Ráktalicska

Rohadtmocskosfujjabelemjönki szemét voltam megint, mivel – jó magyar módjára – egy problémát nem tisztességes állampolgárhoz méltóan a pénztárcám nyitogatásával, hanem valamiféle kiskapu keresésével próbáltam megoldani. Persze az vesse rám az első követ, aki nem warezolt Starcraft2-vel tölti az életét mostanában (melyik release a legjobb? úgy hallottam a Reloaded), vagy még soha nem húzott le néhány albumot a netről illegálban. Erről jut eszembe: néhány hónapja is volt egy hasonló esetem: kijött a PASO új lemeze (a Feel the Riddim), és a Quart.hu ezen a linken online meghallgatható formában prezentálta is a nagyközönségnek az összes számot. Na igen, de amikor az ember megpróbálta mindenféle trükkös letöltő pluginekkel, meg cache-ből kimásolva lerántani őket a vinyójára, akkor csak egy hash-file-t kapott olyan 100-140 kilobyte terjedelemben. Akkor is megoldottam a kérdést, mindössze néhány óra Google-ezésbe, és egy okos segédprogi letöltésébe került a dolog, és máris robogtak lefele vígan az mp3-ak, igaz elég rossz minőségben.

Szóval ha kiskapuk kereséséről van szó, akkor én elég szívósan rá tudok feszülni egy-egy problémára, és addig nem nyugszok, amíg nem találok valami kibúvót – ez persze csak az informatikára igaz, a való életben én vagyok az a srác, aki megvárja a zöldet, és nem rohan át a kocsik között, legalábbis általában.

Tegnap is hasonló helyzet állt elő, mikor is asszonykám közölte, hogy a gépükön figyelő NOD32 Smart Security próbalicensze lejárt. Annak idején a saját mailcímemre igényeltem ezt az egy hónapos kipróbálást biztosító kódot, úgyhogy oda már nem lehet többször, kénytelen voltam más megoldás után nézni.

Mivel a probléma forrása az, hogy más mailcímre kell kérnem a kódot, ezért beugrott, hogy léteznek olyan oldalak, amelyek segítségével generáltathatunk egy eldobható e-mail címet, amelynek a lényege az, hogy az oda érkező levelek egy megadott időtartamig (ez lehet egy nap, egy hét, akár egy hónap is) átirányítódnak a valódi címünkre, utána pedig törli a rendszer ezt a kapcsolatot. Ez eredetileg akkor praktikus, ha épp’ egy fórumra regisztrálnánk, letöltenénk valahonnan, stb, a regisztrációnkat visszaigazoló mail-t megkapjuk az igazi címünkre, be tudunk jelentkezni a benne található kóddal, de a külvilág felé nem publikáljuk a valódi elérhetőségünket, így kevesebb spam fog érkezni a postaládánkba.

Nna, gondoltam kicsit a saját céljaimra használom az egyik ilyen szolgáltatást, generáltam egy mailcímet, megadtam az ESET vonatkozó oldalán, mire az arcomba vágta ezt az üzenetet:

Ejjejj, bukta van!

Ezután persze jött az agyalás, hogy mivel lehetne ezt megkerülni… Ne tessék túl bonyolult hekkelgetésre gondolni, a trükk mindössze annyi, hogy az ESET-nél nem voltak felkészülve minden ilyen szolgáltatás kivédésére (lista róluk itt), így a nincsmail.hu-ét minden gond nélkül elfogadta:

Tanulság? Akad. Egyrészt: az a cég, amelyik nem szűri ki az ügyeskedőket, az számíthat arra, hogy ki is lesz ez a hanyagsága használva annak rendje és módja szerint. Ezzel az áthidaló megoldással nem sértettem meg semmilyen törvényt, mégis egy újabb hónapig ingyen fog menni a gépen a Smart Security, nem kellett crackelnem, warezolnom. Másrészt viszont persze felfogható úgy is, hogy hogyan lehetek ilyen kis rohadék, hogy kibúvókkal játszom át a rendszert ahelyett, hogy megvenném az – amúgy remek – programot. 17000 forint egy évre valóban nem sok, de egyben már nagyon régen volt ennyi pénzem, amit bármire költhetek (és mindez úgy áll fenn, hogy a baráti körömből jelenleg én keresek talán a legtöbbet…), és ha egyszer megoldható így, akkor nem fogok spórolni hónapokig a fizetős licenszre.

