Ráktalicska

Ne akarja senki megmagyarázni most már nekem, hogy nincs itt a tavasz! Jó, a naptár szerint még csak február van, de ha beleszimatolok a levegőbe az mást mesél nekem. Van egy rekesz söröm arra, hogy nem lesz már itt se mínusz 15 fok, se komolyabb havazás, amely több napra fehérré változtatná a tájat. Radikálisan nő a napok hossza (pontosabban nem az nő, mivel továbbra is 24 órából állnak, nem kell megijedni ), viribülnek a szárnyasok a fákon, láttam hóvirágot, sőt a Budapesti Tavaszi Fesztivál reklámplakátja szerint is tavaszodik (nem találtam a neten sehol, de már biztos láttátok ti is). Reggel fél hatkor már derengett az ég alja is (olyan, mintha hetekkel ezelőtt lett volna…), kelt a Nap! Néhány hét, és kerthelyiségekben fogunk sörözni akárki meglássa!

Amúgy ma sikerült megint bebizonyítanom, hogy konkrétan mocskos nagy kocka vagyok, amikoris sikerült úgy jellemeznem a délutáni égboltot, hogy olyan Half Life 2-s az egész. Aki játszott ezzel a remekművel (tényleg az, egyike a nagybetűs JÁTÉKoknak), az biztos emlékszik a hosszú csatangolásokra a homokfutóval, és a propelleres mocsárjáró csónakkal (nem tudom a nevét), és arra a bágyadtan sütő napos vasárnap délutáni hangulatra, amit a készítők sikerrel prezentáltak (bár az a pár Combine harcos a nagy fegyverekkel ijesztő gázmaszkban kicsit rombolta ezt a feelinget ). Megpróbáltam találni egy olyan screenshot-ot ami hűen visszaadja azt az érzést, amiről beszélek, bár jobban átjön, ha játssza az ember, nem csak nézi (és ez igaz az élet jópár másik területére is):

Szóval előadtam, hogy szerintem ilyesmi hangulata van a mai  napnak, és a kollegáim csak lestek, mint hal a szatyorban. Nem baj, annyi örömöm volt az egészben, hogy ők legalább tudták, hogy mi az a Half Life 2 (mert ahhoz elég kockák voltak), csak az általam prezentált hangulat nem jött át nekik. Rendszeresen beleesek ebbe a hibába (mármint hogy megpróbálok hangulatokat, pillanatnyi impressziókat, gondolattöredékeket átadni másoknak), és rendre kudarcot vallok. Ez gondolom abból adódhat, hogy vannak olyan érzések, amiket nem lehet szavakba önteni, mivel édes anyanyelvünk hiába alkalmas sokrétű érzelmi árnyalatok kifejezésére mégse rendelkezik elegendő szóval bizonyos dolgok körülírására. Ez a hasonlat meg már azért is eleve halálra volt ítélve, mert még ha játszottak is volna a szóbanforgó játékkal akkor se biztos, hogy nekik ennyire maradandó emléké vált volna ez a bágyadt napsütésben kókadozó vidékies pályaszakasz, mint nekem. Néha annyira kíváncsi lennék arra, hogy egy ilyen szép napon, mint amilyen a mai volt rajtam másoknak is megváltozik a hangulata, vagy csak nekem? És ha megváltozik: milyen lesz? Ugyanolyan bágyadt boldogsággal nyugtázhatják mások is, hogy végre kezd melegedni, vagy teljesen más érzés önti el őket? Hasonló téma: voltam már olyan koncerten, ahol konkrétan katarzisélményem volt a színpadon látott produkciótól, mert annyira megfogott az, ahogy az énekes együtt él a zenéjével (pl. Kispálokon szokott néha ilyenem lenni). Más is beleborzongott velem együtt mondjuk egy szólótól? Volt a tömegben legalább még egy ember, akinek ilyen örömet okozott a zene, mint nekem? Érdekes lenne néha – akár csak tompán is – kollektívan érezni a többi ember lelkében zajló folyamatokat…

Úgy fogom fel ezt, mint a kutyák: nem tudom megenni, nem tudom megbas magamévá tenni, és nem tudok tenni semmit azért, hogy elérjem, szóval lesza nem érdekel. Önző módon megelégszek azzal, hogy én boldog vagyok ettől a plusz hét foktól, és a ragyogó napsütéstől (meg a két hete(!) látott hóvirág emlékétől), és csak remélem, hogy másoknak is jobb a hangulata ettől. Saját jól felfogott érdekükben érdemes odafigyelni erre a csodára, amit tavasznak hívnak. Sokat tud lendíteni az ember életkedvén, és szemléletén, ha odafigyel az ilyen gyakori csodákra, mint amilyen ez is: ébredezik a természet, és csak jól jöhetünk ki abból, ha erre odafigyelve örömet okozunk a kicsiny lelkünknek. Megyek is (hó)virágot szedni

Mivel végre sikerült elejét venni a további RSS-es szopásnak végre nem savanyodik meg a szájízem, ha csak a blogra gondolok. Gyorsan ki is használom ezt a lelkesedést, és összegyűjtöm ebbe a postba az oldallal kapcsolatos fejlesztéseimből származó tapasztalataimat. Vannak közöttük viszonylag feltűnőek, és olyanok is, amiket szinte észre se lehet venni, egyvalami  azonban közös bennük: hasznosak, és praktikusak, mivel új funkciókat adtak az oldalnak, amelyek segítségével könnyebbé vált a navigáció, illetve még több infó érhető el a főoldalról. Amit nem győzök hangsúlyozni, hogy tessék backupot csinálni minden egyes módosított file-ról, sok idegeskedéstől óvhatja meg az ember, ha hozzászokik!

