And now for something completely different, inkább nézzünk önfeledten hempergőző jegesmedve kölyköt, hátha attól egyszer csak beköszönt a boldogság az országban:

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2012.01.02.-én. Permalink | A blog a Facebook-on |
Tagek: borong, komoly, közélet, szolgközl, villámpost

Ez azután történt, hogy egy oldalról (a Shit That Siri Says-ről amúgy) kiraktam négy postot a falra. Amíg Reader-en egyrészt nem feltétlenül mászott a pofádba mihelyst megnyitottad az oldalt, másrészt pedig nem kellett végigkattintgatni mindegyiket, mert egyből láthattad a post tartalmát addig itt csak idegesíted az ismerőseidet vele. Ez a hatalmas nagy innováció, meg tökéletes integrálás a Google Plusba akkora bukta, amilyet nagyon ritkán lát az ember, és ez nem olyan, mint mondjuk a legutóbbi Facebook-átszabás, aminek hála majdnem palotaforradalom tört ki (és amelyet nagyjából ilyen könnyen meg lehet szokni): ezt a lépést tényleg csak herélésként, egy fontos funkció végleges eltávolításaként lehet csak értelmezni. Már csak reménykedni tudok abban, hogy a Hivemined (fejlesztői blog itt) néven tervezés alatt álló oldal képes lesz visszahozni a Reader régi bevált lehetőségeit. A Google meg menjen a picsába.

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2011.11.10.-én. Permalink | A blog a Facebook-on |
Tagek: anyjukat, borong, hír, kockulás, link, szósölnetvörk

1. Karsay Dorottya: kipécézését annak köszönheti, hogy ő vált a mozgalom arcává a “Nem tetszik a rendszer” című dal feléneklésével. Hasonló értetlenséget érzek a hozzá hasonló feministákkal szemben, mint ők azokkal a nőtársaikkal kapcsolatban, akik nem osztoznak a férfiak iránt érzett néha túlreagáló, indokolatlan ellenérzésükben. Én elhiszem, hogy az embert érik olyan benyomások az élete során, amely vezethet a másik nemmel szembeni túlzott tartózkodáshoz (elég hozzá egy undorítóan profán megcsalás, vagy akármi), na de hogy mindebből ideológiát, szent harcot faragjunk, az egyrészt értetlenséget szül a kívülállókban, másrészt pedig meglehetősen szélmalomharc gyanús: igenis vannak nők (sőt rátromfolok: jóval több az olyan nő), aki jól érzi magát ebben a hierarchiában, ami évezredek óta működik, és igenis működhet úgy is, hogy ebből egyik félnek sem származik semmiféle kára, nem alá- és fölérendelt szerepként éli meg (a mondatban feszülő látszólagos ellentmondásért elnézést kérek). Ehhez persze kell a megfelelő férfi is, gyanítom hogy Dorottya (és társai) még nem találkoztak effélével. Szerintem – aztán lehet hogy ilyen témájú helyes következtetések levonásához már kevés a pszichológusi vénám – az, ha valaki egy ilyen szélsőséges nézetet kezd magáénak vallani (és itt most nem csak a feminizmusról beszélek, jó példa erre akár a szélsőjobbos beütés, de a túlzott antiglobalizmus is – a sor folytatható a végtelenségig), annak javarészt személyes indíttatásai vannak, vajmi kevés az innen-onnan (könyvekből, filmekből, barátoktól) összeszedett információ. Ezek a külső tényezők már csak azt mutathatják meg az ilyen összezavarodott egyedeknek, hogy milyen módon adhatják a külvilág tudomására a bennük tomboló bizonytalanságot, természetesen a bizonytalanságot kiváltó ok természetétől függően: akit egész gyerekkorában elvertek a nagyobb cigánygyerekek, az a megalázottságát kopasz fejjel bakancsban szeretné majd semlegesíteni, míg akivel cudarul bántak a férfiak (akár apai behatásról is beszélhetünk, egy családját terrorizáló barom könnyen elcseszheti egy serdülő lány lelkét), abból később feminista lesz, rosszabb esetben kombinálva leszbikussággal (azért írom, hogy rosszabb esetben, mert ez nem vele született szexuális beállítottság, hanem a rossz élmények hatására alakul ki benne mintegy menekülő reflexként). Kicsit elkanyarodtam a szóbanforgó hölgyről, természetesen a fenti általánosságban leírt gondolatok nem feltétlenül igazak rá is, de akit képes egy még nála is habzó szájúbb feminista a védelmébe venni az eleve visszatetszést kelt bennem – és nem azért mert férfi vagyok, aki így gondolja az szexista, és kikérem magamnak Volt ugye egy Index-videó még tavaly tavasszal, amely kapcsán a fentebb említett oldalon megjelent ez a komment:

Na igen erről beszéltem. Dorottya szépen, érthetően elmondta mi a véleménye, de persze az indexesfiuknak sikerült felhajtaniuk egy olyan lányt akinek tetszett ez a kiállitás (vagy micsoda)és azt bevágóképezni.

