Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Killing Floor – repkedő cafatok lassításban

Írta JonC Ekkor: 2011. november 30.

Az előző postomban már előrevetítettem, hogy írni fogok erről a játékról is néhány gondolatot, ámde mindezt kis híján csúnyán keresztülhúzta a Skyrim feltűnése a vinyómon. Az új sárkányhentelős jövevény ugyanis olyan mértékű mestermű, amilyennel nagyon ritkán találkozik a hozzám hasonló komplex játékokra éhes gamer, ennek megfelelően meg is szállta a szabadidőmet múlt hét csütörtökön – még szerencse, hogy jött a hétvége, amit rendszerint a billentyűzet csapkodása helyett khm.. más dolgok csapkodásával töltök (ezt most nem fejteném ki, ha nem muszáj), így – mire teljesen kifejlődhetett volna bennem a hisztérikus imádat, melyet csak örömódák hosszú körmondatokban elzengésével tudtam volna kifejezni – szerencsére tarthattam egy kis szünetet, és csak szóban fejtegettem a barátaimnak, hogy “bazzeg, az elején a barlangban több percig flesseltem a patakra, ahogy bucskázik a kövek között, annyira meg volt csinálva!”. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ha nem csak egy délután erejéig merültem volna el a helyenként erős Fallout-os utánérzésű, ámde mégis tökéletes aprólékossággal megkomponált skyrim-i táj szépségeiben, akkor most már semmi másról nem tudnék érdemben nyilatkozni, csak róla. Így viszont szerencsére még nagyritkán eszembe jut a Killing Floor, és a L4D2 is, úgyhogy gyorsan írok is az előbbiről – amíg még frissek az emlékek.

A Killing Floor-t egy kis fejlesztőcég, a Tripwire Interactive fejlesztette, és pályafutását mint Unreal Tournament 2004 mod kezdte. Ebből fejlődött tovább, amíg teljesértékű játékként meg nem jelent bő két évvel ezelőtt.  Ugyan olvastam olyat is róla, hogy a Left 4 Dead szériával egy szinten áll, annak mintegy konkurenciájaként szolgál, de ez csak nagyon részigazság:  vannak átfedések, de túl sok aspektusában nyújt teljesen más élményt ahhoz, hogy egy az egyben összevethető lehessen a Valve zombihenteldéjével.

A játék története például jóval egyszerűbb: Londonban nagyon rosszul sül el a kormány/katonaság titkos kutatása, melynek eredményeképpen a környéket elözönlik a szörnyek, amelyek levadászása természetesen a mi, és társaink feladata lesz. Itt szó sincs mindenféle elérendő hajókról, sem a szereplők közötti anekdotázásokról (amiből akadt rendesen a Left for Dead 2-ben): ebben az esetben inkább a Quake 3/Unreal Tournament pályaszerkezete köszön vissza a körkörös felépítésű folyosókkal, az arénaszerű termekkel, és a viszonylag szűk alaprajzokkal – ellentétben a L4D2 helyenként Half Life 2-be hajló utcaképeivel. Fontos eltérés az is, hogy itt nem egy lineáris nyomvonalon, hanem szörnyek hullámain kell végigküzdenünk magunkat. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy adva vagyon egy számláló a jobb felsőben, ami az adott hullámból hátralevő szörnyeket mutatja, a célunk pedig az, hogy lehetőleg minél kevesebb veszteséggel redukáljuk le nullára. Ha ez sikerült, akkor jön a shopping: minden pályán van egy csaj, aki az egyes hullámok után más és más helyiségben nyitja meg az üzletét, ahova betérve vehetünk új fegyvereket, lőszert és páncélzatot. Jópofa megoldás, hogy ezek a helyiségek rendszerint a pálya teljesen átellenes felein nyílnak meg (mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy a boltos hogyan jut át az ellenfelektől hemzsegő folyosókon), ráadásul csak egy-egy percre, ergo amikor már csak néhány dög van életben, akkor érdemes átvonulni az új nyitási ponthoz (amit a HUD-on egy nyíl és egy távolságjelző mutat). Egy pályán (alapesetben, szervere válogatja) tíz hullámnyi drágaság tör az életünkre. Minden alkalommal nagyobb számban képviseltetik magukat, sőt úgy az ötödik-hatodik hullám környékén előkerülnek az igazán morcos példányok, melyek legyőzése rendszerint lehetetlen egyedül. Ha mind a tíz hullámot sikeresen abszolválta a csapat, akkor jön a Patriarch, akit a népes szörnysereglet atyjaként és vezéreként aposztrofálhatunk: brutális rakétákkal, és az alkarja helyére épített minigunnal aprít, sőt rendelkezik a láthatatlanná válás tulajdonságával, amelyet arra használ, hogy elvonuljon felgyógyítani magát, ha véletlenül túl sok gránátot robbantottunk az arcába. Ha netán őt is sikerül megfektetni, akkor nyertünk, ha netán nem (amire azért akad némi esély), akkor buktuk az adott térképet. Az őt megelőző hullámok során úgymond nyugodtan meghalhatunk, “mindössze” az addig felhalmozott pénzünkből kell majd új fegyvereket vennünk (később lesz erről szó), illetve amíg a többiek játékát figyeljük nem nő a fragszámunk – bár ez utóbbi csak hiúsági kérdés leszámítva, hogy elesünk pár percre a fejlődés lehetőségétől is (szintén lesz róla szó később).