Remélem, hogy nem az jött le nektek, hogy micsoda kis görény vagyok, hanem a post információtartalmára is koncentráltok: az ideiglenes mailcímek használata igen praktikus, és ha próbaváltozatra van szükségetek, akkor akár így is megoldhatjátok

A most bemutatásra kerülő hasznos kis tool – hogy meglegyen a napi modoros kifejezés a blogon – kiállta az idő próbáját. Ezalatt azt értem, hogy a gép újrahúzása után pár héttel néhány napja újra szükségem lett rá, hogy segítségével kibogozzam a vinyómon burjánzó képfile-ok által alkotott őskáoszt. Nagyon okos, hasznos, és ráadásul ingyenes is, nagyban megkönnyíti a fotóink rendezését, ráadásul nem is nagyon tudok olyan programról, amivel ugyanezt meg tudnánk csinálni.

A viszonylag ronda kezelőfelület zseniális algoritmust rejt: a program egy megadott mapparendszer összes képfile-ját összehasonlítja, és megkeresi nekünk az egyforma képeket! Nem, nem a filenév, hanem a képek tartalma alapján dolgozik, és a bal oldali függőleges sávban szépen kilistázza őket egyezés szerint:

Miután megkaptuk ezt a kimenetet már csak meg kell jelölnünk, hogy a duplikált file-ok közül melyikekre nincs szükségünk, majd az ‘Actions’ menüponton belül található törléssel máris eltávolíthatjuk őket az eredeti mappájukból.

Mondanom se kell, hogy mennyire hasznos lehet ez a kis tool olyan szituációkban, amikor mondjuk “sikerült” többször letölteni a kameráról ugyanazokat a képeket, és hemzsegnek ugyanazok a fotók a vinyón, csak éppen más mappákban és/vagy más filenevekkel. A program támogatja a többmagos procikat, a legelterjedtebb fileformátumokat, be lehet állítani neki szigorúságot (azaz, hogy mennyire eltérő képeket nyilvánítson egyformának), egy kattintással kijelöltethetjük vele a törlendő képeket, stb, stb.

Gyors, praktikus, és fully free, használjátok egészséggel!

Letölthető innen.

A bookmarkleteknek nevezett elmés kis javascript-ekről már többször volt szó az oldalon, és már többször említettem, hogy mennyire zseniálisnak tartom őket (nem lassítják a böngészőt, mint a plugin-ek, egyszerűen használhatóak stb.). Most egy olyan oldalt szeretnék bemutatni, amely segítségével elegáns lenyíló menübe rendezhetőek ezek a kis okosságok, így nem foglalnak annyi helyet a könyvjelzősávon.

Nézzük a gyakorlatban! A céges gépem könyvjelzősávján most elég sok ilyen kis tool figyel, van amelyikkel egy kattintással megoszthatok a Google Reader-ben, van amelyikkel egyből fel tudok iratkozni bármilyen RSS feed-re, és még sok egyéb okosság. Jelenleg ennyi helyet foglalnak:

Most jön a trükk: az oldalt behozva kapunk egy pofonegyszerű felületet, ahol szépen megadhatjuk az egyesített bookmarklet-ünk forrásait:

Az első pontnál megadjuk a jövőben használatos nevét (lehet ugyanaz, ami eddig volt), és a linkjét, amit akár az eszköztárról drag&drop-pal is odahúzhatunk.

A második pontban általában érdemes a második rádiógombot kijelölni, hacsak nem akarunk bookmarklet-ekből álló műveletsorozatokat (batchjob-okat) létrehozni. Itt van lehetőségünk kiválasztani azt is, hogy a lenyíló menünk a képernyő melyik részén jelenjen meg, és hogy bezáródjon-e, miután rákattintottunk egy elemére, vagy sem.

A harmadik lépésben adunk neki egy szép nevet, majd a Result-ból megfogjuk a kész bookmarkletet, felhúzzuk a könyvjelzősávra, töröljük a többit, és örülünk a hirtelen felszabadult hatalmas mennyiségű helynek!

Az oldal ezen a linken érhető el.

