Ráktalicska blog - 18. oldal

Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

A földön keverő kanadaiak balladája

Írta JonC Ekkor: 2011. június 24. 1 KOMMENT

Bő egy hete a kanadaiak újfent megmutatták, hogy mennyire szívügyük a hoki: annak örömére, hogy a Vancouver Canucks elvesztette a döntőt a Boston Bruins ellen a Stanley Kupában úgy döntöttek, hogy kicsit átrendezik Vancouver belvárosát. Volt minden, mi szem-szájnak, október 23.-ának ingere: felgyújtott kocsik, felborított teherautó(k), könnygáz, rendőrroham, móka-kacagás.

A nagy vigadalom közepette készült ez a fotó, ami körbejárta a világot 2X, amelyen egy önmagáról megfeledkezett fiatal pár pettingel a forró betonon:

Ugye romantikus? Milyen édes, ahogy egymásba feledkeztek, miközben körülöttük teljes joggal forrong a világ, a Canucks becsületén esett csorbát a forradalmárok pedig némi rendőrhajigálással akarták kiköszörülni, akár az életük árán is! A szent ügy egy egységbe kovácsolta a fiatalságot, akik egy emberként hágtak a barikádok tetejére, együtt mondva: elég volt! Elég volt az elnyomásból, a zsarnok hokibírókból, és az ország egységét veszélyeztető bostoni sportolókból!

És ők csak nyalakodnak ott tovább, ezzel hirdetve a szerelem erejét. No de az sem mindegy ám, hogy hogyan kerültek a földre, nem ám csak úgy leheveredtek kicsit piknikezni! Íme egy felvétel, ami bemutatja a romantikázás kezdete előtti perceket:

Ha mindez nálunk történt volna egy szokásos októberi happeningen akkor esélyes, hogy nem úszták volna meg egy jó kiadós gumibotozás nélkül – pár évvel ezelőtt meg tuti, amikor még a vipera sem csak egy kígyófajta volt, amitől féltek a rendőrök is.

Szia, mit hallgatsz éppen?

Írta JonC Ekkor: 2011. június 21. 3 hozzászólás

– tette fel a kérdést egy Ty Cullen nevű csóka néhány hete a New York-i utcákon egy-egy véletlenszerűen kiválasztott, füldugóval közlekedő arcnak. Ugyan a videó már lejárt lemez (van már egy hónapos is, micsoda oldskool szar), de azért beágyazom, ugyanis a most következő eszmefuttatásomhoz alapanyagul fog szolgálni. Tessék megnézni, én valamiért végigmosolyogtam:

Történt ugyanis, hogy – mint minden zseniális ötletet – többen is leutánozták, és szép lassan elkészült vagy egy tucat verziója, olyan egzotikumokkal, hogy “Mit hallgatsz Szingapúr”, vagy “Mit hallgatsz Koppenhága” (a post alján lesz egy lista a jelenleg Youtube-on megnézhető változatokból). Több okból is zseniálisak, és kifejezetten hasznosak ezek a videók:

  • egy idegen nép kultúrájába tekinthetsz be, és bizony talán döbbenetes lesz szembesülni azzal, hogy a bolygó túlsó felén is vannak, akik azokat a kommersz szarokat hallgatják bevallottan, mint ami ömlik nálunk is a rádióból, meg a Vivából
  • persze ez fordítva is igaz: én személy szerint vagy négy új előadót találtam, akik a pár másodperces bevágás alapján olyan zenét csinálhatnak, ami passzol az ízlésemhez! Újfent el kell mondanom, hogy csodálatos korban élünk: egy szingapúri utcán sétálgató szemüveges csóka bemakogja a kamerába a zenekart, és a számot amit éppen hallgat, és én itt, Európa közepén a gép előtt ülve csak nézek mint hal a szatyorban: jéé, ez kurva jó!
  • eleve én lenyűgözve bámultam az utcaképet, ami a leszólított figurák mögött hátterül szolgált, például a fene se gondolta volna, hogy Amerikában még rohadt nagy plakátokon is hirdetik azt a kurva FarmVille-t, pedig igen. Amúgy is imádom a webkamerákon át vizslatni a több ezer kilométerre fekvő városok utcáit (a Google Street View meg maga a mennyország nekem), úgyhogy imádtam a jól összeválogatott vágóképeket némelyik videóban.
  • érdekes látni azt is, hogy mennyire jellemző az egyes országokra a leszólítottak reakciója: míg a New Yorker-ek jelentős része már az elején vigyorog (bár a lábuk azért még megy pár lépést, mintha önálló tudattal rendelkezne :)), addig a Bukarestes verzióban azért jóval több a mogorva figura. Kíváncsi lennék, hogy egy magyar változatban hányszor küldenék el a lelkes operatőrt és a kérdezőt az anyjába, bár az is igaz, hogy nem a nyóckerben, vagy a Moszkva (Széll Kálmán?) téren kell próbálkozni hajnali háromkor.

