. Vasárnap azért sikerült félhangosan megjegyeznem két mellettem elvonuó ordibáló tízéves cigánygyereket látva (akik szemlátomást az élet császárainak érezték magukat a Sparban), hogy “nézd már a két kis Mauglit!”. A tőlem pár méterre álló eladócsaj azért röhögött ) Gondolom Londonban is hasonló feszültségek dolgozhatnak, mint nálunk (lásd Gyöngyöspata pár hónapja), csak a város méretből adódóan sokkal nagyobbak: míg nálunk valószínűtlen egy ekkora zavargás, amelyet a cigányok indítanának (elvégre nincsenek több milliós településeink) egy London méretű világvárosban épp’ elegen vannak ahhoz, hogy komoly fejtörést okozzanak a rendőrségnek (pláne hogy az átcsoportosított rendőri erők miatt most az őrizetlenül hagyott vidéki városokban kezdődtek meg a fosztogatások… nálunk 2006-ban nem történt ilyesmi, ebből is látszik, hogy mennyivel másabb volt az egész tüntetés színezete!).
Ebben semmiféle romantikus rendszerellenes anarchista színezetet nem lehet találni: ezek a fiatalok kurvára nem éheznek, kurvára van hol lakniuk, és kurvára nélkülöz mindenféle jogalapot amit művelnek. Elhiszem én, hogy - akárcsak azoknak a francia algériai és egyéb fiataloknak, akik pár éve szintén autógyújtogatásban látták megvalósulni a lázadásukat – nekik sincs túl sok perspektívájuk az élettől: nap nap után, folyamatos drogozás, meg a balhék, munkalehetőség nincs, iskolázottság a béka segge alatt… Kérdés hogy ki tehet erről. Az tuti, hogy nem az a bútorbolt-tulajdonos, akinek porig égett a raktára, vagy az a rengeteg boltos, akiknek kirámolták az üzletét. Szó sincs semmiféle szent célról, ez színtiszta vandalizmus, amit meg kell fékezni minden áron. Az is igaz viszont, hogy ez már csak tünet, a valódi bűnösöket viszont – már ha megtalálják őket valaha – soha a büdös életben nem fogják felelősségre vonni mindezért.
UPDATE: ha beigazolódik, hogy ez igaz, akkor az egészen pikáns ízt fog adni a történetnek.
UPDATE2: a fosztogatókról készült fotók kicsiny tárháza.
Szerencsére még nem készült játék Bear Grylls bácsi kalandjaiból (bár meglenne a sajátos bája az átvezető videókban a főhős fogai között szétplaccsanó hernyóknak, mindezt természetesen DirectX10-es grafikával, lassítva megjelenítve ), viszont a CollegeHumor-os arcok elképzelték milyen lenne, ha ez az enyhén kattant bizonyítási kényszeres idióta szerepelne egy 8 bites RPG-ben (hasonló stílusúban, mint a nemrég tárgyalt Chrono Trigger). Íme az eredmény, amelyből természetesen a pisiivás sem maradhatott ki:
Kezdetben vala a Nagy Büdös Semmi, a Nihil, az Üresség, a vasútállomások neonfényben fürdő hajnali magányát idéző Kietlenség. Aztán az Úr (aki szakállt, és kalapot viselt) így szólt: legyen valami! És lőn, létrejött a Világ. A Világ eleinte nem volt túl érdekes, de még így is sokkal ingergazdagabb volt, mint lebegni az Űr sötétjében. Kockás tájai, kicsit tré naplementéi még ebben a kezdeti stádiumában is megérinthették az arra fogékonyakat (pedig ekkor még úgy ment le, és kelt fel a Nap a hegyei mögött, hogy nem volt meg az a fasza kis színátmenet), a Teremtő nagylelkűsége pedig, hogy megengedte a szabad építkezést a tájain nagy örömmel töltötték el a kreativitásukat kiélni kisgyerek koruk óta hiába próbáló emberkék lelkét.
Aztán egyszer csak lejjebb hagyott a lelkesedés. Már nem kavarta fel az érzelmeket az n+1-edik véletlenszerűen generált barlang, a naplementék is mintha megkoptak volna – kicsit kiüresedett volna az egész. No persze amikor az emberek találkoztak egymással, akkor mindig nagy volt az öröm (főleg ha a több napos munkáját griefelte szét valami köcsög, mert nem bírt magával), de a kozmikus magány mégiscsak elérte a célját, ha az ember egyedül vágott neki a rengetegnek: unalmas, és legfőképpen céltalan lett minden.