Szerencsére engem nem érint annyira (viszonylag ritkán – konkrétan soha – látogatom a Hotdog nevű csodálatos tinédzser gyűjtőhelyet, és társait), de azoknak a fiataloknak, akik esetleg nem a Viva/MTV bűvkörében szeretnének felnőni miközben a BRAVO-ból tanulnak trendik lenni még jól jöhet a következő kis okosság, ami segít kicsit elkerülni a popkultúra szeméttengerét.
Van ez a Justin Bieber nevű gyerek. Takony kölyök létére már most több pénze van, mint amennyi nekem egy átlagembernek valaha is lesz, de nem ezért utálják sokan, hanem inkább valami olyasmi állhat a jelenség hátterében, mint amiért <irónia>szegény</irónia> SP-t is csépelik. A kölyök annyira jólfésült, annyira czukkeee, annyira felszínes, hogy az ember legszívesebben agyonverné egy féltéglával. A Viván orrba-szájba tolt ‘Baby,baby,baby ooo’ refrénjű szerzeményére pedig egész egyszerűen nem találok szavakat – tényleg be kellett volna dobni a csávót abba az izlandi vulkánba, hátha egyből lenyugodott volna (mármint a vulkán).
Az ellentábor képviselői több fronton támadnak: vicces képek terjednek róla hálószerte, Facebook-os csoportok alakulnak, közröhej tárgya volt, hogy kiderült: nem tudja mit jelent az a szó, hogy ‘german’, és bizony örömmel jelentem be, hogy immáron van módunk örökre száműzni a cukibogyót a monitorunk képernyőjéről: megszületett a Shaved Bieber névre hallgató programocska, amely Firefox alatt beépülőként, illetve más böngészőkre bookmarklet-ként is elérhető.
Segítségével letilthatjuk a böngészőnkből az összes feliratot, sőt képet(!), amin a fiúka szerepel, így védve magunkat a tizenéves lányoknak készült poptermék ízlésficamos megjelenési formáitól

A Google Bieber-mentesítve. Much better!

Ajánlott serdülőkoruk kezdetén a hormonokkal küzdő hugicák gépeire feltelepíteni, majd arcunkon kaján vigyorral figyelni a hatást, amit a sötétkék/fekete téglalapok feltűnése okoz!

A cucc ezen a linken érhető el.

Apropó: nem akar valaki lekódolni egy ilyet mondjuk hajdúpetire is?

UPDATE:

most akadtam rá egy variánsára, amely a BP nevű méltán kedvelt (tessék megtekinteni mondjuk ezt a galériát) olajcég előfordulásait satírozza ki a netről eképpen:

Link!

Úgy gondolom, hogy a Facebook, és az általa nyújtott közösségi élmény az internet egy olyan sarkalatos pontjává nőtte ki magát néhány év alatt, amit elkerülni csak nagyon nehezen lehet. Hiába nem regelsz akkor is belefutsz a portál hálózatba nyújtott csápjaiba: like-gombok, Facebook-profilok a Google-találatok között, és ez még csak a kezdet. Bár Zuckenberg szerint vége annak, hogy a Facebook-on személyes adataink csak ránk, és az ismerőseinkre tartoznak (ennek értelmében tavaly decemberben módosították az oldal adatvédelmi beállításait: alapértelmezettben minden információnk – beleértve a nevedet, profilképedet, városodat, kedvelt oldalaidat, és az üzenőfalra kiposztolt üzeneteket – nyilvánossá vált, és ezáltal megtalálható lett akár a Google-lel is), ez ellen természetesen(?) lehet védekezni. Két nagyon jó módszert találtam erre, nézzük őket sorban:

1. Az első a kevésbé radikális, ámde mégiscsak hatékony megoldás: ha nem akarod törölni magad az oldalról (mert például szeretsz kapálni a Farmville-ben), de mégse szeretnéd, hogy az életed nyitott könyv legyen bárkinek, akkor van lehetőséged módosítani az oldal adatvédelmi beállításait. Na igen, ámde ez a menürendszer olyan szövevényes, mintha direkt tervezték volna olyanra, hogy elvegye az egyszeri felhasználó kedvét a vele való babrálástól. Erre szolgál gyógyírrel a reclaimprivacy.org nevű oldal apró bookmarklet-je, amelyet elindítva végigcsekkolja a profilod beállításait aszerint, hogy mennyire vannak korrektül belőve adatvédelmi szempontokból.Használata egyszerű: ezt a linket fel kell húzni az egérrel a böngésző könyvjelző-sávjába, majd a Facebook vonatkozó oldalának megnyitása után rá kell kattintani:

   Privacy Scanner

   Ekkor egy sáv jelenik meg, amely tájékoztat az esetleges hibás beállításokról, és azok kijavítására is ad tanácsokat:

   

   Mint látható, nálam még bizony fennáll a veszélye, hogy kedves ismerőseim véletlenül adatokat szolgáltathatnak ki rólam különféle alkalmazásoknak, és ott a link is, ahol ezt át lehet állítani. Nem árt erre is odafigyelni. A két tétel, ami a shoton ‘scanning’ státuszban van valamiért nem működik, remélhetőleg ezt javítani fogják a bookmarklet fejlesztői (érdemes követni őket Twitteren, és/vagy Facebook-on, hogy értesüljünk a friss verziókról).

