Posted by JonC On szeptember - 1 - 2010ADD COMMENTS
Régóta hajtom ezt a rövidke szösszenetet a már tárgyalt Singularity nevű FPS-ből, most végre sikerült rábukkannom a Youtube egy eldugott szegletében. A játék során sokszor találunk vetítőgépeket, és különféle videolejátszó berendezéseket, amelyek segítségével megtekinthetjük a telep rég halott szovjet tudósainak a kutatási eredményeit. (Gyorstalpaló: a játék napjainkban játszódik, és egy 50-60 éve elhagyatott szovjetek által létesített szigeten bandázva kell kideríteni, hogy hol siklottak félre a kísérleteik, amelyek során valamiféle energiaforrást próbáltak hasznosítani.)
Ezen videók közül kiemelkedik a következő, amelyben megtekinthetjük, hogy ruszki barátaink először szeretnék kipróbálni az általuk létrehozott teleportkaput. A művelet nem várt eredménnyel zárul…
Turn it off! (hogy ezek milyen jól tudnak angolul!)
Hosszú idő után újra vettem a fáradtságot, és kicsit frissítettem a gépemre telepített játékok listáján. Persze ebben közrejátszott az is, hogy kezdtem erőteljesen unni a választékot (hetek óta a Bioshock 2, és a Team Fortress 2 tölti ki kizárólagosan a játékra fordítható óráimat), és pont kapóra jött a Steam, és a rajta keresztül letölthető demo-k széles(nek nem mondható) választéka. Két játékot szúrtam ki a frissebb eresztések közül: az egyik a Kane and Lynch 2 -- Dog days, a másik pedig a Mafia 2 volt.
Itt ragadom meg az alkalmat, hogy fényezzem kicsit a sokak által szidott Steam-et: a demok letöltése két kattintás volt, majd az első indításnál elegánsan feltelepítette a szükséges segédprogramokat, frissítette a DirectX-et, úgyhogy nekem nem sok teendőm volt a játékon kívül. Az uninstall hasonlóan gördülékenyen ment, szóval nem rossz ötlet a Steam-en keresztüli demobeszerzés -- az már más tészta, hogy néhanapján a Team Fortress elveszti a kapcsolatot vele, ergo ha elérsz valami achievement-et, akkor vagy elmenti a szerver, vagy nem.
Kezdjük a Kane and Lynch-csel a boncolgatást: a bő egygigás demo lecuppantása után körülbelül 10-15 percnyi játékra van lehetőségünk, ami nem túl sok, de arra pont elég, hogy egy kicsit belecsöppenjünk a meglehetősen beteg hangulatba, és megcsodáljuk a korrekt grafikát. (Csak zárójelben: még a kilencvenes évek derekán az idSoftware elkövette azt a hibát, hogy a Doom demo (akkor még shareware-nek hívták) változatába belepakoltak egy teljes epizódot a háromból, amivel remekül el lehetett lenni a teljes változat kifizetése nélkül is.) Bevallom őszintén, hogy az első részt nem próbáltam ki néhány éve, mivel elég szépen lehúzták az általam olvasott játékmagazinok tesztelői (csapnivaló volt az irányítás, ha jól emlékszem), de erről már szebbeket írtak a Gamestar augusztusi számában, úgyhogy gondoltam teszek vele egy próbát, mégha csak a demo végigtolásának erejéig is. Nem bántam meg különösebben a dolgot: ilyen hangulatú játék már nagyon régen nem akadt a kezeim közé, amelyet főként bájos főhőseink megragadó személyisége, és a túlzsúfolt, mocskos, szűk sikátorokban bővelkedő Shanghai-i külvárosi környezet határoz meg. Leginkább talán a Manhunt 1-2-nek van ilyesmi milliője (mindkét részt betiltották néhány országban túlzott brutalitása miatt), talán már ez is sokat elárul arról, hogy mik várnak ránk a játékban. Kane and Lynch nem nevezhető fényes páncéljú, az igazságért, és a törvényért harcoló lovagnak: gyószer- és alkoholfüggő, gátlástalan, semmitől vissza nem riadó bűnözők, akiknek fejét -- egy rosszul sikerült fegyverbiznisz után -- tálcán akarja látni a kínai maffia, a rendőrség, de még talán a helyi cserkészlány-egyesület is.
