Ráktalicska blog - 76. oldal

Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Megint elfogtam egy körlevelet

Írta JonC Ekkor: 2009. október 9. 3 hozzászólás

Megint megtalált a cégnél egy körlevél, mely egy ezer éves poént, a modern ember napi rutinját ábrázolja márkákban kifejezve. Ha valaki nem ismerné, itt látható az említett mű (ez konkrétan fehérváriájbíemes geek-edition):
A nem pontos napirend...

Én – többek között  – az utolsó pontjával vitatkoznék, szerintem az így fest a valóságban a kockáknál:

Szerintem inkább így néz ki ... :D

Na ezzel zárnám is a hetet, jó pihenést mindenkinek, hétfőn újra jelentkezek!

A kockák és a valóság furcsa viszonya

Írta JonC Ekkor: 2009. október 7. 9 hozzászólás

Léteznek olyan emberek, akik egész egyszerűen nem boldogulnak el a realitással. Ahogy felkelnek (pontosabban feltápászkodnak) a gépük elől egyből egy ismeretlen, és gyakran ijesztő világban találják magukat, ahol bizony nincs Undo, de még egy nyomorult Google se, amiben rákereshetnének arra, hogy miért fáj, ha magukra öntik a forró kávét. Ők bizony a kockák, akik ha nagy tömegben fordulnak elő egy adott cégnél (mondhatni nagy az egy négyzetméterre jutó számuk), akkor bizony a vezetésnek gyakran kell olyan tájékoztatást nyújtani nekik, mintha valami fogyatékosokat rehabilitáló intézet lakóit próbálnák terelgetni a világban rájuk leselkedő veszélyek között. Klasszikus formájuk az a típus, akit a jól programozott droid (JPD) néven szoktam illetni, mivel ők a kártyás beléptetős ajtón kifele jövet (amikor már nem kell kártyát lehúzni) akkor is megnyomják a nyitásra szolgáló kapcsolót, ha az adott ajtót épp egy előttük haladó kollega nyitva tartja nekik. A rosszul programozott droidok (RPD, esetleg SZPD néven is ismerősek lehetnek) – mint amilyen én is vagyok – ilyenkor az adott műveletet skippelik a scriptből, és hanyag módon kapcsolónyomogatás nélkül csak kisétálnak ilyen esetekben.

Szóval vannak ezek az esetlen, támogatásra szoruló lények, akik gyámoltalanok a nagyvilágban, ha nincs legalább egy olyan cucc náluk aminek teljes értékű QWERTZ billentyűzete van (legalább egy nyomorult PDA, vagy valami kell, hogy a kezük ügyében legyen). Nekik szól a mai napon érkezett tájékoztatás, amit minden dolgozó megkapott, és az újonnan felszerelt kártyás sorompórendszer működésére próbál rávilágítani:

Kezelés
A gépkocsival álljon be a sorompó elé úgy, hogy a kártyaleolvasóhoz tudja közelíteni a belépő kártyáját. Az olvasó leolvasási távolsága kb. 10-15 cm. A jobbra történő ráfordulások esetén a manőver nagyobb ívben történő rákanyarodást és fokozottabb figyelmet igényel. Letekert vezetőoldali ablakkal
(!!!!! – JonC) közelítse a belépőkártyát a konzolon lévő kártyaleolvasóhoz. A nyitás előtti állapot az 1-es ábrán látható.

Ilyen egy lezárt sorompó

Bizony bizony, ilyen egy lezárt sorompó. Nahát!

Érvényes kártya felmutatását követően a sorompókar felnyílik, és kb. 5-6 mp-ig lehetővé teszi a sorompó alatt történő áthaladás megkezdését. Amennyiben nem történik áthaladás, a sorompókar 5-6 mp. nyitvatartási időt követően visszacsukódik. A sorompókar mozgásakor a sorompótestre szerelt sárga lámpa villog. A nyitás állapota a 2-es számú ábrán látható.

Íme az épp nyíló sorompó

Szóval felfelé nyílik. Cseles. Felettébb cseles!

Az áthaladás állapota a 3-as számú ábrán látható.

Így kell átmenni amikor felnyílt

Ahogy a nyíl is mutatja, tolatni kell. Asszem.

Vigyázat! A teljes lecsukódást követően véletlenül se tolasson vissza, mert ez esetben már nem nyit a sorompó, a manőver a sorompókar és a gépkocsi sérülésével járhat. A kétirányú behajtóknál, a hurok jelenléte miatt később történik a záródás, a hurok elhagyását követően. A behajtást követő lezárás folyamata a 4-es számú ábrán látható.

