Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Ezen hónap archívuma: 2016, július

Locus Map Pro – az új szerelem

Posted by JonC On július - 18 - 2016 5 hozzászólás

Ezer éve (na jó, pár hete csak) akartam már írni erről az appról, ugyanis amióta megismertem új távlatok nyíltak számomra a túrázásban, erdei-mezei biciklizésben – úgy általában bármiben amely során elhagyom a betonozott utakat. Az előző mondatban mondjuk az a vicces számomra hogy mostanában pont a turn-by-turn navigáció funkcióját erőltetem (tudjátok, az a “száz méter múlva fordulj balra” típusú dolog), de tény, hogy még tavasszal azért tettem vele egy próbát mert a tököm tele volt azzal, hogy egy erdőből az Endomondo-n ennyit látok:

2016-07-18 20_16_42-Endomondo

A Locusban ez a terület így néz ki:

Screenshot_2016-07-18-20-18-00

Azért kicsit könnyebb átlátni hogy mi merre, ugye? Jó, persze ez nem feltétlenül az app erénye: a shoton a turistautak.hu térképe dolgozik alatta (emellett még sok másik is választható, de erről később), így hihetetlen részletességgel láthatjuk hogy mi-merre (például jót röhögtem amikor először találkoztam az amúgy teljesen jogos “vigyázz, méhek!” figyelmeztetéssel valamelyik turistaösvényt tanulmányozva).

Szóval adva vagyon egy bika térkép. Az app tud még sok-sok mást is. Egyből a lecsóba csapva ezt a képet például pár hete lőttem – igen, guruló biciklin, mert az életem nem drága ha valaminek a demonstrálásáról van szó:

Screenshot_2016-07-06-21-42-44

 

Ami a képen látható:

  • a bal felsőben a megtett kilométerek száma, a jobban az aktuális sebesség, a jobb alsóban felül a célig hátralevő kilométerek száma (ez kicsit redundáns, a képernyő tetején is látszik, de ott túl kicsi betűkkel amiken sajnos nem lehet növelni) alatta pedig a telefon akksijának a hőmérséklete. Ezeket mind én pakoltam ki a HUD-ra, de még rengeteg különböző opció áll a rendelkezésre
  • a térkép átváltott éjszakai módra ahogy rám sötétedett
  • a képernyő közepén pirossal látható az épp’ aktuális tengerszint feletti magasságom
  • a bal szélen (amúgy konfigurálható hogy mik legyenek ezek) a zöld “REC” feliratú fül jelzi hogy éppen rögzítem a nyomvonalamat, alatta a két konfigurált füllel pedig a térkép cserélhető le pillanatok alatt (ha például egy területen túl kusza a turistatérkép akkor bármikor átválthattok egy másikra)
  • alul a két kék hátterű ikon közül az egyik azt jelzi hogy mindig a középpontban maradunk a képernyőn, a másik pedig navigációnál hasznos, ugyanis mindig úgy forgatja a térképet hogy felfelé haladjunk rajta
  • ja, és bal oldalt az a “a feloldásához” felirat jelzi hogy le van zárolva a képernyő, ezért nem tudod véletlenül elnyomkodni menet közben

Néhány további képernyő a programból (a harmadikon elrejtve a 2X100 km-es hétvégém nemrég amire elég büszke vagyok :))

És akkor ez még csak a felszín volt. Mint látható egy megfelelően erős akksijú telefonnal (az enyémben a 3000mAh-s simán bírja az 5-6 órás túráimat is) és egy kormányra rögzítést lehetővé tevő tartóval az app simán kivált bármilyen biciklis számlálót/órát. Kicsit mélyebbre merészkedve az opciókban azt láthatjuk hogy már-már zavarbaejtően sok a lehetőség (bzmeg, kirakom mindjárt az (x)-et a post elejére, de tényleg szeretem ezt a progit nna). Például ami miatt kényelmes a kormányon használni az az, hogy a képernyő be/kikapcs a proximity-szenzorra menjen, szóval elég integetni egyet a képernyő előtt ezután ha látni akarod hogy hány kilométer van még hátra. A képernyő ki/be mehet úgy is hogy a következő letérés előtt x méterrel kivilágosodjon majd utána sötétedjen vissza. Apropó turn-by-turn navigáció: jót röhögtem amikor pár hete naivan beállítottam Fehérváron úticélnak Balatonakarattyát, megadtam hogy kerékpárral megyek, erre olyan földutakon szolgáltatott nekem “a következő lehetőségnél jobbra” típusú eligazítást amiken szerintem már ember nem járt hónapok óta. Még szerencse, hogy a biciklim bírja az ilyet, visszafele azért már betonon jöttem…

Aztán tudja a külső szenzorok jeleit fogadni, például a pulzusszámlálókét vagy a külső GPS-ét, de ezeket a lehetőségeit még nem próbáltam ki. Amit viszont igen, hogy egy plusz kiegészítő telepítése után geocaching-olni is faszán lehet vele, a térképen megjelennek a ládák leírással, mindennel együtt ahogy azt kell. Kár hogy úgy vettem észre hogy ehhez aktív netkapcsolat kell, az meg nem mindig akad az erdő mélyén.

Emlegettem a térképeket: egyrészt online elérhető jó pár (köztük a LoMaps, vagy a már emlegetett turistautak.hu-sok amelyek kifejezetten Magyarországot ábrázolják), másrészt ezeknek egy általad behatárolt területét bármikor letöltheted a telefonodra, így ha nincs neted se fogsz eltévedni. Amire figyelni kell hogy ezeket darabonként tölti le, és egyes térképeknél van napi letöltési limit, de ez simán elég szokott lenni – nekem legalábbis. Az előbb említett LoMaps ráadásul full offline – azt azért hozzá kell tennem hogy csak akkor használható ha megveszed a full verziót és az ezért ajándékba kapott ún. LoCoin-okkal megveszed a Locus Shop-ban (ahol hálistennek elenyésző a hasznos cuccok száma, ezért nem csesz az ideg hogy valami nélkülözhetetlen csak pénzért vehető meg pluszban a programhoz).

Néhány egyéb lenyűgöző funkció a teljesség igénye nélkül (egy részük csak a teljes verzióban elérhető):

  • a térképek között nem csak váltogatni lehet, de egymásra is lehet őket rétegezni így kapva egy olyat, amely mindkettő információt tartalmazza
  • beköthető a progi egy csomó webes szolgáltatásba mint például a GPSies.com (így a linkkel rendelkező ismerőseid láthatják hogy merre jársz a nagyvilágban)
  • a program egy tapintásra megmutatja az összes POI-t a környékeden (ha ismeretlen helyen jársz, de érdekelnek a nevezetességek elég jól jön az ilyen)
  • a rögzített útvonalakat exportálhatod file-ba (vagy akár importálhatod is a máshonnan származókat), én például minden túrám után ezt teszem, majd az így kapott file-t töltöm fel az Endomondo profilomba
  • apropó rögzített útvonalak: mappákba rendezve, elnevezve tárolhatod őket, ami szintén elég hasznos lehet
  • még mindig rögzítés: a különféle tevékenységeknek különböző rögzítési profiljai vannak. Ez azt jelenti hogy míg biciklin ülve kicsit ritkábban “néz rá” a GPS-re a program addig gyalog ez sűrűbben történik meg. Ez amúgy – mint sok egyéb funkció – szintén testre szabható

És így tovább a végtelenségig (na jó, csak szinte). A free és a full verzió közötti különbségek, valamint a letöltésekhez vezető linkek itt találhatóakAmi még említésre méltó hogy az app tud magyarul, és egész jó a fordítás minősége, úgyhogy bátran tehet vele egy próbát az is aki nem ért külföldiül. Kétezer forintos árával kicsit drágának tűnhet, de már a reklámcsík eltüntetése megérhet ennyit – a pár csak full verzióban elérhető hasznos funkciót figyelembe véve viszont nem kérdéses hogy ez instant buy lehet. Teszteljétek kicsit a free verziót, és látni fogjátok ti is hogy nem alaptalan a lelkesedésem 🙂



Top 5 post



Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2657 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 3 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

Tagek