Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Öndiagnosztika #3 + könyvek, meg egyebek

Posted by JonC On november - 19 - 2015 5 hozzászólás

Több mint két éve nem futtattam le magamon ezt, épp’ itt volt az ideje. Tök jó lenne tudni hogy más is szokott-e így érezni (erős a gyanúm hogy igen): közepesen hosszú ideje (esetemben most egy-két hetes távlatról beszélek, de ez lehet több is) érzed úgy, hogy túl feszült vagy, nem elég jó a hangulatod, valamiféle börtönnek kezdenek tűnni az ugyanolyan napok, és nagyon tudatosan át kell gondolnod, hogy mégis mitől lehet ez. Ez ma tört ki végre belőlem, mert ugyan tettem kísérleteket az okok felsorolására korábban is de csak most sikerült tárgyilagosan, pontokba szedve összegeznem a problémákat. Mi mást is olvasnál te, kedves látogató szívesebben, mint egy hülye kocka nyavalygását hogy de szar az élet, nemdebár? 🙂 Lássunk is hozzá:

Meló. Érdekes hogy pont ez jutott eszembe először, pedig minden érv amellett szól, hogy törekedni kell arra hogy ez hasson ki a legkevésbé az ember hangulatára – esetemben sajnos jelen helyzetben hasztalan. Az a büdös nagy tényállás ugyanis, hogy éppen egy olyan periódusban vagyok a cégemnél, amely arról szól, hogy “oké JonC, hogy okos meg ügyes csávó vagy, és látod, igyekszünk ezt értékelni, de mi lenne ha most megcsinálnád ezt a három emberre való melót mondjuk feleannyi idő alatt mint ahogy ők tudnák?”. Jó, persze ez nem személyes támadás volt a főnökség részéről, de a végkimenetelt (miszerint vért izzadok hetek óta, és januárig nincs egy szabad percem sem – legalábbis odabent) tekintve ők is benne vannak vastagon. Volt ugyanis egy durva elvándorlási hullám kereken egy éve, amely során sok olyan kolléga intett istenhozzádot a csapatomnak, akiknek a hiánya (szakmai szempontokból értve leginkább) most kezd igazán fájóvá válni. Maradtunk ugyanis kb. négyen akik a legkomplexebb melókkal is megbirkóznak így vagy úgy, és ezzel durván kisebbségbe kerültünk a többiekkel szemben, akik meg nem annyira akarják ugyanezt bevállalni. Persze, cserébe mi vagyunk kiemelve, minket emlegetnek pozitív előjellel, és talán még pénzből is több csurran néha, de jelen helyzetben úgy érzem, hogy az a plusz ami a bankszámlámon jelentkezik (jelentős része mondjuk a hétvégi túlóráknak hála, amelyeket sokszor megint csak azért én viszek el mert nem adnám oda a teamnek jó szívvel az adott melót félvén hogy elcseszik) nem kompenzál azért az idegállapotért amiben a napjaimat élem. Amúgy azt fontos hozzátenni (és milyen jó hogy próbálom megfogalmazni mi van velem, erre is most, írás közben jöttem rá!), hogy valószínűleg nagyban hozzátesznek a további pontokban leírt tényezők ahhoz, hogy most túl soknak érezzem a terhelést, ugyanis volt már hasonlóban részem amit sokkal könnyedebben tudtam abszolválni. Most viszont olyasmit érzek hogy végtelen megkönnyebbülés lenne legalább a felét a melómnak odaadni valakinek a csapatból lesz ami lesz. Ez az érzés azért ritka vendég volt nálam az elmúlt majdnem hét évben.

Magánélet. Ez többrétű problémakör az életemben. Kezdjük azzal, ami talán a leggyorsabban fog elmúlni (bármilyen kegyetlenül is hangozzék), de egy hete pörgök rajta, és úgy csimpaszkodik a lelkembe mint valami gonosz majom: egy volt kollégám, kedves ismerősöm meghalt majdnem két hete rákban. Fel nem foghatom hogy a picsába történhet ilyesmi egy életerős harmincas évei közepén járó kedves, csendes, értelmes sráccal ráadásul úgy hogy tavaly decemberben még beszéltem vele és akkor még kutya baja sem volt. Aztán múlt hét péntek délután jött a hír hogy hosszas szenvedés után meghalt november elején. Azóta keresem-kutatom az emlékeimben vele kapcsolatban hogy volt-e bármi jele hogy így fog véget érni az élete (nem volt) miközben folyamatosan kínoz a szomorúság amikor csak eszembe jut.  Egyelőre még mindig sokkban vagyok, el nem tudom képzelni mit érezhetnek a szülei és a barátnője, ha én, a távoli ismerős így meg vagyok rogyva.

Aztán a múlt hét pénteken történt a párizsi terrormerénylet is, ami szintén elég traumatikus volt a számomra, ugyanis tippeljetek mikor van a születésnapom… Bizony, pont azon a napon kaptam a halálhírt ÉS mészárolt le pár ostoba faszfej egy csomó védtelen, fegyvertelen embert Franciaországban. Érdemesnek tartom idecitálni Puzsér Robit ha már szóba jött a robbantgatás-lövöldözés. Robi, tied a szó:

Számomra az a legborzalmasabb a párizsi mészárlásban, hogy úgy gyilkolták le az áldozatokat, mint állatokat a vágóhídon….

Szerző: Puzsér Róbert2015. november 18.

Továbbá:

Felhívnám a mélyen tisztelt proli massza figyelmét, hogy a világ tizenöt legfelfegyverzettebb társadalma közt olyan é…

Szerző: Puzsér Róbert2015. november 18.

Mindazonáltal hogy nem vagyok a téma felkent szakértője (ellentétben Robival, haha) azért azt szeretném hozzátenni hogy nem szeretnék egy olyan társadalomban élni, ahol az emberek felfegyverkezve járnak koncertre. Épp’ elég érthetetlen az én értékrendemmel az, ha a khm… “testvérek” pillangókéssel a zsebükben közlekednek a városban, nem hinném hogy túl sok jót szülne ha elárasztanánk a lakosságot lőfegyverekkel. És az érvelés miszerint tekintsük az Isten adta népet felnőttnek ezerszer és milliószor bukott már meg: egy olyan világban ahol előbb hisznek az emberek a különféle áltudományos faszságokban mint a tényekben, ahol az orruknál fogva lehet vezetgetni őket rengeteg témában (jó példa rá a menekültkérdés, friss cikk az Indexen hogy milyen kurva fogékony a magyar a készen prezentált, gondolkodást nem igénylő igazságokra) ott szerintem nem szabadna erőltetni a szabad fegyverviselést. Robi ráadásul gondolom nem látja az összefüggéseket az amerikai gyilkossági statisztikák és az ott dívó fegyverfetisizmus között. A másik oldalon persze ott van a jó öreg “dehát a rendőrség nem védi meg az állampolgárt” duma, de bazmeg nem az a megoldás erre hogy mindenki kezébe pisztolyt nyomunk hanem az, hogy leváltjuk az alkalmatlan, korrupt rendőri vezetőket és növeljük az állomány hatékonyságát. Na de ennyit erről, elkanyarodtam. Csak megemlíteni szerettem volna a történteket, mint a hangulatomat negatív irányba befolyásoló tényezőt.