Tudom, hogy így bő másfél év távlatából már nem illik reagálni, de azért hadd jegyezzem meg, hogy szerintem ez a hozzászólás tökéletes lenyomata az átlag szélsőségesen gondolkodó ember világnézetének: az a nő, akit “felhajtottak” azt nem kellett keresgélni, ugyanis – ahogy már említettem – a legtöbb nő úgy gondolkodik ahogy ő, azaz az ő típusa van többségben! Nem kell az ilyet keresgélni, sőt a legtöbb nő örömként éli meg a női mivoltát, és akár ösztönösen, akár határozott céloktól vezérelve használja ki annak minden eszközét a férfiak “ellen” (és ez az élet sava-borsa)! A megkeseredettség, a saját életük silány minőségéért mások okolása persze mindig egyszerűbb, mint szembenézni a hibákkal, és igyekezni megoldani őket.

Szerintem leginkább egyikőtök sem – egy SZDSZ-plakát a legutóbbi kampányból

Ennyit a feminista szálról (ez a téma akár külön postot is megérne, kapnék érte hideget-meleget az tuti ), nézzük tovább:

2. A liberalista felhang: naszóval van ez a liberalizmusnak nevezett eszme, amit annak idején idealista tizenévesként sikeresen be is nyaltam, elvégre első hallásra jól hangzik a definíciója:

 A liberalizmus, más néven szabadelvűség, gondolatok széles spektrumán alapuló eszmerendszer, amelyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt.

Az egyén szabadsága! Hát mi lehet ennél fontosabb? – gondoltam még 8-10 éve, de mára rájöttem, hogy például a köz, a társadalom szabadsága, mozgásterének biztosítása sokkal fontosabbnak kéne lennie annál, hogy elérjük azt, hogy mindenki annyit és úgy drogozzon, annyiszor és úgy élje ki devianciát ahogy azt ő szeretné. Igenis van egy felsőbb cél, egy felsőbb irányelv, aminek fontosabbnak kéne lennie, mint az egyén – néha elég groteszkül értelmezett – boldogsága! És igenis nagyon sok káros hatása van, ha egy efféle liberális irányvonal képes befolyással lenni egy nép történelmére! Meglátásom szerint egy liberális kormány tud(na) akkora károkat okozni, mintha mondjuk a szélsőjobb kerülne az ország élére – amire jelen állás szerint nagyobb az esély, mint eddig bármikor (ennek ellenére azért valószínű, hogy nem fog bekövetkezni, bár ha csökken az életszínvonal, nem jut elég étel az asztalra, akkor nem nehéz a néprétegekkel elhitetni, hogy márpedig erről a mocskos akárkik tehetnek, nem a világgazdaság állása). A stílusuktól is rosszul vagyok: él a sztereotípiagyűjteményemben egy fiatal főiskolát, egyetemet végzett réteg, akik ahelyett, hogy felelősségteljesen kiléptek volna az életbe (ahol aztán szembesülhetnek azzal, amit a kampánydalban is megénekelt Dorottya, hogy “a diplomájuk egyre inkább szart sem ér”) inkább egymás között kezdtek el szervezkedni mintegy kitolva az egyetem csodálatos bulizással, füvezéssel, és össze-vissza keféléssel teli éveit. Hangsúlyozom, ez egy sztereotípia, számomra kicsit ingoványos területre tévedek ezzel a kijelentéssel, de hátha igaz: a különféle hallgatói önkormányzatokban, egyéb egyetemi sejtekben magukat valakiknek tartó emberkékből kerülnek ki a TASZ, és egyéb civil szerveződések berkeiben magukat újra fontosnak érző örökifjak, akik az egyén szabadságát mindennél fontosabbnak tartva élik az életüket, elvégre egész életükben azt látták, hogy az önös szükségletek kielégítése a fontos, nem tartoztak még felelősséggel senkiért. Nna, ez az a réteg, amitől konkrétan rosszul vagyok: ezek az emberek olyan elveket vallanak, amik tőlem nagyon távol állnak. Például én nem mondom azt, hogy minden rosszért, ami az országban történik a cigányság a felelős, na de hogy pozitív diszkriminációban részesítsük őket, csak azért mert különben egyből rohannak az ombudsmanhoz… na ne. Egyenlő bánásmódot mindenkinek, ami alatt az értem, hogy se negatív, se pozitív előjellel nem lenne szabad kezelni embereket a tettük elbírálása során. A hazánkban dolgozó liberális erők pedig pontosan szöges ellentétben vannak mindezzel (a szélsőjobbos eszmék is, csak negálva), márpedig ez az amiben én hiszek. Ezért sem tudok tiszta szívvel örülni ennek a mozgalomnak, ezért nem tudok melléjük állni, pedig a rendszer nekem is egyre kevésbé tetszik.

