Ráktalicska

… hogy görbíti a teret…

Ezt már szívesebben írom meg

Posted by JonC On szeptember - 8 - 2016 2 hozzászólás

Drága barátaim, híveim, tesók! Örömmel jelenthetem be hogy az előző postban leírt leginkább rinyálásnak nevezhető förmedvény nem valószínű hogy a blog alaphangulatát fogja képezni a jövőben. Ennek legfőbb oka hogy az én alaphangulatom is sokat változott azóta hogy azokat a kora augusztusi sorokat lepötyögtem, és neeem, nem azért mert becsajoztam volna (pedig adta magát az indok, mi?) – pontosabban nem úgy és nem annyira hogy azt becsajozásnak nevezhessük füllentés nélkül.
Történt ugyanis hogy néhány kanyart követően fizikai valójában is szembekerültem egy nősténnyel pár hete, akit két randi és többszázezer legépelt karakter után saját elhatározásból elvesztettem. Jelen állapotomat talán a boldog magányként tudnám aposztrofálni bár ennek teljes megélésében néha meg-megzavar a belém nyilalló szar érzés miszerint mégiscsak jó lenne valakivel összebújva aludni, de ilyenkor csak tolok egy kis Killing Floor 2-t és megnyugszom. Sokat segít továbbá a heti három kettlebell-edzés és a mellé társuló 80-100 km tekerés, melyeknek hála átélhetem milyen másokkal együtt nyögni és izzadni – milyen kár, hogy a nagy részük faszi, és a ruháink is rajtunk maradnak az aktus közben (ez nem azt jelenti hogy úgy jó lenne az edzés ha a ruhák lekerülnének miközben mindenki faszi, remélem nincs félreértés). Ami viszont marhára tetszik, hogy a nyáron megejtett 1500 km (sacc) biciklizés, az edzés és a kicsit tudatosabb táplálkozás (kenyeret hónapok óta alig eszem pl.) lassacskán meghozza a gyümölcsét: hasam még akad, de erőteljesen rajta vagyok a teljes eltüntetésén (a héten röhögve vettem észre hogy megint tudom hullámoztatni mint a hastáncosnők – ez legutoljára huszonpárévesen ment), és lassan de biztosan kezdenek fejlődni az izmaim is. Mivel sikerült ráéreznem miért is szeretik emberek ezt csinálni (edzés után olyan mintha be lennék rúgva, röhögök mindenen – endorfin és adrenalin ftw!), ezért komoly eséllyel nem is fogom egyhamar abbahagyni, bár tény hogy biciklizni kevesebbet van időm cserébe. Sebaj, úgyis jön a rossz idő, télen legalább az edzés formában fog tartani, az is valami.
Emellett nagy boldogság az életemben az is, hogy hosszú-hosszú évek után végre anyagi biztonságban érzem magam (három hónapja váltottam munkahelyet aminek elég sok köze volt ennek eléréséhez), ennek örömére be is vásároltam karórákból, mert rájöttem hogy rájuk vagyok fixálódva. Na nem Rolex meg Police cuccokra tessék gondolni, bár az egyik egy olcsóbb Seiko, a többi viszont okosóra, mert érdekel a téma rendesen hogy mit tudhat egy ilyen. Annyira jó, hogy legalább az anyagiakon nem kell végre aggódnom, bár cserébe feladtam a kényelmes kis fehérvári életemet – na bumm.
Az előbb csak átsiklottam a csajon, akivel találkozgattam, de most kicsit részletesebben is kifejtem mi volt a stájsz: az volt hogy Tinderen matcholtunk (tetszettünk egymásnak), én ráírtam, napokig alig írt, a korábbi tapasztalataimból kiindulva le is tettem az egészről, ámde egyszer egy balatoni szombat éjszaka (barátaim nyaralójában iszogattunk meg társasoztunk, a nyár egyik legjobb estéje volt) elkezdett írni. Sokat. Sőt. Kedves volt, és érdeklődő. Ahogy mondani szokás szó szót követett, le is egyeztettünk egy személyes találkozót (mintha valami biztosítási ügynök lennék brr), ami szintén jól sikerült (szerintem), vodkanarancsozgattunk a Fröccsterasszal szemben egy padon, és nagyon sok mindenbe beavatott az életéből. Ugyan ez kicsit megterhelő volt de alapvetően jó benyomást tettünk egymásra na. Aztán utána még egy hét chat, épült-szépült az intimitás, én meg kezdtem magam úgy érezni mint egy utolsó fasz ugyanis elkezdtem félteni a keserűséggel-fájdalommal kivívott szabadságomat (lásd előző post ugye). Szegény meg kezdte tényleg komolyan venni az egészet, én meg kezdtem magam egyre nagyobb gecinek érezni, úgyhogy kemény két hét ismerkedés után végül megpróbáltam elmondani neki, hogy én értem hogy ő már fix kapcsolatot keres (egy évig volt egyedül), de én meg nem, úgyhogy nem lenne túl fair (eddig sem volt az) ha abban a hitben tartanám hogy mi járni fogunk csak azért hogy megfektethessem. Nem mondanám hogy jól viselte, és nekem is sokszor eszembe jut az egész (ő is, a helyzet is), továbbra is fasznak érzem magam azért hogy én lettem az újabb seggfej faszi az életében aki csak játszott vele – mentségemre legyen szólva hogy legalább nem csináltam sokáig ezt. Szóval még mindig nincs kivel összebújnom de legalább oda megyek és akkor amikor csak én akarom – bár nem látom előre a jövőt, de esélyes hogy ez egy értékes időszaka lesz az életemnek.
Aztán a tekerés: keveset írtam róla pedig megérdemelne a téma akár egy külön postot is. Annyi élményem és sztorim volt a nyáron abból adódóan hogy nem otthon ültem, hogy azt megírni is nehéz lenne, de volt pár kiemelkedő közülük. A legnagyobb fless talán az volt, ami miatt órát kellett vennem most: még júliusban pont EFOTT volt Velencén, én meg a környékén kódorogtam biciklivel, ugyanis meló után célom volt letekerni egy nyolcvanast. A könnyebb megértés kedvéért itt az útvonal amit akkor megtettem:

2016-09-08-14_08_38

Szóval elindultam olyan hat óra felé, közben megbeszéltem Tamás haverommal hogy odanézek hozzájuk a fesztiválra, megiszunk a parkolóban egy sört aztán én megyek haza Fehérvárra mert másnap meló. Ember tervez, Isten végez ugye: épp’ egy Zichyújfalu nevű település előtt jártam kint a prérin amikor láttam hogy az a kurva nagy vihar ami a Balaton felől érkezik (és később el is mosta a fesztivált) egyre közelebb nyomul hozzám, egyre fenyegetőbben csapkodja villámokkal a láthatárt. Mivel kezdett elkapni a halálfélelem (a gépem volt az egyetlen fémből készült tárgy közel s távol, nem örültem volna egy villámcsapásnak), ezért sietősre fogtam a tempót. Az első cseppek után még a telefont is rakhattam el a kormányra szerelt tartójából, úgyhogy azt se tudtam merre van a hazavezető út. Azért az előbb említett faluba még betaláltam, ámde a hirtelen beállt sötétség és a szakadó eső kombója arra késztetett hogy keressek egy beállót, ahol legalább a telefont meg tudom nézni, és infót tudok szerezni merre van Fehérvár. A fő utcáról egy vasútállomás balra táblánál lehajtottam gondolván ahol vasút van ott peron is van, azon meg általában van tető – eddig jutottam a gondolatmenetben amikor kétszáz méter megtétele után vallásos élményben volt részem: jobbra a mellékutca mellékutcájában egy kivilágított épületet pillantottam meg: egy kocsmát. Egy nyitva levő kocsmát! Mintha egy pillanatra a felhők közül egy fénycsóva is rávilágított volna, talán fanfárok is harsantak – de ebben nem vagyok teljesen biztos. Ami tuti, hogy egyből bevágtam jobbra, majd a hatalmas napernyő alatt kártyázó helyiek nagy meglepetésére lekászálódtam a bicikliről – szarrá ázva, biciklisnadrágban, sisakkal a fejemen ahogy illik. Köszöntem nekik illedelmesen, majd bevonultam egy sörért. Kiültem melléjük de aztán amikor igazán nekiveselkedett az eső és már attól kellett félni hogy a szél elviszi az ernyőt akkor testületileg bevonultunk az épületbe: az összeszokott kocsmaközönség és én, a városi hülyegyerek a biciklisnadrágjában. Bent aztán persze én is téma voltam: egy engem csak a Macskajajból az öreg cigányvajdára emlékeztető fószer kifaggatott hogy mi járatban vagyok, aztán amikor mondtam neki hogy csak egy kört akartam tenni, és visszajutni Fehérvárra amikor elkapott a vihar, akkor láttam hogy kattognak a kerekek rendesen, ugyanis sehogy se fért a fejébe hogy mi értelme van az ilyesminek. Gondolom feléjük a bicikli arra való hogy elguruljunk a boltba meg haza. Egy darabig kedélyesen elbeszélgettünk (betársult egy a legszebb éveit már maga mögött hagyó nő is, ő is kérdezett értelmeseket), megpróbált eladni nekem egy biciklit, aztán amikor csillapodott a vihar újra útra keltem. Ez utóbb marha nagy hülyeségnek bizonyult, ugyanis Zichyújfalu és Gárdony között még kétszer vert el mocskosul az eső, de olyan szinten hogy a nagynéha szembejövő autók lámpáinak fényében látszott ahogy hullámokban veri az aszfaltot az özönvízszerűen zuhogó vízfüggöny. Valahol itt ázhatott el úgy a karórám hogy megadta magát a készítőinek, de persze nem ez volt a legnagyobb gondom akkor éppen. Gárdonyban még átvágtam egy második Velencei-tavon (a csapadékvíz-elvezetésen van még mit csiszolni arrafelé), majd nagy nehezen visszajutottam Fehérvárra. Ott még megtisztelt egy buszsofőr egy háromméteres vízfallal, de már csak röhögtem, ugyanis képtelen lettem volna annál jobban elázni amennyire akkor már el voltam. A mérleg végül egy életreszóló élmény, egy tönkrement gagyi kínai óra, és egy enyhe megfázás volt – a telefonom túlélte a kalandot (legalábbis azt még, utána kicsit összetörtem, meg elhagytam Veréb-fesztiválon).
Szóval biciklizni élmény, biciklizni fasza, meg le lehet döbbenteni a haverokat az olyan mondatokkal hogy “ja, hétvégén letekertem Pápára meg vissza” (ez laza 210 km). És amúgy meg igenis el lehet kezdeni egyszerűbb felszereléssel is, a lényeg a kitartás. Még én sem vettem normális országúti gépet, de lehet hogy ez amúgy is jövőre csúszik – egyelőre a kettlebell a prioritás és az izomfejlesztés.
A legközelebb talán elmesélem azt is hogy hogyan változott meg a kockulással a viszonyom, de mára ennyi elég is lesz helyzetjelentésnek. Megvagyok, jól vagyok. Legyetek ti is jól, az nem egy rossz dolog, hanem egész jó. Csók.

