márc20

Ez a kedvencem Jópár kilométer legyaloglásába került ugyan, de mégiscsak sikerült lőni pár jó fotót, amelyek alapján mégiscsak korrigálnom kell a korábbi véleményemet: mégse annyira ronda ez a város, mint amennyire eleinte gondoltam. Elérhetőek ezen a linken (Picasa-album), továbbá Feri kollegám is feltöltötte a sajátjait ide.

márc15

Bár ma Petőfiről, és forradalmáról kéne értekezni, de van egy apróság, amit már szerda óta tudok, csak még megírni nem volt kedvem, és időm: holnap repülök tíz napra Düsseldorf-ba céges kiküldetésre. Ez a mondat leírva még durvábban hangzik, mint mikor még a fejemben keringett… kicsit most meg is ijedtem a dologtól, bár eddig szinte semmi tovább »

júl05
http://youtu.be/a2jTQEczKJE

Annyira egyszerű, és egyben elcsépelt kezdés lenne azt írni, hogy „annyi minden összegyűlt bennem az utóbbi hetekben, és úgy érzem le kell írnom, mert felrobbanok” (ahogy már történt pár éve), pedig ez eleve elővetítené, hogy itten most világmegváltó gondolatok fognak közlésre kerülni, pedig aztán lófaszt. Gyorsan le is tudom a mai nap nagy tanulságait, amelyeket tovább »

dec14
http://www.youtube.com/watch?v=tXgVrUDpge4″

Azon gondolkodom, hogy mennyire furcsa (lehetne más jelzőt is aggatni erre…), hogy a kicsinyke életemben mostanában a legnagyobb fordulatokat a munkahelyem hozza: tavasszal ugye kiruccantam nekik hála egy bő hétre Düsseldorf-ba (ami egy undorító szürke iparváros, viszont a jacuzzi/szauna/medence-kombó esténként a négycsillagos szállodában egész kellemes volt), most pedig már két napja Pesten töltöm a napjaimat, tovább »

márc21

Ígéretemhez híven – leküzdve a fejfájás enyhe, ámde konstans érzetét – alant kifejtem, hogy miért is utáltam meg ezt a várost annyira, hogy ezzel átvette a „megtisztelő” címet Székesfehérvártól (amit annak idején azzal érdemelt ki, hogy soha nem tudtunk komplikáció mentesen hazajutni koncertek után). Mindazonáltal, hogy valószínűleg az idő ezt a tegnapi estét is meg tovább »

márc21

… harmadik próbálkozásra kattint sikeresen az ‘Új bejegyzés’ opcióra a WordPress adminfelületén… nos akkor igazán alkalmas az állapota egy új post írására.  Szombat este lévén ugyanis  jó magyar – vagy akár nevezhetnénk globálisnak is – szokás szerint úgy döntöttünk, hogy durva mennyiségű alkohol magunkba szólítására fogjuk szánni az estét, ha már egyszer szombat van. Ha tovább »

márc19

Idióták ezek a finnek (meg a többi viking): azt élvezik, ha olyan körülmények között tölthetnek el 10-15 percet, amiből egy normális embernek kettő is bőven elég. Sőt, hogy tetézzék a totális idiotizmust utána még csobbannak is egyet valami jeges tóban utána ahelyett, hogy beállnának mondjuk valami langyos zuhany alá kipihenni a sokkot! Ma én is tovább »

márc17

Egy fázós éjszaka után (mert ugye okosan lekapcsoltam éjszakára a klímát, merthogy igen zúg) reggel egész frissen keltem ki hatalmas ágyamból (amúgy tényleg nagy, és főleg magas, tériszony garantálva). Fél óra múlva már nagyjából embert varázsolva magamból állhattam neki annak a napkezdő szeánsznak, amit legegyszerűbben talán svédasztalos reggelizésnek nevezhetnénk, ámbár ez a definíció nem érzékelteti tovább »

márc16

Életem talán legdurvább élményén estem ma túl, és még most se döntöttem el, hogy jó volt-e ez nekem, vagy épp a klausztrofóbia és a halálfélelem sokkoló egyvelegét volt „szerencsém” átélni. Néha volt olyan pillanat, amikor úgy éreztem, hogy menten pánikrohamot kapok, de szerencsére ez gyorsan elmúlt, sőt egy idő után már élveztem is. Ja, hogy tovább »


preload preload preload