Kérdés, hogy mégis mi a célja ennek az egésznek. Mivel civil szerveződésről beszélünk, ezért nem mondhatjuk, hogy az egész a jelenlegi ellenzék hadicsele volna (bár láttam már karón varjút), ráadásul még túl kicsi, túl kezdetleges az egész – tíz-tizenötezer tüntető ide vagy oda. Ha netán akkorára duzzadna (amit jelenleg még kétlek, ahhoz kurva nagy válságnak kéne jönnie), hogy fenyegetné a kormány működését, sőt netán meg is buktatná azt, akkor mi lenne a következő lépés? Ezek a javarészt liberális “gondolkodók” alapítanának kormányt netán az LMP-vel (csak zárójelben: Lehet Más a Politika… csak én érzem ezt a nevet jelen állás szerint könnyfakasztóan röhejesnek?) karöltve? Akkor már komolyan mondom inkább a Fidesz, pedig ilyen kijelentést csak nagyon végső esetben tennék. Szerencsére még nem tartunk itt, van mit ennünk (már akinek ugye), a hajléktalanokat meg ugyan féltucat rendőr állítja elő az őrsre a Józsefvárosban, de legalább biztosítva van nekik az éjszakai melegedő (papíron). Nekem sem tetszik a rendszer, de a váccpáörizmus sem. Nem találták még ki az irányzatot, amit tiszta szívvel magaménak tudni – talán épp’ itt az ideje, hogy nekiálljak megszervezni

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2011.10.27.-én. Permalink | A blog a Facebook-on |
Tagek: borong, elmélkedés, helyzetjelentés, hosszú írás, politika, társadalom, társadalomkritika

De nem ám

Visszatérve az alapgondolathoz: nyugtalanít, hogy magamon is észrevettem az ignorancia jeleit azzal szemben, ami körülöttem, a világban történik. Lassan már mindenhonnan az ömlik, hogy itt az újabb válság (a W alakú lefolyás, mint alternatíva nem túl vidám, bár én reménykedek, hogy nem fog átmenni valamiféle latin betűkkel leírhatatlan alakúba, amelyben az utolsó vonal már csak vízszintes…), a kormány egyre pofátlanabb módon él vissza a  bizalommal, mely – ahogy az előbb már írtam – meglehetősen buta okokból lett ilyen nagy mértékben beléjük vetve, és egyáltalán: elég végigböngészni egy Index-címlapot, hogy az embernek elmenjen a kedve mindentől. Ilyenkor következik a bevackolás, a világtól való elvonulás, mint reakció: kurvára nem hiányzik a napi stressz mellé még az is, hogy azon idegeskedjen az ember, hogy mennyire fog majd emelkedni a törlesztése, milyen plusz eszközöket készülnek adni a munkáltatóknak a munkavállalókkal szemben (azzal a magyarázattal, hogy legalizálni szeretnék a már működő gyakorlatot… szóval ha ezután törvénybe lesz foglalva, akkor már egyből etikus is lesz?), milyen megszorítások következnek még ezek után (és bazmeg hazudnak az ember pofájába, amikor azt mondják, hogy ez nem az), és a sort még sokáig folytathatnám. Ha ezeken rágnám magam az amúgy is elég stresszes munkám mellett, annak hamar alkohol- drog vagy gyógyszerfüggőség lenne a vége, ami a jelenlegi kábítószerárakat figyelembe véve nagy terheket róna rám. Ehelyett – ha nem is tudatosan, de – elkezdtem kerülni a híreket. Eleinte az Index maradt el (tudom, nem pártatlan médium, úgy is kezelem), aztán szépen lassan a megmondóblogok (mint például a Vastagbőr). Jelenleg ott tartok, hogy a cégnél semmi böngészés, aztán hazaérve egyből indítom a Minecraft-ot, vagy – az utóbbi pár napban – a Machinarium című remekművet (amiről írtam is pár sort évekkel ezelőtt itt). Tartok tőle, hogy ez (mármint az érdektelenség a világ történései iránt) már tendencia, és minél több ember gondolkodik így annál nagyobb mozgásteret adunk egy nem túl demokratikus állam kialakulásának. Amúgy elég megnézni egy mai tinédzsert (és most nem csak a magyarokról beszélek): csoda, hogy még mindig létezik az a magasztos eszme, amit demokráciának hívnak ennyi agyhalott, csak a pillanatnyi örömöket hajszoló kis véglény között. Leírtam már régebben: szerintem nem lenne ideális az sem, ha mindenki pártkatonaként élné le az életét, a gyerekekbe már az iskolában belevernék az éppen aktuális ideológiát, de ez a szintje a tudatlanságnak és közönynek már nagyon veszélyes – és akkor még nem beszéltem a hithű pártszimpatizánsok hadáról sem, akik minden szopatásba képesek nagyon kreatívan belelátni a jobbító szándékot. Őket külön üdvözlöm, és üzenném, hogy irigyellek titeket azért, mert legalább van egy biztos pont az életetekben. Kár, hogy ez is csak egy illúzió.