HCE-finalcoverSteven Wilson – Hand. Cannot. Erase. (2015)

Fejben fogalmazom egy ideje a felvezetőszövegét ennek a postnak, csak nagyon nehéz nem közhelyesnek, és elcsépeltnek hatni ilyenkor. Olyan kifejezések jutnak eszembe, hogy “mestermű”, meg “korának egyik legnagyobb zenésze”, hogy a “instant classic”-ról ne is beszéljünk. Pedig ez a lemez már most klasszikus – olyasféle érzés hallgatni, mint amilyen anno 1967-ben lehetett először belekóstolni a Beatles “Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band”-jába: érzed, hogy valami nagy dolognak vagy tanúja. Persze majd az utókor eldönti, de ha van igazság akkor Steven Wilson munkássága valami több reflektorból megvilágított díszes emelvényen fog helyet kapni a Rock Örök Múzeumában. Azt írta a Visions nevű német zenei magazin, hogy ez az album a Facebook-generáció The Wall-ja. Én ezt az analógiát nem érzem teljesen pontosnak (közel sem játszik annyi fiatal életében központi szerepet a gitáralapú zene, mint azokban az időkben), de azzal kiegyezek, hogy Steven Wilson napjaink Roger Waters-e. Ami azé’ nem olyan rossz kis titulus szerintem.

Na de térjünk rá az új lemezre, amely a Hand. Cannot. Erase. nevet kapta. Általánosságban elmondható, hogy az album kicsit emészthetőbb mint az előző (“The Raven That Refused to Sing (And Other Stories)”), több rajta a szinte már-már rádióbarátnak is nevezhető tétel (főleg ha viszonyítunk az előző fúziós jazzet progresszív rock-kal keverő számaihoz), ami szerintem jót is tett neki. Valahogy kevésbé érződik hangszeres maszturbációnak, mint néhány régebbi Wilson-album, ha az összképet tekintjük (hangszeres maszturbáció nálam az, amikor egy szám mintha nem is akarna szólni másról, mint hogy a zenészek mennyire rohadt technikásak, és ezt csak 10 percnél hosszabb terjedelemben sok-sok szólóval megtűzdelve tudják kifejezni. Persze minek hallgatok progrock-ot, ha ez zavar, mi?). Ennek ellenére néha elkapott ez az érzés, de szerencsére kis mértékben, és az összképet nem súlyosan rontó formában.

Fogalmam sincs hogyan kell helyesen lemezbemutató cikket írni, úgyhogy következzék a tracklist – mindegyik számról írok majd pár gondolatot, aztán meglátjuk hogy sikerül:

Tovább is van… »

Lejárati randi

Posted by JonC On június - 18 - 2014 ADD COMMENTS

Ugyan a Team Fortress 2-vel már kb. évek óta nem játszottam (megindokolhatatlan hogy miért nem, fasza cucc) a vele kapcsolatos videókat azért még szeretem. Amióta a Source Film Maker boldog-boldogtalannak rendelkezésére áll a Youtube-on igazi gyöngyszemekbe is belefuthat az ember, amelyeket a jó öreg Source-motor segítségével álmodtak meg lelkes amatőrök. A Valve tavaly versenyt is hirdetett, amelyre ezzel az – amúgy rohadt bonyolult – programmal készült kisfilmekkel lehetett nevezni.