Végezetül íme a lista amit ígértem, bár bevallom, hogy én csak az eredetit (ami fentebb figyel), a bukarestit, és a londonit néztem meg. Ha valamelyik netán feltűnően jó, akkor jelezzetek kommentben, és csekkolom!

NYC
Lisszabon
London
London2
Spanyolország (Salamanca)
Koppenhága
Philadelphia (csoda, hogy nem mindenki csak a Streets of Philadelphia-t nyomja Bruce Springsteen-től :))
Stockholm
Sao Paulo
Zágráb
Bukarest
Szingapúr
végezetül egy Youtube-keresés, ami hasznos lehet: klikk ide.

Amúgy nem jutott még eszébe senkinek, hogy megcsinálja ezt itthon is? Nem is kell hozzá sok minden, csak egy viszonylag normális kamera, meg egy kevés bátorság 🙂

Mindennek háttal

Írta JonC Ekkor: 2011. június 20. 9 hozzászólás

Az van, hogy amikor egy ilyen hosszabb szabi után vagyok kénytelen visszajönni Fehérvárra, és ezzel újfent szembesülni azzal, hogy mennyivel másabb lehetne az életem, ha mondjuk otthon lakhatnék a barátnőmmel, a gyerekkori barátaimmal, és persze édesanyámmal az kurvára le tud lombozni. Ilyenkor érzem át igazán, hogy mit adtam fel ezért az állásért, és hogy mennyivel sekélyesebb, magányosabb, és végsősoron unalmasabb életmód jutott osztályrészemül, amely szerintem még ahhoz is nagyban hozzájárult, hogy az utóbbi hónapokban jóval ritkásabban szállingóztak a postok, egyre kevésbé volt kedvem írni, és – ha megfigyeltétek – inkább a hírekre, a könnyebben megfogalmazható, nem túl mélyenszántó témákra helyeztem a hangsúlyt, éppen azért, mert valamelyest elkezdett felzabálni a fásultság. Tényleg jó volt ez a másfél hét arra, hogy most érezhessem azt, hogy mennyire durván megzombítottak a végeláthatatlan sorban özönlő ugyanolyan hetek a szabadság előtt. Itt lakok ebben a kurva panelban két agyhalottal (az egyik már nem is köszön, a másikkal is csak akkor tárgyalok, ha nagyon muszáj, értsd rezsit kell fizetni meg hasonlók), nincs egy normális haverom, akivel tökéletesen egy húron tudok pendülni (ergo nem frusztráljuk egymást 10 perc után a nem összeegyeztethető hullámainkkal), nem élvezem ki a nyarat (nehéz is lenne úgy, hogy az ember ötkor szabadul a munkahelyéről), és egyáltalán: károsnak érzem minden percét az ittlétemnek. Még kapálózok néha: amióta rendbeszedettem a biciklit néha nagy túrákat teszek a városban (múltkor este fél11-kor jött rám a tekerhetnék, fél1-ig bóklásztam fel-alá a kihalt utcákon, ami jól hangzik, kár, hogy csak még magányosabbnak éreztem magam tőle), pár hete kiültem a Halesz-parkba is, de persze egyedül az is marha unalmas lett néhány perc után.
Szóval úgy érzem azért van miért sírnom-rínom, viszont tisztában vagyok azzal, hogy ilyen állásról mások álmodni sem mernek, és türelmesnek  kell lennem, hátha egyszer majd fogok annyit keresni, hogy legalább a szabadidőmben, hétvégén azt tehessem (szinte), amihez csak kedvem szottyanik. Addig is marad a lassú értelmi hanyatlás, a napi majdnem egy liter energiaital, és persze a hiány, amit nem tud enyhíteni semmi. Bassza meg az egész.

