Ráktalicska

Akik régóta olvasnak tudhatják, hogy elismeréssel szoktam adózni a zseniális marketingötletek kiagyalói, megvalósítói iránt annak ellenére, hogy alapvetően a fogyasztók manipulálásának, elégedetlenség-érzetének fenntartásának “művészete” undorral tölt el. Ezt a mélyen gyökeredző ellenszenvet csak akkor tudom elfelejteni, ha valami olyan reklámmal, kampánnyal találkozok, amelyből süt a kreativitás, a szellem. Ebbe a kategóriába tartoznak nálam a Valve húzásai (mint például, ez vagy ez), de amit most fogok mutatni szerintem szintén elképesztően ötletes.

Tessék rákattintani erre a videóra, kitenni full screen-be, és élvezni a show-t. A vége fele fog jönni a csattanó :

UPDATE: úgy vettem észre, hogy beágyazva nem nagyon akar működni, ha nálatok sem megy indítsátok innen!

Én még ilyet nem pipáltam: az alkotók keresztezték a Youtube-ot a “Kaland játék kockázat” lapozgatós könyvekkel (még jobb példa lenne régről a Teletext-en játszható nyomozós kalandjáték, kár hogy arra már a kutya sem emlékszik ennyi év távlatából), mindezt azért, hogy bemutassák, mennyire a vevő elégedettsége az első számú szempont náluk! Utánanéztem a cégnek: egy Új-Zélandi (igen, az a sziget ott Ausztrália mellett, kábé a Föld túlsó vége ) pizzéria-hálózat marketingfogása volt a brand ilyetén mód népszerűsítése, ráadásul ha “végigviszed” a kalandot, akkor kapsz egy varázsszót, amit ha elsusogsz a rendelésed leadásakor, akkor hozzád vágnak még egy másfél literes kólát a cég ajándékaként! A belefeccölt energia, és pénz (spoiler: az egyik elhalálozásod úgy esik meg, hogy felrobbansz autóstól) is tiszteletreméltó, a karakterek se rosszak (bár a szakállas csóka néha már kicsit idegesítő szerintem), és még a poénok is ütnek helyenként… Zseniális? Nem kicsit!

Ken Lee, és a magyar nyelvet a végsőkig stresszelő blogja már volt említve régebben (a srác ki is rakta az oldalsávba a post linkjét), úgyhogy csak magamat tudom idézni vele kapcsolatban:

Ez a srác minden megnyilatkozásával újra és újra erőszakot tesz anyanyelvünkön, úgy izomból megpörgeti Kazinczy-t a sírjában (had pörögjön a vén hülye), de mindezt olyan önfeledt bájjal teszi, hogy az ember nem dühöng, hanem csak röhög kínjában, miközben úgy érzi hogy olvad az agya…

Legutóbb azon visítottam röhögve, amikor el akarta adni a blogot egymillió forintért, hogy legyen pénze lajhártfarmot létesíteni, majd amikor felhívták a figyelmét kommentben, hogy az kevés lesz még a telekre is, akkor egy huszáros vágással módosította a pénznemet svejci francra, de elfogadná az egy milkát USA dolárban esetleg angol pound-ban is. Erre már nekem is muszáj volt kommentelnem (pedig nem nagyon szoktam a szóbanforgó blogon, épp elég kiheverni a postokat), íme a Dénestől érkezett válasszal együtt:

Most komolyan: hát nem egy tündér?

Figyelem, nagyon kocka post következik, továbbolvasni csak Android fan-oknak, és egyéb különös állatfajtáknak javallott!

Ahhoz képest, hogy a csodálatos 845-öm még egy hete sincs a birtokomban már szükségem volt arra, hogy terminálból hekkelgessem az alatta dohogó Linux operációs rendszert, amire az Android is épül. Nem volt túl komoly beavatkozás (Linux téren meg amúgy is hülye vagyok, UNIX ismeretek ide vagy oda), de akkor is elgondolkodtató, hogy egy átlag user hogyan kezelte volna a problémát, amit nekem is csak hosszas Google-ezés, és miegyebek után sikerült megoldanom.