Persze ha profi cuccot szeretnénk látni, akkor még mindig a Valve a nyerő – persze fura is lenne, ha nem lenne az, elvégre ők fejlesztették az egészet. Legújabb eresztésük egy a Team Fortress 2-höz hamarosan érkező naaagy update-et hivatott reklámozni. Filmünkben a Scout próbálja elcsábítani Mrs. Pauling-ot, aki nem mellesleg az Adminsztrátorként emlegetett főnöknő hűséges jobbkeze és mindenese. Nekem annyira tetszett ez a szűk 15 perces szösszenet, hogy nem voltam rest csinálni hozzá egy kis feliratozást. Fogyasszátok szeretettel:

Egy feltételezett házaspár, Ludmilla és Nyikolaj (vagy Anatolij) Tokov is eltűntek. Létezésük bizonyítékául egy, az eget rádióantennákkal kémlelő olasz testvérpár Torre Bertben rögzített felvételét szokták példaként felhozni. Az antennákkal befogták egy, a Föld körül keringő jármű adását, melyben egy kétségbeesett és összezavarodott női hangot lehet hallani orosz nyelven beszélve, aki képtelen volt visszatérni a Föld légkörébe. A hangot tulajdonítják Ludmillának, noha a neve sehol sincs megemlítve.

/A Wikipédia Elveszett kozmonauták című cikkéből/

A Képzelt Város nevű, szívem csücskét régóta bitorló zenekar soron következő, harmadik nagylemeze a fenti történet szereplőire emlékezve kapta az Anatolij címet. A történet van elég misztikus, és hátborzongató ahhoz, hogy meglóduljon az ember fantáziája ha belegondol milyen is lehet kint sodródni remény nélkül egyre fogyó oxigénnel (apropó, Gravitációt látta valaki? Jó az?). Ugyan a kiindulási alap, miszerint a lemez hangulatát egy halálraítélt, ki tudja azóta hol, melyik csillagködben úszó asztronautapár adja meglehetősen torokszorító, klausztrofób benyomást sejtet, de ez szerencsére nem igaz: némelyik szám igazán lélekemelő, és grandiózus – olyan, amilyennek egy filmzenének kellene lennie a jelenetben, amikor az idegen bolygó mögött felkel egy számunkra ismeretlen Nap, és szórni kezdi a fényét a sötétbe.
Ami miatt még érdekes a lemez, hogy ezen debütál az Oláh Gergőt váltó Kovács Ákos, akinek énekesi karrierjében az előző állomás a – bevallom számomra ismeretlen –  marionett ID nevű zenekar volt. Mivel az első két lemez számomra szövegileg volt inkább meghatározó (“pilóta lettem, a gépem felhők fölé száll, ha jól dobom” és társai), ezért kíváncsian vártam milyen irányba viszi el az összképet az új énekes személye. Ugyan még csak kétszer hallgattam végig (abban viszont biztos vagyok, hogy hetekig állandó résztvevője lesz a mindennapjaimnak, ahogy az előző albumok is), de az első benyomásaim alapján szerintem énekhangot, tudást tekintve teljesen rendben van a srác, viszont – egyelőre még – nem hallottam olyan emblematikus, akár tetoválásért/Coelho-s stílusú napnyugtás-idézetes képekért kiáltó versszakokat, amelyek Gergőnél jelen voltak. Ennek ellenére (vagy talán épp’ ezért, ha a vérfrissítéssel járó újszerű hangulatot nézzük) a lemez kiváló, tele katartikus, filmzenei hangulatú betétekkel. Talán a vonósok háttérbe szorulása az, amiért még kicsit fáj a szívem, cserébe viszont jóval könnyebben emészthető zenét kapunk jóval kevésbé bonyolult ritmusképletekkel.

A lemez ingyen tölthető innen – vigyázat, csak október 30.-ig!

UPDATE: majd elfelejtettem: aki van olyan szerencsés, és a naffaluban lakik, az jövő héten szerdán (tehát 30.-án, nahát!) az A38-on élőben is meghallgathatja az albumot, akkor és ott fogják ugyanis bemutatni! Facebook event link.

Beágyazás a Facebook-ról

Posted by JonC On augusztus - 22 - 2013 2 hozzászólás

Vajon a középre rendezéshez emelt díjas SMS-t kell küldeni a WordPress-nek? Esetleg értenem kéne a PHP-hoz meg a CSS-hez?! 🙂

És működik, és működik! Ez egyrészt fantasztikus, nagyban hozzájárul az emberiség fejlődéséhez, másrészt viszont újabb lehetőséget nyit arra, hogy ha netán bekövetkezik az elképzelhetetlen, és lerohad a mindenki által imádott közösségi oldal, akkor büdös nagy error message-eket kelljen más oldalakon is bámulni. Persze ez az élmény már most is adott nálam is, elég csak a lájkra buzdító opciókra gondolni.