Nézzük őket sorban:

1. Előre – hátra nyilacskák a postok alatt:

ezt még Tsyga kérte, mivel hozzászokott az iBlog téma használata közben, hogy így lavírozzon az oldalon. Szerencsére nem volt nagy ördöngősség megcsinálni neki, és tényleg jó dolog.

Két file-t kell módosítani hozzá, illetve szükség lesz két nyilacskára is képfile-ként (bár ezeket lehet helyettesíteni << és >> használatával). Az első célpontunk a témánk single.php-ja lesz, ebben kell megkeresni ezt a sort:

<?php comments_template(); ?>

, majd ez alá bemásolni ezt a csini kis kódot:

Mentsük el, és toljuk fel a szerverre felülírva az előzőt.

Ezután jöhet a style.css módosítása, amely abból áll, hogy hozzáfűzzük (mondjuk a file aljához, de végülis mindegy) a következő sorokat:

/* next & previous post navigation */
.post-nav {
clear: both;
padding-bottom: 35px;
margin-top: 15px;
font-size: 95%;
}
.post-nav a, .post-nav a:visited {
color: #999999;
text-decoration: none;
}
.post-nav a:hover {
color: #000000;
text-decoration: none;
}
.post-nav .previous a {
float: left;
padding-left: 20px;
background: url(images/post-nav-previous.gif) no-repeat left center;
}
.post-nav .next a {
float: right;
padding-right: 20px;
text-align: right;
background: url(images/post-nav-next.gif) no-repeat right center;
}

Az én példámban van két nyilacskát ábrázoló kép a a témám images mappájában (relatíven kell rájuk hivatkozni), de ezt az elérési utat természetesen meg lehet változtatni, sőt nem kötelező képet sem használni; ebben az esetben a ‘background’ kezdetű sorokat tessék szépen törölni!

Elmentjük, feltoljuk (felülírva megintcsak az előzőt), és mostantól a postok oldalain megjelennek a navigálónyilacskák!

2. RSS-ek automatikus átirányítása FeedBurner-be .htaccess segítségével:

probléma lehet, hogy a WordPress alapból nem a Feedburner-es RSS-t ajánlja fel az újonnan feliratkozni vágyóknak (ha pl. a címsorban kattintanak a narancssárga ikonra). Ezt meg lehet oldani plugin-ek használatával is, de miért telepítsünk feleslegesen még egyet, ha néhány sor hozzáadásával is megoldható a dolog?

Ehhez a blogunk gyökérkönyvtárában figyelő .htaccess nevű file-t kell módosítanunk (illetve ha esetleg nincs is, akkor létrehoznunk).

Az enyém jelenleg így fest:

# temp redirect all wordpress feeds to feedburner
<IfModule mod_rewrite.c>
RewriteEngine on
RewriteCond %{REQUEST_URI}      ^/?(feed.*|comments.*)        [NC]
RewriteCond %{HTTP_USER_AGENT} !^.*(FeedBurner|FeedValidator) [NC]
RewriteRule ^feed/?.*$          http://feeds.feedburner.com/raktalicskafeed         [L,NC,R=302]
RewriteRule ^comments/?.*$      http://feeds.feedburner.com/raktalicskacommentfeed  [L,NC,R=302]
</IfModule>

# BEGIN WordPress
<IfModule mod_rewrite.c>
RewriteEngine On
RewriteBase /
RewriteCond %{REQUEST_FILENAME} !-f
RewriteCond %{REQUEST_FILENAME} !-d
RewriteRule . /index.php [L]
</IfModule>

# END WordPress

Mint látható több szekció is van, ezek közül csak az első ‘temp redirect…’ fog minket érdekelni. Ugyanezt kell használni, egy eltéréssel: természetesen a két FeedBurner-es URL-t át kell írni a saját blogotok feed-linkjeire, mert így használva az enyémre fog átirányítani (ami mellesleg egész jó ötlet ).

A ‘Begin WordPress’-hez ne nagyon nyúljatok, mert kellemesen ki lehet vele nyírni az oldal elérhetőségét!

3. base64-gyel kódolt footer.php visszafejtése:

néhány perce azt mondta szakavatott kollegáim egyike, hogy a base64 nem is kódolási eljárás, de kérdem én: mi, ha nem az? Olvashatatlan karakterek kusza káoszát mi másnak nevezhetnénk? A viccet félretéve: szemfülesebb olvasóim talán észrevehették, hogy megváltozott a blog lábléce: végre szerkeszthetővé vált, így beleírhattam a saját kis okosságaimat. Ezt eddig azért nem tudtam megtenni, mivel a fentebb említett bekódolással ezt lehetetlenné tették a sablon eredeti készítői (áldassék a nevük). Segítséget kértem, és kaptam a magyar WordPress oldalon ténykedő srácoktól, szerintem nektek is megteszik ezt, ha szépen megkéritek őket ezen a linken. Erős amúgy a gyanúm, hogy snassz módon elegendő lehet egy másik téma nem kódolt footer.php-ját ellopni, és máris megoldódhat a gond, de ebben nem vagyok biztos.

4. Véletlenpost megjelenítése oldalsávon plugin nélkül:

ha valamit meg lehet oldani plugin nélkül, akkor törekedjünk rá. Íme a megfelelő kód, amit a sidebar.php-be illesztve kivitelezhető a csoda:

<li>
<h2>Véletlenpost</h2>
<ul>
<?php $myposts = get_posts('numberposts=5&orderby=rand');foreach($myposts as $post):?>
<li>
<a href="<?php the_permalink(); ?>"><?php the_title();?></a>
</li>
<?php endforeach; ?>
</ul>
</li>

A ‘numberposts=<számérték>’ segítségével beállítható, hogy egyszerre mennyi jelenjen meg.

Egyelőre ennyi, ha lesz még hasonló tapasztalatom akkor természetesen megosztom majd itt!

