CyanogenMod 7 Desire-on – erő, és rohadó kasztni | Ráktalicska
júl 17

Egy vallomással kell kezdenem: egy hónapja is van már, hogy lecseréltem a régi telefonomat (ma már valószínűtlennek hangzó ömlengésem itt olvasható, annyi szóljon mentségemre, hogy ő volt az első okostelefonom, innen az elfogultság), de már nem számoltam be róla itt – egyrészt gyanítom, hogy a lustaság megint felülkerekedhetett rajtam, másrészt késztetést se éreztem rá, hogy megírjam – lehet hogy kezdek felnőni, vagy mifene. No sebaj, jelentem egész jutányos áron sikerült egy első szériás HTC Desire-re szert tennem, ami kurva jó telefonnak számított két és fél évvel ezelőtt – ma már inkább a futnak még kategóriát erősíti a sok iPhone 4GS, meg Galaxy S3 között. Ennek ellenére én szeretem őt, nem érzem kellemetlennek a kompromisszumokat, amiket meg kellett hoznom, hogy használhassam, meg egyáltalán: egy hozzá nem értő ugyanúgy benézné egy százikszezer forintos telónak, ha kicsapnám a presszóban az asztalra a bömös kulcs mellé miután papírzsepkendővel letörölgettem a tarkóm hurkáiról az izzadtságot.


Íme a jelenlegi főképernyőm: Fancy Widgets + PlayerPro (ADW Launcher-rel, és szarul croppolt homemade ikonokkal megtámogatva)

Pedig ez nem az, és ez a teljesítményén is meglátszik, ámde pont ezért érdemes lecserélni a stock ROM-ot valami ütősebbre: a szoftver ugyanolyan fontos, mint a hardver, és ha a szoftver nem használja ki a hardvert, akkor baszhatod a cuccban ketyegő órajelet. No persze a stock ROM lecserélése egyre komplikáltabb (saját tapasztalataimból kiindulva): míg a Vodafone845-ön elég volt egy laza rootolás, meg egy custom recovery telepítése ahhoz, hogy utána úgy telepítgessünk ahogy nem szégyelljük itt már az S-OFF-olás, a Hboot, és a hasonló csodák világában is el kell merülnünk, hogy ugyanezt elérjük. Még szerencse, hogy léteznek egész fasza tutorial-ok a témában akár még magyar nyelven is.

No, miután átvergődtem az új kifejezések, app-ok és eljárások tengerén választásom egyből a CyanogenMod-ra esett, egyrészt mert hallottam hogy egész jó, másrészt pedig nem nagyon ismertem más ROM-ot ami jó lenne az oldskool-os Desire-omra. Szerencsére még mindig frissítgetik erre a viszonylag régi telefonra is, úgyhogy a hetes verziója elérhető volt a számomra. Tudni kell róla, hogy ez egy rengeteg típusra elérhető ROM, ezért a HTC által kifejlesztett kezelőfelületet, a Sense-t nem tartalmazza, ami – bár várható volt – eléggé zavar. Ééés akkor elérkeztünk a külcsínt, csillogást leginkább előtérbe helyező hülyegyerek panaszaihoz, ugyanis nem gondoltam volna, hogy a Sense ennyire jó, és hogy ennyire fog hiányozni… Vegyük például a tárcsázót, ami így néz ki:

A rondasága elég szembetűnő, és engem csak minimális mértékben vigasztal, hogy állítólag az ICS (ez egy frissebb Android verzió) is ilyen ocsmány. A Sense-es tárcsázó ehhez képest egy vizuális orgazmus, és ugyanez igaz arra is, a bejövő híváskor megjelenő képernyőre is. A hiányzó widgetjeimről ne is beszéljünk (bár erre állítólag van megoldás, még nem próbáltam), szóval volt mit megszokni. DE: mindezek ellenére az előrelépés vitathatatlan (és most következzenek a pozitívumok): a néhol meglehetősen puritánra designolt felületekért cserébe kapunk egy olyan szoftvert, amelyben mindent mi állíthatunk be a saját szájízünk szerint, ami alatt az értendő, hogy a hatalmas mennyiségű tweaknek hála a telefon gyorsabbá, és okosabbá tehető. Ezen beállítások nagy része a Settings-en belül megbúvó „CyanogenMod settings” menüpontban található meg, ezen opciók mindegyike annyi lehetőséget tartogat, hogy azzal elmegy pár óra mire az ember végigrágja magát rajtuk:

Külön kiemelném a „Performance” menüt, amelyben olyan funkciók figyelnek, amikhez régebben flashelni kellett plusz funkciókat a ROM-ba (JIT például), vagy külön app-ot kellett hozzájuk telepíteni (CPU órajel emelés, governorok):

Volt még egy csomó dolog, ami nagyon tetszett, de azok már a 2.3-as Androiddal jöttek, úgyhogy nem tudnám be őket a CyanogenModnak. Alapvetően a stock Android helyenként felfedezhető csúnyasága zavar egyedül, a többi beépített lehetőség (lásd lejjebb, mellékeltem pár screenshotot a teljesség igénye nélkül), és az eyecandy-k (a képernyő kikapcs-bekapcs animációval például nem tudok betelni) viszont tényleg azt az érzést kelti az emberben, hogy egy teljesen új telefont használ. Igazából nem is ez a konkrét ROM fasza, inkább arról van szó, hogy újabb megerősítést nyert számomra a tény, hogy érdemes a gyári szoftvert lecserélni. Vannak Sense-es custom ROM-ok is, úgyhogy lehet hogy végrehajtok egy újabb cserét a napokban – persze erről fogok csinálni előtte egy complete backup-ot a biztonság kedvéért.