No mindegy, végre egy újabb felesleges funkció (legalábbis számomra, biztos lesznek akik többet fogják használni). Amúgy micsoda bejegyzésception lehet már ez azoknak, akik kiváló ízlésről téve tanúbizonyságot már lájkolták a blog Facebook-oldalát, és most egy blogbejegyzésben láthatják újra a Facebook-os postomat?! Még jó hogy nem nyitottam véletlenül egy féregjáratot, ami beszippantja a teret, az időt, és a kontinuumot is.

Most is csak egy kurva screenshotra futotta, sajnálom (annyit azért megjegyzek, hogy ha legközelebb találkozok egy lengyellel a vendégem lesz egy sörre):

2013-02-21_00003

Hősünk a Zámbó Jimmy emlékére rendezett virrasztáson

Mutálódik a Left for Dead 2 – EMS!

Posted by JonC On február - 13 - 2013 ADD COMMENTS

c4m1_milltown_a0020

Build landmines :nyálat csorgat:

A Left for Dead 2 alapvetően egy nagyon fasza játék (akit érdekelnek a részletek az itt keresgéljen), ámde a zombik csapkodása, a folyamatos hentelés meg-megszakítva néha egy-egy kapcsoló átbillentésével egy idő után akár unalmassá is válhat (bár ezt megcáfolandó van olyan ismerősöm Steam-en aki csak ezzel játszik, és közelebb jár játékórák számában az ezerhez mint az ötszázhoz). Talán érezhették ezt a Valve-nél is: először beizzították a játék alá a Workshop-ot (aminek hála egy kattintással installálhatunk a játékunkba újabb pályákat, fegyver- és karakterkinézeteket, stb.), ámde most újabb lépést tettek affelé, hogy a modderek szétcincálhassák az alapvető mechanizmusokat is, és bejelentették az Expanded Mutation System néven futó programozási platformot. A dolog lényege az, hogy az eddigiekkel ellentétben ezentúl már scriptelési lehetőséget is kapnak a programozó hajlamú playerek, melyek segítségével komplexebb teljesítendő feladatokat kreálhatnak a mapjeikhez, de akár teljesen új játékmodokat is alkothatnak! Erre hozza példának a Valve a Holdout nevű változtatást, amely afféle tower defense játékká alakítja az alapötletet: barrikádok felhúzásával alakíthatunk ki védhető területeket magunk, és társaink számára, majd meg kell próbálnunk túlélni a túlerőben ránk zúduló zombik áradatát (hasonlóképpen az alapjáték Survival módjához).

A kezdeményezés nagyon ígéretesnek tűnik (egyelőre még bétateszt fázisban leledzik), megfelelő kezekben akár teljesen új játékélményt kínáló modok kreálását sem tartom kizártnak. Meglátjuk mi lesz belőle.

– Kedves gyerekek! Gyűljetek gyorsan körém, el kell meséljek nektek valami nagyon fontosat! Mindenki itt van? Józsikának szóljatok már, hogy jöjjön ahelyett hogy a bögyörőjét nyüszteti a szobájában! No. Most hogy végre mindenki rám figyel elmondom nektek, hogy miért szeretem a környezetet, amit a PC biztosít a játékhoz. Emlékeztek, amikor Ernőéknél láttátok azt az XBox-ot? Csak bedobtuk neki a DVD-t, és már meg is jelent a játék, lehetett ezerrel cucorgatni a kontrollert, meg ugrálni hülyegyerek módjára a Kinect-es táncos okosságra. Na de. Na de! Most jön a csavar! Mi a helyzet, ha esetleg ennél többre vágysz, és esetleg neadjisten alkotnál valamit ahelyett, hogy – mint valami TV-re gyógyult zombi – csak kapd az arcodba a kész produktumot? Alkalmas a kontroller a grafikai munkákra? Lehet Kinect-tel programozni? Ugye hogy nem. Nos, ezért imádom a PC-t, mint játékplatformot – mondta a nagypapa, majd egyik pillanatról a másikba álomba szenderült, ágyéka táján pedig egy folt kezdett el terjengeni.

