Ráktalicska

Úgy fest az évtizedes kockamúltam ellenére is lehetnek néha hatttalmas flesseim:

1. az Unofficial European Team Fortress 2 Reddit szerveren működik egy Jukebox plugin (ígérem mostantól lesznek magyar szavak is a mondatban), amely tényleg megvalósítja az online zenegép csodáját: miközben nagyban caffantgatod a többieket szól a muzsika, amelyet különféle tárhelyekről vadászik össze a program. A lejátszási listát közösen hozzátok létre, mindenki jogosult számot hozzáadni. A hangereje szabályozható, ha nem tetszik egy zene (mondjuk tegnap nem volt túl jó hatással a frag/death arányom alakulására a Rebecca Black-től a Friday dubstep változata), akkor megszavazható, hogy tovább legyen nyomva, és így tovább. Apró parancslista alant, ha valaki netán csak ezért fel szeretne jönni erre a szerverre (vagy ismer másikat, ahol már működik ez a rendszer):
   
   !r <szám címe, előadó neve, vagy töredékszó>: ez a legfontosabb parancs, ezzel tudsz új számot hozzáadni a listához. Példa:
   !r porcupine blackest eyes

   !undo: ha netán a számcím értelmező algoritmus a legújabb Justin Bieber számot válogatja be ahelyett amire te gondoltál

   !v [0-??]: hangerőszabályozás, nulla a némítás, a felső plafont nem vágom, eddig 11-nél nagyobb számot még nem láttam beírva a chat-be

   !queue: a lejátszási lista hossza, azon belül mennyi idő múlva jön a következő általad kért szám

   !song: ez igazán durva: ha tetszik a zene ami éppen szól, akkor lekérheted az előadóját, címét, kiadás évét, tag-jeit, néhány szót az előadóról
   
   !skip: egy szavazattal hozzájárulsz, hogy a következő számra ugorjon a lejátszás az aktuális helyett (zárójelben jegyzem meg, hogy a kedvenc csehómban ez úgy néz ki, hogy egy megfelelően részeg és nagydarab emberke odatántorog a zenegéphez, kihúzza, visszakapcsolás után a következő számmal folytatódik a lejátszás )

   !skip it: ugyanaz, csak ez a saját zenédre vonatkozik (lehet hogy az előző működik ilyenkor is, nem próbáltam)

   Ha jól értettem a plugin a szervert üzemeltető egyik arc saját kreálmánya, úgyhogy csak hasonlót találtam. Egy buggal találkoztam eddig még csak: ha az admin nyom tovább egy számot, akkor néha előfordul, hogy a mindkettő egyszerre szól tovább. Ilyenkor egy elegáns !v 0, majd !v <szám> segíthet. Ja igen, még két link: a szerverre ide kattintva lehet csatlakozni (nem árt hozzá ha fel van telepítve a játék), itt pedig a személyes statjaim találhatóak, tessék szépen csekkolni mekkora noob vagyok

2. Ennél még cikibb a most következő sztori: ugyan állítólag évek óta működik a dolog, de nekem tegnap okozott csillogó szemekkel szájtátást a Google Docs azon funkciója melynek segítségével realtime cooperation-ben lehet együtt, egy felületen szerkesztgetni az adott doksit. Miután Tamás barátom megkínált egy általa öt oldalasnak mondott angol szakszöveggel (amely a balra kanyarodó sávok szerepét taglalja a közúti közlekedésben hosssszú oldalakon keresztül… nem vicc), és szomorúan konstatáltam, hogy az otthoni gépemen nincs Word hirtelen alternatív megoldás után kellett néznem. Ekkor támadt a remek ötlet, hogy feltöltsem a Docs-ba, de arra nem számítottam, hogy húsz perc múlva már boldog egyetértésben dolgozunk egyidőben ugyanazon a szövegen: én fordítottam, Tamás pedig kicsiny kurzorját ide-oda pozicionálva javítgatta a szakmaiatlan kifejezéseimet (sajnos nem vagyok még teljesen profi a jelzőlámpás irányítás nélküli négyágú főúti kereszteződésekben létesítendő balra kanyarodó sávok lassítási szakasz hosszának kiszámításában). A hab a tortán az, hogy hívhatsz meg újabb és újabb résztvevőket, akiknek adhatsz csak olvasási vagy írási jogokat is, sőt még tovább fokozandó a közös munka hatékonyságát megcímkézhetsz kijelölt szavakat kommentekkel, ha például nem vagy biztos az adott szó jelentésében (egy fordítás esetén). Ezeket utána a tanult kollégád átnézheti, és javíthatja, ha netán tud jobb változatot.

