Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Óceánia létezik!

Posted by JonC On március - 12 - 2010 3 COMMENTS

Ugyan-ugyan. Hogyan lehetett Orwell-t hülye kis írónak tartani, aki csak a fantáziájából rángatja elő a hagymázas képzelgéseket? Ki hallott már ekkora hülyeséget? Orwell korántsem csak egy sci-fi, meg disztópia-író, aki élénk fantáziával megálmodta az 1984 című művének díszleteit, és hangulatát, de nem ám, bármennyire is annak tűnhet! Az általa leírt totális elnyomásból táplálkozó, megfélemlítésen, és rettegésen alapuló arctalan istenek által irányított állam, Óceánia igenis létezik! Neve is van: úgy hívják, hogy Észak-Korea.

A Google Maps szerint az ország most éppen a következő úthálózattal, és városokkal rendelkezik:

Nem akarok hülyeséget mondani, de szerintem ez a világ egyetlen országa, amely nem került fel a Maps-re (bár Bing-en látszik), talán ez is elárulja, hogy valami nincs rendben ezzel az ázsiai országgal. Maradjunk annyiban, hogy amióta a második világháború végén felszabadult a japán elnyomás alól valamiféle torz folyamat eredményeként mára az ország azzá vált, amit a fenti képen is láthatunk belőle: egy fehér folttá.

Néhány érdekes tény vele kapcsolatban:

  1. Az állami rádiókészülékek minden lakásba be vannak szerelve, és kikapcsolni nem lehet őket, csak lehalkítani (de ismerős ez nekem valahonnan…)
  2. Olyan mérvű a személyi kultusz, hogy Kim Il Sung portréja elsőbbséget élvez a kimenekítésnél többi holmival szemben, ha mondjuk tűzeset történik (még speciális bunkereket is építettetek ezeknek az arcképeknek, ha netán háború törne ki!)
  3. Rengeteg ember még arról se hallott, hogy ember járt a Holdon (szeparáció ugye…)
  4. Nincs internet, és a mobiltelefonok be vannak tiltva
  5. A közvélekedés szerint mindenről az amerikaiak tehetnek. Az anyák a csúnya jenkikről szóló dalokra tanítják a gyerekeiket, és jópár levélbélyeg témája az amerikai imperialista halála
  6. Hat napos a munkahét, a hetediken pedig “önkéntes” munkát kell végeznie a lakosságnak. Ennek eredményeképpen egy átlagos polgárnak nem marad semmi szabadideje (egész életében…)
  7. Ha látogatóként érkezel Észak-Koreába, akkor a legelső teendőd az, hogy Pyongyang-ban (a fővárosban) virágot helyezel el a “Nagy Vezér” szobránál
  8. A lakosság körülbelül 0,85%-a börtönben, vagy fogolytáborokban van fogva tartva
  9. A közlekedési lámpák szerepét női forgalomirányítók látják el (akiket a hírek szerint Kim Jong-Il személyesen választ ki), mivel a lámpák ki vannak kapcsolva energiatakarékossági okokból (ezen a képen például munka közben látható egy ilyen hölgy. Mivel autó az országban csak elvétve akad, ezért elég ingerszegény a beosztása… )
  10. A kutyatartás Pyongyang-ban be van tiltva tisztasági okokból
  11. Az átlagfizetés 2005-ben 6$/hó volt (forrás)
  12. Ha az országba látogatsz kapsz magad mellé egy kísérőt (mint amilyen ez pl.), aki nélkül sehova nem mehetsz (bár Trvtko elvileg őt is kijátszotta, amikor pár éve odament oknyomozni :) )
  13. Az ország lakói már megszokták a gyakori áramszüneteket, és folyamatosan kéznél tartják a gyertyákat lakásaikban
  14. Észak-Korea rendelkezik a világ negyedik legnagyobb hadseregével: az ország vezetői 1,21 millió katonának parancsolhatnak

(forrás)