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2011.10.11.-én. Permalink | A blog a Facebook-on |
Tagek: borong, elmélkedés, gondolkodik, komoly, közélet, politika, társadalomkritika

Pedig a bácsi ilyen. Az albérleti szobám ablakára merőlegesen egy erkélysor húzódik a földszintig, aminek köszönhetően – ha akár csak hallás után – néha bepillantást nyerhetek vadidegenek hétköznapjaiba. Van például egy arc, aki szinte minden este tíz óra fele egy halk szisszenéssel búcsúztatja a napot. Úgy képzelem el, hogy ő egy harmincas egyedülálló nőcsábász, korrekt értékítélettel rendelkező, jó humorú, rendezett figura, aki természetesen sört nyit a teraszon esténként (nem, majd energiaitalt ). Mindezt a rendszeres szisszenésekből következtettem ki, és egészen biztos hogy igazam van.

Szóval a szomszédaim élete – legalábbis az a része, amit a teraszukon élnek – nyitott könyv a számomra, így a bácsi dohányzási szokásaiból is mindenre kiterjedő statisztikát tudnék készíteni unalmas perceimben, ugyanis akárhányszor kiül pöfékelni mindig elkapja a köhögés, annak is az a fajtája, amire a tüdőgondozóban már csak a fejüket csóválnák az egészségügyi dolgozók. A bácsi ugyanis beteg, nagyon beteg. Aki így köhög annak a tüdejében kilószámra rakódott már le a kátrány (“ekkora mennyiséggel utakat burkolnak” – mondta annak idején a felvilágosító órán az előadó), és egészen biztosan nagy nehézségeket okoz neki már a puszta levegővétel is. És mégis szívja tovább a cigit. Hiába nem kap levegőt, hiába köhögi ki a tüdejét, ő akkor is kiül rendületlenül. És amikor arra kelsz fel egy éjszaka során kétszer-háromszor, hogy az öreg megint csak tanúbizonyságát teszi, hogy bizony a kurva anyját az  indiánoknak, akik először kezdték el termeszteni ezt a szart, meg a spanyoloknak is, hogy behozták Európába, akkor nos… akkor kezdenek el keveregni az emberben azok az érzelmek, amiket a post elején említettem. Azért mellbe vágja az embert, amikor valaki ilyen kikerülhetetlenül hívja fel a többiek figyelmét arra, hogy most ő haldokol, de legalábbis folytatólagosan igyekszik véget vetni az életének éppen. Kurt Vonnegut írta egyszer, hogy az öngyilkosság legelegánsabb formája a dohányzás. Mindazonáltal, hogy egy értelmes faszinak tartom (tartottam) őt ezzel azért vitatkoznék: amit az öreg művel itt az erkélyen az minden, csak nem elegáns. Komolyan azt várom (nem szeretném, csak várom, tessék érezni a különbséget!), hogy mikor fog megszűnni a köhögés, az agónia ily gusztustalan jele, és végre viszik el a bácsit egy kórházba, ahol már várja a halálos ágya a csövekkel, a fehér lepedővel, a csipogó gépekkel… Azért valljuk be, hogy szar ilyen gondolatokkal birkózni úgy, hogy az ember elvileg otthon van (ami azért nagyon erős túlzás, minden ez az albérlet, csak nem otthon), távol a világ bajaitól, elvileg az életigenlést választotta életfelfogásául, és mindeközben folyamatosan külső ingerek emlékeztetik arra, hogy az ember mulandó. Nem kívánom az öreg halálát, de azt nagyon szeretném, ha nem köhögne soha többet az erkélyen. Nekem is jobb lenne, neki meg pláne. Félek, hogy egyikőnknek már túl késő változtatni.

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2011.09.29.-én. Permalink | A blog a Facebook-on |
Tagek: borong, elmélkedés, helyzetjelentés, komoly, sztori

Az alkotó leírása a képhez a Deviantart-on: I hope Anders Behring Breivik rots in fucking hell..

Azon gondolkodok éppen, hogy vajon tényleg ennyire elbaszott beteg egy világban élünk, vagy csak én járok túl sokat olyan blogokra, amelyeken tömegével tenyésznek az ép ész diktálta logikát minden áron megcáfolni igyekvő trollok? Most komolyan: létezik olyan esemény, legyen az közös örömre vagy bánatra okot adó történés, amire nem fog legalább egy maroknyi idióta a józan ész diktálta reakciótól gyökeresen eltérően nyilatkozni? Ha teszem azt történik egy efféle alig felfogható tragédia, mint a mészárlás amit ez a barom rendezett még akkor is lesznek olyanok, akik nem hogy elítélik, de helyeslik amit tett! Hogy a büdös picsába mer valaki ilyet leírni?:

These children are the elites of tomorrow. A lot of them will grow up to be very damaging people. Of course, the flip side of the coin is that some of them wouldn’t, and that some innocent people who would be better off alive are dead. That alone makes sure what happened isn’t justice. But that doesn’t mean it was a “bad” thing (in terms of how much people overall are helped in the long run). I wouldn’t call Hiroshima and Nagasaki (and Tokyo, Kobe, Yokohoma, Osaka, Sendai, Fukuoka, etc. ) justice either, but that doesn’t prevent them from being good things in the long run. 