Két bájos főhősünk -- ezt a képet azért nem raknám be háttérnek
Finoman cizellált stílusukról, és magas fokú diplomáciai készségeikről az alábbi kis novellarészlet adhat átfogó képet, amelyet a Gamekapocs-ról emeltem át pofátlan módon:
-Ki volt a megbízótok? Ki bérelte fel a szemétláda punkokat? Miért ütöttetek rajtunk a sztrádán? Beszélj te szarházi, kitépem a beledet! – ordította Lynch, köpött egy véres köpetet a fickó tarkójára. Amaz artikulátlanul szitkozódott saját nyelvén, valami olyasmit, hogy „Kapjátok be, úgyse szedtek ki belőlem semmit rohadék jenkik!”. Kane eközben a hátsó ajtót biztosította zavartan, úgy szorította a Skorpió géppisztolyt, hogy ujjain kidagadtak az inak. Újabb ütés, aztán még egy és még egy. A kínainak nem használt. Lynch megelégelte, hogy így nem jutnak semmire és a tarkójánál fogva belenyomta a fickó arcát a tűzforró olajba. Égő hús szaga töltötte meg az apró helységet, a szerencsétlen ordítása a szomszédos sikátorban bujkáló ijedt patkányokat is szétcsődítette az ételhulladék-kupacok mellől. A senkiházi minden léguta, s a szája is tele szaladt forró repceolajjal. Az elviselhetetlen fájdalomtól furcsa gurgulázó hörgést hallatott magából, arca a felismerhetetlenségig feldagadt, hólyagok jelentek meg rajta és fakadtak ki, majd – miután Lynch elengedte, kínlódva rogyott a koszos padlóra.
Bájos ugye? Már látom lelki szemeim előtt a kedves szülők rémülettől tágra nyílt szemeit, amikor konstatálják, hogy a tizenkét éves Józsika efféle dolgokat művel a monitoron A játék “természetesen” nem büntet, ha ártatlanokat gyilkolunk, nyugodtan lelőhetünk akárkit. Remek fizikai motor pörög a háttérben: a ragdoll (rongybaba) fizika az már alap a modern játékokban, de nekem például újdonság volt, hogy hiába bújunk egy oszlop, vagy asztal mögé, nem ehetjük meg nyugodtan az ebédre elrakott szalonnát lilahagymával és egy karéj kenyérrel, mivel az ellenfelek golyói szépen leamortizálják a fedezéket. Persze ezt mi is megtehetjük: ha bírjuk skulóval, akkor lebonthatjuk a terepakadályokat, így juttatva néhány gramm ólmot a vágottszemű barátaink szervezetébe.
Szóval a hangulat rendben van (már aki szereti az ilyesmit, nem egy kifejezetten lányos játék), a grafika is korrekt (nekem például nagyon tetszett, ahogy a neonreklámok fénye csúszik-mászik az autók szélvédőjén), a környezet pedig a maga lepusztult módján egész pofásra sikeredett -- kár, hogy engem a tíz percnyi játék végére a klausztrofóbia kerülgetett a sok zárt helyszín miatt. Azért a beszerzése előtt mindenképpen érdemes megnézni egy gameplay videót (mondjuk ezt), vagy az alábbi trailer-t, mivel nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog ez a játékstílus, és két pszichopata főhősünk:
A Mafia 2-ben már kicsit elegánsabb figurát alakíthatunk, ugyanis itt egy olasz maffiózó, Vito Scaletta kalandjaiba csöppenhetünk bele. A Kane and Lynch-csel ellentétben itt már azért voltak előzetes elvárásaim, márcsak azért is, mert az első rész hatalmas élmény volt, rengeteg küldetésre a mai napig emlékszek: a vidéki farmon a viharban lövöldözés, a hírhedt autóverseny (amit én személy szerint legalább 50-60-szor megpróbáltam, mire összejött), a parkolóházas mészárlás, a bankrablás Paulie-val, a csapos lányának hazakísérése a lenyugvó Nap fénye által vörösbe borult városban… és ez csak néhány volt a sok-sok fantasztikusan megkomponált megoldandó feladatból! Persze, hogy az ember azt várja, hogy a folytatás olyan lesz mint az első rész, csak minden szebb, nagyobb, több, feelingesebb… Ezen szempontok jó részéről nem tudok nyilatkozni, elvégre egy tízperces időlimittel ellátott demo (ez mondjuk szemét húzás volt a fejlesztők részéről, bár ennyi idő alatt végig is lehet vinni a küldetést) alapján nem eldönthető, hogy például milyen hosszú a teljes verzió, hány óra alatt lehet végigtolni. A játék külcsínjét viszont volt szerencsém megtekinteni, és annyit mondhatok róla, hogy nagyon szép, bár nálam nem tudott full grafikán futni -- négy mag ide vagy oda, a 256 megás 8600GTS-em szabályosan szűkölt a terheléstől.