Waiting for the storm

Eldurvult a húsvét ((C) by Nfol)


Tojj nekem egy tankot!

Ugyan a trailereket nézegetve a játék egy agyatlan mészárszék diszkrét bájával megáldott Painkiller/Serious Sam-klón képét mutatja, de ez távolról sem igaz: a Tripwire-es arcok sikeresen ötvözték a fentebb említett két játék mechanizmusait a Team Fortress 2 class-rendszerére hajazó fejlődési rendszerrel: class-ok helyett ebben a játékban perk-ek találhatóak (amelyeket amúgy hullámonként megváltoztathatunk), és – bár bármelyik perk-kel megvehetünk bármilyen fegyvert ellentétben a TF2-vel – ezek befolyásolják a sebzéseinket/sebességünket/sebzésellenállásunkat/stb. Ez így lehet hogy kicsit zavaros volt, nézzünk egy példát: a Firebug perk-kel árengedményt kapunk a lángszóróra, és a MAC10 nevű gyújtólövedékes géppisztolyra, továbbá több tüzelőanyagot tudunk a lángszóróhoz magunkkal vinni, többet sebzünk vele, stb… – viszont más fegyvereket drágábban vehetünk meg cserébe. Ugyanilyen előnyöket/hátrányokat hoz magával a többi perk is: Sharpshooter-ként jóval nagyobbakat sebeznek a fejlövéseink, olcsóbbak a precíziós fegyverek, Berserker-rel hasonló a helyzet, csak a közelharci fegyverekre (továbbá nagyobb a sebzésellenállásunk is, hogy jobban bírjuk az adok-kapokot), és így tovább. Ezek a perkek ráadásul fejleszthetőek is: mindegyiknél van lehetőség szintlépésekre, melyek nagyobb sebzéseket, nagyobb árengedményeket, sőt ötös-hatos szint környékén már ingyen kapott fegyvereket is jelentenek. Mondanom sem kell, hogy megfelelően magas szintű perkek nélkül esélyünk sincs egy Hell on Earth nehézségű szerveren, ugyanis hiába célzunk pontosan ha a találataink nem sebeznek elég nagyot. Ennek a rendszernek hála folyamatos taktikázásra vagyunk kényszerítve: én általában az első két-három körben Sharpshooter vagyok, mivel ez a perk növeli a sebzéseket az olcsóbb fegyverekkel is, ámde ahogy jönnek a masszívabb ellenfelek át szoktam váltani Demolition-re, hogy a gránátvető olcsó legyen, és szakítson, esetleg Firebug-ra hogy megfelelően effektív lángcsóvákkal gyengítsem meg az időközben feltűnő Fleshpound-okat. Jellemző módon érdemes magunknál tartani közelharci fegyvereket is, mivel a közelre lőtt gránátjaink minket is sebeznek, és nem árt valami lőfegyver, amivel az arcunkba mászó kisebb szörnyeket rendre tudjuk utasítani. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy ennek kapcsán a játékban Handcannon-ként szereplő .50-es kaliberű pisztolyt a figyelmetekbe ajánljam: meglehetősen jó hatásfokkal üzemeltethető a legtöbb mezei dög ellen, főleg ha mindkét kezünkbe szerzünk belőle egyet.