Ezek a felsoroltak csak újfent megerősítettek abban a hitemben, hogy ez az ország beteg, mégpedig nem kicsit. Nem mondom azt, hogy fáj nekem az, hogy ott nincs egy fia McDonald’s se, továbbá a kölykök baseball-ozás, meg XBox-ozás helyett jenkiirtósat játszanak, de a Dzsucse (önellátó állam) életképtelen elvének szorításában vergődéstől egyre nagyobb szarba süllyedés – kombinálva némi atomprogrammal, és gulágokban népkínzással csak a poén kedvéért – nem egy egészséges és fejlődőképes rendszer képét festi. A diktatúra legkomolyabb fokát jelen pillanatban ez az ország képviseli, ahol nincsenek állampolgári jogok, nincsenek lehetőségek, és nincs szólásszabadság. Ez Óceánia.

Mennyire vagytok vizuálisak?

Posted by JonC On február - 25 - 2010 2 COMMENTS

Tegye fel a kezét, aki el tudja képzelni, hogy hogyan játszódhatott le az a jelenet, amiről a cetli írója panaszkodik:

Nehezményezem, hogy az egyik hölgy rápisált a kövekre! Ezzel akarta párásítani a szaunát! A vezetőség válasza: Hát ez van. Sajnáljuk!

(A kép a fehérvári Magma fitness centerben készült.)

Ne szórakozz a Mikulással!

Posted by JonC On február - 22 - 2010 3 COMMENTS

… mert lezúzza a pofádat akármekkora is:

Ebből is látszik, hogy hatvan év felett is van élet :D

Irreverzibilitás

Posted by JonC On november - 7 - 2009 ADD COMMENTS

A fenti szó magyarul talán úgy hangozhatna, hogy visszafordíthatatlanság, megváltoztathatatlanság. Lenyűgöző, és félelmetes jelenség, és már mindenki találkozhatott vele élete folyamán, akár így akár úgy. Irreverzibilis például az is, ha kiraksz egy pohár vizet a napra: elpárolog, és nem marad a pohárban, de visszafele ez nem működik: soha nem fog pára lecsapódni több decinyi mértékben hasonló körülmények között. Vegyünk egy sokkal szomorúbb példát: aki átélt már rokon/barát/szeretett kedvenc elvesztését, az is tudja, hogy miről beszélek. Sokkoló érzés tudni, hogy soha többet nem fogsz beszélgetni az elhunytakkal, mert egész egyszerűen megszűntek létezni, nem?
Nos, ez a vidám téma azért jutott ma eszembe, mivel összefutottam a neten egy érdekes videóval, amelyben valaki egy kis űrhajóval lövöldözi a fentről támadó ellenségeket. Íme:

Mi ebben a pláne? Elsőre nem lehet nyilvánvaló (hacsak nem tűnik fel az indítása után megjelenő figyelmeztető üzenet), pedig őkelmét a Symantec mint vírust azonosította (a rendkívül szép OSX.Loosemaque nevet kapta), és rendkívül vicces dolgokra képes. Például vegyük ama tulajdonságát, hogy amikor lelősz egy ellenséges téglalapot, akkor töröl egy file-t a vinyódról, vagy a hangulatától függően éppen egy mappát. Véletlenszerűen szemezget az adataid között, és soha nem tudhatod, hogy éppen egy már rég megunt filmet “lősz le” a háttértáradról, vagy éppen a több hete nyúzott kedvenc játékod mentését, esetleg a blogod backupjait törlöd végleg (a lista folytatható: régi telefonról lementett számokat, céges dokumentumokat, családi fotókat, stb. stb…).

Most komolyan: nem zseniális? Érzek ebben az elképzelésben némi beteges bájt: milyen furcsa érzés lehet egy játék segítségével megölni a gépedet? Végre egy olyan program, amiben nincs quicksave, meg checkpoint-visszatöltés, nincs második esély: ez bizony élesben megy. Hihetetlen. Nem meglepő módon a programot egy japán arc fejlesztette (ők mintha más bolygóról származnának), és mint művészeti projectet definiálja. “Sajnos” – ha jól tudom – csak Mac-re létezik, pedig jó lenne belőle egy jó kis Windowsos verzió is, tutira kipróbálnám, márcsak az élmény kedvéért is ahogy felvillannak az épp törölt file-ok nevei, amikor lelövöd őket :)

Amiért nem mennék tűzoltónak

Posted by JonC On szeptember - 14 - 2009 1 COMMENT

Szőke nő hívja a tűzoltóságot:

- Segítsenek tűz van!