Igen, ez itt nem egy fénykép, ez maga a grafika
Tetszetős megoldás az is, amikor az érdekellentétek a békés diplomatikus megoldás keresése helyett elítélhető módon átcsapnak fegyveres tettlegességbe: megcsodálhatjuk, hogy milyen hatással van az állványos géppuska az ellenfelek autóira, azaz hogy milyen csecse tűzgolyó kíséretében szakadnak szét, robbannak ki az öklömnyi darabok a falból, szóródnak a hüvelyek, pattognak a golyók, ahogy azt kell… Ebben a gameplay trailer-ben mindez bemutatásra kerül:
A grafika stimmel, a hangulat megteremtése is olybá tűnik, hogy nem okozott problémát a cseh csapatnak (bár nekem valahogy kopottasabbnak tűnt az első részhez képest… remélem, hogy ez csak azért van, mert szokatlan volt számomra a huszas évek után az 1945-re átrakott idősík), úgyhogy minden adott, hogy újra felcsendüljön a Thompson-géppuskákon gengsztereink által előadott szimfónia. Azoknak nyugodt szívvel tudom ajánlani, akik az első részbe hasonló szinten voltak belebuzulva mint én (még most is tudom fejből a város felépítését), és már ki voltak éhezve egy jó kis maffiózós-lövöldözős-autókázós-keresztapás kalandra.
Már megint azzal az elcsépelt frázissal kell kezdenem a postot, hogy “aki régóta olvassa a blogot”, de megint vissza kell utalnom egy régebbi írásomra, amiben áradoztam egy sort a Bioshock univerzumról. Rapture világa, a vízalatti metropolisz lenyűgözően klausztrofóbiás helyszínei, az üvegtáblák mögött kéklő óceán, az Adam-től (helyi varázsszer) megbolondult egykori lakók, akik persze egy szebb élet reményében költöztek le a víz mélyére mind zseniálisan klappoltak. Most épp a második részt gyűröm, ami folytatja az első rész hagyományait, már ami a feelinget, a helyszínt meg minden mást és még sok más tényezőjét illeti. Fanyalogtak is rendesen a népek, hogy ugyanazt akarják leerőltetni a torkukon a játékfejlesztő bácsik, de én úgy vagyok ezzel, hogy tök jó, hogy kaptunk még egy jó nagy adagot az első részből, új helyszínekkel, fegyverekkel (karóvető rulez, mint mindig ), sztorival, Little és Big Sisterekkel -- mindazonáltal nem vettem volna meg teljes árú játékként tizenikszezerért az is tuti.
Impozáns panoráma
Ez a múlt, lássuk mit tartogat a jövő! Készül a folytatás Bioshock -- Infinite néven, amelynek legfeltűnőbb aspektusa az, hogy a játék helyszíne eltolódott néhány száz (ezer?) méterrel az y tengely mentén. Ezúttal az óceán sötét mélye helyett egy felhők közé épült égi városban fogunk bolyongani, ahol -- ahogy már megszokhattuk a második részben -- ismét egy kislányt kell megmentenünk a Gonosztól. A beharangozó trailer kapcsán a “pofás” jelző nem is elég kifejező, a “pofám leszakad bzmeg” már jobban tükrözi a valóságot:
Már csak néhány százat kell aludni, hogy a felhők közé vethessük magunkat egy olyan játékban, amilyet én még nem láttam. Egyedi helyszín, a trailer alapján mesterien felépített hangulat -- kár, hogy majd csak 2012-ben csöppenhetünk bele.