Aztán magánéletinek tekinthető az az amúgy tök jó tény is, hogy néhány hónapja elköltöztem a régi albérletemből egy újba. Az okokról csak annyit, hogy a főbérlő néni (akit csak öreg sznob picsának tudnék hívni ha nem lennék ilyen illedelmes fiatalember) úgy döntött hogy megszabadul tőlem mondván én milyen keveset fizettem neki hat évig. Az olyan apróságok, hogy semmivel se fizettem kevesebbet mint a másik két lakó (hárman béreltük a lakást), vagy hogy ha annyira nem volt megelégedve a beszedett pénz mennyiségével akkor időközben kellett volna emelni, nem pedig a kauciómat megpróbálni visszatartani ezzel az érvvel (persze aztán megfenyegettem ügyvéddel és mégis visszakaptam) nem nagyon zavartatták őnagyságát, kipaterolt. Egész gyorsan találtam egy saját lakást, amit most egyedül bérlek, és finoman szólva úri helyem van itt (200/100MB net, bitches! kár, hogy a router nem bírja, vennem kéne valami normálisat :)), ráadásul az első pár hétben nagyon élveztem ezt a fene nagy önállóságot, de most, pár hónap elteltével kezd kikezdeni a magány. Talán ezért is kezdtem el streamelni. Mindenesetre egyre jobban zavar hogy egyedül vagyok egy büdös nagy kéróban, a bankszámlámon meg túl sok az elköltendő pénz… Szomorú sorsom van na. Viccelődök itt, de tényleg egyre kevésbé érzem magam jól itt, délután öttől másnap reggelig egyedül mint a kisujjam. Szeretném ha a barátnőm felköltözne hozzám (most száz kilométerre lakik a bázisvárosunkban, hétvégente oda járok haza), de egyelőre ő se nagyon erőlteti meg magát a témában. Én meg kínomban néha magamban beszélek, meg Kispált énekelek mert megőrjít ez a fene nagy csend itt.

Aztán van még egy dolog, ami főleg szerencsétlen Krisz (így hívták az elhunyt ismerősömet) sorsának fényében különösen aggaszt: a szegycsontom alatt pár hónapja észrevettem egy csomót. El is mentem vele a háziorvosomhoz, aki azt mondta (és ez összevágott azzal, amit a neten találtam a dologról), hogy csak a porc van begyulladva és ez normális. Az egyetlen bajom mindössze az, hogy elég sűrűn szokott fájni is ez a szar, úgyhogy gyanítom hogy nem annyira természetes a megléte. Hamarosan újra meg is látogatom a dokit, de egyelőre erre sincs időm (szabadnapot kéne kivennem, nem helyben van), ami meg szinte lehetetlen, lásd kurva sok munka, első pont.

Azért vannak jó dolgok is: az előző postban már említett streamelés tök jó hatással tud lenni a lelkiállapotomra, már ha éppen nem vagyok megdögölve egy húzós nap után. Ez mint új hobbi most lelkesít, mint ahogy az is hogy ezzel az írással már 290.3213%-kal túlteljesítettem a tavalyi novemberhez képest a blogaktivitási normát (nem kell utánaszámolni, kétszer leellenőriztem). Ja és tetszik a Metro 2034 könyv is, főleg mivel még a sorozat első részénél, a Metro 2033-nál is plasztikusabban, hátborzongatóbban prezentálja hogy micsoda elmondhatatlan veszteség érte az emberiséget azzal, hogy egymást megszórtuk némi atommal. Ami még tetszett benne az az, hogy ad egy teljesen hihető forgatókönyvet arra nézve hogy hogyan juthat el a világ arra a pontra hogy ne érdekeljék az atomháború következményei. Jó kis könyv nna. Előtte a Lovecraft-összesnek fogtam neki, az első kötet feléig el is jutottam aztán elfogyott a lendület. Különben sem érdemlem meg az öreg zsenialitását: számomra az jött le pár novellája elolvasása után (Árnyék az időn túlról, Az őrület hegyei, stb.) hogy ugyanarra a kaptafára írja a sztorijait: adva vagyon egy nagy kalandvággyal, ámde kevés józan ésszel megáldott expedícióvezető (vagy tag), aki egyedül, vagy egy haverjával elmennek az Antarktiszra/Ausztráliába/valahova a világ végére, ott rábukkannak egy évmilliókkal előttünk a Földön élt iszonyatos faj régen elfeledett városára, bemennek (mert miért ne mennének), ott mászkálnak egy kicsit, lehetőség szerint minden elővigyázatosságot félretéve lemerészkednek valami hosszú lépcsősoron a mélybe, aztán jön a rütyütyü, azt mondja hogy “húúúú”, ők kimenekülnek, és lehetőség szerint jól megőrülnek a látottaktól. Mindez sok körülményes táj- és fajtörténelmi leírással (nem viccelek, az egyik novellában az ősi város domborműveiből kiolvassák a faj teljes történelmét a kezdeteitől a bukásáig… wtf?), és nehézkes nyelvezettel előadva (jó, kb. száz éve írta őket Lovecraft, ez megbocsátható). Szóval én nem tudtam elég komolyan venni a novellákat hiába kellett volna félnem tőlük, ez van. A Metro 2034 viszont a jelenkorba ágyazva mutat meg egy egész hihető jövőképet, nem hiába libabőrös tőle az elmém (ezt most tessék elképzelni. Ugye hogy nem megy? Ez költészet :)).

Szóval azért vannak pozitívumok is, amelyekkel majd csak átvészelem ezt az átmeneti időszakot. Ha kevéske értelmes gondolatom közül van amelyiket mindig szem előtt tartom és szentül hiszek benne, hogy igaz az az, hogy minden csak átmenet. Minden csak ideiglenes, a rossz idők és sajnos a szépek is elmúlnak egyszer. Nem szabad elhamarkodottan leírni az életet csak azért mert egy rövidebb-hosszabb időre szarrá válik.

Ezekkel a bölcs, Coelho mestert megszégyenítő gondolatokkal zárnám a mai postot.

A sorkatonaságos hiszti margójára

Posted by JonC On november - 29 - 2013 5 hozzászólás

Nem tudom ti hányszor futottatok bele a napokban abba a megosztásba a Facebook-on, amely arról ad hírt, hogy a kormány január 1-jétől újra bevezeti a sorkatonaságot. Én sokszor. Amikor a cink.hu-s postot olvastam még “csak” 35000 megosztásnál járt a téma (amúgy a linkelt cikkben frankó levezetés található a megosztások száma, és a kamuhír témája között: előbbi annál magasabb lesz, minél mélyebb társadalmilag elnyomott frusztrációkat pendít meg az utóbbi).

Miről is van szó? A Hírszabadság néven futó blogspot.hu-n hostolt blog (egyik) szerzője írt egy hivatalos stílusban megírt cikket, amely arról szól, hogy hamarosan visszaáll a sorkatonaság. A jelen pillanatban 43000+ megosztó nagy része ezt valószínűleg halál komolyan beszopta (a figyelmeztető popup, és a disclaimer hegyek dacára), és nagy örömmel meg is osztotta a Facebook-os ismerőseivel. Mire alapozom, hogy a legtöbbjük (nem lennék meglepődve a kilencven százalék feletti arányon sem) készpénznek vette a hírt, és ironizáló duma helyett valami mély életbölcsességet csatolva adta tovább? Szerintem azért, mert a post szövegezésében nyoma sincs a Hírcsárdára jellemző poénos szófordulatoknak, alkoholista Pista bácsiknak, így viccből megosztani elég sovány alapanyag. Viszont egész más a helyzet, ha nem vesszük észre (khm…), hogy ez egy kamuhír, és tényként kezeljük a leírtakat! Egyből megy a megosztás, egyből elindul a lavina, amelynek a vége még mindig nem látszik, de érdekes következtetések vonhatóak le abból, hogy csak az elmúlt fél-egy napban 8000(!)-rel nőtt ez a szám!