Amikor a sorompó kettévágja az autót

Szóval húzzál bele, mert a sorompó kettévághatja a kasztnit!

Ezek alapján talán szegény geekek is sikerrel vehetik a sorompó jelentette akadályt a mindennapokban. Én mindenesetre elgondolkoztam, hogy csak hülyének nézi a vezetőség a kollegákat, vagy tényleg szükség van az ilyen szintű szájbarágásra? 🙂

UPDATE:

ezek szerint másoknak is feltűnt a cégtől a tájékoztatás dedós volta, mivel meglódult néhányuk fantáziája rendesen 😀 Tessék megtekinteni, hogy mik születtek! (Az első négy ugye az eredeti, azokon nem kell nevetni.)

Érvényes kártya felmutatását követően a sorompókar felnyílik, és kb. 5-6 mp-ig lehetővé teszi a
sorompó alatt történő áthaladás megkezdését. Amennyiben nem történik áthaladás, a
sorompókar 5-6 mp. nyitvatartási időt követően visszacsukódik. A sorompókar mozgásakor a
sorompótestre szerelt sárga lámpa villog. A nyitás állapota a 2-es számú ábrán látható.

Ki mit tud…

Írta JonC Ekkor: 2009. október 7. KOMMENTÁLD!

Azt már tudom hol van...

a dánokról? Azért kérdezem, mert ma jön egy kis delegáció megnézni a fejemet (meg a többiekét is persze), és jó lenne tudni, hogy mire számítsunk 🙂 Mennyire jó arcok? Szeretik a fingós poénokat? Mi a nemzeti piájuk? Hány fejük van? Segítsetek! 🙂

Éljenek a backupok!

Írta JonC Ekkor: 2009. október 7. KOMMENTÁLD!

Sírni tudnék. Komolyan. Túl vagyok egy röpke 4-5 órás(!) szopáson már megint (és most megintcsak tessék átvitt értelemben érteni ezt a kifejezést, annyira azért nem volt rossz a délutánom :)). Amit most láttok az már egy zsír új WordPress-motoron ketyeg, egy teljesen legyalult, úgymond szűz tárhelyen egy szintén érintetlen SQL-adatbázis által támogatva.

Kezdődött minden azzal, hogy ilyenolyan okok miatt (amelyek megintcsak kívül álltak rajtam) költözködnie kellett a blognak. Persze ez nem a raktalicska.hu címére értendő, az maradt a régi, “mindössze” a vas, amiről a böngésződ beolvassa az én okos kis karaktereimet lett egy totál másik. Ez rutinműveletnek számít elvileg, adatbázis-backup lement, másik szerveren feltol, hejhó, semmi meló nincs vele szinte. Nos, ez úgy nézett ki a gyakorlatban, hogy először nem akart maga a blog se menni (pontosabban ment, csak szétesve), majd nem tudtunk bejutni az adminfelületére, végezetül következett a szopás a jelszavakkal, és adatbázisokkal, de haladjunk szépen sorjában. MSN-en konzultáltam a tárhelyes arccal, a következőkben a vele történt beszélgetés néhány részletét osztom meg veletek (csak hogy átérezzétek sanyarú sorsomat :)).

(17:13) JonC: csak egy infó estig: Opera alatt be tudtam jutni az adminfelületre, csak minden oldal tetején ott virít h session_start();
(17:13) JonC: és nem működik az export funkciója
szólj ha ráérsz!

Na itt kezdődtek valahol a gondok… Bejutni betudtam a WordPressbe, de ott elég limitált lehetőségek fogadtak (pl. nem tudtam exportálni a bejegyzéseket, mivel php-hibákat dobált az oldal).

(17:30) Tárhelyes arc: na vagyok
nézem
egyre inkább nem értem mi a gond

Szeret az ember ilyet hallani… 🙂

Próbáltunk egy tesztoldal segítségével rájönni, hogy mi a hiba, ezért a srác csinált két ideiglenes címet a blognak:

19:49) Tárhelyes arc: http://*****.cc/
meg
(19:49) Tárhelyes arc: http://regiblog.****.cc/
(19:50) Tárhelyes arc: parancsolj
(19:50) JonC: nem nyert…
Warning: Cannot modify header information – headers already sent by (output started at /var/www/virtual/raktalicska.hu/htdocs/wp-config.php:2) in /var/www/virtual/raktalicska.hu/htdocs/wp-login.php on line 290Warning: Cannot modify header information – headers already sent by (output started at /var/www/virtual/raktalicska.hu/htdocs/wp-config.php:2) in /var/www/virtual/raktalicska.hu/htdocs/wp-login.php on line 302

