Ráktalicska » anyjukat

A szakma szépségei

JonC — Mon, 26 Jul 2010 13:34:50 +0000

Az milyen már, hogy van olyan install, ami a folyamat elején töröl néhány file-t, amire a végén szüksége lenne, és ennek következtében szépen el is hal, ezzel megszivatva a drága admint nyolcszor zsinórban??! Ez nagyjából olyan, mintha a Windows telepítője felmásolná a szükséges file-okat, majd törölne belőlük pár száz megát, aztán a végén meg sipákolna, hogy “file-ok hiányoznak a telepítés folytatásához“. Röhej, bazmeg. Röhej.

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.07.26.-én. Permalink | Egy komment | A blog a Facebook-on | A blog a Twitter-en
Tagek: anyjukat, helyzetjelentés, kockulás, röhej, villámpost

Találkozásom a pályát tévesztettel 2.

JonC — Mon, 26 Jul 2010 11:36:19 +0000

Jelen vizsgálódásunk tárgya – nevezzük csak Józsinak, hogy könnyebb legyen elkerülni a személytelen analizálás légkörét – egy bakonyjákói illetőségű büdös paraszt. Nem áll szándékomban pejoratív jelzőkkel illetni szerencsétlent, de mindkét kitétel igaz rá, bár a másodikban nem vagyok annyira meggyőződve, mint az elsőben. Többedízben tapasztaltam nála a személyes higiénia teljes hiányát: az utóbbi egy évben körülbelül három alkalommal fordult elő, hogy mellém ült a buszon, ami minden esetben húsz perc tömény rosszullétet, és levegőért kapkodást eredményezett (csak zárójelben teszem hozzá, hogy legutóbb egy metálrajongó hölgynek köszönhetően eme élmény még meg lett fejelve némi zenei aláfestéssel is, amit ez a drága lány a hallójáratainak épségét veszélyeztetve koponyáját hangládaként hasznosítva szolgáltatott az utazóközönség okulására).

Hősünk ránézésre pályát tévesztett, és ezt annak ellenére vagyok bátor kijelenteni, hogy nem tudom mivel foglalotoskodhat Herenden, ahova minden áldott nap átutazik. Ránézésre ugyanis ő egy született csikós, vagy bojtár, aki az Alföld végtelen pusztáján bő gatyában, övébe tűzött fokossal, kezében pörgetett ostorral tereli a gulyát új legelők felé, miközben lova véknyába vágja sarkantyúját, amikor arra szükség adódik. Hetyke bajuszkája, kócos, fekete haja, beesett hosszúkás arca, és barna szemei – amelyekből valljuk meg nem sok értelem árad – mind erről árulkodnak: nem való ő ide, a Pápa – Veszprém közötti távolsági járatra sok városi piperkőc közé, ő a lelke mélyén a végtelen pusztaság gyermeke, ahol ő lehet a Rónák Ura, az ő kezében van a gyeplő, és nem kerülhet megalázó helyzetekbe csak azért, mert mondjuk két-három hete nem fürdött, hogy a ruhái mosásáról ne is beszéljünk.

Sajnos mégis pályát tévesztett szegényem, pedig a német turisták egész biztosan egy vagyont megadnának azért, ha bő gatyában csattogtatná a karikásostort nekik valami gémeskút mellett. Ehelyett kénytelen buszra szállni, ahol a zárt térben a Tisztelt Utazóközönség köreiben felháborodást kelt penetráns nokedliszaga, amely persze azt jelképezi, hogy rá nem vonatkozhatnak olyan társadalmi konvenciók, mint a “fürödj rendszeresen”, avagy a “hordj tiszta ruhát”.

Mindenesetre ma reggel belefutott a csőbe: amikor láttam, hogy közeleg az a megálló, ahol ő szokott felszállni már magam mellé raktam a hátizsákomat az ülésre, pedig – mondanom sem kell – ez nem jellemző rám. Kezemet rajta pihentettem, miközben figyeltem ahogy közelít felém. Megállt mellettem, és a következő párbeszéd hangzott el közöttünk:

- Elnézést, leülhetek?

- Nem!