Az elmaradhatatlan kedvcsináló trailer a játékból

Természetesen a böhöm nagy fegyverek és sebzések nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy mind a tíz hullámot túléljük: társak nélkül bizony – akár csak a L4D2-ben – a sok lúd disznót fog győzni, pláne ha a szárnyasok közé keveredik néhány cápa is – a teljes képzavar ellenére azért remélem érthető a hasonlat. Főleg a negyedik-ötödik kör után már mindenképpen érdemes egymás közelében maradni, ugyanis – újabb hasonlóság a Valve játékával – komolyan kellemetlen tud lenni, amikor a társaid elkeverednek valahova, te meg csak állsz, mint ………. (tetszőleges hasonlat beilleszthető) a sötét folyosón, miközben mindkét irányból szörnyek közelednek feléd. A KF-Bedlam nevű pálya (nagy kedvenc, egy elmegyógyintézetbe oltott technoparty-t tessék elképzelni) ebből a szempontból hatványozottan kritikus: a sok zegzugos csontsötét folyosó olyan labirintust alkot, amelyből nehéz élve kikeveredni, ha az ember magára marad. Ellentétben a L4D2-vel itt korlátlan alkalommal lehet egymást gyógyítani, ámde egy-egy gyógyítás között perktől függően változó időtartamnak el kell telnie – ez alól egyedül a Medic kaszt kivétel. Ezen kívül persze más előnyei is vannak ha kooperál a csapat: amíg újratöltünk addig sem maradunk védtelenek, a már komolyabb fegyverekkel rendelkező társaink leszedhetik a nyakunkról a minket láncfűrésszel éppen felszeletelni vágyó Scrake-et, segíthetnek az ajtók lezárásában, stb. Apropó ajtózárás: van lehetőség a legtöbb ajtót behegeszteni, amivel ideig-óráig visszatarthatjuk a vérünkre szomjazó seregletet. Ez főleg akkor lehet hasznos, ha találunk egy jól védhető pontot és szeretnénk ha legalább ideiglenesen ne támadhassanak minket hátba – azt meg úgyis meghalljuk, amikor az ajtó beszakad mögöttünk. Még egy apróság visszatérve a csapatjátékra: illik megszórni egy kis pénzmaggal (alapértelmezésben a B billentyű) az éppen szerverre csatlakozott társat, főleg ha már a hetedik-nyolcadik hullámnál jártok, ugyanis alappisztollyal esélye sem lenne túlélni az adott kört!

Ha már említettem pár komolyabb ellenfelet ejtsünk róluk pár szót: a játék ezen aspektusa némi fanyalgásra adhat okot, ugyanis – szerintem legalábbis – nem elég fantáziadús a felhozatal: okádós dagadék itt is van, ezen kívül érdekesebb szörnyként esetleg a szinte teljesen láthatatlanul közelünkbe lopódzó, majd tűéles karmait belénk mártó Stalker, a sikoltásával sebző Siren, a láncfűrészét lóbálva ránk rontó Scrake, esetleg a csak össztűzzel legyőzhető Fleshpound említhető. Az összes szörny közül csak néhány rendelkezik valódi távolsági fegyverekkel, így jellemzőek a test test elleni jelenetek. A játék amúgy ezt a tényt (mármint hogy szinte az összes szörny csak karmokkal rendelkezik) a nagy számbeli fölénnyel kompenzálja, úgyhogy gyakran épp’ elég lesz fölébük kerekedni így is, nemhogy még kilométerekről lődözzék a fejeseket.