Ha a cink.hu könnyen belátható alapfeltevéséből indulunk ki (miszerint minél szélesebb társadalmi rétegeket érint egy téma annál többen fogják megosztani), akkor érdemes megvizsgálni: miért érdekel ennyi embert a sorkatonaság kérdése (a megosztások száma alapján még többet, mint hogy decembertől nem lesz elérhető a Facebook Magyarországon)?

A megválaszoláshoz három nagy korcsoportra bontanám a magyar lakosságot:

  1. 14 – 30 évesek,
  2. 30 – 40 évesek és
  3. 40+-osak.

Elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy csak nagy mintákkal, durván általánosítva jellemzem az adott csoportokat, valamint hogy az alábbi kijelentések csak az én véleményemet tükrözik, nincsenek alátámasztva semmiféle kutatással.

Nézzük csak hogyan, melyik rétegből kerülhetett ki az a bő 43000-as szám.

1. csoport: szerintem ők azok, akik a legkevesebb megosztást produkálták, és a legkevésbé viszonyulnak pozitívan a dologhoz. A csoport fiatalabb része (14 -18 évesek) valószínűleg némi félelemmel néz a változás elébe, úgy érezhetik, hogy most meg lesznek szívatva. A csoport idősebb fele már nem feltétlenül veszélyeztetett, és még talán azok a motivációik is hiányoznak, amelyek az idősebb korosztályokat vezérlik – bővebben alant. Ők úgymond semlegesek a kérdésben, nincs kiforrott véleményük.

2. csoport: ők már érdekesebben viszonyulnak a kérdéshez: önigazolást látnak abban, hogy ők még voltak sorkatonák, és “férfit is faragtak belőlünk, megtanultuk mi az a fegyelem”! Ők üdvözlik a kezdeményezést, és a dőlt betűshöz hasonló kommentek kíséretében tömegével osztják meg a postot a Facebook-on. Mennyiségben még így is bőven elmaradnak az utolsó csoporttól, amelynek ugyanis súlyos, lelkiismeretét nyomasztó bűnökkel kell elszámolnia, ennek pedig a legjobb módja a külső tényezők hibáztatása – lássuk csak, miről is beszélek:

3. csoport: ugyanaz a mozgatórugó hajtja őket, mint az agresszív videojátékok betiltásáért kardoskodó önjelölt megváltót: az álszentség, a saját hibáinkért másokért okolás. Remek iskolapéldája ennek a pszichológiai reakciónak az, amikor ennek a csoportnak a tagjai azt mondják, hogy az elkanászodott fiatalság megregulázásának az egyetlen módja a sorkatonai szolgálat, ahol majd megtanulják hogyan kell felnőttként viselkedni. A nyilvánvaló problémák, amelyekkel a fiatal kapcsán meg kell küzdeni (pia, cigi, és mostanában a különféle betonkeverőkben kotyvasztott szintetikus drogok, munkanélküliség, stb. stb.) a csoport azon tagjai szerint, akik a megosztásra kattintottak meg fognak szűnni, ha a gyerekeket 9 hónapra – 1 évre bevágjuk katonának ahelyett, hogy főiskolára, egyetemre, netán dolgozni mehetnének. Pedig ez így ebben a formában csak egy felelősségátruházási mechanizmus: mennyivel egyszerűbb egy külső tényezőt (ez esetben: a sorkatonai szolgálat eltörlését) hibáztatni a saját kudarcunk beismerése helyett, amelyet szülői státuszunkban szenvedtünk el! Mennyivel kényelmesebb nem beismerni, hogy a gyerek azért vett fel deviáns viselkedésformákat, mert mi – mint érett, felelősségteljes felnőtt, szülő! – nem foglalkoztunk vele eleget, nem neveltük belé a legalapvetőbb normákat sem!

Ami még az előző két csoportra egyformán hathat az a jó öreg “ezek a mai fiatalok, bezzeg a mi időnkben” hatás, de ez szerintem csak mint katalizátor játszhat szerepet, nem mint alapvető motiváció. Fontos megjegyezni, hogy a kettes csoport tagjai átfedésben lehetnek a hármassal: nem kell feltétlenül negyven felettinek lennünk ahhoz, hogy 18-19 éves (azaz a fiatalok problémáiban érintett) gyerekünk legyen.

A blog szerzője/szerzői ezzel a témával úgymond beletenyereltek a csalánba, így biztosítva a hozzám hasonló botcsinálta szociológusok/pszichológusok számára remek elemezni valót. A következő téma lehetne mondjuk az, hogy miért érdekli jobban a megosztókat a Facebook megszűnése, mint hogy lemondott mindannyian kedvenc vezére, Orbán Viktor.

A Rombolmány margójára

Posted by JonC On március - 12 - 2013 2 hozzászólás

Kicsit röstellem bevallani, de ettől még igaz: először egy Facebook-on megosztott blogpostban Jakab Andornál olvastam erről a mizériáról. Aztán jöttek a hírek a Fidesz-székház udvarára bemászott fiatalokról, akik – ugyan csak maroknyian voltak – éppen elég hírverést tudtak csapni ennek az ügynek, hogy az ország felkapja a fejét (persze ebben remek partnerre találtak az akciónyuggerekben, akiknek hála megtudhattuk, hogy a csőcselék fogalma nem függ össze az életkorral): már megint a fejébe vett valamit Viktor és kompániája, valamit, amivel újfent megpróbál megágyazni valamiféle unortodox demokráciának. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Matolcsy György továbbra is unortodox módszerekkel próbál lendíteni a gazdaságon: most éppen 304 forint az euró. Jó persze most szegényem “nem tehet semmiről”, elég a jelenléte az MNB élén hogy hiszti legyen a piacokon.)

Leírták már sokan, hogy miért tűnik ez a húzás nagyobb volumenűnek a többinél, amit 2010 óta a kormány véghezvitt, miért rúgja a legnagyobbat az ún. demokráciába ezekkel a rendelkezésekkel. Én most arról szeretnék beszélni, hogy én hogyan látom a háttérben megbúvó mozgatórugókat.

Adva vagyon egy kormány, ami kétharmados többséggel irányíthat egy országot. Ez azért alakulhatott így, mert mi, emberek szarul vagyunk összerakva: a természetünk egyik hatalmas hibájából adódott egy másik. Az első hiba az volt, amikor 2010-ben sokan bosszúból szavaztak a Fideszre, hogy megmutassák a rohadt komcsiknak, hogy ők bizony nem tűrik el, ha valaki elkúrja. Ez a réteg hatalmas potenciállal bír: ők az ingadozók, a pártokra a kampányígéretek, vagy a személyes meggyőződésük (ebben az esetben: kicsinyes bosszújuk) alapján voksolók hatalmas tábora. Ha ők úgy döntenek, hogy az egyik pártot most kurvára kell utálni, akkor bizony előfordulhat az az eset, hogy a másik kétharmados többséget szerez. Namármost: szerintem ezeknek az embereknek a nagy része már vagy nem is emlékszik a dühe okára (persze, elkúrta a Fletó, igen, konkrétum?), vagy azóta már megbánta a döntését – persze ez utóbbi feltételez némi nyitottságot a “dehát csökkentik a rezsit bázz” után is. Érdemes megfigyelni ugyanakkor, hogy nem az egyik oldal iránti lelkesedés, hanem a másik iránti gyűlölet tud ekkora tömegeket megmozgatni.