Ilyen és ehhez hasonló hibaüzikből ma tényleg teli volt a padlás, nekem meg a tököm…

A következő kis párbeszéd akkor esett meg, amikor megpróbáltam bejutni a tárhely adminfelületére, és harminc percre kitiltott, mert háromszor elrontottam a jelszót:

(20:24) JonC: 30 perc blokk
(20:24)Tárhelyes arc: uhh
azon nemtudok segíteni
(20:24) JonC: User name: raktalicska.hu
Password: hb=6wU3
(20:24) Tárhelyes arc: akkor megcsinálomén az aldomaint
(20:24) JonC: ez volt
egyenlőségjel?!
(20:24) Tárhelyes arc: jahm
(20:25) Tárhelyes arc: beszarok ez se jó
nem értem
hülye ez a rendszer
(20:25) JonC: nem lehet h az új szeró nem tud vmit?
nem értek hozzá
csak kérdem
(20:26) Tárhelyes arc: dee jóó
én is blokkolva lettem 😀

Szóval azok után, hogy még az adminom is kizárta magát röpke fél órára a rendszerből (mármint a blog adminjából, nem az egészből) már veszni látszott minden, pláne, hogy folytatódott a szívás:


(20:58) JonC:  nem jó a pass
(20:59) Tárhelyes arc:
(20:59) JonC: megkaptam pedig a mailt is róla
(20:59) Tárhelyes arc: nekem megy
(20:59) JonC: ctrl+c ctrl+vzni lehet a jelszót?
(20:59) Tárhelyes arc: engem beengedett
(20:59) JonC: akkor beírom kézzel
(20:59) Tárhelyes arc: jahm
(20:59) JonC: f*szom már bele
(20:59) Tárhelyes arc: elvileg lehet
nekem ment
jól írtad be az oldalcímet is?
(20:59) JonC: lehet h az msn elé rakott egy csillagot a vágólapon?
bazzz
neee
(21:00) Tárhelyes arc: lehet
(21:00) JonC: a k**** anyját most már
(utólagos cenzúra on :))

(Itt még azt hittem az MSN a hibás a csillagjaival, de aztán kiderült, hogy…)

(21:01) Tárhelyes arc: lazíts.P

(21:01) Tárhelyes arc: mondom ezt én
már tiszta ideg vagyok
(21:01) JonC: újabb harminc perc blokk
beírtam kézzel
(21:01) JonC: kimásoltam innen notepadba
(21:01) JonC: aztán onnan az oldalra
(21:02) Tárhelyes arc: már nincs is 30 perces blokk
már kikapcsoltam
(21:02) JonC: mi a cím?
(21:02) Tárhelyes arc: max 10
(21:02) JonC: rossz címen próbálom?
http://<rosszwebcím.org/>
én itt
(21:02) Tárhelyes arc:
<jówebcím.hu>
(21:02) JonC: neee
bazmeg
(21:02) Tárhelyes arc:
(21:02) JonC: te most szopatsz?
(21:02) Tárhelyes arc: én? nem
lol
Mailba azt kaptad?
a  http://<rosszwebcím.org/>-ot?
(21:03) JonC: grr
nem

Szóval kiderült, hogy eleve rossz oldalon akartam beírni a jelszavat, szóval feleslegesen küldte el 3-4-szer a mailcímemre… Ezek után már szinte felüdülés volt szintén háromszor-négyszer újrarakni a WordPress-t (ennyi “WordPress telepítve. Bocsánatot kérünk attól, akinek csalódást okoztunk azzal, hogy további lépésekre számított”-üzenetet még az életben nem láttam), meg szarakodni egy jót a phpMyAdmin-nal, hogy az összes plugin újra felrakását már meg se említsem. Holnap persze mindet be is kell majd konfigolnom, de most már rohadtul neki fogok állni csézni mielőtt megőrülök.

Tanulságos képregény

Írta JonC Ekkor: 2009. október 5. 1 KOMMENT

Rambo szerelmes

Terminator

Van még ahonnan ezek jöttek (csak angolul) 🙂

So excited bővített kiadás!

Írta JonC Ekkor: 2009. október 5. 1 KOMMENT

Emlékeztek még a pár hete postolt videóra, amelyen pápai ismerőseim baromkodnak egy jót hülyezenére meleg hangulatban? Akkor had idézzem egyiküket amolyan felvezetésképpen a következő videóhoz:

A telhetetlen rajongóknak a nevetés ideje több, mint 3 és fél percre bővült! Jó szórakozást!