A Tejút, ahogy még sohasem láttad

Írta JonC Ekkor: 2011. június 20. 3 hozzászólás

Ebből a videóból tíz másodpercnyi valójában 2 óra 20 percet ölel fel, és Dél-Dakotában készítette egy szent őrült. A zenéje se kutya, azt egy Simon Wilkinson nevű arc komponálta, aki mellesleg ebből él (itt található a weblapja):

Talán már mondanom sem kell, de fullscreen, HD, hangerő, nyugalom, kézasörbe sörakézbe ajánlott.

A készítő weboldala (vannak neki még érdekes alkotásai, érdemes megnézni a többit is)

A project a Facebook-on (lájkaddictoknak kötelező)

Tudom, hogy most már tényleg úgy fog tűnni, hogy direkt adom itt a hipster-sztájlt, csak azért hogy egyedinek tűnjek (ugye a Portal2- vel kapcsolatos negatív véleményem volt az első lépcsőfok, amelyet annak ellenére voltam bátor megfogalmazni, hogy a szaksajtó, és a gamer tábor közös erővel akarta aranyba önteni a Valve gárdáját miatta), de újfent szembe kell helyezkednem a közvélekedéssel, amikor erről a játékról írok. Tudni kell rólam, hogy a 96-os klasszikust agyba-főbe nyúztam, fejből ismertem nem egy pályáját, sőt, a Ken Silverman által összedobott frappánsan Build névre keresztelt pályatervezőjének is a mélyére ástam olyannyira, hogy néhány hónap után már a 3D Realms-nál pénzért munkálkodó arcok mapjeihez hasonló dolgokat raktam én is össze, ismertem a sector effector-ok csínját-bínját, és tisztában voltam a motor minden hibájával (a teljes 3D teljes hiánya néha nagyon zavaró volt). (Csak érdekességképpen: már az első pályán, amikor leesel a kürtőn a tetőről van egy érdekes pályatervezői húzás: esés közben ugyanis elteleportálódsz a 2D-s map egy totál másik pontjára! Érdemes nézni a Tab-bal előhozható térképet zuhanás közben, egész feltűnő a csalás.) Eme bevezető után már nyugodtan mondhatom, hogy nagy rajongója vagyok Duke-nak: ez a játék jelentette kiskölyök koromban a virtuális valóságot, amelyben minden tárgyat megcsesztethettem, a táncosnénik elővették a cicijüket egy bankóért cserébe, és amelyben lerombolhattam egy teljes épületet (jópofa megoldani egy ilyet a pályatervezőben amúgy), vagy akár nézhettem pármásodperces animált gif pornót is a kijelzőkön (persze csak egy megfelelően megmókolt tiles.art file használatával :)). Amikor pedig bejelentették, hogy mégis vége, nem készül el a Forever, akkor még meg is sirattam a blog hasábjain… ehhez képest kifejezetten furcsa érzés, hogy most itt ülök, végigvittem, kiontottam a főboss beleit, és kavarognak bennem a kettős érzések. A játék ugyanis jó, sőt megkockáztatom, hogy kitűnő, főleg ha a legutóbbi pár FPS-sel hasonlítom össze, amelyeket végigtoltam, vagy kipróbáltam (például a Borderlands, vagy a F.E.A.R. 2…), viszont valahogy kevés, főleg ha a rengeteg fejlesztési időt, és a felfokozott várakozást nézzük, ami a megjelenését övezte. A hibái ellenére én mégis képes vagyok kellemetlen szájíz nélkül visszagondolni rá, ugyanis voltak olyan pályarészek, elrejtett poénok, amelyeken teli szájjal tudtam röhögni – ezt legutoljára a Portal2 tudta elérni, furcsa dolgokat produkál az élet, nem? A rébuszok helyett nézzünk néhány konkrétumot: a játék minden fejlett platformra megjelent (értsd: PC, PS3, Xbox 360), és a nem kicsit avítt Unreal Engine 2.5 dübörög alatta (amelyet már a Nintendo 3DS-e is képes futtatni). A 12 éves fejlesztés persze nem értendő szó szerint: a játék ez idő alatt többször újra lett kezdve a nulláról, a Quake 2 engine után kapott átírták még erre-arra, volt némi jogi vita is persze (ami újabb pár év csúszást okozott), mellesleg ugye csődbe ment a fejlesztő cég, a 3D Realms, úgyhogy a game lassan valami szegény árva kisgyerek dickensi fordulatokban gazdag sorsát tudhatja magáénak (akit érdekel a teljes sztori az itt talál egy bővebb angol, itt pedig egy szűkszavúbb magyar írást). Ezek után szinte nem is meglepő, hogy nem valami korszerű grafikai motor került alá, elvégre a fejlesztés körülményei sem lehettek túl ideálisak. Ezt persze megértem, viszont akkor is gáz, hogy játék közben folyamatosan az motoszkál az ember fejében, hogy “bassszus, mekkorát üthetett volna ez a grafika 3-4 évvel ezelőtt!”. Persze azért van shader-effekt dögivel, a vizek szépen csillognak, van blur is rendesen (főleg amikor mellettünk robban fel egy szerelembomba húú-húú), főhősünk napszemcsijéről remek képtöréseket produkálva folynak le a különböző testnedvek, és a vízcseppek, szóval engem ebben az esetben nem zavart annyira a helyenként meglehetősen puritán külcsín (az Unreal Engine gyerekbetegségével, a néha csak másodpercekkel később betöltődő textúrákkal megspékelve… brr…), mint a Portal2-nél. Szerencsére ragdoll azért akad (meglepett volna mondjuk, ha kimarad, 2011-ben azért már nem követnének el ekkora bakit a fejlesztők), amelyet még a helyenként feltűnő másodlagos női nemi jellegekre is szépen ráalkalmaztak, úgyhogy ringanak az emlők ahogy azt illik.

A  Jodie Foster arcú lány meredten néz

Hooray for boobies!

Azért a T. Fejlesztők között is akadnak elég beteg arcok

No igen, ha az ember belefér egy gyufásdobozba, akkor akár egy szál ellenfél elintézése is problémás lehet

Apropó mellek (és ezzel át is térünk a fejtegetés játékmenetre vonatkozó részére): a játék elején még bőven el vagyunk látva velük: az egyik bossfight után például egyfajta álomként megfordulhatunk egy sztriptízbárban is, ahol akad belőlük rendesen, később pedig a szörnyek által elrabolt, és csapdába ejtett lánykák mellyeit csodálhatjuk meg azok teljes valójában – kár, hogy túl sok interakcióra nincs lehetőség a tulajdonosaikkal a fejbelövésen, és puskatussal megkínáláson kívül. A játék elején látható Holsom-ikrek melleit is csak rövid ideig láthatjuk, mielőtt… de nem spoilerezek, tessék elvinni a játékot addig. Nagy fájdalmam amúgy, hogy ebben a néhány sorban össze is foglaltam, hogy hányszor jönnek szembe cicik a játékban, személy szerint elviseltem volna egy kicsivel több egészséges erotikát is. Amúgy a játékmenet nem sokat változott az elmúlt évezred óta: jönnek sorban a meglehetősen rövid pályák, hullámokban támadnak ránk a rendőrdisznók, az idegesítő repkedő trooperek, és egyéb dögök (az Octabrain-ek speciel hihetetlenül keményre sikeredtek), mi pedig változatos módszerekkel lőjük szitává/robbantjuk darabokra/kicsinyítjük össze, majd tapossuk el/fagyasztjuk le, és rúgjuk szét őket szilánkokra őket. Feltűnően kevés fajta van amúgy belőlük: ha nem számoljuk ide a patkányokat, meg a hasonló kis termetű gusztustalanságokat (az arctámadók visszatértek, juhé), akkor egy kezemen meg tudom számolni hány fajtával találkozhatunk. A harccal kapcsolatban van még egy probléma: nem tudom melyik agytrösztnek jutott eszébe a Gearbox-nál, hogy egyszerre csak kettő elsődleges fegyver lehessen hősünknél, de szerintem ez egy elhibázott designeri döntés volt: a Duke Nukem-nek nem arról kéne szólnia, hogy taktikázok, meg mérlegelek, hogy most melyik fegyvert vegyem fel, és melyiket hagyjam hátra, hanem arról, hogy van a hátizsákban kilenc ágyú, és én vagyok az Isten, azt veszem elő amelyikre éppen szükségem van! No persze szerencsére az ellenfelek rendre elpotyogtatnak egy-egy sörétes puskát, netán rakétavetőt, úgyhogy egy kiadósabb mészárlás után amíg a szem ellát csak fegyverek hevernek (szóval nem nagyon leszünk híján a lőszernek), de ez mégiscsak aláássa kicsit a hangulatot. Bossfight-ok most is vannak rendesen: körülbelül féltucat nagyobbra nőtt rusnyaságot kell hidegre tennünk, de amit az Index-es cikkben írtak, miszerint mindegyik legyőzhető a körbe-körbe oldalazós középre lövős módszerrel azért nettó hülyeség: legtöbbjük igenis elég trükkös darab, persze nem a gyenge pontjuk megtalálása nehéz, hanem a harc közben ránk támadó Octabrain-eket, meg egyebeket túlélni. Volt olyan fight (normal, azaz Come get some fokozaton), amelynek legalább tízszer neki kellett durálnom magam, hogy végre sikerüljön (ez konkrétan a Queen Bitch-es volt amúgy), úgyhogy szerintem szó sincs arról, hogy egyszerű lenne győzni ezekben a harcokban. A sima ellenfelekkel való barátkozás is remek lett szerintem: szinte érezhető, amikor a Ripper-rel (a 96-os részből ismerős négy csöves gépfegyver) sorozod a disznót, hogy szitává lyuggatod a bőrét, amit csak tetéznek Duke laza beszólásai. Apropó beszólások: néha azért sikerült felnyerítenem, például volt egy rész, ahol szelepekkel, és csövekkel kellett operálni, hogy túljuss egy folyosón. Ekkor nyögi be hősünk a következőt: “I hate valve puzzles”, amelyet azért több módon is lehet értelmezni 🙂 Volt még jópár ilyen kikacsintás, aranyköpés, de nem akarom mindet lelőni: márcsak ezekért is érdemes végigtolni a játékot. Néhány szót a pályákról: a designerek itt is igyekeztek a régi klasszikus által lefektetett irányelvek alapján dolgozni: a kezdeti urbánus környezet után (Vegas, kaszinó, hotel, ilyesmik) egész hamar a különféle csatornák mélyén találjuk magunkat az idegenek által mintegy lakberendezési, dekorációs célokkal mindenhova növesztett csápok, illetve egyéb nyálkától csillogó gyanús kinézetű organikus tojások, meg hasonlók között. Kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy a játék során többet nem is térünk vissza a civilizációba, helyette meglátogatjuk az arizonai sivatagot, legvégül pedig a Hoover-gátat. Számomra pont ez az egysíkúság volt a legfájóbb vonása a játéknak: megyünk előre mindenféle szervízalagutakban, csatornákban, folyosókon, sehol egy kisváros, sehol egy ember (hacsak azokat nem számítjuk, akik a találkozásunk után 2-3 másodpercen belül meghalnak valami script-elt baleset során). Miért nem lehetett a játékot ott “tartani” Vegas-ban? Miért kellett a 96-os játék legszarabb pályáit újra ráerőltetni a tisztelt játékosra? Kifejezetten unalmassá válik idővel a taknyos-gusztustalan folyosókon mászkálás, az x+1-edig ugyanolyan turbinaterem kipucolása. Ezen csak hellyel-közzel tudnak enyhíteni azok a részek, amikor 5 centisre zsugorodva kell boldogulnunk (egyből bossfight-tá válik a legalapabb ellenfél legyőzése is, ha az ember ekkora), vagy amikor a hatalmas Bigfoot-tal kell ugratgatni a félig leszakadt sivatagi autópályán.

Forklift Truck Simulator 2011 – Duke Edition

“Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál”

Esküszöm, hogy ezt így találtam itt!

No igen, minek is az a textúra oda, falun elmegy így is

Azt pedig, hogy a játék kurva rövid (értsd: 7-8 óra alatt röhögve végigjátszható) már szinte meg se akarom említeni, mint negatívumot: manapság sajnos ez a módi, nem nagyon kényeztetnek el minket akár több hétre is szórakozást nyújtó anyagokkal a tisztelt fejlesztők. Annak fényében, hogy egy iparágról beszélünk, amelynek trendjeivel szembeszegülni kábé annyira ésszerű, mint széllel szembe pisálni nem meglepő, hogy a Gearbox se erőltette meg magát túlzottan: kapunk 22 darab nagyon rövid pályát, aztán mehet is az uninstall (már persze ha nem akarunk még kicsit multizni, de gyanítom, hogy ez nem fog akkora sztár lenni a neten, mint amilyen az elődje volt a LAN-party-kon). A negatív kicsengés ellenére én mégiscsak pozitív élményként éltem meg a Duke Nukem Forever-t, egyrészt azért, mert egyáltalán kijött (sose gondoltam volna, hogy valaha tesztet írhatok róla, erre tessék), másrészt pedig azért, mert azért jó pár tekintetben sikerült hoznia az elvárt szintet: Duke ugyanolyan műmájer macsó, mint 12 éve (vannak, akik ezt is negatívumként rótták fel, de könyörgöm, mégis mit kéne várnunk a csávó image-étől?), vannak végre csöcsök, a harcok élvezetesek, a pályák némelyike pedig igenis jól sikerült és szórakoztató. Lehetett volna belőlük több, és ötletesebb – de legalább fel van adva a fejlesztőknek a lecke, ugyanis szinte teljesen biztos, hogy lesz folytatás – márcsak azért is, mert persze Duke elejt egy megjegyzést a végső harc után. Én személy szerint várom, hogy mit hoznak majd ki belőle, de még egyszer remélem nem játsszák el ezt a brand-del – Duke, és persze mi is többet érdemlünk ennél.

Chell, a konyhatündér

Írta JonC Ekkor: 2011. június 7. 3 hozzászólás

Egy amatőr német filmes csapat (csak nekem ugrott be kapásból a pornó mint műfaj? :)) belegondolt abba, hogy mi sülne ki abból, ha továbbgondolnánk a Portal 1 után Chell (a meglehetősen szótlan főhős lányka) életét. Vége a tesztkamrákban ugrabugrálásnak, a kalandoknak, az életért vívott küzdelemnek, hősnőnk pedig visszacsöppenik a szürke mindennapokba. Mihez kezd magával, és az Aperture Science-től lopott Portal gun-nal? Nos, ami ezután várja azt én leginkább posztháborús traumának nevezném:

A sztorija nagy vonalakban:

Én kérek elnézést a képben kifejezett bújtatott férfisovinizmus miatt, a ziccer kihagyhatatlan volt 🙂

UPDATE: a fenti kis aranyköpésemet kommentként is eltoltam a videónál, íme az eredmény:

62 lájk, és egy csaj, akit több ezer kilométeres távolságból sikerült megsértenem. Már megérte úgy érzem 🙂

 

Holnap végre kézhez kapjuk a Duke Nukem Forever demoját (hiszem ha játszom), és hogy még jobb legyen a kedvünk tegnap megjelent az első komolyabb trailer a készülő új Serious Sam részt bemutatandó:

Mint látható az alapkoncepció nem változott túl sokat: továbbra sem kell túlzottan agyonerőltetni az agyunkat, hogy mindenféle komplikált fejtörők, és egyéb frusztráló hülyeségek leküzdésének árán jussunk tovább, elég csak rátapadni a ravaszra, és szétcsapni az esetenként százával ránk rontó dögök között, akik persze az űrből jöttek, és a Földet szeretnék leigázni minden áron. Már itt is érezhető némi párhuzam kedvenc piros trikós szöszkénk és Samu története között, de ez nem válik zavaróvá, elvégre egyik játék sem a magával ragadó katartikus sztorivezetésével fog hódítani, amelyben hatalmas érzelmek, romantikus jelenetek, ármány, bosszú és gyönyör játszaná a főszerepet (hogy finoman fogalmazzak :)).

Remélem azért, hogy a hasonlóságok azért itt véget érnek a két stuff között, és ez nem fog laza tizenkét évet csúszni, így tényleg kipróbálhatjuk már ezen a nyáron.