A második talán már ismert volt jó pár ember számára, de tegnap kifejezetten élvezetessé tette a fordítást a közös munkát az egyazon felületen munkálkodás. Azért hogy ne nézzetek teljesen hülyének íme egy trükk, amit meg tuti, hogy egy csomóan közületek nem vágnak: az egér középső gombját böngészőben használva új lapfülön háttérben nyílnak meg a linkek, míg a lapfülekre kattintva egyből bezárja őket. Őskockákat persze gondolom nem nyűgöztem le ezzel, a többieknek viszont egészségére

Szolgközl.: a mai napon volt két RSS feed item, amik az alant bemutatásra kerülő tool tesztelgetése közepette generálódtak. Kéretik nem a blog részeiként kezelni őket

A post címében említett talányos rövidítés a következőket takarja: If This Then That, azaz: ha ez történik, akkor történjen az. Akik barátkoztak már programozással (akár olyan alap szinten is mint én annak idején a Basic-kel, meg a Pascal-lal), azoknak ismerős lehet, bár ott If – then – else szerkezetnek hívják. Namármost: tételezzük fel, hogy ilyen feltételeket állíthatunk be úgy, hogy a webes jelenlétünkkel, profiljainkkal történő események aktiválják őket! Mondok pár példát: beállítható, hogy ha valaki megjelöl egy Facebook-fotón, akkor SMS-t küldjön a telefonunkra. Beállítható, hogy ha Reader-ben osztunk valamit, akkor kipostolja az üzenőfalunkra (vagy bármelyik tulajdonunkban levő Facebook-oldalra). Beállítható, hogy ha kedvencbe rakunk egy videót Youtube-on, akkor azt twittelje/megossza Facebook-on/küldje el email-ben/rakja ki Tumblr-re/stb! Még arra is képes, hogy a naponta/hetente/akármilyen gyakorisággal végrehajtandó feladatainkról email-ben/SMS-ben/akárhogy értesítsen!

A most bemutatásra kerülő szolgáltatás mindezt olyan pofon egyszerűen, könnyen kezelhető felülettel teszi, hogy semmiféle nyelvtudás nem szükséges a kezeléséhez (na jó, minimális angoltudás azért nem árt), és nagyban megkönnyítheti az életünket a használata. Jó ideig zárt bétaként üzemelt, szeptember elején viszont megnyitotta a kapuit a nagyközönség előtt, nem kell meghívóért könyörögni, hogy kipróbálhassuk (sőt, a régi tízes tasklimitet is eltörölték).

A használata – ahogy említettem – pofon egyszerű: regisztrálunk, bekötjük a használni kívánt szolgálatásokat (engedélyt kér a Facebook-hoz, Twitter-hez, akármihez, esetenként – mint az SMS-küldés aktiváláshoz – PIN-kódot is küld, amit utána meg kell neki adni), majd egy hét lépésből álló varázsló segítségével beállítjuk a feladatokat, és azok paramétereit.

Szép számok, és ez még csak béta!

Nézzünk egy példát: tételezzük fel, hogy egész egyszerűen ellenállhatatlan kényszert érzünk arra, hogy minden egyes Google Reader-ben általunk megosztott elemről SMS-t kapjunk (tudom, hogy értelmetlen ilyet beállítani, csak a példa kedvéért választottam):

0. lépés: katt a “Create task” linkre az adminfelületen

1. lépés: a “Choose trigger channel”-nél kiválasztjuk a Google Reader-t

2. lépés: a “Choose a trigger”-nél rábökünk a “New shared item”-re

3. lépés: jöhet a “Create trigger” (persze ha még nem kötöttük be a Reader-t, akkor előtte kérni fogja)

4. lépés: most következik a “that” (azaz hogy mi történjen, ha az előző lépésekben beállított trigger aktiválódik)

5. lépés: “Choose action channel”

6. lépés: “SMS” opció

7. lépés: “Send me a text message”

8. lépés: beállítható, hogy mi legyen az üzenet szövege, változókat lehet használni (amiket kényelmesen egy lenyíló menüből is beszúrhatunk)

9. lépés: nincs más hátra mint rábökni a szép nagy “Create” gombra, és készen is vagyunk

Ilyen egyszerűen be lehet állítani bármit, a kombinációk száma több száz! Olyannyira sokrétű a cucc, hogy – a nyílt béta debütálásával egyidőben – bevezették a “Recipes” (receptek) funkciót, amelynek segítségével mások által készített taskokat is használhatunk, saját szájízünkre szabhatunk, sőt akár meg is oszthatunk, ugyanis mindegyikhez jár egy link.

Persze mint minden nagytudású tool-lal ezzel is lehet élni de visszaélni is: elég ha csak abba gondolunk bele, hogy mennyire szétidegelhetjük a Facebook-os ismerőseinket, ha bekötjük a last.fm-es lejátszási listánkat az üzenőfalunkra, de használható jóval nagyobb szemétségekre is: elég néhány kattintás, és egy másik blog RSS-éből automatizáltan átszívhatjuk a postokat a sajátunkra (már ha WordPress-alapú), ahogy azt én is kipróbáltam ma:

A látszat ellenére ezt nem én írtam, innen származik

Ízelítőnek ennyi elég is, tessék kipróbálni, érdemes! Itt lehet regisztrálni rá.

UPDATE:  szigorúan kísérleti jelleggel bekötöttem a blog Facebook-oldalára a Reader-ben megosztott okosságaimat. Néhány nap múlva lesz egy szavazás (nem itt, hanem ott), hogy mennyire tetszik a kicsit megnövekedő bejegyzésszám, és annak fényében fogom törölni, vagy megtartani ezt a beállítást. Nem kívánom elriasztani, esetleg a blog elrejtésére kényszeríteni a maroknyi, ámde annál értékesebb követői tábort, így ha netán rossz ötletnek bizonyul a bekötés, akkor természetesen nem fogok ragaszkodni hozzá

UPDATE2:  íme egy saját készítésű recept:

Ez annyit csinál, hogy ha az €/HUF árfolyam 400 forint fölé emelkedik, akkor küld egy SMS-t a beállított számra ezzel az üzenettel: “Az euro most mar tobb mint 400ft. Itt a vege mindennek.” A rendkívül kifejező “The end of the economy – Hungarian version” nevet kapta, elérhető ezen a linken.