Pár screenshot még pluszban:

Quiet hours beállítás gyárilag: megadható egy időtartam, amíg a telefon kussol, esetleg csak rezeg (vonatkozó postom itt)

Jelenleg telepített programjaim ikonjai (colorless téma az ADW Launcher-hez – valami színes háttérrel szerintem egész jól néz ki)

A CyanogenMod lockscreenje

Na ezen besokkoltam: beállítható, hogy milyen ütemben, meddig, hogyan rezegjen a telefon, ha beállítottad a haptic feedback-et például a gépelésre

Ez jó, megosztom!
    

    10 hozzászólás to “CyanogenMod 7 Desire-on – erő, és rohadó kasztni”

    1. Bachterman szerint:

      a tarkóhurkákról poros izzadtságtörölgetés igen plasztikus képzet.
      zte bléden is cm7 van, asszony szereti. én utálom a droidokat, mert win98-as fíling a sok újratelepítéssel, összeomlással, faszolással.

    2. Sztiv szerint:

      használd egészséggel. a gt540-esen én is moddolt droidot futtatam, egész pontrosan 2.3.7-s Cyanogent, de aztán ha visszaraktam a netről lszedett témobilos vagy gyári lg-s androidot, ocsmányul belassult. szóval a cyanogenmodba ragadtam. :S épp ezért soha, de soha nem moddolnék, de még rootolnék se telefont, kiváltképp azért met a jelenlegi xperia neo v-m maga a tökéletesség gyárilag frissített jégkrémszendviccsel. <3 😀 és én sem számoltam be róla, hogy új a szmártfónom, de ez betudható annak, hogy már nem vezetek blogot. 😀

      • JonC szerint:

        azért FB-n csak eljutott a híre hozzám 🙂 nekem amúgy nem volt még ilyen negatív tapasztalatom, imádom a széthekkelt szoftvereket 🙂

    3. Nfol szerint:

      Ez a régi hardver lenézése dolog amúgy rettenetesen tud zavarni; legutóbb akkor tudtam volna puszta kézzel embereket fojtogatni, amikor elkezdődött a Windows Phone 8-at nem kapó Nokia Lumiások rinyahadjárata, hogy ők megvették a legfejlettebb és legdrágább készüléket a kurrens kínálatból, ami a frissíthetőség hiánya miatt hirtelen egy téglával vált egyenértékűvé a szemükben. Holott az a telefon jó, jól működik, jól fog működni a továbbiakban is a meglévő rendszerével és nagyon boldog lesz vele az összes olyan tulajdonosa, akit nem az éltet, hogy mindig mindenből a legújabb legyen a zsebében/asztalán.

      Mondom mindezt úgy, hogy másfél éve használok egy Windows Mobile-os készüléket, ami már másfél éve is halott rendszernek számított.

      • JonC szerint:

        én is csak az új hardverekkel megnyíló új lehetőségeket szeretem (pl. nem proci, meg memória kérdése, de imádom a proximity szenzort, meg a nagy fényerejű LED-et ebben a telefonban), meg őszintén szólva nagy rajongója vagyok az eyecandy-knek, amiknek jó része igényli a vasat rendesen 🙂

      • SztupY szerint:

        Windows Mobile-nak van egy nagy előnye. Itt hever mellettem egy HTC Touch Pro, amit ha hosszabb időre megyek még mindig azt viszem magammal. Talán mert 4-5 napig simán kibírja töltés nélkül, még akkor is ha netezek rajta. (Ha meg valami nagyon hiányzik, akkor dual-boot androidra, bár akkor lőttek az akkuidőnek)

        • Nfol szerint:

          Igen, gondolom azon is sokat segít, hogy nincs állandóan 3G-n vagy wifin, nem megy a szinkronizálás a háttérben meg úgy általában kevesebbet nyomkodja az ember…

          Az Omnia 2-re tudtommal még mindig csak az o2droid projekt portol Androidot (illetve nem tudom, hogy foglalkoznak-e még vele, jó régen frissült a honlapjuk), de a legutóbbi kiadást már sehogy nem bírtam feltelepíteni az SD kártyára.

    4. SztupY szerint:

      A Desire jól mutatja, hogy a HTC eszközök valüójában mennyire nehezen hackelhetők. Pedig anno ott volt mögötte a Google, a 2.2-es upgrade-el minden jót meg JIT-et megkapott, aztán 2.3-ra már alig, 4.0-ra meg teljesen halva született ötlet frissíteni.

      Míg a hasonló korban született Galaxy S, bár lényegében ugyanazt tudta már akkor is, így két év múlva kiderült róla hogy bár a Samsung lemondott róla, még mindig jól hackelhető, még 1-2 android frissítést biztosan ki fog bírni.

    Kommentáld!

    
    preload preload preload