Mivel a mai nap is a Team Fortress 2-zés bűvkörében fog eltelni, így csak néhány videóra telik, de legalább azok iszonyat jók! A Portal 2-ben fog debütálni a takoanálsíkosít zselé, amelynek felhasználási területeit a következő pár perc hűen prezentálja:
Íme egy másik trutyis videó, ez a fajtája nem dobbantóként, hanem síkosítóként funkcionál:
Kijöhetne már, jobban várom mint sok ismerősöm néhány nappal ezelőttig a Starcraft 2-t
További újításokról készült videók itt, itt, itt, és itt (ezek se egyszerűek!).
A Valve-nek nem kell a szomszédba mennie, ha zseniális marketingötletre van szüksége. Volt ugye a Portal 2-t felvezető vírusmarketing-kampány, az első részbe frissítés formájában utólag beleimplementált khm… célzásokkal, amelyek segítségével csepegtették lassacskán az infókat a gamer társadalomnak, most pedig eme játékuk promotálása volt példaértékű: azok ugyanis, akik kipróbálják ezt a csodát, azok kapnak a Team Fortress 2-be egy új sapit. Aki ismeri a játékot az tudja, hogy ez mekkora szó, ugyanis különféle fejfedőket csak hosszas kraftolással (tudom, egészségemre) lehet szerezni alapesetben, most viszont azért kaphatsz egyet, ha végigtolsz két pályát a szóban forgó játékban. Ha hozzáteszem, hogy -- a megelőlegezett finnyáskodás ellenére, amellyel viseltettem iránta -- a cucc egész egyszerűen mocskosul jó, ingyenes, és open source… nos, azt hiszem, hogy még úgy is érdemes kipróbálni, ha nem játszik az ember a TF2-vel, és nem a sapi iránti vágy vezérli. Ha már ennyit regéltem róla, íme a drága a Team Fortress-ben:
Az az arctámadó ott az új sapka
Szóval érdekes árukapcsolásnak lehetünk szemtanúi, amellyel rengeteg TF2 fanatikust késztettek a játék kipróbálására, ezzel egy már kialakult rajongótábort szabadítottak rá a friss portékára. Mi ez, ha nem zseniális (már megint)? Persze az egész semmit sem érne, ha a játék nem lenne remek: mindenki letudná az előírt két pályát, és törölné a vinyójáról. Van egy olyan érzésem, hogy ez viszonylag ritkán fog előfordulni, mivel a készítők belepakoltak néhány olyan elemet, ami élvezetessé teszi a shoot ‘em up stílusú játékmenet idővel ellaposodásra hajlamos természetét.
Kezdjük az elején: a játék egy űrben/űrbázisokon játszódó félig felülnézetből (azaz izometrikus nézőpontból) játszható lövölde, amelyben nyálkás, csápos, nem túl kulturáltan viselkedő szörnyeket kell annak rendje és módja szerint halomra irtani. Ezt rendkívül élvezetéssé teszi az, hogy mindezt kooperatív módban, akár ismeretlenekkel, akár barátainkkal tehetjük (maximum négyen egy szerveren), rengeteg fegyver áll a rendelkezésünkre, vannak kasztok, elérhető achievement-ek, szóval nem fullad monotonitásba a móka -- legalábbis néhány órán át egészen biztosan nem. Nyomulunk előre a monsztáktól hemzsegő bázisokon, néha egy-egy lezárt ajtót lángvágóval felnyit egy társunk, esetenként meg kell hackelni terminálokat, kaszttól függően pakolhatunk le állványos automata géppuskákat, de ha felcserkedésre adtuk a fejünket, akkor gyógyíthatjuk magunkat, és társainkat, de akár dönthetünk úgy is, hogy megragadjuk a forgócsöves minigun-t és azzal disztrojoljuk az életünkre törő aranyos óriássáskákat. A csapatmunka rengeteget számít: eleve kinevezhető az adott szerveren egy parancsnok, akinek több lehetősége van a többieknél, például csak ő tud olyat benyögni a bandának, hogy gó, húzzunk most már innen el. Vannak pályák, amelyek megoldhatatlanok felcser nélkül (ugyanis a fenti képen szereplő jópofa Paul a polip-utánzat természetesen a játékban is szerepel, ha valamelyik társunkat elkapja, akkor csak hosszas gyógyítgatás után lehet róla lecuppantani -- mondanom sem kell, hogy ez milyen kellemetlen, amikor százával dőlnek minden járatból a dögök), de a technikus is nélkülözhetetlen a továbbjutáshoz. Ha mindehhez hozzáteszem azt, hogy nincs respawn, nem lehet hülyegyerek módjára a sűrűjébe ugrani, hogy “namost akkó’ jól megszedem magam XP-vel, kit érdekel hogy szétharapnak a dögök”, mivel ilyenkor marad a -- néha percekig tartó -- mozi, amíg a társak megcsinálják a pályát -- vagy esetleg követik a példádat, és mindannyian elhullanak esetleg pont azért, mert te Rambonak képzelted magad.