(Ezek a gyerekek a jövő elitjei. Sokuk ha felnő nagyon káros ember lesz. Persze az érme másik oldala az, hogy sokuk nem vált volna ilyenné, és sok ártatlan ember is meghalt, akiknek életben kellett volna maradniuk. Ez az egyetlen tényező van, ami miatt az, ami történt nem volt igazságos. Mindez nem jelenti azt, hogy ez egy “rossz” dolog volt (már ha figyelembe vesszük, hogy hány emberen segített mindez hosszú távon). Én nem nevezném igazságosnak  Hiroshima-t, és Nagasaki-t (továbbá Tokyo-t, Kobe-t, Yokohoma-t, Osaka-t, Sendai-t, Fukuoka-t, stb. ) sem, de ezek is lehetnek jó hatással hosszú távon.)

(forrás)

Most komolyan: merné vállalni a véleményét akkor is, ha nem egy nick mögé bújva állítana olyanokat, amiktől egy ép értékítélettel rendelkező ember elborzad? Ha összehívnák az áldozatok családjait, akkor is az arcukba mondaná, hogy “még jó, hogy a gyerekeiteket lelövöldözték mint a kutyákat, mert majd úgyis rossz komcsik váltak volna belőlük”? Egyesek képesek még egy ilyen szinten sokkoló eseményt is úgy értelmezni, hogy az ember legszívesebben IP alapján visszakeresné őket, és bírósági herce-hurca nélkül vágatná őket pár évre be sittre, hogy gondolkodjanak el azon, hogy mi a helyes, és mi a  rossz szemlélet, ha az ember egy társadalomban él! Persze mindez modern korunk hozománya: amíg nem volt internet, nem voltak fórumok, kommentelési lehetőség addig az efféle beteg, sérült emberek maximum a szűkebb környezetüknek, barátaiknak mondhatták el az efféle gondolataikat, akik – még ha egyet is értettek vele – nem nagyon tudták tovább terjeszteni a baromságot, nem juthatott el ilyen széles rétegekhez egy efféle hozzáállás, elvégre a szélesebb tömegek jó esetben nem vevők a torz világnézetekre (kivéve mondjuk a náci Németországot, de ugye  mindig kell egy kivétel ami erősíti a szabályt). Most viszont, hogy egész bolygónk egy nagy közös társalgóvá vált bizony előfordulhat, hogy egy jenki (nem biztos hogy az, csak a példa kedvéért írtam) elmebajos leír egy ilyet, és én itt Magyarországon pedig elszörnyülködök az empátia ezen fokú hiányán, és bizony meginog az emberiségbe vetett hitem is, ha effélét olvasok. Azok a gyerekek ott kurvára nem tehettek semmiről, nem miattuk áramlott ennyi muszlim Norvégiába (sőt, tavalyelőtt nyáron volt szerencsém beszélgetni két dán sráccal, akik panaszkodtak a mindennapossá vált összecsapásokra a helyiek, és a bevándorlók között!), ők csak próbálták élvezni az életet, karriert építeni, családot alapítani, és most már nem lesz lehetőségük rá, mert egy tébolyodott fasz úgy gondolta, hogy úgy tehet a legtöbbet az elveiért, ha halomra lövi őket sörétessel, pisztollyal, és géppisztollyal (amelyekbe ráadásul még durvább sérüléseket okozó lövedékeket töltött szigorúan a humanitás jegyében). És ami még ijesztőbb a neten talált fórumbejegyzésnél, amit fent idéztem: a közvetlen környezetemben is vannak olyanok, akiknek a hangjából a tiszteletet vélem kihallani, amikor erről a nácigeciről beszélnek, hogy mennyire értelmes a csóka, meg hogy mennyit tud a magyar történelemről, ráadásul megírta azt a sokat emlegetett ezerötszáz oldalas “kiáltványát”… Az utóbbi esetében a tisztelet annak szólt, hogy milyen sokat írt, na de könyörgöm: attól hogy valaki bekattanik és megír kurva sok oldalnyi szemetet még nem kell isteníteni! Én elhiszem, hogy napjaink funkcionális analfabetizmustól átitatott kulturális légkörében már az is elismerésre méltó, ha valaki meg tud fogalmazni három összetett, ráadásul egymással kohézióban álló mondatot, de csak az alapján, hogy “háde a csávó írt egy másfél ezer oldalas paksamétát” ne kezdjük már el az egekig magasztalni, pláne ha pont az ellenkezőjét érdemelné!

