Ráktalicska blog - 22. oldal

Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Hogy később is megtaláljuk a tűt

Írta JonC Ekkor: 2011. március 31. 3 hozzászólás

Ha az ember nagy mennyiségű weboldalt böngész végig nap mint nap, akkor előfordulhat, hogy beleakad egy-egy olyanba is, amely ugyan érdekesnek, neadjisten hasznosnak tűnik, viszont akkor épp’ nincs ideje, energiája végigolvasni. Ilyenkor jöhet jól egy megoldás, amivel el tudja rakni későbbre, nehogy az Internet tengermély óceánja újra elnyelje. Könyvjelzőzni persze lehet, de egyrészt egy idő után a kaotikus könyvtárszerkezetek erdejében az ember egész egyszerűen elveszik, másrészt pedig nem feltétlenül ésszerű menteni olyan oldalak címeit is, amelyeket esetleg csak el akarunk majd valamikor olvasni, de nem akarjuk őket hónapok-évek múlva újra betölteni.

Még szerencse, hogy ez a probléma már másoknak is szemet szúrt, és már rendelkezésünkre állnak okos kis tool-ok, weblapok, amelyek segítségével gyorsan feljegyezhetünk weblap címeket, majd ugyanolyan gyorsan el is felejthetjük őket az elolvasás után. Nézzünk két megoldást:

1. Read it later: ez a szolgáltatás pont arra jó, amire a neve utal: segítségével a saját fiókunkban tárolhatunk weblapcímeket, amelyeket addig ott is tárol a rendszer, amíg úgy nem döntünk, hogy most már elolvastuk őket. A regisztráció után (amely során még visszaigazoló mail-lel sem kell vesződnünk) rendelkezésünkre áll egy lista, amelybe menthetünk címeket böngészőből, vagy iPhone/iPad/Android/Blackberry/Windows Mobile/Windows Phone 7/WebOs appból is. Létezik belőle Firefox, illetve Chrome kiterjesztés, de ha olyan renitensek vagyunk, hogy Operát, Safarit, vagy egyéb egzotikus programokat használunk, akkor lehetőségünk van bookmarklet-eket használni helyettük. A lista két szekcióból áll: olvasatlan elemek, valamint amiket már olvasottnak jelöltünk, ámde ezeket is megőrzi a rendszer, amíg úgy nem döntünk, hogy véglegesen szeretnénk törölni. A felsorolás exportálható is, szóval egész korrekt kis archívumot állíthatunk össze a cucc segítségével az érdekesebb linkjeinkből.

Íme a lista – egyszerű de nagyszerű

A szolgáltatásra itt lehet regisztrálni.

2. Google Reader: tudom, hogy alapvetően nem erre a célra lett kitalálva, de erre is tökéletesen alkalmas. Ahogy haladunk előre a feed-jeink között, az s billentyűvel kapásból csillagozhatjuk, az l-lel pedig lájkolhatjuk az egyes bejegyzéseket. Mindkettő előnye az, hogy segítségükkel tettünk egy jelet az adott postra, így később is előkereshetjük őket (ahogy erről már megemlékeztem régebben egy vicces szösszenet keretében :)). Előnye ennek is, hogy nem csak PC-n, hanem nagyjából minden hardveren (iPhone, Android, stb.) elérhető (talán a botmixert leszámítva). A Reader itt érhető el, és csak Google-os fiók szükséges a használatához (no meg némi fogalom arról, hogy mi az az RSS).

 

Most, hogy lassacskán a végére érek ennek a remekbe szabott játéknak (valahol a nyolcadik chapter környékén lehetek, ha a tegnap esti emlékeim nem csalnak) épp’ itt az ideje, hogy megosszam a vele kapcsolatos gondolataimat. Tudom, hogy a kicsikének már a második része is hónapok óta elérhető, de nem akartam kutyulni a sorrendet, így először ezt szándékozom végigtolni – no persze azon az áron, hogy itt a blogon is csak erről tudok írni, nem a primőr kistesójáról, de talán már megszokhattátok, hogy mindig le vagyok maradva pár évvel 🙂 Az a röpke két-három év ide vagy oda, a stuff még mai szemmel is látványos, csak a néhol feltűnő mosottas textúrák lehetnek zavaróak, bár ezek feltehetőleg a konzolról átportolás miatt maradhattak a játékban. Ne szaladjunk ennyire előre, nézzük csak meg a háttértörténetet:

az évszám… hm legyen mondjuk 2855, a dicsőséges emberi faj már az Univerzum határait feszegeti, akkora űrhajók röpködnek össze-vissza a büdös nagy semmiben, hogy az ember elunja amíg kiérnek a látómezejéből, a high-tech, a csillogás, az élvezetek hajszolása, a különféle drogok hatásainak a tökélyre emelése, és a szexuális céllal készített robotnőkkel való bujálkodás teszi ki az emberiség mindennapjait. No persze mindezekből a játékban nem sokat tapasztalunk meg (az egyetlen nő, akivel kapcsolatba kerülünk, ráadásul javarészt csak videokapcsolaton keresztül is elég ronda), ugyanis főhősünk a játék elején éppen egy csöppnyi űrsiklóban ücsörög, miközben társai a gépsárkányt éppen egy baaaaazinagy bányászhajó felé kormányozzák valahol a semmi szélén. A khm… kissé klisészagú történet (erre még visszatérünk) szerint ugyanis a szóbanforgó monstrummal megszakadt a kapcsolat, egy fia Facebook-üzenet, de még egy nyüves twitt se jött tőlük már régóta, ezért küldték hősünket és csapatát az eset kiderítésére. (Amúgy sose értettem, hogy miért kell három-négy embert küldeni egy ilyen helyzet kivizsgálására, ahelyett hogy odavezényelnének néhány csatacirkálót, illetve csapatszállítót dugig tömve fejbúbig felszerelt katonákkal. No persze az nem tenne jót a parafaktornak, ha minden folyosót két tucat minigunossal kéne felderítened ahelyett hogy egyedül kapnál frászt minden apró zörejtől.) Az események – nahát! – hamarosan váratlan fordulatot vesznek, kicsiny hajónkra a kecses bedokkolás helyett a kevésbé elegáns becsapódás vár, melynek eredményeképpen olyan súlyosan megsérül, hogy többé nem lehet vele felszállni. Kilépvén a hangárba a tökéletes csönd fogad, sehol egy árva ember aki fogadóbizottságként üdvözölne, sehol egy pompomlány, vagy akár egy pincér, aki feleseket szolgálna fel tálcán… valami nagyon nincs rendben. Nagyon úgy fest, hogy a hajó – név szerint az USG Ishimura – nem véletlenül nem kommunikál a külvilággal. Az első néhány perc után megtörténik az első brutális támadás, ahogy azt kell, villogó fények, pánikba esett társak, és persze az első néhány deci (liter?) kifröccsent vér szolgál hangulatfokozó elemként. Mindezt mi egy elszeparált üveggel elválasztott helyiségből nézzük végig, amelyből már nem vezet visszaút a társainkhoz, így kénytelenek vagyunk egyedül nekivágni az űrhajó folyosóinak. Apropó hősünk: meglehetősen nehéz azonosulni vele, ugyanis egy kurva szót nem szól egész végig (GTA 3 feeling, nekem ott se jött be), továbbá egész testét valamiféle bizarr bondage-szexhez használatos gimpruci takarja, amely ahogy fejlesztjük egyre inkább válik zavarba ejtően hasonlatossá valami berlini szado-mazo klub átlagos látogatóinak felszereléséhez. Ezen túllendülve még akad megszokni való más is, mint például a kameranézet. Én látom a koncepciót benne: egyrészt hősünk animációja egész jól sikerült (főleg amikor meghal höhö), így újabb vizuális pluszt ad a látványhoz, másrészt pedig a realitást fokozandó nincsenek számok a képernyő alján az életerő, és hasonló csacskaságok kijelzésére, ehelyett ezek egy része a ruci hátán található kijelzőkön foglal helyet. No persze lehet agyalni azon, hogy milyen funkciót látna el a valóságban egy sztázismérő az ember lapockáján, de ne akadjunk fel ilyesmin: a megoldás jól használható, azzal soha nem voltam gondban, hogy nem tudtam hányadán állok életerő terén – márcsak azért is, mert hősünk meglehetős zihálásba kezd, ha már túl sok volt neki a jóból, továbbá a mozgása is egyre hasonlatosabbá válik egy masszív alkoholistáéhoz a segélyosztás után néhány órával. Ami viszont kifejezetten zavart az az, hogy amikor jobb klikkel célzunk akkor oké, hogy látjuk az épp’ aktuális fegyver tárjában lévő lövedékek számát, viszont azt, hogy összesen mennyi van nálunk csak a tárgylista előhozásával tudjuk csekkolni, ami azért valljuk be elég tré. Ennek a megoldásnak hála jópárszor előfordult velem, hogy nem tudtam figyelemmel követni, hogy tudok-e majd még újratölteni, ha kifogy a skuló, és csak álltam szemben a nagyra nőtt csótánykával, és néztem rá nagy meglepetten. Visszatérve a perspektívára: előnye még a jól megszokott TPS nézethez (lásd Tomb Raiderek, meg hasonlók) képest, hogy jóval nagyobb látóteret enged meg, ugyanis a hősünk karaktere csak mint valamiféle kijelző jelenik meg, és nem az uralja a képernyő nagy részét. Valahogy úgy tudnám ezt a megoldást jellemezni, hogy átmenet a TPS és az FPS között: nem rossz, de szokni kell.


