- állapítottam meg olyan éjféltájban, amikor már csak percek választottak el minket a menyasszonytánc izgalmaitól. Józsi magához intett, és megmutatta, hogy melyik kritikus pontot kell nekem védenem, ahol elrabolhatják az arát a táncparkettről. Be is álltam szépen, lábak kicsit szétvetve, jobb kézzel rámarkolva a bal csuklóra, felöltöttem a szekusok kicsit lenéző mosolyféléjét, és vártam a fejleményeket. Kaptam magam mellé még egy arcot, hogy majd ketten elég elrettentőek leszünk ahhoz, hogy senki ne akarjon rajtunk keresztül menyasszonyt rabolni. Szép nagydarab fiatalember volt, és látszott rajta, hogy rendőr a szentem, mivel nem igazán reagált az általam felé szórt poénokra, gondolom azért, mert már beleivódott a rendőrök oly’ szimpatikus “köcsög kis civilek” habitusa. Alapvetően ez akkor este nem zavart, sőt le se esett, hogy egy rendőrrel próbáltam poénkodni, csak másnap gondolkoztam el rajta.Mindenesetre egy forró helyzet volt csak, amikor egy kevésbé bevédett menekülési ponton egész sokáig sikerült elráncigálnia az egyik kedves vendégnek a menyasszonyt, és rohanhattunk utána ketten-hárman, hogy visszaszerezzük. Szerencsére ez is sikeres volt, és nem borult meg senki, pedig sanszos volt a dolog 
Közben beszélgettem sokat egy echte angol sráccal is, akit Olivernek hívtak, és úgy nézett ki, mint a Kegyetlen játékok főhőse (szinte), és olyan érzése volt az embernek, amikor kezet fogott vele, mintha egy döglött halat markolászna (jó, nem kézfogásból kell lemérni az embereket, de tény, hogy elég nyüszöge volt az arc, kész csoda, hogy bírta a belé tukmált ipari mennyiségű Hubertust ). Kiderült, hogy szeretne Magyarországon angolt oktatni, ami alapvetően remek ötlet (anno nekem is volt kanadai tanárom, akinél nem lehetett azt csinálni, hogy ha nem tudtál valamit, akkor visszaváltasz magyarra ugyebár). Szegényem sokszor volt zavarban az este folyamán, pláne mikor keresztapám (aki alapvetően elég tiszteletreméltó jelenség, főleg ha az ember egy hatvankilós legényke egy idegen országban) megfogta, és odacipelte a rövidespulthoz felesezni
Visszatérve az esküvőre, egészen jó hangulatban telt, és újra volt alkalmam megfigyelni azt a jelenséget, ami olyan éjfél – egy óra magasságában szokott jelentezni, amikor már mindenki teli van, mint a déli busz, mégis próbál kultúráltan viselkedni. Ez a felboruló poharak, és a lekajált ingek időszaka, amikor a mozgáskoordináció már némileg gyengül, de még próbálja mindenki tartani a látszatot, hogy ő színjózan. Ez vicces tud lenni, de nem értem miért nem engedik el magukat az emberek ahelyett, hogy görcsösen próbálják a felelős felnőtt imidzsét védeni. Jó persze, az ember körül van véve rokonokkal, és senki se szeretné, ha csak úgy emlegetnék az adott eseményt, hogy “ja tudod, amikor XY úgy be volt bombázva”, de kicsit lehetne lazábban is kezelni az alkoholos befolyásoltság “problémakörét”, már ha létezik ilyen. Én kifejezetten büszke voltam magamra, mivel még éjfélkor is olyan állapotban voltam, hogy a vőlegény meg mert bízni a fentebb vázolt felelősségteljes feladattal (ami persze csak poén volt, de azért mindenki igyekezett eleget tenni a kötelességének).
A buli tehát alapvetően megfelelt a magyar esküvők iratlan szabályainak, volt báli zene (amit had ne minősítsek, mert végülis a maga nemében jó volt, csak magával a nemmel vannak bajaim), rengeteg rövid, lagzikoszt (amelynek ugyebár jellemzője, hogy nem a túl pepecselős fogásokra helyezik a hangsúlyt, hanem inkább a mennyiség a lényeges, ettől függetlenül finom volt), enyhén irritáló stílusú vőfély (akin látszott, hogy nem szereti, ha más is jópofa rajta kívül, ez főleg akkor tűnt fel, amikor az udvaron javasoltam neki, hogy játsszunk “adj király katonásat” is, és nem vigyorgott), a szintén nagyon idegesítő esküvői fotósról nem is beszélve (aki miután megtudta, hogy barátnőm utálja ha fényképezik sportot csinált a lesifotók lődözéséből). Volt – még délután – rendőrautós felvezetés is félpályás forgalomlezárással, és szirénázással fűszerezve, ki is csúszott a számon, hogy rendőr akarok lenni, de ezt egész gyorsan vissza is vontam, miután belegondoltam, hogy hogy festenék egyenruhában (gyk.: röhejesen ).
Az este végülis olyan fél három fele jött el számunkra, amikor engedve a folyamatos fülrágásnak végül elbúcsúztam az ünnepeltektől, amiért cserébe kaptam egy jó adag sütit (amit külön köszönök, igazán jól esett). Remélem valamilyen formában jut nekem is a képekből, amiket az a majom a tisztelt Fotós Úr lőtt, pláne mivel van közöttük néhány sztárfotó rólam is Jó volt a buli, jövünk legközelebb is!
A kommentárom az esethez: bár ez még “csak” egy próbaper volt, de precedenst teremthet. A törlesztőrészletek egyoldalú emelése a bankok részéről mindössze az extraprofitjuk megóvásának eszköze, tehát nem arról van szó, hogy nélküle csődbe mennének. Egész egyszerűen a devizahitel folyósítása hatalmas üzlet, amely díjemelés nélkül nem lenne akkora. Pofátlan üzleti magatartás a válságból adódó bevételkiesést az adósokon behajtani, és – az oly sokszor emlegetett Nyugattal ellentétben – nálunk mégis megtehetik (megtehették?) a hitelintézetek! Talán (persze még ezzel a ‘talán’-nal is túlzott naivitásról teszek tanúbizonyságot) most már nem vasalhatják be szabadon az árfolyamingazodásból adódó mínuszt rajtunk. Saját példa, anno 