Visszatérve a lövöldözésre: ha már annyira a kulturális sokszínűség, és a bevándorlók ellenségének tartotta magát, akkor nem furcsa kissé, hogy a saját “fajtáját” kezdte el lemészárolni? Nem lett volna sokkal célravezetőbb, ha kiment volna az oslói muszlim-negyedbe (gondolom van olyan), és ott nyitott volna tüzet a járókelőkre? Hja, hogy ott percek alatt elkapták volna, sőt az se kizárt, hogy lelövik (és nem feltétlenül a rendőrök)? Sokkal kényelmesebb, ésszerűbb volt fegyvertelen fiatalokat hátbalövöldözni persze. Gyáva gerinctelen féreg az ilyen, nem szabadsághős, vagy amit gondol magáról.

A következő mókás kérdés ami felmerült bennem: mi lesz, ha nem sikerül úgy csűrni-csavarni-módosítani a norvég Btk.-t, hogy életfogytot, netán halálbüntetést kapjon jutalmul barátunk? Leüli a törvényben megszabott 21 évet, aztán ötvenhárom évesen(!) újra visszatérhet a társadalomba? Huszonegy szaros év hatvannyolc emberi élet kioltásáért? Azért az meglehetősen nonszensz volna…

Beteg világban élünk, de úgy gondolom, hogy ez nem új keletű, csak most már megvannak a lehetőségeink arra, hogy ezt észre is vegyük. Most nem a mészárlás elkövetőjére gondolok, hanem a tettét követő reakciók közül az olyanokra, mint ami feljebb szerepel. Úgy gondolom, hogy ezek a nyilatkozók nem mernének efféle dolgokat leírni, ha az arcukat, nevüket is vállalni kéne hozzá (mint ahogy egyes blogokon az már működik, amelyeken csak a Facebook-os profillal lehet kommentelni). Ennek ellenére én még mindig úgy gondolom, hogy az internet anonimitása minden másnál fontosabb, csak amikor beleszaladok egy efféle elmebajosba akkor száll el az agyam.

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2011.07.26.-én. Permalink | A blog a Facebook-on |
Tagek: anyjukat, borong, durva, elmélkedés, észtoszt, gondolkodik, hír, komoly, közélet, külföld, társadalom

UPDATE: ja igen, még valami: ha netán így eltűnök khm… “pár” napra, akkor tessék megcsekkolni ezt. Ha itt sincs friss hülyeség, akkor bizony elütött egy ukrán rendszámú Scania, amelynek a sofőrje ügyesen meghamisította a tachográf adatait, hogy egyhuzamban tudjon kockázat nélkül levezetni 48 órát, és én pechemre pont a 47. óra 54. percében tévedtem ki elé a zebrán, amikor már a visszapillantón fityegő Wunderbaum-ot se nagyon tudta befókuszálni, nemhogy az utat. Esetleg csak tényleg elegem lett az internetből, de az előzőnek jóval nagyobb a valószínűsége

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2011.07.22.-én. Permalink | A blog a Facebook-on |
Tagek: borong, elmélkedés, helyzetjelentés

Az van, hogy amikor egy ilyen hosszabb szabi után vagyok kénytelen visszajönni Fehérvárra, és ezzel újfent szembesülni azzal, hogy mennyivel másabb lehetne az életem, ha mondjuk otthon lakhatnék a barátnőmmel, a gyerekkori barátaimmal, és persze édesanyámmal az kurvára le tud lombozni. Ilyenkor érzem át igazán, hogy mit adtam fel ezért az állásért, és hogy mennyivel sekélyesebb, magányosabb, és végsősoron unalmasabb életmód jutott osztályrészemül, amely szerintem még ahhoz is nagyban hozzájárult, hogy az utóbbi hónapokban jóval ritkásabban szállingóztak a postok, egyre kevésbé volt kedvem írni, és – ha megfigyeltétek – inkább a hírekre, a könnyebben megfogalmazható, nem túl mélyenszántó témákra helyeztem a hangsúlyt, éppen azért, mert valamelyest elkezdett felzabálni a fásultság. Tényleg jó volt ez a másfél hét arra, hogy most érezhessem azt, hogy mennyire durván megzombítottak a végeláthatatlan sorban özönlő ugyanolyan hetek a szabadság előtt. Itt lakok ebben a kurva panelban két agyhalottal (az egyik már nem is köszön, a másikkal is csak akkor tárgyalok, ha nagyon muszáj, értsd rezsit kell fizetni meg hasonlók), nincs egy normális haverom, akivel tökéletesen egy húron tudok pendülni (ergo nem frusztráljuk egymást 10 perc után a nem összeegyeztethető hullámainkkal), nem élvezem ki a nyarat (nehéz is lenne úgy, hogy az ember ötkor szabadul a munkahelyéről), és egyáltalán: károsnak érzem minden percét az ittlétemnek. Még kapálózok néha: amióta rendbeszedettem a biciklit néha nagy túrákat teszek a városban (múltkor este fél11-kor jött rám a tekerhetnék, fél1-ig bóklásztam fel-alá a kihalt utcákon, ami jól hangzik, kár, hogy csak még magányosabbnak éreztem magam tőle), pár hete kiültem a Halesz-parkba is, de persze egyedül az is marha unalmas lett néhány perc után.
Szóval úgy érzem azért van miért sírnom-rínom, viszont tisztában vagyok azzal, hogy ilyen állásról mások álmodni sem mernek, és türelmesnek  kell lennem, hátha egyszer majd fogok annyit keresni, hogy legalább a szabadidőmben, hétvégén azt tehessem (szinte), amihez csak kedvem szottyanik. Addig is marad a lassú értelmi hanyatlás, a napi majdnem egy liter energiaital, és persze a hiány, amit nem tud enyhíteni semmi. Bassza meg az egész.