A fenti bevezetőben szereplő gondolatok aközben kristályosodtak ki bennem, amíg egy majdnem egy órás gameplay-t bámultam majdhogynem leesett állal. Ez nem sűrűn esik meg velem (mármint hogy gameplay-t nézzek csodálattal végig, pláne nem ilyen hosszút), de ez a videó különleges volt, ugyanis olyan projectről szólt, ami még PC-s körökben is ritka: egy újrafeldolgozás újrafeldolgozása volt a témája, ami ráadásul kurva jól is sikerült! Kifejtem mert ez így még elég talányos: adva vagyon a Black Mesa (Source), amit még ősszel agyba-főbe dicsértem, mert megérdemli. Igenám, de közben kiderült, hogy a készítői nem csak a játék végi Xen bolygón mászkálást “felejtették ki” a játékból, hanem bizony egy-két mapet is megcsonkítottak – valószínűleg az időhiány miatt. Ez annyira szúrta egy TextFAMGUY1 néven futó szent őrültnek a szemét, hogy úgy döntött megcsinálja a kimaradt részeket, amelyeket ráadásul úgy integrált az alapprogramba, hogy észre sem veszed a váltást sem amikor eléred, sem amikor elhagyod a bővített területeket! Ha még így sem teljesen világos, akkor megközelítem más oldalról a dolgot: a csávó egy klasszikus játék felújítását korrigálta, sőt egy esetben még a felújítást is felújította (a kocsiborogató szörnyes részt dolgozta át csöppet), úgyhogy kezd az egész átmenni egy remake loop-ba. A pláne az, hogy ez még csak a Surface Tension című pálya korrekciója, de tervbe van véve még egy (az On a Rail lesz az), és ha azt is hasonló minőségben valósítja meg, akkor az nagy boldogságot fog eredményezni az én lelkemben.

Az említett gameplay alant, annyit azért hozzátennék, hogy lehetőség szerint inkább szedjük le, és toljuk végig a map-et amiről készült, és csak utána nézzük meg, különben nem biztos hogy lesz kedvünk újra végigjárni a már látott helyszíneket:

Ami nagyon tetszett a videóban az az, hogy folyamatosan kommentálja hogy mit miért alakított át az eredeti 97-es játékhoz képest, sőt minden helyszínről van “korabeli” gameplay is, hogy ledöbbenhessünk mennyivel részletgazdagabb az új verzió. Persze nem csak grafikai fejlődésről beszélhetünk, ugyanis helyenként a helyszínek áttervezése az ésszerűbb, reálisabb helyszínek kialakítását szolgálta (jó példa rá a csővezeték a létrával a belsejében, a videóban itt kezdődik a bemutatása). Nagyon tetszik a srác hozzáállása, a mindenre kiterjedő figyelme, amivel az apró részletekig próbálta elérni a lehető legteljesebb realizmust, amit csak az alapanyag kínálni tud (mondjuk mi a faszt keresnek robbanós ládák a tetőn?).

Ha még nem toltad végig a Black Mesa (Source)-ot, akkor javaslom, hogy várd meg amíg végez mindkét kiegészítő pályájával (remélhetőleg nem fog évekig tartani a második legyártása), és csak azokkal együtt állj neki. Ha türelmetlen vagy, vagy már átküzdötted magad rajta egyszer, akkor is érdemes feltelepíteni ezt a plusz cuccot, és megnézni élőben (a New game-ben választhatsz a már végigvitt epizódok közül). Tölthető innen.

Fórumlinkek:

Plants vs. Zombies ingyen!

Posted by JonC On október - 8 - 2012 ADD COMMENTS

Bizony, újabb közszolg. post következik, ismételten relatíve rövid lére eresztve: van ugye a Halloween, ami főleg Amerikában nagy ünnep, ott is főleg a kiskölköknek. Namármost ezek a kicsiny tündérkék alapvetően jó nagy segget növesztettek rövidke életük során, amit a gyorséttermi kaják és egyéb magas transzzsírtartalmú ételek mértéktelen fogyasztásának tudhatunk be (nem, a gép előtt üldögélés nem hízlal, dehogyis). A PopCap Games és az ADA (American Dental Association, kb. Amerikai Fogorvosi Szövetség) közös promóciója ezen próbál segíteni, valamint céljuk a szájápolás fontosságára is felhívni a figyelmet (gondolom én). Kitalálták, hogy amikor majd valamelyik kis Jabba csönget, akkor a szokásos magas cukortartalmú fogroncsoló édességek helyett ejtsünk csak egy papírlapot a kis zsírpárnáktól duzzadó mancsába. Eleinte biztos gyanakodva fogja forgatni, mondván nem tűnik ehetőnek, de ha még azelőtt elmagyarázzuk neki, hogy mégis mire való hogy nagy duzzogva nekiállná elfogyasztani, akkor biztos fel fog vidulni a kis pufók arca, ugyanis a lapon található kóddal – most jön a lényeg! – ingyen letöltheti az egyik legaddiktívebb, legszórakoztatóbb casual játékot, a Plants vs. Zombies-t!