2. Van még egy másik megoldás is, bár az kicsit permanensebb: töröljük a fiókunkat, és elhárítottuk a veszélyt! “Persze” pofátlan módon az oldal – meghazudtolva minden ajánlást, és íratlan szabályt – nem teszi könnyen elérhetővé a fiók törlését, két kattintással mindössze felfüggeszteni tudjuk azt, ami nagyjából semmit sem ér (kapjuk továbbra is a maileket az oldalról, stb). Ha úgy döntöttünk, hogy véglegesen törölni szeretnénk magunkat azt ezen a linken tehetjük meg (állítólag valahol a help-ben is megtalálható jó mélyen eldugva). Ez bekéri a jelszavunkat, captcha-t is kitöltet, sőt ad két hetet a törlés után, amely során bármikor újraaktiválhatjuk a fiókunkat (ezt tényleg nem szeretném kommentálni), de mindezen átvergődve végül engedi elkövetni a virtuális öngyilkosságot.

A második megoldás persze hatékonyabb, de kicsit odafigyelve (és nem átesve az egészséges paranoia túloldalára) beállítható az oldal úgy, hogy ne teregesse ki minden kis titkunkat a nagyvilágnak (enyhe túlzás volt, tudom). A szokásos jótanácsokat persze nem árt megfogadni: annak nem lehet kellemetlensége, aki nem ad támadási felületet. Ne tessék hányós-fekvős képeket, meg “rohadjon meg a főnököm” típusú státusüzeneteket kirakni, és célszerű nem megadni a telefonszámunkat/lakcímünket a profilunkon – pláne nem úgy, hogy bárki elérheti, és nem lehet gond. Ha ezeket a józan paraszti eszen alapuló szabályokat betartjuk, akkor nem lesz szükségünk a fiókunk törlésére, és nem esünk el a virtuális állatkák össznépi bögyörészésének semmihez sem hasonlítható élvezetétől

UPDATE:

a Webisztán is írt erről, bár nem tőlük emeltem át az ötletet. Ott találtam ezt a linket, ami kicsit részletesebb statisztikát generál a profilunkról.

UPDATE2:

ha a fenti aggályoktól megriadva törölni szeretnétek a profilotokat, akkor arra a legjobb nap a május 31.! Részletek itt

Néhány napja bukkantam rá az alábbiakban kivesézésre kerülő programocskára, amely a Screenpresso nevet viseli, és képeket lehet segítségével kilopni a Windows felületéről. Pár hónapja már írtam egy hasonló céllal készült tool-ról, de ez annál sokkal csilli-villibb, többet tud, és nagyságrendekkel elegánsabb, úgyhogy jelen pillanatban “őt” tartom a Screenshotok Urának.
Telepítése egyszerű, kábé két kattintással letudható: lehúzzuk az exéjét a készítők weboldaláról, elindítjuk, bepipáljuk az EULA-t, majd eldöntjük, hogy portable módon futtatni akarjuk-e (Run), vagy fel is akarjuk rakni a gépre (Install on this computer). Ezután lekerül a kis piros körben fehér nyilas ikonja a jobb alsó sarokba, amire jobb gombbal kattintva előtárul a lehetőségek tárháza:

• Print Screen: régió kilopása. Azt a szekcióját fogja kilopni a képernyőnek, amin épp az egeret tartjuk, legyen az egy menüsáv, excel-táblázat, Total Commander fáljlista, tálca, akármi
• Shift + Print Screen: előzőleg kijelölt régió újbóli kilopása (ugyanazt a területét fogja elmenteni a képernyőnek, amit előzőleg már beállítottunk neki)
• Ctrl + Print Screen: teljes képernyő kilopása
• Ctrl + Shift + Print Screen: ennek segítségével több oldalnyi “magas” képeket csinálhatunk (pl. weboldalakból). Használata viszonylag egyszerű: először kijelöljük azt a régiót, amiben található a kilopandó terület (ez általában a böngésző főablaka), majd nekiállunk legörgetni az oldalsó csúszka segítségével úgy, hogy néha elengedjük az egérgombot. Érdemes ezt úgy csinálni, hogy mindig maradjon egy kis átfedés a képernyőn látható tartalmak között, így a program össze tudja majd fűzni a teljes képet (aki már csinált panorámaképet olcsó fényképezőgéppel, annak ismerős lesz a módszer). Erre a jobb egérgombbal adhatunk parancsot a programnak.
• Print Screen (hosszabb ideig nyomvatartva): megnyitja az eddig elkészült screenshotokból álló history-t

Ezek a funckiók már nem jelentenek újdonságot azoknak akik a Greenshot-ot (vagy hasonló képlopó szoftvert) használnak, de ami miatt néhány napja csak lesek az az, hogy mennyi féle utómunkálatra nyújt lehetőséget a program az általa kilopott képekkel! Szabályos kis Photoshop Lite van belezsúfolva ebbe az egy szem exébe, amelyek segítségével nem csak feliratozhatjuk, meg nyilazhatjuk a képeket, de akár árnyékot is adhatunk nekik, megdönthetjük őket tetszőleges szögben, pakolhatunk alájuk tükrözést, stb stb. Íme a felülete (kicsit megbabráltam a screenshotot a program lehetőségeivel ):

Ugyanazzal a zseniális módszerrel lehet állítgatni az értékeket, mint ami a Photoshop-ot is naggyá teszi: húzkodjuk a csúszkákat, és azonnal láthatjuk a változást a képen!