A puszták zabolázatlan ura erre azt mondta, hogy “Jó”, szemében néma lemondás tükröződött, miközben újra megfordult fejében a gondolat, hogy rossz helyre, és rossz időbe született. Vágyakozás töltötte el lelkét az igazán neki illő életmód iránt, amely nem követeli meg tőle a fürdést, és nem alázhatják meg mindenféle ficsúrok arra hivatkozva, hogy a szaga marja a nyálkahártyájukat. Leszegett fejjel elkullogott, három sorral előrébb leült valami szerencsétlen mellé, és közben arra gondolt, hogy ami nem öli meg, az megerősíti (valószínűleg néhány perc után az is ezt gondolta, aki mellé leült). Ami engem illet arcomon széles mosoly terült el, amit aztán néhány perc múlva felváltott az – ilyenkor szokás szerint jelentkező – lelkiismeret-furdalás, hogy szerencsétlent ily kegyetlen módon megfosztottam attól az örömtől, hogy mellettem illatozhasson. Remélem azért túléli a kicsi lelke ezt a traumát, mindenesetre hosszas vívódás után úgy határoztam, hogy ezúttal határozottan megérte bunkónak lenni egy embertársammal.

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.07.26.-én. Permalink | 2 komment | A blog a Facebook-on | A blog a Twitter-en
Tagek: anyjukat, helyzetjelentés, röhej, sztori

Fel vagyok háborodva

JonC — Thu, 15 Jul 2010 14:27:21 +0000

Már megint. Komolyan mondom, lassan én leszek a Fejér megyei körzeti hivatalos anyázóember, aki főállásban hőbörög, és habzó szájjal ordít az égre ha kell, ha nem. Most éppen az alkoholizálás, mint sport szolgáltatott okot arra, hogy kiakadjak, de durván. Van ugye a Soproninak most az a nyereményjátéka, amely arról szól, hogy ha veszel egy seritalt, akkor a kupakban/bontófül alján – ha szerencséd van persze – a jól megszokott “Nem nyert” felirat helyett olvashatsz olyat, hogy “1 korsó sör”, vagy esetleg “1 autó”. Persze a másodiknak némileg kisebb az esélye, mivel mindössze négyet passzolnak emigyen el promóciós célokkal, de akkor is lehetséges, hogy megtörténik.

Már ha nem nyúlja le a figyelmetlenebb sörfogyasztó elől a nyereményt a szemfüles csapos. Ezen durrant el az agyam hétvégén, amikor a tóparti bódéban megvásárolván az üveges Sopronit tapasztaltam, hogy a kiszolgáló néni (jó ötvenes húsos-zsíros flegma fajta, a kedvencem), a kupakot megnézte, majd egy lemondó fintorral bevágta a szemetesbe. Namármost: mi garantálja azt, hogy nem pont az a kupak volt a nyerő, amely segítségével elvihető a négy Ford Fiesta egyike? Persze, ne gondoljunk egyből arra, hogy több millió forinttal vághatja meg a vendéglátós a fogyasztót, maradjunk az ingyen sörnél. Az is tök jó dolog, de amikor nem figyelsz, és hagyod, hogy eldobják a kupakot úgy, hogy meg se mutatják, akkor esélyed sincs, hogy megkapd!

Megint paranoidkodok egy sort: mi van, ha a szinte bűvészeket megszégyenítően mellékesnek tűnő egész napos dobálás után a standolás során a bevétel csekkolása mellett végignézik a felgyülemlett kupakmennyiséget is? A fesztiválokon, klubokban sörözgető emberkék megfigyelőkészségét ismerve szerintem hajnali kettő tájékán már nem fognak rászólni a csaposra, hogy ugyanmár adja oda a sör mellé a kupakot is egy szemrevételezés erejéig. Mondhatnánk azt is, hogy így jártak, miért kell éjnek évadján bemákolva Sopronit inni szórakozóhelyeken, de attól, hogy valaki részeg még ugyanúgy bukhat egy kocsit az inkorrekt vendéglátós miatt.

Lassan rá kell szoknom arra, hogy ezentúl nem csak a sört kérem, de a kupakot is hozzá, mert bizony sok helyen ittam mostanában, de egyedül a pápai Klastrom volt az egyetlen, ahol a csapos az üveg mellé a pultra rakta azt is – hozzáteszem, hogy ott is csak az egyik a két ott dolgozó közül, a másik a megszokott hanyag mozdulattal vágja bele a szemétbe.

Persze van megoldás: legyetek résen, szóljatok a csaposnak, ha sumákolna, vagy előzzétek meg a bajt, és igyatok mondjuk Borsodit!