UPDATE:

ha már eddig is együtt kezeltem a Duke Nukem Forever-rel, következzék azzal kapcsolatban egy jó és egy rossz hír:

a jó hír az, hogy van új launch trailer, aminek némelyik mozzanata már ismerős lehet (konkrétan újravágtak pár jelenetet), de azért került bele némi friss infó is:

A rossz hír pedig az, hogy utánanéztem a demo-nak, és kiderült hogy nem úgy működik a dolog, ahogy gondoltam: ahelyett hogy nagylelkűen kiraknák holnap majd Steam-re, hogy “ne, itt van, élvezkeggyé’ hülyegyerek”, inkább azt a módszert választották a Gearbox Software/2K Games háza táján, hogy csak azok kóstolhatnak bele, akik megvették a Borderlands Game of the Year változatát (erről a játékról is megvan a nem túl hízelgő véleményem, itt olvasható), és ennek hála rendelkeznek valamiféle promóciós kóddal!  A magam részéről ezt felháborítónak tartom, és semmiféle rossz szájízem nem lesz, amikor a megjelenése után kb. 30 perccel már húzom is majd lefele torrentről 🙂 Nem kívánok senkit a sötét oldalra csábítani, úgyhogy nem fogom azt írni, hogy tegyetek ti is így, pedig aztán kajakra ez motoszkál a fejemben.

A nap screenshot-ja

Írta JonC Ekkor: 2011. június 1. 7 hozzászólás

Az alábbi képen négy röhejes részletet rejtettünk el. Találd meg mindet!

Ha valaki lemaradt volna róla itt tekintheti meg – már ha nem fél attól ami a Family Guy-os Peter-rel történt ebben a videóban 🙂

UPDATE: és törölték a videót, ezt is megértük! Alapvetően ez egy hatalmas előrelépés volt az emberiség számára, de ha valaki mégis megnézné itt megtalálja.

Liberty City a Street View-ban

Írta JonC Ekkor: 2011. május 31. 1 KOMMENT

Túl sok körítés nélkül következzék egy kép, amelyet az avatatlan szem akár egy sima fotónak is vélhetne:

Nos, ez a kép egy olyan városról készült, ami soha nem létezett, a Rockstar Games dizájnerei találták ki, és a GTA4 nevű játékban lehet bebarangolni. Mostantól azonban módunk van a Google Maps Street View nevű (nem kicsit zseniális) motorjával is végigmenni az utcáin, ugyanis elkészült ez a változata is több mint nyolcvanezer (/80000/!) screenshot felhasználásával! Engem mindig is lenyűgöztek az értelmetlen célokba belefeccölt súlyos munkaórák, úgyhogy ez is nagy hatással volt rám, nagy élvezettel kattintgattam körbe magam a sosevolt utcákon. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy mikor készül el egy hasonló megoldás mondjuk a Mafia 2-ből 🙂 Ezen a linken érhető el (a kis sárga emberkét tessék ráhúzni a térképre).

(A hírt itt találtam.)

UPDATE:

most vettem észre, hogy nincsenek kipixelezve a járókelők arcai! Ez a példátlan személyiségi jog sértés perért kiált! Hol van ilyenkor az ombudsman, amikor szükség lenne rá?:

Talán merész, és messzire vezető felvetés azt kijelenteni, hogy a valódi városokról készült képeken sincs értelme elmosni az emberek arcát (itt egy példa a rengetegből), annyira egyforma mind, és annyira értéktelen az információ, amit hordoznak… vagy az is lehet, hogy csak én gondolom így, mert deviáns vagyok, és nem értem miért kell ekkora hisztit csapni az egész utcafotózgatásból.

A Spar és a kreatív magyarok esete

Írta JonC Ekkor: 2011. május 26. 3 hozzászólás

A kis hazánkban immáron húsz éve tevékenykedő Spar üzlethálózat marketingesei nem tétlenkednek: egyrészt pár hete pörög a megboldogult (hüpp) általános iskolás korom Lutra-albumos őrületéhez hasonlító Dzsungelmániás promójuk (ami ugye arról szól, hogy kétezer forint feletti vásárlásnál kapunk egy csomag állatos matricát, amihez persze a gyűjtőfüzet egyrészt fizetős, másrészt meg jellemző módon hiánycikk), másrészt pedig a legújabb húzásuk az volt, hogy létrehoztak egy oldalt, ahol bárki megtervezheti a táskát, amelyet a bolt idővel be fog vezetni a mostani helyett.

