Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Archívum a(z) ‘mjúzik’ kategóriához

Zenei homlokra csapásom a mai napon

Posted by JonC On február - 22 - 2017 1 COMMENT

Valamiféle perverz gondolat szállhatott meg ma, de munka után a szokásos kockulós (néha edzős) szabadidős program helyett úgy döntöttem, hogy egy 1980-as David Lynch film, az Elefántember megtekintése lesz a terítéken, ha már ott hempergett a vinyón vagy egy éve. Nem is a filmről akarok most írni (nekem alapvetően tetszett, de mai szemmel nézve nem egy közönségsikeres alkotás azt meg kell hagyni), hanem arról a wtf-pillanatról amikor a zárójelenet alatt felcsendült ez a dallam:

És egyszer csak beugrott, hogy én ezt már hallottam valahol. Hát persze, a röpke 25 évvel később megjelent Tiësto-szám, az Adagio for Strings kiállásában egy az egyben ez szerepel! Tessék meghallgatni, a 35. másodperctől jön az ominózus rész:

Tanulság nincs, maximum annyi hogy nézzetek ti is 35 éves filmklasszikusokat, érhetnek meglepetések.

UPDATE: egy gyors keresés után kiderült, hogy csak én vagyok zeneileg (is) alulművelt, ugyanis az Adagio for Strings egy önálló komolyzenei darab, amelyet egy Samuel Barber nevű zeneszerzőnek köszönhetünk. Ráadásul nem csak az Elefántemberben és a fentebb linkelt Tiësto-számban hallható. További részletek itt.

HCE-finalcoverSteven Wilson – Hand. Cannot. Erase. (2015)

Fejben fogalmazom egy ideje a felvezetőszövegét ennek a postnak, csak nagyon nehéz nem közhelyesnek, és elcsépeltnek hatni ilyenkor. Olyan kifejezések jutnak eszembe, hogy “mestermű”, meg “korának egyik legnagyobb zenésze”, hogy a “instant classic”-ról ne is beszéljünk. Pedig ez a lemez már most klasszikus – olyasféle érzés hallgatni, mint amilyen anno 1967-ben lehetett először belekóstolni a Beatles “Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band”-jába: érzed, hogy valami nagy dolognak vagy tanúja. Persze majd az utókor eldönti, de ha van igazság akkor Steven Wilson munkássága valami több reflektorból megvilágított díszes emelvényen fog helyet kapni a Rock Örök Múzeumában. Azt írta a Visions nevű német zenei magazin, hogy ez az album a Facebook-generáció The Wall-ja. Én ezt az analógiát nem érzem teljesen pontosnak (közel sem játszik annyi fiatal életében központi szerepet a gitáralapú zene, mint azokban az időkben), de azzal kiegyezek, hogy Steven Wilson napjaink Roger Waters-e. Ami azé’ nem olyan rossz kis titulus szerintem.

Na de térjünk rá az új lemezre, amely a Hand. Cannot. Erase. nevet kapta. Általánosságban elmondható, hogy az album kicsit emészthetőbb mint az előző (“The Raven That Refused to Sing (And Other Stories)”), több rajta a szinte már-már rádióbarátnak is nevezhető tétel (főleg ha viszonyítunk az előző fúziós jazzet progresszív rock-kal keverő számaihoz), ami szerintem jót is tett neki. Valahogy kevésbé érződik hangszeres maszturbációnak, mint néhány régebbi Wilson-album, ha az összképet tekintjük (hangszeres maszturbáció nálam az, amikor egy szám mintha nem is akarna szólni másról, mint hogy a zenészek mennyire rohadt technikásak, és ezt csak 10 percnél hosszabb terjedelemben sok-sok szólóval megtűzdelve tudják kifejezni. Persze minek hallgatok progrock-ot, ha ez zavar, mi?). Ennek ellenére néha elkapott ez az érzés, de szerencsére kis mértékben, és az összképet nem súlyosan rontó formában.