Jajj, de rohadtul antiszemitának is tűnik ez a cím, szinte látom, ahogy egyes olvasóim fejében vörösen villódzó világító betűkkel kigyullad a “NÁCI! NÁCI!” felirat Pedig aztán hazug lehet bárki: keresztény, buddhista, református, ateista, de akár bizony zsidó is. A hazudozás vallástól független emberi tulajdonság, és ők se kivételek. A 20. század történései teszik a post címét annyira riasztóvá, és tolerálhatatlan módon őszintévé, de engem nem érdekelnek az efféle tabuktól vezérelt vélemények: hazudtak és kész,  és én nem leszek attól még szélsőjobbos bomberes kopasz, mert ezt ki merem jelenteni.

Egy hete erről szól a sajtó: beperelték ugye a MÁV-ot röpke 1773 milliárd (!) forint erejéig, mivel véleményük szerint az elegendő kárpótlás lenne az elszenvedett sérelmek kompenzálására. Nem szeretnék belemászni a holokauszttagadás elég sikamlós falú gödrébe önszántamból (pereltek már be kevesebbért is bloggert), úgyhogy az első ezzel kapcsolatban felmerült gondolatomat inkább le se írom. A második viszont az, hogy eltelt azóta 65 év, akikkel ezek megestek már réges-rég meghaltak (néhányan még talán vegetálhatnak, de ők is minimum 70-75 évesek), viszont akik a pert indították a második, sőt esetenként már a harmadik generáció tagjai, akiknek a nagyszüleik élték át ezt a korszakát a történelemnek. Eltelt bő fél évszázad, és pont most jutott eszükbe perelni? Mennyi időnek kell eltelnie, hogy a zsidóság végre leszálljon a témáról, és ne menjen perre minden, és mindenki ellen, akinek egy kis köze is volt az egészhez? Száz év? Kétszáz? Esetleg ezer? Olyan ez az egész, mintha a náci Németországnak “hála” az emberiség örök időkre a zsidók lekötelezettjévé, és adósává vált volna, és amíg ki nem pusztulunk fizethetünk nekik. Mocskos rohadt érzéketlen szemétnek tűnhetek, de azért álljon már meg a menet: nincs alapjuk, és nincs joguk (ahogy azt neves történészek is állítják), hogy ekkora összeget követeljenek egy állami cégtől, amely ráadásul nem is volt abban a helyzetben, hogy ellentmondjon a Harmadik Birodalomnak. Az persze magyar sajátosság, hogy mindig a rosszabbik oldalra álltunk minden háborúban, de valahova állnunk kellett, mivel azt nem tehettük meg mint Svájc: nem maradhattunk függetlenek (bármennyire is szerette volna Teleki Pál, aki talán az utolsó tetteiért felelős politikusunk volt).

Vettem a fáradtságot, és átfutottam a mindössze 15 oldalas beadványt, amelyet a rengeteg Goldstein közösen adott be Brazíliából az USA-ból, Magyarországról, és a UK-ből. Találtam néhány érdekes mondatot, amit a fentebb már belinkelt Index-cikk is kifogásolt:

The sick, the elderly, pregnant women, babies and young children were treated with equal brutality by MAV’s agents. The trains bound to Auschwitz would be stopped at intervals, allowing railroad employees to remove the dead bodies and the persons who had gone mad. MAV employees had dug ditches in advance to receive the dead bodies and bury them. The persons who showed signs of mental illness were led to the edge of the ditches and then shot by MAV employees.

Magyarul:

Az idősekkel, a terhes nőkkel, a csecsemőkkel, és a fiatal gyerekekkel ugyanolyan brutalitással bántak a MÁV alkalmazottjai. Az Auschwitz-ba tartó vonatok bizonyos időközként megálltak, hogy a vasúti dolgozók eltávolíthassák a vagonokból a halottakat, és azokat, akik megőrültek az út alatt. A MÁV-alkalmazottak sírokat ástak, hogy eltemethessék a hullákat. Azokat pedig, akik a mentális betegségek jelét mutatták, azokat a gödrök szélére állították, és lelőtték.

Történelmi kutatások, és a Fővárosi Levéltár iratai alapján bizton állítható, hogy efféle kegyetlenségek nem történtek az út során, se akkoriban, se azóta nem fegyverrel felszerelkezve dolgoznak a vasutasok. Röhejes részletekből még van néhány az irományban, de nekem ez volt a legkirívóbb.

Úgy gondolom, hogy nem én vagyok a visszataszító azzal, hogy ezen a peren felháborodok. Szerintem pont ez a csapat pénzéhes zsidó gyalázta meg a nagyszüleik emlékét azzal, hogy általuk ilyen gusztustalan módszerrel próbálnak pénzhez jutni. A Holokauszt nagyon jó üzletnek bizonyul azóta is, de könyörgöm: nem lenne szimpatikusabb, ha nem a kibaszott pénz lebegne a szemük előtt, amikor az elhunyt rokonaikra gondolnak? Nem lenne jobb, ha nem próbálnának így pénzt csiholni őseik halálából, ráadásul egy olyan beadvány segítségével, amelyet körberöhögött a fél világ? Mennyire pitiáner, és kapzsi dolog már ez? Semmi bajom a megemlékezésekkel, a gyásszal, a csendes tüntetésekkel, nade könyörgöm: az undorító zsidósk mindenből pénzt csinálni akarás a hányingert hozza a jobbérzésű emberekre…

* kibk (korlátolt idióta barmok kedvéért): nem általánosítás a cím, a beadvány íróira értendő