Fontos megemlíteni a játékmenet szerves részét képező Z.E.D. Time nevű effektet, amely annyit takar, hogy adott esetben egy-egy beakasztott fejes, esetleg egy-egy nagyobb robbantás után az idő néhány másodpercre lelassul, így jóval pontosabban tudjuk kiosztani a következő néhány lövésünket. Ez független attól, hogy mi vagy egy csapattársunk követtük-e el a kiváltó lövést, így könnyen előfordulhat hogy éppen futunk át egyik teremből a másikba, és egyszer csak belassul minden. Ennél már csak az idegesítőbb, amikor mindez láncban egymás után akár háromszor-négyszer is megtörténik azt eredményezve, hogy fél percet belassulva kell töltenünk, miközben éppen nem vagyunk akcióban. Ennek ellenére a dolog hasznos, gyakran életet is menthet, ráadásul olyan látványos screenshotok lövésére van lehetőségünk általa mint ezek itt:


Srácok, pont jó helyen vagytok a sebészeten, rögtön ellát titeket doktor Mengele!


Csendélet a játékból


Ludicrous Gibs


Én és a lángszóró – mindenkinek melegség önti el a szívét tőlünk

Ha már szóba jött a látványosság: a játék az Unreal Engine 2.5-öt használja meglehetősen jó hatásfokkal: ugyan a szörnyek kidolgozottsága hagy némi kívánnivalót maga után a pályák meglehetősen részletgazdagok: jól eltalált textúrákkal, ambient fényekkel sikerült a legtöbbjén elérni a kívánt hatást, ami legtöbbször a minél nagyobb parafaktor volt. Ehhez társulnak az effektek: a lángszóró csóvájától kezdve a szakadó testrészeken át az ízléses agy- és koponyadarabkák röpködésétől kísért headshotokig minden a helyén van. Mindezt megtámogatja egy remek fizikai modell, shotgunnal kész élvezet mellbe lődözni az egyszerűbb szörnyeket, és nézni ahogy repülnek három-négy métert, egy-egy robbanás után pedig a szélrózsa minden irányába testrészek repkednek – jó esetben mindez lassításban történik, ahogy azt az előbb már említettem.

Ahhoz képest hogy a játék mint mod kezdte a pályafutását, valamint hogy a körítés is kicsit amatőr (nincs CGI intro, a menüje is elég puritán, hogy az indításkor feltűnő splash ablakról már ne is beszéljünk) szerintem nagyon megéri az árát, pláne hogy elég sűrűn le van árazva a Steam-en. Agyatlannak tűnő játékmenete rengeteg lehetőséget rejteget (különben nehéz is lett volna ennyi mindent összehordani róla), a grafikája is rendben van, sőt tömve van csodálatos achievement-ekkel is – kár, hogy magyar szerver már nem nagyon van, amin lenne egyáltalán élet. Remélhetőleg ez meg fog még változni, addig is tessék barátkozni a német és francia arcokkal – némelyikük nem is akkora fasz, mint ahogy az ember gondolná. Ezer-ezerötszáz forintot megér, a döngölős metállal kísért mészárszék esti macskarugdosás helyett tökéletes program.

Ez jó, megosztom!

    1 komment

    1. bachterman:

      inkább a macska 🙂

      A komment időpontja: 2011 december 2nd, 18:51

    Írj kommentet!

    

    Top 5 post

    

    Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2657 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 5 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

    Tagek