Kezdjük az elején a történetet: mint minden újdonsült okostelefon tulaj én is aktív tapizással, nyomkodással, letöltögetéssel, beállítgatással, próbálgatással, és persze “hogyan moddoljuk szanaszét a szoftvert” topikok olvasgatásával töltöttem az utóbbi néhány napot. Az Androidos telefonokról elérhető Android Market nevű csodával kapcsolatban újfent elkapott az érzés, amit az Ubuntu szoftverközpontjával kapcsolatban is éreztem: tök jó, hogy ennyi minden van, csak az a gond, hogy java részük használhatatlan, értelmetlen, esetleg a free verziója annyira le van butítva, hogy szinte semmit nem lehet vele kezdeni. Igaz ez a felhasználói programokra, játékokra, és a különféle témákra is: az ingyenes játékok javarészt annyira primitívek, hogy az 5-6 éves előző telefonomon (SE k750i) a Java-ban megírt csodák kenterbe verik őket (főleg amiket a Gameloft fejlesztett), míg a tool-ok esetében érvényes az elv, hogy nincs ingyen ebéd, vagy fizetsz, vagy szinte használhatatlan szemetekkel kell szenvedned. Ami “poén” az egészben az az, hogy ráadásul Magyarországon a fizetős appok meg sem jelennek a listában, ergo esélyed se nagyon van arra, hogy legálisan juss a teljes verziójú cuccokhoz, így két út marad: vagy átverni a rendszert, és földrajzilag máshova regisztráltatni a telefont ezzel esetleg ezzel, vagy .apk formátumban lehúzni a cuccokat torrentről, meg FTP-ről, és az ember megint rohadtszemétkalózkodásra kell hogy adja a fejét ezáltal.

Persze én nem adtam fel a reményt, hogy hátha találok használható free appokat is majd, így keresgéltem a neten tovább. Az Android Market se rossz alternatíva, de mégiscsak szerettem volna valamivel kényelmesebben tallózni a rendelkezésre álló programok listáját. Így akadtam rá a BrainApp oldalra, amely pont megfelelt ezeknek az igényeimnek: egy Fast Web Installer nevű tool-t kell a vasra felrakni, majd a site-ot akár az asztali gépünkről is tallózhatjuk, megadhatjuk az egyes programoknak, hogy települjenek majd a telefonra, majd ha ezzel megvagyunk akkor az AppBrain App Market nevű ikonra nyomva az Android menüjében szinkronizáltathatjuk a neten keresztül a weboldalon beállított állapotot a telefonra telepített programokkal. Tulajdonképpen létrehozhatunk egy listát a nekünk szükséges programokból, majd néhány kattintással felvarázsolhatjuk a telefonra. Szimpatikus megoldásnak tűnt egészen addig, amíg fel nem rakott három appot a beleegyezésem nélkül (bár az is lehet hogy eddig is fent voltak a vason, csak az oldallal szinkronizálás után jelent meg az ikonjuk…). A három renitens a 360 People, RoadSync, és a Tuenti volt, és nekem egyikre sem volt szükségem. Nosza, nézzük az uninstall-t! Hja, hogy ezek meg sem jelennek a listában? Egyre gyanúsabb volt nekem a dolog, esélyes, hogy ezeket valóban tartalmazza a Vodafone-os szoftver, ennek ellenére én mégis le szeretném őket gyalulni ha lehetséges

Végülis megoldottam a kérdést, mindössze root user (azaz SzuperIsten) jogosultság kellett hozzá: letöltöttem a Terminal Emulator nevű csodát, amelyben a következő hekkelés segítségével sikerült letörölnöm őket a telefon belső memóriájából:

1. su (rootként belépés)
2. mount -o remount,rw -t rfs /dev/stl5 /system (hogy módosítható legyen a system könyvtár)
3. rm -r /system/app/<Appneve>.apk (ez maga a törlés)
4. mount -o remount,ro -t rfs /dev/stl5 /system (visszaállítani a system könyvtár jogosultságait)