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.07.15.-én. Permalink | 2 komment | A blog a Facebook-on | A blog a Twitter-en
Tagek: anyjukat, elmélkedés, hír

A bicikli egy ördögi szerkezet

JonC — Fri, 09 Jul 2010 13:42:50 +0000

Szerintem a kerékpárt maga a Sátán küldte a Földre, hogy megkeserítse általa néhány kiválasztott életét, és általa romlást, és örök kínszenvedést okozzon ezeknek a szerencsétleneknek. Nagyon úgy fest, hogy én is ilyen cshúzenvan lehetek, mivel nagyjából két hete(!) szenvedek folyamatosan ezzel a rohadékkal, és egyelőre annyit sikerült vele elérnem, hogy tegnap a cég felé vezető út felét meg tudtam tenni vele, haza már tolnom kellett.

Na de ne szaladjunk az események elébe, kezdjük az elején:

mivel “kedves” lakótársamat átrakták két műszakba, így megszűnt a lehetőség, hogy cipeltessem a seggem fel-alá az albérlet és a cég között ezen a távon:

View Larger Map

Gondoltam sebaj, úgyis csak hízok, mint az államháztartási hiány, nosza rakassuk rendbe a biciklit (amivel tavaly egész nyáron tekertem össze-vissza, mint a hülye), aztán újra én leszek az utak királya. Voltak apróbb bajai szegénynek, amelyek közül a legzavaróbb az volt, hogy a bal pedálja hajlamos volt leesni a tengelyről, ami – mondanom sem kell – meglehetősen kellemetlen tudott lenni, amikor az ember a kocsisor közepén próbálja épp a súlyát ráhelyezni. Ezen viszonylag egyszerűen segítettünk pár hete: becuccoltuk az egészet anyám barátjának a kocsijába, hazafuvaroztuk Pápára, majd a garázsunk hűvös mélyén kapott a kicsike egy új monoblokkot (ez a bicikli pedáljait összekötő tengely nagyjából, amúgy egy hónapja azt sem tudtam mi fán terem -legalább megint tanultam valamit). Naivan azt gondoltam, hogy most már csak vissza kell szállítani Fehérvárra, pumpálni némi levegőt a kerekeibe, aztán használható lesz, de neeem, ez nem így történt… Az odüsszeia azzal vette kezdetét, hogy nem tudtam visszarakni a kerekeit normálisan: vagy hozzáért a fékpofa a felnihez, vagy nem fogott abszolút, hiába rángattam a kart, de volt olyan is, hogy a vázhoz sikerült hozzászorítanom a gumit, így nem akart elfordulni – érthető okokból. Az első kerék szelepével is szívtam rendesen, mivel nem lehetett fújni bele se autó se sima pumpával, de ahhoz nagy nehezen szereztem eszközt. Múlt hét végén fel is pumpáltam, kár, hogy csak kedden derült ki, hogy ezt úgy sikerült abszolválnom, hogy a jobb oldalán egy szakaszon kitüremkedett a belső, de addigra már visszaadtam a pumpát, mivel csak kölcsönben volt nálam.

További gondot okozott, hogy – meghazudtolva azt, hogy eddig hattalmas műszaki embernek tartottam magam, mivel meg tudtam különböztetni egymástól egy zégergyűrűt egy krovától – egész egyszerűen nem sikerült normálisan felszerelni a váltót. Végül aztán megbeszéltem Balázs kollegámmal, a kerékpárok nagy tudorával egy napot, amikor betolom a céghez a biciklit, és majd ő megszakérti a parkolóban jól. Ez az esemény keddre volt időzítve, megnézte a gépsárkányt, majd némi hümmögés után közölte, hogy a váltót valóban nem úgy kell felszerelni, amúgy meg nem hozott magával tizenötös kulcsot, úgyhogy túl mélyen nem fog tudni belemászni a lelkivilágába, majd talán legközelebb igen. Sebaj, az első féket használható állapotba hozta, én pedig abban a boldog tudatban toltam haza, hogy most már csak szereznem kell egy autószelepes belsőt a mostani spéci helyett, mivel mindenképpen le kell eresztenem a kereket ahhoz, hogy a kitüremkedést orvosolni tudjam, viszont fújni bele már nem fogok tudni, mivel visszaadtam a kölcsönpumpát. Szerdán a nyakamba is vettem a várost meló után, irány a teszkó, ott úgyis van belső dögivel, annyi hogy el kell adniuk. Fehérváron két ilyen létesítmény üzemel, először a buszpályaudvar mellettit vettem célba, mivel az közelebb van, a másik meg konkrétan az Ipari Park mellett, ahol melózok, csak napközben nem mentem ki körülnézni. Odaérek a biciklis polcokhoz, nézem a kínálatot… van 20-as, 22-es, 24-es, 26-os… na az nincs. Elnézést kérünk, ideiglenes készlethiány. Az összes többi méretből hegyek tornyosultak, de pont a huszonhatosból nincs egy darab sem, ilyen az én formám. Azért besoppingoltam otthonra némi kaját, két szakadásig telipakolt biológilag lebomló szatyorral cammogtam haza. Már félúton jártam, amikor eszembe jutott, hogy van még egy teszkó a városban, csak az jópár kilométer gyaloglás lenne, és mi lenne, ha szereznék egy kocsit, úgy mégiscsak egyszerűbb. Néhány telefon árán még ez is sikerült, persze minek, mivel a másik boltban is volt minden a macska kaparófától a teszkó gazdaságos atombunkerig, de a 26-os bicikligumi belsőnél csak egy enyhén kifakult piros cetli árválkodott készlethiány felirattal. Itt megpattant valami bennem: nem elég, hogy legyalogoltam a városközpontba potyára, nem elég, hogy hazacipeltem 10 kiló cuccot gyalog úgy, hogy most meg itt vagyok egy kurva nagy bevásárló-központban kocsival, de még itt se tudtam hozzájutni a belsőhöz, és holnap úgy kell megint gyalog mennem dolgozni, hogy már fixre vettem, hogy végre biciklizhetek? Deus ex machina, bárki bármit mond! Isten nem akarja, hogy biciklizhessek…