Én sírva röhögtem rajta már megint 🙂 Remélem csináltok még pár ehhez hasonló gyöngyszemet! 🙂

Amatőr plakátolópartizánok figyelem!

Írta JonC Ekkor: 2009. október 5. 2 hozzászólás

Egy kis muníció, hogy legyen mit ragasztgatni mindenhova:

>>katttt ide!!<<

Nekem ez a személyes kedvencem amúgy:

Leszarja Baranyát? :D

Az igazság pillanata

Írta JonC Ekkor: 2009. október 5. KOMMENTÁLD!

1.

Nos, ahogy azt már egyesek megsejtették (nem is értem honnan) valóban a Kispál és a Borz szerepel a lista első helyén! Gratulálok a helyes megfejtőknek, nyereményük egy baráti kézszorítás, és egy kocka serital amelyeket nullákba és egyesekbe kódolva szeretnék nekik küldeni ezúton 🙂

Hogy miért pont ez a sokak által divatzenének, és tizenéves picsogó kislánykák által körberajongott, sőt egyenesen haknizenekarnak titulált banda nyerte el ezt a megtisztelő címet nálam? Leginkább azért, mert konkrétan rajtuk nőttem fel, egészen zsenge ifjúkorom óta imádom majdnem mindegyik lemezüket. Volt, hogy megcsináltam azt, hogy Ajkán csöveztem egy éjszakát a buszpályaudvaron egyedül, mert elmentem a koncertjükre, és nem érdekelt a hideg! Fejből tudom az összes számukat, sőt – lakótársaim, barátnőm, hugom, és még jónéhányan tanúsíthatják – gyakran előfordul, hogy zuhanyzás közben eléneklem mondjuk a Szécsi Pált, vagy a Presszórockot, csak hogy zeneművészeti élményben részesíthessem azon szerencsétleneket, akik velem egy lakásban tartózkodnak amikor rámjön a vinnyoghatnék 🙂 Szóval Lovasi a szívem csücske, Kispál meg egy nagyon jó gitáros, az épp aktuális dobos meg le van szarva, úgyis váltogatják őket félévente, mindenesetre az én kedvencem Csülök volt, mert ő dobolta le a Bálnák ki a partra című lemezt (többek között), ami nagy kedvenc a megjelenése óta eltelt 10 évben.

Kispál András, a Kispál és a Borz szólógitárosa

Lovasi dalszövegei – amelyek versnek is beillenek, sőt felsőoktatási intézményekben elemezgetik is őket rendesen – messze a legjobbak a magyar zenei palettán (a külföldit meg nem értem, tehát előfordulhat, hogy van olyan német zenekar, ami szebbeket játszik, ki tudja), és igazán ért az úr a hangulatfestés nehéz mesterségéhez. Amikor épp nem befordult lemezt adnak ki, akkor igazán felemelő élmény lehet meghallgatni a számaikat, amelyek tényleg felvidíthatják az embert, vagy akár – mintha egy jó könyvet olvasnánk – elrepíthetnek egy sosevolt tájra (mint ahogy az velem megesett már pl. a Házibuli Debrecenben hallgatása közben, és még csak szer se kellett hozzá).

Kispál András, a Kispál és a Borz szólógitárosa

A Kispál nem akart sikeres lenni, nem követte a trendeket soha, mégis trendivé vált. Emlékszem, annak idején az “őskispálosok” hogy fújtak az “újakra”, akik a Csinibaba című film sikere után kedvelték meg a zenekart, és más számot nem is nagyon ismertek eleinte, mint a “kicsitszomorkásahangulatomámát”. Akkortájt lett országszerte híres a banda, és akkor indult a meg a folyamat, amelynek eredményeképpen beverekedték magukat abba a nagyon szűk elitbe, akik megélnek a zenélésből, nem kell mással foglalkozniuk (tudtommal még a Tankcsapda tudta ezt megcsinálni, senki más). Manapság már azért vannak enyhén szólva is necces megmozdulásaik amelyek a popularitásra törekvésként jöttek le a számomra (pl. a Csík zenekaros bohóckodás, amely véleményem szerint a számok megerőszakolása, hiába mondta a Lovasi, hogy szerinte a Csillag vagy fecske jobb népzenei feldolgozásban). A mostanában az ilyen, és ehhez hasonló kicsit lehangoló tendenciák ellenére mégiscsak szerethető a banda, bár úgy fest, mintha kezdenék megunni ezt az egészet így bő húsz(!) év után, és mindenki másfelé kacsintgat. Lovasinak pl. ott van a Kiscsillag, ami tényleg nem egy rossz zenekar, de valahogy mégis hiányzik valami a számokból szerintem, ami azokat igazán nagy himnuszokká tehetné. Nem tudok egy számot se megnevezni a két eddig megjelent albumukról, amire azt mondanám, hogy igen, ez van akkora sláger (bármennyire utálom ezt a szót, mégis ezt kell használnom), mint mondjuk a Ha az életben, a Kicsit szomorkás, az Emese, vagy akár a Szőkített nő. Ez kicsit azért szomorú, de remélhetőleg – ha már a Kispálnak vége is lesz – azért a Kiscsillagban még tovább fog élni ez a tábortüzes-nyáriéjszakás-főiskolásos-fiatalokvagyunkos őszinte rákendról, amilyen a régi szép időkben (amelyek most vannak, csak nem vesszük észre :)) jellemezte a zenekart. Én nagyon drukkolok nekik, mert szeretném még olyan koncerten rekedtre ordítani magam, amelyiken a Lovasi áll a színpadon, akármi is lesz a zenekar neve.