A másik hiba a fent vázolt emberek döntési szokásainak következménye: ha egy kormány ekkora erővel rendelkezik, az bizony lehetőséget adhat valami khm… az eddigiekhez képest kevésbé demokratikus állam kialakítására. A lélektani háttér (mármint hogy miért kell joggal félni diktatórikus törekvésektől, ha túl sok hatalom összpontosul egy szűk réteg kezébe) szerintem egyrészt remekül dokumentált (elég felütni egy történelemkönyvet a nagyobb hirigeket megelőző időszakok tájékán, vagy a lexikonban kikeresni a “népirtók” szócikket), másrészt pedig túl összetett ahhoz, hogy átfogó képet nyújthassak róla – akit bővebben érdekel a téma annak ajánlom ezt a cikket, amely ezt taglalja, igaz elég szubjektívan.

Szóval adva vagyon egy kormány, ami most még semmi durvát nem csinál(t), még akkor sem fog tömegbe lövettetni, ha netán ellene tüntetnek. Adva vagyon továbbá egy alkotmánymódosítás (a sorban a negyedik), amely szintén nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amik miatt polgárháború törne ki. Jó persze, a hajléktalanok az érvénybe lépésétől számítva bűnözők lesznek, néhány speciális szerkezetű család a továbbiakban nem fog annak számítani, az MSZMP-t kikiáltja mint  az Antikrisztus által a Földre szabadított csapást, a diákok meg kussoljanak, és örüljenek, hogy lyuk van a seggükön. Ugye mindez csak a társadalom egy vékony szeletét szopatja meg nagyon, bár – az exávósokat leszámítva – pont a legsérülékenyebbet. Amit én a legaggályosabbnak érzek az az Alkotmánybíróság kiherélése, de: ez még mindig nem jelent semmit az átlagember számára, ettől nem lesz olcsóbb, vagy drágább a kenyér! Van viszont egy súlyos vonzata: megteremti az előfeltételeit egy diktatúrának, legyen az bármennyire puha! Faszságokat írnak rólunk a neten? Sebaj, vegyük bele az alkotmányba, hogy ezt tilos! Állandóan belepofázik a dolgunkba az ellenzék? Sebaj, tiltsuk be a pártjaikat! Négyévente hercehurca a választásokkal? Mi lenne ha mostantól 30 évente rendeznénk meg?

Lehet, hogy nincs igazam amikor a lehetséges következményeket próbálom elképzelni, lehet hogy túldramatizálom (ahogy már régebben is írtam van rá hajlamom), pláne hogy EU-tagok vagyunk, vagy mifene. Ami viszont biztos az az, hogy a Fidesz most olyan helyzetben van, amiben még soha nem volt kormánypárt Magyarországon: törvényeket betonozhat be évtizedekre, amelyeket kétharmados többség nélkül már nem lehet majd többé megváltoztatni – erre pedig annyi az esély, mint hogy Viktor a következő nagygyűlésén az arcán kaján mosollyal mutogatna körbe, hogy “nézd, ott is van egy kamera, meg ott is, ez egy átverés!”. A következő választásokon megint ők fognak nyerni, de már nem ekkora fölénnyel (nahát), addig kell elintézniük mindent, amit csak lehet.

Én mégsem haragszom rájuk jobban, mint bármelyik parlamenti pártra. Egy jelenet jut róluk eszembe a Született gyilkosokból, amikor az öreg navajo indián egy történetet mesél a főszereplőnek és nőjének a sivatagi sátrában:

Egyszer egy asszony rőzsét gyűjtött az erdőben, és megpillantott egy megfagyott kígyót. Hazavitte, megmelengette. Mikor a kígyó életre kelt, megmarta jótevőjét. Az asszony haldokolva kérdezte: miért tetted ezt velem, mikor én megmentettelek? – Ostoba némber, tudtad, hogy kígyó vagyok.

Ugyanez történik ebben az esetben is: nem lett volna szabad hagyni, hogy megtörténjen, de most hogy már benne vagyunk nincs tovább. Az istenadta NÉP hozta ilyen helyzetbe saját magát. Megszoptuk, nincs szó, ami szebben írná le a helyzetet – a kérdés, már csak az, hogy mennyire. Bevallom őszintén néha dühös vagyok azokra a szűk látókörű vezetgethető birkákra, akiknek köszönhető ez az egész – azok, akik három éve dühből, bosszúból, és nem saját belátásuk szerint mentek el szavazni. Ha ezek az emberek azt tették volna, amit – valószínűleg – bármelyik másik szavazási vasárnapon, és nem mentek volna el voksolni, akkor minden máshogy alakulhatott volna.

És most várhatjuk hogy Áder János köztársasági elnök úr hogyan fog dönteni. Olyan az egész, mint egy izgalmas vetélkedőműsor a tévében, a különbség csak annyi, hogy itt nagyobb a tét, és kisebb a lehetséges végkifejletek száma.

Leave Puzsér alone!

Posted by JonC On április - 24 - 2012 1 COMMENT

Arcom jelenleg

Na jó, poénnak erős lenne, ha védelmembe venném ezt az unszimpatikus, humor- önkritika és empátiahiány miatt valószínűleg meglehetősen magányos antiszociális embergyűlölő entitást, úgyhogy lófaszt, tessék nyugodtan tovább ekézni. Úgyis leszarja, az ő egoközpontú világába nem fog belerondítani senki, nevezzék akár impotensnek, vagy csak simán seggfejnek. Már csak azért sincs bennem semmi affinitás hogy túlzott vehemenciával védjem be őt, mert tavaly év elején volt mersze azt mondani, hogy a Batman béna(!!), meg hogy néz az már ki hogy felnőtt ember gumibugyiban ugráljon ide-oda mindenféle háztetőkön ahelyett, hogy – mint minden rendes ember – őt hallgatná a rádióban (volt (van?) műsora valahol ahol tudtommal filmeket elemezett a tőle megszokott leginkább a virslinyakú verőemberekre jellemző eleganciával). DE. És most jön a DE: az ember csinált nemrégiben egy olyan videót, amelyben végre a megfelelő társadalmi rétegekre öntötte a lelkét megtöltő tömény sav egy részét, és olyan maró cinizmussal tálalta a véleményét, amely szinte még az arca által nyújtott sokkot is feledtetni tudja (ahogy Douglas Adams írta: legszívesebben féltéglával verném le a mosolyát… már ha lenne persze):

Köszi Robi, még mindig egy pöcsnek tartalak, de legalább fel tudok hozni valamit melletted is, ha netán szóba kerül a neved. Azért nem sok számomra unszimpatikus ember mondhatja el ezt magáról 🙂

Szolgközl.

Posted by JonC On január - 2 - 2012 3 hozzászólás

Most legszívesebben a politikai helyzetről írnék, de fogja a faszom ilyen szar témával indítani a boldog új évet.