Ha az ember nagy mennyiségű weboldalt böngész végig nap mint nap, akkor előfordulhat, hogy beleakad egy-egy olyanba is, amely ugyan érdekesnek, neadjisten hasznosnak tűnik, viszont akkor épp’ nincs ideje, energiája végigolvasni. Ilyenkor jöhet jól egy megoldás, amivel el tudja rakni későbbre, nehogy az Internet tengermély óceánja újra elnyelje. Könyvjelzőzni persze lehet, de egyrészt egy idő után a kaotikus könyvtárszerkezetek erdejében az ember egész egyszerűen elveszik, másrészt pedig nem feltétlenül ésszerű menteni olyan oldalak címeit is, amelyeket esetleg csak el akarunk majd valamikor olvasni, de nem akarjuk őket hónapok-évek múlva újra betölteni.

Még szerencse, hogy ez a probléma már másoknak is szemet szúrt, és már rendelkezésünkre állnak okos kis tool-ok, weblapok, amelyek segítségével gyorsan feljegyezhetünk weblap címeket, majd ugyanolyan gyorsan el is felejthetjük őket az elolvasás után. Nézzünk két megoldást:

1. Read it later: ez a szolgáltatás pont arra jó, amire a neve utal: segítségével a saját fiókunkban tárolhatunk weblapcímeket, amelyeket addig ott is tárol a rendszer, amíg úgy nem döntünk, hogy most már elolvastuk őket. A regisztráció után (amely során még visszaigazoló mail-lel sem kell vesződnünk) rendelkezésünkre áll egy lista, amelybe menthetünk címeket böngészőből, vagy iPhone/iPad/Android/Blackberry/Windows Mobile/Windows Phone 7/WebOs appból is. Létezik belőle Firefox, illetve Chrome kiterjesztés, de ha olyan renitensek vagyunk, hogy Operát, Safarit, vagy egyéb egzotikus programokat használunk, akkor lehetőségünk van bookmarklet-eket használni helyettük. A lista két szekcióból áll: olvasatlan elemek, valamint amiket már olvasottnak jelöltünk, ámde ezeket is megőrzi a rendszer, amíg úgy nem döntünk, hogy véglegesen szeretnénk törölni. A felsorolás exportálható is, szóval egész korrekt kis archívumot állíthatunk össze a cucc segítségével az érdekesebb linkjeinkből.

Íme a lista – egyszerű de nagyszerű

A szolgáltatásra itt lehet regisztrálni.

2. Google Reader: tudom, hogy alapvetően nem erre a célra lett kitalálva, de erre is tökéletesen alkalmas. Ahogy haladunk előre a feed-jeink között, az s billentyűvel kapásból csillagozhatjuk, az l-lel pedig lájkolhatjuk az egyes bejegyzéseket. Mindkettő előnye az, hogy segítségükkel tettünk egy jelet az adott postra, így később is előkereshetjük őket (ahogy erről már megemlékeztem régebben egy vicces szösszenet keretében ). Előnye ennek is, hogy nem csak PC-n, hanem nagyjából minden hardveren (iPhone, Android, stb.) elérhető (talán a botmixert leszámítva). A Reader itt érhető el, és csak Google-os fiók szükséges a használatához (no meg némi fogalom arról, hogy mi az az RSS).

Felkavaró, és sokkoló: a kék halál maga

Aki Windows-t használ évek óta már biztos találkozott a jelenséggel: általában mindenféle előjel nélkül (esetleg egy kis szívszaggató vinyónyöszörgés után) a képernyő elsötétül egy pillanatra, majd egy vészjósló kék háttéren megjelenik jó pár sornyi szöveg megtámogatva néhány olyan kifejezéssel, amit még Neo sem nagyon értene, hiába látja a rendszert a lefolyó zöld karakterekben. A riasztó jelenség általában hardvergondokra vezethető vissza, úgyhogy az embernek nem elég, hogy megijed a nagy büdös kékségtől, ráadásul még hirtelen szúró fájdalom is elfoghatja a pénztárcája tájékáról… Nos, van egy jó hírem: én tudom, hogy hogyan előzhetitek meg a kék halált, és nem vagyok irigy elárulni nektek a ‘Tovább’-ra kattintás után!

Tovább is van… »

Két dologra is rácsodálkoztam a napokban újfent: az egyik amit angelday is szokott mondani: uraim, csodálatos korban élünk, a másik pedig az, hogy az Androidban az (is) remek, hogy bizonyos programok okos kombinálásával érhetünk el újabb funkciókat! Olyasmi az egész, mint az RPG-kben az alkímia, vagy a javítás: veszünk két összetevőt, és létrehozhatunk belőlük egy teljesen másikat. Ez a fajta “Heuréka!”-élmény engem fel tud dobni (olyannyira, hogy postot is képes vagyok/voltam írni róla), mivel újra és újra élményszámba megy megtapasztalni, hogy a készülék amit használok nem csak egy telefon előre égetett szoftverrel, hanem egy érző lény operációs rendszerrel megáldott számítógép, amely újszerű képességeivel ki tudja húzni az emberfiát a szarból alkalomadtán (jó példa volt erre a karácsony utáni visszautam Fehérvárra asszonnyal: amikor már láttam, hogy le fogjuk késni a veszprémi csatlakozást, csak előkaptam ezt a csodát, néztem egy vonatot a MÁV Start oldalán, majd rákerestem a veszprémi taxisokra is, hogy ki is tudjunk jutni a vasútállomásra, így elkerültük az ilyenkor szinte törvényszerű idegeskedést. Amúgy nem lett volna más opciónk, mivel több busz nem indult!)