Ha mindez nem lenne elég, a tool tartogat még meglepetéseket: például a Print Screen lenyomása után a jobb alsóban megjelenő sniper hajszálkereszt mindent visz (segít a pixelre precíz kivágásoknál), de ezen kívül még:

• van history-ja, amiben max 100 kilopott képet tud tárolni (és amelyből átdobhatjuk a képeket bárhova, ami kezeli őket, pl. Wordbe)
• automatán átméretezi, megeffektezi, átnevezi a kilopott képeket (persze ha beállítjuk)
• a szerkesztőmódban a kijelölések kis narancssárga négyzetének segítségével állíthatjuk a paramétereketet (pl. a nyíl színét, méretét, stb stb.)
• van beépített blur-je (homályosítása) is, így egyből kitakarhatjuk a kényes részleteket a képeken (genitáliák, e-mail címek, PIN-kódok, stb.)
• kezeli a többképernyős környezeteket, sőt az érintőképernyőt is(!)
• az elkészült képek akár egyből mehetnek is fel TwitPic-re

Látható, hogy remek programmal állunk szemben, ami tényleg minden képlopással kapcsolatos problémánkra tud valamilyen megoldást. Munkába, tutorialok összeállításához, webszerkesztéshez, grafikai munkákhoz melegen ajánlott, nem fogtok benne csalódni!
Letölthető innen.

Mivel a legtöbb ember csak csodálkozik, akinek elmondom, hogy a Google minden adatot eltárol, amit a használata során az ember megoszt vele (persze csak ha be van jelentkezve), így következzék egy kis villámtréning:

Első lépés:

a google.com kezdőoldalán jobb felső sarokban katt oda:

Második lépés:

adja magát, katt a linkre:

Harmadik lépés:

adjuk meg újra a fiókunk jelszavát (biztonsági óvintézkedés, mivel ezek elég privát adatok)

Negyedik lépés:

döbbenjünk le, hogy mennyi mindent meg tudunk nézni, köztük a Gmail-es statjainkat, a Youtube-os aktivitásunkat, a Picasa-albumainkat, a Buzz-os dolgainkat, és – legfőképpen – hogy mikre kerestünk rá a Google-ben akár évekre visszamenőleg is!

UPDATE:

a keresési előzményeket pl. itt találjuk:

Ha nincs ilyen menüpont annak az lehet az oka, hogy eddig le volt tiltva a funkció, viszont akárhogy kerestem ilyen opciót nem találtam, csak a fent megjelölt ‘Web’ linken belül volt egy Szünet/Folytatás opció az oldalsávon, amivel ki/be lehet kapcsolni a naplózást.

A végére még egy érdekesség: nekem például így néz ki a 2009 január végi keresési listám:

Utálom azt, amit most érzek: valamiféle megmagyarázhatatlan ellenérzés, amit nem tudok észérvekkel megindokolni, nem tudom rámondani, hogy “hát pedig ez szar, és rossz, meg ráadásul káros is, hogy a civilizációra gyakorolt hatásait ne is említsük”, és mégis bennem bujkál a kétség: jó ez nekünk? Jó egy újabb eszközt adni egy olyan hatalommal bíró webes mogul kezébe, mint a Facebook? Azzal hogy beillesztjük azt a pár sort az oldalunk kódjába már el is adtuk a lelkünket a pofátlanul fiatalon pofátlanul milliárdos Mark Zuckenbergnek, és kompániájának? Hihetetlennek tűnik, de mégis úgy fest a jövő, hogy az egész internet egy naaaaagy Facebook lesz: egyre több oldal fogja implementálni a Like-olás egyetemes, és szociális szempontból kifejezetten jó hatással bíró funkcióját a felületére, amelyre klattyintva Facebook-os ismerőseink is látni fogják (meg fog jelenni az üzenőfalunkon), hogy mi az adott site adott akármilyét (legyen az egy post, vagy egy webáruházban egy felfújható dugható gumibirka) bizony lájkoljuk (amúgy meg újmagyar rulez all). Mark szerint – és valószínűleg igaza van – az internet megérett arra – felhasználók számában, és a rendelkezésre álló eszközök, lehetőségek terén -, hogy az emberek egymásnak ajánljanak tartalmakat, ne csak – úgymond a kozmikus magány közegében evickélve – Google-ezzék össze amire szükségük van. Persze valamire szüksége van az embernek ahhoz, hogy ezt a naaagy közösségi életérzést átélhesse: ez pedig egy Facebook-profil. Lassan eljutunk oda, hogy aki nincs fent a kék fejlécű oldalon (aminek designját egy “élelmes” magyar sikeresen le is koppintotta nemrégiben), az joggal érezheti a hátrányos megkülönböztetést, ami az ilyen a portál fejlesztői által a net Facebook-on kívüli területeire tett kalandozásokból adódnak, mint amilyen ez a külsős Like-olási lehetőség is: ha nem vagy regisztrálva náluk, akkor nem tudod használni ezt a funkciót. A viszonylag zárt iwiw-hez képest ez jelentős eltérés a filozófiájukban: ők nyitnak a netre (például a profilinformációk megjelennek a Google találatai között függetlenül attól, hogy aki rákeres tagja-e az oldalnak), míg az iwiwen belüli adatok javarészt ott is maradnak (hogy a meghívásos rendszert ne is említsük).
A világuralmi tervek nem titkolt célja a Google lenyomása: az ilyen és ehhez hasonló újításokkal próbálják elszipkázni a júzereket a legnagyobb keresőmotor bűvköréből. Ennek jegyében várható hamarosan egy közösségi szövegszerkesztő (lenyomandó a Google Docs-ot), és nem lennék meglepve, ha ezzel nem állna meg a fejlődés: lesz még Facebook-os Reader, Gmail, Picasa, sőt szerintem keresőoldal is, ahol mondjuk a portálon üzenőfalon megosztott linkek között lehet majd keresni – persze úgy, hogy annak közzétevője anonim marad.
Mától a blogon én is implementáltam ezt a lehetőséget, tessék szépen nyomogatni a lájkokat. Úgy gondolom, hogy ez egy egyszerű, és elegáns módja annak, hogy kinyilváníthassátok, ha tetszik valamelyik postom (remélem azért néha akad ilyen is ), és erről értesíthessétek a Facebook-os ismerőseiteket is. Ezzel a lépéssel én is a Facebook támogatói közé léptem, de be kell hogy lássam: velem született paranoia ide vagy oda: ez a jövő, és nem egy elcseszett ötlet ily módon egy újabb szálon is bekötni a blogot a közösségi életbe. Egy olyan világban, ahol az ember akár évekre visszamenőleg is megnézheti, hogy milyen adatokat tárol róla a Google – mikre keresett rá, mennyi mail-t kapott, miket olvasott a Reader-ben, stb. – ez nem is tűnik annyira meredeknek.

UPDATE:

átpakoltam a gombot a postok aljára, mert szerintem enyhén zavaró volt egyből a cím alatt. Ettől függetlenül ugyanúgy működik, nem kell tőle félni

Imádom az olyan programokat, mint a most kivesézésre kerülő AquaSnap: ingyenesek, kicsik, de nagyon meg tudják könnyíteni az ember életét. Ebbe a kategóriába sorolható a pár hónapja bemutatott Greenshot is, amelyet a mai napig rendszeresen használok, és úgy fest, hogy jelen vizsgálódásom tárgya is erre a sorsra fog jutni.

Állítólag – erősítsétek meg, nekem még nincs tapasztalatom ezzel kapcsolatban – Windows7-ben ha kijelölsz egy – nem teljes képernyőre rakott, tehát mozgatható – ablakot, majd nyomsz egy Win billentyű + kurzor balra/jobbra kombót, akkor könnyedén átméretezheted és pozicionálhatod úgy, hogy pont az asztal felét foglalja el. Ezt hívják a Microsoft-os okosmókusok AeroSnap-nek, és alapvetően nem rossz módszer arra, hogy kicsit rendezettebben dolgozzunk sok ablakkal, de vannak még hiányosságai. Nos, ezekre nyújt megoldást az AquaSnap, ráadásul olyan légies eleganciával, és egyszerűséggel, hogy megtanulni a használatát fél perc, megszokni meg talán kettő

Nézzük csak mire is jó! Tételezzük fel, hogy olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy – munka címszóval – egész nap mereszthetjük az alfelünket valamiféle számítógép előtt, és – mivel a Firefox-ban Farmville-zés mellett bizony néha valamiféle produktív munkát is kénytelenek vagyunk végezni – egy idő után rogyásig telik a tálcánk a megnyitott programok ablakaival, és csak hosszas Alt+Tab nyomogatás árán válthatunk át közöttük. Nem mondom, hogy ez a cucc megold minden ezzel kapcsolatos problémánkat, de – főleg ha több ablakot kell egyszerre figyelnünk – hasznos lehet, mivel segítségével egy egérmozdulattal átrámolhatjuk ablakainkat a képernyő felére, de akár negyedére is valamelyik sarokba!