Másnap – miután végiggyalogoltam a rendes napi 3-4 kilométeremet, amelyet ráadásul zene nélkül voltam kénytelen leküzdeni, mivel a headset-em is megadta magát végre – hála Anitának, aki napközben elment egy bicikliboltba, és bevásárolt nekem is hozzájutottam az áhított 26-os belsőhöz. Hazaérve őrült szerelésbe kezdtem, a helyére raktam a váltót (egy kis alkatrész még mindig hiányzik belőle, de minek is az oda), lecseréltem a spéci szelepes gumibelsőt az újra, majd megpróbáltam felfújni. Ez persze újabb előre nem látott akadályt gördített elém, mivel a pumpám (ami egy amolyan vibrátor méretű miniszerkezet tömlő nélkül) nem ment rá az elvileg szabványos szelepre, így csak félig sikerült valamelyest felfújni a kereket, ami nagyjából olyan hasznos volt, mint a félmerev f@sz: a strandon jól mutat, de dugni nem lehet vele Szóval tolni lehetett így a biciklit, de ráülni már nem. Ennek következtében másnap reggel a benzinkút keresgélés jegyében telt, szeressük az ilyet. A másodiknál már némileg elgyötörten kérdeztem a kutas srácot, hogy “aztán kompresszorotok van-e?”, mire mondta, hogy van ám, csak az Audi eltakarja. Nagyon megörültem, felpumpáltam az első kerekemet is, majd a nyár legboldogabb percei következhettek: el tudtam gurulni a cégig a maradék másfél kilométert leküzdve.

Persze mire kiértem meló után már újra lapos volt a gumi, úgyhogy tolhattam haza ezt a két keréken guruló foskazalt, és tegnap este már az undor is elkapott attól, amikor belegondoltam abba, hogy hozzá kéne nyúlni, meg kéne nézni miért eresztett le. Inkább jöttem ma is gyalog, a biciklit meg hamarosan kibaszom a kilencedikről. Nyugi, fel fogom venni videóra.

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.07.09.-én. Permalink | 4 komment | A blog a Facebook-on | A blog a Twitter-en
Tagek: anyjukat, helyzetjelentés, owned, sztori, technikai probléma

Apa kezdődik

JonC — Fri, 02 Jul 2010 13:35:42 +0000

… legalábbis most kezd kibújni a szög a zsákból. A mindenkori kormány (és az állami cégek) alapvetően szeretik ellenőrzésük alatt tudni az élet minden területét a gazdaságtól kezdve az egészségügyön át a népek gondolkodásmódját leginkább befolyásoló tényezőig: a médiáig.