Érezték ezt Notch – mert így hívták a Teremtőt – hívei is, és saját soraik közül toboroztak olyan tehetséges kreátorokat, akik rendelkeztek az Ősi Tudással, amely lehetővé tette nekik, hogy hozzányúljanak a Világ érzékeny egyensúlyához. Sorra születettek az olyan ötletek, amelyek által lassan gyökeresen megváltozott a táj, lassan szinte csak a kockák emlékeztettek arra, hogy annak idején a szakállas csókának is volt valami köze hozzá. Hamarosan új lények népesítették be a dűnéket, és nap nap után akadt meg az ember szeme valami újdonságon. Végül – hosszú évek munkája után – megszületett a Yogbox, amely az Ősi Tudás alfáját és omegáját magába sűrítve adja meg az esélyt a friss kalandok kipróbálására azoknak is, akik nem boldogultak a Világ megváltoztatásához szükséges varázslatokkal, amelyeket modoknak neveznek a hozzáértők.
Bizony, ezt azok is fel fogják tudni rakni, akik eddig hidegrázást kaptak a modloaderek, tömörítőprogramok, és .ini file-ok világától (és már elhangzott a szájukból a “de hol a francba keressem a META-INF könyvtárat?!” kérdés), ugyanis konkrétan semmilyen szakértelem nem kell a telepítéséhez: elindítja az ember a YOGBOX Installer.jar-t, bekattintgatja, hogy melyik modokat akarja felrakni, aztán nyom egy nextet.
Mit is kapunk, ha felrakjuk ezt a modpacket? Saccra úgy bő egy tucat új mod kerül bele a játékba, amelyeknek egy része magát a játékmenetet befolyásolja, egy részük pedig a játék irányítását nehezítő hibákat küszöböli ki (például a tárgylistát mostantól egy középső egérkattal rendbe tudjuk szedetni). Bővebb angol leírást a pack fórumoldalán, vagy magyarul itt találhattok (utóbbi srácoknak külön köszönet azért, hogy felhívták a figyelmemet erre a csodára). Nem térek ki részleteiben a változásokra, egyrészt mert felsorolni is tereh mennyi újdonságot kapunk, másrészt meg a fentebb említett linkeken mindenki kedvére tájékozódhat Csak néhány dolog, ami fél órányi játék után a legjobban megmaradt bennem:
)! Lovagoltál már delfinen, repültél már pegazuson? Nos, itt a lehetőség 
Apropó táj: a modpack két vele teljesen kompatibilis textúrapakkal érkezik, szóval ha netán unjuk az alapcsomagot, akkor bármikor átválthatunk valami frissebbre. A fenti kép is már módosított, asszem a Painterly Pack Yogbox-os verziójával készült.
(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha a hetek óta csinosított bázisomon felrobbanna egy Earth- esetleg Magmacreeper, akkor addig ütném a billentyűzettel a monitort amíg el nem fáradnék.)
Nagy vonalakban ennyi, szerintem elképesztő módon feldobja a játékot ez a modpack, és nem lennék meglepődve, ha némelyiket hamarosan az alapjáték részeként is viszontláthatnánk (ahogy az történt a Better lights, vagy a Pistons moddal a példa okáért). Tölthető innen.
UPDATE: Évszakok! Békés falusi NPC-k, akik a saját életüket élik! Léghajó!!