Ha nem tudjuk a törlendő program pontos nevét, akkor így kilistáztatható:

1. cd /system/app
2. ls *.apk

Gyönyörűűű felület

Persze a Terminal Emulatoros szenvedés a tapis billentyűzettel kiküszöbölhető lehetett volna, ha sikerült volna életet lehelnem a Google által biztosított SDK részét képező ADB-be (Android Debug Bridge), ami elvileg arra szolgál, hogy az asztali gépen keresztül tudjuk bogarászni a telefon lelkét képező Linux-ot USB-kábelen keresztül, mivel az “adb devices” parancsra csak egy elegáns “?” volt a válasz. Sebaj, az eltávolítás így is sikeres volt, az ikonok eltűntek a menümből, különben is ha végre szerzek egy microSD kártyát, akkor úgyis az lesz az első teendőm, hogy rátöltök a telefonra egy custom ROM-ot (Vodafone 845-re innen, rootolásról is van leírás), ami úgyis leradíroz mindent majd róla

Rohadtmocskosfujjabelemjönki szemét voltam megint, mivel – jó magyar módjára – egy problémát nem tisztességes állampolgárhoz méltóan a pénztárcám nyitogatásával, hanem valamiféle kiskapu keresésével próbáltam megoldani. Persze az vesse rám az első követ, aki nem warezolt Starcraft2-vel tölti az életét mostanában (melyik release a legjobb? úgy hallottam a Reloaded), vagy még soha nem húzott le néhány albumot a netről illegálban. Erről jut eszembe: néhány hónapja is volt egy hasonló esetem: kijött a PASO új lemeze (a Feel the Riddim), és a Quart.hu ezen a linken online meghallgatható formában prezentálta is a nagyközönségnek az összes számot. Na igen, de amikor az ember megpróbálta mindenféle trükkös letöltő pluginekkel, meg cache-ből kimásolva lerántani őket a vinyójára, akkor csak egy hash-file-t kapott olyan 100-140 kilobyte terjedelemben. Akkor is megoldottam a kérdést, mindössze néhány óra Google-ezésbe, és egy okos segédprogi letöltésébe került a dolog, és máris robogtak lefele vígan az mp3-ak, igaz elég rossz minőségben.

Szóval ha kiskapuk kereséséről van szó, akkor én elég szívósan rá tudok feszülni egy-egy problémára, és addig nem nyugszok, amíg nem találok valami kibúvót – ez persze csak az informatikára igaz, a való életben én vagyok az a srác, aki megvárja a zöldet, és nem rohan át a kocsik között, legalábbis általában.

Tegnap is hasonló helyzet állt elő, mikor is asszonykám közölte, hogy a gépükön figyelő NOD32 Smart Security próbalicensze lejárt. Annak idején a saját mailcímemre igényeltem ezt az egy hónapos kipróbálást biztosító kódot, úgyhogy oda már nem lehet többször, kénytelen voltam más megoldás után nézni.

Mivel a probléma forrása az, hogy más mailcímre kell kérnem a kódot, ezért beugrott, hogy léteznek olyan oldalak, amelyek segítségével generáltathatunk egy eldobható e-mail címet, amelynek a lényege az, hogy az oda érkező levelek egy megadott időtartamig (ez lehet egy nap, egy hét, akár egy hónap is) átirányítódnak a valódi címünkre, utána pedig törli a rendszer ezt a kapcsolatot. Ez eredetileg akkor praktikus, ha épp’ egy fórumra regisztrálnánk, letöltenénk valahonnan, stb, a regisztrációnkat visszaigazoló mail-t megkapjuk az igazi címünkre, be tudunk jelentkezni a benne található kóddal, de a külvilág felé nem publikáljuk a valódi elérhetőségünket, így kevesebb spam fog érkezni a postaládánkba.