Fogalmam sincs hogyan kell helyesen lemezbemutató cikket írni, úgyhogy következzék a tracklist – mindegyik számról írok majd pár gondolatot, aztán meglátjuk hogy sikerül:

Tovább is van… »

Egy feltételezett házaspár, Ludmilla és Nyikolaj (vagy Anatolij) Tokov is eltűntek. Létezésük bizonyítékául egy, az eget rádióantennákkal kémlelő olasz testvérpár Torre Bertben rögzített felvételét szokták példaként felhozni. Az antennákkal befogták egy, a Föld körül keringő jármű adását, melyben egy kétségbeesett és összezavarodott női hangot lehet hallani orosz nyelven beszélve, aki képtelen volt visszatérni a Föld légkörébe. A hangot tulajdonítják Ludmillának, noha a neve sehol sincs megemlítve.

/A Wikipédia Elveszett kozmonauták című cikkéből/

A Képzelt Város nevű, szívem csücskét régóta bitorló zenekar soron következő, harmadik nagylemeze a fenti történet szereplőire emlékezve kapta az Anatolij címet. A történet van elég misztikus, és hátborzongató ahhoz, hogy meglóduljon az ember fantáziája ha belegondol milyen is lehet kint sodródni remény nélkül egyre fogyó oxigénnel (apropó, Gravitációt látta valaki? Jó az?). Ugyan a kiindulási alap, miszerint a lemez hangulatát egy halálraítélt, ki tudja azóta hol, melyik csillagködben úszó asztronautapár adja meglehetősen torokszorító, klausztrofób benyomást sejtet, de ez szerencsére nem igaz: némelyik szám igazán lélekemelő, és grandiózus – olyan, amilyennek egy filmzenének kellene lennie a jelenetben, amikor az idegen bolygó mögött felkel egy számunkra ismeretlen Nap, és szórni kezdi a fényét a sötétbe.
Ami miatt még érdekes a lemez, hogy ezen debütál az Oláh Gergőt váltó Kovács Ákos, akinek énekesi karrierjében az előző állomás a – bevallom számomra ismeretlen –  marionett ID nevű zenekar volt. Mivel az első két lemez számomra szövegileg volt inkább meghatározó (“pilóta lettem, a gépem felhők fölé száll, ha jól dobom” és társai), ezért kíváncsian vártam milyen irányba viszi el az összképet az új énekes személye. Ugyan még csak kétszer hallgattam végig (abban viszont biztos vagyok, hogy hetekig állandó résztvevője lesz a mindennapjaimnak, ahogy az előző albumok is), de az első benyomásaim alapján szerintem énekhangot, tudást tekintve teljesen rendben van a srác, viszont – egyelőre még – nem hallottam olyan emblematikus, akár tetoválásért/Coelho-s stílusú napnyugtás-idézetes képekért kiáltó versszakokat, amelyek Gergőnél jelen voltak. Ennek ellenére (vagy talán épp’ ezért, ha a vérfrissítéssel járó újszerű hangulatot nézzük) a lemez kiváló, tele katartikus, filmzenei hangulatú betétekkel. Talán a vonósok háttérbe szorulása az, amiért még kicsit fáj a szívem, cserébe viszont jóval könnyebben emészthető zenét kapunk jóval kevésbé bonyolult ritmusképletekkel.

A lemez ingyen tölthető innen – vigyázat, csak október 30.-ig!

UPDATE: majd elfelejtettem: aki van olyan szerencsés, és a naffaluban lakik, az jövő héten szerdán (tehát 30.-án, nahát!) az A38-on élőben is meghallgathatja az albumot, akkor és ott fogják ugyanis bemutatni! Facebook event link.

Kegyelemkettes – Mindenkinek a kurva anyját!

Posted by JonC On november - 29 - 2012 6 hozzászólás

Egy kép a lemezbemutató koncertjükről (fb)

A Kegyelemkettes – a tumblr nevű csodálatos blogközösség eddigi legértékesebb gyümölcse – mától hivatalosan is bekerült a kedvenc zenekarjaim közé. A számaik rövidek (van időd kifújni magad két pogóroham között), zeneileg a béka segge alatt mozognak (a Rózsaszín Pittbull simán alázza őket, apropó van új albumuk), a szövegvilág is inkább ordítható kétsoros refrénekkel operál, mintsem hogy bármilyen komolyabb mondanivalót akarna átadni a T. Hallgatóknak. Na de lehet nem szeretni egy olyan zenekart, amely gyakran építi be a komplex dalszerkezeteibe a “KURVA ANYÁD! KURVA ANYÁD!” skandálását? Lehet haragudni rájuk, amikor olyan szövegeik vannak, mint “ebben sem lesz túl sok próza, DÖGÖLJÉL MEG HOFFMANN RÓZSA!!”, vagy “a Kegyelemkettesben nincsen haszon, csillámpóni szopd le a faszom”? Na ugye hogy nem!