- Rendben hölgyem, de hol?

- Hát itt!

- Jó, de hol van az az itt?

- Hát ahol lakom!

- Értem, de hogy jutunk oda??!

- Miért, az a nagy piros kocsijuk nincs már meg?

TűzoltókPersze, hogy vagyok annyira hülye, hogy még a tűzoltók munkájáról is egy szőke nős vicc jut az eszembe, pedig az nem mindig túl szívderítő. Soha nem csinálnám azt amit ők, pedig vonz a nagy piros kocsijuk, meg a másokon segítés felemelő érzése, a macsó védőfelszerelésükről, illetve a társadalomban elfoglalt egész kellemes pozíciójukról nem is beszélve (ez alatt értem azt, hogy nem biztos, hogy iskolázottabbak egy biztosítási ügynöknél, mégis jobban szeretik őket az emberek). Ez mind nagyon jó dolog, és ha csak – nevükhöz híven – csak tüzet kéne oltani, addig én is bevállalnám az életmódjukat. De amikor kihívják őket egy közúti balesethez… Nos, ott kezdődik a horror. Tessék megtekinteni az alábbi videót, amely – szerintem – még kicsit enyhén is ábrázolja egy ilyen kaliberű esemény végkimenetelét (hála Istennek, teszem hozzá):

Amikor először megnéztem egy darabig csak néztem magam elé. Rohadjon meg a rendező az utolsó percekbe bevágott szomorú háttérzenéjével, meg a kisbaba szemére fókuszálásával! Én értem, hogy ez egy elrettentő kampányfilm (állítólag jóval hosszabb, de csak ennyi került fel a netre), de néhol úgy éreztem, hogy kicsit már átment az egész öncélúba, mint mondjuk Klaus, a targoncás kalandjai, amely úgy indít, mint egy oktatóvideó, de a végén már azért röpködnek a fejek rendesen (volt róla szó már a blogon régebben amúgy). Különben is, mi panaszkodunk, hogy rossz nálunk a közlekedési morál? Én őszintén szólva olyanról mégcsak nem is hallottam (nemhogy tapasztaltam volna), hogy valaki SMS-t írjon(!) vezetés közben! A bal kézzel a fülre tapasztott telefonnal belvárosban előzgető parasztokkal teli van az ország, de esemesezni még nem divat. Ennek ellenére természetesen a filmecskét le lehetett volna forgatni hifit/GPS-t/klímát nyomkodó tinilánnyal is, a végeredmény ugyanúgy ablakokat kifejelő, véres arccal a közeledő autóra meredő szemű utasokkal teli autó lett volna. Nekem ezzel a hatásvadász sokkolnivágyással vannak gondjaim, mivel ha engem megrázott, akkor nem tudom hogyan vélekedhet róla egy tizenéves kisgyerek. Ennél már csak valamelyik biztosítónak voltak undorítóbb promófilmjei, mivel ott hasonló naturalizmussal mutattak be baleseteket, amelyek végén felvillant a cég logója, mintha azt sugallta volna, hogy ha kötsz náluk egy megfelelően magas életbiztosítást, akkor soha nem fog bedarálni az autódba egyik részeg török kamionsofőr se. Ennél a filmnél legalább nem valaminek a reklámozása volt a cél, ez becsülendő, mindazonáltal egy kicsit erősnek érzem a képi megvalósítását. Amit elértek, az az, hogy tényleg soha nem fogok tűzoltónak állni, az hótziher.



Top 5 post



Érdekesség még, hogy 698 darab post, és 2393 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 7 vendég - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

Tagek