Nna, gondoltam kicsit a saját céljaimra használom az egyik ilyen szolgáltatást, generáltam egy mailcímet, megadtam az ESET vonatkozó oldalán, mire az arcomba vágta ezt az üzenetet:

Ejjejj, bukta van!

Ezután persze jött az agyalás, hogy mivel lehetne ezt megkerülni… Ne tessék túl bonyolult hekkelgetésre gondolni, a trükk mindössze annyi, hogy az ESET-nél nem voltak felkészülve minden ilyen szolgáltatás kivédésére (lista róluk itt), így a nincsmail.hu-ét minden gond nélkül elfogadta:

Tanulság? Akad. Egyrészt: az a cég, amelyik nem szűri ki az ügyeskedőket, az számíthat arra, hogy ki is lesz ez a hanyagsága használva annak rendje és módja szerint. Ezzel az áthidaló megoldással nem sértettem meg semmilyen törvényt, mégis egy újabb hónapig ingyen fog menni a gépen a Smart Security, nem kellett crackelnem, warezolnom. Másrészt viszont persze felfogható úgy is, hogy hogyan lehetek ilyen kis rohadék, hogy kibúvókkal játszom át a rendszert ahelyett, hogy megvenném az – amúgy remek – programot. 17000 forint egy évre valóban nem sok, de egyben már nagyon régen volt ennyi pénzem, amit bármire költhetek (és mindez úgy áll fenn, hogy a baráti körömből jelenleg én keresek talán a legtöbbet…), és ha egyszer megoldható így, akkor nem fogok spórolni hónapokig a fizetős licenszre.

Remélem, hogy nem az jött le nektek, hogy micsoda kis görény vagyok, hanem a post információtartalmára is koncentráltok: az ideiglenes mailcímek használata igen praktikus, és ha próbaváltozatra van szükségetek, akkor akár így is megoldhatjátok

A most bemutatásra kerülő hasznos kis tool – hogy meglegyen a napi modoros kifejezés a blogon – kiállta az idő próbáját. Ezalatt azt értem, hogy a gép újrahúzása után pár héttel néhány napja újra szükségem lett rá, hogy segítségével kibogozzam a vinyómon burjánzó képfile-ok által alkotott őskáoszt. Nagyon okos, hasznos, és ráadásul ingyenes is, nagyban megkönnyíti a fotóink rendezését, ráadásul nem is nagyon tudok olyan programról, amivel ugyanezt meg tudnánk csinálni.

A viszonylag ronda kezelőfelület zseniális algoritmust rejt: a program egy megadott mapparendszer összes képfile-ját összehasonlítja, és megkeresi nekünk az egyforma képeket! Nem, nem a filenév, hanem a képek tartalma alapján dolgozik, és a bal oldali függőleges sávban szépen kilistázza őket egyezés szerint:

Miután megkaptuk ezt a kimenetet már csak meg kell jelölnünk, hogy a duplikált file-ok közül melyikekre nincs szükségünk, majd az ‘Actions’ menüponton belül található törléssel máris eltávolíthatjuk őket az eredeti mappájukból.

Mondanom se kell, hogy mennyire hasznos lehet ez a kis tool olyan szituációkban, amikor mondjuk “sikerült” többször letölteni a kameráról ugyanazokat a képeket, és hemzsegnek ugyanazok a fotók a vinyón, csak éppen más mappákban és/vagy más filenevekkel. A program támogatja a többmagos procikat, a legelterjedtebb fileformátumokat, be lehet állítani neki szigorúságot (azaz, hogy mennyire eltérő képeket nyilvánítson egyformának), egy kattintással kijelöltethetjük vele a törlendő képeket, stb, stb.

Gyors, praktikus, és fully free, használjátok egészséggel!

Letölthető innen.