Erre különféle gyümölcsök állnak a rendelkezésünkre, amelyeket egy alaposan lebutított Photoshop-hoz hasonló felületen rendezgethetünk a táskára ízlésünk szerint. Persze a fake adatok megadásával készült pályaművek most is sokkal szórakoztatóbbak, mint azok amiket vér komolyan gondoltak alkotóik, nézzünk is párat közülük – márcsak azért is, mert esélyes, hogy az enyészetéi lesznek idővel, ha észreveszik őket az adminok:

1. Csillámsparláma:

a Facebook talán legdinamikusabban fejlődő magyar csoportja (bevallom néha visítva röhögök azokon, amiket kipostolnak, biztos szar lehet a humorérzékem) itt is képviselteti magát, ráadásul jelenleg ez rendelkezik a legtöbb szavazattal. Hát ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy nyáhh:

2. Rárántotta:

nem hinném, hogy befutó lesz, művészi kivitelezés ide, frappáns jelmondat oda:

3. Ebben van a vitamin:

mint ahogy ez sem, pedig igazán kreatív zöldséghasználatnak lehetünk tanúi:

4. Faszt a szátokba:

az anarchista jelmondat, a művészi igényességgel felépített makk, és a tökéletes kompozíció alapján azt kell mondanom, hogy majdnem tuti, hogy a befutót tisztelhetjük benne. Kicsit mondjuk explicit, de maximum eltakarjuk a kisgyerekek szemét, Margit néni a harmadikról meg úgyis látott már ilyet még anno ’67-ben :

5. Izmos szúnyog fejjel lefele:

ha valaki látja a szúnyogot ebben a képben az szóljon. Nekem csak a három padlizsán, a két kókuszdió, meg a többi növény van meg:

6. Tártva nyitva (sic!):

a kidolgozás ugyan elnagyolt, ámde a mondanivaló mégis átütő erejű. Boldog volnék, ha ilyen táskával libeghetnék be legközelebb a forgóajtón túli mesevilágba:

7. Fetish Leszbikusok:

újabb mű, ami rendkívüli kreativitásról tesz tanúbizonyságot. Tessék megfigyelni a bal oldali alak testének kidolgozásánál a körte formájának szellemes felhasználását! A még soha nem hallott szlogen pedig csak hab a tortán:

 

Aztán persze voltak olyanok is, akik túlléptek a “mindenből csináljunk faszt meg pinát” vonalon, és világnézetüknek, elveiknek adtak hangot, amikor megragadták az egeret, és karfiolokba, banánokba oltva nekiálltak alkotni:

8. Tesco:

meg lennék lepve ha ez nyerne nna:

9. anti-marketing:

a szélsőbalos antiglobalista hippimozgalom egyik jeles tagja sem volt rest körtét, és cseresznyét ragadni, hogy felhívja a figyelmünket a ránk leselkedő veszélyekre. Ezentúl életem végéig fényen fogok élni, annak a pesti családnak is hogy bejött:

10. NE A MULTIT TÁMOGASD!:

nem is értem, hogyan merülhetett fel bárkiben is az a  bűnös gondolat, hogy a Spar nem áll ki mellszélességgel a magyar termelők mellett, pedig aztán de. Az is csak teljesen véletlen, hogy csak hosszas keresgéléssel lehet hazai hagymát találni a polcokon, illetve a többi cucc között is bőven van olyan, amin még a magyar feliratot is csak nagy erőfeszítések után lehet megtalálni. No mindegy, a cég minden igyekezete ellenére (állítólag most folynak a tárgyalások, hogy az idegenül csengő Spar nevet lecseréljék valami másra, ami közelebb áll hozzánk, mondjuk Balatongulyásalföldunicumszegedipaprikamagyarborcsikósostorospálinkaszéplányokgyönyörűtájak Kft-re) még mindig akadnak ilyen renitensek, elrettentő példaként álljon egy ilyen táska is:

 

11. Légy kreatív!:

nem értem a táska készítőjének a problémáját: mi lehetne kreatívabb annál, mint amikor egy banán és két kókuszdió segítségével rittyentesz egy nagy falloszt?:

Persze akadnak még ezeken kívül is gyöngyszemek dögivel, érdemes itt körülnézni. Ezek után kíváncsi leszek, hogy melyiket fogja majd a rendkívül szakmai zsűri a legjobbnak tartani, de erős a gyanúm, hogy valami olyat, amin nem szerepel egy pina vagy fasz sem. Úgy gondolom, hogy ez szomorú, de sajnos ilyen savanyú, sótlan világban élünk, nem hiába mi vagyunk a legdepisebbek széles e világon.



Top 5 post



Érdekesség még, hogy 797 darab post, és 2681 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 4 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

Tagek