Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Ismerkedésem a munka világával – 1. rész

Írta JonC Ekkor: 2012. július 18.

Emlékszem valahol Győr külterületén volt az üzem. Annyira kint volt, hogy körös-körül már csak a büdös nagy puszta fogadott, meg persze néhány egyéb üzemegység, talán pont amerre a Chio gyár is áll (ahol szintén voltam két napot, majd még talán mesélek róla). A részleteket már sikeresen törölte az agyam (azért tegyük hozzá, hogy mindez vagy nyolc évvel ezelőtt történt  bohó 21 éves koromban), de arra emlékszem, hogy meglehetősen kevesen dolgoztunk abban az épületben: egy gépkezelő, egy rakodó, és én. A hatalmas masina feladata az volt, hogy egy jókora hengerről letekeredő kb. fél méter széles lemezcsíkot U-alakra hajtson, és szabályos másfél méteres darabokra vágva kiköpjön a másik végén. Itt álltam én, fejemen fülvédő (az iszonyatos zajban kellett is), kezemen munkavédelmi kesztyű, és az volt a feladatom, hogy a potyogó készterméket egymásba forgassam, és továbblökjem a görgősoron. Két hatalmas problémám volt az egésszel: az első az, hogy nem lehetett beszélgetni a zaj miatt, bár amikor éppen szünet volt akkor se nagyon társalogtam a két negyvenéves forma fazonnal – talán generációs szakadék tátongott közöttünk, talán valami más volt a baj, mindenesetre az “elgyötört magyar melós” szócikk alá nyugodtan be lehetett volna vágni a róluk készült képet bármelyik enciklopédiában. Ennél (mármint a nyolc órányi tengermély magánynál) sokkal szörnyűbb volt, hogy  a potyogó késztermékre a gép mindig rányomtatta az éppen aktuális dátumot, és időpontot. Ez nem hangzik olyan borzasztónak, de ha belegondolsz, hogy a monoton munkák ellen mennyire jó ellenszer tud lenni az, ha nem nézegeted az órádat, csak gondolkodsz a világ nagy dolgain… nos, ezen a kurva munkahelyen még ez sem adatott meg! 10:34, 10:34, 10:34,  10:34, 10:34, 10:35, 10:35, 10:35, 10:35, 10:35, 10:35, és így tovább egészen délután kettőig, amikor végre vége lett a rémálomnak, és úgy mentem haza, mint akinek bedugtak egy fémből készült szívószálat a fülén, és vákuummal kiszippantották az agyát. Két napot dolgoztam ott, de arra már nem emlékszem hogyan ért véget a lemezvályú pakolói karrierem – talán a diákmunka közvetítő rakott át máshova, lehet hogy én mondtam azt, hogy ebből ennyi bőven elég is. Végülis lényegtelen az ok, a fontos az, hogy vége szakadt, én pedig örök életre szóló élményekkel, és pár ezer forintnyi munkabérrel gazdagodhattam általa.

Ez jó, megosztom!

    3 hozzászólás

    1. bachterman:

      épp most csináltam másfeles pvc csőből szkimmer nyelet, és azon is rajta van a dátum, meg hogy hol csinálták. egy hónapja debrecenben. :O

      A komment időpontja: 2012 július 18th, 19:39

    2. Nfol:

      Dehát ez a 8 mérföld sztorijának 40%-a!

      A komment időpontja: 2012 július 18th, 21:09

    3. JonC:

      apropó eminem: http://www.damnlol.com/i/f54ce94f347acb56d0c5204a8d6269ea.jpg

      na akkor elmentem frísztájlreppelni.

      A komment időpontja: 2012 július 18th, 22:45

    Írj kommentet!

    

    Top 5 post

    

    Érdekesség még, hogy 786 darab post, és 2648 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

    Tagek