Végezetül – mintegy illusztrációképpen – következzék néhány igazán ütős dalszövegük, hogy lássátok miről is beszélek:

Apa, anya és a kígyó

A kígyó felment apához a várba,
És ráfonódott a horkoló apára,
És anya átnyúlt a sötétbe, miért téveszt
Apu a lélegzésben. -Ugye, nincsen bajod édes?


– Szemmi, szemmi – sziszegte apa helyett a kígyó,
És anya megkívánta, szeretkeztek, – Mily jó!
Suttogta anya a kígyó oldalába,
– Mint régen, mielőtt itt laktunk a várba’.


Ugye emlékszel? – Persze!-a kígyó emlékezett,
Mert régen is ott volt már néha az apa helyett
Olyankor apa az ágy szélére ült,
S nézte, ahogy a kígyó anyába merül.

Nade ez régen volt, apa most meg is halt,
És anya reggel felkel és elpöcköl egy angyalt.

Szécsi Pál

E dalt alkotó elemek
A közéjük elvegyült
Romantikus elemet
Álmodozás közben
Meglepték és rózsaszín
Ruháit letépve
Benzint locsoltak rá és
Gyufát dobtak habtestére.

Mondták: ‘Nézd, hogy ég!’ -és kérdezték,
Hogy gondoltál-e ilyen végre,
És botokkal böködték,
Hogy szólaljon mostmá’ meg végre.

Az meg nem szólalt meg,
Hanem csak égett
Olyan szépen, olyan sárgán,
Hogy a mentősök sírtak, látván,
Hogy áll, áll, áll, áll, égve áll,
Mert képes erre a romantika,
Még így, haldokolva is.

Hát énekeljük ezt a dalt,
Amiből sajnos már kihalt
A romantika az előbb,
És minden a szigorú erőt
Ünnepli most benne,
Legyen példa erre
A gitár és mondjuk ki végre,
Nincs is szükség éneklésre!

Zár az égbolt

Maradunk élve, valamit mondunk,
Mi okunk van rá, aki megáll
Homokos, vizes síkon, az tudja:
Tovább kell menni, szétnézni kár,
Nem ott a parton van az a balkon
Szomorú nővel, aki talán
Szeretni tudna egy ilyen bajszost,
Aki egy cseppet se mediterrán.

Igyekezz, az égbolt zár!

Talán egy déli tengeren télen
Nyirkos vaskorlát, langyos eső,
Jól van, majd holnap,
Elhagyott csónak
Aljában alszom, és elhever ő
Valami ágyon Magyarországon,
Balatonszárszón közelebbről,
Mindenki alszik, aki haragszik,
Csak abban dolgozik némi erő.

Igyekezz, az égbolt zár!

Úgy volt pedig, hogy ki fogjuk bírni,
Kíváncsi voltál, hogy kibírod-e,
Úgy volt, hogy mindig a másik hal meg,
Más bolondul meg, mi meg sose,
Egy mutatványom van még, ha látom,
Hogy sokan néztek, megmutatom,
Nálam egy fénykép, tessék csak nézzék,
Bálnák a parton, de minek vajon?