Tölthető innen.

UPDATE: elkerülte a figyelmem a remek rendezéssel és nagy költségvetéssel készült klipjük, de most bepótolom:

UPDATE2: én is titeket!!4! 😀

(Ünnepélyes pillanat ez: az új widescreen monitoromon ez az első post amit írok. Ami legelőször feltűnt az az, hogy a régi után mennyivel tovább tart kitölteni egy sort :).)

Megcsúszva bár pár nappal, de én is hírt adok a Képzelt Város nevű szívem csücskét képező magyar zenekar legújabb, Hélium című albumának megjelenéséről. Erőteljesen vacillálok még mindig, hogy melyik számot szeressem leginkább, úgyhogy következzék inkább két szerzemény egy helyett:

 

Persze a többi track is mocskos jó, érdemes végighallgatni a lemezt. Tölthető mp3-ban ingyen innen, flac-ban 7€-ért (vagy többért, ha támogatni szeretnétek őket) innen.  Lesz lemezbemutató is április 29.-én az A38-on, további infók itt.

És akkor tánc!

Posted by JonC On november - 2 - 2011 ADD COMMENTS

Kerestem az alábbi számot égen-földön, de úgy fest, hogy nem nagyon rakta még fel senki sehova. Annyit kell tudni róla, hogy megboldogult kölyökkorom egyik meghatározó albuma volt a Zanza amin megjelent, és a C.A.F.B. nevű zenekar játszotta (akiknek ez volt szerintem az egyetlen értékelhető albumuk, de nincs ezzel semmi gond: más bandáknak is elnézem a sok lagymatag lemezt, ha van egy amit rongyosra hallgatok – lásd PUF és a Ha jön az élet). Ha tetszik, akkor feltöltöm az egész albumot a Youtube-ra, a Budapest című szám például kifejezetten remekmű (most nézem, hogy már fent van, sebaj).

Katt a lejátszáshoz ide:

C.A.F.B. – Ötödik évszak

Szia, mit hallgatsz éppen?

Posted by JonC On június - 21 - 2011 3 hozzászólás

– tette fel a kérdést egy Ty Cullen nevű csóka néhány hete a New York-i utcákon egy-egy véletlenszerűen kiválasztott, füldugóval közlekedő arcnak. Ugyan a videó már lejárt lemez (van már egy hónapos is, micsoda oldskool szar), de azért beágyazom, ugyanis a most következő eszmefuttatásomhoz alapanyagul fog szolgálni. Tessék megnézni, én valamiért végigmosolyogtam:

Történt ugyanis, hogy – mint minden zseniális ötletet – többen is leutánozták, és szép lassan elkészült vagy egy tucat verziója, olyan egzotikumokkal, hogy “Mit hallgatsz Szingapúr”, vagy “Mit hallgatsz Koppenhága” (a post alján lesz egy lista a jelenleg Youtube-on megnézhető változatokból). Több okból is zseniálisak, és kifejezetten hasznosak ezek a videók:

  • egy idegen nép kultúrájába tekinthetsz be, és bizony talán döbbenetes lesz szembesülni azzal, hogy a bolygó túlsó felén is vannak, akik azokat a kommersz szarokat hallgatják bevallottan, mint ami ömlik nálunk is a rádióból, meg a Vivából
  • persze ez fordítva is igaz: én személy szerint vagy négy új előadót találtam, akik a pár másodperces bevágás alapján olyan zenét csinálhatnak, ami passzol az ízlésemhez! Újfent el kell mondanom, hogy csodálatos korban élünk: egy szingapúri utcán sétálgató szemüveges csóka bemakogja a kamerába a zenekart, és a számot amit éppen hallgat, és én itt, Európa közepén a gép előtt ülve csak nézek mint hal a szatyorban: jéé, ez kurva jó!
  • eleve én lenyűgözve bámultam az utcaképet, ami a leszólított figurák mögött hátterül szolgált, például a fene se gondolta volna, hogy Amerikában még rohadt nagy plakátokon is hirdetik azt a kurva FarmVille-t, pedig igen. Amúgy is imádom a webkamerákon át vizslatni a több ezer kilométerre fekvő városok utcáit (a Google Street View meg maga a mennyország nekem), úgyhogy imádtam a jól összeválogatott vágóképeket némelyik videóban.
  • érdekes látni azt is, hogy mennyire jellemző az egyes országokra a leszólítottak reakciója: míg a New Yorker-ek jelentős része már az elején vigyorog (bár a lábuk azért még megy pár lépést, mintha önálló tudattal rendelkezne :)), addig a Bukarestes verzióban azért jóval több a mogorva figura. Kíváncsi lennék, hogy egy magyar változatban hányszor küldenék el a lelkes operatőrt és a kérdezőt az anyjába, bár az is igaz, hogy nem a nyóckerben, vagy a Moszkva (Széll Kálmán?) téren kell próbálkozni hajnali háromkor.

