Replayszerkesztő a TF2-ben | Ráktalicska
márc 28

Hiába, nem múlt el nyomtalanul, hogy legutoljára (idén január előtt) valamikor 2010-ben toltam utoljára ezt a csodálatos (és nem mellesleg ingyenes) játékot: került bele időközben például olyan funkció, amellyel a jobban sikerült momentumokat össze lehet vágni, majd Youtube-ra feltolni közvetlenül a játékból. Még achievementek is vannak az egyes mérföldkövek után (száz néző, ezer, stb). Annak idején pár hétig másról sem szólt a blog mint a GTA4-es videók, amelyeket szintén én vágtam össze a beépített szerkesztővel, most sanszos, hogy jönni fog még pár ilyen – remélhetőleg kicsit több munka belefeccölésével. Egyelőre ismerkedem a vágó tool felületével, az már feltűnt hogy mintha egyszerűbb lenne mint amit a Rockstar dobott össze – ami persze nem feltétlenül baj, csak mintha talán kicsit kevesebb lenne a lehetőség. Ráadásul azt a kurva QuickTime-ot is fel kellett telepítenem, de mindent a szent cél érdekében. Íme az első videóm, ahogy a leírásában is szerepel, lesz még jobb is:

omnomnomnomnom

Ez jó, megosztom!
    

    2 hozzászólás to “Replayszerkesztő a TF2-ben”

    1. Nfol szerint:

      Jó lett, csak a túlhúzott motion blurtől nekem még mindig kifolyik a szemem.

    2. Sati1984 szerint:

      Na, ilyeneket én is fogok majd tolni, még az sem kizárt, hogy YT-accot is csinálok újat a kedvéért…

    Kommentáld!

    
    preload preload preload