A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy adva vagyon egy ablak (ne legyen teljes képernyőn persze), megfogjuk a fejlécénél fogva, és elkezdjük húzni a képernyő tetszőlegesen választott széle felé. Amikor már kb. a felét “kihúztuk” a képből megjelenik egy kis ikon, ami jelzi, hogy ha most elengedjük akkor át fog méreteződni. Így tessék elképzelni:

Ezzel a módszerrel pillanatok alatt szétdobálhatjuk az ablakainkat, sőt – ahogy említettem már – ha sarok felé húzzuk, akkor a képernyő negyedére fog zsugorodni, és az adott sarokba fog áthelyeződni. Leírni bonyolultabb, mint használni, az alábbi kép “összehozása” például kemény 5 másodpercembe került:

A program tudása ezzel még nem merült ki (bár már most többet tud, mint a Win7 beépített funkciója), mivel segítségével egy (vagy akár több) kiválasztott ablakot kijelölhetünk, hogy folyamatosan előtérben legyen (azaz ne takarják el más ablakok soha), sőt megadható az is a beállításokban, hogy ez az ablak áttetsző legyen (és mennyire legyen az), szóval ezzel a lehetőséggel szem előtt tarthatunk pl gyakran használt Excel-ablakokat, vagy mondjuk egy jegyzettömböt, amelyből olvassuk a szükséges adatokat. A kívánt ablak kijelölése nagyon vicces (igazi parasztvakítás): megfogjuk a fejlécét, és megrázzuk az egérrel Impresszív megoldás, és mókás érzés, amikor egy ilyen rázással áttetszővé varázsolunk ablakokat (a kollegák “hát ezt meg hogy csináltad?” reakcióiról nem is beszélve):) Képeken ez a funkció:

Ugyanez két mindig előtérben tartandó ablakkal így fest:

Ha mindez nem lenne elég, a program tud Multiple Document Interface (MDI)-felületeken is garázdálkodni, azaz alkalmas pl. az Excelen belüli táblázatrendezésre is.

A pláne az egészben, hogy jól fut Windows 2000-en, XP-n, Vista-n, és Windows7-en is, sőt már magyar a menüje is, szóval a használata tényleg gyerekjáték. Tökéletesen kezeli a több monitoros környezeteket is, kevesebb mint egy mega memóriát eszik, és szinte kimutatathatlan a CPU-terhelése.

Konklúzió:

ez egy korrekt segítőeszköze lehet mindazoknak, akik irodai munkát végeznek, és sok programot kell egyszerre használniuk. Kezelése nagyon egyszerű, ingyenes, magyar, sokoldalú, és nem terheli a gépet. Egy hibája van csak – bár ez csak nekem az: a Putty nevű terminálkliens ablakainak méretezésével vannak gondjai, de már írtam egy szép levelet a fejlesztő bácsinak, hogy ha lehet a következő verzióban már ne jelentkezzen ez a probléma

Letölthető innen.

1994… bizony, akárhogy is számolom idestova 16 éve(!) dobta ki a Microprose (nem keverendő a Microsoft-tal) Chris Sawyer (nem keverendő Tom Sawyer-rel) zseniális játékát, amely jelen postom tárgyául szolgál. A címe Transport Tycoon volt, majd – a nagy sikerre való tekintettel – a kiadás után egy évvel kijött a tunningolt verziója is, a Deluxe, amely néhány plusz funkcióval, lehetőséggel bővítette az eredeti játékot. Ezekben az időkben a játékfüggő fiatalság bizony még nagy erőkkel nyüstölte a Commodore cég Amiga-it, sőt – Magyarország elmaradottságából adódóan – nem volt ritka a jó öreg hatvannégyes se a háztartásokban. Az igazán burzsujok viszont már 386-osokon tolták a Doom-ot, meg a Heretic-et, és eme kiválasztott réteg találkozhatott először ezzel a csodával is.