No persze nem csak a kis hurkástestű jenki kölköknek áll rendelkezésére a módszer, hanem akár nekünk, testünk és fogaink egészségéért a legnagyobb mértékben felelősséggel bíró felnőtteknek is – már ha valami buzi IP-tiltással nem veszik elejét az efféle mesterkedések egyszerű lebonyolításának itt Magyarországon. Nézzük csak a sztepbájsztepgájdot:

  1. felmegyünk erre a weboldalra
  2. nagy narancssárga “Get coupons” feliratot megabúzáljuk az egerünkkel (van kifestő is, meg mindenféle okosság!)
  3. elmentjük a pdf file-t későbbi felhasználásra (vagy elég ha tudjuk ezt a kódot: PEAH8R)
  4. október 30. és november 10. között újfent ellátogatunk a fentebb említett oldalra
  5. beírjuk a kódot
  6. letöltjük a játékot
  7. ???
  8. PROFIT

Remélem tényleg menni fog Magyarországról is, ha netán mégse akkor biztos rájuk küldöm a Fognyűvő Manót.

UPDATE: sasszemű Nfol-nak hála bebizonyosodott, hogy az ördög mindig az apróbetűs részekben rejlik, ugyanis ott szerepel egy “Valid only in the US.” feliratocska. No sebaj, ha valaki tud egy tuti módszert ennek a megkerülésére (hidemyass.com esetleg?), az megírhatná kommentben.

UPDATE2: valóban van régiókorlátozás, a megoldás a problémára itt található.

Black Mesa (Source) – pajszert a kézbe!

Posted by JonC On szeptember - 19 - 2012 1 COMMENT

Mivel én már vén szar vagyok a huszonkilenc évemmel még emlékszem milyen volt szembesülni a Half-Life-fal annak idején valamikor a múlt évezredben: ha azt mondom hatalmas flash volt, akkor még a közelében sem vagyok a valóságnak. Az Új-Mexikói sivatag alá épített hatalmas kutatókomplexum hangulata, a katonákkal vívott élvezetes tűzharcok (a kis szemetek tényleg elég okosan viselkedtek, állandóan megpróbáltak a hátadba kerülni), és az újszerű történetvezetés mind hozzájárult ahhoz, hogy a játék örök klasszikussá váljon. Persze azóta felnőtt egy generáció, az újnak viszont fogalma sincs arról, hogy mekkora kúlság volt annak idején menekülni az autókat borogató hatméteres szörny elől – egészen eddig, ugyanis múlt hét pénteken bekövetkezett az, amire már én sem számítottam (pedig elég régóta vártam már): egy független csapat megcsinálta a játék minden aspektusát megreformáló újraértelmezését. Így született meg a Black Mesa (leánykori nevén még a “Source” is hozzá volt biggyesztve), amely turbózott grafikával, kibővített látványvilággal, és némileg tweakelt játékmenettel hozza ugyanazt a borzongást, amit annak idején az előd okozott.


 Az új chargerek – a kis tartályok fogynak, ahogy használjuk őket!


 Ez a rész speciel nem rémlik az egyből, mindenesetre sugárzik a profizmustól


 A helyi fogorvosi rendelő


 Lógatott zombi in 3… 2… 1…

Nézzük mit is jelent mindez: a mai szemmel már khm… kopottas grafika immáron kb. a második rész színvonalán csillog, meglátásom szerint minden textúra le lett cserélve újabb, magasabb felbontású verzióra. Persze az efféle mókolás mindig magában hordozza annak a veszélyét, hogy esetleg rá se ismerünk a régi játékra, annyira átdolgozták a színvilágot a fejlesztők, de szerencsére eddig ilyesmit csak nyomokban tapasztaltam. Persze a játék második harmadáról már csak halvány emlékeim vannak tizeniksz évvel ezelőttről, szóval megeshet, hogy az új verzióban a “Questionable Ethics” fejezetben a férfi WC ajtaja halványzöld, míg az eredetiben hófehér volt. Ami a textúráknál jobban befolyásolja a látványvilágot az a rengeteg új részlet: új szobák, csövek, komplett termek, átdolgozott belső- és külső terek, hatalmas képernyők, skicctáblák, és hasonlók garantálják, hogy helyenként elsőre biztosan ne tudjuk beazonosítani hogy most mégis az első rész melyik pályáján vagyunk. Úgy gondolom, hogy csak az igazán elvakult rajongók róhajták fel ezt negatívumnak: eddig csak néha botlottam bele pályatervezési logikátlanságba (két irodarészleg között az átjáró egy hatalmas budi? wtf?), bár azok lehet hogy már az eredetiben is benne voltak. Az új terek igenis sokat segítenek beleélni magunkat abba, hogy most bizony egy veszélyes anyagokkal dolgozó laboratóriumban, vagy esetleg egy lanovka végállomáson tekergünk.


Az elhagyatott metróalagutakban tekergés természetesen nem maradhatott ki


Nnna, így kell kinéznie egy tisztességes kutatólaboratóriumnak!