A post címét még bővíteném annyival, hogy ” ha az ember egy albérletben kénytelen a jó kajákat főző édesanyjától 100 kilométerre enni az agglegények száraz kenyerét”, csak ez már nem fért volna ki. Azért jutott eszembe ez a kérdéskör, mivel ma jöttem rá mekkora isten is vagyok én tulajdonképpen, mivel – egy kósza, hétvégén kipattant ötlettől vezérelve – ma főztem magamnak egy NAGYON nagy lábos paprikáskrumplit, amely valahogy így sikeredett:

Nem szándékozok átmenni gasztro-blogba (és ezzel megkísérelni betörni a hölgyek által uralt rendkívül magas színvonalú mezőnybe), de akkor is érdemes ezt leblogolnom, mivel életem első paprikás krumplija “ő”. Gratulálni természetesen lehet, a virágokat pedig az öltözőbe kérném

Kicsit komolyabbra fordítva a szót: végeztem némi pénzügyi számítást arra vonatkozólag, hogy a fenti csodából egy jó nagy kondérral előállítani mennyi pénzembe is került voltaképpen:

• parasztkolbász 0,214 kg – 235 Ft
• fp burgonya 2 kg – 239 Ft
• fp. édesnemes fűszerpaprika – 160 Ft
• teszkós étolaj – 229 Ft
• teszkós vöröshangygyma – már nem emlékszem (mert ezt nem ma vettem), de legyen mondjuk 100 Ft

Összesen:  963 forint.

Namármost, ha figyelembe vesszük, hogy a fenti tételek közül természetesen nem használtam el az összes kolbászt, fűszerpaprikát, étolajat, és vöröshagymát a lábosnyi kaja összehozásához, akkor nagyjából 550 forintból összehoztam magamnak egy akkora adag kaját, hogy három napig ehetem. Ebből az 550 forintból a céges büfében kikerült volna másfél dupla-dupla hamburger, esetleg 3 és fél energiaital, vagy kb. két és fél melegszendvics.

Az a tény, hogy eme összefüggéssel (mármint hogy kurvára nem éri meg a büfében kaját venni, helyette inkább főznöm kéne) tökéletesen tisztában vagyok már jó ideje, és mégis szoktam bizony 400 forintért dupla-dupla hamburgeket vásárolni a fentebb említett – amúgy didibár néven futó – egységben valószínűleg annak tudható be, hogy hiába vagyok akármilyen szar anyagi helyzetben ésszerűen kezelni a pénzt akkor sem tudom. Legalább ma is rájöttem valamire.

Kezdjük az elején: a Farmville egy nagyon népszerű (jelen pillanatban majdnem 12 millió rajongóval rendelkező) facsipesz-egyszerű játék a Facebook-on, amely arról szól, hogy kicsiny farmunkon veteményezünk, szántunk-vetünk, teheneket fejünk (amúgy kíváncsi voltam, hogy ennek analógiájára miért tartunk lovakat, meg pláne disznókat, ha nem lehet leölni őket, de a fejlesztők megoldották: a lovaktól sörényt, a disznóktól pedig szarvasgombát(!) takaríthatunk be), és az így szerzett pénzből vásárolunk magunknak épületeket, traktorokat, meg toronyórát láncostól. Alapvetően bájos kis játék, aranyosak az állatok, szép tiritarka az egész, de: ahhoz, hogy ne rohadjon rád a vetés muszáj vagy naponta legalább egyszer ránézni a játékra, mert a vetési időket realtime-ban nézi (azaz ha reggel 8-kor elvetsz némi szamócát, aminek négy órás az érési ideje, akkor délben bizony muszáj vagy learatni, mert különben egy-két órán belül bizony csak elbarnult levelek maradnak belőle). Emiatt az ember muszáj folyamatosan odafigyelni erre a hülyeségre, és ha hétvégén mondjuk nem akarsz netközelben lenni, akkor megszívtad, mivel elszárad minden, amit ültettél. Még az a szerencse, hogy a tehenek, kecskék, meg a többi jószág nem döglik bele, ha nem fejed meg őket rendszeresen, bár nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ezt is implementálják a drága fejlesztőbácsik.

Ez a folyamatos kényszer, hogy odafigyelj a veteményre vezetett odáig, hogy pár hét barátkozás után töröltem az alkalmazást a Facebook app-jaim közül (bal  alsó sarokban ‘Alkalmazások’ -> ‘Alkalmazások szerkesztése’, és az eltávolítani kívánt cucc melletti ikszre katt). Így is van elég dolog, amire felügyelnie kell az embernek az életben (hitel, meló, lélegzés, stb.), nem akartam még egyet vállalni önkéntes alapon.

Eltelt pár hét/hónap azóta teljes nyugalomban, ám egyszer csak vége szakadt az idillnek…

Tovább is van… »

Legújabb kiszemeltjük az ősz nagy durranása, a Call of Duty széria legújabb tagja, amely a Modern Warfare2 nevet kapta. Hetek óta megy a botrány, a játékot betiltották Oroszországban (is), újra előkerült az ifjúság megrontásának rémképe, mint örök Jolly Joker… de miért is megy a hiszti? Hiszen ez egy igazi tököslegényes ‘amerikaiak vinni demokrácia’ típusú kommandózós-háborúzós katonás játék, nem? Nem hasonlít a elmeroggyant (bár zseniális) Postal2-höz, nem az öncélú brutalitásra épül az egész játék, akkor meg mi a bajuk vele? Mielőtt elárulom következzék néhány szám, amelyekből leszűrhető, hogy mekkora volumenű projectről is van szó:

a játék fejlesztése 50 millió dollárba került (amiből összerittyenthető egy közepes költségvetésű hollywood-i csodafilm is), de a járulékos miegymásokkal (marketing, meg hasonlók) a kiadások már a 200 milliós magasságokat verdesik. Ez soknak tűnik, de ha hozzáteszem, hogy egy novemberi adat alapján azóta 550 millió dolláros bevételt hozott máris nem tűnik olyan nagy áldozatnak a fejlesztők (és főleg) a kiadó részéről.

Érthető amúgy a játékot övező őrület: valóban egy profi kivitelezésű FPS-t köszönthetünk a személyében, amelyet majdnem minden teszter tárt karokkal fogadott, és magas pontszámokkal jutalmazott mind az írott, mint az online média esetében, és elég csak megnézni a képeket ahhoz, hogy az ember rádöbbenjen, hogy ha ezt nem viszi végig akkor valami kimarad az életéből. Soha nem volt lehetőségünk ennyire beleélni magunkat a harctéren az életéért küzdő baka szerepébe, ennyire érezni a mellettünk elsüvítő lövedékek szelét, kapkodni a fejünket a felrobbanó gránátok repeszei elől!

Ha ennyire jó ez a játék, és ennyire nem rugaszkodik el a már megszokott háborús kliséktől (tehát a jófiúk vs. rosszfiúk örökrangadót járja körül ez is), akkor min akadtak ki az ifjúság védelmére felkent lovagok (értsd politikusok)?  Azon, hogy a fejlesztők vették a bátorságot, és némelyik pályán kicsit mégis elrugaszkodtak a jól bevált ‘lődd-a-terroristát’  recepttől:

Tovább is van… »

Ma volt egy elég kellemetlen élményem: az egyik kollegám unatkozott, és a Google-lal keresgélt mindenféle kifejezésre, mintegy tesztelve azt. Érdekes volt például, hogy létezik olyan, hogy furik.com (ja igen, Furik a becenevem itt Fehérváron, akit érdekel, hogy miért az kombinálja ki ebből), és egy kazánokkal foglalkozó cég weblapja őkelme (megintcsak asszociálhatunk arra, hogy én meg szexszkazán vagyok ). Aztán egy újabb hirtelen ötlettől vezérelve a srác rákeresett a teljes nevemre, aztán rákattintott a Képek-re. Elhűlt bennem a vér: a Facebook-ról lehúzta a Google a fotómat! Ez durván veszélyes is lehet, mert ki tudja, mondjuk holnap akarok írni egy postot a pedo- geronto – nekrofil ukrán maffiózókról, akiknek megvannak a módszereik arra, hogy kinyomozzák a nevemet, és onnantól már csak egy gúglizás, és máris tudják hogy nézek ki!

Ennek az állapotnak véget kell vetni – gondoltam, és ennek jegyében fogtam a Google-t (aki ezek szerint nem is annyira a legjobb barátom), és megtaláltam ezt a remek cikket a Facebook fontosabb adatvédelmi beállításairól. Az alábbiakban a szerző által írt 10 tipp esszenciáját olvashatjátok (szóval nem fog mindegyik itt is szerepelni), amelyek sokban segíthetnek abban, hogy ne járjatok úgy mint én:

1. A profilunk eltávolítása a Google-ről: ha már erről esett szó a bevezetőben, akkor ezzel kezdeném. Tudtátok, hogy a Facebook nem csak a profilképeket teszi kereshetővé, hanem egy korrekt kis áttekintést is nyújt az érdeklődőknek, amely tartalmazza a képen kívül az ismerőseitek listáját, és az általatok kedveltnek megjelölt hírességek/termékek/stb. kivonatát is? Nézzünk egy ilyen profilra egy példát, amit a fentebb említett oldalról emeltem át:

Azért ennek a töredéke is bőven sok kiadott infó lenne egy vadidegennek! Ezen a következő módon lehet segíteni:

a Keresési adatvédelem nevű menüpontban (<- katt rá, és megnyitja) a lap alján található jelölőnégyzetből vegyük ki a pipát, és mentsük el a változásokat:

Ezután – pár percet várva – már nem fog minket megtalálni a Google, és általa az esetleges rosszakaróink (vagy kéretlen hódolók, kinek mi a rosszabb ).

1. A profilunk eltávolítása a Facebook keresésből: amennyiben még ennél is komolyabban szeretnénk elrejtőzni a nagyvilág elől, akkor… hm… ne regeljünk közösségi oldalakra Na persze a viccet félretéve van módunk arra is, hogy a Facebook saját keresőjével se bukkanhassanak ránk. Ez akkor praktikus, ha mondjuk – ahogy az eredeti cikk szerzőjének édesanyja is – tanárként tengetjük napjainkat, és nem szeretnénk, ha a diákjaink egyáltalán megtudják, hogy fent vagyunk az oldalon. Ennek módja: megnyitjuk a már említett Keresési adatvédelem menüjét az oldalnak, és a lenyíló menüben megadhatjuk, hogy kik találhatnak ránk, ha beírják a nevünket a jobb felső sarokban található mezőbe:

Van lehetőségünk mélyebb beállításokra is, ha a lenyíló menü Testreszabás opcióját választjuk:

3. A képeken megjelölhetőség megakadályozása: mindenféle hosszas bevezető nélkül következzék ez a kép intő példának:

Jelentkezzen az, aki szeretné, ha egy ilyen fotón megjelölnék, és ez kikerülne mondjuk a főnöke falára is (merthogy ismerősök)! Hm… Stewe Wondert idézném: nem látom a kezeket! Következzék a megjelölhetőség kiküszöbölése á’la Facebook: Személyes adatok menü , azon belül is az alábbi opció:

A felbukkanó ablakban pedig ezeket kell átállítani:

Van lehetőség kivételek megadására is (tehát beállíthatod a szűk haveri kört pl.), akik azért láthatják, ha meg lettél jelölve egy arconpörgős fekve bal orrlyukon hányós fotón, mint főszereplő.