A játék alapötlete, és célja pofon egyszerű: építs ki minél jobban menő szállítmányozó-céget, nyomd le a konkurrens vállalatokat, és fejlődj a korral. A szent cél (=extraprofit) érdekében hajókat, autóbuszokat, teherautókat, repülőket, és vonatokat vethettünk be, amelyek – miután beprogramoztuk a követendő útvonalat – már maguktól járták az útjukat, és termelték (jó esetben) a bevételt. Persze idővel az amortizációnak “hála” drága eszközeink kezdték bemondani az unalmast, ilyenkor kellett dönteni: fenntartjuk az egyre nagyobb veszteséget termelő, egyre sűrűbben lerobbanó gépparkot, vagy súlyos összegekért új mozdonyokat/buszokat/stb.-ket vásárolunk. Az alapjáték sima, kontinentális éghajlatú pályáin volt lehetőség pl. szenet szállítani a bányából az erőműbe, de ha úri ízlésünk úgy tartotta akkor felcsaphattunk olajtanker-flotta tulajdonosnak is. A lehetőségek – sablonduma, de igaz – effektíve határtalanok voltak a játék során, mivel megtehettük azt is, hogy előre gyártott térképek helyett generáltattunk a géppel egy terepet, amelyen minden alkalommal új kihívások vártak. A játék időszámítása 1950-től a jövőig terjedt, aminek köszönhetően átélhettük azt, hogy milyen érzés lecserélni a kezdeti gőzmozdonyainkat dízel- majd elektromos hajtásúakra, sőt a játék végén már nyergesvasút is üzembe állíthatóvá vált.

Hiába az időközben eltelt rengeteg idő úgy látszik, hogy a Transport Tycoon kortalan klasszikus. Azt, hogy nem merült feledésbe sokban köszönheti néhány fanatikus kocka rajongójának, akik 2003-ban nekiálltak leprogramozni belőle egy nyílt forráskódú, szabadon bővíthető/alakítható, ráadásul multiplatform (Win, Linux, BSD, Solaris, de létezik belőle nem hivatalos Nintendo DS, Pocket PC, sőt PSP verzió is többek között) változatot. Ez lett – eleinte – a TTDPatch, majd később a Open Transport Tycoon. Postom örömteli apropója az, hogy április elsején megjelent a játék 1.0-s verziója, amely – elődjeihez hasonlóan – rengeteg újítással büszkélkedhet a klasszikus kilencvenes évek derekán készült őséhez képest, amelyeket még felsorolni is nehéz (a teljes lista magyarul itt érhető el), de a kulcsfontosságú fejlesztésekről én is írok pár sort:

• sokkal nagyobb térképek
• modern multiplayer-lehetőség (helyi hálóban, vagy neten)
• kényelmes, és praktikus online letöltőrendszer (főmenüből elérhető, segítségével új pályákat, modelleket, AI-ket, stb. lehet lehúzni)
• NewGRF támogatás: használatával új grafikákat használhatunk a játékban, szóval ha nem tetszik a sín, a víz esetleg a járművek, akkor ezekkel a file-okkal segíthetünk rajta.

Pillanatkép a szerverválasztó képernyőről

Végezetül egy kis install-segítség: feltelepítés után még nem lehet kapásból indítani az exéjét, mivel az eredeti játék jogvédelem alatt áll (ez igaz nemcsak az egészére, hanem az olyan alkotórészeire is, mint pl. a grafikai file-jai), ezért a készítők kénytelenek voltak saját maguk legyártani a szükséges grafikai file-okat. Ezek rendre a következők: OpenGFX, OpenSFX és OpenMSX. Ezekre mindenképpen szükség van a futtatásához (vagy használhatóak az eredeti grafikai file-jai is, de én nem találtam sehol a vinyómon ezt az őskövületet)! Miután letöltődtek a zip-ből ki kell tömöríteni a mappákat a …C:\Documents and Settings\<név>\Dokumentumok\OpenTTD\content_download\data\ könyvtárba (ez persze máshogy néz ki Vista/Win7 alatt: ott C:\Users\<név>\Dokumentumok\OpenTTD\content_download\data a keresendő), majd indítható is a játék.

Javaslom, hogy a némileg oldskool grafika ellenére (vagy épp’ azért) tegyetek egy próbát vele! Magyar nyelven is elérhető, ingyenes, és hosszú távú szórakozást nyújt, ráadásul jobban leköt, mint némelyik modern grafikai csoda!

Letöltés, hivatalos oldal ezen a linken.

UPDATE:

minekután megpróbáltam helytállni egy multiplayer meccsen, és szomorúan konstatáltam, hogy ezek bizony állatok (ilyeneket hoznak össze, míg én örülök, ha össze tudok kötni két vasútállomást) úgy döntöttem, hogy kicsit utánanézek a profi vasút- és egyéb vonal tervezés rejtelmeinek. Fáradozásaimat (értsd: Google-ezés) siker koronázta: ezen a Wiki-oldalon megtalálhattok mindent, ami igazán profi OTTD-játékossá tehet titeket – bár csak angolul, de legalább képekkel illusztrálva!