Azért a grafika se gyenge, hála a Source engine-nek
A játékban lehet fejlődni is: ahogy ugorjuk a szinteket újabb és újabb fegyverek, tárgyak válnak használhatóvá. Van közöttük olyan, ami minket véd (harci páncél), de akadnak a csapat továbbjutását segítő ketyerék, erők is. Van kombinációs lehetőség dögivel nna.
Amúgy engem végig kerülgetett egy kis Team Fortress-életérzés: a medic hasonló csóvával gyógyítja a többieket mindkét játékban, a lepakolható automata géppuskák pedig az Engineer sentry-jeit juttatták eszembe. Sebaj, ennyi áthallás még nem árt, pláne hogy a két program stílusa amúgy gyökeresen eltér. Jó példa erre, az hogy itt -- hogy a “szakzsargont” használjam -- ff on, azaz sebezheted a társaidat is! Jó időmbe tellett ezt megszokni, és nem -- jó TF2-s szokásként -- lövöldözni ész nélkül.
A végére csak egy apró sztori a kedves magyar játékosokról: amikor felcsatlakozol egy szerverre, akkor nem kerülsz egyből játékba, hanem egy kezdőképernyőn összepakolhatod a felszerelésedet, kiválaszthatod a kasztodat stb. Találomra felmentem az egyikre, ahol a chat-ben már látom, hogy írnak egymásnak az arcok, hogy “kickeljétek jonct”, sőt egy szavazás is indult ennek elérésére. Feltételezem azért történt ez, mert látták hogy egyes szinten leledzek (azaz most próbálom ki először a játékot), mindenesetre mókás volt ez a fene nagy kedvesség. Még beírtam, hogy “igazán köszi, nem kellett volna”, jött egy meglepett reakció, hogy “jéé, ez is magyar”, aztán ledobott a szerver. Azért nem haltak ki az országból a faszfejek, megnyugodtam.
A játék kedvéért szerintem érdemes felrakni a Steam-et (csak onnan tölthető), mivel hosszú távú szórakozást jelenthet, ráadásul -- nem győzöm hangsúlyozni -- ingyen. Ennyire kidolgozott, sok energiával létrehozott ingyenes játékot én már jó régen láttam utoljára, érdemes tenni vele egy próbát akkor is, ha nem motivál a TF2-es sapi megszerzése velem ellentétben
… és robbanni fog a Starcraft 2 bomba! Ennek örömére álljon itt eme pofás kis trailer, amelyben teljes mellszélességgel domborít mindannyiunk kedvenc zerg lánykája, Kerrigan is:
Apropó, tudom telhetetlen vagyok: FPS-t nem akarnak rittyenteni esetleg ebből az univerzumból? A téma adná magát rendesen
Ha a szimatom nem csal (márpedig nagyon ritkán szokott, legutóbb talán a Torchlight-tal kapcsolatban tévedtem), akkor ez a játék lesz az új szerelmem:
Half Life 2, Bioshock, és Timeshift? Lehet ilyen alapanyagokból rosszat alkotni? Kötve hiszem Az időmanipulálós téma örök kedvenc, már a Timeshift-ben is élvezettel osztottam ki a fejeseket az életemre törő katonáknak miközben az idő állt, az esőcseppek megmerevedtek a levegőben, majd kéjes vigyorral nyugtáztam, amikor parancsomnak engedelmeskedve újra meglódultak a történések, és elegáns hátraszaltókkal reagálták le szegények a hirtelen nulláról 800 méter/sec-re gyorsuló lövedékek arcukra gyakorolt hatását.