Olvastam már olyan véleményt a neten, hogy mekkora hülyeség tizes listákkal operálni egyes blogíróknak ahelyett, hogy szép esszékkel bombáznák a nagynépet, merthogy ez nem “újságírás”. Nos, a szóban forgó véleményt nem tudom már linkelni (mivel furcsa módon elfelejtettem felvenni az író feedjét, nahát), de ami biztos, hogy szerintem hülyeség lázadozni a listás postok ellen. Én kifejezetten szeretem a “10 legdurvább pornójelenet”, meg a “10 legröhejesebb halál”-szerű írásokat, mivel ezekben az írók tényleg a bestet igyekeznek összegyűjteni, és ez gyakran vezet érdekes, és lebilincselő eredményre. Nekem is volt már egy hasonló postom egyszer réges-rég, amely – legalábbis a Google-találatokat tekintve – egész nagy népszerűségre tett szert (és elég informális is volt a listás elrendezésből adódóan), így én híve vagyok az efféle megoldásoknak.

Női lábak és gitár... hmm...

Ennek szellemében következzék egy tizes lista azokról a zenekarokról, amelyek valamilyen formában hatottak a kicsiny életemre, értve ez alatt azt, hogy bizonyos életszakaszaimban/helyzeteimben nagy hatással voltak rám, akár negatív, akár pozitív értelemben. Úgy gondolom, hogy a zene lényege az, hogy érzéseket keltsen benned, és általa tudj jobban átélni hangulatokat, és világ életemben vonzódtam az olyan bandákhoz, amik erre törekedtek. Pont ez az oka annak is, hogy nem szeretem a lélektelen csak ütemre épülő zenéket, bár szerencsére jópár éve kinőttem a dackorszakomból (tudjátok, amikor az ember elvből nem hallgat olyan zenét, amiben nincs gitár), és bizony vannak elektronikus stílusban is nagy kedvenceim azóta (csak hogy a Faithless-t, vagy a Massive Attack-et említsem), így elmondhatom magamról, hogy egész nyitott vagyok a világ sokféle zenei stílusára. Amit viszont tutira nem fogok hallgatni, az a grindcore, a black metál, a goa, a reggae illetve a klezmer (a lista még folytatható persze) 🙂 Ezek a zenék nem nagyon pendítenek meg bennem húrokat, márpedig – ahogy már írtam is – az nekem nagyon fontos.
Következzék tehát a lista, amely tíztől megy lefelé ezzel valamelyest rangsorolva is az előadókat a rám tett benyomásuk szintje alapján:

10. Sexepil:

ez a ma már régóta nem létező zenekar meghatározó tényezője volt a megboldogult tinédzserkoromnak. A holland származású énekessel, és angol nyelvű szövegekkel operáló magyar rockzenekar két albuma került hozzám anno (a Love Jealousy Hate, és az Against Nature), és nagyon hasznosnak bizonyultak az útkeresős befordulós időszakaimban. Elég elvont progresszív-alter rockzene ez, slágeres énektémákkal (úgy értem slágeresek lehettek volna más zenei alappal). Ajánlott klasszikusok:

Bomb

Eroding Europe

This scream comes out of time.

9. Zagar:

újabb keletű a rajongásom Zságer Balázs bandája (projectje?) iránt, mindenesetre villámsebességgel vette birtokba a ‘legtöbbet hallgatott előadók’ listám harmadik helyét a last.fm profilom alapján. Hihetetlen műgonddal megalkotott chillout-os trip-hopos nyugizene ez, amelyben profin keveredik az elektronika az élőhangszerekkel. Vannak igazán táncolható dalaik, olyanok, amelyek visszarepítenek a 80-as évek szintipopos zsánmiselzsáros éveibe, és vannak olyanok amelyeket a “szívós zene” kitétellel lehetne leginkább illetni. Ajánlott klasszikusok: Wings of Love, Bossa Astoria (ez a T-Online-os reklámzene amúgy), Mistery of Cinema.

8. Korn:

újabb banda, amely szintén megboldogult (hüpp) tizenes éveimben volt gyakori vendég a CD-lejátszómban. Sok szövegüket le is fordítottam anno magyarra (amelynek értelme nem nagyon volt, max annyi, hogy palléroztam az angoltudásomat), és igazi művészléleknek tartottam Jonathan-t, úgymond lelki társat véltem felfedezni benne (annyi eltérés azért volt köztünk, hogy engem nem molesztált apukám, míg őt – állítólag – igen, lásd Daddy c. szerzeményük). A zúzás keverve megragadó dallamú kiállásokkal a mai napig bejövős nálam, hát még az ötletes klipek, amikkel annak idején le tudtak nyűgözni engem. Amit manapság csinálnak már nem tud lekötni. Ajánlott irodalom: Freak on a Leash, Falling away from me, Blind.