Amire konkrétan hétfő hajnalban a buszon zötyögve jöttem rá a következő: egyrészt egész használható a távolsági buszok némelyikén elérhető ingyenes Wi-fi online rádióhallgatásra, másrészt pedig könnyedén megoldható, hogy megtudhassuk az épp’ hallgatott szám előadóját, címét is egy zseniális app segítségével!

Rádióhallgatásra én a nemrég felfedezett Rádiók Plusz nevű magyar fejlesztésű programot használom. A több mint kétszáz adó lenyűgöző mennyiség, amelyben egész extrémek is vannak, például a Gárdonyi Református Internátus csatornája, vagy a Magyar Katolikus Rádió. Ezek egy része persze nem akar működni, de a kínálat még így is korrekt, pláne ha figyelembe vesszük, hogy a Neo/Class FM által nyújtott zenei örömöket azért nem olyan nehéz felülmúlni. A program segítségével akár lementhetünk az épp’ hallgatott zenéből az SD-kártyánkra (ráadásul mp3-ban!), szóval többet is ad, mint egy sima lejátszó. Hátrányai, hogy efféle megoldásokra “kényszerül” az ember a használata közben, mint amit most olvashattok, ugyanis nem írja ki az éppen hallgatott szám címét, illetve hogy nem lehet favoritba rakni állomásokat, úgyhogy minden indításkor újra meg kell keresni a listában, ha valamelyik megtetszett.

Ezt a zenehallgatási lehetőséget kombináltam a Soundhound nevű csodával, ami funkcióját tekintve azért csúnyán túlmutat azon, amire én használtam, ez a program ugyanis képes egy körülbelül 20-30 másodperc alapján egész jó találati aránnyal beazonosítani a mikrofonja (pontosabban: a készülék által leadott hangjelek, és a mikrofon, lásd lejjebb) által “vett” számokat! Ez olyannyira jól megy neki, hogy még amikor én a nem túl Roger Waters-es hangommal ráénekeltem a Pink Floyd-tól a “Wish you were here” elejét, vagy amikor Freddie Mercury-t megszégyenítően előadtam neki a Bohemian Rhapsody “I see a little silhouetto of a man Scaramouch, Scaramouch, will you do the Fandango” kezdetű sorát azt is egyből levágta! A felismerés egész gyorsan megy: a felvett hangmintát feltölti a szolgáltatás szerverére, majd “postafordultával” érkezik is a telefonunk kijelzőjére a válasz.

Na én ezt a két okossággal oldottam meg a következőt: hallgattam a valamelyik metálrádiót (ha jól emlékszek), megtetszett egy szám, így elindítottam a SoundHound-ot, felvetettem vele néhány másodpercet, majd újabb néhány másodperc elteltével már tudtam is, hogy az újonnan felfedezett kedvenc nem más mint Vanessa Carlton-tól a Paint it Black című Rolling Stones-feldolgozás Ennek örömére hallgassuk is meg, mert tényleg jó (bár ez azért jelentős mértékben köszönhető Jagger papának és remegő nyugdíjasokból álló csapatának):

Nekem, mint folyamatosan új, és jó zenékre ácsingózó zenekedvelőnek ez a kombó egy álom: hallgatom a rádiót, amelyen esélyes, hogy jó zene fog szólni, és ha elindul egy nekem tetsző szám csak megnyomok egy nagy sárga gombot a telefonom kijelzőjén. Tényleg csodálatos korban élünk, már ami a technikát illeti

Azon drága olvasóim, akik kiváló ízlésről, és tökéletes tájékozottságról tanúbizonyságot téve már csatlakoztak a blog Facebook-oldalához már találkozhattak az alant bemutatásra kerülő weboldallal, amelyet mintegy karácsonyi ajándékként mutatok be azoknak, akik vannak olyan vének, és még emlékeznek a Commodore cég nyolcvanas évek végét, kilencvenes évek közepét meghatározó számítógép-családjára, az Amigákra (ez egy mondat volt, mehetne érettségire elemeznivalónak ). Régóta van lehetőség az ezekre a gépekre készült játékok PC-n való emulálására is, de ez néha még a tapasztalt bitlovagoknak is macerás volt: a WinUAE nevű program beizzításához nem elég, ha beszereztük a játékokat, de még bizony olyan – ráadásul jogvédett – okosságok is kellenek hozzá, mint a WorkBench, aminek még a verziószáma is számított.

Ezt a szexista Amiga-reklámot csak elrettentő példaként raktam be ide, teljes mértékben elhatárolódok tőle!

Ennyi szívást persze bőven megérdemeltek ezek a csodák, de néhány napja rábukkantam erre az oldalra, amelyen jelen pillanatban 185 darab Amigás játék figyel letölthető formátumban! Mindegyik átesett egy Amiga – PC konverzión, így exe-ként tölthetőek, azaz nem szükséges semmilyen emulátor hozzájuk: csak duplakatt, és már futnak is! Tegnap első felindulásból az Alien Breed-del toltam pár percet, és a tapasztalatom az, hogy az indítás után felvillanó splash logo-t leszámítva autentikus Amiga-élményt kínálnak a programok, semmi nem utal arra, hogy PC-n toljuk – leszámítva a floppymeghajtó ismerős kerregésének, és a kezünkbe simuló Quickshot típusú joystick-nak a hiányát.