And now for something completely different, inkább nézzünk önfeledten hempergőző jegesmedve kölyköt, hátha attól egyszer csak beköszönt a boldogság az országban:

Amikor egy világ fog össze

Posted by JonC On december - 16 - 2011 6 hozzászólás

A hangzatos cím ezúttal nem csak a néha magával ragadó teátralizmus eredménye, ugyanis valóban ennek voltam szemtanúja néhány napja. A hihetetlennek tűnő földrészeken átívelő Brazíliától Európán át Japánig rengeteg embert megérintő kezdeményezés ráadásul egy magyar srác fejéből pattant ki, aki a mozgássérült kisöccsének szeretett volna meglepetést szerezni azzal, hogy a Nescafé által meghirdetett videopályázatra beküldött egy videót, majd a 9gag.com nevű meglehetősen látogatott vicceskép-gyűjtő weboldalon közzétett egy felhívást, melyben vázolta az alaphelyzetet, megkérte az olvasókat, hogy legalább 3000 lájkot hozzanak már össze a videójára, végezetül pedig csatolta a linket. A hatás meglehetősen intenzív volt: eddig a pillanatig 43383-an nem voltak restek két kattintás erejéig hozzájárulni egy tolókocsiba kényszerült kiskölöknek öröméhez, ami azért valljuk be elég masszív számadat. Körülnéztem a többi pályamű között is, maximum 2-3000 lájk érkezett rájuk, úgyhogy a két nem zsűri által kiválasztott videó egyikének tutira ennek kell majd lennie. Ennek fényében azért kicsit furcsa volt ezt látni:

Ezek a legnépszerűbbbek 43, meg 32 lájkokkal?! Mégis miféle algoritmus rakja ki inkább ezeket ebbe a boxba a világ minden részéről szétlájkolttal szemben? Nagyon remélem, hogy nem valami leplezetlen bundával állunk szemben… Amúgy érdemes megörökíteni ezt a screenshotot is az utókornak, a szóbanforgó pályamű “kicsit” kilóg a többiek közül, már ami az alatta virító számot illeti:

Mindenesetre én drukkolok, hogy ők nyerjenek, hiába vannak sokkal színvonalasabb videók is az indulók között. Egy ilyen ügy szerintem minden támogatást megér. Ha te is így gondolod ide kattintva dobhatsz neki még egy lájkot – csak a biztonság kedvéért.

UPDATE: Nfol hívta fel a figyelmemet kommentben, hogy az eset továbbgyűrűzött, melynek eredményeképpen a Nescafé elérte, hogy ez a videó – dacára a rengeteg támogatójának – ne nyerjen semmit, cserébe viszont szerzett magának pár tízezer feldühödött exvásárlót, akik határozott bojkottra szólítanak fel a céggel szemben. További részletek például itt, én csak annyit tennék hozzá, hogy ezt hívják szopásnak bő nyállal, mélyen benyelve 🙂

UPDATE2: az Index is lehozta a sztorit, bár meg kell jegyezzem, hogy már megint én voltam a gyorsabb 🙂

UPDATE3: legyen kerek a történet, íme a vége is:

Ignorance is not bliss

Posted by JonC On október - 11 - 2011 ADD COMMENTS

Úgy gondolom, hogy a népbutításnak ezer formája létezik, amelyeket hihetetlen kreativitással, változatossággal lehet alkalmazni akár több millió, sőt milliárd emberen egyszerre. Nem is kell külön-külön mindenkire figyelmet fordítani, ezek a módszerek – bár a tömegkommunikáció korában ez nem is hangzik akkora kunsztnak, de higgyétek el: az – képesek mindenkire hatással lenni nemzetiségtől, nemtől, életkortól, sőt még akár értelmi szinttől, nyitottságtól függetlenül is. Lassan már nem is kell mindenféle gumicsontokkal lefoglalni a jónépet, hogy azokon rágódjon a valódi kérdések helyett (“miből lesz nyugdíjam?” “milyen világban fog élni a gyerekem? és az övé?” “ha majd öreg leszek lesz aki mellettem lesz?” “mi lesz jövő ilyenkor?” és társaik), ugyanis maga a világ játszik a hatalom kezére minket. Bizony, a világ. Amikor már nincs erőd, kedved, időd gondolkodni, tájékozódni, helyette a napi feladatok ellátása köti le minden energiádat, akkor bizony történhet a fejed felett bármi, majd csak akkor veszed észre, hogy nyakig merültél a szarban, ha már késő lesz. Persze minden egyéb eszköz is adott ahhoz, hogy Huxley szép új világa valósággá váljon: munka után nem hiszem, hogy túl sokan tesznek erőfeszítéseket arra, hogy kicsit a dolgok mögé lássanak, elég az a fél óra híradó, ott úgyis bemondják, amit tudni kell. Triviális tényekkel dobálózok, de muszáj: nem mondanak be mindent. Nem tájékoztatnak mindenről, ami igenis kurva fontos lehet abból a szempontból, hogy hogyan alakul majd a jövőnk. Néha nem ártana pluszban átböngészni a gazdasági,  (na lám nekem is a pénz jutott először eszembe), tudományos, orvostudományi, és egyéb híreket, egyrészt azért mert az a fél óra gondosan összeválogatott információ effektíve semmi, másrészt pedig egy olyan emberrel, aki fásult, tudatlan, és közönyös bármit meg lehet tenni. Az, akit a napi rutin köt le egész életében az nem más, mint egy here a méhkaptárban, egy bokanovszkizált biorobot, aki mindig úgy cselekszik, ahogy másoktól, és a tévéből hallja. Félelmetes erő az ilyen egyedek tömege: elég, ha csak a Fidesz kétharmadát vesszük példának (amiről már értekeztem régebben): az a rengeteg ember, aki dühből elment, és csakazértis rájuk szavazott nem gondolt bele, hogy nem csak ő, hanem rajta kívül még rengetegen dönthettek ilyen irracionális alapon, ezzel kiszolgáltatott helyzetbe hozva az egész országot. Amikor nincs tudás, akkor döntenek az érzelmek, ez a mechanizmus vezetett a pofátlan módon fülkeforradalomnak nevezett eseményhez, melynek eredményeit most érezhetjük. Dehogy mondom azt, hogy jobban jártunk volna a szocialistákkal (őszintén szólva nem tudom még most sem melyik pártra tudnám nyugodt szívvel adni a voksomat), csak a kétharmad ténye okozott most olyan helyzetet, amire a ruszkik kivonulása, és a rendszerváltás óta nem volt példa. Ami számomra még pluszban aggasztó az az, hogy az MSZP döglődik, ergó a felelős, erős, mérsékelt és saját érdekeit háttérbe szorító ellenzék szerepe a következő választásokon az LMP-re, és a Jobbikra fog hárulni. Tartok tőle, hogy ami most van, az semmi ahhoz képest ami néhány év múlva, a következő választások után vár ránk.