Állítólag a hangulattal sincs probléma (egy HL2-höz hasonló feelinggel megelégednék), van benne fejtörő bőven (amit nagyon remélek, kezd tele lenni a t**öm a jenki hülyegyerekek átlag értelmi színvonalához igazított “ha elakadtál nyomd meg az X gombot, és megmutatjuk merre menjél” típusú gyógyjátékokkal), ráadásul -- az Unreal 3 motornak hála -- a gépigénye se atombrutál, mindamellett korrekt látványvilággal bír a kicsike. Ebből kaphattok ízelítőt az alábbi videóban, amelyet -- mondanom se kell -- lehetőség szerint full képernyőn HD-ben tessék megtekinteni:
A sok pozitív kritika és komment (“ez volt számomra az év meglepetése” és társai) is amellett szól, hogy ezt a stuffot vétek lenne kihagyni -- ez előrevetíti, hogy hamarosan jönni fog egy kivesézősebb stílusú post vele kapcsolatban
… “énekelte” néhány éve Gengszterzoltán az ‘Egyenesen a gigirigettóból’ című slágergyanús szerzeményében, de ezúttal nem tudok egyetérteni vele. Ebben a játékban ez nagyon nem mindegy!
Ma rájöttem valamire: drogoznom kéne, néha kifejezetten khm… érdekes lenne valamilyen szer hatása alatt élményeket átélni. Itt van például a Borderlands: vajon milyen feelingje lehet annak, amikor az ember beextasy-zva netán LSD-zve vág neki a játékbeli pusztának? Milyennek látnám a sematikus felépítésű, mégis szép látványvilágot, a papírmasénak ható mégis 3D-s díszleteket? Az emberi mivoltukból kivetkőzött rongyokba öltözött harci maszkokat viselő ellenfeleket, akik ordítva ontják a golyókat feléd? Milyennek hallanám a képi világhoz tökéletesen illő remek atmoszférát teremtő zenéjét? Már csak azért is érdekel ez, mert úgymond tisztán a játék meglehetősen kettős érzéseket keltett bennem -- ki tudja, lehet hogy betépve jobban tetszene.
A fenti metamfetamin-szagú bevezető persze csak poén: nem fogok egy játék kedvéért droghoz nyúlni csak azért, hogy jobban tetsszen. A Borderlands valahogy mégis nagyon nehezen tud a szívembe férkőzni: tipikusan az a játék, amit erőltet az ember, csakazértis újra és újra elindítja (ahelyett hogy az uninstallra tolna egy duplaklikket), mert lát benne potenciált -- kár, hogy nagyon el vagyon ez dugva benne. Olyasmit érzek vele kapcsolatban, mint néhány hónapja a KOTOR-ral kapcsolatban: olyan ismerőseim istenítették, akiknek megbízok az ízlésében, és annyi pozitív kritikát olvastam róla, hogy meg akartam szeretni, át akartam élni a játék által nyújtott remekbe szabott történetet, a döntéseink nyomán formálódó sorsunkat, de sajnos nem sikerült -- egész egyszerűen meguntam. Mivel jelen vizsgálódásunk tárgyát volt aki nem átallt FPS Diablo-nak jellemezni így -- sajnos -- fennáll a veszélye, hogy vele is így fogok járni.
A játék eleje és a zseniális intro
Ami miatt kicsit riasztó számomra, amikor ehhez a klasszikus RPG-hez hasonlítják az az, hogy annak idején azt is sikeresen meguntam úgy 2 nap játék után. A folyamatos agyatlan kattintgatás, a csak nyomokban létező sztori (tudom, lincselés lesz), a monotonitás nekem egész egyszerűen nem jön be. Sajnos ilyen ez a játék is: tudjátok mennyire ki volt már a púpom a “menj ide, arass le kilenc virágot”, “menj oda, kérdezd meg hol a bánya kulcsa”, és hasonlóan magasröptű küldetéseivel? Tényleg olyan az egész, mint egy 2D-s RPG: sztori csak halványan a háttérben figyelhető meg (keressük meg a Vault-ot, mert ott jó lesz… megerőltettétek magatokat látom), a lényeg a jellegtelen mellékszereplők által adott jellegtelen küldetéseken van. Én azt szeretem, amikor érzem, hogy egy mese részese vagyok, amelyet én formálok azzal, hogy egy-egy szituációban hogyan döntök. Nagyon jó példa -- ha már posztapokaliptikus vonalon maradunk -- a Fallout 3, ahol bizony van egy főszál, amelyet követve kibontakozik előttünk egy fordulatos sztori apánkról, és a mellékküldetések teljesítése csak opció, és nem azok alkotják a játék törzsét -- csak halkan jegyzem meg, hogy ennek ellenére ezerszer kidolgozottabbak, és mélyebb nyomot hagynak a játékos lelkében, mint ezek a menj-és-ölj-le-mindenkit-aki-mozog típusú missziók.