Arra az esetre pedig ha a címek nem mondanának semmit, akkor íme egy lista azokról a játékokról, amelyek elérhetőek az oldalon, és emlékeim szerint nagyon jók:

• Alien Breed
• Cannon Fodder (Christmas Edition csak az érzés kedvéért )
• Cannon Fodder 2
• Holiday Lemmings 1994
• Mega Lo Mania
• North and South
• Rick Dangerous 2
• Superfrog

Persze ez csak a személyes véleményem, akadhat még az oldalon olyan, amit érdemes kipróbálni, csak éppen én nem ismerem (pl. a Breathless-ről csak olvastam annak idején az 576KByte-ban, lehet hogy jó cucc).

Úgy gondolom, hogy ezeket a játékokat érdemes kipróbálni a fiatalabb korosztálynak is, márcsak azért is, mert grafikailag hozzák azt a szintet, amit még el lehet viselni mai szemmel is (sőt, némelyik kifejezetten szép), és érdekes lehet visszatekinteni egy kicsit a múltba, látni hogy milyen fejlődés ment végbe, aminek hála olyan csodák készülhettek, mint a GTA4, vagy a Crysis2. Ezzel a posttal szeretnék Boldog Karácsonyt kívánni minden olvasómnak, jövőre ugyanitt, ha netán olyan részeg lennék januárig, hogy a világomat nem tudom netán nem maradna időm a blogra az év végi őrületben!

Ma sikerült véghezvinnem egy remek beállítást ezen a csodálatos telefonos operációs rendszeren, amelynek hála most már éjszaka tutira nem tud felcsörgetni senki, csak ha nagyon muszáj, sőt megspóroltam magamnak az esténkénti lenémítás fáradságos embert próbáló feladatát is, mivel a telefon megteszi még ezt is helyettem.

Kezdjük a lényeggel, íme a két szükséges program QR-kódja:

1. Sleep silencer:

2. Auto ring:

Miután letöltöttük őket jöhet a trükk: a két program külön-külön nem képes a bevezetőben említett működésre bírni a telefont, ámde ha a kettőt párhuzamosan használjuk, akkor máris más a helyzet! A Sleep silencer segítségével megadhatunk a telefonnak két időpontot, amelyeken belül némára állítja a készüléket, míg az Auto ring-ben beállítható, hogy amíg a némítás tart hogyan kezelje a rendszer a beérkező hívásokat

Nézzük részleteiben a dolgot:

a Sleep silencer felülete nagyjából ennyi:

Az ‘Evening’ és a ‘Morning’ között a telefon lenémítja magát, a ‘Choose what to silence’-en belül pedig én mindent kipipáltam az ‘Alarms’-on kívül, mert ugye ébresztésre azért szüksége van néha az embernek Ha ezzel megvagyunk, akkor következhet az Auto Ring bütykölése. Tudni kell a programról azt, hogy az a fő funkciója, hogy megadható általa a telefonnak, hogy hogyan viselkedjen, amikor le van némítva: csörögjön-e, és ha igen, akkor kiknek, és milyen körülmények között. Számomra a legizgalmasabb opciója az volt, hogy még azt is bele lehet állítani, hogy ha x másodpercen belül y-szor hívott valaki (azaz sürgős lehet a mondanivalója), akkor az y+1. alkalomnál már csörögjön, de előtte hallgasson mint a sír Nekem az felelt meg a legjobban, hogy ez mindenkire vonatkozzon aki hív, de megadható egy ún. White list is, amire ha felveszünk valakit, akkor neki nem kell többször hívnia, hanem egyből kicsöng a készülék. Nézzük mindezt képekben:

Itt az ‘Auto enable’ az érdekes, az lehetőség szerint legyen bekapcsolva

Itt lehet beállítani, hogy kiknek csörögjön ki mindig a készülék – nálam minden lehetőség szürke, mivel mindenkire vonatkoztatni szeretném a szabályokat

Ezen a képen a “MISSED” mode, és az alatta található lehetőség az érdekes: előbbivel bekapcsoljuk, utóbbival beállíthatjuk, hogy mekkora időtartamon belül hányszor kell valakinek próbálkoznia a felhívásunkkal, mielőtt ténylegesen nekiállna riasztani a telefon

Nagy vonalakban ennyi: ha valaki háromszor hív engem éjfél és reggel hét között két percen belül, akkor fel tud ébreszteni, különben esélye sincs rá  Szerintem ez egy remek megoldás, használjátok egészséggel! (Ja, és végezzetek teszteket, mielőtt még valamilyen gubanc miatt mondjuk nem ébresztene reggel a telefon, és elkéstek emiatt a munkából/suliból/akárhonnan! Nálam működött mondjuk.)

Ja és köszönet a Kocka blognak, és Tsabeekának, hogy írtak erről a két appról külön-külön!

Figyelem, nagyon kocka post következik, továbbolvasni csak Android fan-oknak, és egyéb különös állatfajtáknak javallott!