A bookmarkleteknek nevezett elmés kis javascript-ekről már többször volt szó az oldalon, és már többször említettem, hogy mennyire zseniálisnak tartom őket (nem lassítják a böngészőt, mint a plugin-ek, egyszerűen használhatóak stb.). Most egy olyan oldalt szeretnék bemutatni, amely segítségével elegáns lenyíló menübe rendezhetőek ezek a kis okosságok, így nem foglalnak annyi helyet a könyvjelzősávon.

Nézzük a gyakorlatban! A céges gépem könyvjelzősávján most elég sok ilyen kis tool figyel, van amelyikkel egy kattintással megoszthatok a Google Reader-ben, van amelyikkel egyből fel tudok iratkozni bármilyen RSS feed-re, és még sok egyéb okosság. Jelenleg ennyi helyet foglalnak:

Most jön a trükk: az oldalt behozva kapunk egy pofonegyszerű felületet, ahol szépen megadhatjuk az egyesített bookmarklet-ünk forrásait:

Az első pontnál megadjuk a jövőben használatos nevét (lehet ugyanaz, ami eddig volt), és a linkjét, amit akár az eszköztárról drag&drop-pal is odahúzhatunk.

A második pontban általában érdemes a második rádiógombot kijelölni, hacsak nem akarunk bookmarklet-ekből álló műveletsorozatokat (batchjob-okat) létrehozni. Itt van lehetőségünk kiválasztani azt is, hogy a lenyíló menünk a képernyő melyik részén jelenjen meg, és hogy bezáródjon-e, miután rákattintottunk egy elemére, vagy sem.

A harmadik lépésben adunk neki egy szép nevet, majd a Result-ból megfogjuk a kész bookmarkletet, felhúzzuk a könyvjelzősávra, töröljük a többit, és örülünk a hirtelen felszabadult hatalmas mennyiségű helynek!

Az oldal ezen a linken érhető el.

A néhány napja elzokogott sirámaim ellenére mégiscsak elért a végzet a Team Fortress 2-vel kapcsolatban: félretéve a Fallout 3-at(!!!) szabadidőm nagy részét azzal töltöm, hogy pörgő minigunnal rohamozzak, lángszóróval próbáljam megakadályozni az ellenséges csapatot attól, hogy betolják a csapatom bázisára a bombákkal megrakott vasúti kiskocsit (zseniális játékmód, és még sehol nem találkoztam vele, szóval újabb pirospontot könyvelhetnek el a Valve-os arcok), vagy épp’ a kémmel próbáljak meg sunyi módon nyakszirten szúrni mindenkit akit érek -- mondanom se kell, hogy mérsékelt sikerrel. Hatalmas ösztönzőerő a játékban a -- már szintén említett -- ún. achievement-rendszer, amelynek az a lényege, hogy egy előre meghatározott körülmény teljesítésekor a Steam-es profilodba bekerül, hogy te ezt az adott akármit már véghezvitted. Mutatok egy példát, hogy egyszerűbb legyen megérteni:

Ezt akkor kaptam, amikor sikerült 5 ellenfelet lángba borítanom 30 másodperc alatt, de van olyan, ami azért jár, ha sikerül elérned kémként, hogy az ellenfél orvosa gyógyítson (erről még lesz szó később), stb.

Ma akadtam rá egy olyan oldalra, ahol jópár kamu achievement sorakozik, amelyeket jó humorú játékosok csináltak. Íme néhány, amihez nem szükséges a game mélyebb szintű ismerete:

Hipochonder: folyamatosan hívni az orvost, amikor kutya bajod.

Hidegzuhany: lelövetni magad, miközben hiába próbálsz meg lángszórózni a víz alatt

Hall… alaki..gy…szélek?: Megvenni a legolcsóbb mikrofont, hogy utána senki ne értse amit beszélsz játék közben

Birka: 120 másodpercig kövess olyan csapattársat, aki rossz irányba megy

Darwin Bosszúja: katonaként megpróbálni rocket jumpolni 40, vagy annál kevesebb HP-val

És végül a kedvencem:

Csak hogy tudd: halott vagyok: megpróbálni megcsinálni a ‘Csak hogy tudd: kém vagyok’ című videóban látható trükköt, és elcseszni

A szóban forgó videó amúgy arról szól, hogy kémként -- felöltve a másik csapat valamelyik tagjának kinézetét -- az úriember először felgyógyíttatja magát az ellenfél orvosával, majd utána elegánsan tarkón szúrja:

További vicces achievementek itt találhatóak.