“Nini, Narancs, elpilledtél?”

Ha már szóba jött, nézzük csak milyen is egy harc ebben a játékban! Először is: van ragdoll, van fizika, így néha meglehetősen látványos jeleneteket sikerülhet összehozni, ha kombináljuk a körfűrészfegyverünket a karmos-agyaros tündérbogyócskák kezeivel-lábaival. Ahogy azt a hajó legénységének (béke poraikra) elejtett hang- videó- és szöveges jegyzeteiből megtudhatjuk érdemes az élienek végtagjaira célozni, ugyanis a torzólövésekre meglehetősen immunisak. Ennek értelmében mi is szenteljünk megkülönböztetett figyelmet az ellenfeleink 2-3, esetenként 7-8 végtagjára, és igyekezzünk azokat elválasztani a testüktől. Általában ha már kettőtől sikerült megszabadítani őket, akkor jobblétre szenderülnek, és dobnak némi loot-ot – bár ilyenkor az emberben felmerül, hogy mégis mi a jó büdös francot keresett ennél a nyálkás csápos nyüveknél pénz, netán épp’ ment volna a boltba egy doboz cigiért, amikor kicsináltam? 🙂 A szóban forgó művelet (mármint az amputáció) remekül sikerült: fröcsög a vér, vergődnek a találatok után a kicsikék, sőt, ha még életben maradtak akkor továbbra is próbálnak elpusztítani! Miután sikeresen lerendeztük velük a konfliktusunkat hulláik szépen a pályán maradnak, lehet őket rugdosni/telekinézissel dobálni ide-oda, arcüregükből pedig esetenként kicsiny kukacok kezdenek potyogni csak a jó hangulat fenntartása érdekében. A vérengzéshez viszonylag szűk, ámde annál hatékonyabb repertoár áll a rendelkezésünkre: a már említett körfűrészes cucc nagy kedvenc, de lődözhetünk mindent elnyiszáló sugárnyalábokat, hamvaszthatunk lángszóróval, a konzervatívabbak pedig  maradhatnak a jó öreg géppuskánál is.