Ma reggel több érdekes dolog is történt velem. Az első talán az volt, amikor a telefonom – amit pár hónapja agyondicsértem, nos azóta kicsit árnyaltabb a kép – úgy döntött Veszprémnél, amikor épp’ átszálltam az egyik buszomról a másikra, hogy újraindul. Szokott ilyet csinálni, jó esetben észreveszem azt a pillanatnyi rezgést, amit a bootoláskor produkál, rosszabb esetben viszont csak várja a zsebemben, hogy beüssem neki a PIN-t. Nos, most észrevettem, meg is adtam neki a kódot, majd ügyesen elindítottam a rádió alkalmazást, hogy legalább szóljon valami, amíg be nem tölti a memóriájába azt a másfél tucat kurvára felesleges programot, amiket utána úgyis szórhatok majd ki kézzel. Ez néha amúgy úgy megfekteti csórikámat (mármint az indítás utáni programcunami), hogy egész egyszerűen újraindul, gondolom ilyenkor befigyelhet a kis lelkecskéjében egy lightos kis kernelpánik. No sebaj, most egész jól bírta, ámde valamiért úgy határozott, hogy annak örömére, hogy sikerült elindítania a Winamp-ot (mekkora képzavar: Winamp egy Linux-alapokon nyugvó oprendszeren) akkor már hadd szóljon is valami muzsika. Ezzel csak annyi volt a gond, hogy – mivel a rádió meglehetősen halk – csutkára volt húzva a hangerő, és meglehetősen megijedtem, amikor bömbölni kezdett a fülembe a legutoljára játszott szám, ami történetesen a Replikától a Másik világ kapujában volt. Hirtelenjében majdnem kikapcsoltam (mert ugye a pause gombot hiába nyomogattam a lejátszó widget-jén, a proci éppen meglehetősen leszarta az ezirányú törekvéseimet), de – hihetetlen lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot – nagy nehezen rájöttem, hogy az egyik oldalsó gomb kitartó abúzálásával is le tudom tekerni a hangerőt.
Ennél már csak az volt meglepőbb, amikor nagy nehezen átvonszolván magamat Fehérvár belvárosán odaértem az albérlethez, és gondoltam hívok egy liftet, elvégre habtestemnek magas lenne a kilencedik emelet. Jól megfigyeltem, szabad volt a lift, nem égett a visszajelző, ami arra utalna, hogy valaki használja éppen, és csak akkor gyulladt ki, amikor megnyomtam a hívógombot. Ehhez képest majdnem dobtam egy hátast, amikor nagy lendülettel léptem volna be a fülkébe, amiben már tartózkodott egy öreg bácsi. Jó reggelt kívánt, és kibotorkált mellettem, én meg szinte köpni-nyelni sem tudtam. Ki tudja mióta volt már bent, gondolom én szabadítottam ki Mondjuk a gombsor kezeléséhez, amivel kiválasztjuk a kívánt emeletet nem kell diploma, de gondolom neki már annyira el volt meszesedve az agyacskája (így cukkolta a Sutyi a Robi bácsit az előző cégemnél, az övé a copyright), hogy mégsem sikerült belátható időn belül kitalálni hogy melyiket kéne megnyomni
Aztán gondoltam néhány sor erejéig megemlítem a JÁTÉKOT, amivel mostanában szórakoztatom magam, és élelmedett kora ellenére is bőven megüti a szintet, ami felett már érdemesnek tartom a végigjátszásra. Egészen pontosan 1995-ben dobta piacra a Square (most már Square Enix néven lehet ismerni őket) Super Nintendo-ra, majd később Playstation-re, és egyéb gépekre is (Nintendo DS-re például). Stílusát tekintve ez egy körökre osztott harccal operáló RPG, és az a címe, hogy Chrono Trigger. Ahhoz képest, hogy olyan régi eresztés, hogy azóta már felnőtt egy új játékosgeneráció még mindig szórakoztató (ami nem mondható el a legtöbb C64-es stuffról például, sajnos nekem már túl primitívek), sőt még a grafikájával is ki vagyok békülve.
Egy jól sikerült kép a játékkal kapcsolatban (innen)
Egy rosszul sikerült kép a játékkal kapcsolatban (innen)
Adva vagyon főhősünk Crono, aki egészen addig éldegéli unalmas kis életét, amíg nem jön egy (majd később még egy) szédült liba, aki(k)nek hála minden a feje tetejére áll, és hamarosan egy kaland kellős közepén találjuk magunkat, melynek során ide-oda ingázunk a különböző idősíkok között, és próbáljuk helyrehozni az emberiség jövőjét, amely meglehetősen szomorúan alakul valami eleinte nem teljesen tiszta ok miatt. Mondhatnám, hogy enyhe Butterfly effect koppintás a sztori, csak ugye ez “néhány” évvel korábbi cucc (konkrétan kilenccel), úgyhogy nem lennék meglepve ha a film forgatókönyvírója is tolta volna annak idején – márcsak azért is, mert azóta több fórumon is beválasztották a világ legjobb játékai közé. Ezt én azért túlzásnak érzem, de tény, hogy ahhoz képest, hogy a grafika olyan amilyen (persze gondolom ’95-ben maga volt a csoda), illetve a mászkálást/harcot néha túl ritkán törik meg párbeszédek, továbbá néha elég frusztráló, hogy egy helyszínt elhagyva majd visszatérve az ellenfelek újratermelődnek mégis szórakoztató, és helyenként kifejezetten vicces anyaggal állunk szemben. Ki is lehet próbálni, ingyen van (most már), emulátort innen, magát a játékot pedig innen lehet letölteni.