Apuuu engedj be!


Radioaktív szmötyi mindenhol

Kicsit hekkeltek a harcrendszeren is, bár ne tessék túl komoly változásokra gondolni. A fegyverek ugyanazok, a colt itt is halálos, a hangjaik is tökéletesek, és a katonák ugyanúgy hozzánk basznak egy gránátot, ha a “bebújok a homokzsákok mögé, és ahogy hozzám futnak sorban lelövöm őket” taktikát szeretnénk választani. Más játékokban beválik, itt nem. Ami viszont tetszett, hogy nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy átérezzük: csak azért tudunk életben maradni a kutatókomplexum legtrébb körzeteiben is, mert a H.E.V. ruha megvédi a bababőrünket a ránk fröccsenő ilyenolyan anyagoktól. Például ha megkínálunk pár arctámadót a sorozat emblematikus fegyverével, a pajszerral, akkor bizony annak nyoma marad a kezünkön és magán a fegyveren is, ugyanis jó ideig a lények takonyszínű vérében fogunk pompázni. A remekbeszabott női hangot szerencsére nem herélték ki a játékból, úgyhogy újra hallhatjuk, ahogy közli “Major fracture detected. Automatic medical system engaged. Morphine administered.”. Az ilyen megoldások kiemelik a környezet veszélyes mivoltát, és adnak egy hatalmas pluszt a beleélési faktornak – legutóbb talán a Metro 2033-ban találkoztam ilyesmivel a sérülő-elhasználódó gázmaszkok kapcsán.

A történetvezetésben is eszközöltek pár apró újítást a fejlesztők: például a pajszer megszerzése előtt még részt kell vennünk pár kör fegyvertelen futkározásban, amely során a hogyhogynem odakerült jelzőrakétákkal kell meggyújtanunk a kutatócsoport magából kivetkőzött tagjait. Ez a mellékzönge az eredetiben nem szerepelt, ahogy a jelzőrakéták sem – igazából nem is értem a logikát a föld alatti laboratóriumban tárolt efféle eszközök mögött. A későbbiekben is lesz pár módosítás, de ezekre csak azok fognak felfigyelni, akik vagy nemrég játszottak az első résszel, vagy olyan penge a memóriájuk mint nekem (ezzel most ütöttem a pár bekezdéssel ezelőtti magamra vonatkozó megjegyzésemet, de sebaj). Feltűnt például, hogy a hatméteres szörny (akit a bevezetőben említettem) itt már nem hajigál autókat. Ez legyen a legkisebb baj. (UPDATE: basszus, és mégis hajigál. Mea culpa.)


Szépszeműek klubja


Őt tévénézés közben leptem meg (viccen kívül)


Sasszem kapitány felméri a terepet (az ott mögötte egy zombi)


Look of disapproval

Ami viszont már komolyabb gond, hogy a játék helyenként kissé amatőr megoldásokkal operál. Az optimalizálatlanság is ki tud zökkenteni néha a ritmusból (valami hatalmas robbanás, baleset, akármi történik, és a gép beszaggat néhány pillanatra ezzel tönkrevágva a show-t), de a lezáratlan sarkok jelenléte, amelyeken átlátszik a háttér is elég illúzióromboló (példa rá a gátnál vízben lubickolás során látható). Persze vannak komolyabb hibák is (a nyílpuska megszerzése során a játék nem vette észre, hogy a ketreccel együtt a vízbe zuhantam, ergo nem kezdte el számolni a hátralevő levegőmennyiséget – cserébe viszont moccanni sem tudtam, tölthettem vissza az előző állást), néha egy-egy crash is befigyel, de szerencsére semmi olyan, ami miatt habzó szájjal szidnánk a fejlesztők édes anyját.

Ezt tenni (mármint anyázni őket) márcsak azért sem ildomos, ugyanis mindezt ingyen kapjuk kézhez tőlük – bizony nem kell még a Half Life sorozat egyik tagját sem birtokolnunk ahhoz, hogy telepíthessük! Mindössze a Source SDK 2007-et, valamint a Steam-et kell felraknunk pluszban (mivel az SDK-t azon keresztül lehet letölteni), és máris megízlelhetjük a Black Mesa berkein belül fogadó hightech lidércnyomást. Úgy gondolom, hogy azok akik valami fatális hiba folytán kihagyták az első részt (ugye Nfol?) azok azért, akik pedig annak idején hozzám hasonlóan leejtett állal bámulták az első részt bő tíz évvel ezelőtt azok pedig azért próbálják ki. Újraértelmezés még nem sikerült ilyen jól.

Hivatalos oldal itt.



Top 5 post



Érdekesség még, hogy 790 darab post, és 2657 darab kommentár született a blogon 2009. szeptember 12. óta. 1 vendég, 4 bot - most ennyien vagytok/vagyunk az oldalon.

Tagek