“Csak 37,5 fok. Nem veszélyes, de egy Rubophent azért vegyél be”

Talán az eddig leírtakból is kiderül, hogy a játéktól akár még egy meglett felnőttnek is rémálmai lehetnek, pedig a környezetről még nem is írtam részleteiben. Ezúttal pedig maga a hajó az, ami igazán hátborzongatóvá teszi az egészet: jobban félsz, amikor nem történik semmi, csak hallod, hogy valahol a folyosó sarka mögött felborult valami… amikor halk nyöszörgést hallasz a sötétből… amikor hirtelen kialszanak a fények, és helyüket sárga vészvillogók veszik át, miközben a kellemetlen női géphang (amely a hajó központi számítógépéé) közli, hogy “Infection detected”, és annak megelőzése érdekében zárja a helyiség összes ajtaját. Volt pár olyan helyzet, amikor majdnem dobtam egy hátast a székkel (persze, én voltam a hülye, francnak kellett lekapcsolt villanyokkal tolni tökegyedül :)). A játék ügyesen, jó arányban adagolja a szimpla rettegős mindig hátrafordulós, és a szívmegállást okozó hirtelen rád ijesztős részeket, éppen ezért annyira nehéz huzamosabb ideig egyhuzamban tolni – előbb-utóbb belefáradsz a folyamatos stresszbe. Jellemző Doom3-as vonás, hogy akivel találkozol (és még nem változtatták át a szörnyikék zombivá), az jellemzően 3-5 másodpercen belül halott. Kedves.

No persze lehetne akármilyen félelmetes a hangulat, akármilyen brutálisak a harcok ha a cucc nem tud felmutatni legalább valami alapszintű sztorit. Ne várjunk el tőle Fahrenheit-ot, vagy Psychonauts-ot megszégyenítő történetvezetést, elvégre az alapszituációból nehéz kihozni bonyolult cselekményt sok szereplővel: hősünkkel megyünk előre, közben a már említett luvnya folyamatosan nyaggat minket videóbejelentkezések alkalmával, hogy “jaj, Isaac most ez romlott el, most ott kell meghúzni egy kart, jajj, most meg odakozmál a krumplifőzelék a kettes fedélközben” mi meg csak nyomulunk előre mint a hülyék, hogy teljesítsük a kéréseit, miközben újabb és újabb részeit ismerjük meg a hajónak. Célunk persze nem lehet más, mint lelépni erről az átokverte helyről, hogy végre visszatérhessünk a szexrobotjaink ölelő karjaiba, és ennek érdekében kell megtennünk mindent. Nem akarom lelőni a poént, de nem csak a hajó belsejét fogjuk bejárni eközben, sőt elég gyakran kerülünk majd olyan helyzetbe, hogy helyet cserél a plafon és a padló 🙂 Jól kidolgozott, változatos, sőt helyenként gondolkodtató feladatokkal kerülünk szembe, ami nagyot dob a játék élvezhetőségén.


“Ha a csápja a fejemhez ér én SIKÍTOK!”

Ami még említést érdemel az a fejlődési rendszer: az új idők szavának engedelmeskedve itt is van lehetőségünk egyre táposabbá válni (ez lassan alapkövetelmény lesz még a Tetris-ekben is): ún. energiagócok segítségével egy fastruktúrában fejleszthetjük a fegyvereinket (nagyobb sebzés, gyorsabb újratöltés, ilyesmik), illetve erőinket (két darab van, az egyik a lassítás (sztázis), a másik pedig a telekinézis). Ezen kívül fejleszthető még a ruhánk is, amely – ahogy említettem már – minden szinttel több csatot, meg fityegő bizbaszt kap, de mellékesen jobban is véd a támadásoktól, és tovább bírjuk ki benne a vákuumban (juj, elszóltam magam).

A készítők elborultságát jól jellemzi a következő mondat, amelyet valamelyikük egy interjú során mondott:

“if your going to die in our game we want to make it entertaining as hell!” (azaz: azt szeretnénk, hogy ha meghalsz a játékunkban az rendkívül szórakoztató módon történjen!)

Hogy ezt mennyire komolyan is gondolták íme egy videó, amelyben szerepel az összes olyan halálunk, amikor nem csak simán halálra sebeztek a dögök (SPOILER!):

A cucc jó, van benne energia, van benne ötlet, és a sztori viszonylagos hiánya ellenére is nehéz letenni. Ha erős idegzettel és jó gyomorral bírsz, továbbá szereted a sci-fi horrorokat, akkor érdemes kipróbálnod!

