Munkahelyi sztori következik:
annyira bájos, amikor van egy hónapok óta jegelt probléma az egyik általunk felügyelt szerveren, amelyet hirtelenjében nagy dúrral nekiállunk megoldani karöltve az ügyféllel, beindul a telefonkonferencia szervezés, emberek kapnak mindenféle csapatokból meghívást rá, röpködnek az e-mail-ek, majd a Nagy Közös Brénsztorming negyvennyolcadik percének környékén, amikor már végigmentünk minden lehetséges megoldáson (és mindegyik hasztalannak bizonyul)  akkor valaki benyögi a vonalba: „esetleg ötlet? Nincs? És ti, ti se tudjátok hogyan lehetne megoldani? Valaki?!” Komolyan mondom aranyos volt ez a kezdeti lelkesedés, mint amikor egy óvodáscsoport kap egy nagy láda LEGO-t , és szinte tökéletes ívet leírva hervadt le a mosoly mindenki arcáról 🙂 Sose gondoltam volna, hogy németekre (akikről ugye megvan a véleményem) valaha is fogok olyat mondani, hogy aranyos, de ez most az volt. Már megérte.

Sose gondoltam volna, hogy a Puruttyáról fogok átemelni valamit, de ezt egész egyszerűen muszáj, mert zseniális:

Skhizein (Jérémy Clapin,2008) from Bertie on Vimeo.

Nem árt hozzá egy kicsi angoltudás, de anélkül is pont annyira értelmetlen művészien elvont, mint vele 🙂

Nem, nem akarom Tumblr/Twitter szintre süllyeszteni a blogot, de egész egyszerűen muszáj belinkelnem ezt a képet ide:

BAZMEG, ÉN EGY HANGYÁSZ VAGYOK!