Ahhoz képest, hogy a csodálatos 845-öm még egy hete sincs a birtokomban már szükségem volt arra, hogy terminálból hekkelgessem az alatta dohogó Linux operációs rendszert, amire az Android is épül. Nem volt túl komoly beavatkozás (Linux téren meg amúgy is hülye vagyok, UNIX ismeretek ide vagy oda), de akkor is elgondolkodtató, hogy egy átlag user hogyan kezelte volna a problémát, amit nekem is csak hosszas Google-ezés, és miegyebek után sikerült megoldanom.

Kezdjük az elején a történetet: mint minden újdonsült okostelefon tulaj én is aktív tapizással, nyomkodással, letöltögetéssel, beállítgatással, próbálgatással, és persze “hogyan moddoljuk szanaszét a szoftvert” topikok olvasgatásával töltöttem az utóbbi néhány napot. Az Androidos telefonokról elérhető Android Market nevű csodával kapcsolatban újfent elkapott az érzés, amit az Ubuntu szoftverközpontjával kapcsolatban is éreztem: tök jó, hogy ennyi minden van, csak az a gond, hogy java részük használhatatlan, értelmetlen, esetleg a free verziója annyira le van butítva, hogy szinte semmit nem lehet vele kezdeni. Igaz ez a felhasználói programokra, játékokra, és a különféle témákra is: az ingyenes játékok javarészt annyira primitívek, hogy az 5-6 éves előző telefonomon (SE k750i) a Java-ban megírt csodák kenterbe verik őket (főleg amiket a Gameloft fejlesztett), míg a tool-ok esetében érvényes az elv, hogy nincs ingyen ebéd, vagy fizetsz, vagy szinte használhatatlan szemetekkel kell szenvedned. Ami “poén” az egészben az az, hogy ráadásul Magyarországon a fizetős appok meg sem jelennek a listában, ergo esélyed se nagyon van arra, hogy legálisan juss a teljes verziójú cuccokhoz, így két út marad: vagy átverni a rendszert, és földrajzilag máshova regisztráltatni a telefont ezzel esetleg ezzel, vagy .apk formátumban lehúzni a cuccokat torrentről, meg FTP-ről, és az ember megint rohadtszemétkalózkodásra kell hogy adja a fejét ezáltal.

Persze én nem adtam fel a reményt, hogy hátha találok használható free appokat is majd, így keresgéltem a neten tovább. Az Android Market se rossz alternatíva, de mégiscsak szerettem volna valamivel kényelmesebben tallózni a rendelkezésre álló programok listáját. Így akadtam rá a BrainApp oldalra, amely pont megfelelt ezeknek az igényeimnek: egy Fast Web Installer nevű tool-t kell a vasra felrakni, majd a site-ot akár az asztali gépünkről is tallózhatjuk, megadhatjuk az egyes programoknak, hogy települjenek majd a telefonra, majd ha ezzel megvagyunk akkor az AppBrain App Market nevű ikonra nyomva az Android menüjében szinkronizáltathatjuk a neten keresztül a weboldalon beállított állapotot a telefonra telepített programokkal. Tulajdonképpen létrehozhatunk egy listát a nekünk szükséges programokból, majd néhány kattintással felvarázsolhatjuk a telefonra. Szimpatikus megoldásnak tűnt egészen addig, amíg fel nem rakott három appot a beleegyezésem nélkül (bár az is lehet hogy eddig is fent voltak a vason, csak az oldallal szinkronizálás után jelent meg az ikonjuk…). A három renitens a 360 People, RoadSync, és a Tuenti volt, és nekem egyikre sem volt szükségem. Nosza, nézzük az uninstall-t! Hja, hogy ezek meg sem jelennek a listában? Egyre gyanúsabb volt nekem a dolog, esélyes, hogy ezeket valóban tartalmazza a Vodafone-os szoftver, ennek ellenére én mégis le szeretném őket gyalulni ha lehetséges

Végülis megoldottam a kérdést, mindössze root user (azaz SzuperIsten) jogosultság kellett hozzá: letöltöttem a Terminal Emulator nevű csodát, amelyben a következő hekkelés segítségével sikerült letörölnöm őket a telefon belső memóriájából:

1. su (rootként belépés)
2. mount -o remount,rw -t rfs /dev/stl5 /system (hogy módosítható legyen a system könyvtár)
3. rm -r /system/app/<Appneve>.apk (ez maga a törlés)
4. mount -o remount,ro -t rfs /dev/stl5 /system (visszaállítani a system könyvtár jogosultságait)

Ha nem tudjuk a törlendő program pontos nevét, akkor így kilistáztatható:

1. cd /system/app
2. ls *.apk

Gyönyörűűű felület

Persze a Terminal Emulatoros szenvedés a tapis billentyűzettel kiküszöbölhető lehetett volna, ha sikerült volna életet lehelnem a Google által biztosított SDK részét képező ADB-be (Android Debug Bridge), ami elvileg arra szolgál, hogy az asztali gépen keresztül tudjuk bogarászni a telefon lelkét képező Linux-ot USB-kábelen keresztül, mivel az “adb devices” parancsra csak egy elegáns “?” volt a válasz. Sebaj, az eltávolítás így is sikeres volt, az ikonok eltűntek a menümből, különben is ha végre szerzek egy microSD kártyát, akkor úgyis az lesz az első teendőm, hogy rátöltök a telefonra egy custom ROM-ot (Vodafone 845-re innen, rootolásról is van leírás), ami úgyis leradíroz mindent majd róla