Végezetül még egy játék, ami meglepett, mint faltörő kost a fotocellás ajtó: néhány éve került kiadásra a Hellgate London nevű MMORPG, amely 3D-s grafikával hozta a Diablo játékmenetét, ámde a különféle dándzsönök helyett a címben szereplő város utcáira helyezve a történéseket, melyek során ízléstől (és kaszttól) függően baszott nagy kardokkal, vagy gépfegyverekkel ölhettük halomra a dimenziókapukon át mindent ellepő szörnyeket. Állítólag rohadtul bugos volt (nekem kimaradt anno), és bukott is egy hatalmasat, a szervereit lekapcsolták, a helyüket bevetették sóval, és az üzemeltetők letetették a nagyesküt, hogy soha többet nem fognak még hasonlót se csinálni.
Pózolj Big Ben-nel
Big tits at the city
Itt akár vége is lehetne a történetnek, ámde jöttek a kici koreai fejlesztőbácik, akik még láttak potenciált a cuccban, megvették a jogait, kikalapálták a bugokat belőle, újraindították a szervereket – az egyetlen szépséghibája a csodálatos reinkarnációnak az volt, hogy ezek a szerverek eddig csak Ázsiából voltak elérhetőek (és most ne menjünk bele a különféle furmányos módszerekbe, amikkel ezt a korlátozást meg lehetett kerülni). Ez változott meg kereken egy hónapja: immáron működnek szerverek Európában, és Amerikában is, a játék tök ingyenes, és ugyan még bétateszt állapotban leledzik én nem találkoztam túl sok hibával (egyszer ledobott a szerver, más nem történt). Letölteni innen lehet (először rar-ban, aztán kitömöríti az installert, majd utána feltelepíthető maga a játék… brrr…), magyar nyelvű tudástárat pedig itt találhattok hozzá.
UPDATE: egy kis pontosítás az ingyenességgel kapcsolatban az előző mondatban linkelt oldalról:
A játék kipróbálható és ingyen játszható a 2. fejezet végéig Waterloo Bridgebe lépéshez már “Act3 ticket”-re van szükség. A játék mikro payment tranzakciós rendszerű vagyis nem minden ingyenes, vannak tárgyak amik megvehető valódi pénzért, előnyt biztosítanak, de játék egyensúlyt nem borítja fel. Legtöbb tárgy időleges bónuszt ad például gyorsítja a fejlődést vagyis több tapasztalati pontot (xp) kap a hatóidő alatt. Act3 ticket is fizetős tárgy 4000 Tcoinba kerül ami 4$-al egyenlő, viszont ezzel a tárggyal lehet kereskedni a játékban vagyis el lehet adni játékbeli pénzért, így aki nem akar fizetni a játékért valódi pénzt a játékon belül megvásárolhatja.
Ha jól értem nem muszáj kicsengetni érte a 4 dolcsit, viszont akkor jó sok mellékküldetést meg kell csinálni ahhoz, hogy összegyűljön a rávaló. Valamit valamiért ugye.
Érdekesség még, hogy 683 darab post, és 2337 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 7 vendég, 1 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.
agymenés ajánló anyjukat art blog borong brutális durva elemzés elmélkedés elvont emmándöfi flash game gondolkodik hasznos help! helyzetjelentés hosszú írás humor hétfőpost hír kockulás komoly közélet leírás link minecraft nosztalgia politika poén program retro röhej saját stuff szolgközl sztori szósölnetvörk technikai probléma társadalom társadalomkritika villámpost zene észtoszt örülünk
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck and Luke Morton requires Flash Player 9 or better.