Nem vagyok komm MSZP-szimpatizáns (eleve a hideg futott végig a hátamon, amikor a rövidítésük helyett először le akartam írni a “szocialista” szót… nem idejemúlt ez az ideológia így 2010-ben?), de valahogy ők nem akartak ennyire mindent a kontrolljuk alá vonni, mint az újdonsült kormányunk. Ha valaki lemaradt volna: néhány hete a Fidesz beterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, amelynek értelmében mindenkit, akinek van egy önálló gondolata van saját blogja, weblapja, ahol a világba ordítja a véleményét szépen nyilvántartásba fognak venni, kapunk blogger-igazolványt, sorozatszámot, talán még ujjlenyomatot is vesznek tőlünk, mint potenciális bűnelkövetőktől. (UPDATE: az adott oldal tematikájától független lenne ez a kötelező regisztráció? Egy “Lenke néni kedvenc receptjei” néven futó blog tulajának is meg kell majd adnia az adatait, mint wannabe rendszerellenes renegát? ) Túloztam kicsit? Lehet, de az ügy komolyságát jelzi, hogy a TASZ álláspontja is elég borúlátó a témával kapcsolatban:

A javaslat szerint a törvény hatálya alá tartozó valamennyi tartalomszolgáltató köteles regisztrálni a média felügyeletét ellátó hatóságnál, beleértve a 250 ezer magyar nyelvű blogot és több millió magyar nyelvű szerkesztett honlapot is. A TASZ álláspontja szerint a szabad véleménynyilvánítás joga is csorbul a hatósági regisztrációval, indokolatlan az ilyen jellegű adminisztrációs teher bevezetése valamennyi szolgáltatóra vonatkozóan.

Ennek fényében valahogy érzékenyebben reagál az ember minden sajtóval, médiával kapcsolatos kormányzati beavatkozásra… a mai nap kedélyborzoló történése például az volt, hogy a Hírcsárda nevű változóan humoros (néha azért visítok rajta) kamuhírekkel operáló weboldalról töröltetett egy álhírt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sajtóreferense, mivel abban idézőjelezett szöveget adtak Hoffman Rózsa szájába (sic), sőt egy – állítólag – jogvédett kép is szerepelt benne illusztráció gyanánt (ami a Parlamentben készült, így eleve fura, hogy le van védve…).

Most persze jogos a felvetés, hogy hogyan tudok komolyan venni egy hírt, ami egy viccoldalon jelenik meg, de ha csak egy kicsi esélyt is adunk annak, hogy ez a kérelem valós, és tényleg az állam szólt bele egy szatirikus portál életébe, akkor megint elkaphatja az embert a “hát ezt nem hiszem el bazmeg” érzés, amely engem legutoljára akkor lepett meg, amikor a Kétfarkú Kutya Pártot perelte be a MÁV, vagy amikor a pécsi városatyáknak szúrt szemet az általuk létrehozott paródia weboldal, amellyel a Pécs2010-et figurázták ki – furcsa módon még mindig elérhető. Nincs humorérzékük? Ezt még elnézzük tőlük (és most a politikai elitről beszélek, nem a MKKP-ról ), de a bloggerek billogozása, lajstromba vétele, nevük, címük felírása a figyelendők listájára már bőven kimeríti a szólásszabadság, és szabad véleménynyilvánítás sárbatiprásának esetét.

Az egésznek az az üzenete – legalábbis én így értelmezem – hogy ne legyél olyan bátor, hogy markáns véleményednek neten adsz hangot, ne postolj kormányt bíráló témában, ne érdekeljen az igazság, ne tartsd nyitva a szemed, ne legyenek fenntartásaid, ülj a TV előtt, vedeld a sört, edd a rántott húst vasárnap, és verd az asszonyt részegen, mint minden rendes ember. Csak azt felejtik el, hogy vannak még (nem, nem magamra gondolok, vannak nálam sokkal szélesebb látókörű bloggerek, újságírók) olyan emberek, akik tisztában vannak azzal, hogy aki alszik a demokráciában az diktatúrában fog felébredni.

UPDATE:

a sok rohadt rendszerellenes gondolat után, amit itt egy felelőtlen pillanatomban összehordtam jöjjön valami, amivel talán kompenzálom a bűneimet:

innen tessék leszedni a – várjá, puskázok, nem tudom fejből… még – Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot, és – SZIGORÚAN színesben kinyomtatva – rakjátok ki a falra! A lakás dísze lesz, mindemellett pedig folyamatosan emlékeztetni fog arra, hogy (idézek): “A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyûjtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez.” Találkozunk majd a 101-es szobában…

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.07.02.-én. Permalink | 3 komment | A blog a Facebook-on | A blog a Twitter-en
Tagek: anyjukat, elmélkedés, gondolkodik, hír