Végezetül íme a lista amit ígértem, bár bevallom, hogy én csak az eredetit (ami fentebb figyel), a bukarestit, és a londonit néztem meg. Ha valamelyik netán feltűnően jó, akkor jelezzetek kommentben, és csekkolom!

NYC
Lisszabon
London
London2
Spanyolország (Salamanca)
Koppenhága
Philadelphia (csoda, hogy nem mindenki csak a Streets of Philadelphia-t nyomja Bruce Springsteen-től :))
Stockholm
Sao Paulo
Zágráb
Bukarest
Szingapúr
végezetül egy Youtube-keresés, ami hasznos lehet: klikk ide.

Amúgy nem jutott még eszébe senkinek, hogy megcsinálja ezt itthon is? Nem is kell hozzá sok minden, csak egy viszonylag normális kamera, meg egy kevés bátorság 🙂

Mit nekem az óceán?

Posted by JonC On május - 8 - 2011 2 hozzászólás

A jó életbe, már megint sikerült rohadtul rákattannom erre jó pár hónapnyi kihagyás után:

Régebben itt írtam róla, ami érdekes vele kapcsolatban számomra, hogy annak idején hónapokig voltam képes úgy hallgatni, hogy nem untam meg. Most úgy fest megint ez van.

Durva éjszakám volt

Posted by JonC On április - 29 - 2011 ADD COMMENTS

Mivel nagy sikert aratott a Facebook-on is, ezért érdemesnek találtatott arra, hogy itt is megosszam:

azt álmodtam, hogy a VV Béci sztárvendégként énekelte ezt egy Ektomorf koncerten, a gitáros meg közben méltatlankodott az énekesnek, hogy szerinte nem volt jó ötlet meghívni 😀

Azért belegondolva ez a roppant ütnivaló fejű szimpatikus Béla gyerek elég mókás látványt nyújtana, ha ezt kéne előadnia 🙂

This looks shopped

Posted by JonC On április - 20 - 2011 8 hozzászólás

Én egész egyszerűen nem hiszem el, hogy van olyan, aki ennyi ideig képes volt hallgatni ezt a jóféle japán muzsikát (no persze lehet, hogy lenémította, aztán ment a háttérben egy külön fülön a böngészőjében. de ez akkor is egy hónap!!):

Itt tudjátok tesztelni a tűrőképességeteket, ez pedig egy kis ponttáblázat, ami alapján belőhetitek a skilljeiteket:

  • Baby Mode: 0 – 59 seconds
  • Novice Mode: 60 – 179 seconds
  • Normal Mode: 180 – 299 seconds
  • Hard Mode: 300 – 479 seconds
  • Expert Mode: 480 – 719 seconds
  • Master Mode: 720 – 1079 seconds
  • Insane Mode: 1080 – 1499 seconds
  • Dante Must Die Mode: 1500 – 2099 seconds
  • Classic NES Mode: 2100 – 2699 seconds
  • Oblivion is at Hand Mode: 2700 – 3599 seconds
  • You are the Chosen One Mode: 3600+ seconds

BONUS:

  • NYANYANYA MODE: 10,000+ seconds

Én talán ha a normal mode-ig eljutottam, viszont erősen gondolkodok azon, hogy az mp3 verziójából faragok egy csengőhangot magamnak 🙂



Top 5 post



Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2657 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 2 vendég, 5 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

Tagek