Mától újabb szál köt össze a Google nevű csodálatos céggel: büszkén mondhatom, hogy délután 3 óta már a mobilomon is az ő általuk gyártott operációs rendszer, az Android ketyeg. Történt ugyanis, hogy mára szabadságot kértem, hogy telefont tudjak venni magamnak szép kényelmesen, nem a meló után rohanva az üzletbe – ezzel szinte tökéletes anyagi csődbe döntve magam a saját, és barátnőm útiköltségével oda-vissza Pestre, a városon belüli BKV-zásról nem is beszélve. Na jó, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy eleinte valójában csak a céges flottás előfizetésemről szólt a fáma (aminek elintézése kicsit bonyolultabb volt annál, hogy aláírok két papírt, ezért is kellett felmennem Pestre), aztán persze a Fogyasztó legyőzte a Józan Eszet, és úgy döntöttem, hogy akkor már egyúttal megveszem a már kiszemelt példányt is. Ne tessék egy túl komoly darabra gondolni, egy Vodafone 845-re esett a választásom. Ez a jelenleg kapható talán legolcsóbb Androidos telefon, ehhez mérten elég lassú proci ketyeg benne, és a kivitelezése is enyhén fapados beütésű (240X320-as kijelző, ilyesmik), mégis szerelem volt első látásra. Az eleve furcsa lehet, hogy nincs márkája, mert ugye az ember elvárná, hogy egy telefon legyen Sony Ericcson, Nokia, vagy legrosszabb esetben egy Alcatel, de hogy Vodafone… az elvileg a szolgáltatót takarja. Ez ebben az esetben is igaz, a telefont valójában a Huawei nevű kínai óriáscég fossa a piacra hatalmas tételben, így marha olcsón hozzá lehet jutni (arcoskodás következik: a céges előfizumnak hála én 15000-ért hozzájutottam, Vitamaxban most épp 30000 körül vesztegetik).

Ez itt ő. Kis túlzással még szépnek is lehet mondani

Első benyomások következnek: azzal a kurva érintőképernyős QWERTY billentyűzettel egész egyszerűen lehetetlen egy sort hiba nélkül begépelni, ráadásul a “fordítsd el a készüléket, átvált a billentyűzet is fekvőre, így könnyebben gépelhetsz” varázslat nem akar működni, forgathatom akárhogy. Érdekes, hogy viszont a giroszkópjának kutya baja, szedtem le Android Market-ről egy olyan játékot ami használja (a telefont döntögetve kell egy golyót irányítani), és az megy zokszó nélkül. Ezzel még szenvedni fogok kicsit, vigasztal a tudat, hogy olvastam máshol is, hogy ez a része kicsit amatőr a cuccnak, mondhatni természetes, hogy nem működik.

UPDATE: nem ártott volna bekapcsolnom a funkciót mielőtt kipróbálom (nem értem mondjuk, hogy alapból miért inaktív), mindenesetre most már fordul a billentyűzet, bár elég lassan, és rapszodikusan.

Jó videó róla, nagyjából összefoglalja a lényeget az arc

Zabálja az akksit is, de persze ez annak köszönhető, hogy le se szálltam róla egész nap: próbálkoztam a West End-ben is a wi-fi-vel, nyomogattam a gombjait, hallgattam rádiót vele (a hozzá adott headset kritikán aluli), stb, persze, hogy késő délután már erősen vágyakozott az éltető delej után. Nekem, aki eddig kb. 2 percig használt érintőképernyős telefont (Dave kollega egyszer a kezembe nyomta az iPhone-ját egy pillanatra, nagy élmény volt) hatalmas feeling volt varázslatos hüvelykujjam segítségével lapozgatni a menüpontok között. A telefon alján a kezelőgombok által közrefogva figyel egy idézek: “Ujjal kezelhető optikai navigátor”, ami tulajdonképpen egy kisebb, négy irányba mozdító tapipad, ráadásul nyomógombként is működik. Ennek használatával még én is sikerrel kerültem el a véletlen kattintásokat, amik a képernyő simizésénél gyakran bosszantottak fel.

Persze az összkép pozitív a fentebb néha elejtett morgolódásaim ellenére is, ez tényleg egy okostelefon: GPS, wi-fi, Bluetooth, Facebook, Gmail, Google Maps, stb. kliensekkel (persze én már cuppantottam le rá Opera Mini-t, és MSN klienst is), lejátszik Youtube-videókat, és egy teljes értékű Android 2.1 dohog a mélyén. A kamerája is jónak tűnt számomra, bár nincs benne autofókusz, és fotofényt sem produkálni.

Szoknom kell még a drágát, és már most látom szomorú sorsomat: GPS-t kell előfizetnem, hogy tényleg ki tudjam használni minden tudását: ma például kódorogtunk a Moszkva térről a Déli Pályaudvar felé, és kénytelenek voltunk szóba elegyedni a pesti akciónyuggerekkel útbaigazításért, ahelyett hogy csak előkaptam volna a telefonomat, két ujjmozdulat, és máris látom a térképen, hogy mihogymerre – mindezt úgy, hogy a térképen egyből látom a saját helyzetemet, hála a műholdaknak. Nem egyszerű hangulata van a régi k750i-m után, amin “csak” telefonálni, SMS-t írni, zenét, és rádiót hallgatni lehetett. Úgy éreztem, hogy ez bőven elég nekem, és lehet hogy le se cseréltem volna, ha nem kezdené szegényem beadni a kulcsot, és nem lenne agyonkopva, karcolódva.