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2011.06.20.-én. Permalink | A blog a Facebook-on |
Tagek: borong, elmélkedés, helyzetjelentés

Kivételesen nem szeretnék a túldramatizálás általam oly’ kedvelt eszközével élni, amikor a Fidesz által elfogadott médiatörvényt ízlelgetem, de valahogy nehéz erről a témáról túlzó(?) kijelentések, és drámai kicsengésű kérdések feltevése nélkül írni. A dramatizálás talán ezúttal nem is lenne annyira valóságtól elrugaszkodott: a kétharmados többséggel megválasztott (erről is lesz még pár keresetlen szavam) kormányunk az utóbbi húsz év legnagyobb lépését tette meg a diktatúra, az államilag szervezett mindent lefedő cenzúra felé. Egy ilyen országban nincs olyan cikk, post, műsor, egyszóval akármi, amit ne olvasna át egy állami vizsgálóbizottság, és ha olyasmit talál benne, ami bírálja a rendszert, azt nem csak hogy helytelenítik, de büntetik is.

Elképzelhetetlennek tűnik? Pedig ez január elsejétől már majdnem a valóság: az új médiatörvény szabályozni kívánja a televíziót, a nyomtatott sajtót, a rádiót, és – most kapaszkodj meg – az internetet is, amely ugyan tökéletesen kivitelezhetetlen, de arra éppen elég, hogy embereket lehetetlenítsenek el általa. Mondok egy példát: 2011. március 23.-án le merészelem írni majd, hogy mit tudom én, a cigányok tehetnek a Hold távolodásáról. Ezt olvassa majd Kovács Emőke, aki történetesen nagy cigányjogi aktivista (vagy Holdvédő), és tesz a blog szerzője, azaz ellenem egy névtelen feljelentést a médiabiztosnál, aki ezután vizsgálatot fog indítani, sőt különösebb indoklás nélkül házkutatást is tarthat a szerkesztőségemen (ami ugye a lakásom), hogy kiderítsék, hogy még milyen vádpontokban lehetek bűnös. Amennyiben a vizsgálat lezárul, és megállapítják, hogy nem vagyok rasszista, és a szóbanforgó postom megírását csak a humorérzékem vezérelte, akkor is már túl leszek egy vélhetőleg hosszúra nyúlt eljáráson, amely során gondolom párszor be kell majd fáradnom a bíróságra/rendőrségre/akárhova. Abban az esetben viszont ha kiderül, hogy aljas rágalom volt a részemről a Hold távolodását a magyarországi cigányság megbecsült, dolgos néptömegeire fogni, akkor akár 25 millió forintra is bírságolhatnak, ami nekem ugyan nem okoz túl nagy törést az életemben, maximum az ükunokáim kifizetik az utolsó részleteket is, de azért felülről súrolja a nonszensz fogalmát. Azt csak a poén kedvéért jegyzem meg, hogy csak a legutolsó pillanatban jött meg a bölcs törvényhozóink esze, és törölték azt a kitételt, miszerint a kiszabott büntit egyből be kell fizetni, aztán majd ha az adott szerkesztő(ség) bebizonyítja az igazát a bíróságon (ami két-három évig is elhúzódhat), akkor majd visszakapja a büntetés összegét.

A fenti történetnek jelen állás szerint van esélye megtörténni, ugyanis a törvény nem szabályoz olyan apróságokat, mint hogy mi egy weboldal esetében a szerkesztőség fogalma (ergo tényleg kopogtathatnak nálam is a Médiahatóság emberei a rendőrséggel karöltve (bár ahogy most állnak a dolgok szerintem február-március környékére kapnak a srácok is pisztolyt)), továbbá azt sem, hogy a huszonöt milliós bírság csak a nagy, céges háttérrel, újságírókkal rendelkező, mérvadó információforrásként szolgáló, nagy látogatottságú portálokra vonatkozik-e, vagy az ilyen zugblogokra is, mint az enyém, aminek a fenntartási költsége ~1000 forint / hó, és több pénzt nem is nagyon tudnék fordítani rá.

Mindennel meg vagyunk elégedve!