De nem ám

Visszatérve az alapgondolathoz: nyugtalanít, hogy magamon is észrevettem az ignorancia jeleit azzal szemben, ami körülöttem, a világban történik. Lassan már mindenhonnan az ömlik, hogy itt az újabb válság (a W alakú lefolyás, mint alternatíva nem túl vidám, bár én reménykedek, hogy nem fog átmenni valamiféle latin betűkkel leírhatatlan alakúba, amelyben az utolsó vonal már csak vízszintes…), a kormány egyre pofátlanabb módon él vissza a  bizalommal, mely – ahogy az előbb már írtam – meglehetősen buta okokból lett ilyen nagy mértékben beléjük vetve, és egyáltalán: elég végigböngészni egy Index-címlapot, hogy az embernek elmenjen a kedve mindentől. Ilyenkor következik a bevackolás, a világtól való elvonulás, mint reakció: kurvára nem hiányzik a napi stressz mellé még az is, hogy azon idegeskedjen az ember, hogy mennyire fog majd emelkedni a törlesztése, milyen plusz eszközöket készülnek adni a munkáltatóknak a munkavállalókkal szemben (azzal a magyarázattal, hogy legalizálni szeretnék a már működő gyakorlatot… szóval ha ezután törvénybe lesz foglalva, akkor már egyből etikus is lesz?), milyen megszorítások következnek még ezek után (és bazmeg hazudnak az ember pofájába, amikor azt mondják, hogy ez nem az), és a sort még sokáig folytathatnám. Ha ezeken rágnám magam az amúgy is elég stresszes munkám mellett, annak hamar alkohol- drog vagy gyógyszerfüggőség lenne a vége, ami a jelenlegi kábítószerárakat figyelembe véve nagy terheket róna rám. Ehelyett – ha nem is tudatosan, de – elkezdtem kerülni a híreket. Eleinte az Index maradt el (tudom, nem pártatlan médium, úgy is kezelem), aztán szépen lassan a megmondóblogok (mint például a Vastagbőr). Jelenleg ott tartok, hogy a cégnél semmi böngészés, aztán hazaérve egyből indítom a Minecraft-ot, vagy – az utóbbi pár napban – a Machinarium című remekművet (amiről írtam is pár sort évekkel ezelőtt itt). Tartok tőle, hogy ez (mármint az érdektelenség a világ történései iránt) már tendencia, és minél több ember gondolkodik így annál nagyobb mozgásteret adunk egy nem túl demokratikus állam kialakulásának. Amúgy elég megnézni egy mai tinédzsert (és most nem csak a magyarokról beszélek): csoda, hogy még mindig létezik az a magasztos eszme, amit demokráciának hívnak ennyi agyhalott, csak a pillanatnyi örömöket hajszoló kis véglény között. Leírtam már régebben: szerintem nem lenne ideális az sem, ha mindenki pártkatonaként élné le az életét, a gyerekekbe már az iskolában belevernék az éppen aktuális ideológiát, de ez a szintje a tudatlanságnak és közönynek már nagyon veszélyes – és akkor még nem beszéltem a hithű pártszimpatizánsok hadáról sem, akik minden szopatásba képesek nagyon kreatívan belelátni a jobbító szándékot. Őket külön üdvözlöm, és üzenném, hogy irigyellek titeket azért, mert legalább van egy biztos pont az életetekben. Kár, hogy ez is csak egy illúzió.

Beteg reakciók egy beteg tettre

Posted by JonC On július - 26 - 2011 5 hozzászólás

Az alkotó leírása a képhez a Deviantart-on: I hope Anders Behring Breivik rots in fucking hell..

Azon gondolkodok éppen, hogy vajon tényleg ennyire elbaszott beteg egy világban élünk, vagy csak én járok túl sokat olyan blogokra, amelyeken tömegével tenyésznek az ép ész diktálta logikát minden áron megcáfolni igyekvő trollok? Most komolyan: létezik olyan esemény, legyen az közös örömre vagy bánatra okot adó történés, amire nem fog legalább egy maroknyi idióta a józan ész diktálta reakciótól gyökeresen eltérően nyilatkozni? Ha teszem azt történik egy efféle alig felfogható tragédia, mint a mészárlás amit ez a barom rendezett még akkor is lesznek olyanok, akik nem hogy elítélik, de helyeslik amit tett! Hogy a büdös picsába mer valaki ilyet leírni?:

These children are the elites of tomorrow. A lot of them will grow up to be very damaging people. Of course, the flip side of the coin is that some of them wouldn’t, and that some innocent people who would be better off alive are dead. That alone makes sure what happened isn’t justice. But that doesn’t mean it was a “bad” thing (in terms of how much people overall are helped in the long run). I wouldn’t call Hiroshima and Nagasaki (and Tokyo, Kobe, Yokohoma, Osaka, Sendai, Fukuoka, etc. ) justice either, but that doesn’t prevent them from being good things in the long run. 

(Ezek a gyerekek a jövő elitjei. Sokuk ha felnő nagyon káros ember lesz. Persze az érme másik oldala az, hogy sokuk nem vált volna ilyenné, és sok ártatlan ember is meghalt, akiknek életben kellett volna maradniuk. Ez az egyetlen tényező van, ami miatt az, ami történt nem volt igazságos. Mindez nem jelenti azt, hogy ez egy “rossz” dolog volt (már ha figyelembe vesszük, hogy hány emberen segített mindez hosszú távon). Én nem nevezném igazságosnak  Hiroshima-t, és Nagasaki-t (továbbá Tokyo-t, Kobe-t, Yokohoma-t, Osaka-t, Sendai-t, Fukuoka-t, stb. ) sem, de ezek is lehetnek jó hatással hosszú távon.)

(forrás)

Most komolyan: merné vállalni a véleményét akkor is, ha nem egy nick mögé bújva állítana olyanokat, amiktől egy ép értékítélettel rendelkező ember elborzad? Ha összehívnák az áldozatok családjait, akkor is az arcukba mondaná, hogy “még jó, hogy a gyerekeiteket lelövöldözték mint a kutyákat, mert majd úgyis rossz komcsik váltak volna belőlük”? Egyesek képesek még egy ilyen szinten sokkoló eseményt is úgy értelmezni, hogy az ember legszívesebben IP alapján visszakeresné őket, és bírósági herce-hurca nélkül vágatná őket pár évre be sittre, hogy gondolkodjanak el azon, hogy mi a helyes, és mi a  rossz szemlélet, ha az ember egy társadalomban él! Persze mindez modern korunk hozománya: amíg nem volt internet, nem voltak fórumok, kommentelési lehetőség addig az efféle beteg, sérült emberek maximum a szűkebb környezetüknek, barátaiknak mondhatták el az efféle gondolataikat, akik – még ha egyet is értettek vele – nem nagyon tudták tovább terjeszteni a baromságot, nem juthatott el ilyen széles rétegekhez egy efféle hozzáállás, elvégre a szélesebb tömegek jó esetben nem vevők a torz világnézetekre (kivéve mondjuk a náci Németországot, de ugye  mindig kell egy kivétel ami erősíti a szabályt). Most viszont, hogy egész bolygónk egy nagy közös társalgóvá vált bizony előfordulhat, hogy egy jenki (nem biztos hogy az, csak a példa kedvéért írtam) elmebajos leír egy ilyet, és én itt Magyarországon pedig elszörnyülködök az empátia ezen fokú hiányán, és bizony meginog az emberiségbe vetett hitem is, ha effélét olvasok. Azok a gyerekek ott kurvára nem tehettek semmiről, nem miattuk áramlott ennyi muszlim Norvégiába (sőt, tavalyelőtt nyáron volt szerencsém beszélgetni két dán sráccal, akik panaszkodtak a mindennapossá vált összecsapásokra a helyiek, és a bevándorlók között!), ők csak próbálták élvezni az életet, karriert építeni, családot alapítani, és most már nem lesz lehetőségük rá, mert egy tébolyodott fasz úgy gondolta, hogy úgy tehet a legtöbbet az elveiért, ha halomra lövi őket sörétessel, pisztollyal, és géppisztollyal (amelyekbe ráadásul még durvább sérüléseket okozó lövedékeket töltött szigorúan a humanitás jegyében). És ami még ijesztőbb a neten talált fórumbejegyzésnél, amit fent idéztem: a közvetlen környezetemben is vannak olyanok, akiknek a hangjából a tiszteletet vélem kihallani, amikor erről a nácigeciről beszélnek, hogy mennyire értelmes a csóka, meg hogy mennyit tud a magyar történelemről, ráadásul megírta azt a sokat emlegetett ezerötszáz oldalas “kiáltványát”… Az utóbbi esetében a tisztelet annak szólt, hogy milyen sokat írt, na de könyörgöm: attól hogy valaki bekattanik és megír kurva sok oldalnyi szemetet még nem kell isteníteni! Én elhiszem, hogy napjaink funkcionális analfabetizmustól átitatott kulturális légkörében már az is elismerésre méltó, ha valaki meg tud fogalmazni három összetett, ráadásul egymással kohézióban álló mondatot, de csak az alapján, hogy “háde a csávó írt egy másfél ezer oldalas paksamétát” ne kezdjük már el az egekig magasztalni, pláne ha pont az ellenkezőjét érdemelné!