Szokatlan is utána ez a nagy technológia ugrás, a menüanimációk, a rengeteg lehetőség, de szerintem meg fogom szokni, elvégre a jót nem nehéz Hiányozni fog a régi telefon (amit már idestova 3-4 éve használtam) sok kedvelt funkciója, ami itt nincs, például a villámgyorsan bekapcsolható erős fényű LED-je, ami sokszor segített már számítógép- és egyéb cuccok szerelése közben. Ez persze az én problémám, annyit viszont mondhatok, hogy ha valaki Android-os okostelefonra vágyik iszonyat olcsón, az ruházzon be egy ilyenre. Én egyelőre le vagyok nyűgözve tőle, és ha nem jön elő (másik) hardverhiba (mondjuk nem fog nekiállni fagyni 10 percenként), akkor ez az állapotom tartós lesz. Érdemes volt váltani.

Rohadtmocskosfujjabelemjönki szemét voltam megint, mivel – jó magyar módjára – egy problémát nem tisztességes állampolgárhoz méltóan a pénztárcám nyitogatásával, hanem valamiféle kiskapu keresésével próbáltam megoldani. Persze az vesse rám az első követ, aki nem warezolt Starcraft2-vel tölti az életét mostanában (melyik release a legjobb? úgy hallottam a Reloaded), vagy még soha nem húzott le néhány albumot a netről illegálban. Erről jut eszembe: néhány hónapja is volt egy hasonló esetem: kijött a PASO új lemeze (a Feel the Riddim), és a Quart.hu ezen a linken online meghallgatható formában prezentálta is a nagyközönségnek az összes számot. Na igen, de amikor az ember megpróbálta mindenféle trükkös letöltő pluginekkel, meg cache-ből kimásolva lerántani őket a vinyójára, akkor csak egy hash-file-t kapott olyan 100-140 kilobyte terjedelemben. Akkor is megoldottam a kérdést, mindössze néhány óra Google-ezésbe, és egy okos segédprogi letöltésébe került a dolog, és máris robogtak lefele vígan az mp3-ak, igaz elég rossz minőségben.

Szóval ha kiskapuk kereséséről van szó, akkor én elég szívósan rá tudok feszülni egy-egy problémára, és addig nem nyugszok, amíg nem találok valami kibúvót – ez persze csak az informatikára igaz, a való életben én vagyok az a srác, aki megvárja a zöldet, és nem rohan át a kocsik között, legalábbis általában.

Tegnap is hasonló helyzet állt elő, mikor is asszonykám közölte, hogy a gépükön figyelő NOD32 Smart Security próbalicensze lejárt. Annak idején a saját mailcímemre igényeltem ezt az egy hónapos kipróbálást biztosító kódot, úgyhogy oda már nem lehet többször, kénytelen voltam más megoldás után nézni.

Mivel a probléma forrása az, hogy más mailcímre kell kérnem a kódot, ezért beugrott, hogy léteznek olyan oldalak, amelyek segítségével generáltathatunk egy eldobható e-mail címet, amelynek a lényege az, hogy az oda érkező levelek egy megadott időtartamig (ez lehet egy nap, egy hét, akár egy hónap is) átirányítódnak a valódi címünkre, utána pedig törli a rendszer ezt a kapcsolatot. Ez eredetileg akkor praktikus, ha épp’ egy fórumra regisztrálnánk, letöltenénk valahonnan, stb, a regisztrációnkat visszaigazoló mail-t megkapjuk az igazi címünkre, be tudunk jelentkezni a benne található kóddal, de a külvilág felé nem publikáljuk a valódi elérhetőségünket, így kevesebb spam fog érkezni a postaládánkba.

Nna, gondoltam kicsit a saját céljaimra használom az egyik ilyen szolgáltatást, generáltam egy mailcímet, megadtam az ESET vonatkozó oldalán, mire az arcomba vágta ezt az üzenetet:

Ejjejj, bukta van!

Ezután persze jött az agyalás, hogy mivel lehetne ezt megkerülni… Ne tessék túl bonyolult hekkelgetésre gondolni, a trükk mindössze annyi, hogy az ESET-nél nem voltak felkészülve minden ilyen szolgáltatás kivédésére (lista róluk itt), így a nincsmail.hu-ét minden gond nélkül elfogadta:

Tanulság? Akad. Egyrészt: az a cég, amelyik nem szűri ki az ügyeskedőket, az számíthat arra, hogy ki is lesz ez a hanyagsága használva annak rendje és módja szerint. Ezzel az áthidaló megoldással nem sértettem meg semmilyen törvényt, mégis egy újabb hónapig ingyen fog menni a gépen a Smart Security, nem kellett crackelnem, warezolnom. Másrészt viszont persze felfogható úgy is, hogy hogyan lehetek ilyen kis rohadék, hogy kibúvókkal játszom át a rendszert ahelyett, hogy megvenném az – amúgy remek – programot. 17000 forint egy évre valóban nem sok, de egyben már nagyon régen volt ennyi pénzem, amit bármire költhetek (és mindez úgy áll fenn, hogy a baráti körömből jelenleg én keresek talán a legtöbbet…), és ha egyszer megoldható így, akkor nem fogok spórolni hónapokig a fizetős licenszre.

Remélem, hogy nem az jött le nektek, hogy micsoda kis görény vagyok, hanem a post információtartalmára is koncentráltok: az ideiglenes mailcímek használata igen praktikus, és ha próbaváltozatra van szükségetek, akkor akár így is megoldhatjátok