7. Tankcsapda:

Magyarország legsikeresebb, egyben legellentmondásosabb bandája is örök kedvenc maradt (tavaly például mindenkit hátrahagyva mentem el a bulijukra egyedül az EFOTT-on, és nem bántam meg). Az utóbbi időkben művelt dolgaikkal már nem vagyok kibékülve (értsd: az utóbbi 8-10 év), de az örök klasszikussá avanzsált oldszkúl Tankcsapda számokat még mindig imádom, mivel süt belőlük a rockerromantika, viszont hiányzik belőlük az Ossian-os nyál (hála istennek). Amúgy a legutolsó számuk, ami igazán tetszett, az a Mindenki volt, mivel akkora energia volt benne, és olyan zúzás, hogy az ember haját levitte. A Mennyország Touristos, Örökké tart-os tiniopuszoktól viszont most felkavarodik a gyomrom rendesen. Kötelezők: Egyszerű dal, A legjobb méreg, Kicsikét, Lopott könyvek, Törölközők teniszütőkkel(!!).

6. Porcupine Tree:

szintén pár hetes ismeretség köt össze ezekkel a britekkel, akikről nem is olyan régen írtam is, annyira bejött amit művelnek. Pszichedelika, zúzás, lágy szólók, némi melankólia, és profi hangszeres tudás ötvözete a zenéjük, amelyet Stewen Wilson énekes kicsit borongós hangja koronáz meg. Nem nevezném bulizenének (bár van olyan számuk amiről az jut az eszembe, hogy egy agyontunningolt erőgéppel repesztek 250-nel valami kanyargós erdei úton, pl. a nem rég linkelt Fear of a blank Planet), de kifejezetten hallgatható, és szerethető muzsika, ami nem arra gyúr, hogy az ereidet vagdosd miközben hallgatod, egész egyszerűen szép akar lenni. Kötelező (azok közül amit ismerek):

Fear of a blank Planet

Remember me lover

The Incident (a vége zseniális!!)

Time Flies

Anesthetize.

5. Alvin és a Mókusok:

már megint a nosztalgia édes-keserű hangulata késztetett arra, hogy ez a zenekar is bekerüljön a szent tízbe, mivel hasonló érzéseim vannak velük kapcsolatban, mint a Tankcsapdával kapcsolatban, bár ők nem csak zeneileg, hanem úgymond emberileg (imidzsügyileg?) is negatívvá váltak számomra (ahogy ezt már kifejtettem régebben is). Azért a punkos-lázadós-szesszelismerkedős-koncertrejárós korszakomban annak idején meghatározó szerepet játszottak a lelki fejlődésemben, mivel Alvin gyakran írt olyan dalszövegeket, amelyekkel könnyen tudtam azonosulni, és még a zenei alapjaik is a koncerten könnyen pogózható kategóriába tartoztak. Mindezek mellett ráadásul írtak néhány olyan dalt, amelyek egy generáció himnuszaivá váltak (legalábbis én úgy gondolom, hogy a mai napig azok), mint például a Kurva élet. Az új számaikkal sincs semmi gond, kivéve hogy – néhány kivétellel – kiveszett belőlük az egyéniség, bár az is lehet, hogy csak én nőttem fel azóta… Klasszikusaik:

a már említett Kurva élet

Rémálom

Lacika

Jézusnak volt-e szakálla

Jóember.

4. Junkies:

ahogy közeledünk a lista eleje felé sorra kerülnek elő azok a zenekarok, amelyek nem csak kölyökkoromban, hanem a mai napig is szívesen hallgatott kedvenceim, mivel olyan zenéket írnak, amelyek számomra kortalanok, és fogyaszthatóak akár 10-12 év elteltével is. Ilyen a szóban forgó Junkies is, amely a Nihil című albumuk óta örök kedvencem, bár a kinézetükkel sokáig nem voltam kibékülve. Élénk emlék még most is az a sümegi koncertjük, amelyen én is ott voltam (sőt még egy kis esszét rittyentettem róla, ha érdekel valakit közzé is teszem) olyan 8-9 évvel ezelőtt, és már akkor is hatalmas rajongójuk voltam. Szekeres Andris, az énekes egy kibaszott nagy zseni (már ami a szövegírási képességeit illeti), mivel olyan dolgokról énekel, amelyeket mindenki a magáénak érezhet, és ráismerhet, hogy “jé, én is voltam már így!”. A számok az egyszerű rockandroll kategóriába tartoznak, egyszerű dalszövegekkel, amelyek mégis ütnek, mert nem akarnak többnek látszani mint amik. Örök kedvencek maradnak még akkor is, ha sokak szerint csak műrocker tizenéveseknek szólnak a számaik. Nagyon kötelezők:

Szabad a pálya

Élni tudni kell

Miattad iszom te állat

Alkohol

Minden álmom.

3. Pink Floyd:

ez a zenekar nem az az ötsoros fajta, úgyhogy nehéz lesz rövidnek lenni. Maradjunk annyiban, hogy legendás művészek ők, akik nélkül biztos hogy máshogy festene napjaink zenei világa. Ami számomra érdekes bennük, hogy őket sikerült nagyon megkedvelnem, míg a többi 70-es években tevékeny bandát (Deep Purple, Black Sabbath, Led Zeppelin, stb.) valahogy nem. Ők mások, mint apáink kedvenc rockzenéi, és nem biztos, hogy meg tudom mondani a dolog miértjét. A korai (nagyon korai) albumaikat leszámítva minden egyes számuk kincs, és ezek közül is kitűnik a Wall című album összes szerzeménye (amelyekből készült egy iszonyatosan ütős, mély mondanivalójú, mindazonáltal elég lehangoló film, amely szintén a Wall névre hallgat). Ideális zene lazuláshoz, az elszállósabb dalaikat konkrétan láttam már LSD-hez ajánlott zenék jegyzékében (mert bizony van ilyen is:)), a szövegeik pedig a mai napig aktuálisak, mivel az elidegenedés, a depresszió, és a boldogság keresésének vidám témaköreit járják körbe (néhány kivételtől eltekintve). Néhány hete láttam először a koncertet, amit a berlini fal romjainál adtak, és még így, felvételről nézve is hatalmas élmény volt nekem. Tudnak valamit nna. Kötelezők: Another brick in the Wall part 2., Comfortably numb, Keep talking, Yet another movie.

2. System of a Down:

éles stílus- és korszakváltás az előzőhöz képest, tudom. Emlékszek arra a csodálatos napra, amikor Ajkán a csingeri (helyi városrész) kóter 215-ös szobájában egy kölcsönbe kapott válogatáskazin először hallottam őket, konkrétan a Suite-Pee című számukat. Egyből kérdeztem is a kazi tulajdonosát, és ő mondta ki először a zenekar nevét, amely utána hosszú évekre kedvencemmé vált. Annyit írtak már róluk, hogy nehéz bármit is hozzátenni, úgyhogy csak ismételni tudom őket: meghatározó zenekar, amelyet örmény származású fiatalok alakítottak még a kilencvenes évek végén, és néhány év alatt szédületes karriert befutva reformálták meg a modern rockzenét. A zenéjük a szélsőségek között ingadozik: a lágy lírai dallamok hirtelen csapnak át eszetlen zúzásba, majd újra vissza, közben pedig mindvégig egységes egészet alkotnak a számaik. Ez a skizofrénia az, ami egyedivé teszi őket, és ennek köszönhetően voltam én is belehülyülve a zenekarba évekig, sőt nekik is fordítottam jópár dalszövegüket magyarra anno. Ők olyanok lesznek 20-30 év múlva, mint most a Rolling Stones az tuti, bár sajnos néhány éve feloszlottak. Meghallgatandók:

Toxicity

Sugar

ATWA

BYOB

Lonely day.

És most kicsit szemét leszek: az eddigiek alapján tessék megtippelni, hogy vajon melyik banda állhat a listám elején! Az alternatívákat kommentben várom! 🙂

(Két infó:

1. a választ hétfőn fogom megadni a kérdésre

2. tervbe van véve, hogy mellékelek néhány letöltőlinket a számokhoz, az is legkésőbb hétfőre meglesz!)

Végre péntek!!

Írta JonC Ekkor: 2009. október 1. KOMMENTÁLD!

Nem, nem az örökös leterheltség jött ki rajtam ilyen nyilvánvaló, és feltűnő módon, mindössze arra próbáltam utalni, hogy – kihasználván azt, hogy nem születtem mondjuk Kínába, vagy valami hasonlóan demokratikus országba – a holnapi napomat bizony voltam oly’ bátor, és kivettem szabinak. Ennek köszönhetően többek között elkerülhetem a péntekente jelentkező tömegnyomort a buszon, pedig az a kedvenc részem a héten (Veszprémig végigállni az egy órás utat úgy, hogy majdnem elájulsz olyan fáradt vagy egész egyszerűen csodálatos dolog). Úgyhogy a mai nappal vége a hétnek a számomra, megyek délután haza, eszek főtt kaját, és fetrengek kedvemre néhány napot. Ennek örömére ma még lesz néhány post, de a hétvégét valószínűleg piálással pihenéssel fogom eltölteni, nem gép előtt görnyedéssel 🙂



Top 5 post



Érdekesség még, hogy 797 darab post, és 2681 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 4 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

Tagek