Ami miatt mégse töröltem le néhány elegáns egérkattintással fél óra játék után az az, amire már utaltam a bevezetőben: a megvalósítás nekem nagyon tetszik, és ha valami, akkor a grafikusok, zeneszerzők, designerek által beleölt rengeteg munkaóra el fogja vinni a hátán a játékot. Emlékeztek a XIII-ra? Annak idején áradoztam már erről a grafikai stílusról, de újra megteszem: cell-shaded látványvilág rulez, imádom, még akarok sok ilyen játékot! A rajzos grafika nem fogja elterelni a figyelmünket az akcióról -- ez nem az a játék, ahol hosszú percekig bámulnánk egyes effekteket, mint mondjuk a Bioshock-ban. Ezt vehetnénk negatívumnak is (ahogy tették már páran némely róla készült cikk kommentjei között), de nekem speciel bejött. Később lesznek zárt, katonai bázisokon játszódó pályák (mekkora FPS-klisé már ez…), amelyek nekem kifejezetten tetszettek, nem hatottak sivárnak a viszonylag egyszerű textúrák ellenére sem.
Néhány apróság még ami tetszett: először is a ragdoll-fizika (zseni volt, aki kitalálta), amelynek hála tényleg hátast lehet dobatni a ránk támadó rosszarcúakkal egy-egy jobban sikerült fejlövés segítségével. Aztán tetszett még a rengeteg felvehető fegyver (amelyeket véletlenszerűen generál a játék, szóval -- elvileg -- nem nagyon van két ugyanolyan stukker), a fejlődési fa (mert olyan is van ám neki), és a -- helyenként -- eredeti mellékszereplők (bár ezzel kapcsolatban már kifejtettem sirámaimat: nincs belőlük elég). Például kifejezetten jópofa az a kis robot, akivel már az első percekben megismerkedhetünk: néhány küldetéssel később meg fog sérülni, és a földön hanyatt fekve fog sírdogálni, és jajgatni, hogy folyik az olaja -- ezzel azért sikerült mosolyt csalnia az arcomra, bár az előzetes tesztekben említett bombasztikus humornak ezen kívül eleddig nem sok jelét láttam.
Ami visz némi színt az agyatlan mészárlásba az a lootolás. Egész egyszerűen jó érzés tölti el az embert, amikor egy hosszú alagútrendszer kipucolása után egy nagy ládát működésbe hozva előkerül egy hatalmas mesterlövész-puska, ami az előzőnél másfélszer nagyobbat sebez, ja és mellesleg lángokba is boríthatja az ellent, ha jól célzunk. Szerencsére a tárgylistánkban kutatva bármelyik fegyvert összehasonlíthatjuk egy másikkal (E billentyű), így egyből láthatjuk a különbségeket. Ez a fegyvervadászat (és persze az újabb pályarészek megismerése) az, ami további játékra készteti az embert, és nem a sztori. Ez valahol szomorú, de legalább van valami motiváció, van kedve az embernek teljesíteni az unalmas küldetéseket.
Alapvetően -- a sok számomra negatív vonása ellenére -- nekem tetszik a stuff, bár kétséges, hogy végig fogom-e játszani. Ha agyatlan mészárlásra vágyok akkor ott van a TeamFortress 2 (vagy ez), viszont ha épp nem vagyok tömegpusztítós kedvemben, akkor inkább tolok valami agymunkát igénylő, de legalábbis kidolgozott történettel bíró szösszenetet. Esélyes, hogy a Borderlands pont emiatt ki fog esni a pixisből. Kár érte.
Mindannyiunk kedvenc teleportálós dimenziókapus térben hányingerig össze-vissza pörgős játéka, a Portal valóban folytatódni fog -- kár, hogy még pár százat aludni kell addig. Primőr hangulatfestő trailer következik alant:
