Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Ezen hónap archívuma: 2016, december

Töltény a csőben

Posted by JonC On december - 29 - 2016 6 hozzászólás

A címben szereplő metafora nem a mértéktelen oldskool Tankcsapda-fogyasztásnak köszönhetően jutott tegnap eszembe, hanem azért mert mostanában sokat töprengek a helyzeten amiben vagyok most már hónapok óta, és valamiért ez ugrott be magamról. Látom magamban a potenciált, látom, hogy az átmeneti holtpontomon átlendülve még nagyon sok pozitívumot fog az élet tartogatni számomra és azoknak akik közel állnak hozzám (mindezt persze én fogom elérni, nem az a tervem, hogy csak úgy meg fog történni), fogok én még családot alapítani, leszek én még igazán, felhőtlenül boldog. A mostani helyzetben érzett szomorúságom is érthetetlen lehet sok ember számára: minden, de tényleg _minden_ megvan az életemben amire egy átlag halandó vágyhat leszámítva a nőt, mint olyat. Na persze nem mintha nem lehetett volna már megoldani ezt is, de az a kurva nagy helyzet, hogy magam sem tudom mit szeretnék: jelenleg élvezem is az egyedüllétet meg nem is, és ha szeretnék bármikor változtathatnék a helyzeten. Bármikor. Az ijeszt meg igazán, hogy nem külső, vagy befolyásolhatatlan tényezők miatt nincs nőm, hanem saját magam miatt. Ezt alátámasztandó szeptemberi feljegyzésem következik (igen, szoktam jegyzetelni, úgy gondolom pár év múlva érdekes lesz belepillantani hogy hogyan éreztem magam mondjuk 2016 végén):

Az a vicces hogy pár hete még azon aggódtam hogy mi lesz ha nem lesz soha senkim, most meg azon aggódom hogy mi lesz ha  nem is AKAROK majd soha senkit.

Ez azóta is így van, és jelenleg nem látok semmit, amitől ez megváltozhatna. Ez a büdös nagy helyzet. Mint említettem viszont minden más adott, úgyhogy Mucsi Zoltánt hívnám segítségül, aki mindannyiunk fejlett pszichológiai érzékkel rendelkező kocsmárosaként elmagyarázta nekem hogy menjek a picsába a rinyálással, de tényleg:

Na ennyit a lelkemről, jöjjenek a fejlemények: az a helyzet hogy fene nagy bánatomat egy kerékpár megvásárlásában gondoltam levezetni pár hete, úgyhogy a jövő tavasszal már egy igazi országúti masina nyergében fogom kezdeni:

Aki követi a blogot az tudhatja, hogy idén elég sokat tekertem (egész pontosan 1780 kilométert), úgyhogy ideje volt egy ilyen gép beszerzésének. Még pár apróság (SPD-s cipő, mez, normális sisak, ilyesmik) hiányoznak, aztán suhanhatok végre. Most ugyan száraz, napos idő van, de a nulla fok körüli hőmérséklettől kicsit félek, ugyanis idén tavasszal 10 fokban sikerült úgy megfáznom, hogy egyszerre volt tüdőgyulladásom, és asztmám, aminek köszönhetően egy hétig szó szerint alig kaptam levegőt (a hörgőtágító gyógyszer aztán segített). Főként emiatt fogok egyrészt jobban felöltözni, másrészt megvárni amíg legalább 13-15 fok nem lesz, de aztán senki nem állíthat meg. Olyanokat is tervezek, hogy minden hétvégén hazatekerek majd Pápára meg vissza (cirka 210 km összesen), de még meglátjuk mi lesz ebből. A kormány magassága szerencsére állítható, de még így is félek hogy fogom bírni a döntött testhelyzetet órákon át.

Ha már a testhelyzet szóba jött: sokat fog segíteni az elviselésében a kettlebell-edzés, amire most már lassan öt hónapja, heti három órában járok. A mélyhátizmok és a törzsizmok is kapják rendesen a terhelést, az edzőm szerint ezek segítenek majd a tekerésben is. Erről a gyakorlatról nem is beszélve, mondta hogy profi bringások is szokták alkalmazni a combizomzat erősítésére:

Az edzés mellett igyekszem egészségesebben élni: tavasz óta nem ettem kenyeret (abonett rulez), disznó- és egyéb vörös húst, cukrot sem (max ha pl egy gyümölcsben van) amelyek régen azért meghatározták az étkezéseimet. Helyettük mostanában csak csirkehúst, bulgurt, csírákat, müzlit, tonhalat, meg hasonlókat eszem, de kellett is: az edzés önmagában nem fogyaszt, így viszont pár hónap alatt 80-ról fogytam 75-re (fogalmam sincs hogy mondjuk 2 éve mennyi lehettem, de tuti hogy több mint nyolcvan amúgy), és a sörhasam jelentős része eltűnt. Heti háromszor 1 óra, és nem ész nélkül megenni mindent: ennyi kellett nekem ennek eléréséhez (meg a nyáron letekert táv is segített mondjuk). Szokták mondogatni hogy figyeld meg mennyivel jobb lesz a közérzeted ha fittebb vagy. Hát, ezt annyira nem vettem észre, de tény hogy jobban esik a tükörbe nézni mint pár éve. Nyáron kombinálom az edzéseket a tekeréssel, kíváncsi leszek hogy fogok kinézni szeptemberre.

Aztán van még egy új hobbim: nekiálltam gitározni tanulni. Na jó, egyelőre elég alap szinten pötyögtetek, de tény, hogy bizonyos részeket felismerhetően el tudok már játszani a Paranoid Androidból (is). Segítségemre van a Rocksmith 2014, ami nagyon jó eszköz, és rengeteg mindent tud, de érzem hogy heti egyszer legalább el kéne mennem tanárhoz is, hogy pl megtudjam milyen spéci akkordlefogási módok léteznek (egyet már vágok, a barrét), vagy hogy néhány akkordot egyáltalán hogyan lehet lefogni, mert van pár ami nem megy. Persze, youtube-on is meg lehet sok mindent tanulni, de egyelőre úgy gondolom nem lenne rossz egy tanár segítségét is igénybe venni. Még meglátom. Azért vicces volt látni apám reakcióját, amikor nézte hogyan gyakorlok: ő akusztikus gitárhoz van szokva, meglepve látta hogy én viszont javarészt hangokat fogok le szépen sorban. Persze egy zenekarban a szólógitáros dolga javarészt ez, meg a zúzások, amikhez viszont (ahogy eddig láttam) néha elég két húrt is lefogni (jó, az már akkordnak számít, de nem egy bonyolult dolog).

Végül a netes jelenlét: ahogy látható a blog el van hanyagolva “kissé”, de ez már évek óta tart – elég megnézni mennyivel aktívabb voltam mondjuk 2012-ben hogy lássátok miről beszélek. Néha az is eszembe jut hogy kidobom az egészet a kukába (magamnak persze megtartva a bejegyzéseket emléknek), de egyelőre nem vitt rá a lélek. Meleg szívvel gondolok vissza azokra az időkre amikor még bloggernek tituláltam magamat, mostanra ez már változott kissé – de ahogy feljebb látható, a lista nem tűnt el, csak bővült és változott, ami nem rossz dolog szerintem. A blogolás mellett mostanában minimum heti egyszer streamelek is, most már az arcomat is adva a dologhoz – szintén kedves időtöltés ez nekem, főleg ha jó passzban vagyok és sokan kommunikálnak velem a chaten közben. Segít leküzdeni a magányt is amivel mostanában szembesülni vagyok kénytelen: talán még soha az életben nem voltam ennyire egyedül mint például most, amikor ezeket a sorokat írom. Nem rinyálni akarok, tényleg, de így van. A barátaim Pápán (de mintha velük se lenne minden rendben, kezdünk kicsit talán széthullani), én meg itt Fehérváron, a városban, ahol az (ex)kollégáimon kívül senkit nem ismerek, nekik meg megvannak a családi programjaik így a két ünnep között. Az edzés, a boltba járás és talán ma este egy Vad Fruttik koncert (amire úgy fest egyedül fogok elmenni): ennyi a szociális interakcióm a héten. Tényleg nem panaszkodom, tudom hogy ez csak ideiglenes, csak mégis: jó lenne néha valakihez szólni. Erre jó a streamelés, amíg az objektívbe bámulok sem vagyok annyira egyedül.

Sikerült megint vidámra kihozni a post végét, pedig nem állt szándékomban érvágós hangulatba ringatni senkit. Kicsit el vagyok kenődve, de ezek tényleg kurvára first world problemek amikkel küzdök (a magány tényleg az), ráadásul – mint ahogy az írás elején kifejtettem – csak én tehetek róluk. Majd megváltozom idővel, és nem leszek a saját magam ellensége tovább. Minden másra ott a Mastercardom.



Top 5 post



Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2657 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 3 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

Tagek