El innen

JonC — Wed, 30 Jun 2010 05:56:02 +0000

Már szinte teljesen biztos, hogy soha nem fogom magaménak tudni azt a képességet, amely segítségével megérthetném, hogy mi motivál egyes embereket olyan cselekedetekre, amelyek szöges ellentétben állnak az én értékrendemmel. A post apropójából, a lakótársaimból kiindulva: én fontosabbnak tartom az együttélés minél stresszmentesebbé tételét az egymás cseszegetésénél a szűk élettérből adódó esetlegesen előforduló zavaró történések okán. Én nem szólok I-nek, hogy reggelente ne fújja a taknyát a mosdóba, mert ha utána esetleg a fogkrémemet kell a kagylóból letakarítanom, akkor bele kell nyúlnom (hogy arról ne is beszéljünk ha esetleg a kontaktlencsém esik bele), nem szólok L-nek, hogy ugyanmár vakarja le a gáztűzhelyről a több hónapja odarohadt akármit… Elfogadtam ezeket, mint a 70 négyzetméter szűkösségéből adódó negatív tényezőket. Ráadásul barátok se vagyunk (abszolút), úgy élünk itt mint három idegen. Megkeseredett, frusztrált, koravén emberekkel lakok együtt (még zenét se hallgatnak!), akik nem látják, hogy annak kéne prioritást élveznie, hogy a körülményekhez képest megpróbáljuk egymást nem cseszegetni minden szaron (eddig a csúcs az volt, amikor I pár hónapja egy szép reggelen rám szólt, hogy készülődés közben ne folyassam annyira a csapot… erre visszakérdeztem, hogy az lesz-e a következő, hogy fürdés közben rám rúgja az ajtót, hogy már 10 perce bent vagyok, azonnal hagyjam abba?!).

Nem illek én ide. Érezzék jól egymást, de nekem nem hiányzik ez a negativitás, még a végén én is ilyenné fogok válni, mint ők, és azt semmi szín alatt nem szeretném. Le fogok lépni.

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.06.30.-én. Permalink | 6 komment | A blog a Facebook-on | A blog a Twitter-en
Tagek: anyjukat, borong, helyzetjelentés, komoly

Tényleg nem volt bent

JonC — Mon, 28 Jun 2010 08:41:40 +0000

Tényleg nem volt bent

“A pálya sajátosságai miatt sajnos nem állt módomban gólnak ítélni az angolok próbálkozását. Én, és asszisztens kollegáim feddhetetetlen játékvezetést mutattunk be, videobíró használata nélkül is urai voltunk a mérkőzésnek” – nyilatkozta Larrionda a tegnapi angol-német meccs után.

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.06.28.-én. Permalink | Nincs komment | A blog a Facebook-on | A blog a Twitter-en
Tagek: agymenés, anyjukat, poén, röhej, villámpost

Übermensch-szindróma

JonC — Thu, 24 Jun 2010 06:02:01 +0000

Tegnap történt egy eset, amely rávilágított, hogy a német fajb népben még mindig benne él a felsőbbrendűség-tudat, amit felénk – akiket gondolom civilizálatlan tanulatlan balkáni söpredéknek tartanak – rendre ki is mutatnak. Tegnap például olyan reakciót kaptam egy német “kollegától” email-ben, amelyben nagyjából éreztette, hogy emberszámba is csak azért vesz, mert megtanultam angolul, de hogy velem kapcsolatban szaktudásról beszéljünk az számára nonszensz. Az volt a szitu, hogy egy probléma megoldására kértek fel minket, amely az egyik szerverüket érintette: abszolút megállt a nyomtatás. Tapasztalt kollegám, F. segítségével egyetlen parancs kiadásával megoldottuk a kérdést, majd – mivel ő el volt foglalva közben mással – engem kért meg, hogy írjak vissza a németeknek, hogy elhárítottuk a problémát. Erre kaptam – persze a fél fricc management berakva ‘másolatot kap’-ba – egy rendkívül kedves, abszolút nem arrogáns, és ráadásul persze teljesen jogos felvetéseket tartalmazó egysorost, amelyben az egyik hatttalmas nagy IT-expertjük közölte, hogy ez a parancs nem oldott meg semmit (pedig kurvára igen), és ki vagyok én, hogy azt hittem, hogy ez majd segíteni fog a gondon. Jelzem, a queue-ban álló több ezer nyomtatás azóta szépen fogyatkozik, alig van hiba, de persze neki van igaza – legalábbis rá kell hagyni, különben keresztbe tehet, akár ki is rúgathat.

Ennek a drága ötvenes übermensch-nek küldeném az alábbi jelenetet a Family Guy-ból, amely egész frappánsan összefoglalja a német társadalom lelkivilágát így, a hódításaik után röpke hatvan évvel:

Brian: Nem látok semmit a német történelemről 1939 és 1945 között. Itt egy kihagyás van.
Idegenvezető: Mindenki vakáción volt! A baljukon láthatják München első városházát, amit 15…
Brian: Miről beszél? Németország lerohanta Lengyelországot 1939-ben.
Idegenvezető: Meg voltunk hívva! Puncsot is kaptunk! Kérdezze csak meg a lengyelektől!
Brian: Nem hagyhatja figyelmen kívül azokat az éveket! Thomas Mann Amerikába menekült a nácizmus németországi térnyerése elől.
Idegenvezető: Nem, azért ment el, hogy éttermet vezessen.
Brian: Ez nevetséges!
Idegenvezető: Nem hallgatom tovább a német nép sértegetését! Semmi rossz nem történt! SIE WERDED SICH HINSETZEN! [1]SIE WERDEN RUHIG SEIN! [2] SIE WERDEN NICHT BELEIDIGEN DEUTSCHLAND! [3]
Brian: Uh, az ott egy söröző?
Idegenvezető: Oh, igen. München híres a felújított sörözői miatt.

1 Leülsz!
2 Befogod a szád!
3 Nem sértegeted Németországot!

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.06.24.-én. Permalink | 5 komment | A blog a Facebook-on | A blog a Twitter-en
Tagek: anyjukat, sztori

Köszönjük szépen Polgármester Úr!

JonC — Fri, 04 Jun 2010 12:57:53 +0000

Néhány szóban összefoglalom, ha netán lemaradtatok róla: Kósa Lajos bácsi (aki hithű FIDESZ-es, mellesleg Debrecen polgármestere, de ez most marginális infó róla) nagy zokogva bejelentette a Napi Gazdaság konferenciáján, hogy Magyarország Görögország sorsára fog jutni, és mi is csődöt jelentünk hamarosan. A – külföldi gazdasági megfigyelők szerint is – alaptalan bejelentésnek hála a forint hatalmasat zuhant, aminek a devizahitelesek megintcsak örülhetnek (én is azt teszem). Namármost: a bejelentésnek egy fő célja lehetett: az, hogy legyen mivel takaróznia a FIDESZ-nek majd ha bejelentik, hogy “öö… mégse tudunk adót csökkenteni, mert államcsőd fenyeget minket, nem értitek?!”. Ez az affér a kormánynak nagyon jó, a sok agyatlan droid be is fogja szépen kajálni (tuti, hogy sokan neki fognak állni konzervet, és egyéb tartós élelmiszereket felhalmozni), csak a gazdaságnak, és a befektetők bizalmának adott egy kurva nagy pofont az egész.

A piaci elemzések és a jegybank legutóbbi publikált inflációs jelentése nagyjából ugyanazt mondják az ország helyzetéről: a hiány csökkent, az államadósság csökkenő pályára állítható, a növekedés újra beindult – azonnali, fenyegető veszélyről szó nincs. Kósa így feltehetőleg a választóknak szánt politikai nyilatkozatot tett, a terepet akarhatta előkészíteni azon bejelentéseknek, melyekből kiderül, nincs tere az ígért látványos intézkedéseknek.

Te drága ember, te!

Orbán Viktor, és baráti köre bebiztosította magát az alaptalan ígérgetéseik következményei ellen, cserébe nekem (és jópár ezer másik devizahitelesnek) megint emelkedni fog a törlesztése, hogy a többi hatásáról ne is beszéljünk.

Polgármester Úr! Hálás köszönet érte, igazán nem kellett volna! Ja, és üdvözlöm Szíjjártó Urat is!

(Források: Kósa államcsőd-közeli helyzetet vizionál és kríziskezelésről beszél, Okos ember görög salátáról sem beszél, Éves mélypontra lökte Szíjjártó a forintot )

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.06.04.-én. Permalink | 3 komment | A blog a Facebook-on | A blog a Twitter-en
Tagek: anyjukat, helyzetjelentés, komoly, közélet, politika

Facebook-os bookmarklet paranoidoknak

JonC — Wed, 19 May 2010 09:15:59 +0000

Úgy gondolom, hogy a Facebook, és az általa nyújtott közösségi élmény az internet egy olyan sarkalatos pontjává nőtte ki magát néhány év alatt, amit elkerülni csak nagyon nehezen lehet. Hiába nem regelsz akkor is belefutsz a portál hálózatba nyújtott csápjaiba: like-gombok, Facebook-profilok a Google-találatok között, és ez még csak a kezdet. Bár Zuckenberg szerint vége annak, hogy a Facebook-on személyes adataink csak ránk, és az ismerőseinkre tartoznak (ennek értelmében tavaly decemberben módosították az oldal adatvédelmi beállításait: alapértelmezettben minden információnk – beleértve a nevedet, profilképedet, városodat, kedvelt oldalaidat, és az üzenőfalra kiposztolt üzeneteket – nyilvánossá vált, és ezáltal megtalálható lett akár a Google-lel is), ez ellen természetesen(?) lehet védekezni. Két nagyon jó módszert találtam erre, nézzük őket sorban:

Az első a kevésbé radikális, ámde mégiscsak hatékony megoldás: ha nem akarod törölni magad az oldalról (mert például szeretsz kapálni a Farmville-ben), de mégse szeretnéd, hogy az életed nyitott könyv legyen bárkinek, akkor van lehetőséged módosítani az oldal adatvédelmi beállításait. Na igen, ámde ez a menürendszer olyan szövevényes, mintha direkt tervezték volna olyanra, hogy elvegye az egyszeri felhasználó kedvét a vele való babrálástól. Erre szolgál gyógyírrel a reclaimprivacy.org nevű oldal apró bookmarklet-je, amelyet elindítva végigcsekkolja a profilod beállításait aszerint, hogy mennyire vannak korrektül belőve adatvédelmi szempontokból.Használata egyszerű: ezt a linket fel kell húzni az egérrel a böngésző könyvjelző-sávjába, majd a Facebook vonatkozó oldalának megnyitása után rá kell kattintani:
Privacy Scanner

Ekkor egy sáv jelenik meg, amely tájékoztat az esetleges hibás beállításokról, és azok kijavítására is ad tanácsokat:

Mint látható, nálam még bizony fennáll a veszélye, hogy kedves ismerőseim véletlenül adatokat szolgáltathatnak ki rólam különféle alkalmazásoknak, és ott a link is, ahol ezt át lehet állítani. Nem árt erre is odafigyelni. A két tétel, ami a shoton ‘scanning’ státuszban van valamiért nem működik, remélhetőleg ezt javítani fogják a bookmarklet fejlesztői (érdemes követni őket Twitteren, és/vagy Facebook-on, hogy értesüljünk a friss verziókról).
Van még egy másik megoldás is, bár az kicsit permanensebb: töröljük a fiókunkat, és elhárítottuk a veszélyt! “Persze” pofátlan módon az oldal – meghazudtolva minden ajánlást, és íratlan szabályt – nem teszi könnyen elérhetővé a fiók törlését, két kattintással mindössze felfüggeszteni tudjuk azt, ami nagyjából semmit sem ér (kapjuk továbbra is a maileket az oldalról, stb). Ha úgy döntöttünk, hogy véglegesen törölni szeretnénk magunkat azt ezen a linken tehetjük meg (állítólag valahol a help-ben is megtalálható jó mélyen eldugva). Ez bekéri a jelszavunkat, captcha-t is kitöltet, sőt ad két hetet a törlés után, amely során bármikor újraaktiválhatjuk a fiókunkat (ezt tényleg nem szeretném kommentálni), de mindezen átvergődve végül engedi elkövetni a virtuális öngyilkosságot.

A második megoldás persze hatékonyabb, de kicsit odafigyelve (és nem átesve az egészséges paranoia túloldalára) beállítható az oldal úgy, hogy ne teregesse ki minden kis titkunkat a nagyvilágnak (enyhe túlzás volt, tudom). A szokásos jótanácsokat persze nem árt megfogadni: annak nem lehet kellemetlensége, aki nem ad támadási felületet. Ne tessék hányós-fekvős képeket, meg “rohadjon meg a főnököm” típusú státusüzeneteket kirakni, és célszerű nem megadni a telefonszámunkat/lakcímünket a profilunkon – pláne nem úgy, hogy bárki elérheti, és nem lehet gond. Ha ezeket a józan paraszti eszen alapuló szabályokat betartjuk, akkor nem lesz szükségünk a fiókunk törlésére, és nem esünk el a virtuális állatkák össznépi bögyörészésének semmihez sem hasonlítható élvezetétől

UPDATE:

a Webisztán is írt erről, bár nem tőlük emeltem át az ötletet. Ott találtam ezt a linket, ami kicsit részletesebb statisztikát generál a profilunkról.

UPDATE2:

ha a fenti aggályoktól megriadva törölni szeretnétek a profilotokat, akkor arra a legjobb nap a május 31.! Részletek itt

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.05.19.-én. Permalink | 2 komment | A blog a Facebook-on | A blog a Twitter-en
Tagek: anyjukat, hasznos, kockulás, szósölnetvörk