4. A fényképalbumok elrejtése a nagyvilág elől: erre is szükség lehet alkalomadtán, pl. nem biztos hogy szeretnénk ha a kollegáink a családi bulin lightosan bekarmolt apánk arckifejezésén röhögnének bent a cégnél. Az albumok láthatóságát külön-külön szabályozhatjuk a következő módon: Fényképek adatvédelme oldalm majd az albumok mellett található lenyíló menükkel operálva máris nagyobb biztonságban érezhetjük fotóinkat:

5.  Szaftos magánéleti pletykák elkerülése: nem biztos, hogy az ember szívesen teregi ki az életében történt változásokat, pláne azokat, amiken utána az ismerősei vén kofákhoz hasonlatos intenzitással csámcsoghatnak heteken át. Nézzünk egy példát arra az esetre, amikor a Facebook ezen funkciója kellemetlenséget okozott:

(Magyarul: Janice most már egyedülálló. Erre Jared: elváltatok apuval? Janice: elfelejtettem szólni neked )

Hála istennek ez a fícsör is kikapcsolható a következő módon: Hírek és üzenetek oldal, majd kivenni a pipát innen:

6. A Gonosz távoltartása: rádbukkant egy szervkereskedő bűnszövetkezet, és a vesédet akarja? Esetleg akadt egy pszichopata rajongód, aki hülye levelekkel bombáz, és éjszakánként hörög a telefonba, amikor felhív? Nna, örömhírem van: tudok egy olcsó bérgyilk… le lehet tiltani az ilyen renitenseket a nevük, vagy – ha azt nem tudjuk – az e-mail címük alapján. Módja: Adatvédelem főmenü, majd a mezőkbe értelemszerűen megadni a nevet, vagy a mailcímet:

Ezek talán a legfontosabb, és leghasznosabb trükkök, amikkel védhetitek magatokat, de természetesen ezek önmagukban nem elegendők: kell hozzá a jó öreg józan paraszti ész is, azaz ne igazoljatok vissza boldog-boldogtalant, ne töltsetek fel még védett mappába se homepornó kategóriás képeket (mivel azokat letöltheti olyan is, aki a megbízható személyek kategóriába tartozik, de aztán viszontlátjátok magatokat a napiszaron), stb. stb. Jó dolog a Facebook, de a 350 millió(!!) regisztrált emberke között bizony akadnak csúnyák, és gonoszak is! Ne legyetek hanyagok, nézzetek rá az adatvédelmi beállításaitokra!

UPDATE: most olvasom Mark Zuckerberg levelét, amelyben azt írja, hogy most fogják teljesen megreformálni az efféle beállításokat (magyar cikk erről itt)…  Na sebaj, majd írok arról is egy postot

…a világnak, hogy ma reggel fel kellett kelnem! Csodálatosan aludtam, elerenyedten, békésen, talán még álmodtam is valami szépet (gondolom lepkét kergethettem egy harmatos, a kelő nyári nap fényében tündöklő réten, vagy ilyesmi), de ennek vége szakadt, amikor – nem erőszakosan, de  könyörtelenül – beküzdötte a World of Goo egyik zenéje magát az agyamba a hallójáratomon keresztül, ezzel késztetve a tudatomat, hogy kiszakadjon a gyönyörű világból, amiben eddig leledzett semmitől se zavartatva. Ádám érezhette magát úgy, mint én ma reggel: ki lettem űzve a Paradicsomból. Úgy éreztem, hogy ha most kialudhattam volna magam, akkor soha többet nem kellett volna ilyesmire pazarolnom az időmet, annyi energiát halmozhattam volna fel magamban. És még ezt is elveszi tőlem a világ. Sebaj, téged is utállak, nem csak szerencsétlen malacokat.

Amúgy mára is akadt egy bölcsesség, amelyet a bőrkötéses “JonC összes bölcselete” könyvben fog majd az utókor kiadni (ha ez megtörténik, akkor természetesen a Biblia nevű bestseller karrierjének befellegzett). Tessék készíteni az emlékkönyveket, noteszeket, üzenőfalakat, kinyilatkoztatás következik:

Minél több mindent tart az ember megszokottnak, és magától értetődőnek, annál sivárabbnak érzi az életét.

Na erre varrjatok gombot!

Emlékszem, amikor pár hónapja felhoztam a kávéfőzőt az albérletbe mennyire örültem, hogy végre ihatok néha egy jó erős feketét. Néhány napig nagyon jó érzés volt, amikor délután – megmikrózva a reggeli adag maradékát – magamba szólítottam egy fél bögrével belőle, és segítségével volt erőm késő este is írni, játszani, netezni, és nem kellett küzdenem a folyamatosan rámtörő álmossággal. Szép időszak volt, mindenhol mint Isten ajándékát emlegettem a kávét, és a fogyasztásával járó hatásokat. Ennek már vége. Napok óta nem vagyok hajlandó csinálni egy újabb adagot belőle, egészen egyszerűen azért, mert megváltozott a szervezetem reakciója a koffeinnel szemben: az első időszakban tapasztalt eufóriát felváltotta az ingerültség, a szívdobogás, az izzadás, és a remegés. Ezek közül a legzavaróbb az első tünet, mivel egész egyszerűen képes vagyok apróságokon felkapni a vizet, és túlreagálni a dolgokat. Ez akkor üt be igazán, ha nagyon fáradtan próbálom magam stimulálni egy emberes adag segítségével, de ahelyett, hogy visszatérne az (élet)erőm csak azon tulajdonságom kerül előtérbe, amivel bolhából könnyedén elefántot csinálok alkalomadtán (amely magában ugyan egy biológiai/genetikai csoda, de mégse előnyös, ha az ember szociális kapcsolataira gyakorolt hatását tekintjük). A többi már fiziológiai tünet, de épp elég dühítőek: a szívdobogás, a belső remegés érzése nagyon rossz, és kihatással van az ember hangulatára is.

(Nem tudom nem észrevenni a hasonlóságot a fenti negatív hatások, és mondjuk egy speedről pár hete lejött narkós elvonási tünetei között! Méghogy nem drogozik, aki nem használ illegális szert? Ugyan-ugyan, mese habbal.)

A fentiek okán úgy döntöttem, hogy a mai naptól a jelszó: soha többet koffeint! Elegem van abból, amit most – egy Adrenalin, és két-három kávé elfogyasztása után – érzek: a szívem ver, mint egy metálbanda fosra szívott dobosa, kellemetlen izgatottság, és türelmetlenség vett erőt rajtam, és egész egyszerűen ideges vagyok. Nem tudok írni, csaponganak a gondolataim, nincs türelmem az emberekhez, és hasonlók… Nincs szükségem erre! Ezen túl tömény dózisban nem vagyok hajlandó magam koffeinnel mérgezni (csak nagyon indokolt esetekben, a mai például nem volt az), a régi szép időkben benyomott 2-3 energiaital helyett mostantól maximum naponta 2-3 bögre teát fogok inni.Az is kábítószer, de szerencsére talán az enyhébbek közé tartozik.

Érdekes amúgy, hogy mennyire (és milyen sok szempontból) képmutató társadalomban élünk: elítéljük azokat (a törvény vasszigorával), akik marihuánával élnek, míg a masszív alkoholisták szabadon dönthetik romba saját, és családjuk életét. Előrebocsátom, hogy én nem vagyok füves (nem is voltam, és nem is leszek az soha), de mégis nonszensznek érzem azt, amikor tűzzel-vassal üldöznek egy olyan szokást, amit néhány száz kilométerrel odébb már legálisan is elfogadtak, és nini – mégse omlott össze a nemzet, és az állam ott se! Nem lepték el az utcákat a drogért harcoló bandák, nem hullottak szét családok a fű miatt, és nem teltek meg a börtönök a zölddel kapcsolatos bűncselekményeket elkövető félállati sorba süllyedt beesett arcú emberi roncsokkal! Tegyük fel a kérdést: melyik a károsabb a nemzetre, a családokra, a fű vagy a pia? Marha egyszerű példát mondok: láttatok/hallottatok már olyat, hogy valaki annyira beszívott (csak fűtől, nem használt mellé se alkoholt, se semmit), hogy belekötött a fába is? Volt már olyan, hogy valaki agresszív lett tőle, verte a családját/balhézott szórakozóhelyen/rendőröknek támadt/stb.? Ugyanez alkoholra vetítve? Na, itt van szerintem az egyik fő ellentmondás a tiltásban: a marihuána igenis nem rombolja annyira (és a hangsúly ezen van) a szociális kapcsolatokat, mint a sokak által szent tehénként kezelt alkohol! Nem, nem azt mondom, hogy tiltsuk be a szeszt (mert akkor én is jó nagy bajban lennék ), de ne állítsuk azt, hogy a fű károsabb/veszélyesebb lenne nála, sőt! És ne vegyük – demagóg módon – egy kalap alá a többi, sokkal durvább szervezetroncsoló hatású droggal, mint a szintetikus anyagok (LSD, speed, Extasy, stb.), vagy az oldószerek, meg az intravénás drogok! Ha egy lapon említjük ezekkel, akkor azzal hatalmasat csúsztatunk, félrevezetünk másokat!

Lehet, hogy a fentiek alapján habzószájú liberálisnak tűnhetek, pedig nem akarok senkit arra bíztatni, hogy buzi legyen drogokat használjon. Láttam anno ifjúkoromban néhány ellenpéldát arra, hogy milyenné válhat valaki, ha évek óta szív, és bizony nem feltétlenül hozza ki az emberből a jó oldalát a tartós füvezés: volt olyan ismerősöm, aki – miután megtudta, hogy nem tudtam neki pénzt levenni a számlámról kölcsönbe, hogy este tudjon venni egy grammot – dühében majdnem szétverte a lakást, ahol voltunk, majd kiviharzott a lépcsőházba, de előtte még bevágta a bejárati ajtót, de olyan lendülettel, hogy a konyhában leesett egy tányér az asztalról. De: ha hasonló intenzitással piált volna, akkor sokkal durvábban szétcseszte volna magát ennyi év leforgása alatt. A kannásborok, meg a kommersz szeszek először – szerintem, de nem tudom tényekkel alátámasztani – az agyat teszik tönkre, az idegeket roncsolják szét. Ez a jó öreg “elitta az agyát” állapot, amit kitartó, kemény munkával akár 5-10 év alatt is el lehet érni, de ahhoz már tényleg oda kell tennie magát az illetőnek. Ezzel a deciliter/elpusztított agysejt mérőszámmal a fű nem tud versenyezni, teszem hozzá: szerencsére.

Zárszóként idézném Palit, a volt főnökömet (aki iszonyat egy figura volt, írnom kéne róla), aki azt mondta: “mindent lehet, csak mértékkel!”. Erre én visszakérdeztem: “és Pali, ha mondjuk a heroint választom, mint szórakozási formát?” A válasza belém ivódott, mint örök igazság: “persze, néhanapján behernyózol, jól érzed magad, de ne váljon rendszeressé!” Na igen, ez ilyen egyszerű…

Volt anno 60 éve is egy hasonló kezdeményezés, amely egy mai hír kapcsán beugrott nekem. Volt az a töpörödött kis szobafestő, aki jellegzetes kis bajuszkájával, félrefésült hajával, és rikácsoló hangjával milliókat vont tömeghipnózis alá, és segítségükkel magáénak tudhatta Európát egy viszonylag rövid időre. Eme varázslatosan beteg agyú emberre hatottak olyan magukat tudósnak valló egyedek elméletei, mint Ernst Haeckel, aki a darwinizmusra alapozva megalkotta az árja fajelmélet alapjait, mely szerint egyes fajok már génjeik által megszabva alsóbbrendűek másoknál. Úgy vélte (és ezt a véleményt sokan osztották is, főleg a korabeli felvételeken zikkájlozó, menetelő németek vezérkarában), hogy a kiválasztott, uralkodó embercsoportnak nem szabad keverednie a rosszabb génekkel rendelkező “alattvalókkal”, és ezt szegregációval, azaz elkülönítéssel kívánta elérni.

Ennyi volt mára a történelemóra. Amiért fontosnak éreztem, hogy leírjam mindezt az az volt, mivel ma az Übermensch-tenyésztés (“felsőbbrendű ember” kb.) régi hagyományait véltem újjáéledni egy internetes oldalon. A dánoknál létrehozott, ma már világszerte elérhető www.beautifulpeople.com nevű portál hasonlít a többi ezer társkereső/közösségi oldalhoz egy különbséggel: ide csak szép emberek kerülhetnek be. Amennyiben regisztrálni szeretnél, fel kell töltened egy profilt magadról (szigorúan képekkel!), amelyet aztán az aktív tagok pontoznak, és ha a többség úgy dönt, hogy szép vagy, akkor tagja lehetsz ennek a VIP-csordának.

Mindazonáltal hogy az oldal ötlete szellemes, mégiscsak szomorú, hogy újabb löketet ad a működése annak a világszerte elterjedt felfogásnak, miszerint ha nem vagy szép, trendi, és fiatal, akkor alsóbbrendű vagy, sose leszel igazán boldog, és se a munkádban, se a párkapcsolataidban nem fogsz tudni érvényesülni, és győztesként kijönni a konfliktusokból. Az, hogy valójában mennyire vagy értékes (és itt most nem a magadra aggatott ékszerek áráról beszélek), azaz mennyire vagy okos, kedves, vagy csak szorgalmas az manapság utolsó utáni prioritást élvez. Olvastam pár hete egy felmérést, hogy a mai gyerekek mik szeretnének lenni, ha felnőnek: tűzoltó, katona, és vadakat terelő juhász helyett (tessék kapaszkodni)… celebek! Ez persze vastagon a drága kereskedelmi televízióink sara (azoknak is lejárhatna már végre valami sugárzási engedélye…): legutóbb nálam az verte ki a biztosítékot, hogy októberben a Hal a tortánban egy héten keresztül sitteseket mutogattak, köztük azzal a Tasnádi Péterrel, akiről 2006-ban a következők jelentek meg a sajtóban:

Vádat emelt az ügyészség Tasnádi Péter ellen; tizenegy különböző bűncselekménnyel vádolják, többek között azzal, hogy az ő utasítására késeltek meg több embert és gyújtottak fel autókat; a vádiratban szereplő 11 bűncselekmény közül kilencet bűnszervezet tagjaként követett el.

Nos, most három év elteltével ez az ember levágott lófejekkel, és agyonveretéssel viccelődik a TV-ben, ezzel azt sugallva a nézőinek (amelyek között azért elég sokan még a befolyásolható korosztályba tartoznak), hogy “csaljatok, sikkasszatok, ölessetek embereket, lesz pénzetek, és még a TV-be is meghívnak utána bohóckodni!”.

Témába vágnak még a Viva/MTV által sugárzott undorító tiniagymosó hulladékok is, amelyek rendre azt próbálják a tizenévesek agyába sulykolni, hogy legyetek menők, meg trendik, legyen kurva nagy dzsipetek, mutogassátok magatokat 16 évesen egy szál bikiniben, szerepeljetek kefélős valóságsókban (természetesen úgy, hogy ti vagytok a kurvák, akiknek még a partner neme is mindegy, sőt esetleg még a faja is), éljetek sikerben fényben és csillogásban… A felvételek persze nem mutatják az ezüsttálcáról kokószippantgatás gyönyörű ceremóniáját (az orrból kicsurranó vérpatakocskával természetesen), se a drogok és alkohol miatt lecsúszott “sztárokat” hányni, és a saját mocskukban fetrengeni (Amy Winehouse, Britney Spears, de kis csúsztatással idesorolható szerencsétlen David Hasselhoff is… a lista folytatható). A hollywood-i sztárpletykák nem tesznek említést arról az ipari mennyiségű emberi selejtről, amit a média, és a popszakma kitermel, akik a csúcsra jutás után jobb esetben megússzák azzal, hogy életük végéig a külvilágtól elzártan vegetálnak valahol (amíg egy rosszul sikerült löket a vénába el nem viszi őket), rosszabb esetben mindenüket elvesztve egy szanatórium hűvösében élik le maradék néhány évüket… Én kurvára nem sajnálom ezeket az embereket, mivel amikor hagyták elcsábítani magukat a nagy pénz által tudhatták, hogy ez is benne lehet a pakliban, volt már elég precedens a világtörténelemben, amikor a szárnyalást nagy szarnyalás váltotta fel (Janis Joplin, Elvis Presley, stb.). De (hogy kicsit visszakanyarodjak az eredeti témához): veszélyesnek tartom azt, hogy ezt a világot úgy mutatják be a mai tizenéveseknek, hogy közben szemérmesen hallgatnak a kegyetlen valóságról, ami a csillogás mögött bújik, ráadásul azzal, hogy mindent a külsőségek, szépség, látszat alá rendelnek azt is tanítják nekik, hogy ne törődjenek a körülöttük élők belső értékeivel, nyugodtan hajtsák el őket, ha nem elég trendik. Ez a bjútifulpípöl is ezt az új felfogást lovagolja meg: melyik csitri ne próbálná meg magát szívesen egy jól beállított fotóval, hátha ő is bekerülhet a gyönyörűek közé? Bezzeg IQ-tesztet nem töltetnek a jelentkezőkkel, az tuti…