Mit kezdenél egy Pip-Boy-jal?

Írta JonC Ekkor: 2011. március 27. 3 hozzászólás

Íme egy videó arról, hogy mire lenne jó egy Pip-Boy a valóságban:

 

 

Az elemeket viszont tartsátok mindig feltöltve, különben úgy jártok, mint a főhős! 🙂

Ezért nincs már megint túl sok mozgás…

Írta JonC Ekkor: 2011. március 23. 3 hozzászólás

… a blogon:

Notch, hogy adná rád édesanyád sírva az inget, miért kellett ezt a drogot rászabadítani a világra?!

Itt kefélnek az orrom előtt

Írta JonC Ekkor: 2011. március 20. 3 hozzászólás

Azért jó tudni, hogy a Scars on Broadway-nek még vannak új számai: ez a darab is egyszerű mint a faék, pont ezért van benne ennyi energia!

They’re fucking, they’re fucking, they’re fucking in front of me!

Hát te nem vagy egy anyatípus…

Írta JonC Ekkor: 2011. március 17. KOMMENTÁLD!

… mondtam ma  a fülemben a headset-tel félhangosan egy bácsikának, aki épp’ jött velem szembe az utcán. Szerintem a hatvan éve alatt egyszer sem mondott neki senki ilyet azért nézett ilyen meglepődötten.

A történelem ismétli önmagát

Írta JonC Ekkor: 2011. március 17. 5 hozzászólás

 

Mintha ismerős lenne a szitu:

A Szovjetunió Egyiptom és az invázió megszüntetése mellett állt, bár számukra jól jött, hogy a szuezi válság elterelte a figyelmet a napokkal korábban kitört 1956-os magyar forradalomról, és a szovjet katonai beavatkozásról.

Annyira szeretem, amikor ismétlődő mintákat vélek felfedezni bolygónk sorsában, bár mint minden hasonlat, ez is sántít kicsit.

Interjú a bloggerrel

Írta JonC Ekkor: 2011. március 16. 5 hozzászólás

A magyar blogger szcéna éllovasával, a netes körök bálványával, az információk szellemes tálalásának alfájával és omegájával, JonC-val egy meghitt belvárosi kávézó teraszán beszéltem meg találkozót. Kevergettem a kávémat, és közben azon gondolkoztam, hogy mivel is kezdjem a Mester faggatását. Bevallom őszintén, kicsit aggódtam, elvégre tudvalevő, hogy nem szívesen ad interjút – mint mondta, nem akar lesüllyedni a celebek színvonalára azzal, hogy nyakra-főre nyilatkozik, és folyamatosan a magazinok címlapján tanyázik.

Ebben a pillanatban lépett be ő – hirtelen mintha megállt volna az idő. Minden szem rá szegeződött, ámde ő erről látszólag nem vett tudomást – hanyag eleganciával a fogasra akasztotta kabátját, majd végigkémlelte a helyiséget. Amikor észrevett, szemei felvillantak, halványan elmosolyodott, majd ruganyos léptekkel elindult felém. Ekkor felvillant egy emlékkép: valahogy így éreztem magam annak idején az egyetemen vizsga előtt. A szívem egyre hevesebben dobogott. Leült velem szemben, mély dallamos hangon köszöntött, ujjait összekulcsolta, és felöltött egy olyan arckifejezést, amely egy szempillantás alatt lehűtött – a túláradó nyugalom, és pozitív életszemlélet áradt egész lényéből.

Riporter: – Jól nézel ki? Tegezhetlek?

JonC: – Csak nyugodtan. Alapvetően nem szeretem ha egyből ezzel kezdi valaki, de veled kapcsolatban még ezt is meg tudom bocsátani <mosolyog>.

Riporter: – Mi van veled mostanában? Kicsit mintha leült volna a pörgés körülötted.

JonC: – No igen, mostanában sajnos nem tudom minden energiámat a nép művelésére fordítani, bármennyire is szeretném. Tudom, hogy követők tíz- és százezrei várnak minden megnyilatkozásomra, de nagyon leköt a munka, a család, és a különféle egyéb tevékenységek, amelyeket nem szeretnék megnevezni. Megnyugtatok mindenkit: a raktalicska.hu élt, él és élni fog! Nem kell sokat várnotok, és újra nekidurálom magam valami világmegváltó gondolat megfogalmazásának, ahogy az már megtörtént számtalanszor az utóbbi években.

Riporter: – Apropó évek! Hogyan tudod ilyen régóta hozni ezt a konstans magas színvonalat a blogon?

JonC: – Igazából erre születni kell azt gondolom. Egy halandó, mint mondjuk te – és most nem szándékozlak megsérteni – szinte egészen biztosan nem tudna ilyen 7-8, esetenként még több sorból álló körmondatokat fogalmazni, amelyekben hemzsegnek az egymásba ágyazott záró- és gondolatjelek, metaforák, színesztéziák, és egyéb irodalmi struktúrák. Talán nem véletlen, hogy ennyi olvasó kíváncsi nap mint nap a gondolataimra.

Riporter: – Valóban népszerű vagy országszerte. Nem gondoltál még arra, hogy esetleg politikai pályára lépj?

JonC: <elkomorul> – Én úgy gondolom, hogy nem kéne a lényemet efféle alantas feladatra pazarolni. Vagy szerinted igen?

Riporter: – Jaj, dehogy! Inkább beszéljünk másról: mi a véleményed hazánk jelenlegi helyzetéről?

JonC: – Véleményem szerint a kormány agilitása megkérdőjelezhetetlen, csak az a kérdéses, hogy az irány jó-e amerre nagy erőkkel nyomulnak. Egyelőre megfigyelő álláspontra helyezkedtem, ezt az olvasóim is észrevehették: manapság viszonylag kevés belpolitikai jellegű post született a blogon, éppen emiatt. Van még egy másik oka is az efféle kinyilatkoztatások megritkulásának: kezdek megcsömörleni a jelenlegi kormánytól, a nap mint nap születő néha egészen abszurd hírektől (elég, ha csak a vármegyékre, ispánságokra, és hasonlókra utalok <mosolyog>), így – bár véleményem mindenről van, nekem ne lenne? – nem szándékozok írni ezekről a fejleményekről az oldalam hasábjain. Mihelyst látok valami olyat, amivel kapcsolatban úgy érzem, hogy be kell avatkoznom, helyes útra kell térítenem a honatyákat, akkor azt észre fogja venni mindenki. Ugyanis ütni fog, mint a buszkerék <megint mosolyog>.

Riporter – Ez azért megnyugtató. Jó tudni, hogy van még kontroll, van még aki megálljt parancsolhat, ha nagyon elvadulna a helyzet. Igaz, hogy a te postodnak köszönhetően mondott le Mubarak, az Egyiptomot évtizedekig sanyargató diktátor?

JonC – Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy igen! Semmiség az egész. Örülök, hogy segíthettem. Szerintem fordított esetben valamelyik egyiptomi sztárblogger is megtette volna Magyarországért. A következő megváltandó ország, amit kiszemeltem az Líbia, ahol még bőven akad tennivaló. Legrosszabb esetben el vagyok szánva arra is, hogy személyesen utazzak le ebbe a csodálatos országba, hogy kiosszak néhány csicskalángost a kormánypárti katonáknak, és persze Kadhafinak, aki valami sajnálatos tévedésnek köszönhetően elfelejthette, hogy kivel áll szemben. Mélységesen megvetem az erőszakot, de ha ez az ára egy ország szabadságának, akkor sajnos kénytelen leszek alkalmazni az elnyomókkal szemben.

Riporter: – Bámulatra méltó, hogy mennyire szíveden viseled a világ sorsát! Japánnal kapcsolatban mik a terveid?

JonC: – Már folyamatban van egy post, amelyben felszólítom a tektonikus lemezeket, hogy azonnali hatállyal hagyják abba a mozgolódást, továbbá szintén szervezés alatt van a Japán-tenger megkorbácsoltatása. Remélem tanulni fog a dologból.

Riporter: – Elképesztő! Úgy gondolom, hogy az egész világ nevében mondhatom: köszönjük, amit értünk teszel!

JonC: <megint mosolyog, ellenállhatatlanul> ugyan. Bárki ugyanezt tenné a helyemben. Feltéve persze, ha ilyen képességek birtokában lenne, mint én.

The Demo Knight, avagy Batman kicsit másképp

Írta JonC Ekkor: 2011. március 11. KOMMENTÁLD!

Na ezt még gyorsan, mielőtt elvonulok offlájniába (már rámfér :)):

Ha valaki már elfelejtette, esetleg kimaradt annak itt a trailer eredetije. Nem kicsit zseniális ez az átdolgozás 🙂

Most akkor jól megmondom a dohányosoknak

Írta JonC Ekkor: 2011. március 11. 3 hozzászólás

A cigizés nem először téma a blogon: egyszer régen elregéltem, hogy milyen okok (és események) vezettek odáig, hogy cirka 7-8 év után letegyem a bagót, amit azóta sem bántam meg – bár kíváncsi lennék arra, hogy ki mondaná azt, hogy “basszus, amióta letettem a cigit sokkal rosszabb a közérzetem, hiányzik a reggeli harákolás, meg a konstans légszomj”. Azért érdekes, és jellemformáló erejű tapasztalat most elolvasni amit annak idején írtam (az Indexen megjelent cikkre reagálva), ugyanis ezzel most már nem feltétlenül értek egyet:

Alapvetően mondjuk részemről okafogyott a hiszti, mivel – mint már írtam – fél éve nem dohányzom, de az, hogy ilyen szinten megszabják, hogy az ember mit tehet, és mit nem engem bosszant.

Ugyan ezt 2009 márciusában kültéri dohányzási tilalmakkal kapcsolatban írtam, amelyet azért még most is kicsit túlzásnak érzek, viszont a dohányzás betiltásának azon formájával, amelyet – szerintem – most keresztül fog vinni a kormány teljes mértékben egyet tudok érteni. Általában nem tudom ennyire tisztán, mindenféle ambivalens érzések nélkül helyeselni, amit a Fidesz fura urai szeretnének érvényre juttatni (mert ugyan tiszteletre méltó ambiciózusról tett tanúbizonyságot a kormány az utóbbi hetekben, elképesztő mennyiségű változtatást igyekeznek eszközölni a mára már kicsit begyepesedett államszervezetben, és totális meghasonulásként élem meg, hogy némelyik rendelkezésük – a dohányzás betiltásán kívül is – egész egyszerűen ésszerűnek, és támogathatónak tűnik. Mégiscsak gyanakodva, mindent többször átrágva fogadom az egyre csak érkező híreket, hogy most éppen mit akarnak megreformálni… néha amúgy Hírcsárdát meghazudtoló abszurditások is előfordulnak ezekben a kezdeményezésekben, elég ha csak az alkotmánytervezetünk néhány pontját említem), de ez a kivétel: igenis joga van mindenkinek ahhoz, hogy ne károsodjon a szervezete mások hülyesége miatt, és fordítva: mindenkinek kötelessége elkerülni azt, hogy a környezetében élők egészsége veszélybe kerüljön, és ha ezt csak törvényekkel lehet elérni, akkor történjen így! Fogalmazhattam volna keményebben is: ha valaki van annyira tapló, hogy nem veszi észre, hogy az étteremben a másik asztalnál (vagy a sajátjánál) még étkeznek, és rágyújt, akkor az ilyennek ezentúl legyen tilos! És igenis csesszék meg milliókra azokat a vendéglátósokat, kocsmárosokat, akik nem szereznek érvényt a törvénynek! Legyen kiszabva az első néhány tetemes büntetés, teremtsenek velük precedenst, majd elmegy a renitensek kedve a dohányzás elnézésétől a saját egységükben!

Várhatóan adódnak persze eleinte feszültségek majd az új rendszer bevezetéséből: azok a dohányosok, akik egész életükben pöfékelhettek a kocsmában nem fognak egykönnyen rászokni arra, hogy ki kell járni a bejárathoz cigizni. Konkrétan kíváncsi leszek például arra, hogy Pápán a Klastromban (lebuj kocsma, hétvégente a hátsó dühöngőben a keksz fentmarad a levegőben, ha feldobod, úgy áll a tömény szmog) hogyan lesz megmondva a részeg százkilós legényeknek, hogy “figyi, nyomd már el a cigidet, mert ha beesik egy ellenőrzés, megérzik a füstszagot, aztán máris kapom a több százezres büntetést, amit gondolom nem te fogsz kifizetni”. Lehet, hogy lesznek olyan kocsmák, diszkók, ahol esetleg kidobókat kell pluszban felbérelni, akik csak a dohányzási tilalom betartatásával lesznek megbízva, ami újabb kiadásokat fog jelenteni a tulajoknak. De: egyrészt néhány hét, esetleg hónap után már talán elérjük azt, hogy a T. Közönség megszokja, hogy nem szabad rágyújtani a pultnál (és szembefújni szerencsétlen csapos lányokat, akik néhány év után tüdőkapacitásban elérhetik a szénbányászok szintjét), így ezekre a plusz emberekre már nem lesz szükség; másrészt pedig előbb-utóbb talán a most még hőbörgő dohányosok is belátják, hogy mennyivel kellemesebb úgy eltölteni néhány órát egy sörözőben a haverokkal, hogy közben nem kell levegő után kapkodni.

Az első reakcióm, amikor tudomást szereztem a törvényről az volt, hogy persze, tiltsák be az éttermekben a cigizést (ami felülről súrolja a fasztahóság fogalmát, persze a dohányzó étterem fogalma számomra egyenértékű a lőtéri óvodáéval, vagy a bordélyház 90 éven felülieknek-ével – nonszensz), de nem értettem, hogy miért kell a magyar kocsmakultúrából kiirtani a füstölést. Mondhatnám azt, hogy kocsmában rágyújtani bocsánatos bűn, ennek ellenére semmivel sem kevésbé káros a többi emberre, mint az étteremben szálló szmogot letüdőzni, úgyhogy igenis szükséges volt kiterjeszteni a törvényt ezekre a helyekre is, a tüdőrák ugyanis nem válogat, nem veszi figyelembe, hogy milyen közegben szívtad magadba a többiek által kibocsátott mérgező felhőket. Én úgy gondolom, hogy ezt a törvényt nem lehet az egyéni szabadságjogok korlátozásaként értelmezni (mint ahogy azt néhány kommentelő próbálja beállítani), ugyanis a tiltás célja az, hogy te ne okozz felesleges egészségkárosodást senkinek, ha már magadtól nincs benned annyi tapintat, vagy nevezzük ahogy akarjuk. Éppen emiatt demagóg, és teljesen elrontott logika alapján hozott megállapítás az, hogy “ennyi erővel be lehetne tiltani az alkoholt is”, ugyanis az, hogy be vagy rúgva nem feltétlenül jelenti azt, hogy emiatt mások is kárt szenvednek (bár amikor Józsi hazaesik a falu kocsmájából, és végigveri a családot esti átmozgató edzés gyanánt már más tészta), viszont ha zárt térben rágyújtasz, akkor elkerülhetetlen, hogy mások egészsége is károsodjon, elvégre levegőt mindenki szeret venni – mondhatni létszükséglet 🙂

Nem szándékozom elöljáróban (meg egyáltalán: sehogy :)) agyon isteníteni a kormányt, de ha lesz elég tökös, hogy a dohányipari- és vendéglátós lobbival szembemenve bevezeti ezt a tilalmat, akkor bizony én bevések nekik egy szép nagy piros pontot. Nagyon régóta nem került be egyik kormány neve mellé sem ilyen, ők lesznek azok, akiknél megtörik a jég, és csak reménykedek, hogy el ne csesszék azzal, hogy gyors egymásutánban begyűjtenek újabb néhány feketét mellé.



Top 5 post



Érdekesség még, hogy 797 darab post, és 2681 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 4 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

Tagek