Itt lehet további gyöngyszemek után kutakodni.

Találtam egy oldalt, ahol egy rendkívül professzionális algoritmus segítségével legeneráltathatjuk a leendő gyermekünk arcvonásait. Állítólag rendkívül fejlett az egész eljárás, mivel ahelyett, hogy “csak” egymásra maszkolná a két szülő arcképét, rádobna egy kis morph-ot, meg némi előre legyártott gyerekszerű arcvonást ez teljesen új arcot generál minden alkalommal. Na ez szerintem bőven kimeríti a süket marketing bullshit fogalmát, mivel ha valóban mindig a semmiből teremtené a kölkök kis pofikáját néha azért becsúszna egy-egy szörnyszülött is Nos, erről szó sincs, nézzétek meg, milyen helyre kis kölkünk lenne Marilyn Manson-nal:

Persze van lehetőség a valódi partnerünk képét is feltölteni, de ha igazán ki akarjuk használni a lehetőségeket a weboldalon celebek tucatjaival hozhatunk össze egy közös gyereket… mi ez, ha nem beteg?

Tegyük félre a hülyéskedést, és használjuk az oldalt rendeltetése szerint:

Mint látható, az oldal rendkívül praktikus, és a benne rejlő lehetőségek határtalanok -- piszkos fantáziájúak előnyben Tessék nekiállni gyerekeket gyártani ezen a linken!

Lássátok kivel van dolgotok még háttérzenét is prezentálok hozzá:

UPDATE:

Sztiv kollega alkotását muszáj közkinccsé tennem, íme Kiszel “Queen of the Szemöldök’s” Tünci, és Benkő “Majomcsapda” Dániel szerelemgyereke:

Az ötleten felbuzdulva úgy döntöttem, hogy versenyt hirdetek: tessék megtippelni, hogy melyik két híres magyar celeb fiktív ivadéka található a következő képen:

Annyit segítek, hogy snassz módon egy nő és egy férfi volt beállítva a generátornak, és kettőjük IQ-ja összeadva már több, mint egy átlagos kavicsnak!

UPDATE2:

nem sikerült kitalálni a legutolsó gyerek szüleit, pedig komolyan mondom, hogy még hasonlít is rájuk (főleg az apjára)! Íme a megfejtés:
Tovább is van… »

Mivel a legtöbb ember csak csodálkozik, akinek elmondom, hogy a Google minden adatot eltárol, amit a használata során az ember megoszt vele (persze csak ha be van jelentkezve), így következzék egy kis villámtréning:

Első lépés:

a google.com kezdőoldalán jobb felső sarokban katt oda:

Második lépés:

adja magát, katt a linkre:

Harmadik lépés:

adjuk meg újra a fiókunk jelszavát (biztonsági óvintézkedés, mivel ezek elég privát adatok)

Negyedik lépés:

döbbenjünk le, hogy mennyi mindent meg tudunk nézni, köztük a Gmail-es statjainkat, a Youtube-os aktivitásunkat, a Picasa-albumainkat, a Buzz-os dolgainkat, és – legfőképpen – hogy mikre kerestünk rá a Google-ben akár évekre visszamenőleg is!

UPDATE:

a keresési előzményeket pl. itt találjuk:

Ha nincs ilyen menüpont annak az lehet az oka, hogy eddig le volt tiltva a funkció, viszont akárhogy kerestem ilyen opciót nem találtam, csak a fent megjelölt ‘Web’ linken belül volt egy Szünet/Folytatás opció az oldalsávon, amivel ki/be lehet kapcsolni a naplózást.

A végére még egy érdekesség: nekem például így néz ki a 2009 január végi keresési listám: