Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Moonlight filmkritika

Posted by JonC On február - 21 - 2017 ADD COMMENTS

FIGYELEM! A POST CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZ DE BEPAKOLTAM EGY LENYITHATÓ SPOILERSZEKCIÓBA AZT A BEKEZDÉST AMI EBBŐL A SZEMPONTBÓL VESZÉLYES LEHET 🙂

A film plakátja, amely a főhős három bemutatott életsíkjából lett összevágva

Tegnap hosszú idő után újra sikerült egy filmet moziban megnéznem. Elég komoly matekozás után (ringben volt még a Fegyvertelen katona, az Arany, és még pár egyéb darab) végül a Holdfény mellett döntöttünk. Én alapvetően nem bántam meg hogy így alakult, de tuti hogy jópáran fogják egy “nah”-hal elintézni amit láttak – ahogy a stáblista megjelenésekor bennem is ez volt az egyik a sok érzés közül ami megcsapott, pedig ez a film többet érdemel ennél.

Cselekményleírást tartalmazó bekezdés megjelenítése ▼

Alapvetően bírom az élettörténeteket bemutató filmeket (elég csak a Forrest Gump-ra gondolni, ha mesterművet akarunk említeni a kategóriában), úgyhogy a műfaj már eleve bizakodással töltött el. Ehhez képest kicsit mást kaptam mint amire számítottam: a rendező széles ecsetvonásokkal, impresszionista műfajban festette a filmet, nincsenek kidolgozva a részletek, nincs úgy meg az idősík konzisztenciája, mint ahogy az a Forrest Gump-ban megvolt (hogy maradjak a példánál). Például a középiskolás, nyüszöge Chiron és a húszas évei vége felé járó kigyúrt Chiron között csak egy vágást kapunk: a film semmit nem árul el arról hogy mi történt a főhőssel a közben eltelt tíz év alatt. Ez persze teret ad arra, hogy a néző használja az agyát: a változás olyan drasztikus, hogy az ember önkéntelenül is azon kezd gondolkodni hogy miért, hogyan lett a siklóvállú kissrácból egy fukszos, gazdag, kigyúrt, de magányos faszi. Az egyik legerősebb jelenet, amikor Kevin pont az általa közvetíteni kívánt image, és a régi Chiron közötti ellentétre kérdez rá, és csak helyeslően bólogatni tudtam, ugyanis nekem is az járt a fejemben, hogy mi lehetett az az éveken átívelő motiváló erő, az az elképesztő vívódás, és belső feszültség, egyfajta konstans kín, amelynek köszönhetően ilyen változásokon ment keresztül. Aztán persze ha eleget agyalunk rajta felállíthatjuk a saját kis hipotézisünket: szerintem azért, mert egész életében próbálta eltitkolni nem csak mások, de talán saját maga elől is a homoszexualitását, és a maszkulin vonásai szinte már túlzó fitogtatását (nagy kocsi, amiben bömböl a menő zene, az aranyfogak, a hatalmas izmok, stb.) találta a legjobb eszköznek erre.

Amit még fontosnak tartok megemlíteni: ugyan nem vagyok egy filmesztéta, de igenis észreveszem a jó operatőri és hangmérnöki munkát, ebben a filmben pedig mindkettő remek: a szuperközeli felvételek, az érdekes kameraállások, az iskolai verekedős jelenet előtt körbe-körbe forgó nézőpont, a szép lassan a némaságba süllyedő igazgatónő, és a többi kreatív megoldás teszi ezt a filmet széppé.

Egy filmdrámától sokan azt várják el, hogy nagy érzelmek, katarzis, és sok-sok sírás legyen benne, a lezárása pedig lehetőség szerint egy olyan jelenet legyen, amelyben a főhős halálos betegen fekszik egy kórházi ágyban, csövek lógnak belőle mindenhonnan, a szerettei pedig sírva búcsúzkodnak tőle. Nos – ugyan a filmben van pár erős érzelmű töltetű jelenet – ilyesmire a Holdfény esetében nem kell számítani, ami nem feltétlenül baj: ettől lesz életszagú amit látunk, ettől lesz kevésbé hollywoodi. A lezárás engem kicsit váratlanul érintett: bár ad valamiféle véget a történetnek, de még így is furcsállottam kicsit. Lehet hogy csak azért, mert túl sok akciófilmet nézek mostanában, ahol egyértelműen látható ha vége a sztorinak: a gonosz bácsi kap egy golyót a fejébe, és mindenki boldog, míg ez a film viszont egyfajta visszatéréssel, megnyugvással zár. Csattanó helyett “csak” lelki békét látunk, ami ugyan szódával elmegy lezárásnak, de kicsit összecsapottnak tűnik számomra.

Ugyan páran a nézőtéren próbáltak nevetni egy-egy jeleneten, de ez a film nem a fergeteges poénjairól fog emlékezetessé válni. Még csak nem is a cselekménye viszi el a hátán, ugyanis azt három mondatban össze tudnám foglalni, de nem fogom, ugyanis iszonyat bénán hangzana (tudjátok, mintha a Gyűrűk urát írnám le annyival, hogy két hobbit elmegy egy vulkánhoz és beledob egy gyűrűt). Ami viszont a film erőssége az az, hogy betekintést nyújt egy értelmes, csendes, és zavarodott srác életébe, akinek a fő bűne az hogy meleg, és az élete nagy része azzal telik hogy ezzel próbál megbirkózni. Sosem árt kicsit fejleszteni az empatikus készségeinket azáltal, hogy megismerjük egy ilyen nehéz sorsú ember életét, még ha csak egy filmnek köszönhetően is. Az arra fogékony néző társra talál a rendezőben is aki csak a fő pilléreket mutatja meg, a köztük húzódó élettörténet kitalálása már a mi fantáziánkra van bízva. Ezáltal lesz ez a film egyszerre passzív néznivaló, és aktív, a teljes megértéséhez kreativitást igénylő darab. Fehér, középosztálybeli, hetero fasziként érdekes volt látni, hogy milyen küzdelmes élete lehet valakinek, akinek egyrészt a származásával (Miami gettónegyede nem éppen ideális egy értelmes, de magát megvédeni nem képes kissrácnak), másrészt a homoszexualitásával is együtt kell élnie. Aki szereti az olyan filmeket, amelyek többről szólnak mint amit a vásznon mutatnak magukból, azoknak ajánlom megtekintésre, garantáltan lesz min gondolkodnia hazafelé menet.

Két gondolat az Inception-nal kapcsolatban

Posted by JonC On január - 22 - 2011 10 hozzászólás

Először is: ez a film kurva jó. Másodszor: azoknak, akiknek tetszett, és szeretik a hozzá hasonló filmeket, mint a Sejt, vagy a Matrix, azoknak kötelező darab a Psychonauts című játék. Nem fogtok benne csalódni, mint ahogy a filmben sem. A játékhoz szakirodalmat itt találtok.

UPDATE:

ez a kérdés nem hagy nyugodni, nektek mi a véleményetek?

A film végén eldől a búgócsiga?

Eredmények

Loading ... Loading ...

A sziget filmkritika

Posted by JonC On december - 20 - 2010 4 hozzászólás

(Elöljáróban csak annyit, hogy a postban valószínűleg elég sokszor spoilerezek, szóval aki még nem látta a művet az csak csínján olvassa!)

Tegnap véletlenül belebotlottam egy haveri tévénézés alkalmával ebbe a filmbe a Film+-on, és ha már így történt végig is néztük (amit nem is bántam különösebben, mert legalább nem kellett az X Faktor által nyújtott izgalmakkal sokkolni a gyenge idegrendszeremet). Alapvetően az ilyen “szarfoskorruptgazdagelitjólélatöbbiekmegannyiranem”-típusú hangulatos miliőben játszódó alkotásokkal szemben eleve pozitívan tudok hozzáállni, márcsak azért is, mert a cyberpunk mint műfaj régóta a szívem csücske, még egy regényt is össze akartam rittyenteni tizenéves koromban ebben a témában Beteg város címmel – mondanom sem kell, hogy borzasztó lett, be sem fejeztem, viszont arra az írói alapvetésre rájöttem általa, hogy nagyobb lélegzetvételű sztorit nem érdemes úgy írni, hogy menet közben találod ki a fejleményeket 🙂

Ez a film is egy szép új világban játszódik, amely azért hátborzongató, mert nem sokban különbözik a mienktől. A készítők ezt egyrészt a látványvilág tudatosan nem túl futurisztikusra alkotásával, másrészt a történések dátumával (2019-ben játszódik ugyanis) érték el. A külcsínról csak annyit, hogy a néhány levegőben közlekedő magasvasút, a mágneses pályát használó vonat, és a Star Wars-filmekből (pontosabban a Jedi visszatérből) ismerős repülő motorok, illetve néhány érintőképernyős asztal, meg hasonlók jelzik, hogy ez már a jövő, amúgy simán el lehetne képzelni a díszleteket akár napjaink idősíkjában is.

A film amúgy egy elgondolkodtató jövőképet tár elénk, amiben az a hátborzongató, hogy akár még meg is történhet, ha a tudomány használóinak etikátlansága, és pénzéhsége nem fog határokat ismerni: képzeljünk el egy világot, amelyben a klónozás már annyira fejlett technológia, hogy kottára le tudnak bárkit másolni, persze megfelelő ellenértékért cserébe. Ezt a lehetőséget a világ milliomosai veszik igénybe, hogy ha netán valamelyik szervük bekrepál, akkor legyen egy pótalkatrész elérhető közelségben – valahogy úgy, mint amikor az ember vesz egy lejárt forgalmijú autót a sajátja mellé, hogy alkatrészforrásként szolgáljon. Az így tenyésztett példányok (amelyeket rendre termékeknek hív a klónlabor vezetője, a gonosz bácsi a filmben) aztán jelentős agymosáson mennek keresztül, ámde mégis marad valamennyi a személyiségükből, mivel ha csak mint agyatlan zombikat kreálnák őket le nem maradnának jó minőségűek a szerveik – ez az indoklás arra vonatkozólag, hogy miért szükséges őket érző emberekként életre kelteni. Folyamatosan azzal kábítják őket, hogy ők egy világméretű apokalipszis túlélői, a bunker falain túl mindenki, és  minden elpusztult a szennyeződéstől, mindössze egyetlen sziget maradt érintetlen paradicsom, és azok a szerencsések, akik elutazhatnak oda csodás körülmények között tölthetik el életük hátralevő részét. Várja is mindenki a naponta kétszer tartandó sorsolást, amelyeken kiderül, hogy ki utazhat… persze utazás helyett a halál vár rájuk, mivel épp szükség van mondjuk a májukra. A nagyközönség számára ez szigorú titok, mindenki azt hiszi, hogy “csak” valamiféle szervtenyésztés folyik az intézet falai között (ami azért magában is éppen elég beteg), ámde amikor az egyik termék (Ewan McGregor) a tartós agymosás ellenére fellázad, és barátnőjét karonfogva megszökik a telepről, akkor aztán kiborul a bili…

A film hivatalos trailere

Nem akarok sokat spoilerezni, mert ugyan tudom, hogy 2005-ös a film, de még biztos van aki nem látta (mint ahogy én is így voltam ezzel tegnap estig), viszont nem tudtam nem észrevenni az innen-onnan összeszedegetett ötleteket, amelyek a film egyes részeiben nagyon feltűnően felbukkannak. A készítők mentségére legyen mondva, hogy a legjobb helyekről khm… kölcsönöztek, nézzük ezeket sorban:

  1. Blade Runner: na jó, ez főleg csak hangulatában jelent meg néhol, viszont a “nekem is van lelkem, nem vagyok termék/robot/replikáns” motívum ismerős lehet ebből a régi klasszikusból. A lélek, és tudat kérdésköre ismerős lehet a következő filmből is:
  2. Én, a robot: itt ugye Will Smith egy öntudatra ébredt robotot kerget, akiről kiderül, hogy lelket növesztett magának. A filmben szereplő pótalkatrész embereknek bár van lelkük, de az agymosás ellenére csak főhősünk kezd el kételkedni a mesében, azaz itt is hasonló a szituáció, mint a sorozatgyártott robotokról szóló történetben: a tömegből egy legény akad csak, aki más mint a többiek, persze el is kezdenek vadászni rá.
  3. Bourne-trilógia: szerencsétlen Matt Damon-t három részen keresztül kergetik össze-vissza a világban úgy, hogy általában van mellette egy szemrevaló fehérnép, és nem emlékszik semmire. A szöszi luvnya stimm (Scarlett Johansson), az amnézia már kevésbé, viszont a “nem tudom miért akarnak megölni, és ki kell nyomoznom a mozgató szálakat” alaphelyzet már annál inkább.
  4. Orwell 1984-e: ez ugyan inkább könyv formában üt (bár régebben írtam a filmről is, de az annyira nem fogott meg), mégis beugrott kapásból az elején: az intézet falai között nincs lehetőség semmi olyat tenni, ami veszélyeztetné a fennálló rendet. Erre jó példa a fószer a liftes jelenetben, aki Gondolatbűnt követ el azzal, hogy a sorsolásról szóló bejátszást cinikus megjegyzésekkel kommentálja. Mire a lift megérkezik a célállomásra már várják is a biztonságiak, ugyanis bejelzett a rendszer, hogy valaki negatív dolgokra gondol. A totális kontroll, a jogok semmibevétele, a folyamatos propaganda mind Orwell világára emlékeztetett.
  5. Emlékmás: talán ez volt a legpofátlanabb lopás legfeltűnőbb hasonlóság a filmben: hősünk egyrészt menekül, másrészt nagyvállalatok érdekeit sérti a létezése, harmadrészt a film végén még vissza is kell mennie az oroszlán barlangjába, pedig már megtehetné, hogy éjjel-nappal a szöszivel bujálkodjon a hirtelen tulajdonába került motorcsónak fedélzetén. Ő mégis visszamegy, forradalmat szít, leleplezi a csalást, és a boldog tudatlanság állapotából felszabadítja a többi klónt – kérdés, hogy ez jó-e nekik.
  6. Matrix: a lében magzatpózban vegetáló emberszerűségek látványa egyből eszembe juttatta.

Ezek voltak a főbb források (szerintem), de ahogy néztük még be-beugrott pár másik is: a kamionos jelenetnél a Die Hard 4 hasonló üldözése, aztán amikor a végén a páncélautó dob egy szaltót akkor a Terminator 3 zseniális daruborítása; az önkényuralomról, amiben a klónok élnek nekem még eszembe jutott a Half Life 2 City17-je is, sőt amikor a végén elkezdik őket csoportosan khm… átköltöztetni a Szigetre (ergo meg akarják semmisíteni a hibás szériányi klónt) a nácik gázkamrái rémlettek fel, szóval a mű tökéletes asszociációs játéknak is.

Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy megnéztem, márcsak azért sem, amit már a post elején is írtam: a film azért sokkoló kicsit, mert nem vonatkoztat el a valóságtól, olyan világot ír le, ami akár el is jöhet néhány évtizeden belül, ha az etikát legyőzi a profitéhség. Ha ez lesz az ára annak, hogy az elit tagjai 60-70 évvel tovább élhessenek, akkor inkább kösz szépen, nem kérek belőle.

UPDATE: fel lett hívva a figyelmem arra az apróságra (hála S@tinak), hogy a Die Hard 4 például később készült, mint eme remekmű, úgyhogy bajosan koppinthattak volna belőle le akármit is. Én kérek elnézést.

Spoiler alert: Harry Potter és a Halál ereklyéi

Posted by JonC On november - 28 - 2010 1 COMMENT

Azt olvastam, hogy az új Harry Potter film sokkal felnőttesebb movie, mint az eddigiek: több erőszak, komorabb stílus, őszi legyek módjára hulló szereplők jellemzik, és még talán Edward Cullen is átruccant a Twilight-ből egy kis faszt vért szívni, de ez egy meg nem erősített értesülésem.

Hogy a felnőtteknek szóló témák előtérbe hozása mennyire igaz az alkotásra, arra ékes példa az alábbi animált gif, amely a film egyik csúcsjelenetéből lett kiollózva:
Tovább is van… »

Életet lehelni az anyagba

Posted by JonC On július - 16 - 2010 1 COMMENT

… viszonylag nehéz feladat. Elvégre egy tárgy alapvetően nem rendelkezik lélekkel, nincsenek érzései, nem gondolkodik. Mégis vannak olyan kivételes tehetségű művészek, akiknek mindez sikerül. Ebbe a szűk csoportba tartozik Travis Knight, és Trey Thomas is, akik vezető animátorként dolgoztak a Coraline – A titkos ajtó című filmen. Valamelyikőjük bohóckodik ezen a döbbenetes animált gif-en, állejtésre felkészülni:

Aki látta már a filmet, annak a fenti részlet fényében talán világossá válhat, hogy mekkora gigászi méretű meló lehetett a másfél órányi anyagot összehozni… Kicsit utánanéztem, következzék néhány adat, ami ezt alátámasztja:

a film 450 ember megfeszített munkájának köszönhetően jött létre, 30-35 animátor, és CGI-szakember, valamint 250 technikus, és designer dolgozott rajta. Egy embert csak azért vettek fel, hogy a bábokra megvarrja a pici pulóvereket, és egyéb ruhadarabokat. Ehhez olyan tűt használt, ami olyan vékony, mint egy emberi hajszál.

A háttér megalkotása sem volt egyszerű feladat: a viktoriánus ház, az almáskert, és a többi lenyűgöző díszlet mind az Objet által kifejlesztett 3D nyomtatással készült, amelynek működését a következő videó prezentálja:

Talán már ennyiből is látszik, hogy – csak ismételni tudom magamat – eszetlen meló volt összehozni mindezt, ráadásul a film sztorija, hangulata, mondanivalója is mélyértelmű, és mesteri. A stop-motion pedig igenis képes mesterművek létrehozásának eszközévé válni, számítógépes grafika ide, vagy oda. Nézzétek meg, érdemes!



Top 5 post



Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2657 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 2 vendég, 4 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

Tagek