Visszatérve a lövöldözésre: ha már annyira a kulturális sokszínűség, és a bevándorlók ellenségének tartotta magát, akkor nem furcsa kissé, hogy a saját “fajtáját” kezdte el lemészárolni? Nem lett volna sokkal célravezetőbb, ha kiment volna az oslói muszlim-negyedbe (gondolom van olyan), és ott nyitott volna tüzet a járókelőkre? Hja, hogy ott percek alatt elkapták volna, sőt az se kizárt, hogy lelövik (és nem feltétlenül a rendőrök)? Sokkal kényelmesebb, ésszerűbb volt fegyvertelen fiatalokat hátbalövöldözni persze. Gyáva gerinctelen féreg az ilyen, nem szabadsághős, vagy amit gondol magáról.

A következő mókás kérdés ami felmerült bennem: mi lesz, ha nem sikerül úgy csűrni-csavarni-módosítani a norvég Btk.-t, hogy életfogytot, netán halálbüntetést kapjon jutalmul barátunk? Leüli a törvényben megszabott 21 évet, aztán ötvenhárom évesen(!) újra visszatérhet a társadalomba? Huszonegy szaros év hatvannyolc emberi élet kioltásáért? Azért az meglehetősen nonszensz volna…

Beteg világban élünk, de úgy gondolom, hogy ez nem új keletű, csak most már megvannak a lehetőségeink arra, hogy ezt észre is vegyük. Most nem a mészárlás elkövetőjére gondolok, hanem a tettét követő reakciók közül az olyanokra, mint ami feljebb szerepel. Úgy gondolom, hogy ezek a nyilatkozók nem mernének efféle dolgokat leírni, ha az arcukat, nevüket is vállalni kéne hozzá (mint ahogy egyes blogokon az már működik, amelyeken csak a Facebook-os profillal lehet kommentelni). Ennek ellenére én még mindig úgy gondolom, hogy az internet anonimitása minden másnál fontosabb, csak amikor beleszaladok egy efféle elmebajosba akkor száll el az agyam.

Megváltozott jogi környezet

Posted by JonC On július - 1 - 2011 6 hozzászólás

Shdy – Censorship

Emigyen fogalmazott a Velveten a talányos nevű mm abban a postban, amelyben bejelentették, hogy megszűnik a kommentelési lehetőség. Hasonló döntésre jutott a Délmagyar is, igaz hogy ott “csak” előzetes moderációt vezettek be, ami szerintem majdnem ugyanaz: ha valaki trollkodni akar, és beböfögi mondjuk a “Csongrád megyében 150 ingatlan áll árverezés alatt – 47 négyzetméteres panel akár 3 millióért” című cikk alá, hogy “erről is mocskos orkok tehetnek, hogy az anyjuk adná rájuk sírva az inget” akkor bizony elővehetné az NMHH a szerkesztőket emiatt, így nem is engedik majd megjelenni a kommentet az is biztos. (Ha valaki esetleg lemaradt volna: mától kezdve eljárást indíthat az NMHH a médiatörvényt megszegő médiaszolgáltatókkal szemben, amelyek – kötelező jelleggel – beregisztrálásra is kerültek a hatóságnál. Lista róluk itt, bővebben itt.) Persze egyből felmerülhet, hogy csak a pánikot akarom kelteni, de bizony máris van egy eset, amely alátámasztja, hogy a weboldalon megjelenő kommentekért a weboldal üzemeltetője a felelős: a Népszava lett megrángatva, mert állítólag valamelyik olvasó lepojácázta Shmitt Pál álamfő urat. Esetleg Orbán Viktor halálát kívánta. Netán azt írta, hogy dögöljön meg a Pintér Sándor sündisznója. Kicsit homályos a sztori, ennek ellenére beindult a gépezet: a kommunikációs államtitkár vizsgálatot kezdeményezett a webes újság ellen, ámbár a problémásnak ítélt cikk alatt (már?) senki nem kívánja senki halálát (amúgy kíváncsi lennék hány év kötelet kapna Frei Tamás, ha most tenné fel a kérdést a bérgyilkosnak, hogy mennyiért intézné el a magyar miniszterelnököt :)).

Kommentár nélkül – az a “Jó napom van” ott a jobb oldalon priceless 🙂

No persze biztos sokan úgy gondolják, hogy “na végre rendet rakott a kormány, nem lehet névtelenül bármit leírni”. Én viszont úgy gondolom, hogy ez egy olyan intézkedés, amely korlátozza az internet szabadságát, amelynek semmilyen formában nem lenne szabad sérülnie. Ebben az esetben a cél nem szentesíti az eszközt, ráadásul maga a cél sem olyan magasztos, mint amilyennek a kormány beállítani kívánja – mondjuk ki, a cenzúra, a média feletti kormányzati kontroll felé az első lépcsőfok az öncenzúra, amelyet a beregisztrált weboldalak kénytelenek alkalmazni. Most komolyan: mi lett volna, ha kiterjesztik a nyilvántartásbavételi kötelezettséget a blogokra is (ahogy azt én is vizionáltam még bő fél éve)?! Tényleg eljárás indulna minden egyes a kormánynak kicsit is nem tetsző komment után, amelyet az olyan eldugott, a nagyokhoz képest szinte senki által nem látogatott blogokon írnak a látogatók, mint amilyen ez is? Mi garantálja, hogy nem fogják a későbbiekben kiterjeszteni a törvény jogkörét a hobbiból üzemeltetett (szebben, és egyben érthetetlenebbül is meg van fogalmazva a törvényben ez) weboldalakra is? Az, hogy itt elvileg demokrácia van biztosíték lehet arra, hogy nem fog ez megtörténni? De hiszen annyi mindent keresztülvitt a Fidesz, ami nem feltétlenül kéne, hogy beleférjen az államforma kereteibe, amiben elvileg élünk!

Nem hiszem, hogy a demokrácia a Velvetes kommentelési lehetőség megszűnése miatt sérült volna. Megleszek pár idióta troll vicceskedése nélkül is. Viszont az is biztos, hogy a tendencia továbbra is ijesztő, és csak reménykedni tudok abban, hogy a kormány megáll ezen a ponton, és nem fog… de nem akarok tippeket adni senkinek.

UPDATE:  kegyet gyakoroltak a hatalmasok, és kijelentették, hogy a törvény nem vonatkozik a kommentekre. Ennek ellenére sokan nem állították vissza a hozzászólási lehetőséget (pl. a W se), szerintem azért, mert nem bíznak meg az NMHH-ban. Én speciel meg tudom érteni őket. Amúgy érdekes, hogy a már említett Velvet, és a most említett W is úgy oldotta meg a kérdést, hogy ezentúl a Facebook oldalukon lehet véleményt nyilvánítani, ami már rövid távon is azzal járhat, hogy nőni fog a forgalom Zuckenberg portálján. Konteó-rajongók előnyben: bizzztos, hogy valami világméretű zsidó összeesküvés van a háttérben, a magyar kormány a kezükre játssza a látogatókat!