Nem azért vagyok kiakadva, mert épp’ zsidózhatnékom, cigányozhatnékom, rágalmazhatnékom lenne, hanem azért mert egyrészt bármilyen csip-csup indokkal névtelenül feljelenthetővé váltam (és ehhez az állam most már biztosítja az infrastruktúrát is), másrészt pedig a kontroll, a cenzúra árnyéka vetült az internetre, ami elfogadhatatlan, felháborító, és sért néhány alapvető alkotmányos jogot is, hogy az Európai Unió alapelveiről ne is beszéljünk (ki is van akadva a  nyugat, most éppen a The Times írt rólunk egy kövér vezércikket, amelyben szerepelnek a diktatúra, a kommunizmus, és a cenzúra szavak is). A törvény nem globális érvényű passzusairól ne is beszéljünk: a hírekben csak maximum 20% lehet a nem közérdekű bűncselekményekről szóló híradások aránya, csak azt khm… “felejtették el” kikötni, hogy mi számít bűnügyi hírnek, így a tévétársaságok számíthatnak néhány sürgősen befizetendő pármilliós csekkre.

Mivel sok konkrétum hiányzik a szövegezésből, így annak értelmezése is tág lehet, ami miatt félő, hogy úgy fogják tekergetni, értelmezni, ahogy azt az aktuális helyzet megkívánja. Bár Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője már arról beszélt a Mokkában, hogy nem akarnak a teljes magyar sajtóval háborúzni, és készek módosítani rajta, ha a médiahatóság visszaél vele, ez ugye jelenleg annyira biztos, mint a kutya vacsorája.

Amúgy nem bírom megállni, hogy ne nyilvánítsam ki a megvetéssel vegyes szánalmamat a magyar nép azon tömegei felé, akiknek köszönhetően került ilyen helyzetbe az ország: köszönjük meg szépen annak a több millió hülye, manipulálható, tavasszal bosszúból szavazó birkának, hogy a Fidesz kétharmados többséggel kormányozhat, és megteheti azt, hogy semmibe veszi az ellenzék véleményét tudván, hogy egyedül is dönthet! Köszönjük, hogy féltenünk kell a szólásszabadság hülye eszméjét, a nyugdíjunkat, a fizetésünket csak azért, mert ti meg akartátok mutatni a szocialistáknak! Sikerült, most tényleg szarban van az MSZP, cserébe kaptunk egy demokratikus diktatúrát, ahol nemcsak azt kell meggondolni, hogy mit írsz, hanem lassan eljöhet az a kor (újra), amikor azt is, hogy mit mondasz! A Ŝvejk jut az eszembe, amiben a csapos azért kerül börtönbe, mert azt találta mondani, hogy a legyek leszarták a császár őfelsége képét a kocsmája falán (NENYI?). Húsz évvel a ruszkik után a luxemburgi külügyminiszter lediktátorozhatja a miniszterelnökünket, a nyugati sajtó pedig az ország zsarnokság felé tolódásáról beszél…

Hagyjam abba a blogolást, csak azért hogy ne kerülhessek bajba valami rosszindulatú faszfej miatt? Remélem hogy a kormány most azért vissza fog venni egy kicsit a tempóból látva a nemzetközi felháborodást, és nem mi leszünk Európa második Fehéroroszországa.

UPDATE: nagy nehezen írok egy viszonylag csattanós végszót, erre el kell rontanom, de muszáj: ti is észrevettétek a “Ne lődd le a kiskutyát” és eközött feszülő hatalmas kontrasztot?

UPDATE2:

A reménytelenül múlt századi közelítés, amely csakis a politikai elit és a nép (az emberek) közötti információ-szállítószalagként képes fölfogni a médiát, nemcsak a Szijjártó-nyilatkozatokból, hanem sajnos a médiatörvény szövegéből is kiviláglik. Nem fog működni. Ha mégis megpróbálják, és ész nélkül szórják majd a sokmilliós büntetéseket a népbiztosok ítéletei (Istenem, eljön a neoházmesterek és Tilcsák Beák kánaánja, föl lehet jelenteni mindent, ami nem tetszik!) alapján, vagy megpróbálnak a nyakára mászni akár blogszolgáltatóknak, akár másnak, azzal egyetlen egy dolgot érhetnek el: villámgyorsan megszervezik a saját, abszolút Gyurcsány-mentes ellenzéküket. Jó úton haladnak. (forrás)

UPDATE3: ezt már csak pironkodva merem belinkelni, csak 18+ -os olvasóimnak

UPDATE4: a link azóta már valami szennylapra visz, itt elérhető újra.

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.12.23.-én. Permalink | A blog a Facebook-on |
Tagek: anyjukat, borong, elmélkedés, komoly, közélet, politika, társadalom, társadalomkritika

Ha már megvan a feeling, akkor következzék egy témába vágó klasszikus megboldogult kölyökkoromból:

Ez a post a Ráktalicska blogra íródott 2010.11.29.-én. Permalink | A blog a Facebook-on |
Tagek: anyjukat, borong, helyzetjelentés, hétfőpost