Most akkor jól megmondom a dohányosoknak

Posted by JonC On március - 11 - 2011 3 hozzászólás

A cigizés nem először téma a blogon: egyszer régen elregéltem, hogy milyen okok (és események) vezettek odáig, hogy cirka 7-8 év után letegyem a bagót, amit azóta sem bántam meg – bár kíváncsi lennék arra, hogy ki mondaná azt, hogy “basszus, amióta letettem a cigit sokkal rosszabb a közérzetem, hiányzik a reggeli harákolás, meg a konstans légszomj”. Azért érdekes, és jellemformáló erejű tapasztalat most elolvasni amit annak idején írtam (az Indexen megjelent cikkre reagálva), ugyanis ezzel most már nem feltétlenül értek egyet:

Alapvetően mondjuk részemről okafogyott a hiszti, mivel – mint már írtam – fél éve nem dohányzom, de az, hogy ilyen szinten megszabják, hogy az ember mit tehet, és mit nem engem bosszant.

Ugyan ezt 2009 márciusában kültéri dohányzási tilalmakkal kapcsolatban írtam, amelyet azért még most is kicsit túlzásnak érzek, viszont a dohányzás betiltásának azon formájával, amelyet – szerintem – most keresztül fog vinni a kormány teljes mértékben egyet tudok érteni. Általában nem tudom ennyire tisztán, mindenféle ambivalens érzések nélkül helyeselni, amit a Fidesz fura urai szeretnének érvényre juttatni (mert ugyan tiszteletre méltó ambiciózusról tett tanúbizonyságot a kormány az utóbbi hetekben, elképesztő mennyiségű változtatást igyekeznek eszközölni a mára már kicsit begyepesedett államszervezetben, és totális meghasonulásként élem meg, hogy némelyik rendelkezésük – a dohányzás betiltásán kívül is – egész egyszerűen ésszerűnek, és támogathatónak tűnik. Mégiscsak gyanakodva, mindent többször átrágva fogadom az egyre csak érkező híreket, hogy most éppen mit akarnak megreformálni… néha amúgy Hírcsárdát meghazudtoló abszurditások is előfordulnak ezekben a kezdeményezésekben, elég ha csak az alkotmánytervezetünk néhány pontját említem), de ez a kivétel: igenis joga van mindenkinek ahhoz, hogy ne károsodjon a szervezete mások hülyesége miatt, és fordítva: mindenkinek kötelessége elkerülni azt, hogy a környezetében élők egészsége veszélybe kerüljön, és ha ezt csak törvényekkel lehet elérni, akkor történjen így! Fogalmazhattam volna keményebben is: ha valaki van annyira tapló, hogy nem veszi észre, hogy az étteremben a másik asztalnál (vagy a sajátjánál) még étkeznek, és rágyújt, akkor az ilyennek ezentúl legyen tilos! És igenis csesszék meg milliókra azokat a vendéglátósokat, kocsmárosokat, akik nem szereznek érvényt a törvénynek! Legyen kiszabva az első néhány tetemes büntetés, teremtsenek velük precedenst, majd elmegy a renitensek kedve a dohányzás elnézésétől a saját egységükben!

Várhatóan adódnak persze eleinte feszültségek majd az új rendszer bevezetéséből: azok a dohányosok, akik egész életükben pöfékelhettek a kocsmában nem fognak egykönnyen rászokni arra, hogy ki kell járni a bejárathoz cigizni. Konkrétan kíváncsi leszek például arra, hogy Pápán a Klastromban (lebuj kocsma, hétvégente a hátsó dühöngőben a keksz fentmarad a levegőben, ha feldobod, úgy áll a tömény szmog) hogyan lesz megmondva a részeg százkilós legényeknek, hogy “figyi, nyomd már el a cigidet, mert ha beesik egy ellenőrzés, megérzik a füstszagot, aztán máris kapom a több százezres büntetést, amit gondolom nem te fogsz kifizetni”. Lehet, hogy lesznek olyan kocsmák, diszkók, ahol esetleg kidobókat kell pluszban felbérelni, akik csak a dohányzási tilalom betartatásával lesznek megbízva, ami újabb kiadásokat fog jelenteni a tulajoknak. De: egyrészt néhány hét, esetleg hónap után már talán elérjük azt, hogy a T. Közönség megszokja, hogy nem szabad rágyújtani a pultnál (és szembefújni szerencsétlen csapos lányokat, akik néhány év után tüdőkapacitásban elérhetik a szénbányászok szintjét), így ezekre a plusz emberekre már nem lesz szükség; másrészt pedig előbb-utóbb talán a most még hőbörgő dohányosok is belátják, hogy mennyivel kellemesebb úgy eltölteni néhány órát egy sörözőben a haverokkal, hogy közben nem kell levegő után kapkodni.

Az első reakcióm, amikor tudomást szereztem a törvényről az volt, hogy persze, tiltsák be az éttermekben a cigizést (ami felülről súrolja a fasztahóság fogalmát, persze a dohányzó étterem fogalma számomra egyenértékű a lőtéri óvodáéval, vagy a bordélyház 90 éven felülieknek-ével – nonszensz), de nem értettem, hogy miért kell a magyar kocsmakultúrából kiirtani a füstölést. Mondhatnám azt, hogy kocsmában rágyújtani bocsánatos bűn, ennek ellenére semmivel sem kevésbé káros a többi emberre, mint az étteremben szálló szmogot letüdőzni, úgyhogy igenis szükséges volt kiterjeszteni a törvényt ezekre a helyekre is, a tüdőrák ugyanis nem válogat, nem veszi figyelembe, hogy milyen közegben szívtad magadba a többiek által kibocsátott mérgező felhőket. Én úgy gondolom, hogy ezt a törvényt nem lehet az egyéni szabadságjogok korlátozásaként értelmezni (mint ahogy azt néhány kommentelő próbálja beállítani), ugyanis a tiltás célja az, hogy te ne okozz felesleges egészségkárosodást senkinek, ha már magadtól nincs benned annyi tapintat, vagy nevezzük ahogy akarjuk. Éppen emiatt demagóg, és teljesen elrontott logika alapján hozott megállapítás az, hogy “ennyi erővel be lehetne tiltani az alkoholt is”, ugyanis az, hogy be vagy rúgva nem feltétlenül jelenti azt, hogy emiatt mások is kárt szenvednek (bár amikor Józsi hazaesik a falu kocsmájából, és végigveri a családot esti átmozgató edzés gyanánt már más tészta), viszont ha zárt térben rágyújtasz, akkor elkerülhetetlen, hogy mások egészsége is károsodjon, elvégre levegőt mindenki szeret venni – mondhatni létszükséglet 🙂

Nem szándékozom elöljáróban (meg egyáltalán: sehogy :)) agyon isteníteni a kormányt, de ha lesz elég tökös, hogy a dohányipari- és vendéglátós lobbival szembemenve bevezeti ezt a tilalmat, akkor bizony én bevések nekik egy szép nagy piros pontot. Nagyon régóta nem került be egyik kormány neve mellé sem ilyen, ők lesznek azok, akiknél megtörik a jég, és csak reménykedek, hogy el ne csesszék azzal, hogy gyors egymásutánban begyűjtenek újabb néhány feketét mellé.



Top 5 post



Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2657 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 2 vendég, 3 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

Tagek